Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-26 / 266. szám
2 Dunantmi flaplö 1976. szeptember 26., vasárnap VII. népművészeti hét Előadások, kirándulások Miért van az, hogy nálunk sokkal inkább politikai kérdéssé vált a népművészettel való foglalkozás, mint akár a környező országokban? — tette föl tegnap a kérdést Vitányi Iván, <3 népművészeti hét szombati rendezvényén. A „Népművészet tegnap és ma” témakörű vándorgyűlés szombati első előadásán a pécsi Ifjúsági Ház színháztermét teljesen megtöltő közönség elsőként ezzel a kérdéssel ismerkedhetett. Vitányi Ivón előadásában népművészetünk örökségével, a néprajzi és szociológiai kutatási feladatokkal foglalkozott. A szombati programban ezt követően előadások hangzottak el mai kultúránk népzenei hagyományairól, a népi iparművészetek korszakairól, tájegységek kézműves kultúrájáról, valamint a népi hagyományairól, a népi iparművészetek korszakairól, tájegységek kézműves kultúrájáról, valamint c népi hagyományok mai továbbéléséről, szakkörökről, nép- művészeti stúdiókról, a lakás- kultúra változásáról. Este a pécsi Nemzeti Színházban folytatódott a pénteken megkezdett műsor: Baranya, Somogy, Tolna, Zala megye művészeti együtteseinek és szólistáinak bemutatója. A népművészeti hét ma tanulmányi kirándulásokkal fejeződik be: a résztvevők egyik útvonalon Pécs, Pécsvárad és Mohács népművészetével ismerkednek. A másik kirándulás résztvevői népi műemlékeket, tájházakat tekintenek meg, a többiek pedig a népi díszítő- művészet műtárgyaival ismerkednek. Obsitosok búcsúztatása Bensőséges ünnepség színhelye volt tegnap délelőtt a Fegyveres Erők Klubja. Az 1925-ben született tartalékos hadkötelesek jelképes állománygyűlésre jöttek össze abból az alkalomból, hogy 50. életévüket betöltve hadkötelezettségüknek eleget tettek, s a törvény értelmében mentesülnek a további katonai szolgálat alól. Életük e jelentős állomásán a Hazafias Népfront, a Baranya meqyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság, párt és tanácsi szervek rendeztek számukra ünnepélyes búcsúztatót. Utolsó állománygyűlésükön részt vett dr. Hazafi József, a megyei tanács vb titkára, dr. Földvári János, a megyei tanács általános elnök- helyettese, Megyaszai József, a megyei pártbizottság osztály- vezetője és Orbán István vezérőrnagy, a megyei rendőr-fő- kapitónysáq vezetője. Benkő László, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottságának alelnöke, az ünnepség szónoka, a társadalom nevében megköszönte az obsitosoknak a haza fegyveres védelmében tanúsított helytállásukat, s kérte őket, hogy a továbbiakban országépítő hazaszeretetüket az ifjabb nemzedék nevelése, segítése során kamatoztassák. Az ünnepség végén átadták Garai Ferencnek, Háy Gyulának és Sipos Lajosnak 25 éves szolgálatuk elismeréseként a honvédelmi miniszter által adományozott Honvédelmi Érdemérmet. D. I. 260 millió forint fejlesztés Doktorrá avatás az Orvostudományi Egyetemen a BKR pécsi körzetében Nehéz betakarítás várható kukoricából. A nyári szárazság miatt a rövid tenyészidejű kukoricáknál sok a meddő tő, a csövek kisebbek, a beérés 2—3 héttel későbbre tolódott. Termésátlagot még nem becsültek a Bajai Kukoricatermesztési Rendszerhez tartozó gazdaságok képviselői szeptember 20- án a Pécsett megtartott konzultáción. Csupán Bajáról jeleztek hektáronként 60—70 mázsát. A BKR pécsi körzetében, vagyis Baranyában, Somogybán és Tolnában a 22 tsz idén 17 ezer hektár kukoricát termeszt. A társított növénykultúrák közül a búza területe 10 ezer, a napraforgóé ezer, a szójáé 500 hektár. Napraforgóból 15—16, szójából 15 mázsás hektáronkénti átlagtermést yárnak. A búzaátlag 41 mázsa volt. Az idei nyáron a jugoszláv búzafajták bizonyultak a legjobbnak, így például a Száva. A jövőben az elképzelések szerint a BKR lesz a jugoszláv fajták elsőrendű és legnagyobb hazai szaporítója. A tervek szerint mindinkább a korán-érőket honosítják meg. Kukoricából 10 fajta termesztése különösen kifizetődő: gazdag termést ígér a martonvá- sári, szegedi, jugoszláv és francia fajta. A mintegy száz résztvevő megegyezett abban, hogy tavasztól a vetőgépeket az egyr Uj, korszerű gépek érkeznek házaskozári tsz-ben és a MOM esztergomi gyáregységében gyártott vetésellenőrző berendezésekkel szerelik fel. Szeretnék a hatsoros vetőgépeket nyolcsorosra alakítani. Jobban igyekeznek kihasználni az elővete- mények kedvező hatását. Hangsúlyozták, hogy a talaj tápanyagtartalmát nem bízhatják a véletlenre és bár cél a termőréteg vastagítása, de rendkívül fontos a minősége is. Emiatt a partnergazdaságok mindig tartsák be a technológiai előírásokat. A következő években a gyakoribb fajta- és vetőmagcserével növelik a termesztési biztonságot. Javult az alkatrész- ellátás, épp amiatt, hogy szocialista országokból szerzik be a gépeket. A gazdaságok most veszik át a korszerű K 700/A traktorokat és érkeznek a T 150- es, valamint a Zetor-Krystal traktorok is. Jövőre újabb berendezések vásárlására, szárítóépületek kialakítására a pécsi körzetben több mint 260 millió forintot fordítanak. A BKR-nek körzete működik még Kalocsán, Komáromban, Szolnokon és Békésben. NépKolozsvári vendégek a Pécsi Tudományegyetemen A Kolozsvári Tudományegyetem Állam, és Jogtudományi Kara Mezőgazdasági Tanszékének vezetője, dr. Ernest Lupán professzor és tanársegéde dr. Liviu Pop csütörtökön Pécsre érkezett. A látogatással viszonozni óhajtják a Pécsi Tudomány- egyetem oktatóinak májusi kolozsvári tartózkodását. A két egyetem közötti tudományos kapcsolat keretében tapasztalatcsere alakult ki, melyet előadások, viták tartósával és kölcsönös látogatásokkal realizálnak. A tapasztalatcsere vonatkozik a mezőgazdasági jog-, polgárijog-, politikai gazdaságtan és egyéb tárgyakra. A vendégek két hetet töltenek hazánkban. Ez idő alatt a Pécsi Tudományegyetem oktatóinak közreműködésével megismerkednek a város, a megye nevezetességeivel és néhány mezőgazdasági nagyüzemmel. Közönség előtt a BNV Szombaton az előző napokhoz képest egy órával később, 10 órakor nyitották meg az őszi BNV kapuit, viszont most már nemcsak a szakmai, hanem a nagyközönség előtt is. A hét végére megjavult, kellemes őszi idő kedvezett a vásárlátogatóknak akik, nem is maradtak el. A HUNGEXPO hivatalos központi rendezvényt nem jelzett erre a napra, viszont kiadta az első hivatalos látogató-statisztikáját. Eszerint a szerdai nyitástól pénteken estig több mint 180 000-en keresték fel a fogyasztási cikkek őszi nemzetközi bemutatóját. szerűségét bizonyítja az is, hogy Vietnamban egy ötezer hektáros kukoricafarm létrehozásával bízták meg. A tanácskozást a szentlőrinci Úttörő Tsz-ben bemutató zárta. A tsz-ben kukoricából hektáronként előreláthatóan 50—55 mázsát takarítanak be kétezer hektárról. — Csuti J. — A közelgő fegyveres erők napja alkalmából harci túrát rendeztek a Mecsekben az Állatforgalmi és Húsipari Vállalat, Pécs város II. kerületi rendőrőrs, az MHSZ és az úttörők részvételével. A versenyben részt vevő csapatok közül az első helyezést a Húsipari Vállalat tizenötös rajtszámú csapata nyerte. Képünkön: a győztesek. Háromezer kötet — egy élet gyűjteménye Csuka Zoltán köszöntése Erden (Munkatársunk telefonjelentése.) Érdligeten, a Sárd utca 33. számú ház udvarán valóságos tömeg gyűlt össze: könyvtárat avattak, Csuka Zoltán költő és műfordító mintegy háromezer kötetnyi adományát, amely szinte az egész magyar nyelven megjelent jugoszláv irodalmat reprezentálja. Délután 5 órakor csendült fel az örömóda Beethoven szimfóniájából, és az udvaron felállított emelvényről Ipacs László, a Hazafias Népfront Érd nagyközségi bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. A vendégek között üdvözölte Ditomir Gasparovicsot, a Jugoszláv Szocialista Köztársaság magyarországi nagykövetét és dr. Marczali László kulturális miniszterhelyettest is. A 75. születésnapját ünneplő Csuka Zoltánt az MSZMP Baranya megyei Bizottsága táviratban köszöntötte. Csuka Zoltán ifjú éveit Pécsett, Baranyában töltötte és később a felszabadulást követő években elévülhetetlen érdemeket szerzett a baranyai sajtó és irodalmi élet újjászervezésében. Az ünnepségen Pécsről Újvári Jenő, az MSZMP Baranya megyei Bizottsága munkatársa és Szederkényi Ervin, a Jelenkor fő- szerkesztője vett részt. A könyvtárat Csuka Zoltán adta át Benussi Szilvio tanácselnöknek, azzal a néhány gondolattal, hogy e könyvek és ez új intézmény tovább mélyíti a szomszédos népekkel való barátságot. A könyvtár ezért is kapta a „Jó szomszédság" nevet. Benussi Szilvio köszönetét mondott mindazoknak, akik e létesítmény születésénél bábáskodtak és elmondta, hogy ez Pest megye első olyan könyvtára, amely kifejezetten a szomszédos országok irodalmának megismertetését és megszerettetését szolgálja. Kedves gesztus színesítette a meleghangú ünneplést: a megjelent iskolás gyerekek mesekönyveket kaptak. A hivatalos átadás után a szépszámú vendégsereg megtekintette a szép könyvtárat, ahol a folyóiratoktól kezdve napjaink cseh, bolgár, jugoszláv, román és lengyel irodalmát megtalálhatja az odalátogató. Az ünnepség után a vendégek átmentek az érdi művelődési házba, ahol Csuka Zoltán szerzői estjét hallgathatták meg. A szerzői estet Dobozy Imre, a Magyar írók Szövetségének és Gusztáv Krklec, a Jugoszláv írók Szövetségének elnöke vezették be. Dobozy Imre méltatta Csuka Zoltán költői, műfordítói és irodalom- szervezői munkásságát és születésnapja alkalmából a Magyar írók Szövetsége nevében, valamint a 40 éves barátság jogán köszöntötte a költőt. Gusztáv Krklec szintén meleghangon gratulált a költőnek és kedves meglepetésként felolvasta Miroslav Krlezsa Csuka Zoltánhoz írt baráti, köszöntő levelét is. Ezután kezdődött meq a műsor, amely a Gondolat, a rádió irodalmi magazinjának nyilvános adása volt. Kampis Péter Bab, paradicsom, napraforgó Másfélszeresére növelhető a termés A Nehézvegyipari Kutató Intézet szakemberei új, nagyhatású szert állítottak elő, amelynek segítségével a laboratórium és az üzemi kísérletek tapasztalatai szerint csaknem másfélszeresére növelhető a paradicsom, a bab és a napraforgó terméshozama. A Ne- virol elnevezésű terméshozam fokozó anyag vizsgáztatását befejezték, s az eredmények egyértelműen jó tulajdonságait bizonyítják. A Nevirolból rendkívül kis mennyiséget kell felhasználni. A szakemberek becslése szerint a hazai igény alig 50—100 tonna. Éppen ezért a viszonylag kis volumen gyártására nehezen találnak partnert. Az intézet most saját kísérleti üzemében rendezkezik be az értékes új anyag gyártására. ünnepi tanácsülésen 194 végzett hallgatót avattak tegnap orvos-doktorrá a Pécsi Orvostudományi Egyetemen. Az ünnepség a Himnusz hangjaival kezdődött. Az elnökségben a POTE intézményeinek professzorai foglaltak helyet. Dr. Tigyi József rektor kérésére Erdész Mária, illetve So- morjai László jelöltek doktorrá avatásuk iránti kérelmüket az Egyetemi Tanács elé terjesztették. Ezt követően Jobszt Káz- mér, illetve Török Béla rektorhelyettesek fogadták az esküt a jelöltektől, akik dr. Tigyi József rektortól átvették diplomájukat. A 194 fő közül kilencen Summa cum laude doktori minősítésben részesültek. Dr. Tigyi József rektor ünnepi beszédében többek között elmondta: — Mindqnnyiónk számára nagy öröm, hogy önök ez elsők, akik a Pécsi Orvostudományi Egyetem új oktatási rendszere alapján képezve először jutottak el a jól megérdemelt orvosi diplomájukhoz. Meggyőződésünk, hogy az új rendszerű képzés alapján az orvostudomány lényeges ismereteit mélyebben sajátították el, sokkal több gyakorlati ismerettel rendelkeznek, jobban látják az orvostudomány és a társadalom összefüggéseit, nagyobb önálló továbbtanulási készséggel rendelkeznek, mint korábban végzett kollégáik. — Doktorrá avatásuk alkalmából magam és professzortársaim nevében szívből gratulálok és egyben felemelő hivatásuk gyakorlásában sok szép sikert, jó erőt és egészséget kívánok — mondotta a POTE rektora. Az ünnepség az Internacio- náléval fejeződött be. — ni — Jugoszláv partizán vendégek Baranyában Hivatalos látogatásra 37 tagú partizán küldöttség érkezett tegnap Baranyába. A megye felszabadításában részt vevő egykori partizánok, a Pelőfi-brigád 1974-ben, Eszéken tett látogatását viszonozzák. A küldöttséget fogadta Borsos János, az MSZMP Mohács városi Bizottságának első titkára. A vendégek megtekintették a mohácsi történelmi emlékhelyet, valamint Baranya horvát és szerb népcsoportjait bemutató kiállítást. Este a volt Petőfi partizán brigád Pécsett és Baranyában élő tagjaival találkoztak Pécsett az Építők munkásszállásán. A küldöttség tagjai ma Bere- mendre látogatnak, megkoszorúzzák a jugoszláv hősök emlékművét. Ezt követően a Petőfi partizán-brigád csányoszrói emlékművénél helyezik el a kegyelet virágait. Délután Siklóssal, a villányi művészteleppel ismerkednek az egykori partizánok, akiket Nagy Sándor, a Magyar Partizán Szövetség Országos Bizottságának tagja, országos választmányi tag kalauzol.