Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)

1976-09-26 / 266. szám

an———a , . •; ■ A bolgár kultúra és művészet Soha eddig Bulgáriában nem pezsgett olyan alkotó te­vékenység, mint most. Soha eddig nem említették hazánk nevét a Föld minden táján olyan megbecsüléssel, mint napjainkban. A bolgár kormány igen nagy gondot fordít a kultúra és a művészet felvirágoztatására. Csak 1973-ban több mint 33 millió levát biztosított az álla­mi költségvetés kultúrotthonok, könyvtárak, színházak és mát kulturális létesítmények építé­sére. Az országban több mint 12 000 műkedvelő művész- együttes működik, s egy év alatt 68 000 előadást tartottak 21 millió néző előtt. A falvak­ban, az Iskolákban, vállalatok­nál és intézményeknél 11 000 könyvtár működik, összesen 54 millió kötet könyvvel. A könyv- terjesztésben különösen fontos munkát fejt ki a 4300 kultúr­otthon, a „csitalisták". Egymil­liós tagságuk nagyon haszno­san, öntevékenyen dolgozik. Jelentős a filmművészet, a szín­művészet, a könyvkiadás,a rá­dió, a múzeumok és a kultúra többi ágának fejlődési üteme. Széleskörű tevékenységet fejte­nek ki az írók, a szín- és film­művészek, a képző- és zene­művészek, az újságírók', az építőművészek, valamint szö­vetségeik. lődési tevékenység — annak állami és társadalmi vezetése és irányítása — határtalan le­hetőségekét tárt fel.” ,,A művészeti alkotó- és mű­velődési tevékenység és a tö­meginformáció eszközei” elne­vezésű komplexum keretében minisztériumok és országos szervek koordinált erőfeszítésé­vel létrehozták az esztétikai ne­velés országos rendszerét. El­készült az a program, amely Bulgáriának a Szovjetunióval és a többi szocialista ország­gal fennálló kulturális kapcso­latok elmélyítését célozza. Ha­sonló program készült a kapi­talista és a fejlődő országok­kal folytatott kulturális kap­csolatok továbbfejlesztésére is. Korszerű tudományos informá­ciós központot szerveztek, amely együttműködik az orszá­gos információs központtal. Az ország művelődési életé­nek felvirágzását bizonyító és kifejező esemény „A bolgár szocialista művészet fejlődési irányainak problémái” címmel Szófiában megrendezett tudo­mányos konferencia, amelyen hangsúlyozták a bolgár művé­szet forradalmi jellegét és ob­jektív törvényszerűségeit, vala­mint a megoldásra váró fel­adatok fontosságát. A bolgár énekesek és zené­szek híresek az egész világon. Orfeusz hazája újabb és újabb sikereket arat. Nikolaj Gyau- rov népművész neve a bolgár tehetség szimbóluma. Az olyan művészek nagyszerű szereplé­se különböző nemzetközi ren­dezvényeken, mint Raina Ka- baivanszka, Sztojka Milánóvá, Ana Tomova-Szintova, mind magasabbra emelik Bulgária nemzetközi tekintélyét. 1974. október 25-én, Szófiá­ban, a Művészeti és Kulturális Bizottság Negyedik Plénumán Pavel Matev, a Bizottság ak­kori elnöke kifejtette: „Művé­szetünk és kultúránk eredmé­nyei mindenekelőtt a Bolgár Kommunista Párt helyes politi­kájának köszönhetők. A műve­Bulgáriában a szellemi élet most a fejlődés egy újabb, magasabb szakászába lép. A kultúra területén — mon­dotta Georgi Dimitrov — nin­csenek nagyobb és kisebb né­pek. Bulgária, amely olyan iro­dalmi és művészeti gigászokat nevelt fel, mint amilyen Hrisz- to Botev, Ivan Vazov, Elin Pe- lin, Jordan Jovkov, Hriszto Szmirnenszki, Nikola Vapcarov, Vladimir Dimitrov-Majsztora, Krasztjo Szarafov és még egy sor tehetséges alkotó szemé­lyiség volt, joggal büszkélked­het az egész világ előtt mind a régi, mind jelenlegi kultúrá­jával. Az elmúlt harminc év alatt egy igazán népi, a for­radalom által áthatot, a nép győzelmes történelmi útját tük­röző művészet fejlődött ki. Krum Rizov Bolgár leültük iiersei ELISZAVETA BAGRJANA: PETAR ALIPIEV: PAVEL MATEV GEORGI DZSAGAROV: I» I» I* I» Vidéki ház A pásztor halála Akár a harmat Tavaszi hó Hosszú a nap s nyugodt; oly kimeríthetetlen, mint a szivem, amely szivednek őre lett: itt sohsem-apadó tengerár a szerelmem. A nagyvilág tenéked oly csöpp volt s egyszerű, pacsirta volt fivéred s ágyad széna-terű. Akár a harmat halott lepkeszárnyon, mozdulatlanná dermednek a bolygók. De tündökölnek mindörökké a messzi égitestek. Innen messze a gond s a gondtermő világ, üdítő záporok egybemosnak a fákkal s a tóval, melyben az ég tükrözi magát. A kaszáló a réten, a föld, a zöld berek, a lúcfenyő s az éq fenn folyvást dalolt neked. Te könyvet a zsebedbe nem tettél még soha. Csak zápor hullt fejedre, mint sorsod vihara. Költők fátuma, jól ismerlek. Sokakat száműztél a földbe, de tovább tündökölnek ők is. a lelkiismeret lovagjai. Eltek és fájtak, meghaltak harcban, vagy ágyon. Feltört, fekete szántók. Unalmas fekete varjak. Fekete gondolatok fekete károgás. S mind e fölött mint elhaló es es A lelkem csupa méz, lelkem csupa aroma, mint méh, ha hazatér, illatok részege, gyantás, dús ligetek vándora, hírhozója. Nyers koporsód kezemben, s belém kétely hasít. Téged faggat a lelkem: modern korunkban, itt, Zengve daloltak a forradalomban, magány terhétől roskadozva sírtak Vagy az igazság födelét keresve komisz részegség lett sorsuk, míg félelem-nyügözte szívük a szerelemben égett hamuvá. újra kezdett dal lebeg, hull a meleg az öntudatlan, hull a szép, hull a friss, hull, száll a tavaszi hó. Fodor András fordítása Délben a rekkenő nyárban, ablakait sorra nyitja a ház, s úgy issza, issza, issza az özönlő azúrt: édesen fürdetik amíg le nem tepertek kórok kék ég alatt, nálam elégedettebb voltál-e s -boldogabb? De ifjú planéták gyanánt máig se hült ki énekük tüze. Tündökölnek tovább a világ horizontjain. IVAN PEJCSEV: Eső MAJTÉNYI ZOLTÁN fordítása FODOR ANDRAS fordítása a rétek, timián a szamóca szaga szálldos, friss széna és fenyők és tölgyek fűszere, a gyönyör, amire úgy sóvárog a város. Föld? és a te? — Valami eleven kötelék, érzem, egymásba zár, s Istenbe: óh felejtsünk a gondok s emberek becstelen tömegét! SZABÓ LŐRINC fordítása A tavasz váratlan esője ahogy rázuhogott a homályra, belevert a sötét levegőbe, kivirult a falomb ragyogása. Gyors volt az eső, ahogy áradt, kapuk, ablakok mind becsukódtak, de a lomb közt összetaláltak emberek meg a fán csivogó had. Amily gyorsan jött, úgy áléit el az eső dühe. Osszekavart ott szeleket, fűszálakat éggel, madáréneket, emberi hangot. De itt túl a sűrű sövényen, ez a két üde szem csupa bánat — teveled van telve e két szem, s mit se látva figyel csak utánad. Fodor András fordítása Ugrirt apó, az öreg molnár, még egyszer figyelmesen vé­gigvizsgálta tekintetével a ví­zimalom korhadt és békanyá­las vízgyűjtőjét és mellette a tönkrement építményt, aztán mankójával az ajtóhoz sánti- kólt, és fáradton leült pihen­ni. lörött lába a mozgástól élesen sajgott. Nehéz sóhaj tört fel melléből. Levette sap­káját, és nekidőlt a falnak. — • Jaj, öregségemre még nyomorék leszek — sóhajtotta. Nyugaton, a távoli kék he­gyek mögött lebukott a nap. Utolsó vérvörös sugarai is el­lobbantak a mély azúrkék és végtelen alkanyi szürkületben. Kialudt a forró nyári nap, és szerteáradt a föld felett az eny­he, esti hűvösség. Valahol földeken, távol, búsan felzen- dült az utolsó aratódal, az­tán az is elhalt. Lassan és ész­revétlenül mind sötétebbé vált az esti homály. Az éqen egymás után tűntek fel a fényes, reszkető csillagok. A közeli patak medrében rá­zendítettek a békák esti hang­versenyükre: a csodálatos esti csöndben megnyugtatóan és álmodozva rezdült kuruttyolá- suk. A malom felett, a falu­hoz vezető útról az aratók ne­vetésének utolsó foszlányát hozta oz esti szél. A folyó mel­lett kanyargó csapáson üte­mesen szólt egy kis kolomp. És a növekvő csendben a malom zúgása mintha megnőtt volna. Ugrin apó tüzet csiholt a kován, és rágyújtott pipájára. Megpróbált felállni, fájós lá­ba azonban nem engedte. — Milena . .. Milena . .. Hol csellengsz? — kiáltott kissé nyugtalanul az öreg, és für­késző tekintetét belefúrta a sötétbe. — Itt vagyok, na, — felelt egy tiszta női hanq a malom mögötti kis kertből. — lhol-e, itt vagyok, ni. — Gyere már be, késő van már, besötétedett — zsörtölő­dött az öreg. — Hadd öntözzem meg a kertet... a forróság mindent ELIN PELIN A malom meffeff felperzselt — szólt Milena. A kolomp hangja közeledett, lassan és kimérten, s közvet­lenül a kert mellett elhallga­tott. Cigarettatűz parázslott fel a sötétben. Milena kiegyene­sedett és félénken nézett a fény felé. A sövény mellett, a cserjés sötét hátteréből egy férfi alak­ja bontakozott ki, mellette jól megrakott szamár harapdál- ta békésen a bokrok zöldjét. Fiatal férfihang csendült meg halkan és kissé bizonytalanul a sötétben. — Jó estét Milena. Milena testén enyhe borzon­gás futott keresztül. Ingújjban, mezítláb, dús szőke haját fe­hér fejkendővel lekötve, mint egy erdei tündér állt a kert közepén. — Adj isten, Szvilen! — fe­lelte zavartan, és arra gon­dolt, hogy el kellene szalad­nia. — Nagyon későn locsolsz — vélte a férfi, Milena abbahagyta a locso­lást. — Istenem, istenem! — só­hajtotta. — Hol jársz? Mit csinálsz? Régen láttalak — kézdett rá bátran a férfi. — Jaj, tudod most sok a munka — szégyenkezett Mi­lena. — Amióta férjhezmentél, el­bújsz az emberek elől . .. — Mondd, hová menjek? Minek mutatkoznék? — Ki tudja?... És miért ne mutatkoznál? De úgy látszik, otthon Sztojan mellett jobban érzed magad! — gúnyolódott Szvilen. Milena egy kis ágat tört le a közeli fűzfáról, és anélkül, hogy válaszolt volna, lehajtott fejjel tépdeste a leveleket. — Na ugye, megszokja az ember... Változik az emberi szív! — vélekedett Szvilen. A sövénynek dőlve fújta a füstöt. Békésen és jámborul állt mellette a szamár. Milena nem tudott válaszol­ni. Idegesen tépdeste a leve­leket az ágról. Érezte a sértést Szvilen szavaiban. Szerette vol­na megmondani, hogy nincs igaza, hogy téved, a szíve erő­sen vert, szokatlan izgalom re- megtette keblét, elfojtotta sza­vait. Könnyek szöktek a sze­mébe. „Persze, mit tehetünk, ilyen az élet! Ilyen az élet: szívte­len . . Lehet, hogy jobb is így —” gondolkozott el Szvi­len. — Szeresd ezt, és vedd el amazt... és élj!... Bocsásd áruba magad, és élj!... Sem­mi sem fontos, csak az, hogy jól érezd magad. — Szvilen, hogy beszélhetsz így? Hiszen tudod, ki . .. — kérlelte elfúlva Milena. — Mit mondasz? Nem hal­lom ... Gyere közelebb. Na nézd csak, milyen félénk let­tél I — Be kell mennem, beteg az apám ... Ma egyedül hagy­tam az anyósomat és eljöttem az apámhoz — rebegte félén­ken, és közelebb ment. — És nem morog rád? — Nekem már mindegy ... Miattuk nem hagyhatom így az apámat... Szvilen hallgatott. — És te, Szvilen, hogy vagy? Hogy élsz? — Én? Én? Jól vagyok. Élek, dolgozom és iszom ... Az a vidám és bolondos Szvilen, akit te ismertél, meghalt. Az a Szvilen, akit most látsz magad előtt, egészen más ..._ Komor, gonosz és részeges — felelte és elővette cigarettáját. A cigaretta fellobbanó fé­nye megvilágította a kerek, szőke arcát és kék szemét. — Milena újra olyan -szépnek látta, mint évekkel ezelőtt, amikor még olyan eszeveszet­tül szerették egymást. Utolsó szavaiban kevés volt azYSszin- teség. — Milyen is_vagy te? — fe­nyegette meg az újjával. — Cseppet sem változtál... Azt beszélik, hogy Kunka Popová- val... — Hiszen még nem mond­tam le rólad egészen — mond­ta némi hallgatás után Szvilen. — Elhiheted, én nem felejtelek el olyan könnyen, mint te en­gem ... Ó, ti asszonyok! Egy lyukas garast nem ér a hűsé­getek. — Hangja remegett. — Hogyan beszélhetsz te így, Szvilen?... Ha tudnád, én téged mennyire... még most is mennyire szeretlek! Szavai csendes zokogásba fúltak. Arcát két kezébe te­mette. Szvilen átnyúlt a sövényen és levette az asszony egyik kezét az arcáról. — Pszt.. . Nem akarok könnyeket! — mondta gyöngé­den. — Nem akarok könnye­ket! Méq mindiq szeretsz, azt mondod. Csak gyötrelem az ilyen buta szerelem . .. Rej­tett, titokzatos. Eh!... Semmi­ség! Na, ne sírj már! Egy­szer találkozunk és akkor is sírsz! — Szvilen, Szvilen ... El tudod képzelni, milyen nehéz a sorsom? Nem tudod, nem tudhatod — pityergett tovább Milena. — Te semmit, semmit sem tudsz. — Én? Hallgass, hallgass! — méq közelebb húzódott Mi- lenához, és két erős karjával magához ölelte az asszonyt, hajlékony testét. Az a mellé­re borult, és mint régen, csók­ban forrt össze az ajkuk. Ezalatt csendesen és nyu­godtan suttogtak a füzek. A malom egyhangúan zakatolt. A kék égen pedig kihunytak, kigyúltük, szüntelenül reszket­tek a csillagok. Megint megszólalt a malom felől az öreg erőtlen hangja: — Milena, Milena, Milena... Hol mászkálsz? Milena összerezzent. — Jövök... Jövök! — ki­áltotta hangosan, és halkan mondta a férfinak. — Ah, Szvilen, Szvilen, hányszor gon­doltam ... Istenkém, miért nem találkozom veled valahol, hogy legalább elbeszélgessünk. — Hát... hát... — Akkor beszélj, na, hadd hallgassalak! —1 Eh; Szvilen milyen vagy, miért nem nősülsz meg? Talán akkor nekem is könnyebb len­ne, nem gondolnék annyit rád... Beletörődnék a sorsomba, ösz- szeszoknék azokkal ... Ó, mennyire gyűlölöm őket! így jár az ember, ha nem hallgat a szívére — beszélt Milena, miközben a szelíd számár fe­jét simogatta. — Marko, Mar­ko! — szólt a szamárhoz és az állat kedvesen és nyugod­tan nézte. — Te szép kis szür­ke csacsi, le! Ne szólj senki­nek! Kis együgyű állat vagy csak, de hányszor voltál már a tanúnk!... Hallgass, hall­gass kis szürke Marko. Szvilen elmosolyodott. Milena megfeledkezett ön­magáról is, apjáról is. Az öreg erőtlen hangja azon­ban megint csak felhangzott: — Milena, gyere már! — Eh, jövök már! — felel­te hangosan Milena és hal­kan hozzátette: Miért is hív most? Várjon egy kicsit... Ah, Szvilen!... Nem tudom sze­retsz-e, de én ... Sztojan jó ember, még a légynek sem árt... Hidd el, ha verném is, csak sírna. Mint egy gyerek és nem szólna semmit, de semmit. Mégis gyűlölöm ... Lehet, hogy éppen ezért gyű­lölöm, hogy ilyen jó ... Te milyen haszontalan és bolon­dos vagy, de . . . — Nem volt szerencsénk, hogy összekerüljünk, és ez a baj — sóhajtott fel Szvilen. — Te vagy a hibás, te vagy az oka, Szvilen! — A nyomor az oka! Ugye mondtam? . .. Más házában élek, apám adósságait törlesz­teni ... béreskedem, örökké béreskedem . .. mások szolgá­ja vagyok. Mellettem még töb­bet szenvedtél volna, mint így... Miért árnyékoltam vol­na be ifjúságodat? Miért mér­geztem volna meg az élete­det? ... Töprengtem, egyre csak töprengtem ... sokáig töp­rengtem és nem tudtam dön­teni ... — Ho jobban szeretsz, ak­kor másképpen döntöttél vol­— Te folyton csak ezt haj­togatod !. . . Régebben is így korholtál!. .. Az öreg megint rá kezdett: — Milena! És száraz köhögése a füzek mögül hallatszott. — Jövök!... Jövööök! — Várj! — mondta Szvilen. — Engedj Szvilen, kérlek, en­gedj, késő van! — Nem! Várj! És átugrott a sövényen. Az égen tovább reszketett a számtalan sok csillag. Csende­sen susogtak a füzek komor ár­nyai, szüntelenül és tompán zú­gott a malom. — Milena, Milena, hol ma­radsz hát? — indulatoskodott most már az öreg, de szavaira sokáig senki sem válaszolt. Nem sokkal később a fa­lu felé vezető úton felhang­zott a kis rézkolomp ütemes muzsikája. S-az éji csendben váratlanul felcsendült egy halk férfidal, furcsa visszhangja kelt az éjben: „Elszálltak az ifjú évek, Hej, de könnyen elrepültek!... Aztán elmélyült a hang, bú­san, magányosan rezgeti egy ideig, és elhalt. Juhász Péter fordítása f * * t \ # f # é ) (► # t t \ * * I» I» I* )

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents