Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)

1976-06-07 156. szám

Könyvheti mérleg Az emberi kultúra folytonos­ságának eszközét, az emberi el­mét tágtíó könyvet ünnepeltük az elmúlt héten. Azt a csodá­latos alkotást, ami lehetővé tette és teszi szellemi értékeink megőrzését, továbbvitelét, a ma üzenetét napjainkról a távoli jövőnek: ezek és ilyenek va­gyunk, ezt tudtuk és tudjuk! ötezer éve már, hogy rójuk a jeleket az egyiptomi hierogli­fáktól kezdve, s amikor a könyv ünnepét tartjuk, ne feledkez­zünk meg arról sem, hogy ez a csodálatos dolog ma még a világon 800 millió embernek nem jelent értéket, mert analfa­béták. Jó dolog, hogy ez az ünnep többé sohasem érhet véget. A könyvesboltok és a könyvsátrak a hétköznapok szolgálatába állnak. Talán jobb is lenne, ha nem ünnepről, inkább tisztelet­ről beszélnénk. Hadd álljon itt néhány adat is a könyhét sikerének jellem­zőjéül: 126 féle művet jelentet­tek meg kiadóink, sok milliós példányban és olyan kivitelben, amihez hasonló kevés akad a világon. Baranyában és Pécsett is óriási volt az érdeklődés, a lapokat pergető ujjak a sze­mek rabszolgáivá lettek, kutat­tuk, mit érdemes megvennünk. S hogy sokan és sokat vásárol­tunk, azt bizonyítják az üzle­tek bevételei is, ami csaknem kétmillió forintot tett ki. Kitűnő hagyomány, hogy ta­lálkozhattunk azokkal is, akik ismeretlen ismerőseink, napon­ta velünk vannak: az írók és költők. Eljöttek az ismert bara­nyaiak, Csorba Győző, Bárdosi Németh János, Tüskés Tibor, de itt volt Ladányi Mihály, Thiery Árpád és Eörsi István is. Természetesen az idén is akadtak slágerkönyvek, ame­lyeket már az első órákban el­kapkodtak. Nagy volt az ér­deklődés Illyés Gyula legújabb kötete iránti sokan keresték Füst Milán, Moldova György és Weöres Sándor műveit, nem is szólva a reprezentatív kiállítású albumokról. S most, hogy az ünnep vé­get ért, azzal tisztelegjünk, hogy a hétköznapokon el is ol­vassuk a megvásárolt könyve­ket. F. J. Békemenet Sopronban Több mint kétezer fiatal vett részt békemeneten, szakmai, politikai és sportvetélkedőn vasárnap Sopronban és a Fer­tő tó partján. A Soproni Városi KISZ Bizottság a Tanácsköztár­saság veteránja, Kellner Sán­dor emlékére rendezett béke­menetet. A Sopron határában lévő Kellner Sándor emlékli­getbe ezer fiatal zarándokolt el. Az üzemek és intézmények képviselői koszorút, a békeme­net résztvevői pedig egy-egy szál virágot helyeztek el a Kellner emlékműnél. iszonyatosan precíz munkát követel Ahol „magyarra tanítják a külföldi filmeket „A filmképeknek önma­gukért kell beszélniük még akkor is, ha a szinészek nem beszélnek.” — írta Kanete Schindo, a neves japán filmszakember. Ha pedig beszélnek, teheti hozzá nyomban a moziíá- togató és a tv-néző, ak­kor magyarul szóljanak. Az elmúlt napokban a Pannónia Filmstúdióba lá­togattunk, ahol tulajdon­képpen a külföldi filmeket „tanítják magyarul beszél­Látogatás a Pannónia Filmstúdióban A hazai filmkedvelők több mint hetven százaléka ragasz­kodik a szinkronizált filmekhez — állapítja meg egy reprezen­tatív felmérés. S tegyük hozzá, hogy ez az igény ma már nem­csak a mennyiségre vonatkozik, hanem a minőségre is. Nem öndicséret, nem is túlértékelés, hanem nemzetközi vélemény, hogy a magyar szinkron világ- színvonalú. Nem sok ország dicsekedhet azzal, hogy a te­levízióban már csak elvétve akad feliratos film, a MOKÉP által forgalmazott alkotások­nak pedig csaknem a fele szinkronizált. Hazánkban elő­ször 1935-ben hoztak törvény- erejű rendeletet a kötelező szinkronra, s így oz elsők közé tartoztunk a világon. Az idén 25 éves Pannónia Filmstúdió munkája különösen érdekelheti a pécsieket, hiszen a tervek szerint a városunkban létesítendő televízió stúdió is foglalkozik majd szinkronizá­lással. A stúdió folyosóin sétálva a legszembetűnőbb látvány a fel­vételt jelző piros lámpa, s még egy, mintha a magyar színészek színe-java adott volna rande­vút egymásnak. — A világon nem mindenütt esküsznek a szinkronizált fil­mekre — mondja Kovács Géza főosztályvezető. — Az USA-ban például semmit, Olaszország­ban pedig mindent áttesznek az anyanyelvre. Itt azonban nyomban megjegyezném, hogy vissza kellene állítani a felira­tos filmek rangját, mert ezek semmivel sem kisebb értékűek, mint a szinkronizáltak. Ugyan- akkor egyes rendezők, mint például Antonioni, Bergman és Wajda ragaszkodnak az ere­deti hanghoz. A mi nézetünk az, hogy minden filmet szink­ronizálni kell, amely kultúrpo­litikai okokból indokolt vagy gyermekfilm. Szeredás András dramaturg nevét jól ismerik a filmkedve­lők, arcát annál kevesebben. Ö mutatja a film útját. — Legtöbb esetben a filmmel együtt érkezik egy eredeti nyel­vű forgatókönyv, amit itt lefor­dítanak, majd a dramaturq, aki tökéletes ismerője a nyelvnek, átülteti beszélhető szöveggé. Figyelembe veszi a színész moz­dulatait, arcjátékát, a környe­zetet és számos más tényezőt. Ha feliratos lesz a film, akkor külön gond a szöveg rövidítés, mert az eredeti mondanivaló­nak' csupán az egyharmada je­lenik meg. Miután megtekintettünk egy vágószobát, ahol egy különle­ges asztalon és annak képer­nyőjén pereg a film, a stúdió­terembe megyünk. Itt a színé­szek a filmvásznon látják az eredeti alakokat és igyekeznek a magyar szöveget a szájmoz­gásnak megfelelően visszaadni. Szinkronhangjaink eltaláltsá- ga néha már kultúrtörténeti le­gendává válik. Gondoljunk csak a több részes tv-sorozatok ma­gyar hangjaira. — Nehéz feladat a legmeg­felelőbb színész kiválasztása — mondja Horányi özséb alkotó- csoport vezető. — Mindez c szinkronrendező feladata. A hangkarakter általában össze­függ az alkattal, ezért fordul elő, hogy az eredeti arc hason­lít a szinkronizáló színészhez. Nem is minden színész alkal­mas a szinkronra, bár legtöb­ben szívesen vállalják, mert ki­tűnő nyelvgyakorlat. Vannak művészek, mint például Tolnai Klári, aki meg is tanulja a szö­veget. Jó lehetőséget kínál ez arra is, hogy olyan szerephez is hozzájussanak, amit egyéb­ként nem volna alkalmuk elját­szani. Egy kész hangszalaggal együtt mi is a hangvágó szo­bába megyünk, ahol a képet, a szöveget és a zörejeket hoz­zák szinkronba. Tegyük hozzá: iszonyatosan precíz munkát kö­vetel. A hangvógók szakmai tu­dósára jellemző, hogy nem egy esetben még a feleslege­sen hosszú ,,t"-vel mondott szavak végéről is levágják c felesleges hangot. Kevesen tudják, hogy a Pan­nónia Filmstúdiónak külön kis színész társulata is van. Ök azok, akiknek arca legtöbbször rejtve marad előttünk: Képessy József, Győri Ilona, Czigány Ju­dit, Dallos Szilvia, Apor Noé­mi és Szoó György. Nos, hogy a feliratos, avagy a szinkronizált filmek a jobbak, ma még vita tárgya, itt a szink­ronstúdióban a cél a lényeg, minél több nézőhöz jusson el a film. Franz Kafka írta: „A való élet csupán a költők ál­mainak visszaverődése; a mo­dern költők lírájának húrjai véget nem érő celluloid szala­gokból vannak." Füzes János ötven éve történt Munkásdalos találkozó Szegeden Szegeden az 1926. év pün­kösdjén - ötven évvel ezelőtt — először harsant fel a Ma­gyarországi Munkásegyletek Szövetsége jeligéje mintegy 1500 munkásdalos ajkáról, dr. Ujj József szövetségi karnagy vezénylésével. :::::v::x::&*:$:r'‘:x:x"xvxv::x:x‘‘:x:::xv::x::^ te:8: v M8&. M. .tó. tó Ä .tó 51 itótó? * ■ tó tótó tótó tó tó •IvXvX-X-XvX-X-J.X.vXv •X-X‘X-X\X-X-X-X,X-X\X-X-X-'-v--XX,X'X-X-X-X-X-XvX-X-X-X-X-X---*X-XvXvXvX .•X-X*XX*XMX-v ' : tó . ;:tó \-:.V / ' tótó tó’’: M úzeális értékű polyphon Mátyás Sándor hajthatatlan maradt. Hiába keresték meg a múzeumtól, hiába jelentkezett egy magángyűjtő, a polyphont nem adta. Tulajdonképpen en­nek köszönhettem, hogy a mi­nap különleges zenei élmény­ben lehetett részem. Mátyás Sándor nyugdíjas mozsgói géplakatos büszke örökségére, ami külsejében alig hasonlítható a mai lemezját­szóhoz. — Brunner Gusztávtól, a nagybátyámtól került hozzám a zenegép. Ö Barvart Gyula szi­getvári nyomdász házvezetőnő­jétől örökölte. A polyphon ere­detileg Barvarté volt. A század­előn készülhetett, a Császári és Királyi Szabad Hangszeripar produktuma, a budapesti Stern­berg Armin és testvére üzemé­ből került ki. A szomszédos helyiségben katonaládákra emlékeztető, barnára pácolt dobozok állnak a sarokban. Mátyás Sándor akkurátuson leveszi a térítőt a ládákról, az egyikből előkerül a polyphon. Katalógust nyom a kezembe. Amíg böngészem, felhúzza a szerkezetet s egy Strauss keringő dallama tölti be a konyhát. A legalább negy­ven centiméter átmérőjű lyug- golt fémlemez méltóságteljesen forog a „korongon". A katalógusból kiderül, hogy mintegy háromszázötven fran­cia és magyar gyártmányú le­mez gazdája Mátyás Sándor. Hallgatók, szerenádok, kerin- gők, polkák, csárdások alkot­ják a gyűjteményt. De a lemez­tárból nem hiányoznak a ma is oly népszerű operák, az Aida, a Parasztbecsület, a Faust, a Figaró házassága és a Rigo- lettó sem. — Merem állítani, hogy ha olykor-olykor felhúzom a poly- phont, olyan nyugodtságot kelt bennem, hogy egy idegcsilla- pitó mit sem ér mellette. Ha összejön a család, borozgatás mellett órákon át elhallgatjuk. De hadd tegyem föl a legked­vesebb lemezem: Lányi Ernőtől az „Édes babám mért vagy olyan szomorú" című dalt. Ami­hez szöveget is költöttem. A zene szeretete nem újke­letű dolog Mátyás Sándornál. Tíz éven át hegedült a Sziget­vári Cipőgyár zenekarában. Előkerül a tokba zárt öreg hangszer, s a tűzhely előtt ját­szani kezd. Az ötvenes évek slágerei futnak ki a vonó alól. A hegedű és a polyphon legkedvesebb társa. Utóbbi már csak azért is, mert az övével együtt mindössze kettő van az országban. Lemezgyűjteménye viszont páratlan. S. Gy. Tegnap este: diplomakoncert Pécs karmestere Százig számoljuk a plakát­gyűjteményét. Ennyi falraga­szon állt már a neve. Száznál megállunk és felírom: ennyi produkció már felér egy diplo­mával. A karmesteri oklevelet persze mégsem adják ilyen könnyen. Károly Róbert éppen huszonkét esztendővel ezelőtt dirigált először, igaz, csak har­madikos Nagy Lajos gimnazis­taként, de az már a vágya, kifejezése volt. Azóta a hu­szonkét évig egyensúlyozott a vágyak, meg a lehetőségek között és most, tegnap este elegáns meghívóval a kézben léptek be a pécsiek Pesten, a Zeneakadémia nagytermébe, Károly Róbert diplomahangver­senyére. A meghívón ez állt még: tanár: Kórodi András. Műsor: Bramhs: IV. (e-moll) szimfónia és Kodály: Psalmus Hungaricus. Közreműködik: Ko- rondy György, — ének, a KISZ Művészegyüttes Központi Ének­kara, (karigazgató Lantos Re­zső) és a Budapesti MÁV Szim­fonikus Zenekar. De a huszonkét esztendő túl gazdag, beszéljünk kicsit töb­bet róla. Emlékezni kell a drága Kincses Jóskára, akinél Károly Róbert zeneszerzői ta­nulmányokat kezdett, az első színházi szerződésre, 1964-ben. A Japán halászok című opera komponálásának kezdetére, 1966-ra. Aztán a weimari Bee­thoven mesterkurzusra, ahová kevesek között őt is felvették Kurt Masur tanítványának. Meg Drezdára, hol Heintz Bongartz növendéke volt. A jénai juta­lomkoncert vezénylésére, a Ja­pán halászok 1970-es pécsi premierjére, meg 1971-es sike­rére a jugoszláviai kamara­opera találkozón. Tanulás to­vábbra is: 1971-ben fejezi be a Népművelési Intézet három éves szimfonikus-zenekarvezető karmester képzőjét. De hagy­juk a túl gazdag sort. A lényeg ezúttal: 1973-ban egyedül őt vették fel a Liszt Ferenc Zene- művészeti Főiskola karmester- képző szakára. A pécsi fiatal­embert, akit Pécs küldött: a városi tanács végig ösztöndíj­jal támogatta, mert sokat vár tőle. Most tehát megkapja a diplomát s ezzel a Pécsi Nem­zeti Színházban két karmester oklevelű muzsikus dolgozik majd. — Elégedett önmagával? — A művész sohasem lehet elégedett. Úgy lettem muzsikus, hogy a koncerteken nem elé­gített ki a tény, hogy ott ülök a nézőtéren. Ott akartam lenni egészen benne, ahogy születik, mert csak ott tudom magam ki­fejezni. E nélkül csonkának éreztem magamat. — Ebben a pillanatban mi jut eszébe a zeneművészet­ről? — Nincs olyan művészet, amelyik az íróasztalánál is bol­dogít. A művészet állandóan ki akar lépni a mindennapok­ból, újraalkotni, újrateremteni a valóságot. Közönség elé lépni — ez nekünk élet és ha­lál kérdése, önmagunkban — felrobbanunk. Az a feladatunk, hogy a valóságot felemeljük és megmutassuk az emberrel való viszonyát. A diplomakoncert előtti szép pillanatban ezt tartotta a leg­fontosabbnak: — Itthon városomban, váro­somnak szeretnék dolgozni, itt megvalósítani művészi ambí­cióimat. Frissen, ismét meg­újulva lépni fiatalságom váro­sának szeretett közönsége elé, bemutatkozni a legmagasabb, differenciáltabb műfajokban is. Együtt dolgozni az itthoni ked­ves és tehetséges zenésztársa­dalommal. A karmesteri dobo­gón számot adni Pécsnek ar­ról, hogy hogyan éltem a tőle kapott lehetőséggel. Maga­sabb minőségű munkával meg­köszönni és kamatoztatni a tanultakat. Földessy Dénes A szövetség megalakulása rendkívüli nehézségekbe ütkö­zött. Még arról is szó volt, hogy a dalórákon rendőri ügyeletet fognak tartani. A szövetség elnöke Mónus Illés, szervezőtitkára Pajor Oszkár lett és közel 80 tagdalárdával rendelkezett. Ezzel szemben a korábban megalakult Magyar Dalos Szövetségnek majd 600 tagdalárdája volt, jobboldali és klerikális vezetőséggel és irányítással. A két szövetség abban állapodott meg, hogy a páros számú évek pünkösd­jén a Munkásdalegyletek Szö­vetsége, a páratlan számú években pedig a Magyar Da­los Szövetség rendezi ünnepé­lyeit, illetve versenyeit. A Mun­kás Szövetség versenyeket nem rendezett, csak ünnepélyeket. Pécsett ezidőtájt, a — pécs- bányai, a szabolcsi és a rác­városi karral együtt, - össze­sen 14 énekkar működött. Ezek közül helyben csak egye­dül a Pécsi Munkásképző Egy­let Dalkara volt tagja az Or­szágos Munkásdalegyletek Szö­vetségének. Ez a kar a Pécsi Szociál­demokrata Párt égisze alatt működött, mint a párt ekszpo- nense, propaganda szerve. El­nöke Rudolf György volt, a lét­száma 70 éneklő tagból állott, amelynek 60 százaléka a kom­munista, a többi szociálde­mokrata párti és baloldali ér­zelmű pártonkívüli volt. Fő fel­adata a párt rendezvényein, képviselői beszámolókon for­radalmi, lázító munkásdalok éneklése volt, hogy ezzel fo­kozza a harcias szellemet, hangulatot. A hazai költők, írók, zene­szerzők - tisztelet a csekély kivételnek - távol tartották magukat a munkáskultúránk­tól, sőt művészietlennek, érték­telennek bélyegezték szocialis­ta, forradalmi repertoárunkat. A csekély kivételbe beletarto­zott Pécsről a zseniális képes­ségű. Hormos (Hoffmann) Kál­mán zenetanár, zongoramű­vész, Mangold Rezső zeneta­nár, zeneszerző, Dömmel An- zelm szocialista író és költő, továbbá a baranyai (mária- kéméndi) származású Kerner István m. kir. operaházi kar­nagy, Novák Károly fővárosi zeneszerző, Várnai Zseni író és költő, Kassák Lajos író és még néhányon. A Munkás Dalegyletek Szö­vetsége első ízben az 1926. év pünkösdjén rendezte országos ünnepélyét Szegeden, amelyen természetesen a Pécsi Munkás­képző Egylet Dalkara is részt vett. A vasárnap és hétfő dél­előtti színházi matiné műsora szabadon választott művekből, a vasárnap délutáni szabad­téri műsor pedig kötelezőül előírt, összkari, oszlopkórusok- bál állott. A színházat zsúfo­lásig megtöltő közönség — meglepően — igen magas ní­vójú előadásnak volt tanúja. A délutáni szabadtéri hang­verseny nyitó számaként Kir­chner: Szövetségi jelige, és Dömmel Ánzelm—Kerner István: „Ne ölj!" című pályadíjnyer­tes forradalmi kompozíció zú­gott fel, kb. 1500 dalos ajká­ról, dr. Ujj József vezénylésé­vel, fegyelmezett, precíz, mű­vészi előadásban, döbbenetes hatást váltva ki a hallgató­ságból. A siker leírhatatlan volt. Az örömtől és boldogság­tól mámoros hallgatóság kö­vetelte az ismétlést. A szabad­téri hangverseny műsora még a fővárosi és környéki egye­sített karok, továbbá a vidéki egyesített karok, végül ismét az összes részt vevő karok osz­lopának énekével zárult, köte­lezőül előírt művekkel. A reakciós sajtó uszító, gyű­lölködő hangja ellenére is, a nagyközönség túlnyomórészt, minden városban rokonszenv- vel fogadott bennünket és nagy érdeklődéssel figyelte működésünket. — Till Ferenc —

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents