Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)

1976-05-31 149. szám

a héten A KÖNYVHÉT jegyében szá­mos író—olvasó találkozóra, dedikálásra kerül sor ország­szerte. Pécsett néhány műso­ros rendezvényre is sor kerül. Kedden délután négy órakor László Lajos és Tüskés Tibor dedikálása alatt Labancz Bor­bála lép föl a Hunyadi Köny­vesboltban. Szerdán a Magyar hók Könyvesboltjában Timkó Tamás énekel songokat László Lajos: Uránbányászok c. köny­vének színpadi változatából, miközben a szerző dedikál. Szerdán este a Színház téren a Bóbita Bábegyüttes, csütörtö­kön a Mecsek Áruház előtt az úttörő-rajzverseny után N. Sza­bó Sándor lép föl. az utóbbi a Micimackó c. műsorával. Szerdán este 'az Ifjúsági Házban Lázár Ervin meséiből ad műsort a Központi Irodalmi Színpad. KÖNYVHÉT Pécsett, az Ifjúsági Házban 18 órakor nyitják meg ünnepé lyesen a pécs-baranyai ünnepi könyvhetet. A pogányi művelődési ház­ban 19 órakor Kende Sándoi találkozik olvasóival. Az uránvárosi könyvesbolt­ban Eörsi István és Thiery Ár­pád dedikál 16 órától. SZÍNHÁZ Szekszárdon, a Babits Műve­lődési Központban a Pécsi Nemzeti Színház vendégsze­repei 19 órakor a Három grá­cia című operettel. ESEMENY Egychctes finnországi ven­dégszereplésre utazik a zala­egerszegi Volán megyei műve­lődési központ énekkara. Közvetlen autóbuszjárat in­dul Kaposvárról Pozsonyba. MOZI Park kert: Piedone. a zsaru (8). Park: Fehér agyar vissza­tér (14, Í6. f8). Petőfi: Eg> tiszt nem adja meg magát (4, 6. 8). Kossuth: Fehér agya' visszatéi (10, 12). Gerolstein kaland (f3. f5). Mouret abbé vétke (f 7). Art Kino: Amar- cord (19). Megújul a magyar HDllEEB tlDTlBBH tlDTl konfekcióipar? VASARELY MUZEUM nyílik pénteken délelőtt Pécsett, a Káptalan u. 3. sz. házban, a mester jelenlétében. Szekszárdon, a Képcsarnok kiállítótermében Mészöly Laura festőművész képkíállítása nyí­lik meg csütörtökön. Fonyódon, a Napsugár Campingben amatőr fotó- és grafikai kiállí­tás nyílik szombaton. Vasárnap — a pedagógus napon — nyílik meg a Déryné utcai kiállítóteremben Pécsett. Farkas László szobrász- és Valkó László grafikusművész kiállítása. A PÉCSI FÚVÓSZENEKARI NAPOK keretében szombaton délután a komlói Ifjúsági Fú­vószenekar és a pécsi Művé szeti Szakközépiskola Fúvós­zenekara ad koncertet a Séta­téren Ormándlaky Péter és Sztankov Sztefán vezényletével. A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ­BAN az év utolsó bemutatóját tartják szerdán. Bulgakov: Me­nekülés c. tragikomédiáját Csí= szár Imre rendezte főiskolai diplomamunkaként. Gyakorlati bemutatót ren­deznek a KGST tagállamok képviselői részére a somogy fajszi halastavaknál, arról, ho­gyan kell az olajszennyeződést megszüntetni állóvizeken. Kaposvárott tart kétnapos ülést csütörtökön és pénteken az Országos Erdészeti Egyesü­let. Pécsett, az Új Élet Tsz székházában a Mecsekvídéki Intéző Bizottság tárgyalja meg csütörtökön Pécs új kiránduló­központjának terveit. Szigetváron ifjúsági sportna­pot rendeznek vasárnap város­sá alakulásuk tízéves évfordu­lója tiszteletére. Pénteken délben telefonon je­lentették be a pécsi rendőr-fő­kapitányságnak: a Kék fény cdásában szereplő Zsibrek Im­rét ismerték fel az újmecsek- aljai autóbusz végállomáson a negyvenes buszra felszálló uta­sok egyikében. A bejelentés nyomán az URH-sok a busz nyomába eredtek, s a főpálya - udvari megállóban igazoltat­ták a gyanús személyt, oki csakugyan Zsibrek Imre, har­mincnyolc esztendős barcsi fér­finek bizonyult. Az országos körözést a mar cali járási kapitányság adta ki ellene. így került neve és képe a Kék fény adásába. Már Mar­caliban van. „balhéinak” vizs­gálata ott folyik. 1970-ben már kapott két év és két hónap büntetést — csa­lás miatt — Szabadulása után hozoment. egy ideig nem is volt semmi baj. de végül fel­bomlott a családi élete, s 1975- ben elköltözött feleségétől és áttéttől Ezekben a belekben kerülnek az üzletekbe az idei nyári mo­dellek. melyeknél tagadhatat­lanul érezhető már a magyar konfekcióipar frissebb szelleme. Ebben a megújulásban nem kis szerepe van a Magyar Divat Intézetnek, mely két évvel ez­előtt .„vette kézbe” a divat irá­nyítását. Feladata nem kisebb, mint az összes konfekció ter­méket. cipőket, ruhákot. fehér­neműket. kötöttárukat a leg­újabb divatirányzat alapján megtervezze és kialakítsa az összhangot a textil . a bőr- és a kötöttáru iparral. Vámos Magda, az MDI di- vattervezésí főosztályának veze­tője: — Évente mintegy 16 szín­ajánlatunk van a párizsi INTER- COLOR számára, melynek ugyancsak pár éve tagja Ma­gyarország. Ezek a színek ter- mészetésen alkalmazkodnak a világ tendenciáihoz, de ugyan­akkor tükrözik a magyar jelleg­zetességeket is. Fontos szem­pont például a nők testalkata, a bőrük színe stb. Miután a színrendet megállapítottuk, munkánkat összehangoljuk a textilgyárak lehetőségeivel, majd a formatervezők kapják meg a feladatot. A világon már csaknem mindenütt rájöt­tek arra. hogy a közös munká­val gyorsabb és jobb eredmé­nyeket lehet elérni. — Ezek szerint várható, hogy hamarosan utolérjük a világ­színvonalai konfekció termé­keinkben? — Igen. ha sikerül a keres­kedelmi egységek gyakran ma­radi szemléletén változtatni, ha megoldhatóvá válik a textilipar jelenleg még rengeteg problé­mája. Intézetünk mintegy 400 dolgozója közül 26 élvonalbeli tervező minden évre megálla­pítja a fő dívatvonalakat, a két gyermekétől. Az útirány Bu­dapest. majd Algyö. Rendesen dolgozott, egészen ez év feb­ruárjáig. Akkor kapta meg a barcsi járásbíróság idézését — felesége a tartásdijjal kapcso­latosan keresetet adott be el­lene, pontosan nem tudni, miért: kevesellte-e, vagy Zsibrek nem fizetett rendesen? Volta­képpen ez volt az alapvető mo­tívum. Zsibrek felmondott, el­határozta. hogy többé nem fi­zet. S attól kezdve rendszere­trendet. a gyári tervezők pedig már a részletes tervezéssel fog­lalkoznak. — És végül milyen lesz az idei nyár divatja? — Színekben a napraforgó sárga, a narancsfagylalt, a ma­lachit zöld, a türkizkék, a já­cintlila, a mackó barna, a pár­mai ibolya és a porosz kék a legdivatosabbak. A női divat­ban a T vonalú blúzok, az egye­nes vonalú „lapszoknyák" men­nek. Ugyancsak ezt a vonalat követik a huzatruhák és a hu­zatkabátok is. Újdonság a lum­berjack ruha. mely nagyon sportos öltözék, széles derék­része olyan hatást kelt, mirttha kiskabát és szoknya lenne. Sportolásra hátul középen cip- záros térdnadrág és hosszú szárú short, nőknek, férfiaknak egyaránt a zubbony blúzok di­vatosak. Újdonság a blúz­pulóver köpli csipkéből, kötöt­tel kombinálva. A nyári szok­nyák bokáig érnek és vagy in­diai szabású — tehát átmenós, varrás nélküli, derékban búj­tatott övvel, vagy elöl gombos. Kötöttáruknál a színhatások újszerüek — csíkos, pettyes, vi­rágmintás gyakran együtt sze­repel. Gyermek ruhák ban a több darabból álló együttesek a di­vatosak, praktikusak, sportosak. Gyakori a kötött díszítés, a szí­nes paszpólok, az idegen színű zsebek és gallérok alkalmazá­sa. A gyerekdivatban újdonság a fényes kikészítésű nylonból, ballonból készített esóköpeny. A férfidivatot lecsillapodás jellemzi. Lágy. puhoesésű anyagokból készülnek a mel- lényes öltönyök. Nagyon diva­tosak a katonai ruhákra emlé­keztető zubbonyok, a nadrágok csípőben szűkek, alja 28—30 centi. Divatosak a gallér nél­küli ingek és az áttört pulóve­rek is. Hárságyi Margit sen látogatta hajdani ismerő­seit. a Pécsett élő barcsiakat, hogy tőlük különböző ürügyek­kel pénzt csaljon ki. Február óta csavargóit. Pé­csett az állomáson, illetve lép- csőházakban, alkalmi ismerő­söknél húzódott meg, s a csa­lásokból szerzett pénzből tar­totta fenn magát. Ezeket a szokásos rablómesével szerezte meg: építőanyagot vásárolt, vagy motoralkatrészt, s ez az összeg hiányzik ... Az ismerő­— Reich Károly Kossuth- és Munkácsy-díjas grafikusművész illusztrációiból kiállítás nyílt a szekszárdi Béri Balogh Adám Múzeumban. A kiállításon a neves művész negyven eredeti, közte mese, ifjúsági és szép- irodalmi illusztrációját, rézkar­cait. s a rajzaival. képeivel megjelent köteteket, köztük ké­pes qyermekkönyveket szemlél­tetik. Diplomakoncert Károly Róbert, a Pécsi Nem­zeti Színház karigazgatója le­velező tagozaton végezte a Zeneakadémián a karmester­képző szakot. Június 6-án, va­sárnap este fél 8 órakor, Bu­dapesten, a Zeneakadémia Nagytermében kerül sor a pé­csi karmester diplomakoncert­jére, amelyen Brahms: IV. (e- moll) szimfóniáját és Kodály: Psalmus Hungaricusát vezényli, a MÁV Szimfonikus Zenekar, és a KISZ ’ Művészegyüttes Köz­ponti Énekkara élén. Közremű­ködője: Korondy Gyöigy ma­gánénekes, az Állami Opera­ház tagja. — Vasárnap délelőtt Tolna megyei bábjátszócsoportok ta­lálkozóját és bemutatóját ren­dezték meg Kaposszekcsőn, a Dombóvár környéki napok je­gyében, s a gyermeknapra va­ló tekintettel is. Dombóváron délelőtt lovasbemulató és fo­gatverseny, délután a Dombó­vári Spartacus—PVSK labdarú­gó-mérkőzés váltott ki fokozott érdeklődést. A táj kulturális és sportéletét élénkítő ese­ménydús napok a dombóvári Kapós táncegyüttes gálaestjé­vel fejeződtek be vasárnap Dombóvárott. sök segítettek, Zsibrek pedig élte filléres világát. Dolgozni nem akart. Visszaeső. Az eset tanulsága érdekes. Még jó időben avat koztak be életébe, még van reménye, hogy rendes kerék­vágásba kerüljön. Mert vajon mi lett volna Zsibrek Imre sor sa, ha a hajdani barcsi isme­rősök anyagi ereje kimerül? Vagy ha csavargása során egy „nehezebb” társaság mellé sod­ródik? Minden bizonnyal olyan bűncselekmény elkövetése lett volna az eredmény, ami nehe­zebbé tette volna helyzetét. Most mindenki gondolkodhat: ozok, akik hiszékenységükkel lehetőséget adtak neki, s ő maga. hogy miképpen képzeli el a jövőt? Kampis egkülönböztetö jelzesU autóbusz? A 40-es buszon fogták el a kék fényes Zsibreket Telefonon szóltak be a rendőrségnek A főpályaudvarnál igazoltatták Vasárnapi séta Bankával a pécsi Barbakánnál. Fotó: Erb János — Nyári építőtábor Barcson. Ez évben először nyitja meg kapuit a barcsi ifjúsági építő­tábor. A nyár folyamán a Che­mical Művek ottani telepének építésénél turnusonként 100— 100 fiú dolgozik. Kocsiátvételi sorszámok Trabant Lim. (Budapest) 3 704 Trabant Lim. (Győr) 1 645 Trabant Lim. Speciál (Bp) 5627 Trabant Lim. Special (Győr) 3 821 Trabant Lim. Hycomat 4 377 Trabant Combi 18 026 Wartburg Limousine 1 214 Wartburg de Luxe 1 581 Wartburg de Luxe tolőtetös 957 Wartburg Lim. tolőtetös 240 Wartburg Tourist 672 Skoda 100 76 192 Skoda 100 L (Budapest) 7 843 Skoda 100 L (Győr) 3002 Skoda 110 L (Budapest) 5 537 Skoda 110 L (Győr) 1 585 Polski FIAT 1500 11 116 Polski FIAT 126 756 Zaporozsec 23 464 Zsiguli (Budapest) 76 220 Zsiguli (Debrecen) 33 946 .Zsiguli Combi 7 600 Zsiguli 2103 3 286 Zsiguli 21011 (Budapest) 557 Zsiguli 21011 (Debrecen) 594 Dácia 7 548 — Duna menti fiatalok ta­lálkozója. Június közepén a Tolna megyei Pakson idén im­már kilencedszer rendezik meg a Duna menti fiatalok találko­zóját. Ezúttal mintegy 8000 vendégre számítanak. — Balatoni filmhetek. A Be iGton északi és déli partjának mintegy 30 mozijában a szezor idején balatoni filmheteket ren­deznek. amelynek keretéber többek között magyar filmvíg­játékokat vetítenek. A könnyebb tájékozódást egységes nyár programfüzet megjelentetése segíti elö. — Holnaptól új helyen par­kolnak és állnak meg a paks autóbuszok. A jelenlegi busz­pályaudvart a Béke Szálló előt­ti térről az alomlakótelepre he lyezik. s ezzel az oda beérkező és onncín induló autóbuszok menetrendje is megváltozik. —- Vasárnap a lengyelor­szági Halka és a csehszlovák Radhost népi művészegyüttes szerepelt Vas megyében. Az Ötven tagú lengyel Halka népi tánccsoport délután a vasaljak este pedig a magyarlaki mű­velődési otthonban adott ön­álló műsort, nagy sikerrel. A csehszlovák együttes Kondcr- fán és Egyházasrádócon mu tatta be műsorát. A bemutató­kat mindenütt a környező fal­vakból is sokan megtekintet­ték.-— Száz évvel ezelőtt alakúk meg Moson mogyoróvá rótt oz első önkéntes tűzoltó egyesü­let. A jubileum tiszteletére va­sárnap a város és a járás 60 önkéntes tűzoltó egyesülete nagyszabású emlékversenyt ren­dezett. Az évforduló alkalmá­ból tűzvédelmi kiállítás is nyílt — „Tiszatáj- estet” rendez ma a Tolna megyei Könyvtár o szekszárdi Babits Mihály me­gyei művelődési központban. A 19.30 órakor kezdődő esten c Tiszatáj című folyóirat költő és írói, valamint főszerkesztője vesznek részt heten. A művek­ből a Szegedi Nemzeti Színház három művésze ad elő. Karcog és Tiszafüred közöt; a személyvonat elütötte Kun Sándor 70 éves nyugdíjas, karcagi lakost, aki olyan sú­lyos sérülést szenvedett, hoc- a kői házba szállítás után meg­halt. Az idős ember ittas ál­lapotban sétáit a sínek között Budapesten, a XVI. kerület Keresztúri és Somkút utca ke­reszteződésénél Major Kiss Imre, 17 éves iskolai tanuló budapesti lakos édesonyjc motorkerékpárjával a villany­oszlopnak ütközött. Major Kiss Imre és utasa Ledneczki Zsu zsonna, 18 éves tanuló, buda pesti lakos a helyszínen meg­halt Major Kiss Imre ittasar és gyorsan hajtott, vezető engedéllyel nem rendelkezett * ff CENTRUM M, HÉTFŐ! cíurria mm] 1976. május 31-én 20 százalékos visszatérítés! VEGA rádió 690,— Ft, VEF rádió 1230,— Ft Bakfis kosztüm, alj, pantalló, női és gyermek nylonnadiág, férfi nylon bokafix zokni. Lapszoknyák, zubbonyok, fényes esőköpenyek

Next

/
Thumbnails
Contents