Dunántúli Napló, 1976. május (33. évfolyam, 120-149. szám)

1976-05-14 132. szám

A Dunántúli napló 1976. május 14., péntek hírek 1976. MÁJUS I4 PÉNTEK ■Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából BONIFÁC nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.08 — nyug­szik 19.30 órakor. A Hold kél 20.09 — nyugszik 4.34 órakor. Zsigmondy Vilmos S zázötvenöt évvel ezelőtt, 1821. má­jus 14-én született Po­zsonyban — és 67 éves korában, 1888-ban halt meg Budapesten — Zsig­mondy Vilmos bányamér­nök, akadémikus, az első pesti artézi kút fúrója. Főiskolai tanulmányait a Selmecbányái Bányá­szati és Erdészeti Akadé­mián végezte, s rögtön utána állami szolgálatba lépett. Néhány év múlva az osztrák államvasutak bányamérnöke lett; a sza­badságharc alatt — né­hány társával együtt — a resicai vas- és acél­műveket átállította a hon­védség felfegyverzéséhez szükséges fegyver és lő­szer gyártására. Ezért a szabadságharc vérbe- lojtása után Olmütz vá­rában kellett raboskod­nia. Az 1860-as évektől a fővárosban élt, mérnök­ként. Nevét elsősorban sikeres artézi kútfúrásai­val tette ismertté. Az el­sőt 1865-ben Harkányban fúrta, s a következő évek­ben ezt követték a mar­gitszigeti és az alcsuti fú­rások. 1868-ban kezdte meg a városligeti kút fú­rását; az elkészült kút 970 méter mélységű lett és 74 Celsius fokos termálvizet szolgáltatott. Ez legna­gyobb alkotása. Ma *sfe SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Balett, 1976 (este 7 órakor), Jászai-bérlet. Kamaraszínház: PLUTOSZ (es­te fél 8 órakor). Bemutató előadás. MOZI Park: Válás előtt (f5, f7, f9). Park-Kert: Válás előtt (8). Petőfi: Koncert szólópisztolyra (4. n7, f9). Kossuth: Koncert szólópisz­tolyra (10, 12), Pim, Pam és Pumelka (f3, f5), A medve és a baba (f7, f9). Fekete Gyémánt: Helga és Michael (6). Jószerencsét: Rabszolgák (5, 7). Rákóczi: Joachim, dobd a gépbe! (5, 7). Május 1: A Sakál napja (fő). Boly: Mussolini végnap­jai (8). Harkány: Gawein és a zöld lovag (7, 9). Komló, Május 1 : Enyém, tiéd, kié? (4, 6). Komló, Zrínyi: A sze­relmes Blume (4, 6), Ameri­kai éjszaka (8). Mohács: La­birintus (6, 8). Pécsvárad : A tej nélküli lovas (7). Sásd: Vörös kányafa (7). Sellye: Árvácska (8). Siklós: A túsz (7). Szigetvár: Vadvízország (6), Az 5. hatalom (8). Ifjú­sági Ház: Orpheusz az alvi­lágban (6). Várható időjárás péntek es­tig: Változóan felhős idő lesz ismétlődő záporesökkel, első­sorban az ország keleti felén zivatarokkal. A déli, délnyu­gati szél fokozatosan észak- nyugatira fordul és átmeneti­leg megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 8, 13 fok között lesz. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet pénteken az ország észak- nyugati felén 19, délkeleten 22 fok körül várható. Koszorúzott a bolgár küldöttség Pencso Kubadinszki, a Bolgár Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Bolgár Hazafias Front Országos Tanácsá­nak elnöke és kísérete tegnap délelőtt, Krasznai Antalnak, a Hazafias Népfront Baranya megyei Bizottsága titkárának tár­saságában rövid látoga­tást tett a pécsi Sörgyár­ban, a Szliven Áruház­ban, majd Harkányba utazott, s koszorút helye­zett el a bolgár hősök emlékművénél. Ezzel befejeződött a bolgár küldöttség kétna­pos baranyai látogatása, a vendégek visszautaztak Budapestre. ♦ — Óvodások a „Mé­cseik völgye" Tsz-ben. A Surányi Miklós úti óvodá­sok a közelmúltban a gör- csönyi termelőszövetkezet meghívására az állatne­velő üzemegységben jár­tak. A tanulmányi kirán­duláson nagy örömmel is­merkedtek az eddig csak képről ismert háziállatok­kal. — Az egri és pécsi pin­cék megerősítési munká­latait koordináló bizott­ság tegnap délután tar­totta ötödik ülését az Épí­tési és Városfejlesztési Minisztérium kollégiumi termében. Az ülésen részt vett Wieder Béla, Pécs város tanácselnöke és Lo­vas Attila csoportvezető főmérnök. — Királyegyházán, a Szentlőrinci Költségvetési üzem tervei alapján kez­dik el a vízhálózat fej­lesztését. A vízvezetékek fektetését 1979-re fejezik be. ♦ Esküvő TÓTH ÉVA és KOROCZ BALÁZS szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1976. má­jus 15-én 19.00 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi házasságkötő teremben. (Hunyadi út 2. sz.) SCHMIDT KLÁRA és NAGY ISTVÁN szeretettel értesítik ked­ves ismerőseiket, hogy 1976. május 15-én 17.30 órakor házasságot kötnek a pécsi központi házas­ságkötő teremben. (Hu­nyadi út 2. sz.) Kiváló Munkásörök és Kiváló Parancsnokok első tanácskozását Szentegáton tar­tották a szigetvári munkásőregységnél. A munkásőrség megalakulása 20. évfor­dulójának jegyében még e hónapban a többi egységnél is megtartják e tanács­kozásokat, melyeken a munkásőri kiképzésben és szolgálatban, valamint a mun­kahelyen tanúsított példamutató helytállásért kiváló címmel és jelvénnyel kitün­tetettekkel beszélik meg az 1976. évi feladatok végrehajtását. Képünk a szigetváriak tanácskozásán készült. A MÉM felhívása a méhészekhez A MÉM Állategészségügyi és Élelmiszerhigiéniai Főosz­tálya felhívja a méheikkel vándorolni szándékozó méhé­szek figyelmét, hogy az ápri­lis 30-i állapot szerint fertőző méhbetegségek miatt az aláb­bi helyeken állt fenn zárlat: Baranya megye — Kozár- misleny és Pécs, Bács-Kiskun megye — Szalkszentmárton, Borsod-Abaúj-Zemplén megye — Rakacaszend, Rudabánya, Bükkábrány és Mezőkeresztes, Fejér megye — Dunaújváros, Heves megye — Nagyrédeg, Nógrád megye 1— Szente, Pest megye — Pécel, Sza- bolcs-Szatmár megye — Cserv ger, Nagyecsed és Búj, Vas megye — az említett helyek-* re, valamint Győr-Sopron, Vas és Zala megyék 10 kilo­méteres osztrák, illetve jugo­szláv határövezetébe méhek­kel vándorolni tilos. A zárlatok esetleges meg­szűnéséről közvetlenül a te­rületileg illetékes állategész­ségügyi állomás ad felvilágo­sítást. ♦ — Pécsi diákdalosok Szombathelyen. Május 15-én, szombaton két pé­csi diák-énekkar, a Rad­nóti Miklós Közgazdasági Szakközépiskola és a Nagy Lajos Gimnázium leány kamarakórusa Szombathelyre utazik. A két pécsi énekkar Ivasiv- ka Mátyás karnagy veze­tésével az ottani zene- művészeti szakközépiskola leány kamarakórusával ad közös hangversenyt. A szombathelyiek egy hét­tel később, május 22-én viszonozzák a látogatást. ♦ Nyílik az uszoda A Pécsi Vízmű értesíti a vá­ros lakosságát, hogy a Nagy Lajos uszodát folyó hó 15-én, szombaton megnyitja. Napi nyitvatartás: 10—18 óráig. Bajai nyár, 1976 Országos és nemzetközi nyári rendezvényekre ké­szül Bács-Kiskun megye. Újra megnyitják — jú­nius utolsó hetében — a ..Bajai nyár — 1976" rendezvénysorozatot. A bajai halászok hagyomá­nyos ,, Arany-ponty" ün­nepén testvérvárosi — zombori — nap, mező­gazdasági tudományos tanácskozás szerepel a programban. Azt köve­tően a Bajai Tanítóképző ad ismét otthont a taní­tók nyári akadémiájának. A nemzetközi zománcmű­vészeti alkotctelepet jú­liusban másodszor nyit­ják meg Kecskeméten. A művészek ott készülő al­kotásaikat kiállításon mu­tatják be. A júliusi óvo­dapedagógiai nyári egye­temre az ország minden részéből várja a szakem­bereket Kecskemét. Az óvodai iskolaelökészitő szerepéről vitatkoznak majd az óvodapedagógu­sok. Kodály Zoltán szülő­városa augusztusban Ko- dály-szemináriumot, utá­na pedig népzenei napot rendez. — Útépítés. Fél kilomé­ter hosszan a régi föld­út helyén betonút épült Babarcon, a falu belterü­letén. A belvízveszélyes területen vízlevezető ár­kokat és medermélyítést is végzett a mohácsi Víz­mű útépítő brigádja. A beruházás egymillió fo­rintba került. — Első díj. Az Alkotó Ifjúság pályázat Országos Vízügyi Hivatal által ren­dezett ágazati kiállításán a Pécsi Vízmű Nős József által vezetett ifjúsági szo­cialista brigádja első és második helyezést ért el. A fiatalok munkájukért a KISZ KB külön-díját is el­nyerték. — Közlekedésbiztonsá­gi hetek. A pécsi járási városi Közlekedésbizton­sági Tanács a májusban megrendezendő „közle­kedésbiztonsági hetek” keretében május 16-án, vasárnap délelőtt 10 órai kezdettel Szentlőrincen, az MSZMP székházában előadást tart az új KRESZ egyes rendelkezéseinek helyes értelmezéséről. Az előadás után az érdek­lődők vizsgázhatnak az új KRESZ-ből. ♦ Gyakorlat az állatkertben Már hagyomány a Pé­csi Állatkertben, hogy nyaranta általános és középiskolás diákok a gondozók felügyelete mel­lett ismerkednek az álla­tok életével, biológiai megfigyeléseket végeznek. Erre idén is lehetőség nyílik. Az állatkert mind­azok jelentkezését várja, akik szívesen dolgozná­nak, tanulnának a nyári szünidejükben két hétre az állatkertben. Most el­sőízben a Tanárképző Fő­iskola biológiai tanszéké­nek hallgatói vezetik nyá­ron a csoportok munká­ját, előadásokat tartanak és megismertetik a gyere­keket az állatok életének titkaival. ♦ — Öregek napja a Vi­dámparkban. Bensősé­ges hangulatú ünnepsé­get tartottak tegnap dél­után a pécsi Vidámpark­ban. Kisdobosok és úttö­rők színes műsorral kö­szöntötték a Vidámpark­ban dolgozó nyugdíjaso­kat. Elvi állásfoglalás a házasság előtti tanácsadásról Az egészségügyi minisz­ter — a Minisztertanács Tanácsi Hivatalának el­nökével egyetértésben — elvi állásfoglalást tett közzé a család- és a nő­védelmi tanácsadáson való részvétel igazolásá­ról. Az állásfoglalás le­szögezi: a házasságkötés előtt nem kell tanácsadá­son részt vennie annak, aki korábbi házasságkö­tése előtt már részt vett ilyen tanácsadáson, és ezt igazolni is tudja. A ta­nácsadás meghallgatása azok számára sem köte­lező, akik külföldön kí­vánnak házasságot kötni. ♦ — Csecsemőgondozási vetélkedő pécsi járási döntőjét tartották szerdán 6 általános iskola vörös­keresztes csapatának rész­vételével. A versenyen el­méleti kérdéseket és gya­korlati feladatokat kaptak a fiúk és a lányok. A ve­télkedőt a bogádi általá­nos iskola csapata nyer­te. — Az idén tovább bő­víti irodáinak hálózatát a Balaton idegenforgal­mának jelentős részét szervező és irányító SIO- TOUR. Májusban új iroda nyílik például Balatonbe- rényben, ahol az idegen- forgalom számottevő fej­lődésével számolnak. Ezen a telepen az idén több száz hellyel bővítették a fizetővendéglátó szolgá­lat hálózatát. — Elkészült a sikondai strand. Felújították a me­dencét, kicserélték a ré­gi kabinokat. A napozót mozaiklappal burkolták. Az átalakítás közel egy­millió forintba került. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügye* letek gyermekbelbetegek ré­szére: Pécs város: POTE Gyer­mekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely* lyei járás: Megyei Gyermek- kórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égeti és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyer­mekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebé­szet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Hon­véd Kórház. Koponya- és agy­sérülések: Idegsebészet. SOS-ÉLET telefonszolgálat hívószáma 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. Mindenkit hazavárnak Az ablaktörlő lapátjai egy­hangú surrogással siklottak a szélvédőn. Reménytelenül esett, Az úton alig volt forgalom. Valahol messze előttem egy autó hátsó fényei villantak elő az álmosító szürkeségből. Épp bekapcsoltam a rádiót, amikor feltűnt a visszapillantó tükör­ben a kocsi. Meglepő gyorsasággal köze­ledett. Félrehúzódtam. A közeli dombok csakhamar elnyelték a kék limusint, kormányánál egyetlen utasával. Nem sokkal később, sáros guminyomok lassításra figyel­meztettek. Valóban, néhány száz méterrel odébb, egy be­torkolló földútról felhordott latyak borította az utat. A ka­nyar nem volt túl éles. A se­besség sem volt több, mint amivel teljes biztonsággal át lehet jutni egy ilyen csúszós hordalékon. Kezem mégis meg­rándult a kormányon. Az útmenti árok túlsó felén, néhány akácfa közé fúródva, ott hevert a kék autó. Bal hát­só felével az árok felett, szin­te lebegni látszott. Az első pillanatban, amikor megálltam, nem tűnt súlyosnak a helyzet. A kocsi rádiója még szólt... a bal hátsó kerék még halk kattanásokkal for­gott ... A beszorult ajtót csak nehezen sikerült kinyitnom. A test a kormányra fonódott. Óvatosan hátradöntöttem. Sző­ke, fiatal férfi volt, alig lehe­tett több húsznál. Az összeron- csolódott arcból kifejezéstelen szemek meredtek a semmibe ... Az olvasó talán megbocsátja a személyes élmény naturális felidézését. Nem elrettentésnek szántam. Csak figyelmeztetés­nek. Közlekedés-pszichológusok vizsgálatai bizonyítják, hogy ez a módszer nem túl eredményes a balesetek elleni harcban. Kezdődik a nyár. Útjainkon a hétvégeken több, mint fél­millió személykocsi igyekezhet valahová. És útjainkon a hétvé­geken megdöbbentő számok jelzik, hogy sokan sohasem érkeznek meg sehová, önma­guk vagy mások könnyelműsé­ge miatt. Különösen a fiatalok figyel­mébe ajánlom e néhány sort, akik kitűnő reflexeikben, rugal­mas izmaikban bízva, bizony­talan kimenetelű és felesleges kockázatot vállalnak az utakon. És akik a szomorú statisztika élén állnak. Nemcsak itthon. Világszerte. Kérem, hogy higy- gyék el: nem az a jó vezető, aki hajmeresztő helyzetekből is kivágja magát, hanem az, aki sosem kerül ilyen helyzetbe. Nem az, aki keresztbe csú­szó kocsival is kijön a kanyar­ból, hanem az akinek utasai észre sem veszik, hogy veszé­lyes kanyarokon át vezet az út. Nem az, aki mindenkit meg­előzve néhány perccel előbb ér a Balatonhoz, hanem az, aki a veszély kihívása nélkül ér oda. Nem az, aki rosszul értel­mezett kivagyiságból semmibe veszi a közlekedés szabályait, hanem az, aki felelősséggel el­fogadja azokat, önmaga és mások érdekében is. Tessék elhinni: nem különö­sebb érdem, hogy valaki több pénzért, több lóerőt vásárolha­tott. Nem ad rangot, hogy a kocsi tíz—húsz kilométerrel töb­bet tud, mint szerényebb társai. Minderre legfeljebb a kocsi konstruktőrjei lehetnek büsz­kék . .. Valahol külföldön egy kocsi műszerfalán fényképet láttam: egy mamát ábrázolt gyermeké­vel. A kép körül a felírás: gon­dolj ránk és vezess óvatosan! Ha másért nem is, de értük, azokért akikhez tartoznak, ne jussanak — és ne juttassanak senkit sem — a kék autó uta­sának a sorsára. Mindenkit ha­zavárnak. Búsbarna László Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület, valamint a Borsodi Szénbányák kö­zös rendezésében csütör­tökön kétnapos országos bányamentő konferencia kezdődött Miskolcon, a Borsodi Szénbányák szék­házában. A tanácskozá­son a múlt évi lyukói bá­nyatűz tapasztalatait vi­tatják meg a szakembe­rek. Csütörtökön az elő­adók ismertették a bá­nyatűz keletkezésének okát, valamint azt az ' in­tézkedés sorozatot, amely- lyel sikerült megfékezni az utóbbi két évtized leg­jelentősebb borsodi bá- nyatüzét. Balatonfüreden, a SZOT- szanatórium dísztermé­ben csütörtökön megnyi­tották a szívgyógyászok hagyományos nemzetkö­zi tudományos ülését. A mintegy 500 szakember részvételével lezajló ta­nácskozás első előadója — dr. Barcza István, a balatonfüredi szívkórház igazgatóhelyettese a — kö­zelmúltban elhunyt dr. Debrőczi Tibornak, a szív­kórház volt igazgatójának a munkásságát méltatta. A balatonfüredi szívkór­ház munkáját elismerésre méltatta az egészségügyi világszervezet is: szakem­berek szerint a kórház el­érte azt a tudományos szintet, amellyel a kar­diológiai rehabilitációs intézetek modellje lehet. A Csütörtökön kétnapos idegenforgalmi tanácsko­zás kezdődött Nyíregyhá­zán. Az Országos Idegen- forgalmi Tanács felügye­lete alá tartozó 14 ide­genforgalmi tájegységi intéző bizottság titkárai értékelik az 1975. évi munkát. Lapzárta Dr. Szekér Gyula, a kormány elnökhelyettese a kanadai kormány meg­hívására kedden este hivatalos látogatásra Ot­tawába érkezett. Szerdán találkozott Pierre Elliott Trudeau miniszterelnök­kel. Ezt megelőzően tár­gyalásokat folytatott Do­nald Jamieson kereskede­lem és iparügyi minisz­terrel a magyar—kanadai gazdasági kapcsolatok­ról. A szívélyes légkörű eszmecserén kölcsönö­sen megállapították, hogy számos lehetőség kínál­kozik a két ország közöt­ti gazdasági együttműkö­dés és ipari kooperáció fejlesztésére, elsősorban a mezőgazdaság és gép­ipar területén. * A hazai széntermelés fokozása és a takarékos szénhidrogén-gazdál­kodás jellemzi a követ­kező 15 év energiapoliti­káját, összegezték tegnap délután a Technika Há­zában. A távlati energia- politika tükrében címmel Czipper Gyula, az Orszá­gos Energiagazdálkodási Hatóság vezetőjének he­lyettese tartott előadást az energiaracionalizálás­ról. * Új-Delhiben bejelen­tették, hogy az állami tu­lajdonban levő Bharat Aluminium Company megállapodást kötött a Szovjetunióval 40 ezer tonna timföld szállítására. Csütörtökön Gene Kel­ly és Fred Astaire „Hol­lywood — Hollywood ..." című filmjének vetítésével kezdődött meg az idei cannes-i filmfesztivál.

Next

/
Thumbnails
Contents