Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)

1976-05-08 126. szám

© Dunántúlt napló 1976. május 8., szombat A bányászok, munkások ujjongva fogadták U j és méltó síremléket készítettek az egyko­ri forradalmi Pécs nagy halottjának sírjára. Az em­lékművet ma, Hajdú Gyula kilencvenedik születésnap­ján fogják felavatni. Ez alkalomból közöljük Csuka Zoltán - aki a pécsi mun­kásmozgalomban több mint ötven éve maga is részt vett - „Pécs fölött csillag” cimű pályadíjnyer­tes emlékiratából az itt következő részletet. A kép, amely ezekből a mozgalmas hónapokból ötven év mélységéből is az él­mény fehér izzadásával él ben­nem, kétségtelenül Hajdú Gyu­la hazaérkezése volt. A pécsi munkásság részéről mozgalom indult, hogy a megszálló ha­tóságok engedjék haza olasz- országi emigrációjából Hajdú Gyulát, akinek személye egye­düli garancia lehet arra, hogy az ellentétes hatalmak dialek­tikus birkózásában a munkás­ság valóban megtalálja azt az utat, amely a felemelkedéshez vezethet és példaszerű tiszta­sággal^ ragyoghat majd az utó­kor előtt. Mert a magyarorszá- gi emigránsok között kétségte- lenül olyanok is akadtak, akik hajlamosak voltak a kalandor, politikára, s rövidlátásukban nem vettek észre, hogy amikor a Horthy-rendszert megtagad­ják, ugyanakkor egy másik munkáselnyomó rendszer zsák­mánya válhat belőlük és Ma- gvarország azt az egyetlen, ki­csiny, de többségében való- ban magyar területet is elve­szítheti, amelyet a nagyhatal­mak kapitalista ítélkezése a szétszabdalt népnek még meg­hagyott. Az ítélet elfogultságát pediq csak növelte az, hogy a magyar nép sorsdöntő pillana­tában cselekvőleq is az orosz nép forradalma mellé állt. A Magyar Tanácsköztársaság le­verése után pedig nem volt kétséges, hogy az úriosztály vétkeiért a dolgozó nép egé­szének kell fizetnie. ajdu Gyula a Pécs sor­sát eldöntő nagy sztrájk idején, s jóidéig utána is a meg­szállók foglya volt, s csak azért került társaival együtt szabadlábra, mert azt hitték, hogy készséges báb lesz a ke­zükben. Mikor azonban a ma­gyar proletariátus forradalma megkezdődött, Hajdú a meg­szállók éberségét kijátszva, át­jutott a demarkációs vonalon, s azon a poszton állott, amelyen lelkiismerete parancsszavára hallgatva, állnia kellett. A ta­nulság után nehezen szánták rá magukat, hogy Pécsre visz- szaengedjék, annál is inkább, mert a kommunisták pártja egyre erősödött Jugoszláviá­ban. Most azonban az erők újabb játéka taktikus sakkhú- zast diktált, s végül is Rajit kormánybiztos és a szerb kor­mány beleegyezett Hajdú ha­zatérésébe. A pécsi munkásság alig né­hány nappal Hajdú hazatéré­se előtt mór tudta, hogy Belgrád- ba érkezett, s hamarosan itthon lesz. S aznap futótűzként ter- jedt el q hír, bogy este, az eszéki vonattol érkezik. A Pécsi szocialisták pártja a szakszervezetek, s a balol­dali polgárság nagyrésze mór a kora esti órákban gyüleke­zett a főpályaudvar előtt, hogy Hajdú Gyulát fogadja. Én is ott voltom az ifjúmunkások soraiban és izgatottan vártam, mikor fut be a vonat az állo­másra. A főpályaudvar előtt fel­sorakoztak a bányászok, egyik akna bónyászcsoportja a má­sik mellett, kezükben égő Da- v>-lámpákkal. A lámpasor vé­gesteien végiq ott csillogott a szeles sugárúton, amelyet oda- fonn a Zsolnay-szobor masszív tömege zárt be. Láttam már foklyásmenetet, de egyik sem volt olyan megrendítő hatással 'óm, mint a bányalámpások­nak ez a csillogó füzére. Négy. ezer bónyászlómpa sorakozott egymás mellett, s ez valóban lélekemelő látványt nyújtott. Hajdú Gyulára emlékezve „Pécs fölött csillag” Mikor a vonat berobogott a pályaudvarra, a szabolcsi bá­nyászok zenekora rázendített a jól ismert forradalmi dalra: „A proletár áldozata vér, Rúgják, hogyha enni kér..." „Mint valóságos népvándor­lás, özönlöttek az emberek ezen az estén a pályudvar felé - irta a Munkás augusztus 28-i számában -, ahol Pécs József mondott üdvözlő beszédet, amire Hajdú Gyula köszöntötte a pécsi munkásokat és bányá­szokat, akikkel testvérként ösz- szenőtt a nehéz küzdelmekben eltöltött hosszú évek során ..." Hajdú Gyula 1919-ben Rómá­ban, a Tanácsköztársaság bu­kása után, emigrációban. Cél évszázad távolából ■ persze már nem emlék­szem Hajdú beszédére, de egy­re igen: Hajdú Gyula mindig a szónoklás nagymestere volt, de szavai soha olyan közvet­lenül gyújtó hatást nem gyako­roltak, mint ezen az estén, emigrációból való visszatérésé­nek'"perceiben. Még ma is lá­tom karcsú alakját, s ahogy a szavakat kísérő kéz mint láng lobogott fölötte. A tömeg nem oszlott szét, ujjongva özönlött utána, végig a hosszú Indóház utcán, a Rákóczi úton, s alig akarták elengedni, hogy végül édesanyja ölelő karjaiba fo­gadhassa. Ez az este már eldöntötte a pécsi választásokat: másképp nem is végződhettek, mint a munkásság teljes győzelmével. Mit láthattam szinte gyerek­fejjel én, abból a nagy politi­kai kavargásból, ami akkor Pé­csett körülvett? Legfeljebb azt, hogy az uralkodó osztályok ér­dekellentétei ütköznek meg egymással, s mindegyik a dol­gozó tömegek lelkesedését akarja felhasználni, hogy saját uralmára hajtsa a vizet, de mindezt tisztán megfogalmazni aligha tudtam volna. Csak azt láttam, hogy olyan tiszta jelle­mek és egyéniségek mellett, mint Doktor Sándor, Hajdú Gyula, avagy tanáraim közül Fehér Sándor, eléggé kétes egyéniségek is nyüzsögtek a sajtóban, mint a cinikus Csá­szár Géza, a tehetséges, de velejéig romlott Fekete Tivadar, Lenkei Henrik, a gyanús életű festőművész, stb. Dobrovics Pé­tért nem ismertem, legfeljebb expresszionista képeit, s tud­tam, hogy szerb, de az ő sze­repe akkor még nem jött ei. A megszálló hatalom, persze csak taktikából engedte haza Hajdú Gyulát, akiről már ta­pasztalatból tudták, hogy nem alkuszik, de alig került a város vezetése új kezekbe, máris megtalálták azokat a kétes jel­lemű elemeket, akiknek segítsé­gével megkísérelték a párt egy­ségét megbontani és így ke­resztülvinni azt a szándékukat, hogy ha lehet, mégiscsak an- nektálják ezt a területet. Csá­szár Géza jellemét megismer­tem már akkor, amikor cinikus mosollyal beszélt egyszer ver­seimről, de még inkább, ami­kor lapjában a címoldalon megjelent a kárörvendő jel­mondat: „Lassú viz pártot mos!" Nem is nagyon leplez- gették, hogy szeretnék a mun­kásság egységét megbontani. A pártvezetőség hiába kérte a megszálló hatóságot, biztosítsa végre a dolgozók jobb ellátá­sát, ismerjék el a tőkések na­gyobb megadóztatásának jogos­ságát, adjon segítséget a lakás­ínség megoldásához, - falra hányt borsó volt minden. Végül is december 19-én a pártveze­tőség kiáltványt bocsátott ki, amelyben nyíltan feltárta az egyre súlyosbodó helyzet okait, végül leszögezte: „A helyzet tehát most ez: a közellátás céljára szükséges tá­mogatást a város hatósága a vármegye részéről nélkülözi, programunk megvalósításához szükséges pénzügyi eszközök megteremtését megakadályoz, zák, a vasutak és egyéb intéz­mények szabotálásának leküz­déséhez szükséges hatalommal o várost lel nem ruházták, a jugoszláv hatóságok pedig azt nem fékezik. Mivel ezek szerint a párt, mely csak az elvek ro­vására tett súlyos engedmé­nyekkel vállalkozhatott a város ügyeinek vezetésére, a kilátás­ba helyezett és remélt támoga­tós helyett súlyos akadályok­ra talált, a Magyarország felé kiható nagyobb berendezkedés útján minden erőfeszítés, sür­getés és memorandumozás da- cára egyetlen lépéssel előbbre nem jutott, el kellett határoz­nunk, hogy a város igazgatá­sának, a párt tekintélye alatt való vezetését továbbra nem vállalhatjuk, a párthoz tartozó bizottsági tagokat felhívjuk, hogy megbízatásúkról mondja­nak le...” Ugyanakkor a Munkás vezér, cikkben szögezte le: .......A szer­vezett munkásság megpróbálta a nehéz feladatot becsületesen megoldani. Kezét azonban megkötötték, ezért visszaadta a látszathatalmat...” A válasz nem késett sokáig: Hajdú Gyulát először Belgrád- ba hívatták, majd visszaküldték Pécsre, ahol útlevelet nyomtak a kezébe és közölték vele, hogy távoznia kell Pécsről és a jugoszláv területről. Ezzel a pécsi munkásság ismét elvesz­tette azt a vezetőjét, akinek meggyőződésében és jellemé­ben megbízhatott. A mi ezután történt, az ** Linder Béláék és a töb­biek részéről már csak meg­alkuvás volt a sorssal, s a to­vábbiak folyamán megfosztotta a mozgalmat a komoly alapok­tól. Mi akkor, fiatal fejjel, mindezt még nem láthattuk, hi­szen nem is volt betekintésünk a kulisszák mögé. Linderék a december 19-j határozatot nem hajtották végre, sőt néhány hét­tel később meg is változtatták. A munkások mit tehettek volna mást, összeszorított szájjal vet­ték tudomásul Hajdú újabb ki­utasítását, mi pedig, festők, írók, muzsikusok tettük tovább­ra is dolgunkat, mint a fenye­getően növekvő lavina lábánál játszadozó gyermek. Csuka Zoltán Gazdag program az ünnepi könyvhéten Az évről évre minden tavasz- szol megrendezett, szép hagyo­mányokra visszatekintő ünnepi könyvhét a magyar irodalom, az írók és olvasók seregszem­léje, közös ünnepe, egyben a hazai könyvkiadás és könyv- terjesztés nagy erőpróbája. Az író—olvasó találkozókkal, dedi­kálásokkal, irodalmi műsorokkal gazdag eseménysorozat Buda­pesten és vidéken egyaránt má­jus 28-tól június 4-ig tart. Az idei ünnepi könyvhét mintegy másfélszáz újdonsággal várja a könyvbarátokat, s az ot*^ vasók valóban gazdag, sokrétű könyvtermésből válogathatnak o 110 budapesti könyvesbolt­ban, a 80-nól több könyvsátor­nál, utcai elárusítóhelyen és a 2300-at meghaladó gyári üzemi könyvvásáron. A könyv népsze­rűsítése érdekében a dediká­lásokon és találkozókon kívül az ünnepi könyvhéten amatőr fotópályázatot is meghirdetnek „Fotóval a könyvért” címmel. A Művelt Nép Könyvterjesz­tő Vállalat tervei szerint ebben az esztendőben, minden me­gyeszékhelyen könyvutca, illet­ve könyvtér várja a vásárlókat. Szombathelyen, a vidéki meg­nyitó színhelyén — más me­gyékhez hasonlóan — a párt és államigazgatási szervek, művelődési intézmények képvi­selőivel karöltve sokrétű prog­ramot állítottak össze. Szóra­koztató, kedvcsináló műsorokkal egybekötve megrendezik pél­dául a gyermekkönyvek, a mű­vészetek, a tudomány és techni­ka, szocialista brigádok, a nép­művészetek, az olvasó ifjúság és a népek barátságának napját. Valamennyi programot a köny­vek gazdag kínálatával teszik' emlékezetessé. AZ EIVRT PÉCSI ELEKTRONIKAI GYÁRA felvételre keres: 0 kémiai műveletek ellenőrzésére vegyész- technikust, 0 felsőfokú képzettségű gépgyártás-techno­lógust, 0 szerszámkészitéshez lakatos és forgácsoló szakmunkásokat. Bérezés kollektiv szerződés szerint. Továbbá 8 általános iskolát végzett női dolgozókat SZE­RELŐI MUNKÁRA 14—30 éves korig. 0 a háromhónapos betanulási időre 8,50 forintos órabért, 0 a betanulás után a teljesítménytől füg­gően 11,50 forintos kategóriabért fizetünk, 0 kétmüszakos foglalkoztatás, 0 a délutános műszakban elért alapkere­setre külön 15 százalékos műszakpótlék is elszámolásra kerül, 0 fehérköpenyes, könnyű ülőmunka. JELENTKEZÉS: PÉCS, FELSŐMALOM UTCA 13. SZÁM. Munkaügy. (Volt Pécsi Fémipari Vállalat). Borok, istenek, A magyar bor története — a szőlőmunkás szemével A századok történelmileg kedvezőtlen alakulása elle­nére is láthatóan erősödött a bor- és szőlőkultúra - humorral hangzik, de azt is mondhatnák: a bor bástyái mögé húzódtak a plebejus tömegek —: a magasabb szaktudással és jövedelem­mel nőtt öneszmélésük is. Átmeneti réteggé yáltak a parasztság lenti tömegei és a népből kilépő értelmi­ségiek között. Egyébként is az eredeti földművelésnél színdúsabb foglalkozássá emelkedve, nagyobb meg­becsülést kaptak alsó és felső rétegek felől egyaránt. A XVII. század hovato­vább túllépett az előző ko. rok ismeretein, a tudás újabb fokához mértek min­dent s Tokaj-Hegyalja pél­dául a század második fe­lében már felséges bort adott. Nagy Péter orosz cár is megkedvelte. Külön terü­letet biztosított magának a Hegyalján, ahol akkor már harminc falu élt a tokaji borból. A Hegyalja Eldorá- dóját igazában tömegek munkája szentesítette már. Nagy Péter után II. Katalin cárnő az itt elért bornak nagy rangot adott: az ud­vari fogadások és vacsorák alkalmain felszolgáltalta a tokaji aszút... Ilyen növek­vő igények révén tágult a magyar bor exportja német, svéd, s más északi piacok felé. A spanyol örökösödé­si háború miatt a gall és spanyol bor kiszorult az an­gol, a hollandi, az északi piacokról. Egyre szélesedett a külföldi piac a magyar borok előtt, pedig a Habsburg-dinasztia kül'ke. reskedelmi politikája ezt mindig akadályozta, nehe­zítette . . . A magyar bor tehát so­hasem bacchusi sugallatok, hanem természeti faktorok legyőzése alapján alakult: a szőlő elültetésétől és megművelésétől a bor meg- érleléséig ott állt mögötte a nép akaratának feszített- sége, munkaizgalmai, el­végzett teljesítményeinek nagy körforgása, amelyben az elődök által tanultak nem süllyedtek el, a tanul­tak és átéltek éppen is a szőlő, és borkultúra folyta­tásának zavartalan áram­lását biztosították. Mivel a századok során a nép so­raiból nemcsak szőlőkapá­sok és vincellérek léptek feljebb, hanem a reformá­ció százada után már a tu­dósi pálya is megnyílt előt­tük: a népi ismerethalmazt népi eredetű tudósok fo­galmakba és tételekbe cso­portosították s a tudomány szakszintjére emelték át. A szőlőkultúrák övezetében nőttek a mezővárosok: a mezővárosok iskoláiban nőt­tek a népből jött diákok se­regei: — a kertkultúra nem­csak kapás-kétkézi munká­sokat kapott ezentúl. A XVI. századtól a XVIII. századig botanikusok, tudós kerté­szek serege nőtt ki az al­sóbb rétegekből, akik a ter­mészet titkait feltáró tanul, mányaikon át tettek csak­nem olyan hatást az olva­sási és tanulási szomjúság­tól hajtott paraszti töme­gekre, mint akár a prédiká­torok serege! Ez odáig emelkedett, hogy 1723-ban már Bél Mátyás összegezte a magyar bortörténelmet „Hungáriáé antiquae et no­vae prodomus" című mun­vincellérek, magyarok kájábon: ezt Nürnbergben latinul adta ki Európának, Ahogy fejlődtek a termé­szettudományok, egyre töb­ben vezették le a borok ér­tékeit a termőtalaj más és más elemeinek, a klímának valamint az emberi munká­nak más és más koefficien. seiből. Bél Mátyás és tár­sai a magyarság önismere­tét nemcsak a szőlő- és borkultúrában, hanem min­den más téren megterem­tették. Bél Mátyás másik nagy munkájában, a „No- titiae Hungária novae his­torico-geographica”-ban nemcsak a nemzet múltjá­nak csillagóráit örökítette meg, hanem Észak-Magyar- ország borkultúrájáról sem feledkezett meg. Utódai — többek között - Nicolaus Skerletz a „Descriptio phy- sico-politicae situationis regni Hungáriáé'' című al­kotásában, Carolus Pfhaler a „Jus Georgicum regni Hungáriáé" című művé­ben adott polgárjogot a tu­dás birodalmában a szőlő- és borkultúra ősi plebejus tudásanyagának. Egyetlen tudós nem feledte a ter­melőmunka mögötti nemze­ti öntudat kifejeződését sem - mindig az emberi munka fontosságára vezet­ve rá az olvasót, arra a nyers erőre, melyet a nép fejezett ki s melyet tudo­mányos szintre művelt fiai emeltek fel. A nemzeti öntudat ilyen keresésére és erősítésére szolgált az is, hogy az 1848-49-es szabadságharc egyik vezető egyénisége, Szemere Bertalan 1861-ben Párisban adta ki agitációs röpirotát, „Notes of Hun­garian wines" címen. Egy röpiratot is fel tudott tölte­ni reális magyar valóság- tartalommal: ami elveszett a túlerővel szemben — hely­re kell hozni a korszerű mű­velődés rugékonyságának növelésével, gyakorlati gaz­daságpolitikával, többek kö­zött világpiaci rangú áruk, szőlők és borok termelésé­vel, melyek az előrehala­dott életnívóhoz Európa- szerte szükségesek. Nyomá­ban Entz Ferenc, a hatvan­hetes kor nagy borásza be­járta Európa minden nagy bortermelő országát s mint a magyar polgár szerző tí­pusa, tapasztalatait át pró­bálta plántálni a hazai vi­szonyokra. „Magyarország borászatáéban összegezte a tennivalókat Entz, Mál- nay, Tóth és Pettenkoffer együtt tömeges szükséglet­re megírták a Szőlőművelés és a borászat kézikönyvét s megindították a Borászati Lapok-at; mindezek a gaz­dasági liberalizmus jegyé­ben a polgárosodást szol­gálták. Elindult új intézmé­nyekben a szőlészeti és bo­rászati tudományos kutatás: együtt a közgazdasági és kulturális haladás érdeké­ben. Fodor László (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents