Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)

1976-07-28 207. szám

e Dunántúlt napló 1976. július 28., szerda Magyarország története 1918- 1919, 1919- 1945 Hosszú évek előkészítő munkája után meg­jelent a „Magyarország története” című tíz kötetre tervezett sorozat elsőnek elkészült kö­tete, a nyolcadik. Ez hazánk történetének azt az időszakát tárgyalja, amikor negyedszázad alatt háromszor ment keresztül drámai fordu­laton az ország. A vaskos, 1400 oldal terjedelmű mű két, nagyon ellentétes korszakot foglal magában: a forradalmak korát mutatja be és az azt követő ellenforradalmi korszakot vetíti elénk. Ennek megfelelően két részre tagozódik a kötet. Az első rész mélyrehatóan elemzi az Osztrák—Magyar Monarchia utolsó napjait. Tanúi lehetünk azoknak a kétségbeesett kísér­leteknek, melyeknek a Monarchia megmenté­se volt a céljuk. Bemutatja azt a folyamatot, amely elvezetett a polgári demokratikus forra­dalom győzelméig. Az 1918-as polgári demok­ratikus forradalom azonban már későn győ­zött ahhoz, hogy a magyar történelem nagy kérdéseit megoldja, a gazdasági-társadalmi zsákutcát — amibe az uralkodó osztály vitte hazánkat — felszámolja. A kiutat a munkás­osztály mutatta meg, mely élcsapatának, a Kommunisták Magyarországi Pártjának veze­tésével létrehozta a dolgozók államát, a Ta­nácsköztársaságot. A kötet elemzi a Tanácsköztársaság nem­zetközi helyzetét, kapcsolatát Szovjet-Oroszor- szággal. Megtudhatjuk, hogy milyen pozitív hatást gyakorolt a környező országok munkás­ságára és milyen rokonszenvvel fogadták a nyugat-európai országok baloldali pártjai, a magyar forradalmat. A forradalmi események mellett helyet ka­pott ebben a fejezetben a gazdasági és szo­ciális átalakulás kísérletének részletes elem­zése is. Képet kapunk arról a hősi harcról, amit a Tanácsköztársaság folytatott a túlerő­vel támadó intervenciós hadseregek ellen. A Tanácsköztársaság történelmi jelentősé­ge, sikerei. ellenére hamarosan világossá vált, hogy ha a polgári forradalom erői későn, úgy a proletárforradalom erői a nemzetközi hely­zet alakulása szempontjából túl korán jelent­keztek ahhoz, hogy történelmi küldetésüket 1919-ben sikerre tudják vinni. A még túlsúly­ban lévő nemzetközi ellenforradalom sikerrel használta fel a szomszéd országokban stabili­zálódó polgári nemzeti kormányokat arra, hogy a magyarországi konzervatív, reakciós erők segítségére siessenek, a proletárforradal­mat megdöntsék és a forradalmi folyamatból ellenforradalmi fordulatot hozzanak létre. A kötet második, nagyobb terjedelmű ré­sze (1053 oldal, 13 fejezet) ezt az ellenfor­radalmi korszakot tárgyalja. Az első fejezet az első világháború után kialakult európai helyzetet mutatja be. Külön elemzi a Párizs környéki békerendszert. A második fejezettől a hatodik fejezetig időrendi áttekintést ka­punk az ellenforradalmi rendszer hatalomra- jutásáról, a konszolidációról egészen Gömbös kísérletéig, cmely a totális fasizmus bevezeté­sére irányult. A fejezetekbe beépítve a szer­zők tárgyalják a Szociáldemokrata Párt és a Kommunista Párt tevékenységét is. Külön fejezetek foglalkoznak az ország két világháború közti gazdaságtörténetével, társa­dalmi struktúrájával, valamint az ellenforra­dalmi rendszerben ható ideológiai áramlatok­kal. A kilencedik fejezetből képet kapunk a korszak sajtójának, közoktatásának, társada­lomtudományának és művészetének helyzeté­ről. A tizedik és tizenegyedik fejezet feltárja azokat az okokat, amelyek elvezették Magyar- országot a háborúba való belépésig. A hátralévő két fejezet hazánk történeté­nek egyik 'legnehezebb időszakát tárgyalja, a háborús éveket, a nyilas rémuralom hónap­jait. Az ellenforradalmi rendszer szinte min­den poklát) végig kellett járnia hazánknak, hogy újból eljusson a kikerülhetetlen átala­kuláshoz. Ez a történelmi fordulópont 1945. április 4. A kötet történelmi folyamatot tárgyaló feje­zetei evvel az időponttal zárulnak. Nagy érdeme a kötetnek, hogy itt dolgoz­ták fel először összefoglalóan az ellenforra­dalmi rendszer ideológiáját, bemutatva azo­kat a változásokat, átalakulásokat, amelyen az 1920-as évektől kezdve az 1930-as évek folyamán átment. Ugyancsak ebben a kötetben kapunk elő­ször összefoglaló áttekintést a szomszédos or­szágokban élő magyar kisebbségek helyzeté­ről, életéről. Az Akadémiai Kiadó gondozásában meg­jelent kötet használhatóságát időrendi átte­kintés, helység- és névmutató segíti elő. Ha valaki egy-egy részproblémának jobban akar utánanézni, rendelkezésére áll a kötet végén, fejezetenként félsorolt forrás- és feldolgozás jegyzék. A szemléletességet segíti elő az a 171 fénykép, melynek nagyobb része ebben a kötetben kerül először a nagyközönség elé. Tegzes Ferenc Bolgár—magyar közös kiadvány az áprilisi felkelésről „Testvérek! Tegnap megér­kezett a faluba Nedzseb aga Plovdivból, aki néhány embert velem együtt fogságba akart vetni. Miután értesülve voltam az oboristei gyűlésen hozott határozatokról, összehívtam néhány ifjút, és mihelyt fel­fegyverkeztünk, a konokhoz mentünk, megtámadtuk és megöltük az elöljárót néhány csendőrrel együtt... Most, amikor ezt a levelet írom, ott leng a zászló a konak előtt, ropognak a fegyverek, a templomi harangok hangjától kísérve, és az ifjak egymást csókolgatják az utcákon .. . Ha ti, testvérek, igaz hazafiak vagytok és apostolai a sza­badságnak, követitek példán­kat . s." Ötszáz év keserűsége Todor Kableskov írta ezt a levelet, Koprivstica községből, 1876. április 20-án. A címzett Ceorgi Benkovszki, a szervez­kedő bolgár nemzeti erők egyik vezetője, Panagjuriste községben. A levelet lelkes és tettrekész fiatalok előtt messze- zengő hangon olvasta fel — s mielőtt befejezhette volna, megszólaltak a puskák ... A bolgár történelem ragyogó em­lékig napja. A mélyben oly hosszú ideje érlelődő felikelés kitörését jelezték a határtala­nul lelkes és elszánt fiatalok puskalövései — ötszáz kegyet­len év után Bulgária nemzeti függetlensége visszaszerzése érdekében a fegyveres harc útjára lépett. Szabadság vagy halál cím­mel az 1876-os áprilisi felkelés centenáriuma alkalmából sze­gény kis könyvecske jelent meg a közelmúltban a Bolgár Kul­turális Központ és a TIT Törté­nelmi Választmánya közös ki­adásában Budapesten. Idéze­tünk Niederhauser Emil Az áp­rilisi felkelés című tanulmányá­ból való. A szerző kitűnő írá­sában érzékelteti azt a társa­dalmi sokszínűséget, mely a XIX. század Bulgáriáját jellem­zi. A mozgalom élén álló Va- szil Levszki a . Balkán vala­mennyi népének szabadságá­ért indul harcba, a „szent és tiszta köztársaság" jelszavával; Hriszto Botev — a bolgár Pe­tőfi —. ugyanakkor már utó­pisztikus szocialista tanokat is hirdet, a párizsi kommün lel­kes híve... De kialakulóban van a bolgár nemzeti burzsoá­zia, bizonyos paraszti rétegek egyre jobb módban élnek, vannak „törvénytisztelő” értel­miségiek, papok, hivatalnokok, mi sem természetesebb hát, Szabadság vagy halál A bolgár történelem egyik legfénye­sebb eseményének centenáriuma hogy ők a bolgár kérdés ren­dezését a birodalmon belül képzelték el, olyasféleképpen, mint ahogy az az osztrák— magyar kiegyezés alkalmával történt. Törökország győz az 1853—56-os krími háborúban Oroszország ellen, ennek elle­nére mindenki tudja: a biro­dalom már nem a régi. A gö­rög és a szerb szabadságharc kétségbevonhatatlanul bizo­nyítják: lehetséges a fegyveres győzelem ... A nagy lehetősé­gek és a nagy korlátok tehát egyaránt jellemzik az 1870-es évek Bulgáriáját — mind ma­gasabban lobog a szabadság- harc eszméje, s ugyanakkor rendkívül jelentős erők zárkóz­nak be nagy óvatosan jólétük falai közé. Harmincezer áldozat No, de térjünk vissza Pa- nagjuristébe, a Balkán déli lejtőjének kisvárosába, ahol Benkovszki kibontotta a felke­lés zászlaját. Ártalmatlanná teszik a helyi török hatóságo­kat, a felkelők lovasosztagai megszállják a környező falva­kat — a felkelés Bulgária déli területein, Szófiától keletre gyors és jelentős sikereket ér el. Pedig a tragikus vég már előreveti árnyékát. A szervez­kedés vezérkarában áruló volt, s a tehetősebb bolgárok tétle­nek maradnak. Érintetlenek a törökök hatalmi gócai, a váro­sok is .. . A megszálló hatósá­gok ugyanakkor eredménye­sen mozgósítják az ország tö­rök nemzetiségű lakosságát — önkéntes csapataik a bosszú­tól, hatalmuk elvesztésétől fél­ve páratlan kegyetlenséggel mérik a védtelen bolgár fal­vakra ellencsapásaikat. Hiva­talos jelentések szerint 12 ezer, a valóságban mintegy har­mincezer áldozata volt pusztító hadjáratuknak. Egy hónappal az ígéretes fellángolás után Bulgária ismét csendes volt... De ez a csend már nem olyan volt, mint régen. A felkelés el­bukott — a bolgár kérdés azonban nemzetközi üggyé lett, s bár a nagyhatalmak még jóidéig tétlenek marad­tak — 1876 áprilisának fegy­verzaja úgy zengett az oszmán birodalom felett, mint a lélek­harang. Hriszto Botev és fegyveresei 1876. május 17-én hatalmukba kerítették az Osztrák—Magyar Monarchia Radetzky nevű me­netrendszerű gőzösét, melyre Giurgiu kikötőjében szálltak fel. A hajót Kozloduj falu tér­ségében kikötésre kényszerí­tették, partraszálltak, de a tö­rök csapatok néhány napos hősi ellenállás után felmor­zsolták őket, hisz a felkelések­kor már gyakorlatilag le volt verve. A magyar közvélemény megkülönböztetett érdeklődés­sel figyelte a Balkánról érkező híreket, s ennek legkevésbé sem a Radetzky-kaland volt az oka. A két nép történelmé­nek hasonlóságai, a nemzeti függetlenségért vívott harc iránti mélységes szimpátia, s az osztrák—magyar urak ki­egyezésének ténye mind-mind azt sugallta: ez nem egysze­rűen csak bolgár ügy ... Vla­dimir Videnov, a Bolgár Nép- köztársaság rendkívüli és meg­hatalmazott budapesti nagykö­vete tanulmányában meleg szavakkal emlékezik meg a magyar néptömegek, minde­nekelőtt a munkásság, Bulgá­ria iránti mély rokonszenvéről, mely a liberális és munkás­sajtó hasábjain is kifejezésre jutott. Különösen a Frankel Leó- szerkesztette Munkás Heti Krónika közölt az események lényegét értő, bátor hangú hí­reket, tudósításokat. «... .A „ke­resztény" és „pogány" vér gő­zölgő párája emlékeztet az amerikai őserdő borzasztó drá­máira, melyek ott a „civilizá­ció hódító bajnokai", s az ezen törekvések ellen küzdő féktelen vadak között folytak. Csakhogy odalenn, Európa ke­leti határán nem a „civilizá­ció" bajnokai ontják véröket az emberiesség lelkesítő esz­méiért, s a valódi kultúra cél­jaiért: hanem szegény, éhes, nyomorgó, testileg és lelkileg nyomorult emberek küzdenek elnyomóikkal...» Fontos láncszem Petar Koledarov, a Bolgár Tudományos Akadémia főmun­katársa cikkében az áprilisi felkelés demokratikus és inter­nacionalista jellegét hangsú­lyozza. „A bolgárok mozgalma elszakíthatatlan része annak a harcnak, amelyet a bosnyákok, a hercegovinaiak és a dalmá­tok folytattak ugyanebben az időben a török iga lerázá­sáért, valamint a szerbek és a görögök harcának, hogy teljes nemzeti függetlenséget harcol­janak ki..." — írja. „... lánc­szeme volt annak az általános harcnak, amelyet a szultán összes alattvalói az emberi jo­gok és szabadságok kivívásáért folytáttak". És ezt a megálla­pítást ki is bővíthetjük: a feu­dalizmus ellen vívott általános harc része volt ez a felkelés, fontos eseménye a nemzeti függetlenségért vívott közép- és délkelet-európai küzdelem­nek, mely ugyanakkor az együttélő nemzetiségek viszo­nyának rendkívül bonyolult kérdéskomplexumát is felvetet­te. A nemzeti államért, a pol­gárosodásért, a népek közötti egyenlőségért folyt a harc — s mint ilyen összecsengett a korabeli Magyarország nagy sorskérdéseivel. Békés Sándor Eltűnt pécs-baranyai irodalom Magyar gyász Az első magyar hírlapok egyike, a Magyar Kurír 1792- ben arról számolt be, hogy a híres költőnek, Orczy Lőrinc­nek László fia saját költségén kinyomtatta Etédi Sós Márton eposzát, a Magyar gyászt, tel­jes címén: Magyar gyász, vagy­is második Lajos magyar ki­rálynak a mohátsi mezőn tör­tént veszedelme. — Mellyet gyenge tehetsége szerint ver­sekben kívánt szedni egy Nem­zete romlásán kesergő Nemes Magyar E. S. M. A történeti eposz elején a szerző égig magasztalja me­cénása irodalompártolását és tudományszeretetét, majd „A Magyar Nemzetről közönsége­sen" szóló versezetek követ­keznek. „Romlott hazánknak” szomorú állapotáról nyilatkozik itt a költő: amíg saját láng­ja nem égette a magyarságot, amíg fegyverre nőttek fel baj­nokaink, addig félt tőlünk tö­rök, tatár. De mióta Dobse László a király, régi dicsősé­günknek vége. Mintha Etédi szavai visszhangoznának ké­sőbb Kölcsey Himnuszában vagy Tompa A gólyához című allegóriájában: Mert ellensége lett testvér testvérének, Üldözője Attya édes Gyermekének, Némely motskolója saját nemzetének — Etédi Sós Márton művét két részre tagolja. Az első rész­ben a magyarok ellen készülő Szolimán tanácskozását írja le, majd megkapó jelenítő erővel a budai országgyűlés főurai­nak, főpapjainak a török el­leni harccal kapcsolatos véle­ményét fejti ki. Magyaros szó­lások, népi példabeszédek bu­zognak elő Etédi tollából, mi­dőn az idegen nemzetektől A bolgár felkelők faágyúja való segítségkérést, a csatater­veket bontja ki: Nem kell hinni a hírt, mert aki ezt irta, A füles Baglyot is azt tudta: patsirta. Itt bontakozik ki az eposz ér­tékes mondanivalója, a kora társadalma feletti erőteljes bí­rálat is. Nemcsak az bántja a költőt, hogy ruhája sincs né­pünknek magyar módra szab­va, hanem az is, hogy erköl­cseinket „idegenektől húzzuk”, az emberek gonoszsága, kap­zsisága nem ismer határt. Nemcsak a török, a német is pusztítja (!) a magyart, de leginkább önfia. Miglen Hazánk saját lángja nem égette, Addig a Hold szarva meg nem rettenthette, A Sas körmével is hiába kergette, Mert azzal halálra nem sebesithette. Az eposz második részében Brodarics leírását hűen követ­ve „Lajos király külömb — kü- lömb dolgairól" szól, majd Magyar Mars címmel a ma­gyar tábort és a csata lefo­lyását részletezi. Brodarics elbeszélése sze­rint Lajos királyt a csatakez­dés előtt Mátyás szelleme és az Ekhó is óvatosságra intet­te. Etédi eposzában is, mi­dőn a király „kiindult vadász­ni Pétsnek mezejére", egy sű­rű erdőben rátalált Ekhóra, s az figyelmeztette, a törökkel való összecsapás előtt várja meg Zápolya seregét. A király azonban már nem tudott szem­beszállni Tömöri akaratával. A befejező Toldalékban „a romlott világ ellen panaszko­dik az eposzíró, s arra a vég­ső következtetésre jut, hogy le­het valaki tudós, mint Homé­rosz, vagy ékesen szóló szó­nok, mint Demoszthenesz De ha nem tudsz élni színes praktikával, Üldöz a szerencse, hidd el, balkarjával. Etédi Sós Márton Magyar gyászát saját korában kétszer is kiadták. Ihászi Imre 1795- ben A Mohátsi Veszedelem címmel ötfelvonásos tragédiát írt belőle. Az eposz minden bi­zonnyal tetszhetett az olvasók­nak, mert a szerző a nemzeti érzést erősítette a mohácsi me­zőn hősi halált haltak dicsé­retével. A mű népszerűségét elősegítette a korában még erősen élő labancellenes hang­vétel is. Bezerédi bátorságát említve megjegyzi a költő: úgy bánt a némettel, mint karoly a fürjjel: Ki a kardját német hússal éteti, A csujtárját német vérrel festeti. Hiába, még visszhangzott a Márvány tenger partján élt hontalanok hangtalan éneke... Tóth István dr.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents