Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)
1976-05-12 130. szám
6 Dunantiiit napló 1976. május 12., szerda Megkezdődött az özvadászat Megkezdődött az őzvadászat idénye. Május hónapban vadászaink hajnali és esti lesvadászatokon selejtezik az őzbakál- lo monyt. Az őzbak selejtezés legideálisabb időszaka május első fele, mikor még a vegetáció nem biztosít teljes takarást az őzállománynak. Ezt a lehetőséget használják ki a vadászok, a selejtállomány kilövésére. Egyre többen sajátítják el az őzbak helyes elbírálásával kapcsolatos tudnivalókat. Ennek bizonyítéka, hogy az elmúlt évben a hibás kilövések száma nem haladta meg az éves kilövés 5 százalékát Ezt a szintet az idei évben tovább kell javítani, és a mínusz pontos hibás kilövések arányát 5 százalék alá kell csökkenteni. Sajnos igen sok esetben jó képességű őzbakok kerülnek májusban terítékre, 500—600 gr- os trófeával, amelyek ugyanő kulminációs időszakot már elérték, de mint tenyész-érték káros a kilövésük, mivel ezek utódlására még két-három évig szükség lenne a törzsállomány minőségi fejlesztése érdekében. Ez évben megyénk vadász- társaságai 679 őzbak kilövését tervezik. Ebből 81-et külföldi bérvadásszal kívánnak elejteni. Ez 3—400 000 forint többletbevételt jelent vadásztársaságainknak. A kilövési terv nagyobb részét sportvadászaink lövik ki, azaz 598 őzbakot, amelyből 63 lehet golyóérett, és 535 selejt- baknak kell lennie. Ezek vadászata és minőségi elbírálása fokozottabb szaktudást követel. A jelenlegi megnövekedett őzállományunkból (1976. évi létszámbecslés alapján 6981) nemcsak a formai selejteket (gyilkos, dugóhúzó, villás, ághiányos, szűkállású, lépegető, zergekampó stb. formájú agan- csúakat), hanem az örökös közepes képességű bakokat is ki ■lehet selejtezni. Megyénk őzállományának minőségi szintjét elsősorban a trófeán mérhetjük le. Ilyen szempontból vizsgálva gazdálkodásunkat, nem sok fejlődést mutat az utóbbi évek eredménye. Nem értük el azt a minőségi szintet, amelyet megyénk környezeti adottságai lehetővé tesznek. Egyes területeken az őzgazdálkodás olyan előjeleket mutat, hogy az őz- állomány minőségi romlása tovább fokozódik. Ennek oka a nem megfelelően és szakszerűtlenül végzett selejtezés. A minőségi selejtezés mellett a mennyiségi kilövés is befolyásolja őzállományunkat. Vadászainknak ez évben nagyobb gondot kell fordítani a kilőtt őzállomóiny értékesítésére, a zsigerelés és az átadás minőségére. Vadgazdálkodásunk bevételi forrásaiból a lőtt őz húsértéke több mint 1 millió forintos bevételt jelent vadász- társaságaink pénzgazdálkodásában. Ezt csak abban az esetben lehet biztosítani, és a bevételi szintet fokozni, ha a lőtt- vad-értékesítésnél előírt minőségi szabályokat és higiéniai előírásokat a legmesszebbmenőkig betartjuk, és ezt minden hivatásos és sportvadász a gyakorlatban is elsajátítja. Vadászaink szaktudását a jövőben nemcsak az őzállomány selejtezésén belül kell fejleszteni, hanem a vadgazdálkodás alapjait képező árbevételek növeléséhez az értékesítési és minőségi előírásokat is meg kell ismerniök és el kell sajátítani. Farkas János megyei fővadász Ismét csereakció indult a bólyi ÁFÉSZ 1. sz. vasműszaki boltjában, TV-re, RÁDIÓRA és HŰTŐSZEKRÉNYEKRE! Telefon: BÓLY: 203. Növénysűrűség-gazdaságosan A megfelelő állománysűrűség lényegesen nagyobb szerepet tölt be a termésmennyiség alakulásában, mint amennyi gondot fordítunk rá még ma is. A növények fénykihasználása, tápanyag-, hőhasznosítása és vízgazdálkodása, valamint a betegségek, kártevők, gyomok elleni védelmük hatékonysága ugyanis nagymértékben a térállásuktól, és ezen belül pedig az elrendezésük módjától függ. A helyes állománysűrűséggel elérhető terméstöbblet rendszerint nem az egyes növények terméshozamának növekedéséből, hanem éppen ellenkezőleg, abból adódik, hogy területegységenként több az egyenként ugyan általában valamivel kevesebbet termő növények száma. A növényszám növelése a talajfelület gyorsabb beborítását •is eredményezheti, és az ezáltal kellőképpen árnyékolt talajba kedvezőbben fejlődhetnek a gyökerek, kevesebb lesz a talaj párologtatásából eredő vízveszteség, növekszik a növények légterének páratartalma, ugyanakkor csökken a túlhevü- lése, és más hasonló kedvező hatások összességeként javul a növényállomány mikroklímája. Az ilyen viszonyok nem kedveznek a gyomosodásnak, tehát csökkenhet a talajporha- nyító-gyomirtó talajápolási munkaműveletek száma, és ezzel az energia-, valamint a munkaerőigénye. Tökéletesebben hasznosulhat a kijuttatott öntözővíz és a tápanyag, mert nem a gyomok, hanem a növények használhatják fel a fejlődésükhöz, termésképzésükhöz. A növényvédőszerekből is kevesebb vész kárba azáltal, hogy nem a növényzetre, hanem haszontalanul a növénnyel nem borított talajfelszínre jut. Mindezek pedig éppen azt a kívánatos anyagtakarékosságot segíthetik elő, amikor nem a szükséges anyagok adagolásával takarékoskodunk, hanem ezeknek a jobb hasznosulására törekedünk. A leggazdaságosabb növény- számnövelésre annál nagyobb a lehetőség, minél kedvezőbbek a környezeti viszonyok, elsősorban a hőmérsékleti — csapadék — és fényviszonyok, továbbá a talaj tápanyagtartalma, mivel ebben az esetben közelíthető meg leginkább a •növények tulajdonságainak és jellegének még megfelelő legkisebb térállás. Megfelelő elrendezéssel biztosítható az optimális növényszám megtartása mellett a gépi ápolás lehetősége is. Ebből a szempontból az ikersoros elrendezés bizonyult legjobbnak, mert ilyen elrendezésben a két- két ikersorpár közötti szélesebb sorköz az egész tenyészidő- szakban lehetővé teszi a folyamatos gépi művelést anélkül, hogy az ezzel kapcsolatos vizsgálatok szerint a terméseredmény számottevően csökkenne más inövényelrendezési módhoz képest. Ráadásul az ikersoros elrendezés egyes esetekben a gépi betakarítást is megköny- nyíti. Természetesen a legkedvezőbb ál'lománysűrűséget teremtő növénytávolsógok és elrendezési formák csak az ezzel kapcsolatban helyben elvégzett kísérletek alapján állapíthatók meg teljes biztonsággal, viszont hosszabb időtartamra is. Ezeket azért érdemes mindenképpen követni, mert az állománysűrűség okszerű növelésével és megtartásával, a „fog- híjak” elkerülésével, megszüntetésével, a hiányok pótlásával fokozhatok a leggazdaságosabban a terméseredmények anélkül, hogy sokkal több anyagot kellene felhasználni vagy költséges beruházásra lenne szükség, A zselici erdőségek nagy öregfe Egy életen át az erdő szolgálatában A Zselic erdőit, falvait járva — mint a táj újdonsült ismerőse és rajongója —, találkoztam össze néhány éve Bóder József nyugdíjas erdésszel. Azóta sok kedves órát töltöttünk együtt. Már kezdettől izgatott élete, sorsa, vonzottak „titkai" az erdőről, hisz ha valaki, akkor ő igazán ismeri ezt a vidéket. Józsi bácsi 1905-ben született Németlukafán. Apja tere- csenypusztai, anyja lukafai zsellércsaládból származott. Apja, aki alighogy 1914 augusztusában bevonult, szeptemberben már elesett Szerbiában, A 28 éves asszony magára maradt 4 gyermekével, akik közül a legidősebb 9, a legfiatalabb 1 éves volt. Ebben az időben 21 ház állt Lukafán. Ezek egyikében húzta meg magát a család. Az élet kényszerítette az akkor 9 éves Bóder Józsefet, hogy munkába álljon, és megkezdje a napszámosok életét. Az ő keresetére is szükség volt a családban, Biedermann báró szőlejében talált munkát, ahol beletanult a szőlőművelésbe, s ahol később leginkább a permetlé készítésével bízták meg. Gyönge fizikai erejére való tekintettel permeteznie ekkor még nem kellett. Az I. világháború még nagyobb nyomort hozott az itt élő zselléreknek, akik minél előbb földhöz szerettek volna jutni. A Tanácsköztársaság bukása után Terecsenypusztán nyílt erre lehetőség, s így megindult Németlukafa elnéptelenedése. Helyette a falu mellett levő Lukafapusztát fejlesztették, ahol a báró istállót építtetett, hogy erdészete számára lovakat biztosítson. Itt helyezte el a kocsisokat is, és részükre több lakásos zsellérházat építtetett. Fiatal kamasz volt még ebben az időben Bóder József, akit ekkor Baracs (Basler) Alfréd, az akkori uradalmi főerdész indított el életpályáján. Amíg azonban a nincstelen zsellérfiúból kerületvezető erdész lett, hosszú és fáradságos utat kellett végigjárnia. Végigtanulta és megismerte az erdőben dolgozók minden munkáját. Volt a szállításnál, az iparvasútnál, ahol karbantartási munkákat is végzett. Azután megbízták a fák „hosz- szolásával”, bevonták a nagyobb kitermelésekbe, amíg végül javasolták neki, iratkozzék be az erdészeti iskolába. Nagy szorgalommal és akarással elvégezte az iskolát, majd erdőőri és vadőri vizsgát tett 25 éves volt, amikor önálló kerületet kapott Biedermann báró birtokán. Miközben élete történetét hallgatom, próbálom magam elé képzelni azt a munkát, amelyet az akkori emberek a Zselic rengetegeiben kézi erővel végeztek. Fejsze és fűrész volt csak a szerszámuk. Párokban dolgoztak, és napi termelésük 4—5 köbméter fa volt. A fakitermelést október 1-én kezdték meg. A nagyobb méretű munkánál vendégmunkásokat fogadtak Zalából. Családjukat otthon hagyva jöttek a szegények, hogy a báró erdejében napszámért dolgozzanak. A kemény, téli, hideg éjszakákat földbe ásott, fával és földdel fedett kunyhókban, vagy befelé rakott farakások között — amelyek közepén a melegítő tűz sohasem aludt ki — vészelték át. Krumplit, kenyeret, szalonnát a báró adott nekik. A kisebb balesetek mindennaposak voltak, de 1932- ben haláleset is történt. A 25 éves Józing Mátyást agyoncsapta a fa. Volt olyan idény is, amikor 12 000 köbméter fát termeltek ki, A munkát április 15-én abbahagyták, s májusban már csend honolt az erdőben. Addig már a kivágott fát is kihordták onnan, A tűzifa ezután egészen augusztusig a depóban száradt, csak ezután kezdték meg a szállítását. A nyár más munkákat tartogatott az erdész számára. Józsi bácsi járta az erdőt, figyelte a fejlődő csemetéket, a vadak mozgását. Ilyenkor mór épültek a magaslesek a szeptemberi szarvasbőgésre. Kedvelt hely volt ez a környék a szénégetők számára is. Ök szedték össze a luskókat, az ágakat, azután szorosan „boksába” rakták, dudvával (rothadó szalma) lefödték, homokkal betakarták, majd alágyújtottak. Szénégető helyek voltak a Csigarétben és a kor- csányi fűrészteleppel szemben. A faszenet a báró gazdasága számára égették, ezzel hajtották a gázmotorokat. Adtak el azonban a malmosoknak is Somogyapátiba vagy Sárfány- ba, sőt jutott belőle szinte az ország minden részébe. A környék lakói még ma is, minden szeptemberben, különösen a tiszta, csöndes, holdfényes éjszakákon hallhatják a szarvasbikák bőgését. Akkortájt szeptember 8-tól 23-ig tartott a vadászat, amelyen a báró és barátai vettek részt, de néha külföldi vendégek — német vadászok is — érkeztek. Az 5-6 vadász egy-egy idényben 14—15 bikát, és több mint 20 tehenet lőtt ki. Télen néhány napig tartott a vaddisznóvadászat, amelyen nemegyszer száznál több hajtó is részt vett. Józsi bácsi 1936-ban megnősült. Anyját, testvéreit mindvégig segítette, a lányokat kiházasította. Akárcsak eddig, ezután sem szándékozott Német- lukafát, szülőfaluját elhagyni. Az emberi szándékokat azonban gyakran keresztülhúzzák váratlanul bekövetkező események. 1937-től hosszabb-rövidebb ideig, de gyakran teljesít Józsi bácsi is katonai szolgálatot, majd 1944-ben megkapja a végleges behívót. A háború vihara egyik városból a másikba veti, míg végül Budán fogságba esik. Kiábrándulva, betegen elhatározza, hogy hazaindul falujába, Németlukafára. Hihetetlen, de hazajut. Az út nagy részét gyalog teszi meg. Viszontagságairól külön is, hosszan lehetne írni. Az ország felszabadulását 40 évesen éri meg. Itthon munkába áll, hisz az erdő él, neki pedig az erdőben a helye. Többen nehezen akarták megérteni és észrevenni, hogy végétért a háború. Idegenek többen is járták akkoriban a lukafai erdőt. Lőtték a vadat, lopták a fát. Ma már mosolyogva emlékszik vissza erre az időre, de akkor ez nagyon súlyos gond volt. Elmondja, hogyan fogott el fegyveres vadorzókat sétabottal a kezében. Furfangjáról, határozottságáról szerényen hallgat. A felszabadulás után az erdő élete is megváltozott. Egyre több és több fa kellett. Kellettek azonban az újabb és újabb gépek is, 1960-tól már modern fűrészgépeket alkalmaztak. Józsi bácsi 1965-től nyugdíjban van, és ma már nem Németlukafán, hanem Almamelléken lakik. A sok próbát kiállt ember, a zselici erdő jó ismerője elmúlt 70 éves, de még ma is szinte naponta fölmegy a Rózsahegyre — ahol saját szőleje van, — hogy kedvenc fáit, növényeit gondozza. Metsze- get, ritkít és ültet. Minden fácskáját — amíg erejéből futja — úgy neveli, gondozza, ahogy azt a fák, az erdő, a természet és a szépség szerete- te ma is parancsolja neki. Élete, példája tanítson még sokakat az erdő kíméletére és szeretetére! Pakuts Károly A háztáji gazdaságok fejlesztése érdekében valamennyi típusú háti ás kézi permetezágép fogyasztói árából 20 százalék engedmény! nyújtunk Kedvezményes áron folyó hó 12-től június hó 12-ig az alanti boltokban vásárolhatók: 18. számú VASBOLT, Pécs, Kórház tér. 58. számú MEZŐGAZDASÁGI VASBOLT, Pécs, Rákóczi út 38. 101. számú VASBOLT, Komló. 201. számú VASBOLT, Mohács, Szabadság u. 8. 302. számú VASBOLT, Siklós, Felszabadulás u. 34. A Mecsek repülő „virága” A mecseki erdőket járó turista tavasszal szinte mindenütt találkozik a virágok színpompájával is vetélkedő, ma még igen gyakori hajnal- pir-lepkével (Anthocaris cardamines). Szárnypikkelyeinek ragyogása szinte egyedülálló a hazai lepkevilágban. A fehér alapszínű lepke hímjeinek elülső szárnyát fekete szegélyű, hatalmas narancsvörös mező borítja. A nőstény lényegesen szerényebb megjelenésű, a vörös pikkelyeket egyszerű szürkésfekete folt helyettesíti. Ehhez hasonló ivari két- alakúságot főleg a madárvilágban figyelhetünk meg, ahol a hímek tollazata általában mindig gazdagabb mint a nőstényeké. A hajnalpír-lepke a méh-félék mellett a tavaszi virágtakaró egyik legszorgalmasabb megporzója; ezért feltétlenül védelmet érdemel! Főként erdei virágokon pillanthatjuk összecsukott szárnyakkal, ekkor tűnik elő a hátulsó szárny fonákjának selymesen zöld, márványos mintázata. Nektárszivás közben szinte virágnak tűnik, s csak akkor lepődünk meg ha hirtelen, lépteink zajára, rávetó* dő árnyékunkra tovalibben. Az óvatosan közeledő fotósnak azonban rendszerint modellt ül. A hajnalpír-lepke elterjedési területe igen óriási. Az angol szigetvilágtól egészen Kelet-Azsiáig előfordul. Dél-Spanyolországban, Elba és Kréta szigetén valamint Észak- Afrikában már csak rokon faját találjuk. Az élő és élettelen környezeti tényezők szélsőségesebb hatásait is jól tűri, így nem meglepő, hogy a Skandináv-félsziget hidegebb tájain, s az Alpesek 2000 m-es magasságában is kedvező életfeltételeket talál, ahol egyébként tápnövényei a toronyszál, ikravirág-félék, zsombor-félék, s a kakukktorma is tenyészik. Fazekas Imrei A „befalazott” madár A nyugat-berlini állatkert két új lakóját, a Borneoból szárma- mazó orrszarvú (szarvascsőrű) madárpárt nem ok nélkül kapta lencsevégre a fotóriporter. Két furcsaságról is nevezetes ez a madárfaj, mindenekelőtt arról a sajátságos, szarvszerű kinövésről, amely a hatalmas csőrön található (a hím állat csőrén nagyobb, a nőstényén valamivel kisebb a kinövés). A csőr hatalmas mérete nem okoz különösebb gondot a madárnak, fala ugyanis vékony, csontos hálózattal átszőtt, üreges szerkezetű, tehát nemi tömör, nem nehéz. A másik furcsaság a madár költési módja, amely egyedülálló a madárvilágban. Miközben a nőstény lerakja tojásait valamelyik öreg fa odvába, a hím nyálkából és növénydarabkákból kevert gyantás anyaggal csaknem teljesen befalazza a fészek bejáratát. A meghagyott kis nyíláson a nőstény csak a csőrét tudja kidugni. A természetben semmi sincs ok nélkül. A szarvascsőrű madár érdekes fészkelési módjának is megvan a maga oka. Elsősorban azzal magyarázható, hogy a nőstény állat kevés tojást költ ki, így a szaporodás csak ilyen biztonságos körülmények között való költés révén van biztosítva.
