Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)
1976-06-08 157. szám
1976. június 8., kedd Düaantiiii napló 3 Messze van Üszög a Zólyom utcától? Mi okozta Pécsett a vízhiányt? N éhány C7nr év óta többször is megelégedéssel nyugtáztuk, hogy Pécsett megjavult a vízellátás. Évek óta nem volt szükség vízkorláitozásra, vízhiányra sem panaszkodhattak a pécsidk és a máskor folyamatos gondot jelentő alacsony nyomás is — ami elsősorban a magasabb szinteken lakókat bosszantotta — emlékké szelídült. Tisztításra készülve A közvetlen okok Tavasszal a Duna-víz életének fellendülése a vezetékben a lerakódás ugrásszerű növekedésében jut kifejezésre. A hirtelen nyáriasra fordult tavasz növelte a vízfogyasztást, ugyanakkor a tartalék is ikime- Tült. A négy üszögi tározóban, amelyek 30 ezer köbméter vizet fogadnak be, a tárolt mennyiség hirtelen 8,5 ezerre csökkent. Utánpótlás híján a városi tározók is folyamatosan ürültek, s mielőtt hathatós intézkedésre kerülhetett sor, a keleti városrészekben már beütött a vízhiány. Az előző napokban még 15—19 ezer köbméter volt a város vételezése, a két kritikus napon már csak 9,7 és 10,3. A hiányt a maximumot adó pellérdi és tortyo- gói terület sem pótolhatta, hiszen épp o krízist megelőző zivataros napon üzemzavar is volt, aminek hatása még érElakadt a telexüzenet ígéret: hasonló nem történik Ebbe az általános elégedettségbe robbant bele május 21-én és 22-én az egész városra kiterjedt vízhiány. Még- sincs minden rendben? Mi is történt azon a két napon? Néhány évvel ezelőtt az olasz Maida-cég megtisztította a dunai vezetéket. Az akkor egy évtizedes vezeték belső falót bontó tetemes lerakódás már a szállítókapacitást csökkentette. A tisztítás eredményesnek bizonyult, de az is nyilvánvalóvá lett, hogy az évtizedenkénti beavatkozás nem elegendő. Ezért a Pécsi Vízmű egy másik olasz cégtől, az Id- romec-től megvásárolt a Mai- dáéval egyező képességű berendezést a rendszeres tisztításra. ződött. A nehéz helyzetben könnyebbséget jelentett, hogy éppen az a hétvége volt szabadszombatos, amikor az ipari vízfogyasztásra szánt meny- nyiség is a lakosság ellátását szolgálhatta. Lassú gyorsaság Ez így leírva rendben lévőnek látszik. Mégis felmerült a kérdés: hogyan fordulhatott ez elő? Egyértelmű felelet azonban nem hangzott el, amikor a Pécsi Vízmű és a Dél-dunántúli Regionális Vízmű Vállalat pécsi üzemfőmérnökségének vezetőivel beszélgettünk erről. Félmondatokból valami olyasmi kerekedett ki, hogy ezen a kritikus pénteki napon elszakadt a jó együttműködés fonala a két vállalat között. Magyarán az történt, hogy akkor is a szokásos telex-jelzést adta a Duna-veze- téket üzemeltető DRW üszögről. A tározók várhctó leürü- léséről szóló jelzés eléggé időben ment el, a telexet azonban késve kapták kézhez az illetékesek. S amikor intézkedtek volna, illetve a DRVV- től további információt kértek volna, ott már senkit sem találtak. Jó a telex, de néha még jobb o telefon, legjobb azonban a személyes kapcsolat. üszöq és a Zólyom utca között nem olyan nagy a távolság, hogy rendkívüli esetben ne lehetne ehhez a klasz- szikus érintkezési formához folyamodni. A két vállalat illetékesei számára mindenesetre tanulságul szolgált az eset, bár ennek következményeit a pécsi lakosság volt kénytelen eltűnni. Teljes kapacitással A tervezett csőtisztítás akkor természetesen elmaradt. S hogy az átmeneti vízhiányt gyorsan leküzdhették, abban egyebek között nagy része volt a Hőerőműnek, amely nagy megértéssel rendkívüli takarékossági intézkedéseket vezetett be, s a szokásosnál kevesebb vizet vett át a DRVV-től. A csőtisztítást egy héttel később végezték úgy, hogy a város lakossága ebből már mit sem vett észre. Május 29- én a mohács—lothárdi nagynyomású szakaszon, 31-én pedig a lothárd—üszögi gravitációs szakaszon végezték el a munkát, ominek a minőségét AZ EIVRT PÉCSI ELEKTRONIKAI GYARA felvitelre keres: 8 ALTALANOS ISKOLÁT VÉGZETT női dolgozókat szerelői munkára 14—30 ÉVES KORIG. — a három hónapos betanulási időre 8,50 Ft-os órabért, — a betanulás után teljesítménytől függően 11,50 Ft-os kategóriabért fizetünk. — Kétműszakos foglalkoztatás. — A délutános műszakban elért alapkeresetre külön 15 százalékos műszakpótlék is elszámolásra kerül. — Fehérköpenyes, könnyű ülőmunka. JELENTKEZÉS : PÉCS, FELSŐMALOM U. 13. SZ. Munkaügy (Volt Fémipari Vállalat) is ellenőrizni tudták a Pécsi Vízmű új vezetékvizsgáló ipari televíziós berendezésével. A vezeték névleges vízszállító kapacitása ezzel helyreállt. S mit nyer ebből a pécsi vízfogyasztó? Egy beváltásra váró ígéretet, miszerint hasonló eset a jövőben nem fordulhat elő. Hársfai István Újabb Ikarus autóbuszok Az Ikarus székesfehérvári gyárában az év második felében hozzálátnak az IK 260 típusú autóbusz gyártásához. A városi közlekedésre szánt, háromajtós, korszerű panorámabuszból ezer kerül le a székes- fehérvári gyártósorról. Irak számára készítik majd Székesfehérvárott a hat és félméteres midibuszt. Érdekessége lesz a gyártásnak, hogy nem teljesen kész autóbuszokat, hanem úgynevezett szetteket, egységcsomagokat szállítanak csak üzletfelüknek. A „csomagok" csak a felépítményt tartalmazzák, az alvázat Irakban szerelik majd a karosszériához. úf feladatok előtt a Honvédelmi Sportszövetség Beszélgetés Vértes József megyei titkárral A közelmúltban Szolnokon tartották meg országos tanácskozásukat a Magyar Honvédelmi Szövetség vezetői. Itt adtak számot az elmúlt évek eredményeiről, s tárgyalták meg a következő évek feladatait. A tanácskozáson résztvevő baranyai küldöttséget Vértes József, a MHSZ Baranya megyei titkára vezette, öt kértük meg: tájékoztasson a MHSZ-vezetők Üzletek, ellátás, ávotlák, közművesítés A nők fórumán nők válaszoltak Legközelebb a férfiak is... Bizonyára jobb lett volna, ha valamelyik kolléganőm ül itt és veti papírra gondolatait. Nők beszélnek, nőket foglalkoztató kérdésekről, s nagyon egyedül érzem magam. Különben is kellemetlen, ha egy fórumon kívülálló az ember. Sorakoznak a kérdések ... Miért nincs több óvoda Pécsett? Hol van a krumpli és a hagyma? Miért zárják be ajtajaikat a kisboltok? És így tovább.,.' A Baranya megyei Tanács nagyterme előtti folyóson e fórum aktualitásáról beszélgettünk a kezdés előtti pillanatokban, a pécsi II. kerületi pártvezetőség igen életrevaló kezdeményezéséről: a kerület párttagjait, s közülük is csak a nőket hívták meg e délutánra. A fórum válaszadói között ott volt Kádár Németh Béláné, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának nőreferense, Mikoly Istvánné, az MSZMP Pécs városi Bizottságának nőreferense, Rameisl Ferencné, az SZMT titkára, Jakabos Zoltánné, a Baranya megyei Tanács kereskedelmi osztályának vezetője, dr. Szilasi Anna, Pécs város Tanácsa egészségügyi osztályának vezetője, dr. Csanálosi Sándorné, az MSZMP Pécs városi Bizottságának munkatársa, Laki Istvánné, a 11. kerületi tanácsi hivatal vezetője és Gregor Sándorné, a HNF Baranya megyei Bizottságának nőfelelőse. Ki-ki előre választhatott a II. kerületi pártalapszervezet által összegyűjtött kérdésekre: összesen 47 téma foglalkoztatta a kerület asszonyait. S hadd kockáztassam meg, e fórum sem tagadta meg a nők háziasszonyi lekötöttségét Jakabos Zoltánnétól, a kereskedelmi osztály vezetőjétől várták a legtöbben a válaszokat. Sommázva: a kevésből nehéz a pultokra rakni, s az idén tavasszal bizony nemcsak megyénk, hanem az ország minden háziasszonya érezhette a burgonya, hagyma-gondokat Szó került az egyszemélyes, úgymond kisboltok bezárásáról. A válasz: munkaerőgondokkal küzd a kereskedelem is, s ezért a jövő útja a kisebb, nagyobb ÁBC-k létesítése. Éppen ezért, ahol megépülnek ezek a kisáruházak, szomszédságukban a kisforgalmú zöldségesek, háztartási boltok mind bezárják a kaput. Mikor ér a földgáz Pécsre? Mi lesz a nagypiac sorsa? Mennyi óvodát építünk? Köz- művesítik-e a Szőlő utcát? Lesz-e telefon Kertvárosban? Mind-mind Pécs lakóit foglalkoztató kérdések. A földgázt a következő ötéves tervben megkaphatjuk — s éppen e miatt kell a DDGÁZ Vállalat munkásainak tevékenységét segíteni, ha mással nem, megértéssel, S ha a városi pártbizottság határozata valóra válik, öt év alatt megszűnnek Pécs óvodagondjai. Kétezer új óvodai helyet terveznek létesíteni 1980-ig. A tanácsi pénz nem elegendő erre a nagy feladatra, ezért a vállalatok, intézmények társadalmi segítségére nagy mértékben számítunk. A közművesítésről csak röviden: sok pécsi utca gondja és a lehetőségekhez mérten folya-' matosan végzik a közművesítést, A Szőlő utca azonban 1980-ig nem szerepel a kiszemelt utcák között. Az új nagypiacról lapunkban többször beszámoltunk: a régi helyén épül, s néhány év múlva a háziasszonyok modern „vásárcsarnokot” kapnak. A kertvárosi telefongondok megoldásán a posta dolgozik — s remélhetőleg rövidesen több nyilvános telefonállomás segíti a városrész gondját. Az összejövetel konklúzióját megfogalmazva: igen hasznos és követni való kezdeményezés. Dicséri a II. kerületi pártvezetőség minden aktíváját minden vezetőjét. Egyet azonban meg kell jegyezni, mint azt Rameisl Ferencné, az SZMT titkára a fórumon említette: nemcsak a város női vezetőit kellett volna meghívni a fórumra, üljenek ott legközelebb a férfiak is a válaszadók sorában. K. F. országos tanácskozásának tapasztalatairól. — A szövetség gyakorlata, hogy minden tervidőszakban egyszer összeülnek a vezetők, a népgazdasági tervhez hasonlóan mérlegelik az elmúlt időszak munkáját és az új feladatokat. Ezen a tanácskozáson a főtitkári beszámoló megállapította, hogy az a széles körű társadalmi összefogás, ami az 1967. júniusi politikai bizottsági határozat nyomán kialakult gyümölcsözően hatott, javultak a szövetség működésének személyi és tárgyi feltételei, s olyan szilárd alap teremtődött 'meg az elmúlt években, amire építeni tudunk a következő öt év munkájában is. Az elemzés egyértelműen eredményesnek értékelte az MHSZ eddigi munkáját, s ezt megerősítette a honvédelmi miniszter elvtárs is. A szövetség főtitkára megszabta feladatainkat olyan vonatkozásban, hogy tovább kell fejleszteni az oktatás színvonalát, a módszertani munkát, az ehhez szükséges technikai feltételeket. — Az országos tanácskozás tükrében hogyan értékeli a Baranyában végzett MHSZ-mun- kát? — Az orszáqos eredményekhez a magunk munkájával is hozzájárultunk és teljesítettük mindazokat a feladatokat, amelyeket az országos vezetés meghatározott. Színvonalasabbá vált a vezetői-irányító munka, s ez az oktatásban, a klubok fejlődésében és megszilárdulásában, a sporttevékenységben egyaránt megmutatkozott. Sportolóink kiváló teljesítményeikkel részesei voltak az országos eredményeknek. Az elmúlt években széles körű társadalmi összefogással megyénkben kiépültek bázisaink, folyamatosan épülnek a községi lőterek — ezek is hozzásegítenek, hogy az előttünk álló feladatokat teljesítsük. — Jelentősen megnőtt a lakosság körében végzett oktatási tevékenységünk, s különösen a gépkocsivezetői oktatás fejlődött mennyiségileg is, hiszen a gépkocsiparkunk az elmúlt években 6-ról 24-re gyarapodott. Modern kiképzési eszközöket állítottunk munkába más szakterületeken is. Nagyszerűen fejlődött a társszervekkel való együttműködésünk és minden szinten élveztük és gyü- mölcsöztettük az illetékes pártszervek sokoldalú segítségét. — Milyen feladatok állnak a baranyai MHSZ-szervek előtt? — Az országos tanácskozáson részt vett baranyai küldöttek — városi és járási titkáraink — készülnek a helyi számvetésre, amire a június 6-án kezdődő aktívaértekezleteken kerül sor az együttműködő szervek képviselőinek részvételével. Ezeken az értekezleteken vitatják meg az elmúlt évek honvédelmi oktatási eredményeit, a minőségi-és tömegsport tevékenységet, a klubok helyzetét, a vezetői irányítást, s ugyanitt határozzák meg a következő öt év feladatait. H. I. Az első helyezett Osztályfőnöki óra. Feladat: Írj arról, akit a legjobban kedvelsz az osztályban. A válaszok olvasása: Lengvárszky Zsolt... egymás után többször. — Vidám?- Igen.- Hirtelen haragú? — Nem. — Kedvesen beszél?- Igen.- Szokott durva is lenni? — Nem. Miről beszél a legszívesebben?- Mindenről... de azért legszívesebben a matematikáról, a mértanról, a makettezésről. (Építészmérnök szeretne lenni).- Mit csinál a legszívesebben?- Az udvaron kosarazik vagy fejel.- Miért éppen őt választottad?- Mert mindenkihez kedves, segítőkész. Nyugodtsága, segi- tökészsége, humora miatt. Egy édesanya a szülői fogadóórán: „Mást sem hallok otthon, csak a Zsoltot emlegetni. A Zsoltot tiszteli a fiam, a Zsolt sérthetetlen, a Zsolt a példakép. Lengvárszky Zsolt, a Komarov Gimnázium és Szakközép- iskola I. d. osztályos tanulója. A „Ki tud többet a Szovjetunióról?" iskolai versenyén csapatával a harmadik. A megyei orosz nyelvi tanulmányi verseny csapatversenyében a második. Az iskolai biológiai versenyen a második. A megye iskolái számára hirdetett Zipernovszky Matematikai Kupa negyedik helyezettje. 1976. június 5. Bu dapest. Arany Dániel matema tikai verseny. Eredményhirde tés: a matematika I. tagozat i osztályosok versenyének egyet len első helyezettje Lengvárszky Zsolt. Tanára: Pfléger Ferenc. Sz. J.-né