Dunántúli Napló, 1976. június (33. évfolyam, 150-179. szám)

1976-06-24 173. szám

e Dunántúli napló 1976. június 24., csütörtök Postánkból fiz óvodák Szabadítsák megsegítéséért börtönéből Leveleink nyomában Szemet bántó furcsaságok A Dunántúli Napló május 11-i számában megjelent az óvódák megsegítését célzó fel­hívás, melynek nyomán újabb kezdeményezésről szeretnék szá­mot adni. Darabos János, köz­ségünk (Dencsháza) villany- szerelő kisiparosa, a legkézen­fekvőbb módon csatlakozott a felhíváshoz. Az óvodánk vil­lanyhálózatának érintésvéde­lemmel kapcsolatos munkáit vállalta magára, komoly ösz- szeggel mentesítve ezzel kiadá­sainkat. Nagyon örülünk a segítség­nek, de mégjobban azok a gyerekek, akiknek az ilymódon megtakarított pénzből játékot vásá roltunk. Hidasi Imre igazgató-helyettes Járom az ország útjait, lá­tom a fejlődést, de úgy látom, hogy Oroszló és Dombóvár kö­zött megállt az idő kereke. Vagy talán nincs gazdája en­nek az útszakasznak? Igaz, az ,,Útellenőrzés" feliratú kocsit sem látom ezen a szakaszon. Méq ők is elkerülik, ha tehe­tik. Pedig jó lenne, ha meg­állapítanák azt a tényt, hogy Sásd és Dombóvár között az útszakasz balesetveszélyes. Az út egyenetlenséget jelző táb­lával sem lehet a balesetet el­kerülni. Javítani kell rajta. Jeruzsálem pusztulása után lehetett olyan állapot, mintPé­Az op art festészet világhírű képviselőjének pár hete Pécsett szülőházában önálló kiállítása nyílt meg. Ki is ő, a külföldre szakadt hazánkfia. Vásárhelyi Győző vagy Victor Vasarely? A kérdés jogos; vajon sze­mélynevét magyarul, anyanyel­vén kell írni vagy franciául új állampolgársága szerint. Nem érdekes, hanem termé­szetes, hogy például Ormándi Jenő, Szent-Györgyi Albert, Szi­A sajtó sokat foglalkozik mostanában a munkaidő-ki­esésekkel, mint a munkafegye­lem lazulásának egyik okával. Azonban külön kellene vá'ast- tani a magánügyet a dolgozók olyan magánjellegű ügyével, melyet feltétlenül el kell intéz­niük és a legtöbb esetben csak munkaidő alatt lehet elintézni. A dolgozó „elháríthatatlan magánügye", ha kénytelen or­voshoz menni, a tanácson el­intézni az ügyes-bajos dolgát, stb. Kénytelen munkaidőben tenni, mert az általános érte­lemben vett munkaidő egybe­esik például a tanácsok foga­dóóráival (9—16.30 h.), üzem­orvos, körzeti orvos rendelési idejével, de még több esetben a Rendelőintézet szakorvosi rendelésével is, például orto­pédia, EKG-vizsgálat, ideg­szakrendelés, fizikoterápia, stb. Meggyőződésem, hogy egyes munkahelyi vezetők az ered­ménytelenségeket, lemaradá­sokat csak a munkafegyelem (és mindig a másnak a rová­sára) írják. De vajon, akiknek módjában van nyilatkozni, a divatnak megfelelően hangoz­Noha régi előfizetője vagyok a Dunántúli Naplónak, mégis ez az első eset, hogy nyilvá­nosságot kérek panaszos so­raimnak. Szeretném felhívni a Kertészeti és Parképítő Válla­lat figyelmét a Kórház téren parkosított területre, illetve en­nek egy szépen fejlett, díszes lombozató fájára, melyet fojto­gató szorítással vesz körül a kemény aszfalt. Tavasz óta ag­gódva figyelem az „aszfalt­börtön" következményeit, de ez szerencsére eddig még nem észlelhető. Kérem a parképítőket, hogy mielőbb szabadítsák ki, ne hagyják, hogy a város amúgy is megtizedelt fáinak sorsára jusson. Sántavy Ágostonná Pécs, Béke u. 3. esett a Nagy Jenő utcában. Építkezés van, azonban a je­lenlegi állapot „osztályon alu­li". Szűk utca, járda egy oldalt (a Petőfi és Steinmetz tér kö­zött). Egy-egy jármű elhalad- tával — rohanása után — olyan por van, hogy lakást szellőztetni nem lehet. Nem lehetne táblával szabályozni a sebességet? Ebben oz utcá­ban óvoda van, gyermekkocsi­ban tolják a gyerekeket az út­testen, mert a járdán nem fér­nek el. Célszerű lenne ezt a szakaszt egyirányúsítani. Fábián Jenő tehertaxis geti József esetében ilyen for­mában a probléma fel sem merülhet. Nevük így ismert szü­lőhazájukban, s nem véletlen, mert a magyar helyesírás sza­bálya ezt a szóhasználatot ajánlja. Ezek ismeretében megfonto­landó, hogy milyen múzeumba, netán képtárba (!) menjünk. Ha mégis a Vásárhelyi mellett kell dönteni, úgy minél előbb! — rop — tatni, — képletesen szólva — rendben van a kilépőkönyvük. Sok minden okozhat munka­fegyelem-lazulást. Nemcsak az, ha valaki orvoshoz megy, ha­nem az is, ha napokig nincs a műhelyben cnyagellátás, a 1 MK-szolgálat nem tartja rend­ben egy-egy fizikai dolgozó gé­pét, tehát nem termelhet fo­lyamatosan. Ilyenkor nem ille­ne csodálkozni, ha a fizikai dolgozó nem veszi a legkomo­lyabban a 8 órai munkaidőt. A munkafegyelmet nagy mértékben javítaná az is, ha a legtágabb értelemben vett szolgáltatás, mondjuk délelőtt 11-től este hétig adná a szol­gáltatást, Így például az OTP- fiókok, qázolaj házhozszállítás, áram, gáz, stb. számlák kézbe­sítése, orvosi ellátás, tanácsi fogadóórák, IBUSZ és utazá­si irodák, stb. Tehát a szolgál­tató hálózatot lehetne és kel­lene munkaidő-megváltoztatás, ra utasítani, ami a dolgozók munkaidő-kihasználását is szol­gálná és megoldaná a lép­csőzetes munkakezdést is. Lenkei Judit Az alábbi összeállítást négy különböző témával foglalkozó olvasói levél nyomón készítet­tük. Aláíróik személyes benyo­másaikat, véleményüket tárták elénk városjáró útjaik negatív tapasztalatairól. Idézünk a le­velekből : „E néhány soron kívül talán egy fényképet is megérdemel­ne az a látvány, amely a Nagy Lajos Gimnázium előtti Leo- nardo-szobornál fogadja a já­rókelőt. Ha már a halhatatlan művészt és tudóst megtisztel­tük azzal, hogy szoborral és ut­canévvel adózunk emlékének, akkor a rendbentartására is nagyobb qondot kellene fordí­tani. Mindenekelőtt a szobrot kellene megtisztítani a groteszk módon rátapadt portól, korom­tól. De legalább ennyire sze- metbántó a szobor mögött ék­telenkedő kiszáradt fatörzs is." „Ha eddig nem is tették szó­vá, de bizonyára sokaknak fel­tűnt már a pécsi Hunyadi Já­nos utca és az Aradi Vértanúk útja kereszteződésénél lévő kút furcsasága. Első látásra termé­szetesnek — mi több — csá­bítónak tűnik a kút csurgójára láncolt bögre, amely szinte kí­nálja magát a szomjuhozó sé­tálóknak. Ám ahhoz, hogy riadtan visszaejtsék az ivó­edényt, eléq eqy másik pillan­tás a csörgő fölé helyezett táb­lára, amelyen az áll: „Fertő­zött! Nem iható!” Ezek után melyiknek higy- gyünk? vagy engedjünk: a csá­bításnak vagy a tilalomnak? Mert, ha az utóbbi az igaz, akkor csak egy megoldás le­hetséges: az illetékesek mi­előbb szereltessenek rácsot a kút csorgója és lefolyója elé." „Két hete sincs annak, hogy a mecseki sétámról hazafelé tartva csak a szerencse men­tett meg egy súlyos balesettől. A Mesek-kapu melletti magas sziklafalról egy hatalmas kő zuhant elém, s csupán egy lé­pésen múlott, hogy nem a lá­bamra esett. Már évek óta ag­gódva figyelem a sziklafal szemmel is nyomonkövethető lazulását, ami előbb-utóbb sú­lyos következményekkel járhat, ha még időben nem tesznek intézkedéseket." „Kérjük, tekintsék meg a Rákóczi út azon szakaszát, amely a Bercsényi utcától az egyetemig leljed Az említett útszakasz baloldalán lévő nagy gödrök, és qyűrődések nemcsak a gépjárművek épségét veszé­lyeztetik, de esős időben a já­rókelőkét is. Ilyenkor a gödrö­kön át robogó gépkocsik egé­szen a házfalakig loccsontják a sáros, olajos esővizet, amely károkat okoz az öltözékünkben is." Szilágyi Tibor, a II. kerületi Tanácsi Hivatal műszaki osztá­lyának vezetője saját tapasz­talataival is alátámasztotta a Rákóczi út jelenlegi állapotá­val kapcsolatos panasz jogos­ságát. — Hozzátenném, hogy nem­csak! az említett szakaszon, ha­nem onnan visszafelé, egészen a Hal tériq hasonlóan aggasz­tó az úttest állapota. Vélemé­nyem szerint az út pályaszer­kezetének helyenkénti meg- süllyedése már túljutott a tűr­hetőség határain. Olyannyira, hogy az említett mélyedéseken, gyűrődéseken átrobogó gép­járművek — köztük a több ton­nás tehergépkocsik — súlya olyan rezgéseket, „rengéseket” idézhet elő, amely előbb vagy utóbb a házak állagában is ká­rokat okozhat. Egyébként az út a KPM kezelésébe tartozik, de mivel az említett házak zöme állami kezelésben van, s nem kevésbé közömbös számunkra a járókelők biztonsága sem, ezért a hibaforrások felderítése A magánerőből építkezők támogatására az Építőipari Tá­jékoztatási Központ országos bemutatórendszert alakít ki. Eh hez kapcsolódó mintatelepe van már a fővároson kívül Győrben és Debrecenben, míg Pécsett, Kaposvárott és Miskol­con díjtalan tanácsadó-szolgá­latuk áll a közönség rendelke­zésére. Az ÉTK jelenleg 160 érvényes és megszüntetése érdekében haladék nélkül felvesszük a kapcsolatot a KPM illetékesei­vel. A Mecsek-kaput övező szik­lafal további sorsáról nagyon rövid, de annál biztatóbb vá­laszt kaptunk. — Szakemberek tüzetes vizs­gálata és véleményezése után hozzáfogunk a helyreállítás­hoz, amelyre van anyagi fede­zetünk is. Ha szükséges, úgy már e munkákat megelőzően dróthálóval látjuk el a szikla­fal veszélyes szakaszait. A Leonardo-szobor és a Hu­nyadi úti forráskút további sor­sát illetően ugyancsak biztató választ kaptunk. Amikorra a sorok megjelennek, a szobrot megtisztítják és a mögötte lé­vő zöldterületet az ősz, illetve a következő tavasz folyamán felújítják, rendbehozzák. Afor- ráskúttal kapcsolatos óvintéz­kedés pontos határidejéről nem esett ugyan szó, de csupán azért, mert az említett rács­szerkezet tervezését a műem­lék-jellegű környezethez mél­tóan, esztétikus formában kí­vánják megoldani. P. Gy. típustervet kínál a magánépít­kezőknek. Ezen kívül 150 tervet felülvizsgálnak, s az új, korsze­rű anyagok figyelembe vételé­vel a kívánt tervezési és kivi­telezési eljárásoknak megfele­lően módosítanak, korszerűsíte­nek. Jövőre megkezdik a mű­anyag ablaktokok gyártását, és készítenek olyan külső burkoló­elemeket is, amelyek használa­ta feleslegessé teszi a házak vakolását. Vajda Béla bodolyabéri olva­sónk baleseti rokkantsági nyugdíjat kap. Mint nyugdíjas újból mun­kaviszonyba lépett. Kérdése: A 840 óra ledolgozása után to­vábbra is korlátlanul megkapja-e a nyugdíját vagy beszüntetik an­nak folyósítását? A 17/1975. (VI. 14.) MT. szó- mú rendelet 203. § (2) bekez­dése értelmében a rokkantsági nyugdíj egyharmadát, a balese­ti rokkantsági nyugdíj leiét kell folyósítani arra a naptári hó­napra, amelyben a nyugdíjas foglalkozásának az ideje a naptári év folyamán a foglal­koztatási keretet meghaladja, továbbá a naptári év ezt köve­tő minden olyan hónapjára, amelyben — bármilyen rövid időre — foglalkoztatják. A rokkantsági és a baleseti rokkantsági nyugdíjas részére — a rokkantság fokára tekintet nélkül — a III. csoport szerint járó nyugdíj egyharmadát, ille­tőleg felét kell folyósítani. Olvasónk, tehát a 840 óra ledolgozása után a III. csoport szerinti rokkantsági nyugdíjá­nak felére lesz jogosult, ha to­pábbra is dolgozik. Természe­tes, hogy a 840 óra ledolgozá­sát be kell jelenteni, hogy a szükséges csökkentés megtör­ténhessen. Több olvasónk érdeklődött az iránt, hogy mely esetben le­het a nyugdíj korlátozása nél­kül és kikpek dolgozni. Most ismertetjük a már megjelölt minisztertanácsi rendelet 204. §-ának előírását is. E szerint: „A munkaviszonyban, a szö­vetkezeti tagsági viszonyban vagy a bedolgozóként történő foglalkoztatás idejére és az ez alatt elért keresetre tekintet nélkül kell folyósítani az öreg­ségi, a rokkantsági, a baleseti rokkantsági nyugdíjat, az öreg­ségi, a munkaképtelenségi, va­lamint a növelt összegű öreg­ségi és munkaképtelenségi já­radékot annak, a) aki vak, b) akinek a nyugdíja 1976. évben az 1050 forintot nem ha­ladja meg, c) akit a SZOT által — a munkaügyi miniszterrel egyetér­tésben — meghatározott mun­kakörben foglalkoztatnak. Takács I. olvasónk termelősiö- vetkezetí tag. Azt kérdezi, hogy részére milyen jogszabályi ren­delkezések alapján kell a fize­tett szabadságot megadni? Az 1967. évi III. törvény 62. fj-ának (1) bekezdése értelmé­ben a termelőszövetkezetnek azt a tagját, aki egész éven át fo­lyamatosan dolgozik, a munka- viszonyban álló dolgozókéval azonos mértékű fizetett szabad, ság illeti meg. A fizetett szabadság alap és pótszabadságból áll, ugyanúgy mint a munkaviszonyban álló dolgozóknál. A 35/1967. (X. 11.) Korm. számú rendelet 96 § (1) bekez­désének rendelkezése szerint fizetett szabadság szempontjá­ból egész éven át folyamatosan dolgozó tagnak azt kell tekinte­ni, aki a termelőszövetkezetben az előző évben 250 tízórás mun­kanapot teljesített. Olvasónkra tehát a most is­mertetett jogszabályi rendelke­zések, illetve ezek módosítása tárgyában kiadott egyéb jog­szabályi előirások vonatkoznak. Gyakori kérdés olvasóinktól, hogy a szabadságot mikor kell kiadni és miként alakul a sza­badság kiadása a tagsági vi­szony megszűnése esetén. A 6/1967. (X. 24.) MÉM. sz. rendelet 136. § (4) bekezdése alapján a fizetett szabadságot esedékességének évében, aka­dályoztatás esetén ennek meg­szűnésétől számított harminc napon belül kell kiadni; azt a tagsági viszony megszűnése, valamint sorkatonai szolgálatra történő bevonulás kivételével pénzzel, terménnyel vagy más ellenszolgáltatással nem sza­bad megváltani. A tagsági viszony megszűné­se, valamint sorkatonai szolgá­latra való bevonulás esetében a már esedékessé vált és ki nem vett szabadság idejére eső átlagrészesedést ki kell fizetni. Motorosok figyelmébe! AUGUSZTUS 3 1 -1 G MZ 250 cm3 NDK MOTORKERÉKPÁRT és az IZS P. 350 cm2 SZOVJET MOTORKERÉKPÁRT olcsóbban szerezheti be! Most vásároljon! KAPHATÓ áruházakban, műszaki és jármű szaküzletekben. KERESKEDELMI VÁLLALAT 2500 - Ft-tal Ahogyan a hivatásos gépkocsivezető látja Vásárhelyi vagy Vasarely? Az olvasó véleménye „Elháríthatatlan magánügy“ Segítés a magánépítőknek

Next

/
Thumbnails
Contents