Dunántúli Napló, 1976. október (33. évfolyam, 271-301. szám)
1976-10-24 / 294. szám
FI LMj ÉGYZET A járvány Történelmi „kalandfilmet" rendezett Gábor Pál, aki későn indult rendezői pályáján eddig dokumentarista ihletésű, napjainkban játszódó, aktuális témaválasztású filmjeivel szerzett művészi rangot. A járvány 1831- ben játszódik Borsod, Zemplén, Abaúj, Sáros vármegyékben, az ún. kolera-lázadás idején. A kolerajárvány Oroszországból Galícián át került a Habsburg- birodalom területére. Erről a betegségről akkor még szinte semmit sem tudtak, a pestis- járványkor szokásos megelőző intézkedéseket alkalmazták. Igyekeztek bizmutporral fertőtleníteni bort, pálinkát, illetve borkővel a kutakat. Mivel a „fertőtlenítéssel” megbízott ispánok, kocsmárosok az adagolás szabályait nem ismerték, tízezrek haltak meg, de nem a járványtól, hanem a „fertőtlenítő" bizmuttól. A jobbágyok ezt úgy magyarázták, hogy az urak mérgezik a népet, mert túl sok a paraszt, „méregetetőknek" nevezték a rettegők az orvosokat, felcsereket. Ráadásul a pestisjárványkor szokásos, a falvak, járások köré vont katonai kordonok megakadályozták oz aratást, ez a jobbágyoknak az éhhalált jelentette. A film főhőse Balás János, aki a kolerajárvány idején „megyei mirigybiztos", humanista és reformer szellemű orvos. A reformer nemesség és értelmiség elevenen érezte a koleralázadásban heveny módon megmutatkozó társadalmi ellentmondásokat, a többi közt a jobbágyfelszabadítás szükségességét. A jobbágylázadók viszont ellenséget látnak Balás doktorban, kikötik, bizmúttal etetik meg, fogolynak tekintik. Csak későn ismerik föl, hogy szükségük lehet a doktor segítségére, mint írástudóra, mint gondolkodóra, amikor az ellenük vezényelt jobbágyoktól lett katonákhoz kiáltványt akarnak intézni. Végül az osztrák katonaság a lázadást hetek alatt felőrölte és elkövetkezett a földesurak kegyetlen bosszúja. Gábor Pál főhőse nem csak testi, de társadalmi bajok orvoslására is hivatott. Az izgatja a rendezőt, hogy a „járvány”, a tünet, a jobbágy miért az orvoslóra támad? És vajon az orvos vállalni tudja-e a betegséget, a jobbágyok szenvedését? Mert igaz, hogy végül is legendává szőve együtt sétál és beszélget Pauk Mihály telketlen jobbágy, a felkelés vezére és Balás doktor. De ez már csak vágyteljesitő fantázia. Kérdés, hogy az értelmiség és a dolgozó osztályok kapcsolatának problémája Gábor Pál filmjében miben különbözik attól, ahogy Jancsó szembekerült Oldás és kötés c. filmjében több mint tíz éve hasonló konfliktust sál. Ott az orvos mint „szarvassá változott fiú" tér haza falujába, hogy erőt merítsen tiszta forrásból. Gábor Pál dilemmája ellenkező előjelű. Főhőse felismeri, hogy a parasztlázadás az elnyomó osztrák hatalom kezére játszik, hiszen 1 évvel a pozsonyi reformországgyűlés előtt vagyunk, ahol majd Wesselé- nyiék reformnemzedéke 17 pontos függetlenségi követelést terjeszt majd elő, az osztrákok tehát a lázadás kitörésekor ölhetett kézzel hagyják, hogy a jobbágyok leöldössék uraikat, s csak a nemesi rendek kérésére avatkoztak be, feltételként a függetlenségi törekvések egy részéről való lemondást szabva meg. Szükség van-e Balas doktor politikai diagnózisára, gyógyul-e ettől a társadalom betegsége, vagy eltűnik hirtelen, és a történelem megy tovább a maga útján? Ez Gábor Pál kérdésfölvetésének „történelmi realizmusa”, s egyben a művész sorskérdése. A rendező formai eszközei is többször utalnak Jancsóra, ohogy a „nehézéletűek" sorsát bemutatja. A költői párbeszédek, a fegyelmezett szerkesztésmód és műgond mégis Gábor Pál művészi jellemzője. S. A. VERSEK ORSOVAI EMIL KENYÉR ÉS KALÁSZ Kévébe szedve zok-sors, régi nyár, kaszák nyomán a múlt, mi rendre hullt, élet, millióké-lenni tanult, a búza már kitárult szemhatár, emberszó száll nehézgép-szórnyakon, a percet úgy hívják: jövő idő, utunk, mi fogytán mégis egyre nő; ég-érők' építette őrtorony vigyázza: ne veszhessen szem magunk vetésünk, aratásunk mink vagyunk, a teljes holnap, egy ország vele, ki látja, tudja, érzi: erre várt, beért munkája, ő is többre vált, mint kenyérré kalászok bölcs feje. Makay Ida Gyász fönsége Tiszta az arcod. Mozdulatlan. Bronzplaketteké. Holtaké. Érckemény lett. Megronthatat- lan. A fájdalom megtörhetetlen. Többé már föl nem oldozod. Hallgatsz a mélyben rezdület- len. A gyász fönsége homlokod. Amit napi veszélyek ellenem, ellenük ugyanúgy szegezem: kopjás lovagi torna! Mig én magamat megnyergelve, ők szügyig páncélos nyihahákon lovagolva. MRDOSI NÉMETH JÁNOS FELNÉZEL EGYEDÜL Egy-egy kézfogás, szép szó, visszanézés az útról az utolsó lesz, akkor még nem tudod, de ha lemegy a nap, elsiet a hazatérő nyáj, megvilágosul a dolgok értelme, és te, zsebretett kézzel, erőltetett nyugalommal valamit kutatva felnézel, egyedül, a titokzatos csillagokra. Jelenet a Tékozló fiú című balettból Mai Murdmaa Pécsett A színekben és ötletekben amúgyis változatos pécsi táncélet — Albert Alonso művei után — most ismét külföldi művész alkotásaival gazdagodott: a tallinni Estonia Opera és Balett Színház vezető koreográfusa Mai Murdmaa (aki 1971-ben társulatával Budapesten már bemutatkozott) öt új balettel ajándékozta meg a repertoárt. A művésznő táncos pályájának 20-ik évében találkozott a Pécsi Balett 15 éves együttesével —, tehát egy koreográfiailag beérett stílusú művész egy saját hagyományú, de befogadásra mindig kész és mindig megifjo- dó együttessel. A szovjet balettmesternő kisebb lélekzetű művei — Bach II. Brandenburgi versenye 2. tételére alkotott klasszikus vonalvezetésű balettje, Antonio Tolar Balettá c. zenéjére felvázolt könnyed táncjátéka és Vivaldi Négy évszakának barokkos veretű kettősei — csak a szakmai bemutatóig jutottak el a múlt évad végén. Most, az október 15-i premieren a műsornak ez az egész első része a főszereplő megbetegedése miatt elmaradt, ami annál is sajnálatosabb, mert ezeknek lett volna feladatuk elindítani a balettest címében ígért folyamatot. Helyettük a műsort Tóth Sándor Mahler zenéjére készített Körtánca nyitotta, amely a mega nemében kitűnő alkotás (a kassai bemutató után a pozsonyi repertoárnak is részéve Daphnis es Cloe vált), de nyelvezetével nem tudhatta „A forma átváltozá- sai"-nak első állomását, kiinduló pontját képviselni, mert mozdulatstílusában ennél közelebb van a mához Murdmaa így Ravel Daphnis és Cloéjóval indított. A főszereplők és a nimfák zöld gallyakkal dekorált jelmezei, a faun méregzöld nadrágja, a háttér stilizált növénydíszei bukolikus környezetet idéztek az enyhén okrobatizáló klasszikus mozdu■ 1 /í V TTTTTTI r* v Sűrü mustszagban ballagcsál a szezonvégi vonat. A kupéban alig néhányon lézengünk; a kalauz is ráér, összehasonlíthatatlanul jobban el tud vegyülni az utasok között, mint mondjuk a nyár derekán; közlékenyebb, bár a hivatalos áb- rázatot nem tette egészen a táskájába. Kedélyesen megnyugtatja a két idősebb hölgyet: fölösleges az aggodalom, jó vonatra ültek, át se köll szállni, ez a vonat — a mozdony számát is mondja — mindenkit célba röpít. Hát ami a röpítést illeti, azzal egy kis baj van, de a vasútnál mit számít az ilyen apróság? A hölgyek megnyugosznak, a kalauz témát vált, szeretné bevonni gondos örömébe a kupé gyér közönségét. Komótosan kezd bele, kiindulva a fent említett sűrű mustszagból, mivelhogy szüret után, ahogy ez már régi jó szokás, megnősül a Jó- * zsi fia, aki nemrég szabadult a katonaságtól. Azt is megtudjuk, hogy a Józsi gyerek falubélit vesz feleségül, a Jucit, vagyis Fingerhut Juliannát. Nagyjából a vendégkoszorúval is megösmeikedünk: nem titkolja a kalauz, hány malacot sütnek, talán egy borjúra is rá kerül a sor, nem is szólva a récék, tyúkok garmadájáról. Bólogatunk, csettingetünk, helyeslünk: a világért se akarnánk elrontani a vasúti ember jó hangulatát. Ezt a jó légkört Lackó is kihasználja: szülei mellől közelebb húzódik a MÁV kupébeli képviseletéhez; azzal kezdi a baiátkozást, hogy elkéri a jegylyukasztót. A kalauz szó nélkül a kisfiú rendelkezésére bocsátja fegyverét, a gyerek próbálgatja, nyomingatja, csak úgy üresen. Hamarost elunja oz üresjáratot, s kinyilvánítja, hogy jegyet kíván lukasztani. Papája prezentál Lackónak papirost, igaz, nem vasúti jegyet, de lukaszlásra az is megteszi. Azaz megtenné, ha Lackó nem volna következetes': néhány csattogtatás után kitalálja, hogy a saját jegyét, esetleg a családét szeretné kilyukasztani. E kívánság teljesítése már bonyolultabb dolog. A kalauz tempósan elmagyarázza a kisfiúnak, hogy ő már mindenkinek a jegyét kilukasztotta, egy- egy jegyre csak annyi luk jár, amennyi elő van írva; összevissza, nyakló nélkül nem szabod likasztani, mert akkor nem érvényes a jegy. Lackón látszik, nem nagyon érti a jegykezelés ilyetén mechanizmusát; a kalauz pedig, inkább a felnőtteknek adresszálva, előadja az egyszeri buszkalauz esetét, ami meglehetősen közismert: Egyik bejáró munkás jegyét, elnézve a napokat, egy nappal „odébb" lukasztotta ki. Az utas reklamált, a kalauz is konstatálta, hogy a csütörtöki helyett a pénteki napot lukasztotta ki, de hát mi legyen, hogyan igazítsa ki az ott éktelenkedő likat? Az lett, hogy kapta a plajbászt, bekarikázta a lyukat s oldalas- lag ráírta: „Ez a luk nem luk". Göcögünk az anekdotán, bár a könyökünkön jön ki; Lackó viszont kapva kap a dolgon: ha annak a bácsinak odaírták az odaírandót, hogy érvényes legyen a jegy, hát írja rá az ő jegyére is a kaluz bácsi: az az ő jegye, csakis az övé. A kalauznak ilyen esete még nem volt: egy már érvényes, kezelt jegyet hogyan lehet még érvényesebbé tenni azzal, hogy ráírjuk a tulaj nevét? Ám tiltó rendelkezést se talál, pedig látszik a homlokráncain, hogy erősen spekulál; végtére úgy dönt, hogy tentaceruzájával odabigy- gyeszti Lackó jegyére: Laczkó. Cézével persze, hát csak nem fukarkodik, így talán még érvényesebb, nem igaz? Lackó még nem tud olvasni, pusztán az írás láttán megnyugszik, most már egészen biztos, hogy érvényesen utazik, sőt, ő maga is érvényes egyén, egyszemélyi felelősségében. Ezt ugyan nem tudja kifejezésre juttatni, de a tekintetéből sugárzik az elegedettség. Megnyugtató, ha az ember érvényes. Ha érvényessé nyilvánítják. Aki érvényes, érvényesen részt vehet a minden rendű-rangú emberi tevésvevésben. ^páhőJjlz c^LtlMWL latsorok könnyed játékossága köré. Szinte üdülésszámba ment a zenetiszteletnek az a foka, amelyet egyébként egyes modern irányzatok olykor szolgai utánzásnak neveznek. Itt azonban a zene idöritmusának térbeli leképezése, a hangok és a mozdulatok együttes lüktetése a jakobszoni iskola kedves korai stílusában adta meg azt a művészi líraiságot, amit ez az ógörög „love story” nem nélkülözhet. A befejező műben, Prokofjev Tékozló fiújában Mai Murdmaa az egyén, a család és a társadalom között kialakuld drámai feszültségeket kívánta tánc ban elbeszélni (tartalmilag — a műsor összeállítása folytán — bizonyos fokig rímelve Tóth Sándor Körtáncára), amit epikai szinten sikerült is megoldania. Ehhez nagyban hozzá járult az a mozdulatnyelv, amely mögött — minden akrobatikus újítás és módosítás mel lett — a leningródi klasszika tisztasága derengett fel a ma ga hűvös nyugodtságában. A statikusan egységes (lila) csa Iád szellemes ellenpontja volt a (szivárvány minden színében rikító) dinamikus társadalomnak, akárcsak a bűn aranyhálós trikója a tékozló fiú fekete-kö telű ingének. Egészen nyilvánvaló, hogy az előadás sikeré hez jelentős mértékben hozzájárultak Gombár Judit jelmezei, amelyeknek testközelsége mind mélyebb tánctiszteletről tanúskodik. Az együttes tagjai közül meg említendő Lovas Pál és Tamás Gyöngyi, akik a Daphnis és Cloéban meg tudták teremteni táncukkal az érzéki tisztaság légkörét. Bretus Mária a Bűn szerepében és Sólymos Pál, mint tékozló fiú emlékezetes alakítást nyújtottak. Dienes Gedeon Mary Gilmore A forrásmenti fűz A forrásmenti fűzfa, Semmi más csak fűz. De láttam: tombol bőszen, Akár a víz, a tűz. S láttam tavasszal is: Buján remegett, Szép-nő-haja volt, Szélbe-szeretett. S láttam télidőben (Ember a vízparton!) A szélbe sírt, kiáltva — Szürke vénasszony. Raáb György fordítása Bai ettrepe rtoár-gazdagodás Arató Károly Viadal
