Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)

1976-06-06 155. szám

Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló évfolyam, 155. szám június 6., vasárnap í'j Ara: 1,20 Ft Eredményes munkát végzett a mozgalom Számvetés a Hazafias Népfront megyei küldöttértekezletén Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Szép feladatok vannak a városokban és falvakban Fellobogózták tegnap az építők újmecsekaljai munkás­szállását. A Baranya megyei Állami Építőipari Vállalat dol­gozói, nyugdíjasai ünnepelték az építők napját. Nemeskéri László, a BÉV igazgatója köszöntötte a meg­jelenteket, közöttük Czégény Józsefet, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkárát, Neubauer Józsefet, a Szakszer­vezetek Baranya megyei Bi­zottságának vezető titkárát, Novak Szilvesztert, az MSZMP Pécs városi Bizottságának osz­tályvezetőjét és Komlódi József- nét, a KISZ Pécs városi Bizott­ságának titkárát. ünnepi beszédében méltatta az építők munkáját, azt a fele­lősségteljes, szép hivatást, amely további gyarapodásunk, új lakások, üzemek, középüle­tek létrehozója. Mint mondot­ta, az ünnep alkalom a szám­vetésre is. Mit tett a vállalat kollektívája, és mit kell tennie a jövőben? A IV. ötéves terv során 5480 lakást épített a Baranya megyei Állami Építő­ipari Vállalat. A jelen tervidő­szakban még nagyobb feladat előtt állnak. Az V. ötéves terv­re 6 milliárd forint értékű mun­kát irányoztak elő. Ezen belül hétezer lakás felépítését tűz­ték célul. Saját beruházásból, mintegy félmilliárd forint ér­tékben felépítik a vállalat új telephelyét. Az eredmények és a tenni­valók számokban kifejezhető mértékein túl az erkölcsi elis­merésről is tudomást szerez­hettek az ünnepség vendégei: a vállalat, az építők napja al­kalmából, eddigi tevékenysége elismeréseképpen miniszteri di­cséretben részesült. Czégény József, az MSZMP megyei titkára köszöntőjében elmondta, hogy a város és a megye egyre szépülő képe is nagyrészben a vállalat dolgo­zóinak jó munkáját bizonyítja A munkaversenyről elmondot­ta, hogy a szocialista brigádok jó munkája a biztosíték a to­vábbi eredményekre. Az ünnepségen kitüntetése­ket adtak ót. A Sárosi István vezette szocialista brigád el­nyerte a „Szakma Kiváló Bri­gádja” címet. Hatan: Balogh Rezső, Albrecht Ferenc, Deák János, Bátai János, Szente Ist­ván és Varga Géza, elnyerték a Szakma Kiváló Dolgozója ki­tüntetést. Rajtuk kívül ötvenen a Vállalat Kiváló Dolgozói let­tek, huszonkilencen kapták meg a 25 éves törzsgárda tag­ságért járó arany pecsétgyűrűt. Ezután Komlódi Józsefné nyújtotta át a KISZ Központi Bizottságának kitüntetéseit. A KISZ IX. kongresszusa tisztele­tére indított munkaversenyben elért kiváló eredményekért: Kis- kó Ferenc, Dobszai István és Burda József kapta a KISZ KB dicsérő oklevelét és az arany­koszorús jelvényt. Az építők napi rendezvények között sakkverseny, kispályás labdarúgó mérkőzés, az építők Madrigál kórusának és a HVDSZ táncegyüttesének mű­sora, este pedig a hagyomá­nyos bál nyújtott szórakozást az ünneplőknek és az ünnepei­teknek. * Tegnap tartották az ünnepi megemlékezést a Közúti Építő Vállalat dolgozói a Puskin Mű­velődési házban. Ök is sikeres tervidőszakot zártak 1975-ben. A 10 százalékos létszámcsök­kenés ellenére 83 százalékkal nőtt o vállalat útépítő kapaci­tása. A Baranyában öt év alatt épült 28 bekötőút közül huszon­kettőt épített a vállalat, 67 ki­lométer hosszúságban. Az el­múlt évben az aszfaltkeverő telep első lett az országos ver­senyben. Az ünnepségen kitüntették a legjobb dolgozókat és a leg­eredményesebb szocialista bri­gádokat. Az egész napos ren­dezvénysorozatban asztalitenisz, sakk és labdarúgó játékokra került sor, este pedig a válla­lat vacsorán látta vendégül dolgozóit. Beszámoló a végzett munkáról A beszámoló megállapítja: eredményes munkát végeztek, segítették a párt politikájának megismerését, elfogadását, mozgósították a tömegeket a feladatok végrehajtására. Hoz­zájárultak a nemzeti egység, a munkás-paraszt szövetség erő­sítéséhez, a szocialista demok­rácia fejlesztéséhez. A nép­frontmozgalom megyénk társa­dalmának, közéletének állandó és alkotó része. A népfrontmozgalom fő tö­rekvése a munkáshatalom erő­sítése. Választott testületéiben növekszik a munkások részvé­tele és politikai hatása. A szocialista termelési viszonyok uralkodóvá válása a mezőgaz­daságban meggyorsította a szövetkezeti parasztság fejlődé­sét, életmódjában, gondolko­dásában erősödtek a szocialis­ta vonások. A népfront a szö­vetkezeti szervekkel együttmű­ködve arra törekedett, hogy a falu és a város, a munkásság és a parasztság életének tár­sadalmi, gazdasági helyzeté­nek kölcsönös megismertetésé­vel hozzájáruljon a munkás- paraszt szövetség erősítéséhez. Az értelmiségiek száma és sze­repe is növekvő erő a nép­front testületéiben. A kisiparo­sok és kiskereskedők is részt vesznek a különböző szintű bi­zottságokban, tevékenyek a béke-barátsági szolidaritási ak­ciókban, segítik a községpoli­tikai tervek megvalósítását. Jelentősen emelkedett a nők száma a népfront-testületek­ben: az 1976. évi választások során 1409 nő került községi, városkörzeti testületekbe. Több a népfrontvezetők között is a nők száma: 1972-ben 20 elnö­köt és 72 titkárt, 1976-ban 37 elnököt és 114 titkárt válasz­tottak. Megyénkben az elmúlt 4 év során 89 népfront nőbi­zottságban 2000 nő dolgozott. Három városban megvizsgál­ták az egyedülálló dolgozó nők helyzetét, javaslataikat az il­letékes szervekhez eljuttatták. Foglalkoztak a háziasszonyok társadalmi körülményeivel. Elősegítették a fiatalok köz­életi tevékenységének fejlesz­tését. Növekedett a tanácsok­ban a 30 éven aluliak száma, fiatalodott a népfrontmozgalom is, arányuk a községekben 23 százalék. Számos lehetőséget teremtettek (ifjúsági rétegta­lálkozók, csoportos beszélgeté­sek) a fiatalokkal való politi­zálásra. Az SZMT-vel közösen rendezték a lakóterületeken közéleti szereplést vállaló mun­kások tanfolyamát. A lakóterü­leti politikai munkában a Vö­röskereszttel együttműködve segítették a társadalmi segí­tést, közreműködtek a gyer­mekintézmények, bölcsődék, óvodák, általános iskolák, nap­közik, sport- és játszóterek épí­téséhez szükséges társadalmi munka szervezésében. A német és délszláv lakos­ság közéleti tevékenysége erő­södött. Jelentősek a kapcsola­tok a nemzetiségi szövetségek­kel, a megyében élő választ­mányi tagokkal. Ez évi népfront választások során a községi vezetők 16.2 százaléka a nem­zetiségiek köréből került ki. A Hazafias Népfront megyei Bizottsága az elmúlt időszak­ban számos együttműködési szerződést kötött állami, társa­dalmi szervezetekkel, amelyek sikeres végrehajtása gyarapí­totta és a továbbiakban gya­rapítja a társadalmi értékű eredményeket. Hozzájárultak az állami szer­vek és a lakosság kapcsolatai­nak erősítéséhez, a város és a községpolitikai tervek kimunká­lásához és megvalósításához, közreműködtek a lakóhelyi de­mokrácia erősítésében, a vá­lasztások előkészítésében és megszervezésében. Az elmúlt években váltak általánossá a falugyűlések. Ez évben a nép­frontbizottságok újjáválasztó falugyűlések legjelentősebb eredményeként értékelik, hogy csaknem mindenütt társadalmi A Hazafias Népfront Bara­nya megyei Bizottsága Pécsett tegnap délelőtt a Műszaki Fő­iskola előadótermében rendez­te meg küldöttértekezletét. Dr. Adóm Antal elnök köszöntötte Sarlós Istvánt, az MSZMP Po­litikai Bizottságának tagját, a HNF Országos Tanácsának főtitkárát, dr. Nagy Józsefet, az MSZMP KB tagját, a Bara­nya megyei Pártbizottság első titkárát, a megye és Pécs vá­ros párt-, állami, társadalmi és tömegszervezeteinek veze­tőit, képviselőit, a mintegy 350 küldöttet, meghívott vendége­ket. Krasznai Antal, a HNF megyei titkára szóbeli kiegé­szítést mondott a megyei bi­zottságnak az V. kongresszus óta végzett munkájáról szóló írásos beszámolójához, amit a küldöttek korábban megkap­tak. munkaakciókat hirdettek meg és társadalmi közreműködést ajánlottak fel. A szocialista hazafiságra ne­velést, a helyes történelem- szemlélet kialakítását jól segí­ti a honismereti mozgalom, amelynek a népfront az irá­nyítója, szervezője. Iskolák, művelődési otthonok honisme­reti szakkörei is sokat tettek haladó hagyományaink ápolá­sáért. Felélénkült a munkás­üzemi vonatkozású helytörténe­ti .munka. Megyénk honismere­ti munkájának elismerését pél­dázza, hogy a helytörténeti honismereti munkát irányító szakemberek részére tavaly Pé­csett rendezték a honismereti akadémiát. Megkülönböztetett figyelmet fordítottak a ma­gyar-szovjet barátság ápolá­sára, jól együttműködtek az MSZBT tagcsoportokkal, béke és barátsági vonatokat indítot­tak a Szovjetunióba. Baráti beszélgetéseket szerveztek a hazánkba látogató szovjet tu­ristacsoportokkal. Létrehozták a Szovjetunióban végzett ösztön­díjasok klubját. A tömegpropaganda, a poli­tikai ismeretterjesztés széleskö­rű fórummá fejlődött. A poli­tikai vitafórumokon évente 25 000 résztvevővel teremtenek politizáló kapcsolatot. Az álla­mi ismeretek terjesztésére ta­valy 200 találkozást szervez­tek. Kedveltek a ,,Kérdezz-fe- lelek" estek, sikeresek a „Hét­fő esti párbeszédek". Az elmúlt évben megrendez­ték a szülők és nevelők me­gyei parlamentjét, fejlesztették az olvasó népért mozgalmat. Szélesedett a népfront gaz­daságpolitikai tevékenysége. Tanácskozások sorozatán az ötödik ötéves terv célkitűzéseit ismertették, a javaslatokat, ész­revételeket figyelembe lehetett venni a helyi tervek készítésé­nél. A szövetkezetek megyei szövetségének, a Megyei Ta­nács VB. Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Osztályának köz­reműködésével megalakították a Kertbarátok Baranya megyei Társadalmi Szövetségét, bemu- tatákat, tapasztalatcseréket szerveztek. (Folytatás a 3. oldalon) Az ünnep alkalmából megyénk pedagógusait köszöntötte Rameisl Ferencné, az SZMT titkára, a FÉK dísztermében. (Tudósitós a 2. oldalon.) Résztvevők az építők napi iinn épségén Ünnepeltek az építők Miniszteri dicséret a BÉY-nek Hétezer lakás 1980-ig V

Next

/
Thumbnails
Contents