Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)

1976-09-25 / 265. szám

A Dunántúlt napló 1976. szeptember 25., szombat Rövidesen befejezik az egyik jelentős oktatástechnikai bázis, a Számítástech­nikai Oktató Központ építését a budapesti Etele téren. Jelenleg a belső szak­ipari munkáknál tartanak. Az új intézet az ENSZ támogatásával épül, a több mint 200 millió forintos beruházást előreláthatóan az év végén átadják ren­deltetésének. hírek 1976. SZEPTEMBER SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából EUFROZINA nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 5.34 — nyug- szik 17.36 órakor. A Hold kél 7.33 — nyugszik 18.22 órakor. Műszaki könyvnapok -őszi megyei könyvhetek Október 8-án Szegeden lesz a 15. műszaki könyv­napok országos megnyitó- ünnepsége. Ebből az al­kalomból szakkönyv- és folyóiratkiállítás nyílik a technika házában, itt az újdonságok mellett több­száz könyvárusi forgalom­ban lévő kiadványt láthat­nak a nézők. Az idén októberben sor- rakerülő őszi megyei könyvhetek gazdag prog­ramot ígérnek. Az ifjúság részére szavalóversenyeket, szellemi vetélkedőket, is­meretterjesztő előadáso­kat szerveznek. Ország­szerte a fogyasztási szö­vetkezetek Vili. kongresz- szusa jegyében szervezik és állítják össze a progra­mot: többmillió forint ér­tékű könyvet juttatnak el az olvasókhoz a falusi könyvterjesztők, a szövet­kezeti boltosok és a könyvtárosok. ♦ y — Csontváry matiné. Az új hangversenyévad első matinéjára szeptem­ber 26-án, vasárnap dél­előtt 10 órakor kerül sor. A hangversenyen Kircsi László oboaművész, Varga Márta zongoraművész és V. Pachmayer Ilona hárfa­művész játszik modern ka­maraműveket. A koncer­ten közreműködik még Kézdy György színművész. Ma este MOZI Park: Akinek van egy unoka- testvére Bronxban (f5, f7, f9) Park kert: Partizánok (7) Petőfi: Szépek és bolondok (4. 6, 8) Kossuth: Elszakadás (10, 12, f7, / f9) Csizmás kandúr (f3, f5) Kossuth Klub: Lear király (6) Fekete Gyémánt: Kölyök — Semmittevők (4, 6) Jószeren­csét: Talpuk alatt fütyül a szél (5, 7) Rákóczi: Csodabogarak (5, 7) Május 1.: Mi van, doki? (f6) Harkány: Legendák lovag­ja (7, 9) Komló, Május 1.: Ne sírj tele szájjal (4, 6) Komló, Zrínyi: A nagy Carusó (4, 6, 8) Mohács: Vannak még csodák (6, 8) Sellye: Az utolsó talál­kozás (7) Siklós: Tölgy, azon­nal jelentkezzen! (7) Sziget­vár: Mr. Majestyk (8). HANGVERSENY Székesegyház: Pécsi Filharmo­nikus Zenekar, KISZ Központi Művészegyüttes Egyetemi Kóru­sának hangversenye. (Karig.: Tóth Béla.) Vezényel: Erdélyi Miklós. Közreműködik: Andor Éva (sopran), Barlay Zsuzsa (alt), Simándy József (tenor), Kováts Kolos (bass.) (du. 5 órakor) Várható időjárás szombat es­tig: változóan felhős idő, eső nélkül. Mérsékelt déli, délke­leti szél. A hajnali és a reg­geli órákban párás levegő, többfelé köd, egy-két helyen ködszitálással. Várható legala­csonyabb éjszakai hőmérséklet 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 17—22 fok között. Pártvezetők látogatása az őszi BNV-n Pénteken a Magyar Szocialista Munkáspárt több vezetője megláto­gatta az őszi Budapesti Nemzetközi Vásárt. A ven­dégeket, dr. Maróthy Lász­lót, a KISZ KB első titká­rát, Óvári Miklóst, az MSZMP KB titkárát, a Po­litikai Bizottság tagjait és Brutyó Jánost, a KNEB el­nökét Keserű Jánosné könnyűipari miniszter és Földes László, a HUNG- EXPO vezérigazgatója fo­gadta a vásárközpontban, majd kalauzolta őket a fogyasztási cikkek szakosí­tott választékos bemutató­ján. ♦ — Kiváló ifjú szakmun­kások. öt szakmában mintegy 60 induló részvé­telével bonyolították le a Kiváló Ifjú Szakmunkás ve­télkedőt Pécsett, a Villa­mosipari és Gépjavító Szö­vetkezetben. A hat tagú zsűri autószerelő szakmá­ban Légrádi Lászlót, autókarosszéria-lakatos szakmában Nenzl Sán­dort, felvonószerelő szak­mában Áron Árpádot ta­lálta a legjobbnak. Eszter­gályos és géplakatos szak­mában nem adtak ki első helyet. A díjakat Magyar- csik Gyula nyújtotta át az Ifjúsági Parlament vitája előtt, tegnap délután, a KISZÖV székházban. — Jubiláló postások. Bensőséges ünnepség ke­retében jubiláló dolgozó­kat köszöntött Varga Sán­dor, a Postaigazgatóság vezetője tegnap délelőtt, ötvenéves postai szolgá­latért Hertlik Rudolfné, negyvenéves szolgálatért tizennyolc, negyedszáza­dos szolgálatért pedig öt­venhat dolgozó részesült elismerésben. ♦ r Uj autóbusz- járatok a 39/A vonalon A Volán 12. sz. Vállalat ér­tesíti az utazóközönséget, hogy 1976. szeptember 26-tól a 39 A vonalon munkanapokon a vá­sártérről 8.40 és 18.30 órás, Kossuth térről 9.00 és 18.00 órás indulással, munkaszüneti napokon a vásártérről: 5.05, 7.20, 10.20, 11.45, 14.20, 16.00 és 18.30 órás, Kossuth térről: 5.25, 7.40, 10.40, 12.05, 14.40, 16.30 és 18.00 órás indulással új járatokat állít forgalomba. A fentieken kívül 1976. szeptember 26-tól iskolai elő­adások napján a vásártérről 7.15 órai indulással, Vásártér— Árnyas út között iskolajáratot indít. Vasárnapi tej reggel 7-től Az új nyitvatartási renddel az élelmiszerboltok megszün­tették a vasárnapi árusítást, helyettük vendéglátó egysége­ket jelöltek ki, a vásárlók va­sárnaponként ezekben szerez­hetik be a tejet, kenyeret, péksüteményt. Az árusítást első alkalommal reggel 8-tól déli 12-ig tartották, a 8 órai kez­dést viszont sok vásárló kifo­gásolta, későinek találta. Ezért, a lakosság kérésének eleget téve, a Megyei Tanács keres­kedelmi osztálya elrendelte, hogy a kijelölt vendéglátó egy­ségek ezentúl vasárnaponként — tehát már szeptember 26-án is — reggel 7-től 11 óráig áru­sítsanak tejet, kenyeret, péksü­teményt. Még egyszer a me­gyében kijelölt vendéglátó he­lyek: Pécsett a Tejbisztró, a Borostyán étterem, a Jósze­rencsét falatozó, az Otthon tej­büfé, a Baranya bisztró és az Olimpia étterem; Komlón a Csille önkiszolgáló bisztró, Mohácson a Béke étterem, Szi- getvárott az Oroszlán bisztró. ♦ — Bányász-névadó. Pécs- bányaüzem KISZ és szak- szervezeti bizottsága ren­dezésében tizenhetes név­adót tartanak szonrjbat délelőtt a Puskin Műve­lődési Házban. — 103. születésnapját ünnepelte pénteken Szom­bathely legidősebb lakó­ja, özv. Gneisz Mihályné. Az egész életében szor­galmas, szerény, négy gyermeket felnevelt édes­anya máig teljes szellemi frisseségnek örvend. Köny- nyebb házkörüli munkákat még mindig végez. Ottho­nában a népes család tagjain kívül :— 5 unoká­ja, 10 dédunokája és egy ükunokája van — a városi tanács, a Vöröskereszt, a Hazafias Népfront és a város üzemeinek képvise­lői köszöntötték. — Kitüntetés. A szövet­kezeti kisárutermelők mun­kájának támogatásáért Steinhöfer Károlynak, a Hazafias Népfront Bara­nya megyei Bizottsága munkatársának a Kiváló Szövetkezeti Dolgozó ki­tüntetést nyújtotta át Mol­nár Frigyes, a SZÖVOSZ elnöke csütörtökön Buda­pesten. — Felújítják és bővítik a szentlászlói tűzoltószer­tárt. A mozsgói termelő- szövetkezet építőbrigádja közeljövőben befejezi a munkát. — „A Pécsi Tudomány- egyetem Közgazdaságtu­dományi Kara felvételi vizsgára előkészítő tanfo­lyamot indít. Jelentkez­hetnek mindazok, akik 1976-ban vagy korábban érettségiztek vagy képesítő vizsgát tettek és nappali ill. esti tagozaton kívánják tanulmányaikat folytatni. Jelentkezési lap október 2-ig igényelhető a dékáni hivatalban, II. em. (7622 Pécs, Rákóczi út 80.) Rész­letes felvilágosítás ugyan­ott. ♦ Ügyeletes állatorvosi szolgálat ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1976. szeptem­ber 25-én 13 órától 1976. szep­tember 27-én 8 óráig dr. Re­ményi Ottó. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet a ,,pécsi járás állatorvosi ügyelete” címen. Az ügyelet helye: Pécs, Megyeri út 24. * ügyeletes állatorvos Pécs vá­ros területén szeptember 25-én 12 órától 27-én, reggel 8 óráig dr. Tasy László. Lakása: Szi­lágyi Dezső u. 3. Telefon: 21-843. A lottó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint Bu­dapesten a 39. heti lottósorso­lás alkalmával a következő szá­mokat húzták ki: 6. 12, 16, 27,41 A szeptember 27-i tárgy­nyereménysorsoláson a 38. heti játékhét szelvényei vesznek részt. ♦ — Negyedszázados fenn­állását ünnepelte tegnap a komlói Víz- és Csator­namű Vállalat. A Május 1. Művelődési Házban meg­tartott ünnepségen tizen- ketten megkapták a vál­lalati kiváló dolgozó ki­tüntetést. A kitüntetéseket és a jutalmakat Weinin- ger Attila igazgató nyúj­totta át. <* Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye­letek gyermekbelbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyer­mekfülészeti betegek, égett és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, traumatológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Hon­véd Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. Fül- orr-gégészet: POTE Fül-Orr­Gége Klinika. SOS-ÉLET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7 órától reggel 7 óráig. Dr. Simek Árpád Dr. Simek Árpád nyug­díjas tanácselnök hosszú betegség után 1976. szep­tember 23-án, 68 éves ko­rában elhunyt. Komló vá­ros Tanácsa saját halott­jának tekinti. Hamvasztás előtti búcsúztatása 1976. szeptember 29-én, 14 óra­kor lesz a komlói temető­ben. * Dr. Simek Árpád Mis­kolcon született 1908. má­jus 7-én. Munkáséveit a diósgyőri vasgyárban kezdte, mint vasesztergá­lyos. A pártnak 1945 óta volt tagja. A felszabadu­lást követően a párt meg­bízásából 1947-ben került államigazgatási munka-- területre. Az edelényi já­rási főjegyzői hivatalban fogalmazó, majd főjegy­ző, ezt követően sajószent- péteri járási főjegyző. A belügyminiszter 1950-ben Baranya megye alispánjá­nak nevezte ki. A taná­csok megalakulását köve­tően a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára, 1953-tól 1967-ig Komló város Tanácsának elnöke volt. Elvégezte az állam- és jogtudományi egyetemet. Kimagasló köz­életi tevékenységéért meg­kapta a Magyar Szabad­ság Érdemrend ezüstfoko­zatát, a Munkás-paraszt Hatalomért Emlékérmet, a Munka Érdemrend arany fokozatával három alka­lommal tüntették ki. 1972- ben Komló város díszpol­gára lett a bányaváros építésében kifejtett ered­ményes munkásságáért. Több éven keresztül volt tagja a Komló városi párt- bizottságnak és Komló vá­ros tanácsának. ♦ A Baranyamék árai Olcsóbb lett a töltenivaló paprika, kilóját 6.50-ért vásá­rolhatjuk. A sárgarépa is ol­csóbb, 3.60 kilója. A lecsónak való paprika és a paradicsom kilója egyaránt 4,40. Fejeská­poszta 4 forint, kelkáposzta 6.80. a karfiol 7,50, zöldborsó kilója 16 forint. A vöröská­poszta ára 8 forint, a vörös­hagyma ára 5,60 és 5 forint, a liiahagymáé 8,60, a fokhagy­máé 32 forint. A cékla kilója 3.80. A burgonya ára 4,80, 4,40 és 4 forint. Az őszi pri­mőr fejessalála ára 2,20 és 1.80. Kapható már az ecetes paprika, melynek kilója 17 fo­rint, valamint az ecetes zöld­paradicsom, melynek ára 9 fo­rint. A hordós savanyúkáposzta 11,50 forint. Mától már kapható a piacon és a Baranyamék boltokban az étkezési borszőlő, melynek ki­lója 9 forint. A saszla szőlő ára 13,80 és 10 forint, az egyéb csemegefajtáké 11 forint. A gesztenye kilója 20,60, birsalmát 5,60-ért vásárolhatunk. Az őszibarack ára 8 forinttól 3,40- ig. minőségtől függően válto­zik. A narancsalma kilója 6,50, az egyéb fajtáké 6,50 és 4 fo­rint között van. Gyenes András, a Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottságá­nak titkára pénteken a főváros XIX. kerületébe lá­togatott. Részt vett a láto­gatáson Pataki János, az MSZMP Budapesti Bizott­ságának osztályvezetője. * Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a Köz­ponti Bizottság titkára pénteken látogatást tett a XVI. kerületben. Részt vett a látogatáson Somogyi Sándor, a Központi Bi­zottság tagja, a Budapesti Pártbizottság titkára. * Huszár Istvánnak, a Mi­nisztertanács elnökhelyet­tesének, az Országos Terv­hivatal elnökének meghí­vására pénteken Buda­pestre érkezett Gerhard Schürer, az NDK Minisz­tertanácsának elnökhe­lyettese, az Állami Terv­bizottság elnöke, hogy megbeszéléseket folytas­sanak a két ország köz­ponti tervező szervei kö­zötti további együttműkö­désről. * Pénteken délelőtt a Par­lamentben tanácskozásra ültek össze az ország- gyűlés tisztségviselői, az állandó bizottságok elnö­kei, a fővárosi, valamint a megyei képviselőcsopor­tok vezetői. Az értekez­leten megtárgyalják az országgyűlés legközelebbi ülésszakának előkészítésé­vel kapcsolatos feladato­kat. Lapzárta A holland parlament új ülésszakán első ízben vá­lasztottak be kommunista politikust a képviselőház elnökségébe. Wim van Hét Schip Amsterdam kommunista képviselője, s egyben a városi pártbi­zottság vezetőségi tagja. Van Hét Schip kijelentet­te: „a választás eredmé­nye politikai siker, s egy­ben elismerése annak a szerepnek is, amelyet a kommunista törvényhozók betölthetnek.” A Szovjetunióban pén­teken a kozmikus térség további kutatása céljából földkörüli pályára bocsá­tották a Kozmosz—857 mesterséges holdat. A mesterséges hold berende­zései az előírásoknak megfelelően működnek. Stockholm. A svéd ha­lászok pénteken erélyesen tiltakoztak az ellen, hogy a Közös Piac tagállamai 200 tengeri mérföldre ter­jesztik ki a halászati öve­zetek határát. A svéd ten­geri halászok szövetségé­nek szóvivője szerint ez „súlyos csapást” mérne az Északi-tengeren a svéd halászflottára. Halálos csecsemőbal­eset történt tegnap dél­után Pécsett. Lehr Dezső pécsi lakos tehergépkocsi- vezető a Hengermalom utcából a Fürst Sándor utcába kanyarodott. Ka­nyarodás közben elütötte a gyalogosan haladó Sárközi Józsefné pécsi la­kost, aki a karján vitte K. L. 15 hónapos csecsemőt. A kisgyerek a helyszínen meghalt. Sárközi Józsefné könnyebb sérüléseket szenvedett. A vizsgálat az ügyben megindult. Tokió. Miki Takeo japán miniszterelnök pénteken beszédet mondott a par­lamentben. Elnézést kért az ország közvéleményé­től a Lockheed-botrány miatt és hangsúlyozta: el­tökélt szándéka, hogy vé­gére jár az ügynek. 51. Ezután azonban igazán jár már némi pihenő. Csakhogy pont ebben az át­meneti csöndben szólal meg az öregúr: — Mariska, hagyd már az újságot! Jóisten, mióta bömböl itt neki összevissza, s még azt se vette észre, hogy nem a fele­sége ül mellette! — Mariska, az imakönyvet vedd elő, nem hallod! Csöppet se tréfa. Kiszalad Szilvia a konyhába, de nagy­anya csak nehezen fordul. Ma­ga az örökkévalóság, amíg visszaér vele. — Mátyás! Megbolondul­tál?! — Az imakönyvet, Mariska! — Vigyáznál inkább a ha­muval! Itt a tányér, abba pisz- kolj! S odairányítja a reszkető, eres ujjakat a pipával együtt, rá fs kocogtatja az edény szé­lére. — Imádkozz a fiunkért, Ma­riska! — parancsolja. Eddigre Anna is előkerül, pont erre kell benyitnia, erre az életfogytiglan ismétlődő ha­zugságra, hogy: „a fiúnk”! Már megint, és még mindig, és most is — a fiúnk! Lehet ugyanis, hogy a két leány, miközben inőkké értek, egyes sarkpontokon bizony szembekerültek már: irigység, féltékenység, megannyi női in­ger és súrlódási felület — de ebben az egyben, ennek a házi önámításnak a gyűlöle­tében változatlanul testvérek maradtak. Igaz, hogy nem ép­pen ez az egyetlen és még csak nem is a legnagyobb ha­zugság a házban, s tulajdon­képpen rá is lehetne hagyni az öregre: ha neki könnyebb így, hát legyen a kedve sze­rint, gondoljon esek néhai kedves vejére (aki „harcol a hazáért”) olyan kegyelettel, amilyennel akar! — csakhogy ennek hallatára az egész ha­zugságsor fölhullámzik, min­den, ami ellen állandó szövet­ségben élnek, ami gyermek- és kamaszkori fogadalmaik sű­rű láncolatát létrehozta. Nem is hallgatja Anna, egyetlen percig se marad, el­kapja a húga csuklóját és ma­gával rántja. — Hagyd őket imádkozni! — sistergi félúton. Mire leereszkedik nagyanya a karosszékbe, a biblia is elő­kerül a két asztallap közül. A pipa ugyanis ottmaradt a tá­nyéron, nem kell most; —amit viszont ilyenkor mond az em­ber, a pipától is megválton, az szentül komoly. — A fiunkért, Mariska! Mit készülődöl egy évig?!... Ott kezd hát bele nagyanya a bibliába, ahol épp fölnyílik a kezében, mely lisztes és tész­tás még a konyhától. S pon­tosan úgy kiabálja, szótagol­ja ütemesen az igéket, aho­gyan az újságból szaval öt­ven éve: — ...„mondván: Uram, kö­nyörülj az én fiamon, mert holdkóros, és kegyetlenül szen­ved, mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a víz­be ...” Párja azonban mindjárt az első mondat közepén fölnyúj­tózik, a pipáját se bánja, a botját se, és megindul vala­hogy kifelé. Nagyanya meg se áll, egy fokkal se engedi lejjebb: — ...„ Jaj a világnak a botránkozásak miatt! Mert szük­ség, hogy botránkozásak esse­nek, de jaj annak az ember­nek, aki által a botránkozás esik! Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotrán­koztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól: jobb ne­ked az életre sántán vagy csonkán ..." Ekkor kapja föl nagyanya a fejét arra, hogy egyedül van. (Folytatása következik)

Next

/
Thumbnails
Contents