Dunántúli Napló, 1976. szeptember (33. évfolyam, 241-270. szám)
1976-09-16 / 256. szám
Közeledik a tulipán ültetésének ideje ALACSONY-ÉS MAGASNÖVÉSŰ TULIPÁNOK HAGYMÁINAK HELYES ÜLTETÉS! MÉLYSÉGE. Tavaszi virágaink egyik ékessége a tulipán. Népszerűségére mi sem jellemzőbb, minthogy régidök óta belopta magát a népi motívumok közé, és nemcsak a kert dísze, hanem a népművészet ihletője is lett. Április közepétől május közepéig köztereinken kiültetett tulipánok forma és színgazdagságában mindannyian gyönyörködhetünk, azonban a házikertekben is helyénvaló alkalmazásuk. Kevés fáradsággal sok örömöt okozhat a tulipán a család kertészkedő tagjainak. A tulipán hagymás növény. Fiókhagymák útján szaporodik. A fiókhagymák 1—3 év alatt érik el a virágzóképes nagyságot, a 10—12 cm-es hagymakörméretet. A házikertben a hagymákat nem szedjük fel évente, hanem legjobb 3—4 évenként, amikor már nincs kellő életterük. Célszerű a hagymákat a kert másik sarkába telepíteni, az esetleg kórokozók által fertőzött régi tulipánágyaktól minél messzebb. A tulipán tápanyagigénye közepes. A jó talajt meghálálja, őszszel, ültetés előtt egyhónappal a talajt ^ 20—25 cm mélyen felássuk, elaprózzuk, elgereblyézzük. A tulipán ültetési ideje szeptember végétől október végéig tart. A korábban kiültetett tulipánok jobban begyökeresednek, a téli fagyoknak jobban ellenállnak, tavasszal pedig néhány naopal, esetleg egy-két héttel előbb virágoznak. A tulipán csoportosan fordul elő a természetben, az ázsiai sztyeppékén, tehát^kerüljük a keskeny sorokba történő kiültetést, inkább foltokban. csooortosan ültessük évelőágyaink kiegészítéseként vagy a kétnyári virágok, — árvácska, nefelejcs. százszorszéqüközé. Különösen tetszetős a kéknefeleics köré kiültetett tulipán. A legkedvezőbb térállás 10x10, illetve a 15x15 cm. Ha sorba ültetjük, akkor 20 cm sor és 10 cm tőtávolságra ültessük, mert könnyebben művelhető. Az ültetés mélysége általában a hagyma méretének kétszerese. A magasabb fajtákat mélyebbre ültetjük. Természetesen a hagymát gyökérkoszorúval lefelé kell ültetni. Október végi ültetésnél óvatosak legyünk, mert a gyökérkoszorún megjelennek a gyökérkezdemények és könnyen lepattannak. A tulipán- hagymát ültethetjük előre kiásott barázdába, vagy egyenként ültetőkanállal ásott lyukba, illetve lyukfúró után. Ültetés után a földet a hagymához kell szorítani. Az ültetési mélység betartása fontos, mert egyenetlen mélység esetén a tulipán virágszárai is egyenetlenek lesznek. Túl sekély ültetés esetén a fagy a hagymákban kárt okoz. Fontos, hogy azonos méretű hagymák kerüljenek egymás mellé. A méreten aluli (8 cm méret alatt) fiókhagymákat a kert félreeső sarkába, továbbnevelésre ültessük el 3—6 cm tőtávolságra, 20 cm sortávolságra, 6—8 cm mélyen. A téli fagy elleni védelem céljából a talajt tőzeggel, lombbal vagy kerti komposzttal takarjuk, 4—6 cm vastagságban. A takarás véd a fagy ellen, de* egyben meggátolja a túl korai veaetáció megindulását. Télen lehetőleg sok havat ne dobjunk az útról a tulipánágyakrc. Ha a felület eljegesedik törjük fel, hogy levegőhöz jusson a hagyma. Árjegyzék alapján könnyen eligazodhatunk a tulipánfajták sokaságában. Hely hiányában részletesebb tájékoztatásra nincs módunk, azonban ajánljuk Sipos Elek: ,,A tu- lioán” című könyvét azok számára, akik alaposabb ismeretre kívánnak szert tenni. Kalló Gábor LAKAS-INGATLAN Kétszoba, komfortos házrész garázzsal eladó. Siklós, Szabadság utoa 58. sz. __________ Két szobás, lakott házrész a belvárosban eladó. Elfoglalható eqy szoba, garázzsal. Érdeklődni: Bősz, Bem utca 1. (divatáru üzletben) Eladó másfél szobás szövetkezeti lakás 1977- es beköltözéssel. End- resz György utca 9., Vili, emelet, 4. ajtó. Patacson 340 négyszögöl, 7 éves lugasszőlő, terméssel eayütt eladó. Balatoni telket beszámítok. Érdeklődni: Páfrány utca 35., II. emelet 2., vagy Úttörő úti mezőgazdasági bolt. Telefon: 18-473,__________ H arkányban, Fürdő utca 26. számú nyaraló eladó. Pap. Pécs, Márton utca 13., középső csengő. (5 óra után.) Komlón, házaspár részére üres albérleti szobát keresünk, konyha és fürdőszoba használattal. „Családi ház” jeliaére a Hunyadi úti hirdetőbe. ______________ Fő iskolás házaspár lakást bérelne. ..összkomfortos” jeliaére a Hunyadi úti hirdetőbe. Elcserélném néqyszoba komfortos, főbérleti lakásomat két szoba, összkomfortosra. Tájékoztató. érdeklődés: 17-818-n s telefonon, 19 —20 óra között._______ U ránvárosi erdősávban oarázs eladó. Ajánlatokat: ..Urán A?” jeliaére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eladó Felső-Gyükés IV. út 2. szám alatt, műút mellett 400 négyszögöl 5 éves, szép lugasszőlő. A földet ingyen adom, csak a termést és a munkadíjat kell megfizetni. _____________ T olbuhin úton kert eladó. Dr. Boros Károly- né, Dóra utca 11. 5 óra után.______________ M ohácson kettő és fél szobás öröklakás sürgősen eladó, vagy családi házért elcserélhető. Mohács, Perényi tömbbelső l/B., II. em. 10. Pozsgai._____ M ásfél vagy kétszobás, üres, összkomfortos lakást keresünk albérletbe, azonnalra. ..Balázs” jeliaére a Sallai utcai hirdetőbe. ______________ B elvárosi, 2 Y2 szobás, komfortos PIK-lakást cserélnék másfél szoba komfortosra, II. emeletig. Semmelweis, Kolozsvár utca előnyben. „Előnyös helyen” jel- iqére a Sallai utcai hirdetőbe._____________ E lcserélném Szigeti részen, IV emeletesben lévő, külön bejáratú, 2 szoba összkomfortos, tanácsi, házfelügyelői lakásomat hasonló főbér- letire. Szigeti rész előnyben. „Rozmaring” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Alpesi hétvégi ház Mohácson, a Csele-patak- nál, lakhatási engedéllyel eladó. Érdeklődni: munkanapokon, Pécs, 12-683-as telefonon, reggel 6—19 óráiq, vasárnap a helyszínen. Kétszobás, összkomfortos, nagyerkélyes, szövetkezeti lakásomat eladnám. őszi költözés. Érdeklődni: Kertváros, Júlia u. 1., IV/13. Eladó Balatonkeresztúr és Balatonmária között, a régi és új 7-es út közötti területen 178 négyszögöl ikresíthető telek. Érdeklődni: Sinay Sándor, Pécs, Magyar- ürögi u. 3. Ház eladó. Szabolcsfa- lu, Tököly u. 8. szám. Sáfrány István. Máriagyűdön eladó 500 négyszögöl szőlő, pincével, présházzal, szobával, teljes pince-felszereléssel és ugyanott 100 négyszöqöl szántó. Cukorborsóföldnek kiválóan alkalmas. Személygépkocsival köny- nven elérhető. Gyönyörű panoráma. Érdeklődni: Farkaráknál. Máriagyűd, Arany János u. 2. _________________________________ É letjáradékot fizetne lakásért, esetleg gondozásért 50 éves nő. Cím: Pianicki Irtván, Szeaed, Tarián. Olajos u. 2/A., I. emelet 3.____________ E ladó Maqyarürögi út 162. számú, kétszobás, konyhás, mellékhelyiségekből álló ház, beköl- tözhetóen.______________ Ú jheqyen 270 négyszögöl szőlő — terméssel együtt, buszmegállóhoz közel — sürgősen eladó. Érdeklődni: Pécs, Borbála u. 38/2. UY-os Trabant Combi beszámítással, kp.vel + részletfizetéssel lakásmegoldást keresek. „Szövetkezeti előnyben” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.________ L akást keresek 80 000 Ft kp.-vei. „Minden érdekel” jeligére a Sal- lai utcai hirdetőbe. Pécsett kétszobás ház eladó. Hegyalja u. 34. szám. Érdeklődni: 18 óra után. • • On is legyen törzsvendég a MERKUR autós szaküzletében PÉCS, FÜRST SÁNDOR UTCA 6. HALÁLOZÁS Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága jó édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk és kedves rokonunk, KURDI DEZSŐ vókányi lakos, életének 68. évében csendesen elhunyt. Szeptember 16- án du. 3 órakor kísérjük utolsó útjára a vókányi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó édesapa, após, nagyapa, testvér és kedves rokon, SOMOGYI ADAM bicsérdi lakos, 77 éves korában vá- raltanul elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szombaton 1 órakor lesz a bicsérdi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, GROMEN NÁNDOR kirakatrendező, 65 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése szeptember 20-án, hétfőn fél 4 órakor lesz a központi temetőben. Gyászolja felesége és a rokonság. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk és dédnagymamám, OZV. SIMON SANDORNÉ Málik Lídia, hosszas betegség után, 74 éves korában elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szombaton 10 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel közlöm, hogy drága jó feleségem, DR. HORVATH CSONGORNÉ DR. PAPP ILONA rövid szenvedés után, folyó hó 12-én elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szombaton fél 10 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Minden külön értesítés helyett. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleség, édesanya, testvér, anyós, nagymama és kedves rokon, SCHAUKER ADOLFNÉ Lukács Julianna, 1976. szeptember 13- án hosszú szenvedés után elhunyt. Temetése szeptember 18-án, szombaton fél 11 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Tudatjuk, hogy szeretett nagynénink, testvérem és kedves rokon, ARADI GYORGYNÉ Tóth Anna, 1976. szeptember 13-án elhunyt. Temetése szeptember 20-án, hétfőn fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló Pintér és Simon család. KÖSZÖNET Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik . drága édesanyánk, FERKA JÓZSEFNÉ hamvainak elhelyezésén részt vettek, koszorúk és virágok küldésével mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön mondunk köszönetét munkatársainknak, a ház lakóinak, Szolgáltatóipari Vállalatnak, 20. üzjet dolgozóinak, az ürögi ismerősöknek. Ferka, Ózdi, Szommer, Gyimesi, Jutási és Élő család. Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik drága jó férjem, GYAPAY JENŐ temetésén megjelentek, koszorúkkal, virágokkal, táviratok küldésével mérhetetlen fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, akik drága, felejthetetlen halottunk, MECSEKI MÁTYASNÉ temetésén részt vettek, koszorúk, virágok küldésével, vagy bármi más módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk a Vasas Ktsz vezetőségének, öntöde dolgozóinak, a Geisler E. utcai óvoda összes dolgozójának és mindazoknak, akik ismerték és szerették. A gyászoló család. Kétszobás, összkomfortos, szövetkezeti lakás olcsón eladó. Belvárosi, főbérleti cserelakás szükséges. „Olcsón eladó” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném 1 szoba összkomfortos, házfelügyelői, szövetkezeti lakásomat 1, vagy másfél szobás, szövetkezeti vagy tanácsi lakásra. Érdeklődni: Komló, Fürst Sándor u. 23., mf. 6., este 19 óráig. Külön bejáratú, 1 szoba komfortos házrész kerttel, fizetési könnyítéssel eladó. ÉrHek'őd- ni: 5~ óra után. Piroska u. 5. Egr idősebb nőt albérletbe felveszek. Garav u. 10. özv. Harasztiné. Eladó Komló-Gesztenyés, Rozmaring u. 15. szám alatti összkomfortos családi ház. Eladó szőlő, pince, présház, teljes felszereléssel, terméssel vagy anélkül, megosztva is. Érdeklődni: Hosszúhetény, Fő utca 96. ______ 2 szoba összkomfortos öröklakás — téglaépületben — eladó. Pécs, Petőfi u. 70. Telefon: 20-445. Érdeklődni: este 6 után. ADÁS — VÉTEL Négyéves, szürke Zsiguli eladó. Érdeklődni: 8—16 óráig, 11-103-as telefonon. Karambolozott. 1500-as Polski FIAT alkatrészenként eladó. Nagymá- nyok, 46. sz. italbolt. (Kaszinó) ______________ 10 00-es Wartburg sürgősen eladó. I. kerület, Vadász utca 6., földszint 1. Bozsér. UX-es Wartburg de Luxe eladó. Pécs, Szív utca 7. sz. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál. PÉCS, Déryné u. tt 350 cm'-es JAWA bontva és 1 db kitűnő, 5 éves fekete dog kan sürgősen eladó. Tieger Endre, Sásd, Fáy A. u. 29. Eladó eqy új, fehérre festett hintaszék. Érdeklődni: 16—19 óráig, Dóra u. 11., földszint 1. Megkímélt Skoda MB 100-es gépkocsi eladó. Mátyás király u. 4. sz. Rövid, bécsi zongora eladó. Pap. Pécs, Márton utca 13., középső csengő. (5 óra után.) Zöldségespavilon felszereléssel eladó. Érdeklődni: 5 után, Kertváros, Kamilla u. 3., Ili/f0. Stemler. Eladó egy keveset használt perzsaláb női bunda. Érdeklődni: 10-698- as telefonon az esti órákban. Eladó egy Mecalor olajkályha, teljes felszereléssel, olajat tároló és szállító edényekkel, kiskocsival. Pécs, Páfrány u. 21., 11/21. Sándoréknál. Szőlődaráló és egy db vasprés eladó. Doktor Sándor utca 21. (zöldségbolt) Zsiguli megkímélt állapotban eladó. Megtekinthető: 17 óra után, Kalinyin út 6. Varga. Eladó 1 db hordozható kerámia olajkandalló. Perczel u. 40. Hompók. Egy rövid, bécsi zongora 3000 Ft-ért eladó. Öreg-Meszes, Pécs, Bocskai u. 88. Olcsón eladó bontott gerenda, szarufa, deszka és mindenféle bontott anyagok. Pécs, I., Magtár utca 15. (Merkur mellett levő út.) Szekrényágy príma állapotban eladó. Petőfi u. 52., III. emelet balra. Telefon: 21-867 Eladó olaikályha, egy széntüzelésű, ajtó. József Attila utca 30. IG-s rendszámú. 601-es Trabant Limousine sürgősen eladó. Pécs, III., Páfrány utca 31. Várhegyi. Tetőcserép eladó. Vasvári, Torda u. 18. UNITRA rád'ó-magneto- fon eladó. Keller, telefon: 21-194. Gyémánt fülbevaló 1000 forintért eladó. „Gyémánt” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Olajkályha eladó. Gárdonyi Géza utca 52. FIAT 127-es. UR frsz. géokocsi készoénzért eladó. Taszár 15. ép. Zongora eladó. Pécs, Építők u. 2/D., II. emelet 7. szám. Délutáni órákban. Másfeles Totya, széntüzeléses fűtéskazán és eqy kétlángos názfőző- lap Drooán-bután gáz- oalackkal és nyomásszabályzóval eladó. Ri- <~7n György. Pollack Mihály utca 11. Szőlőprés, 150 literes szüretelőhordó, daráló, sajtár eladó. Kandó Kálmán u. 6. Fajtiszta KAHIT anyakoca eladó. Ugyanitt istállótrágya eladó. Vá- tyi József, Boda. Lamport Wallis és Me- calor olajkályha eladó. Semmelweis u. 9., földszint 1. 18 óra után. Eladó 2 ágyneműtartós heverő, 2 fotel, gáztűzhely, gyermekágy, subaszőnyeg. Móré Fülöp u. 2/A., Kovács. Kifogástalan NOVALUX villanytűzhely olcsón eladó. Pécs, Székely Bertalan u. 15/2. Vidékieknek! Nyelvtanítás 70 forinttól levelezéssel, angolul, németül, franciául, oroszul, olaszul, spanyolul, tele- fonetikusan (835-761). Doktor Farkas, külföldi diplomás szaktanár, 1149 Budapest. Tábornok 21. Terménydaráiás I Szerda, péntek, Bálics u. 19. Id. Toldy Béla, terménydaráló. Oroszból egész éven át korrepetálást vállalok. „Lelkiismeretes” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ________________ A ngol társalgási tanfolyamot kezdők részére ismét indítok. „30 Ft/ óra" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe.________ Szobafestést, épületmázolást vállalok. Sáfrán. Telefon: 20-961.________ E lsőéves orvostanhallqató középiskolás diák korrepetálását fizikából és biológiából vállalja. „Tudni” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe. Autógépész üzemmérnök állást változtatna. „10 éve autós szakmában dolgozom” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Szállításvezető hosszú közúti szállítmányozási és darabárus gyakorlattal állást változtatna. Az összes szükséges vizsgákkal rendelkezem. „Csak Pécsett” jeliqére a Sallai utcai hirdetőbe^_____________________ N yugdíjas, ügyes női fodrászt felveszek, csökkentett munkaidőre. Jelentkezni: Rónai fodrászmesternél, Munkácsy Mihály u. 1. Dolgozókat felvesznek AUTÓKÖZLEKEDÉSI Tanintézet Sellyéi Kirendeltségén főfoglalkozású gyakorlati oktatót felvesz. Pályázhat az a személy, aki — 22. életévét betöltötte, — büntetlen előéletű, — középiskolai végzettséggel és 3 éves hivatásos gépjárművezetői gyakorlattal, vagy — főiskolai, illetve egyetemi végzettséggel és személy, illetve tehergépkocsivezetői engedéllyel rendelkezik1- Pályázni lehet az önéletrajz egyidejű leadásával, félfogadási idő alatt (szombat kivételével naponta 8—12 óráig, szerdán 13 órától 16 óráig is) Pécs, Hengermalom utca 4. sz. alatt. (2141) KUBIKOSOKAT és segédmunkásokat felvételre keres a DDGÁZ termelési üzemegység Pécs, Felszabadulás u. 107. (472845) MECSEKTEJ OKV. kocsótai üzeme 4 katonaviselt gépkocsivezetőt (1 D-vizsgával rendelkezőt) felvesz, teljeteitmény-bérezéssel. Jelentkezni lehet a szállításvezetőnél. (472852) KÉPESÍTETT előkalkulátort azonnal felveszünk. A pályázatokat részletes önéletrajzzal a korábbi munkahelyek, valamint a bérigény feltüntetésével „Belváros” jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe. (472851) MOSÓNŐT alkalmazunk, egyelőre helyettesnek. Jelentkezni: Egészség- ügyi Szakiskola Pécs, Hunyadi János út 72. (2139) A II. SZ. Belklinika takarítónőt keres felvételre. Jelentkezés: a klinika főnővérénél. (43570) KÉSZÁRU raktárba férfi és női dolgozókat felvesz a Pécsi Cipőipari Szövetkezet. Pécs, Madách Imre u. 10. (472849) AUTÓ-VILLAMOSSAGI szerelőt — lehet kezdő is — felveszünk. Kossuth MGTSZ, Diósviszló. (08883) KŐMŰVES, víz-fűtésszerelő, tmk, tetőfedő szakmunkások mellé segédmunkásokat és gk.-rakodókat felveszünk. Pécsi Építő és Tatarozó Vállalat Pécs, Timár u. 23. (08914) GÁZOLAJTUZELÉSŰ kazán üzemeltetéséhez gyakorlattal rendelkező vizsgázott kazánfűtőket felveszünk. Jelentkezés: Kesztyűgyár I. üzem. Hőerőmű. (2132) AUTÓSZERELŐKET több éves gyakorlattal felveszünk. Déld. VÍZIG, cserkúti gépműhelye. 26-os autóbusz vonalán. Jelentkezés: a műhelyvezetőnél. (472838) GÉPLAKATOSOKAT, szerelőket felveszünk a Déldunántúli VÍZIG, cserkúti műhelyébe. 26-os autóbusz vonalán. Jelentkezés a műhelyvezetőnél. (472837) A KAPOSVÁRI Ruhagyár pécsi telepe felvesz varrodai munkára szakmunkásokat és betanulókat 1 műszakos foglalkoztatásra. Jelentkezés: Pécs, József A. u. 17. Munkaügy. (472832) MŰSZAKI kalkulátort felvételre keres a DDGÁZ Termelési Üzemegység — építőipari, vagy gépipari technikumi végzettséggel rendelkezők előnyben — Pécs, Felszabadulás u. 107. Jelentkezés: üzemgazdasági csoportnál. (472842) A Kaposvári Cukorgyár az 1976/77. évi répafeldolgozási idényre felvételt hirdet Férfi dolgozók részére munkásszállást biztosítunk. Dolgozóinknak kedvezményes étkezést, valamint a munkahelynek megfelelően, térítésmentesen ruhát biztosítunk. Az üzem indulási időpontja előreláthatólag: szeptember 18. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán HOL fii ÍÉ1 U m HORDÓVÁSÁR megkezdődött, legolcsóbb áron! Boroshordók, szüretelőkádak minden méretben. Pécs, Úttörő utca 30. Rácváros. Nyitva: 18 óráig. KÖZÉRDEKŰ A BARANYA megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat szakszervezeti bizottsága folyó hó 17-én, pénteken délután 16 órakor a KPVDSZ József utcai kultúrotthonában nyugdíjas találkozót rendez, melyre a volt munkatársakat ezúton is szeretettel meghívja. ÉRTESÍTÉS! A Dél-dunántúli Gázgyártó és Szolgáltató Vállalat értesíti pébégáz fogyasztóit, hogy a magyar gyártmányú, 5 kg-os pébé gázpalackok töltését és forgalmazását megszüntette, mivel ezen palacktípus gyártása több éve megszűnt, ezérta palackok töltését és cseréjét a vállalat biztosítani nem tudja. Az alu- míniumárugyári 5 kg-os pébé gázpalackokat 389 Ft-os térítés ellenében visszaváltjuk, illetve a fogyasztó kívánságára az árkülönbözet megtérítése mellett 11 kg-os pébé gázpalack kiadását biztosítjuk és az üzemeltetéshez szükséges helyszíni szemlét soronkivül elvégezzük. A típuscserére Baranya megyében: Pécs, Mohács, Komló és Siklós cseretelepek jogosultak.