Dunántúli Napló, 1976. július (33. évfolyam, 180-210. szám)
1976-07-25 204. szám
Rajongunk erte, vagy szidjuk... A FONOGRÁF együttes pécsi előadása a Kertmozi szabadtéri színpadon. A könnyűzene — ma Beszélgetés Bornemissza Gézával A könnyűzene életünk része. Rajongunk érte vagy szidjuk? Egyre megy: ízlésünk, életkorunk rendezi hozzá való viszonyunkat; valamilyen szál odakapcsol, megkerülni nem lehet. Változásait fölgyorsult életünkben is nyomon kisérhetjük. A hajdan — még 15—20 éve — is veretlen operett csillaga leáldozóban, ugyanakkor többszörösre nőtt a dzsessz-ked- velők és változatlanul széles tömegű a modern tánczenét kedvelők tábora. Mi a jellemző korunkban a könnyűzene két legfontosabb műfajára? Erről beszélgettünk a köny- nyűzene avatott ismerőjével, Bornemissza Gézával, a pécsi Állami Liszt Ferenc Zeneiskola tanárával. — Hogyan látja ön mindenekelőtt a dzsessz helyzetét Pécsett, az országos képhez viszonyítva? — A tíz éves hallgatás, mély „csönd" után 1975 januárjában újjáalakult a pécsi dzsesszklub. Kellemes meglepetést okozva mindenkinek, hiszen a kialakuló rendszeres koncertélet átlag közel 400 érdeklődőt vonzott alkalmanként, a legkülönbözőbb életkornak közül. A két évad mintegy 15 koncertjén az ország legnevesebb együttesei léptek föl, általában igen nagy sikerrel. Ez a hallgatóság kialakult, állandó igényt jelez, amit ki kell elégítenünk, lehetőleg jó zenével. Pécsett elsősorban ezek a koncertek jelentik a dzsessz- életet. Eleinte a klubestekre is szívesen eljöttek jó néhányon, ez a forma azonban lassan elsikkadt . . . Részben azért, mert nem alakult ki az ilyen összejövetelek spontán, saját gyönyörűségre szóló muzsikálása, a „jam-session”, az „öröm- zene”, jóllehet legalább 10— 12-en volnának Pécsett is, akik szívesen vállalnák, de alighanem úgy érzik, hogy a mai modern stílusok mellett a régebbi („swing, blues, be-bop” stb.) stílusokra nincs igény. Bátorítani kellene őket, hiszen még a fesztiválokon is ez a „csemege"; ilyenkor születnek a legjobb dzsessz-improvizó- ciók. Másfelől pedig nem tudott kialakulni Pécsett egy állandó, amatőr módra muzsikáló kisegyüttes, ami nélkül igazi klubélet nem lehetséges. Ez kétségtelenül önzetlenséget, áldozatot kíván. Másutt, Szeged, Nagykanizsa Székesfehérvár, Szekszárd, Debrecen stb. példája szerint - ahol egy vagy több állandó együttes működik — akadtak, akik vállalták ezt az áldozatot a köz érdekében.- Milyen fontosabb stílusok jelentkeznek a mai dzsessz- zenében?- Vannak beat-jellegű együttesek . . . Kétségtelenül jó dolog, ha beatet vagy tánczenét játszó fiatalok is alakítanak dzsessz-együttest, ha vonzódnak ehhez a zeneileg igényesebb műfajhoz. Észrevehető, hogy sokat átvesznek a dzsessz különböző stílusaiból, ugyanakkor a kölcsönhatás akkor is kimutatható, ha dzsesszt játszanak. A mai legfontosabb irányzat az ún. szabad, azaz „free jazz”: ebbe sok minden belefér. Általában saját elképzelések szerint, de harmóniában, formákban mégis kötötten muzsikálnak. A mai zenékben még nagy az elektronikus hangszerek túlsúlya, de egyre több fúvóshangszert (pl. fuvolát — szakszofont stb.) is alkalmaznak. Többségében modern dzsesszt játszanak, s eltekintve néhány dixieland együttestől a régebbi játékmód háttérbe szorult. Kár értük, hiszen a dzsessz korszakai oly sok szépet nyújthatnak a moi embernek, a mai fiataloknak is.- Mi jellemzi a modern tánczenét az utóbbi időszakban? Hogyan változott a „beat- nemzedék" Ízlése? — Hosszú ideig az angol „Beatlesek" stílusa uralta a fiatalok ízlését és a tánczenei világpiacot... Ellenhatásként „robbant be" az ún. „soul"- zene, a beat néger-amerikai változata. Izgató, lüktető, ritmikus zene ez, amely fölkeltette az igényeket a színvonalasabb és dallamosabb tánczene iránt. A melódia — örök ... Az igazi sláger mindig az lesz, amit fütyülni is lehet. A másik jellemzője a modern tánczenének az, hogy erősen differenciálódik és nemcsak stílusokban. Előretört a gépzene. A fiatalok tömegei szívesen hallgatják a disco- proqramok zenéjét, mert ezek lépést tartanak a tánczene gyors változásaival, a kiugró nagysikerű slágerekkel. A zenekarok kevésbé — jóllehet élőzenét mindenki szívesebben fogadna. Ezek a disco-zenék álMediterrán pompájú növények, fák, virágok. Zománcozott, lyukas lábasokba ültetve a fal mellett, az ablakokban, a kőkeretes ajtók két oldalán. Vagy szabadon tenyészve a hegy meredélyén, a tenyérnyi udvarokban és a kertekben. Vannak, amelyek nálunk is megteremnek: a szőlő, a dió, a szelídgesztenye, a mandula, nálunk is megél a levendula, a muskátli. Vannak, amelyek csak itt, délen, a dalmát tengerparton honosak: a babér, a szentjánoskenyér, a füge, az olajfa, a pálma, a ciprus, az agave, a gránátalma ... A nevüket mondom, a virágjukat szagolom, a termésüket ízlelem, a levelüket morzsolgatom, és verssorok jutnak eszembe. Agave, amit más néven tálában jók, de ritka még az a képesség, hogy szellemesen, ötletesen tálalják. Pedig ez fontos volna, hiszen igen nagy tömeg van a „disc-zsokék”, a „lemezlovasok" kezében. Sokat tehetnének a zenei nevelésben: kellő tartalommal megtöltve a közművelődés kimagasló eszköze lehetne egy-egy jó disco- prog rarr» Képzettségre, tanfolyamokra, irányítottságra vagyis a disc-zsokék fölkészítésére lenne szükség.- Mi lehetne a színvonalbeli továbblépés záloga, konkréten itt, pécsi viszonylatban?- A dzsessz ügyében már említettem: jó állandó zenekar kellene a városnak, ahogyan ezt más, kisebb helyeken is megoldották, s időnként klubszerű beszélgetésekre is és spontán muzsikálásra volna igény. A tánczene magasabb színvonalát úgy tudnám elképzelni, hogy a vendéglátóipari helyeken tudjam, hol milyen tónczenét, szórakoztató muzsikát hallhatok. Valamikor az emberek elmentek, beültek valahová, mert ott „X. Y.” zongorázott vagy „Z" együttes játszott. Nemcsak a cigányzenét és az éppen uralkodó tánczenét hallhatták, hanem volt srammli vagy más különlegesség is. Állandó összeszokott együttesek muzsikáltak. Ma ez nincs, legalábbis ritka. Ma jobbára univerzális zenészek működnek, de csupán egy-egy időszakra szóló szerződéssel. . . A jólképzett univerzális zenészek között mégsem' tudnak kialakulni együttesek, sajátos, csak rájuk jellemző tánczenei profillal. Pedig erre volna szükség. W. E. aloénak mondanak ... A város fölött trónoló spanyol erődhöz az út valóságos agave- erdőn vezet keresztüli A vastag, szúrós, húsos levelek közül úgy nyúlnak ki az elszáradt virágok, mint hosszú nyelű esernyők. Az agave több évtizedig él, de csak egyszer hoz termést, aztán elpusztul. Levelének rostjaiból a Szent Kozma és Damján templom zárdájának apácái tenyérnyi csipketerítőket horgolnak. Amikor a hegyre mentünk, a főtérről nyíló egyik sikátorban az apácák kapuja előtt haladtunk el. A kapun üveg alatt láttuk ezeket a térítőkét. Az egyszer nyíló, egyszer termő öngyilkos agave leveleit nézem, és Ady Endre jut eszembe. Ezt a növényt ő is Község Borsod megyében Az aszaló napsütésben előttünk nyújtózik egész Magyar- ország. A Balaton szinte gőzölög, partja remeg a sikongó nyaralók meg-megújuló rajaitól. A Duna halálraváltan nyög a középre húzódott hajók alatt, visszamenekült legmélyebb medrébe és széles, sze- lid homokpadjait átadta a napozó embereknek. Száraz kukoricások szegélyezik az utakat, csak a búzák aranysárgája vigasztaló látvány. Az utak csíkjai messze kanyarognak a repedezett földek között, tavakat szegőző, erdőkbe bújó, boldog kempingekbe torkollanak. A nagy képes földrajzkönyv telistele emberekkel. Egyiknek tikkasztó munkát, növekvő aggodalmat, másiknak két hét jó időt, önfeledt nyaralást ígér ugyanaz a lapja. S a nagy képes földrajzkönyv megelevenedik, jóval, rosszal, tanulsággal, szépséggel, ha útnak eredsz. Magyar- ország térképén szaporodnak a láthatatlan jelek, amelyek a te számodra már kitörölhetetlenül ott maradnak. Holt , fogalomból élő otthonná teszik a hazádat. Az egri vár kazamatáinak bejárata mellett kerítés húzódik. A kerítés túlfelén régészek túrják a földet, sírokat tárnak fel. Egy fiatal apa a magásba tartja apró gyerekét, hadd lásson át a kerítésen. Történelmet ásnak odaát, nem lehet a történelem tanulását elég korán kezdeni. Odalent a föld alatti folyosókban illő borzongással, majdnem némán vonul az összeverődött látogatók csapata, könnyű itt átélni a tö- rök-szorongatta várnép rémületét, tisztelni a bátorságát. Csak egyvalaki szellemeskedne, a vasgolyót kilövő, öreg ágyú láttán, csúzlinak becézve a kiérdemesült harcieszközt, de mert senki nem nevet, hát elhallgat. Ellenben odakint azt látom, hogy egy fiatalasszony, akinek gyereke az ifjú apa nyakában jött mindezidáig, kendős parasztasszonynak mutogatja a töréseket, a falakat, magyarázza az egész várat, mutatja messzibb a török minaret tornyát. A mcma még sose járhatott itt, szeme fölé emeli a kezét és jól körülnéz, arcán egy első elemista buzgó figyelme. A Bükk-fennsík gyönyörű tájai, erdők, csúcsok, völgyek, úgy ragyognak a napsütésben, mint az ékszerek. Csillog egyéb is — a tisztáson, ahonnét belátni a kicsi piros tetőket rejtegető völgyre, az erdőben eltűnő magasvezetékek vonulatára, konzervdobozokkal, tejeszacskókkal, elszórt műanyag vacakokkal ismerkednek a gyanútlan pillangók. Mennyi időbe telik, mbe ezeket beborítja az avar! A répáshutai szénégető nem avart mond, hanem harasztot. „Télen is dolgozom, persze, összekészítem az anyagot, beborítom haraszttal" — mondja az apró ember, akinek romlatlan beszédjénél legfeljebb a kalapja szebb, mégha igen elnyűtt is. Valami régi erdészka lap, lekonyuló makkok díszítik, s mintha hozzánőtt volna a kicsi ember fejéhez. Úszik minden a fanyar füstszagban. Az egyik boksa már meghitten füstölög, a másik épül. Tizenkét napig tart, míg faszénné ég a kerek kunyhóformára összerakott, fa. A boksa közben lappad összefele. ,,Ha a váll leér a koszorúig, akkor jó" — mutatja a szénégető. Aki régen is szénégető volt, most is az. Csak közben néhány évig nem, amíg nem kellett a faszén senkinek. Most már kell. ,,A minap is volt. itt egy belga” — mondja egykedvűen a füstös erdei ember — „megvesz bármennyit, azt mondta”. Az üzletet persze nem ő köti, hanem az erdő- gazdaság. Ö csak rakja a fát — nem akármilyent, csak gyertyánt meg bükköt —, középen lyukat hagy, a boksát száraz avar, majd föld fedi le, aztán bedugja az olajo-s rongyot a nyíláson, meggyújtja és lefedi az egészet. Nagyon viszik az „igazi faszenet" nyugatra. Próbálták iparilaq előállítani, de az nem ér semmit. Ezt is a kis embertől tudom. A gyári faszénnek se ereje, se illata. Ezért is hívták őt vissza, meg azt a tán összesen ha féltucat embert, aki még érti, szereti ezt a mesterséget. Ha ők meghalnak, valószínűleg végképpen megszűnik a szénégetés a Bükk erdeiben. „Fiatalt maga rá nem beszél, hogy kigyűjjön." Van, hogy napokig nem lehet elmozdulni a boksa mellől. És itt nincs mozi, semmi sincs, csak a madarak, a fák, a csend, s ez a meghitt, poros füstillat. Igen, a fiatalok mások. Száguldozni szeretnek, szokták mondani az öregek. Abban' az északi faluban viszont nem mondják, ahol hirtelen meg kell állni, mert egy motor nekifutott egy személykocsinak. Fél perc alait kint van az egész falu. Jó, hogy a mentő- állomás pár házzal odébb van. Két fiatalember fekszik a földön, a személyautó mellett idős házaspár áll, a férfi a homlokát törölgeti, az asszony jajgat és szörnyülködik, nem néz a fiúk felé. Itt jöttek, egészen ezen a szélen, mondja egy falusi nénike és hitetlenkedve bámulja a poros padkán futó guminyomot. A képlet világos. Másnap hír lesz belőle: „nagy sebességgel vezette motorkerékpárját és a kanyarban az úttest menetirány szerinti baloldalára sodródott, majd ösz- szeütiközött a vele szemben közlekedő...” Különös, mondom, hogy majdnem csönd van, nem jegyzik meg. hogy „mert száguldoznak, mint az őrültek”. Egv öreg paraszt a hátsó ülésről leröpült, jajgató fiút tartja és beszél hozzá. „Tudom, hogy fáj. de mindjárt jobban leszel, jól van, jól van ...” A másik fiú már nem jajgat, csak fekszik. Méq ver a szíve. A föifújható hordágyon fekszik, most emelik be a mentőkocsiba. Az út szélén egykedvű libák csipkedik a poros füvet. A kocsisor végén nyugtalan kempinqezők kérdik, merre lehet megkerülni a falut. A rakacai tóhoz tartanak, az is gyönyörű vidék. gombamód szaporodnak a hétvégi házak és sült kolbászt, sört, fröccsöt árulnak a partján. A fiút elviszik, ahoqy eay hete azt a nőt a 3-as úton, aki a helyszínen meghalt. Á fiú is meghalt, másnap az újsághírből kiderült. „Szendrő belterületén”. Szendrő? Község Borsod megyében, a Bódva patak partján. Ennyi, nem több, amit ludha'tam eddig róla, ha tudtam voina egyáltalán. Most Szendrő is kapott egy láthatatlan jelet a térképen. Nem a szép emlék jelét, hanem figyelmeztetőt. Mégis így, mindenestül elevenebb, qazdaqabb a térkép. Ami nem is térkép, jóval több: ez otthonunk. Milyen szép ez a haza és mennyi gond van még vele! Hallama Erzsébet Crain András rajza ismerte. Az Alpok alatt, a francia Riviérán találkozott vele. így foglalta nevét versbe: „Havas Üstökűnket jégsapkás / Vihar-kölykök hada ci- bálja / S lábunk alatt Tavasz kacag, / Nyíló kaktusz, aloe, pálma.” Az egyik udvarból, a kőkerítés fölött ismeretlen fa ágai könyökölnek az utcára. Apró, zöld levelei árnyékot szitálnak rám, amikor felnézek. A fa egyik ágán még tűzpiros virágok látszanak, a másik már termést érlel. Gyerekökölnyi gyümölcsök ragyognak a zöld lombok közül. Nem citrom, nem narancs... Megvan! Gránátalma, amit Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben poma- gránátnak mond. Amikor Mehmet basa Siklós alatt táborozik, és vendégével, Szken- der béggel „meleg kávé mellett agg szót kovácsolnak", egy szép török ifjút hív a sátrába, aki koboz-szó mellett éneket mond a szerencséről: „Ősszel sok gyümölccsel, citrommal, naranccsal / Ajándé- kozsz bőven, szép pomagrá- náttal; J. Erdőn vadat nem hadsz, mert nekem azokkal / Bőven kedveskedel, és jó madarakkal ., Az a tulajdonsága, hogy egyidőben virágzik és terem a fa, megmozgatta az emberek képzeletét. A gránátalma a népmesék aranyalmafája. Ez az a tündérfa, amely Vörösmarty mesejátékában, a Csongor és Tündében a kert közepén áll, ennek gyümölcsét szakítják le és viszik el minden éjjel a tündérek... A görögöknél a termékenység és a bőség, valamint a halál és a megsemmisülés jelképe volt. Stilizált alakját az ókorban díszítményként használták. Kérgéből orvosságot készítenek. Gyümölcse ehető. Sok apró mag lakja, de ami hús és nedvesség található benne, igen jól oltja a szomjúságot. Azt mondják, az afrikai sivatagi utasok ezt viszik magukkal a szomjúság ellen. A gyümölcséből kisajtolt lé kiváló hűsítő ital. Úgy hívják: sörbet, vagy serbet. A török eredetű szó Arany János versét juttatja eszembe, a Szondi két apródját. A török szolga ekképpen csábítja az apródo- kat: „Szép úrfiak! immár e puszta halom, / E kopja tövén nincs mér1 zengeni többet: / Jertek velem, ott lenn áll nagy vigalom, / Odalenn vár mézízű sörbet..." Majd később: „Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs, / Mit csak terem a nagy szultán birodalma, Jó illatú fűszer, és drága kenőcs ... / Ali győzelemünnepe van ma!" A hvari utcákat járom. Fákkal, növényekkel, virágokkal ismerkedem. S közben egy valóságos irodalmi virágoskertben bolyongok. Néhány éve, egy október végén, november elején mór jártam egyszer Hvaron. Akkor egyedül voltam, hivatalos úton, a Hotel Amforában laktam, a vendégnek kijáró kényelmet élveztem. A képeslapokat, amelyeket innét küldtem haza annak idején, elhoztam magammal, Most családostul vagyok itt, azokkal, akik a lapokat kapták. Ezeket írtam: „1972. okt. 30. Hétfő ebéd- után, a második hvari nap. A tegnapi szemerkélő eső után kék ég, süt a nap, csillog a tenger. Holnap starigradi kiTüskés Tibor: Virágok, ivek, emberek