Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)

1976-09-06 / 246. szám

a héten A PÉCSI FÚVÓSZENE­KARI NAPOK következő hangversenyét szombaton délután 5 órakor rendezik meg a felső sétatéren. A MÉV fúvószenekarát Apá- thy Árpád, a komlói Bá­nyász fúvószenekart Or- mándlaky Péter vezényli. A MUNKA ÉS MŰVELŐ­DÉS akcióban részt vevő szocialista brigádok részé­re rendez hangversenyt a Doktor Sándor Művelődési Központ és az Országos Filharmónia vasárnap este fél 6 és fél 3 órakor. A hangversenyen Breitner Ta­más vezényli a Pécsi Fil­harmonikus Zenekart, Bán- ky József zongoraművész működik közre, s a nép­szerű — Erkel- és Liszt-mű­vekből álló — műsort An­tal Imre ismerteti. A hang­versenyen az egyéni érdek­lődők is részt vehetnek. A Ságvári Művelődési Ffázban csütörtökön 18 órakor Tillai Ernő Ybl-díjas építész vetíti Kubában ké­szült színes diafilmjeit. Kedden 19 órakor Bul­gária felszabadulásának 32. évfordulója tiszteletére megnyitják a JPM néprajzi osztályának „Bulgária fo­tókban" című kiállítását a BARANYAKER pinceklub­jában. A megnyitó után színes bulgáriai diaképek és 'népzenei bemutató kö­vetkezik. Szombaton szolidaritási nagygyűlést rendeznek Komlón, a Salvador Allen- de nevét viselő általános iskolában. Vasárnap Szigetvárott a várban emlékünnepséget tartanak az 1566-os hősi várvédelem 410, évforduló­ja alkalmából. A hagyo­mányos Zrínyi-ünnepségen gazdag kulturális program várja a vendégeket. A BÓLYI ÁFÉSZ SLAGERBOLTJÁNAK AJANLATA! Ágynemű anyagok (damasztok, zefirek) 153,— forintos, lepedővásznak, sifonok 125,— forint/kg-os áron nagy választékban kaphatók. Cím: PÉCS, KÁLLAI ÉVA TÉR 6. (Építők utcai ált. isk. mögött). MŰSOROS EST Pécsett, a Ságvári Művelő­dési Házban 18 órakor SLÁ- GEROLIMPIA, A vidám zenés műsorban fellép: Németh Mik­lós olimpiai bajnok, Korda György, Szűcs Judit, Bakacsi Béla, Keleti Pál és még sokan mások. MOZI Park Kert: Fekete farkasok üvöltése (f8). Park: De hová tűnt a 7. század (4, 6, 8). Pe­tőfi: Drága John (4, n7, f9), Kossuth: A hölgy az autóban szemüveggel és puskával (10, 12, f7). Fekete farkasok üvöl­tése (f3, f5). Art Kino: Régi idők focija (f9). NAPI ESEMÉNYEK Komlón, a Juhász Gyula klubban megkezdődik a szocia­lista városok művelődésügyi vezetőinek háromnapos tanács­kozása. Pécsett, a Technika Házá­ban hatnapos statisztikai és számítástechnikai konferencia kezdődik. A Pécsi Orvostudományi Egyetemen ma tartják az ün­nepélyes tanévnyitót. Szigetváron, a II. Szulejmán szultán dzsámiban közgyűlést tart a szigetvári várbaráti kör, s ezzel kezdeti veszi az ez évi Zrínyi-ünnepségsorozat. Makettek, tervrajzok, grafikonok A Balaton jövője Uj üdülőterületek a déli és az északi parton Talán az egyik legszebb dél­parti panoráma nyílik a tóra a balatonföldvári Gönye-tetőről. A fák között modern vonalú fa­ház szerénykedik: ki gondolná, ha nem olvasná a cégfeliratot, amely a Balatoni Fejlesztési Tárcaközi Bizottság kirendelt­ségét hirdeti. S a közönség számára legalább olyan fontos „információs" központot jelent ez mint bármelyik utazási iro­da: mert a házhoz épített tá­gas kiállítóteremben egészen különös panoráma tárulkozik ki: a Balaton holnapja. Makettek, tervrajzok, grafi­konok és természetesen fotók sorakoznak egymás mellett a megvalósítás időrendiségét kö­vetve A Balaton fejlesztése cí­mű állandó kiállításon. Az igazi fürdőélet, a balato­ni szezonlét — mint ismeretes — csak a múlt században kezdődött meg. 1861-ben in­dult a Déli Vasút, amely a tó­partot a fővárossal kapcsolta össze, igaz a személyhajózás korábbi: a reformkor egyik szép eredménye — 1846-ban kezdődött. Az egyes települések fejlő­dését általában a fürdőegyesü­letek határozták meg. Igaz a két világháború közötti időszak­ban — a sajátos „hivatalnok társadalomban" — külön ál­lamtitkári széket kreáltak a balatoni ügykezelésnek, ennek ellenére az egyes fürdőhelyek kialakítására korlátozódott csu­pán a fejlesztés. Az Építésügyi Minisztérium elrendelése nyomán 1957-ben készült el az ország első regio­nális terve s a jövőt teremtő szakemberek feladata a Bala­ton környék újjáalakítása volt. Az alapelvek hangsúlyozzák a partvédelem fontosságát, a szabadstrandok kialakításának szükségességét. Leszögezik, hogy a parti térséget nem sza­bad folyamatosan beépíteni, és a rendelkezésre álló, szűkre szabott üdülőterületekkel igen jól kell gazdálkodni. A terv alapja négy fő téma­kör: a területfelhasználás, a települések jellege és nagyság­rendje, a közműhálózat regio­nális jellegű terve, a mezőgaz­daság üdüléssel kapcsolatos terve. A tervet öt évi gyakorlati alkalmazás utón a Miniszter- tanács 1963-ban hagyta jóvá. Az átgondolt és sokágú össze­tett programterv egyik legszebb elismerése az 1965. évi Aber­crombie díj, melyet az Építé­szek Nemzetközi Szövetsége először adott szocialista or­szágnak. Mintegy ötmilliárd forint ér­tékű munkát végeztek 1958-tól 1967-ig. Százhúszezer üdülő­férőhely épült, szennyvíztisztító telepek készültek, vasúti kor­rekciókat hajtottak végre. Az ütemes munka a hatvanas évek második felében megtor­pant, majd 1969-ben készült el az Építésügyi és Városfejlesz­tési Minisztérium gondozásá­ban a balatoni központi fej­lesztési program. Az 1971—75-ös időszakra készült fejlesztési terv során új üdülőterületek kialakítása kez­dődött meg Siófokon, Zamárdi- ban, Keszthelyen és Révfülö­pön. Javult a tóparti köztiszta­ság, az ivóvízellátás, korszerű­södtek a strandok. A következő tervidőszak ugyancsak alapos feladatokat ígér a program szerint. A településrendezési tervek között és a makettek során hosszan időz a látogató. S nemcsak országos ügyre irá­nyítja a figyelmet a földvári ki­állítás, hanem ötletet ad, tí­pust kínál az egyéni villaépí­tőknek, lakásépítőknek is. T. T. Támadás a taxisofőr Kést rántott a garázda, megszólalt a vészcsengő A kést a taxisofőr elé tartot­ta és azzal fenyegetőzött. A kocsi lassított, majd megállt és a gépkocsivezető gyorsan kiugrott az autóból. Közben volt annyi lélekjelenléte, hogy a taxi vészcsengőjét bekap­csolja. A rendőr-járőr hama­rosan a helyszínre érkezett, és elfogta a menekülő utast. Mindez történt Pécsett 1976. május 8-án. Kolompár Gusztáv, 36 éves, Pécs, Kemény Zsig- mond utca 117. sz. alatti lakos a bűnügy vádlottja. A Csen­des étteremben italozott a fent említett napon, majd taxit ren­delt. A taxi vezetője már „jól ismerte”. Ezért útközben figyel­□Hétfői Az erőszakos cselekményeket általában ittasan követik el meztette Kolompár Gusztávot, hogy nem szeretne úgy járni, mint korábban — amikor is fél órát kellett várni arra, hogy a taxiszámlát kifizesse. , Amikor megérkeztek Nagyár­pádra, az eset megismétlődött. Kolompár nem akart fizetni. Ekkor a gépkocsivezető vissza­fordult a város irányába. Meg­mondta Kolompárnak, ha nem fizet, a rendőrségre viszi. Út­közben, a László utcánál a vádlott elővette a kést. Azzal fenyegetőzött, ha a gépkocsi- vezető nem áll meg, — .hátba szúrja. Innen a történet már ismert. ., A Pécsi Járásbíróság a na­pokban .hozta meg ítéletét a bűnügyben. Kolompár Gusztá­vot hivatalos személy elleni erőszak bűntettéért 8 hónap börtönben végrehajtandó sza­badságvesztésre ítélte. A bíró­ság súlyosbító okként értékelte, hogy Pécsett az elmúlt időben megint elszaporodtak a taxiso­főrök elleni erőszakos cselek­mények, amelyeket a vádlott­hoz hasonlóan erősen ittas sze­mélyek követnek el. Az ítélet nem jogerős. Kolompár Gusz­táv fellebbezett. ti D1T puran ILDIT EES llDn Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Bp.) 4 634 Trabant Lim. (Győr) 1 787 Trabant Lim. Speciál (Bp.) 7 801 Trabant Lim. Speciál (Győr) 4 448 Trabant Lim. Hycomat 4 685 Trabant Combi 86 Wartburg Lim. 1 238 Wartburg de Luxe 1 979 Wartburg de Luxe tolótetős 957 Wartburg Lim. tolótetős 532 Wartburg Tourist 764 Skoda 100 76 610 Skoda 100 L (Bp.) 7 965 Skoda 100 L (Győr) 3 072 Skoda 110 L (Bp.) 5 790 Skoda 110 L (Győr) 1 722 Polski FIAT 1500 11 333 Polski FIAT 126 928 Zaporozsec 23 998 Zsiguli (Bp.) 79 796 Zsiguli (Debrecen) 35 843 Zsiguli Combi 8 124 Zsiguli 2103 4 849 Zsiguli 21 011 (Bp.) 2 083 Zsiguli 21 011 (Debrecen) 740 Dácia 8 586 — A szekszárdi Babits Mi­hály megyei művelődési köz­pontban zsúfolt nézőközönség jelenlétében nyílt meg a me­gye ösztöndíjas festőművészé­nek, a Budapesten élő Újváry Lajos, hőgyészi származású művésznek első Tolna megyei önálló tárlata. Újváry Lajosra mély hatással voltak romániai — erdélyi és moldvai látogatá­sai. A mintegy hatvan, több­ségében nagyobb méretű olaj- festményén— főleg a Kárpátok, Moldva és a Hargita, Gyimes, a csiki emberek, balladai han­gulatú tájak szerepelnek. A ki­állítás vasárnap estig tekinthe­tő meg Szekszárdon. Bányatörténeti kiállítás — Tudod, mégiscsak bosszantó, bogy munkaidő végéig nem kapható ital a büfében! Erb János rajza A Borsodi Szénbányák Vál­lalat és a Heves megyei Mú­zeumok Igazgatósága között létrejött szocialista szerződés alapján kiállítás nyílt vasárnap Egerben a bükki szénbányá­szat, különösképpen Egercsehi és környéke történeti emlékei­ből. Heves megyében 180 éves múltra tekint vissza a szénbá­nyászat. Az első szénbányát 1976 márciusában Egerbakta és Bátor községek közötti terüle­ten nyitották meg. Egeresed­ben 1907-től termelnek szenet üzemszerűen. Az egri bányatörténeti ki­állítás széles körű képet nyújt a szénbányászat kezdetéről, fejlődéséről és a jövő felada­tait is vázolja.- Vasárnap befejeződött a dunántúli kertészek háromnapos versenye és kiállítása a tatai várban. Tizennégy kertészeti vállalat 31 versenyzője állt rajthoz és mutatta be a nem kis ügyességet kívánó virág- kötészeti művészetét. Színpom­pás, különleges formájú csok­rokat kötöttek, vázákat, tála­kat díszítettek fel ezernyi szí­nű és illatú virágokkal, meny­asszonyi csokrokat, koszorúkat készítettek. A vár kőtárában egy-egy múzeumi tárgyat is feldíszítettek: II. és III. század­beli oltár- és sírköveket öltöz­tettek korhűen virágba, össze­sen 120 kompozíció díszítette három napon át a tatai vár termeit, mintegy tízezer szál vi­rággal dolgoztak a verseny­zők. — Zrínyi-emlékünnep. Ma kezdődik Szigetváron a Sziget­vári Vár- és Múzeumbarátok Köre ünnepi közgyűlése Zrínyi Miklós várkapitány és katonái hősi harcának és veszedelmé­nek emlékére, a vár elestének 410. évfordulóján. A közgyűlé­sen, mely este 7 órakor kez­dődik a Zrínyi vár dzsámijá­ban a szigetvári Tinódi vegyes­kor működik közre. — Kultúrbáz, könyvtár, pos­ta. Somogyhatvanban 180 ezer forintos költséggel építették fel a szigetvári Költségvetési özem dolgozói a kultúrházat, mely­ben helyet kap a posta és a könyvtár is. Az új létesítmény a somogyapáti tanács költsé­gén épül. — Árad a Duna. A több nap óta tartó esőzések. A hatására vasárnapra teljesen eltűntek a gázlók a szigetközi Duna-sza- kaszon. A folyó ezen a nehezen hajózható szakaszán néhány nap alatt több mint 1 métert áradt. Az áradás különösen a hajózásnak kedvezett. A Duna- menti országok hajói nagy számban tartózkodtak vasárnap is a vízen, s közel 100 ezer tonna árut továbbítottak. Az áradás helyreállította a kavi­csos altalajú Szigetközben a talajvíz szintet is. A Duna- ágakban megfelelő vízmélység alakult ki. Ez kedvez az ártéri erdőkben kitermelt fa elszállí­tásának. A kismerülésű uszá­lyokkal ismét meg tudják köze­líteni a rakodóhelyeket. Szünetei a melegvíz­szolgáltatás A Pécsi Hőszolgáltató Vállalat értesíti pécsi fogyasztóit, hogy szeptember 6-án 0 órától szep­tember 8-án 24 óráig hálózat­karbantartás miatt a melegvíz szolgáltatást szünetelteti. — Áruház 60 nap alatt. Re­kord idő alatt, azaz az alap­kőletételtől számítva az átadá­sig, 60 nap alatt építette fel a balatonboglárj ÁFÉSZ építő brigádja Balatonboglár kül­területén az új ABC-áruházat. Az előregyártott elemekből épí­tett áruház egymillió 600 ezer forintba került és az eddig tel­jesen ellátatlan körzet szolgál­tatási színvonalát emeli. — Kutyakiállítás. Vasárnap tartották meg Kecskeméten a hagyományos, kétévenként sor- rakerulő, nemzetközi kutya- kiállítást. A négylábúak sereg­szemléjén 36 fajtából több mint 600 kutyát vonultattak fel o hazai és a külföldi tenyésztők. Az utolsó idei sétahajó Siófokról tegnap este hét órakor futott ki az utolsó zenés sétahajó a magyar tengerre. A vég­szóra érkezett vendégek között egy negyven fős szovjet ifjúsági csoport bú­csúztatta az idei balatoni szezont. — Vasárnap Szófiába uta­zott a Magyar Szolidaritási Bi­zottság delegációja. Háromta­gú küldöttségünk a Bolgár Szolidaritási Bizottság, a Bol­gár Tudományos Akadémia és más bolgár intézetnek az afro-ázsiai népek szolidaritá­si szervezetével (AAPSO) közö­sen rendezett nemzetközi sze­mináriumán vesz részt, amely­re szeptember 5. és 11. között kerül sor a baráti szocialista országok fővárosában. — Két új általános iskolával gazdagodik Győr-Sopron me­gye a tanévkezdésre. Mindket­tőn vasárnap az utolsó simítá­sokat is elvégezték. A hétfői tanévnyitó ünnepségen már fogadhatja a tanulókat a győ­ri 24 tantermes iskola az Ady Endre lakótelepen. Építése és felszerelése több mint 40 millió forintba került: később lesz úszómedencéje is. A má­sik iskola 16 tantermes és Mosonmagyaróvárott épült fel. — „Építészeti jelentés egy korszakból" címmel nyílt kiál­lítás vasárnap Hajdúszobosz­lón. Térben elhelyezett maket­tek, látképek, fotók szemlélte­tik Kerényi József, Ybl-díjas kecskeméti építész alkotásait, városépítészeti terveit. Az új­szerű tárlatot Melecco Miklós, Munkácsy-díjas szobrászművész nyitotta meg. — Pásztorfaragások. Tava- szy N®émi grafikusművész ki­állítását nyitották1 meg szomba­ton Balatonföldváron, a SIÓ- TOUR üdülőhelyi klubban, a Motel sétány 2. szám alatt. Pásztorfaragósok címmel. A kiállítást szeptember 12-ig te­kinthetik meg az érdeklődők naponta 9—13 és 15—18 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents