Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-25 204. szám
Galambosi László: RÓZSA-LÁMPÁK Garda Lorcának Nászt nem ül a bika többé. Csapódnak az arany rácsok. Csillag-nyelő vörös ködben gitároznak a cigányok. Tajték támad. Rózsa-lámpák ringásóból kél a hajnal. Ezüst csipkés szarvak mögé torreádor sújt a karddal. Vas-csörgés az arénában. Vas-dörgés a koponyákon. Vas-omlásos Spanyolország szíve ráng a pusztaságon. Gyászol a dob. Trombitákon szegfűs fátylak föllobognak. Lantot rejtő sziklák körül csendőrtollak cirmosodnak. Kő-csizmákon kő-sarkantyúk. Kit tipornak feketében? Haja bukó holló szárnya, jég-virág reng a szemében. Homloka tört gyémánt ablak. Keze horpadt márvány-tető. Mellényében lepkék laknak. Jajong érte riadt csengő. Federico Garciához andalúzok vándorolnak. Olajágas leple fölé fejfát tűznek, pajzsos holdat. Szécsi Margit: HOTEL JELEN 'Villany-soros szállodákért. Ej van fölötte. Virrasztók fehér ablaka, virrasztók fekete ablaka tekint a zöldre. Macska vadászik egymaga. Világos fövenyre a viz omlik dörögve. Fehér, fehér lépcsőkre süt a szőlőfák ásványos zöldje. Macska vadászik egymaga, lapul, felugrik, éjbe-csap, titánbogár zuhan pörögve. Hallgatag tribünök mögött, ahol árulnak paprikát, láttam a veszteglő hadat s a lakkozott csiga-bigát — szemétből aviatikát. Fehér lépcsőkön a magány, ígéret Földje. Virrasztók fehér ablaka, virrasztók fekete ablaka tekint a zöldre. Minden út az új lakótelepekhez vezet A kerámia tábor lakói az ideiglenes munkahellyel ismerkednek. Körinterjú a kerti kerámiáról Tegyék emberarcúvá, humanizálják környezetüket. Ezt hallottuk a napokban a szobrász szimpozion megnyitóján a szobrokról, a művésztelepi munkáról, s a VII. Siklósi Kerámia Szimpozion e héten megrendezett nyitóünnepsége után ugyanezt húzták alá a kerámiával kapcsolatban is a megkérdezett szakemberek. (Egy kivételével — nem vesznek részt közvetlenül a művésztelep munkájában.) Tímár Irma, a Baranya megyei Tanács közművelődési csoportvezetője megnyitó beszédében a kerti környezet pihentető, felüdítő, megújító hatását hangsúlyozva arról szólt, mennyire nem közömbös az, hogy milyen a kertek, parkok maradandó szépségét .képező ivókút, szökőkút, medence, pad, asztal, s az egyéb — kertben elhelyezett használati, vagy dísztárgy. Majoros Ionos, a Magyar Képzőművészek Szövetsége kerámia szakosztályának titkára elmondta, hogy amikor a kerti kerámiát választották az idei szimpozion témájául, arra is gondoltak, hogy életkorban, szemléletmódban megközelítőleg hasonló, ám mégis más stílust képviselő művészek vehessenek részt a munkában. A meghívott tíz művész tíz stílusirányzatot képvisel, s ez fölöttébb színessé teszi a szimpozion palettáját. Garányi József, a Magyar Képzőművészek Szövetsége kerámia-lektora, a siklósi szimpozion vezetőségi tagja kezdettől fogva részt vesz a művésztelep munkájában. — Korábban általában az idősebb generáció képviselői voltak túlsúlyban a művésztelepen. Ebből adódott, hogy a jelentkezést idén 35 éves korhatárhoz kötöttük. A jelentkezők száma több, mint kétMi a művésztelepi munka értelme? szeres volt. A műemléki felújítás némileg hátravetette a művésztelepi munkát, de a szimpozion időtartamára ez nem vonatkozik: a műhelyek zavartalanul üzemelnek. A továbbiakban a nemzetközi jelleget is visszaállítjuk. A következő hat hét alatt készülő munkákból szabadtéri kiállítást rendezünk, amely augusztus 28-án nyílik meg a Perényi- kertben. Móker Zsuzsa, a Zsolnay- gyár keramikusa a szimpozion vendége a legutóbbi biennálén kerti kerámiáival aratott szép sikert. — Számomra igen fontos, hogy az általam készíteti tárgynak rendeltetése is legyen — akár virágtartó, csobogó, vagy díszkút formájában. Tegye üdébbé a környezetet, s emellett bírja az időjárás változásait is. Ehhez a legjobb anyag a pirogránit. Idén azonban kipróbálom a szigetelőmasszát is. Ez a fehér porcelán abban különbözik az edényekhez használatos nyersanyagtól, hogy magasabb az alumínium-oxid tartalma, s ezáltal nagyobb a mechanikai szilárdsága, örülök annak a lehetőségnek, amit a szimpozion jelent, mert olyan elképzelések megvalósítását is fel - Jdnálja, amire év közben nincs alkalom. Szabadon szeretnék dolgozni, de azért szeretnék egy-két sorozatban gyártható tárgyat is készíteni. A már meglévő elemekből, alapformákból kiindulva újabb együtteseket is ki lehet alakítani, például kisszériában gyártható ivókutakat, amelyek bírják a lakótelepi igénybevételt is. Gádor István, Kossuth-díjas kerámikus: Nagyon örültem a program hallatán, mert a kerti kerámia több szempontból is fölöttébb érdekes feladatot jelent a művésznek. Ismeretes az, hogy a modern lakótelepeket s bennük a kertek, parkok kialakítását művészek nélkül igen nehéz megoldani. Nekem ez a téma azért is szívügyem, mert négy éve magam is ezzel foglalkozom. A művésztelep egyébként is elsősorban az ilyen feladatok megoldására alkalmas. Sajnos, az itt készülő munkák kijuttatása a közterekre, parkokba, már nem egyszerűen megoldható feladat. Pedig Pécsett rengeteg olyan hely van, ahol ezek a modern kerámiák elhelyezhetők volnának. Hogy mást ne mondjak, ott van például az Orvostudományi Egyetem kertje. Mondtam is egy ízben Török Jánosnak: miért nem járjátok be egyszer az illetékesekkel a várost, és nézitek meg, hogy hova, mit lehetne tenni . . . Török János, a Zsolnay-gyár kerámikusa: — Ez egy okos gondolat. . . Tolón sort is keríthetünk rá. A Kertvárosban, az Urámvárosban és természetesen a régi városrészekben is sok helyen lehetne kerámiát elhelyezni. Szerintem az itteni munkának is az volna az igazi értelme, ha az itt készülő munkák ki is kerülnének a közönség elé. Ha rajtam múlna, én a kiállítás után kitenném őket. . . Bebesi Károly rándulás, aztán még egy ajándék nap, s azután már csak hazafelé áll a szekér rúdja. Helybeni fiatalok verik a szomszéd asztalnál a kártyát, előttem a tengeri makréla hal maradékai hevernek. Olasz- dalmát-reneszánsz emlékek a házakon, az emberek arcán. A hvari temetőben (halottak napja közeledik) saját otthoni halottaimra gondoltam . . ." ,,Kedd van és okt. 31. Kirándulás Starigradba, girice ebéd, fürdés a tengerben, a valódi tengerben. Az idő, mint nálunk augusztusban, a Balaton mellett. Éjjel nyitott ablaknál aludtam, a tenger kellemes, a nap éget. Starigrad Hvartól 20 km-re van, a sziget egy másik kis öblében. Sok régi kő és öreg pap. A kocs- máros apatini s törve beszél magyarul. Hektorovic irigylésre méltó palotája, halakkal, kerengővei .. „Csütörtök (nov. 2-a) este van, hajó visz Hvarból Split- be. Több óra késéssel indult; nem tudom, eléri-e a belgrádi vonatot... Ha nem, akkor Zágrábon át jutok Belgródba és sajnos késve Újvidékre. A mediterrán napfényből (sunce!) az északi hideg télbe . ..” Elég furcsa érzés három év múlva újraolvasni a sorokat ott, ahol íródtak. Még furcsább kísérlet megosztani a hajdani élményt azokkal, akik a lapokat kapták, s most járnak itt először. A halétel, a girice, ami bennem emlékeket ébreszt, nekik alig ízlik. A ház, az épület, a tenger, ami engem egyszer már megfogott és most újból kigyújt, nekik csak látványosság. Talán kicsit féltékenyek is. Ezek a kövek egyszer már úgy voltaik az enyém, hogy ők nem voltak mellettem. S talán kicsit irigyek is. Csak prolongált élményt kapnak: Három évvel elmaradtak a fölismerésben, a fölfedezésben. Megértem, ha azt mondják: nincs itt más, csak hegyek, házak és tengervíz. Megértem, ha azt kérdezik: mikor megyünk haza? Vagy én vagyok türelmetlen? Azt akarom, hogy az én szememmel lássanak, az én nyelvemmel ízleljenek . . .? A szép órákat, napokat, heteket magunkban visszaidézni talán lehet. De másokkal maradéktalanul megosztani: alig. Szombat, csepereg az eső, valódi kiránduló idő. Irány: Starigrad. Az autóbusz először befut egy szűk völgybe, majd felkapaszkodik a hegy gerincére. Hajtűkanyarok, kőomlásra figyelmeztető táblák, a szemben jövő járművek számára az út szélén várakozó helyek, kitérők. Kis települések mellett megyünk el. A falu alig néhány kőházból áll. A házak szürkék, csupaszok, hallgatagok. Az asszonyok, akik leszállnak az autóbuszról, nagy kosarakban kenyeret cipelnek. Az országút a hegy gerincén, a sziget hosszában halad végig. Ha kinézünk az autóbusz ablakán, jobbra és balra, a hegy lábánál egyszerre két tengert látunk. A közelről nyelvét öltögető, sziklát harapó, partot omlasztó tenger innét felülről nyugodt, álomszerűén sima és kék. A tenger arca naponta változó, örökre kiismerhetetlen és örökre ismerős. Az autóbuszt kétfelől olajligetek, levendulamezők kisérik. A hegy oldalát kazettáson rakott kőkeritések hálózzák be. A kazetták közepén szürke kőprizmák állnak, olyanok, mint őskori sírhalmok, sírjelek. Honnét ezek a mértanias formák? Egyrészt a gazda úgy nyert termőföldet, hogy birtokán a szikladarabokat egyenként ösz- szeszedegette, falat, prizmát rakott a kövekből, s most a hegyet fedő, a sziklahasadékokból kimosott vékony humuszban neveli a levendulát, a szőlőt, az olajfát, a mandulát. Másrészt ezeknek a kőkerítéseknek az a haszna, hogy megvédjék a termőföldet a lezúduló csapadéktól: az esővizet áteresztik, de a földet megfogják. Szép a szemnek a hegy oldalát borító kőprizmák és kőkeritések mértanias rajza. De nemcsak látványnak szépek. Ezek a sziklákból összerakott szürke kerítések és prizmák a természetet megszelídítő emberi munka, a szorgalom és a szívósság jelképei. A kikötő karéja a halvendéglőtől a kis Stella Maris kápolnáig minden este benépesül. Itt van a hvari korzó. Távolról, az egyik szálloda teraszáról halk gépzene szól. A kikötő kobakjaihoz kötött jachtokat lágyan dajkálja a víz. A parton le-fel sétáló nyaralók, helybeliek. Panamai zászló alatt magánjacht érkezik, tatiával áll c mólóhoz. Az emberek megállónak a parton, nézik a matrózok szakszerű mozdulatait. Leeresztik a hajóhidat, az egyenruhás kikötőparancsnok tiszteleg, hóna alatt fekete irattartó. Néhány utas cipőt vált és partra lép. Az árboc mellett tábla figyelmeztet — piros szegélyű körben magas sarkú női cipő -: a hajópadlóra utcai cipőben nem szabad lépni. A panamai hajó gyomrába látok. A hallban éppen egy család vacsorázik. Előttük a televízió hunyorgó üvegszeme. A pincér a hűtőszekrényből palackokat szed elő, és karmesteri mozdulattal az asztalra helyezi. Az árboc merevítő zsinórjait a szél el-elakadó hangon zümmögteti. Lassan leereszkedik az est a világhírű nyaralóhelyre. A kirakatokban kigyulladnak a neonfények. A panamai hajó Molnár Ferenc visszaérkezett Pestre Az ördög nagy sikerű olaszországi bemutatója után. A vonatról egyenesen a New York kávéhózba sietett. A pesti lapok már tele voltak a magyar darab itáliai hódításának szenzációjával. A kávéházban ott ült Ady Endre. Odarohant Molnár Ferenchez: — Ferike, mielőtt bárkivel beszélsz, csak egy szót — félrehúzta, és odasúgta Molnárnak —, Ferikém, most, amikor sikerült, amikor világsikered van, most szerezz barátokat!... Móricz Zsigmondhoz bejött a szolgálólány egy levéllel, melyet katonaismerőse írt hozzá: — Legyen szives a nagyságos ár — szólt az íróhoz —, olvassa el hangosan ezt a levelet, mert én nem birom kibetűzni, Móricz Zsigmond lelolvasta a levelet, miközben csodálkozva vette észre, hogy minden sora nagy betűvel kezdődik. — Mondja csak, Mari — kérdezte —, miért kezdi az ismerőse nagy betűvel a sorok elejét? Mari elpirult, s szemérmesen lelelte: — Katona az, nagyságos uram. Nincs annak ideje még arra is gondolni!. . . Szegeden is alkoholtilalo volt 1918—19 telén. Januc vége felé Juhász Gyula est nyolckor egy nagyon részeg emberrel találkozott az utcán. Juhász, aki akkor teljes szívvel az antialkoholista mozgalom híve volt, fölháborodott a látványon: — Ugyan, mondja már — kérdezte a részeg embertől —, hol kapott maga ilyen tiltott időben bort? A részeg barátságos öleléssel közeledett a költőhöz: — Én is azt szeretném tudni, mert vissza szeretnék menni egy fél literre, de nem találom az utat. Nem vezetne el az úr?... József Attilának egy nyáron Berény Róbert néhány hétre rendelkezésére bocsátotta öreg, budai kert mélyén lekvő kis házikóját. Egy délután Németh Andor ellátogatott hozzájuk Körstler Artúrral, aki akkor Pesten tartózkodott. A költő örömében azt sem tudta, mit kezdjen vendégeivel. Borért szaladt, szalonnát pirított. Később Németh Andort leültette a zongorához, hogy játsszon Bartókot neki. A Medvetáncot és újra a Medvetáncot. József Attila nem tudott betelni vele. Együtt dünnyögte, brummogta a zongorával. És néhány nappal később a költő elhozta Németh Andornak a Medvetáncot meg A kanászt . .. rádión keresztül helyzetjelentést ad az anyakikötőnek, Splitből megérkezik az esti szárnyashajó-járat. A levegőben szuperszonikus repülők szállnak Dubrovnik felé. Kezdetét veszi a tengerpaiti fürdőhely nagyvilági éjszakai élete. És ekkor a halvendéglő melletti sikátorból előlép egy fejkendős, parasztszoknyás asz- szony, létrát hoz a vállán, a móló végéhez lépdel, a létrát a kikötőlámpa oszlopához támasztja, felmászik a létra fokain a lámpáig, kinyitja az üvegbúra ajtaját, a cilindert leemeli, belelehel, egy darab ronggyal megtisztítja, gyufát vesz elő, és meggyújtja a petróleumlámpa kanócát, majd a cilindert visszahelyezi, az üvegajtót bezárja, leereszkedik a létrán a fényesre koptatott márványkövekre, és a sétálók esti forgatagában újra eltűnik. A kikötőlámpa zöld szeme olyan megnyugtatóan világít az éjszakában, mint egy parasztkonyha asztalára helyezett öreg petróleumlámpa.
