Dunántúli Napló, 1976. október (33. évfolyam, 271-301. szám)
1976-10-20 / 290. szám
6 Dunántúlt napló 1976. október 20., szerda A II. világháború után aknákat hatástalanított Cousteau kapitány története Több mint ötezerszer szállt alá, de kíváncsisága mindig megmaradt Cousteau kapitány Az utóbbi évtizedekben sokezer ember kutatja vagy csak csodálja a tengerek kisebb- nagyobb mélységeit: békaemberek, búvárok, a nagyobb mélységekbe merülő különféle szerkezetek legénysége. Példaképük kétségtelenül Jacques- Yves Cousteau, a „nagy öreg", a francia tengerészet volt tisztje. Több mint ötezerszer szállt alá, de kíváncsisága mindig megmaradt. Ki is tulajdonképpen Cousteau kapitány? Honnan indult el a tengerek mélyét feltáró ikutatóútjaira? Bordeaux közelében született 1910-ben. A második világháború végén részt vett a fel nem robbant aknák és bombák hatástalanításában, egy önkéntes aknaszedő osztagot vezetett. Cousteau búvárszenvedélye akkor ébredt fel, 193ó-ban, amikor legjobb barátja, Tail- liez megtanította az akkori újdonság, a víz alatti védőszemüveg használatára. Cousteau maga mondta: — Addig úgy úsztam és merültem, mint a vak. A szemüveg kinyitotta a szemem, és egy új, eddig elhanyagolt világot fedeztem fel. Tailliez-vel és Dumas-val kifejlesztették a könnyűbúvárkodás, a lándzsával való vadászat és a víz alatti fényképezés akkori technikáját. Elkészítették a világ első víz alatti filmjét, amelynek „Húsz méter mélységben" volt a címe. Akkoriban még nem volt víz alatti légzőkészülékük, úgyhogy a film jeleneteit egy-egy percig tartó merülések során vették fel. Cousteau legnagyobb problémája mindig az volt, „hogy csak egy tüdőnyi levegőjük van”. Oxigén tartállyal próbálkozott. Kétszer majdnem rajtavesztett: túlságosan mélyre ereszkedve görcsöket kapott a túlnyomásos oxigéntől. Egyszer éppen csak annyi ereje maradt, hogy a nehezéket letépje magáról; eszméletlenül emelkedett a felszínre, úgy halászták ki. Háton viselhető sűrített levegőtartállyal kísérletezett, szüksége lett volna egy olyan szabályozószelep konstrukcióra, amely automatikusan adagolja bármely mélységben a megfelelő mennyiségű levegőt. Problémájával 1942-ben Emile Gag- nan párizsi mérnökhöz fordult, aki már szerkesztett hasonló szelepeket gázpalackok nyomásának a szabályozására. Gagnan és Cousteau együtt dolgozták ki az új légzőkészüléket, amelyet" aqualungnak neveztek el. Cousteau próbálta ki a készüléket a Marne folyóban, Gagnan pedig a partról figyelte a felszálló buborékokat. A buborékok részben időközönként jelentek meg, de állandó buborékolást'is észlelt, ami azt jelentette, hogy a készülék rosszul működik. Cousteau, amikor felemelkedett, arról számolt be, hogy a készülék függőleges helyzetben jól működik, vízszintes helyzetben azonban rosszul. Módosították a szabályozót, és Cousteau újra kipróbálta: mindenféle helyzetben úszott, bukfencezett a víz alatt. Ezúttal minden rendben volt, az aqualunq bevált. A Calypso nevű kiszolgált aknaszedőt Cousteau a saját tervei szerint sok speciális felszereléssel egészítette ki. A hajó orrában előre domborodó, üvegezett kabint alakítottak ki, a víz szintje alatt, amelyből megfigyelhették a víz alatti világot. A speciális felszerelés közé tartozott a fotólaboratórium, a vegyi- és a fizikai laboratórium, a hangradar és más készülékek a tengerfenék domborzatának tanulmányozására és- mérésére. Erős emelő darut is felszereltek, amellyel kis tengeralattjárót lehetett leengedni és felvonni. Készítettek továbbá egy „cápaketrecet”, ebben dolgozott a köny- nyűbúvár az olyan vizekben, amelyekben nyüzsögtek ezek a ragadozók. A Calypso 1950-ben készült el, azóta Cousteau úszóműhelye és otthona. A Calypso a Vörös-tenger élő világának fényképezése és az élővilág fajainak begyűjtése volt fő feladata. Abu Latt szigete körül dolgoztak. Az itteni laguna és korallzátonyok növény- és állatvilága rendkívül gazdag. Óriáskagylók, mu- rénák, nagy tengerinyulak és trópusi halak hatalmas rajai nyüzsögnek a zsákállatok, a szivacsok, tömlőbelűek és mész- szivacsok meg moszatok dzsungeleiben. Cousteau így írt erről: „A vízi élet leggazdagabb forma és színváltozatai három— tíz méter közötti mélységben érik el a csúcspontjaikat. Itt, a cikázó halrajok mellett számtalan férget, kis gyapjas tarisznyarákot és színes meztelen csigát figyelhetünk meg ...” A búvárok időnként olyan sűrű halrajokba keveredtek. hogy nem láttok át rajtuk, és ki sem kerülhették őket, sok ezer kis orr tapintását érezték a bőrükön. De Cousteau azt is megfigyelte, hogy a víz alatti élőlények olyan mélységben is csodálatos színűek, ahová a napfény jóformán egyáltalán nem hatol le. Elhatározta, hogy színes fényképeket készít róluk, és el is készítette az első ilyen mélytengeri színes filmet. Cousteau batiszkáffal nagy mélységekbe is leszállt. A ba- tiszkáff feltalálója Auguste Piccard, aki a mélytengeri kutatógömbjét a sztratoszféra kutatásokhoz használt gömbökhöz hasonlóan szerkesztette meg. Cousteau első leszállásait Piccard-val együtt hajtotta végre, ezután a francia hadi- tengerészet megbízásából önállóan számos leszállást végzett. Az egyik régészeti expedíciójuk alkalmival kiemelték egy görög borszállító hajó rakományát; a hajó mintegy 2200 évvel ezelőtt süllyedt el Marseille közelében. Több mint 3500 merülést hajtottak végre és mintegy 15 000 tárgyat hoztak a felszínre; edényeket (gyakran csak töredékeket), épségben maradt kan- csókat, fazekakat, étkezéshez használatos tárgyakat. Az egyik első ép darabot maga Cousteau találta meg. Cousteau utolsó kísérletei a víz alatti település berendezésével kapcsolatosak. Több társával 12 méter mélységben hosszú időt töltött a Vörös- tenqerben túlnyomásos vízalatti „lakásban”. A módszer egyik célja az volt, hogy ilyen módon elkerüljék a nyomást kiegyenlítő zsilipelést (dekomp- resszió), amire szükség van, ha nagy mélységből jön fel a búvár. A víz alatti lakásból légzsilipes ajtón át lehet a vízbe jutni, az oda-vissza közlekedéskor nincs szükség de- kompresszióra. Cousteau és négy munkatársa egy hónapig lakott így a víz alatt. Egyik kutatószerkezete az úgynevezett „merülő csészealj" volt, amelyet a formájáról neveztek így el, valójában egy kicsiny, kétszemélyes tengeralattjáró. Vízsugárhajtómű hajtotta. A merülő csészealj a víz alatti házban lakók közlekedési eszköze: belőle nagyobb területeket tudnak kényelmesen megfigyelni, fényképezni. Cousteau tenger alatti olajkutatással is foglalkozott, de ellenzett minden olyan nézetet, mely szerint a tenger csupán nyersanyagforrás, amelyet ki kell zsákmányolni. Munkában a mélytengeri kutató jármű (R. T.) Betonacél készleteinkből felajánlunk megvételre B—38—24. minőségből 10 mm 0 — 12 mm 0 B—60—40. minőségből 22 mm 0 — 25 mm 0 20—100 q közötti tételeket. MEGRENDELHETŐ: Somogy megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat Kaposvár Telefon: 11-050 ÜGYINTÉZÉS: Anyag- és Szállítási Osztályon. Naponta 3 500 000 köbméter derített víz Űj „vízgyár” az NDK-ban A Föld egy lakosára jelenleg 12 ezer köbméter víz jut évi átlagban. A Német Demokratikus Köztársaság lakossága vonatkozásában ez a vízmennyiség lényegesen alacsonyabb, mindössze 880 köbméter jut egy főre. A vízkészleteknek ez a szűkös volta kényszerítette az NDK-t a szennyvizek nagytömegű többszörös felhasználására, új és mind korszerűbb szennyvízderítő telepek létesítésére. Az elmúlt években egész sor ilyen „vízgyár" épült az országban (Drzeda, Gera, Halle-Neustadt, Potsdam, Schwein, Rostock stb.). Legutóbb pedig átadták a Berlin melletti Münche- hofeban az orszáq legnagyobb, napi 100 ezer köbméter kapacitású szennyvízderítő telepét. Ezzel az NDK mechanikus és biológiai vízderítő berendezéseinek teljesítménye elérte a napi 3 millió 450 ezer köbmétert. A fejlődés ütemére jellemző, hogy 1971-ben mindössze 550 ezer köbméter fogyasztható vizet termeltek az ország biológiai „vizgyárai”. A szennyvíztisztító kapacitás növelése továbbra is jelentős helyet foglal el az NDK vízgazdálkodásában és a környezet védelmében. Csupán Rostock körzetében 97 derítőtelep működik. Ez a hatalmas szűrőrendszer védi meg a Kel éti-tengert a szennyvíz okozta ártalmaktól. Az NDK új ötéves terve küA Berlin melletti szennyvízde- ritő lönösen a nagyvárosokban, az ipari központokban, valamint a mezőgazdasági termelés központjaiban írja elő a szennyvízfeldolgozás fokozását. Berlin környékén — például —, főleg a lakásépítések következtében — 1976—1980. között mintegy 17 százalékkal fog emelkedni a szennyvízfelhalmozódás. Az ötéves terv ezért irányozta elő a falkenbergi (észak—berlini) „vízgyár” napi szennyvízderítő kapacitásának 100 ezerről 450 ezer köbméterre történő növelését. Jó étvágyú zebracsikó Kétóránként követeli az üveget Talán nincs is Európában olyan állatkert, ahol ne rohangálnának kifutójukban a kedves, játékos kedvű zebrák. Vagy már ott születnek vagy Afrikából szerzik be az állatkertek, mégpedig úgy, hogy lasszóval fogják be őket. Néhány évtizeddel ezelőtt még vadnyugati módon, lóháton vették üldözőbe a zebrákat. Napjainkban azonban már Afrikában is megcsappant a hátaslovak száma, ezért helyettük a terepjáró autót al-' kalmazzák. Jobb is az autó erre a célra, mert qyorsabb mint a ló és így kevésbé fárasztja ki a zebrákat. Ha a hátasló korszakban túl sokáig tartott a hajsza, a rossz távfutó zebrák halálra fáradtak. Sajnos sok fiatal állat szívgörcsben pusztult el, mire sikerült őket befogni. Terepjáró autós befogásnál a lasszó kezelője a hepe-hupás terepen vadul száguldozó gépkocsi sár- hányóján ül és onnan kezeli hallatlan ügyességgel a lasszót. Az elfogott zebrák meglepően szelídek, ritkán harapnak vagy rúgnak és ellenállás nélkül „szállnak be” a szállítóládába. A szabadban élő zebrák szí/ vesen tartózkodnak a struccok és zsiráfok társaságában. A zebráknak ugyanis kitűnő szaglásuk és hallásuk van, a struccok viszont jól látnak, a- zsiráfok pedig az eleven „őrtornyok" szerepét töltik be. Állatkertben is jól szaporodnak a zebrák, anyjuk általában féltőn óvja hintaló nagyságú kicsinyét. Néha azonban van ez alól kivétel. A müncheni állatkert zebra mamája például nem törődött kicsinyével, nem szoptatta. Ezért kellet üvegből táplálni, amit úgy megszeretett, hogy éjjel-nappal két óránként követeli az üvegét. Állatok - sötétben A medvék éjjel szomjasak Az utóbbi években világszerte egyre többen foglalkoznak az állatok magatartásának a tanulmányozásával, az ún. etológiával. Vizsgálják az állatok öröklött tulajdonságait, ill. azokat, amelyeket életük során vesznek fel, tanulnak meg. Fontos megfigyeléseket vonnak le ezekből arra vonatkozóan, hogy egyrészt hogyan viszonyulnak az állatok egymáshoz, illetve környezetükhöz, másrészt pedig milyen reakciókkal válaszolnak a külső és belső ingerekre. Berlinben, az NDK fővárosában, a zoológusok az újszülött kamcsatkai medve viselkedését tanulmányozzák. A medvebo- csok életük első szakaszát sötétben töltik, hagyományos eszközökkel való megfigyelésük tehát szinte lehetetlen. A német tudósok mikrofonokat és sötétben is „látó" ún. infravörös kamerákat ■helyeztek el a bo- csok közelében, ezekkel szereztek információkat életükről. Megállapították például, hogy a kamcsatkai medvék éjjelenként kifejezetten szomjasak: 13—14 perces időközönként a mikrofon szopási zajokat közvetített. 6 hetes korukban vették ki a három kis medvét a sötétből, ekkor 3 kg-osak voltak. A berlini tudósok már négy éve vizsgálják az állatok éjszakai aktivitását az általuk szerkesztett kísérleti berendezésekkel. Hasonló technikával korábban megfigyelték a berlini állatkertben farkasoknál az anya és gyermek kapcsolatát.
