Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-02 / 242. szám
Befejezték az Aradi vértanúk útja lakóházaina k szanálását, hogy a várfal maradványok feltárását elkezdhesse az Országos Műemléki F elügyelöség. Jelenleg a szanálás utáni törmelék eltakarítását végzik. — Szokalai felv. — Vietnam szeptembere Szeptember 2-a Vietnam legnagyobb nemzeti ünnepe: 1945 szeptemberének második napján a hanoi Ba Dinh téren örömünnepre gyűlt össze a japán fasisztáktól és a francia gyarmatosítóktól megszabadult főváros színe-java. A legendás Ho Si Minh félmillió hazafi előtt kiáltotta ki a vietnami föld függetlenségét. Nagyot fordult Vietnamban a történelem kereke. A Szovjetunió és szövetségeseinek Japán felett aratott győzelme, a vietnami hazafiak diadalmas augusztusi forradalma meghozta az ország régen áhított szabadságát. S imponáló volt a lendület, amellyel a kifosztott, évtizedekig leigázott nép szinte néhány hónap alatt talpraállott és a saját életét kezdte építeni. Forradalmi néphatalom vette a kezébe az ország irányítását, s fél évvel később az ország parlamentje már az újjáépítés tervét, a jövendő, boldog Vietnam képét is felvázolta a munkára és alkotásokra szomjazó sokaság elé. A volt gyarmattartók nem nézték tétlenül ezt a számukra kevés jót ígérő kibontakozást Vietnam gyarmatbirodalomként hatalmas jövedelmet biztosított az Indokínai Bank urainak, akik nem akarták ezt a könnyen szerzett pénzt elveszíteni. A gyarmattartók összeesküvést szőttek a demokratikus Vietnam ellen. Segítségükkel a francia csapatok újra elfoglalták a déli országrészt és készen álltak arra, hogy elsöpörjék az északot szilárdan kezében tartó néphatalmat is. Ho Si Minh mindent megtett a békéért, de imperialista tárgyalópartnerei hitszegő módon felrúgták azt. Vietnam népe nem tehetett mást, eszméihez hiven fegyvert fogott a szabadság és a függetlenség védelmére. Ho apó szinte a semmiből teremtette meg forradalmi seregét, s az első osztagok bizonyára nem gondoltak arra, hogy három évtizedes, kegyetlen háború vár rájuk. Hogy mind hatalmasabb ellenfelekkel, a francia légiók után az amerikai légierődökkel és félmilliós seregükkel is meg kell majd birkózniuk. Amikor a párt vezetésével kibontakozott az egész nép háborúja, az agresz- szorok a vietnami föld minden sarkában végsőkig elszánt hazafiakkal találkoztak. Ez az elszántság és izzó hazaszeretet törte meg 1954 májusában Dien Bien Phunál a francia gyarmatosítók hatalmát, ez a győzelembe vetett hit hozta meg 21 évvel később a délvietnami nép felszabadítását, majd a két országrész egyesülését és a Vietnami Szocialista Köztársaság kikiáltását is. Vietnamban még nem volt olyan ünnep, mint az idei szeptember 2-a. A megszépült, kitágult Ba Dinh téren az egységes, független és demokratikus Vietnam fiai és lányai ünnepelhetik az évszázados álmok megvalósulását. Vietnam természeti kincsekben gazdag ország, erős hadserege, munkaszerető népe van, igen nagy szerepet játszik Dél- kelet-Azsia gazdasági és poli? tikai életében. A forradalmi hit és az áldozatkészség talán soha nem volt olyan erős a vietnami emberekben, mint most. Nem kétséges, hogy tehetséges és szorgalmas vietnami barátaink a szocialista világ támogatását, szolidaritását élvezvén felépítik erős és boldog szocialista hazájukat. Több hűségjutalmat A Bacsó Béla utcai ideiglenes buszpályaudvar 1-es állásából indulnak a harkányi járatok. Erb János felvétele Megindult a Pécs—Harkány —Pécs autóbusziorgalom kapnak a bányászuk Fogott a vasutasok átka — mondták tréfásan a buszvezetők. Akárcsak 63 éve a pécs —dolnjimiholjaci vasút átadásakor, szerdán hajnalban az első buszok megindulásakor is zuhogott az eső. A Volán Tröszt és a Volán 12. sz. Vállalat vezetői, szakemberei hajnaltól 9 óráig járták tegnap az új útvonalat, ellenőrizték, vizsgálták a forgalmat. A Volán mindenre figyelmet fordító előkészítése beérett. Az előzetes utasfelmérések, becslések reálisnak bizonyultak. A tegnapi „piacos” nap átlagosnál erősebb forgalma sem okozott problémát. Reggel 5.30-tól 8 óráig Pécsről Harkány felé 18 busz közlekedett összesen 134 utassal. Harkányból ezidő alatt 14 autóbusz érkezett Pécsre 437 utassal. A vonatpótló Pécs—Görcsöny— Harkány járaton Harkány felé ezidő alatt öt gépkocsival ösz- szesen 17 fő utazott. Visszafelé hét autóbusszal 268-an érkeztek Pécsre. Mint az adatok is mutatják, a kora reggeli órákban Pécs felé lehet nagyobb forgalomra számítani. Egyelőre bőséges kapacitás áll rendelkezésre — mondták a Volán 12. Vállalat szakemberei. Még ha az utaslétszám duplájára növekszik, akkor is a napi 110 járat zsúfoltság nélkül tudja szállítani az utasokat. A Volán szakemberei egy hétig reggeltől estig vizsgálják az utasforgalom alakulását. Ott lesznek a „problémás” helyeken, s azonnal intézkednek. Egy hét gyakorlati tapasztalatai alapján, ha kell, módosít a Volán. Némi módosításra már tegnap is sor került. A Zselic ex- presszel érkező utasokat délben nemcsak a menetrend szerinti két busz, hanem három szállította Harkányba. Ha szükséges, a harmadik busz beállítása máskor is megoldható. Ha a Zselic késik (mint tegnap is), az utasok nem maradnak le a buszról. Várnak, sőt Harkányban is késleltetik a beremendi vonatot az utasok megérkezéséig. Tegnap kicsit lassan ment a felszállás a főpályaudvarnál, mert a buszvezetőnél váltották meg jegyüket ü felszálláskor az utasok. Mától mer kalauzok lesznek a vonatpótló autóbuszokon. Tegnapi tapasztalatok alapján az illetékesek úgy döntöttek, a 40-es megállóját egy kicsit előbbre viszik, hogy ne legyen torlódás a harkányi busz és a 40-es utasai között. A Volán Tröszt képviselői elmondták, hogy a Pécs—Harkány közötti autóbusz járat megszervezése országosan is az elmúlt idők egyik legna- gyob vállalkozása volt. A tegnapi nap azt is bebizonyította, hogy sikeres. Az új busz- pályaudvaron, a Bacsó Béla utcában is minden simán ment. Az autóbuszok ki- és behajtását és a gyalogos forgalmat sem kellett már rendőröknek irányítaniok. Van azonban egy-két dolog, ami mielőbbi megoldásra vár. Talán a legsürgősebb feladat lenne a Somogyi Béla úton rendet teremteni. Az egyik oldalon a Posta fekteti a kábeleket, a másik oldalon, ahol itt-ott járdának nyomát leljük, majdnem végig autók parkíroznak. Áz emberek igy kénytelenek a nagy gépkocsiforgalmú úton közlekedni. A buszmegállóba tízpercenként érkezik busz, a balesetveszély igen nagy. . Ugyancsak a balesetveszély elkerülése végett a harkányi piacot mielőbb lánckorláttal kellene körülvenni és a gyalogos átjárást a buszforgalomhoz szabályozni. Ha a kivitelező, a Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat tartja a szavát, szeptember közepére elkészül az új harkányi buszpályaudvar (ahol nap mint nap több száz ember várakozik) egyelőre illemhely nélkül! Mielőtt még a KÖJÁL és az utasok szóvátennék, szeptember közepéig talán még ezt is megoldják. Varga Agnes Hűségjutalom kimutatás és érdeklődök István-aknán. Az Ércbányászati Vállalatnál kifizették, a Mecseki Szénbányáknál pénteken fizetik A nehéz bányamunka fokozottabb megbecsülését jelzi: az idén a tavalyinál jóval több hűségjutalmat fizetnek a bányaüzemek. A több pénz összefüggésben van azzal a tavaly napvilágot látott rendelettel, amely szabályozta a bányász hűség- jutalmak kifizetésének feltételeit. A Mecseki Szénbányák üzemeiben már két hete kifüggesztették, ki mennyi hűségjutalmat kap. A vállalatnak az idén ösz- szesen 105,6 millió forintnyi keret áll rendelkezésére hűségjutalmakra, szemben a tavalyi 98 millió forinttal. Több tehát a pénz, s ez természetesen annak is betudható, hogy nagyobb lett a vállalati béralap is, s ennek arányában a hűségjutalom, ám a többletek jórészt inkább a már említett rendelet adta nagyobb lehetőségekkel hozhatók összefüggésbe. Újdonság, hogy ebben az évben már elvileq a vállaiat minden dolgozója, tehát az adminisztratívok is kaphatnak és kapnak is — hacsak nincs egyéni kizáró ok — hűségjutalmat. Az adminisztratív dolgozók eddiq bányásznapi jutalomban részesültek, s ez lényegesen kevesebb volt, mint most a hűség- jutalom. A rendelet adta lehetőség a minimumösszegek bevezetése és alkalmazása is. Az alsó kategóriákban így megemelték az összegeket, ez is sok embert érintett. A Mecseki Szénbányáknál szeptember 3-án, pénteken fizetik a hűségjutalmakat. S hogy ki-ki egyénenként mennyit kap, arra csak egyetlen utalás — a jó vájárok között nem ritka, aki húszezer forinton fölüli hűség- jutalmat visz haza. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál a hűségjutalmat már augusztus 31-én, a fizetéssel együtt kézhez kapták az ércbányászok. A vállalat, szemben a tavalyi 45,5 millió forinttal, az idén összesen 52,5 millió forint hűségjutalmat fizetett dolgozóinak, tehát a tavalyinál 15 százalékkal többet. Ennek a növekedésnek a kisebb része itt is a bérfejlesztésekkel, nagyobb része viszont a már említett rendelettel fügq össze. Ez a rendelet egyúttal enyhített azokon a következményeken is, amelyek az igazolatlan mulasztások miatt a hűségjutalom csökkentésével, illetve megvonásával sújtották a munkából hiányzókat. Korábban egy nap igazolatlan mulasztás miatt a hűségjutalom fele, két nap bumli után az egész hűségjutalom ugrott. Az új rendelet szerint az igazolatlan hiányzás most csak a tárgyhónap hűség- jutalmát érinti, s nem az egész évét, ha tehát valaki bumlizik, akkor csak az arra a hónapra arányosan jutó hűségjutalmát vonják meg tőle. A Bányászati Aknamélyitő Vállalat mecseki körzetében összesen 8 millió forint hűség- jutalmat borítékolnak. TavalyI hoz képest náluk is — csaknem 1 millió forinttal — több a hűségjutalom. Kifizetésére, csakúgy, mint a szénbányászoknál, pénteken kerül sor. (—mz—) Ismét halogatás Bejrút külvárosaiban és a hegyvidéken szerdán folytatódtak a tüzérségi összecsapások. A harcoknak 87 halálos áldozata volt. A falangista rádió jelentette, hogy módosították az Arab Liga béketervét: kihagyták belőle a szíriai haderők visszavonását és előirányozzák, hogy a pa- lesztinaiak vonuljanak ki a hegyvidékről. A libanoni haladó erők részéről jelezték, hogy a Palesztina és a haladó erők közös parancsnoksága aduig nem vizsgálja meg a katonai jellegű béketervet, amíg a szembenálló fél a válság általános rendezésével kapcsolatban nem helyezkedik pozitív álláspontra. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló XXXIII. évfolyam, 242. szám 1976. szeptember 2., csütörtök Ára: 80 fillér Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja renaeiei — nagyot»!»