Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)

1976-06-06 155. szám

r-­* * * * t * \ i * } * * \ t * ■ t * * \ $ t * \ t 4 1 JELENKOR IRODALMI ÉS MŰVÉSZETI FOLYÓIRAT — 1976 A T A RT A LOMBÓL: SAMARAS ISTVÁN TATAY SÁNDOR szépprózai VASARELY MÚZEUM EGRY JÓZSEFRŐL GALL ISTVÁN; AERTHA RULCSU KENGURUJA KÁROLYT AMY FORDÍTÁSAI SZABOLCSI MIKLÓSSAL BESZÉLGET HAJDÚ HARS GABOR Gazdag, változatos tartalommal, értékes szépirodalmi, képzőművészeti és kritikai írásokkal jelentkezik a Pécsett szerkesztett folyóirat júniusi száma. A lírai rovatban emellett többek között Békési Gyula, Dudás Kálmán, Eörsi István, Hatvani Dániel és Nagy Gáspár verseit, valamint Csorba Győző Brecht-forditás- csokrát találjuk. A prózai írások sorában Kamarás István és Tatay Sándor elbeszélését közli a folyóirat. A minap megnyílt pécsi Vasarely Múzeumot ismerteti Hárs Éva írása. Egry József művészetéről Láncz Sándor irt tanulmányt, Tüskés Tibor a Képzőművészek műhelyé* ben című sorozatában ezúttal a zalaegerszegi Németh Jánost mutatja be. Az ,,lrodalomtudósaink fóruma”-sorozatban Szabolcsi Miklóssal beszélget Hajdú Ráfis Gábor. A kritikai rovat­ban többek között Bertha Bulcsu Kenguru c. regényéről, Bodnár György tanulmánykötetéről és Károlyi Amy mű­fordításkötetéről olvashatunk. BÉKÉSI GYULA: NÉMETH 1ÁNOS ALKOTÁSAI K ilenc óra 59 perckor, pontosan egy perc­cel a Szojuz—Apolló program keretében sorrakerülő szovjet—amerikai Mars-utazás megkezdése előtt a kamerák először Steven Smith és Sztye- pan Kuznyecov mosolygó ar­cót mutatták, majd kívülről a Visitor 1-et, aztán Kozmovszkij és Space professzorokat a vezénylőteremből, majd ismét a két ürpilótát, akiket ezúttal már hallani is lehetett, még­hozzá a közös űrprogram so­rán kialakult szokásokhoz hí­ven Kuznyecovot angolul és Smitht oroszul. 9 óra 59 perc 40 másodperc­kor Zonnevend Imre, Rottenbil- ler utca 89 B III, emelet 17- ben lakó rádióamatőr felké­szült, hogy a kilövés pillanatá­ban kapcsolatot teremtsen az űrhajóval. Pontban 10 órakor Zonne­vend Imre lenyomta a „Vétel" gombot, és a következő tisztán érthető magyar nyelvű szava­kat hallhatta: „AU—IV 688— 115 üzen egyetlen barátnéjá- nak, Tulának". Ez a szöveg még kétszer megismétlődött. Ugyanakkor özvegy Készéi Béláné, a Rottenbiller utca 89, B III. emelet 18-ban az ut­cára nyíló ablak elé állva a következő adást sugározta egyetlen barátnéjának, Tulá­nak: „Egyetlen Tulám, ma reg­gel megint szomorú vagyok, megint nem kívánom megnézni a gyopárt, meghallgatni a kagylót, letörölgetni Bélát". 10 óra 01 perc 11 másod­perckor a földi irányítóközpont elvesztette kapcsolatát a Visi­tor 1-gyel. A következő perc­ben a világ legkülönbözőbb ré­szeiről jelentették, hogy észlel­ték, látták, hallották vagy érezték arrafelé a szovjet és az amerikai űrpilótát szállító égi járművet. 10 óra 03 perc 30 másodperckor például né­hány járókelő a Rottenbiller utcában azt látta, hogy a Vi­sitor 1 egyszerűen berepül a Rottenbiller utca 89/B egyik harmadik emeleti ablakón. Ugyanebben a pillanatban Zonnevend Imrének végre si­került kapcsolatot létesíteni a Visitor 1-gyel. Ekkor egyesegye- dü| ő tartott összeköttetést a Mars felé tartó űrhajóval. Először Kuznyecovot hallot­ta angolul; — Azt hiszem, Steven, itt vagyunk. Aztán Smitht oroszul: — És azt hiszem, ez pedig ő lesz. Kamaras István: LÁTOGATÁS Zonnevend Imre mint nem­zetközi rádióamatőr angol és orosz középfokú nyelvvizsgával is rendelkezett, így egészen jól értette őket, de mivel elsza­lasztottá az első három és fél percet, fogalma sem lehetett arról, hogy hol van az „itt", és, hogy ki az az ,,ő". 10 óra 04 perc 23 másod­perckor Rapai Gézáné nyug­díjas az esernyője hegyével pontosan megmutatta a szol­gálatot teljesítő rendőrnek, hogy melyik ablakon repült be az űrmicsoda. Zonnevend Imre ezalatt a következőket hallotta: — Készéi Bélánét keressük. — Ezt Kuznyecov mondta an­golul. , — özvegy Készéi Bélánét — javította ki Smith oroszul. — Azt hiszem, engem ke­resnek. Én vagyok özvegy Re­szelné. Ich bin Készéi Béláné. Akkor talán tessenek helyet foglalni. Ezt magyarul hallotta Zonne­vend Imre. Idősebb nő lehetett. Idegesen végigfutott a készülék összes gombján, mutatóján és kallantyúján, de mindent a legnagyobb rendben talált. — Sztyepan Kuznyecov va­gyok, ez pedig a barátom, Steven Smith. Ö amerikai, én pedig orosz, de én beszélek angolul, ő pedig oroszul — hallotta megint Kuznyecovot. — A barátom igazán kitű­nően beszél angolul, higgye el asszonyom, én még sajnos eléggé gyengén beszélem az oroszt — magyarázta Smith. — örvendek, tessék, pa­rancsoljanak, foglaljanak he­lyet — hangzott megint ma- gya rul. — Hogy szolgál a kedves egészsége? — kérdezte Smith. — Jaj, igazán nem i$ tu­dom, hogy hamarjában mivel kínáljam meg magukat. Tetszik tudni, ide nem szoktak látoga­tók érkezni. Talán egy jó teát — mondta a Készéi Béláné- nak szólított személy magya­rul. — Persze ön most bizonyá­ra nagyon meg van lepődve — folytatta ünnepélyesen Kuz­nyecov. — Igen, teát fognak kapni. Teát. Der Tee. — Nagyon köszönjük -— há­lálkodott Smith. — Addig talán gyújtsanak rá. Persze nekem nincs ciga­rettám. Nincsen, uraim. Ciga­retta nincs. Keine cigaretta. — Sebaj — nyugtatta Smith oroszul. — Nem tekintené meg az űrhajót, asszonyom? — kérdez­te Kuznyecov angolul. — Nem zavar az ott senkit, maradjon ott nyugodtan. Ugye, milyen szerencse, hogy mégis rászántam magam és kinyitot­tam az ablakot, hogy üzenjek Tulának. Igen, sajnos cigaret­tám nincsen, tudniillik itt már húszonkét éve nem járt férfi­vendég, meg másmilyen se. Béla óta, hogy elment. Béla. Készéi Béla. Ott van, a ké­pen. Meine férjem. Ott, lát­ják, a gyopár mellett. Gyopár, der gyopár, tetszik érteni ugye? Készéi Béla, műlakatos mes­ter, Der Meister. Azt a gyo­párt, ott igen, azt tőle kap­tam. Igen. azt. Der ayopár. Volt egy kirándulás, tudják, az Alpokba, az Egylettel, de rrem ment el Bélím mégsem, mert akkor én nem mehettem. A gyopárt azért meghozatta ve­lük. Nekem. A kagylót pedig a tengerről hozatta. Oda nem is lett volna pénzünk. A ten­gerről, tetszik érteni. Der ten­ger. Igen, onnan. Erre a kagy­lóra, der kagyló, erre megha­ragudtam, mert megsüketült, egészen elfelejtette a tengert. Igen. Van aztán még Tula, az egyetlen barátném, vele meg csak az a baj, hogy már kilenc éve nincsen. Szegény megbol­dogult Tula még 1929-ben írt először a mohácsi eszperantó körből, akkor még eszperan­tóul, hogy levelezne velem, is­meretlennel. Én persze csak magyarul válaszolhattam. Bi­zony uraim, az lett Tula utol­só eszperantó levele, mert az­óta csak magyarul irt és csak nekem. Uraim, a tea elkészült. 10 óra 13 perc 20 másod­perckor a földi irányítóközpont bejelentette, hogy méq mindig nincs kapcsolata a Visitor 1- gyel, és felszólított minden megfigyelő állomást, obszerva­tóriumot és még a rádióama­tőröket is, hogy jelentsék, ha valami jelentenivalójuk van. 10 óra 13 perc 58 másod­perckor Zonnevend Imre le­nyomta a szuperérzékeny kere­sőgombot, hogy meghatározza a méq mindig kifogástalanul vehető adás helyét. — Köszönöm, asszonyom, ki­tűnő volt a tea — hallotta Zonnevend Imre Smitht oro­szul, csak méq nem tudta hon­nan. — Igazán köszönjük a ked­ves fogadtatást — toldotta meg Kuznyecov angolul. — Jó, akkor beszélgessünk egy kicsit — kérte Készéi Bélá­né magyarul. — Fájdalom, asszonyom, de indulnunk kell, — szabadko­zott Smith. — Elnézést, asszonyom. In­dulásra felkészülni! — vezé­nyelt angolul Kuznyecov. — Nagyon kérem, ne men­jenek még! — Sajnos, folytatnunk kell utunkat, asszonyom. Ebben a pillanatban Zon­nevend Imre már biztosra ve­hette, hogy a Visitor 1 valahol Közép-Európában tartózkodik. A következő pillanatban azon­ban megzavarodott, mert zú­gást, berregést és kattogást hallott, majd megint özvegy Készéi Béláné erősen felemelt hangját: — Igazán, minek így rohan­ni! Hogy aztán ne tudjam majd elhinni, hogy itt voltak? — Minden rendben, Steven? — kérdezte Kuznyecov. — Minden rendben — fe­lelte Smith. — Várjanak még egy ki­csit! — kiabálta özvegy Készéi Béláné magyarul. — Tessék, ezt vigyék magukkal. Ezt, a kagy­lót. Tessék. Der Kagyló, zehr süket, de zehr liebe emlék. Tessék, uraim, a gyopárt is maguknak adom. Tessék. Der gyopár. Ez is schón. Béla ke­retezte be. Tudom, maguk ren­des emberek. Várjanak még. Bélát is vigyék el! Vigyék csak nyugodtan, engem úgysem vi­hetnek. Köszönöm, uraim, kö­szönöm. A zúgás hirtelen felerősö­dött, elviselhetetlenségig. A tá­volságmutató másfél métert jel­zett. a következő másodperc­ben százat, aztán ezret. Ugyanebben a pillanatban özvegy Készéi Béláné kopog­tatást hallott, önkénytelenül az ablakra nézett, de akorra már Zonnevend Imre benn állt a szoba közepén. — Mit akar? — kérdezte Ké­széi Bélóné. — Hol vannak? — kérdezte a rádióamatőr izgatottan. Készéi Béláné az ablakra mutatott. — Elmentek. — De hogyan jöttek be? — kérdezte a rádióamatőr. — Nagyon fáradt vagyok, le szeretnék feküdni — mondta halkan Készéi Béláné. — Tessék _ mondta dühö­se n a rádióamatőr. — De előtte még gyónni szeretnék. — Tessék — mondta a rá­dióamatőr halkan. — Nem a qyopárt, meg a kagylót, még Bélát sem, ezeken nincsen mit meggyónnom. — Hát akkor mit? — kér­dezte a rádióamatőr fáradtan. — Azt. hogy én nem tudom elhinni ezt az egészet, ami itt történt. — Pedig én is hallottam. — Én még láttam is. — Persze. — Köszönöm. Most le sze­retnék feküdni. 10 óra 30 perc 10 másod­perckor a földi irányítóköz­pontból Kozmovszkij és Space professzorok mosolyogva kö­zölték a világgal, hogy a Visitor 1 visszatért a kijelölt pályára, és zavartalanul foly­tatja útját a Mars felé. Ekkorra már a két rendőr gyengéd erőszakkal széthesse- gette a Rottenbiller utca 89/B. előtt csoportosuló öregasszo­nyokat. A nyár kazla alól Nyugtalan erdők, fellegek, vizek szél-mámorától részegen viszek homloknyi derűt — szemközt a Nappal, Ficánkol bennem fürge aranyhal jókedveként a kifogott öröm, — Mintha villám cikkanna bőrömön! — Aztán egy nádas felszíntördelö vizi világát látom; a lángelö- szinü hold morc felhők közt sündörög. Magától moccan, ébred, kél a rög ... A parton nyargalószó szelekben egy vénhedt fűzfa matat fésületlen; maszatos még a hajnal, szénaszag terjeng, majd kiloccsan a mocsári kacat farkasútakra ... És ott vagyok, ahol elődeim bolyongva még pásztoroltak, de im — lobban egyet a Láng; és füstölögve; elzúg velem a tó, a táj — örökre. — Majd valahonnan a nyár kazla alól emlékek indulnak, tücsökzene szól, s apám kapáját hallom csengeni.., Valahonnan a mindenséq kiáltoz. A fák fölött reszketnek sziromnyi lángok — elhunyt nyarak ... S valaki; jön, jön a fénykásás égen. Pontos, akár a megidézett halál. Számonkéri az emberségem, istenkoromra emlékeztet; kiáll a förgeteg-csúcsokra — és trombitál és trombitál ... Minden irányba indul s befelé tart. Kristályra perget mennyi . kristályt! S illan. Elillan nyomtalan. — Pelyvát szelei, aztán meghal a szél; majd útrakél holt szelleme a szélnek ; dőlt nádason, bodzások szürke árnyán viliódzik el. — Nappali kisértet... Távol, a burjánzó zöldet karoló útkanyarban felsejlik olykor­olykor egy-két kapás. Alakúk ellebeg... Dörren a táj; búg a dombok- mögötti kékség; — s az egek hangszerének billentyűin az időtlen időnek orgonái most a Lélek. JUHÁSZ FERENC: Játékos szívütés- üzenet I. Gy.-nak Katona József átigazított Bánk bánja kézirat­olvasásakor A Pécsi Nemzeti Színház színészeinek JUHASZ-BANK: Hadd esek kebledre hű magyar, mert nem lehet hazátlan az kit a hazának olly fia szeret, kinek szivében a haza elhamvadt csontjai s a jövő rósálló igéi tenyésznek, keverve összve: múlt, s jövő, mi egykoron egy-idő leend: a régvolt s virágzó emberiség: a magyar is. A sokszor szótalan, báva nyelvű, megkukitott, s el­fojtott gégéjű, s tüdőjű kisebb édesded, árva Ember-valóság. Így; Hazai

Next

/
Thumbnails
Contents