Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)
1976-04-04 / 94. szám
HALÁLOZÁS Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és becsülték, hogy drága jő férjem, szerető édesapánk, DR. RADNAI JENŐ életének 37. évében, 1976. április 2-án, súlyos betegség következtében elhunyt. Temetése 1976. április 8-án, délután 3 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. A gyászoló csa* Iád. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó fiam, szeretett férjem, édesapánk, apósom, nagypapánk, testvérünk és kedves rokonunk. HEGEDŰS JÓZSEF 46 éves korában, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése április 6-án, kedden fél 3 órakor lesz a sellyei temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNET Köszönetét mondunk mindazoknak a kedves rokonoknak, jóbarátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk HERNER ANDRÁS temetésén részt vetlek, koszorúk, virágok küldésével fájdalmunkban osztoztak. Külön köszönetét mondunk a szigetvári ÁFÉSZ vezetőinek, dolgozóinak segítségükért. A gyászoló család. Dolgosokat feluesznek VIZSGÁZOTT kazánkezelőt, férfi segédmunkásokat, ,,E”-vizsgával rendelkező lehergépkocsivezetöket, valamint Pepsi-Cola üzemünkbe férfi és női munkaerőt felvesz a Pannónia Sörgyár. (716) A FIM Zsolnay Porcelángyár felvesz modern, gáztüzelésű kemencékhez férfiakat égetőnek, illetve betanított egyéb munkára, valamint nőket, 3 műszakos munkakörbe. Továbbá keresünk lakatos, esztergályos es műszerész szakmunkásokat. Jelentkezés a gyár munkaügyi osztályán. (518284) KONYHAI takarítót — mosogatót felveszünk napi 4 órás munkaidővel. Jelentkezés a Déldunántúli Textil- és Felsőruházati Nagykereskedelmi Vállalat, Pécs, Köztársaság u. 1. személyzeti vezetőjénél. (747) TARGONCAKEZELÖT felvesz a Pécsi Sütőipari Vállalat. Jelentkezés az új Kenyérgyárban, a vezetőnél. Pécs, I. Engel János u. 10. szám. (518293) RUHAIPARI szakmában jártas technikust, szakmunkásokat műszaki munkakörökbe, vasalónőket, betanított varrónőket felveszünk. Pécsi Minőségi Ruházati Szövetkezet Pécs, Felsővámház utca 40—42. (837) KEZDŐ jogosítvánnyal segédgépko- csivezetöket és szerelőket felveszünk. Szövetkezeti Szállítási Vállalat Pécs, Megyeri út 53. (839) HÁROM-négyéves gyakorlattal rendelkező erdőmérnököt és erdésztechnikust, azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezést: SOMTÉV, Nagyatád, Hunyadi út 3. címen várjuk levélben, vagy előzetes telefonjelentkezés alapján személyesen. Telefon: 140 vaqy 109. (840) PLAKÁTRAGASZTŐT 8 órás munkaidőre azonnali be'épéssel felveszünk. Magyar Hirdető, Sallai utca 9. (518303) SZAKÁCSNŐT, valamint áruellenőrt, portást felvesz a Pannónia Sörgyár. (832) A SZENTLŐRINCI ÁFÉSZ pályázatot hirdet az 1976. május 1-től szeptember 30-ia üzemelő egyszemélyes szabadkasszás, szentlőrinci Strand büfé vezetői állás betöltésére. Havi átlaqforgalom 60 ezer Ft. Pályázati feltételek: leqalább vendéqlátóipari eladói szakképesítés, erkölcsi bizonyítvány. működési bizony'tvnnv. Pályázat benyújtható az ÁFÉSZ kereskedelmi főosztályán, Szentlörinc, Munkácsv Mihály utca 4. sz. (833) BŐRDÍSZMŰVES részlegünkbe felveszünk női dolgozókat, asztali munkára. A betanulási időre 1500 Ft-ot fizetünk. Jelentkezni lehet: Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet Pécs, Ágota köz 1. (8403) SZEDERKÉNYI üzemünkbe bőrdíszműves ipari tanulónak felveszünk 8 általánost véqzett fiúkat, lányokat. Jelentkezni lehet: Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szövetkezet, Pécs. Aantr* kör i (8402) ÉRETTSÉGIZETT fiatalembert bolti eladónak felvesz a Rókus utcai könwesholt. (801) IRODATAKABlTÓT délutános. mű- helytakaritót éjszakai munkaidő beosztásba 'elveszünk. Lehet nvuqdi- ias is. Pécsi Bútorgyár, Somoavi Béla ii. 6. sz. (784) A PÉCSI Kertészeti és Parképítő VáPalat nznnnali he(épéssel epv éjjeliőrt alkalmaz. Je'entkezés: Pécs, Sziae*i tanya Frank János telepvezetőnél. (7971 A PÉCSI Geodéziai és Térképészeti VáHaint qénlrocsivezetöket fel«esr. Jelentkezés: Pécs, Jogász u. 4. I’ 14. (788) A B. M. ÁLLATFORGALMI és Húsipari Vállalat (elvételre keres konv- halányt. autóvillamossági szerelőt és szervizes seaédmunkást. Jelentkezés a vállalat munkaüavi osztályán. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 37. (518294) NŐI seaédmunkásokat felvesz a Pécsi Sütőipari Vállalat. Jeletkezés. az új Kenyéravárban, a vezetőnél. Pécs, I. Engel János u. 10. (51829*) FELVESZÜNK: személygépkocsivezetőt GAZ 69 tip. kocsira, lakatosokat heqesztővizsqával, raktári se- aédmunkást. Jelentkezés: Mecseki Erdő és Fafeldolgozó Gazdaság Műszaki Erdészete, Pécs, Megveri út 4. (518299) A PÉCSI Dohánygyár felvész és betanít dohányipari gépek kezelésére női dolgozókat, valamint fiatalkorú lányokat 6 órás munkakörbe. Jelentkezés: a munkaügyi osztályon. (518291) A PÉCSI Hőszolgáltató Vállalat felvételre keres: takarítónőt, továbbá fűtésszerelő, ács-állványozó. bádogos, lakatos, csőszerelő, hőszigetelő, villanyszerelő, minősített csőhegesz- tő^ szakmunkásokat, betanított munkásokat, segédmunkásokat, női munkaerőt oécsi munkahelyre. Jelentkezés: Pécs, Tüzér u. 18—20. szám alatt a munkaügyi osztályon. (5182961 A NÁDOR Szálloda felvesz konyhcrnészá- rost, festő, vilí£.;y szerelő és r?rvr ’'>k- szerelő szakmunkásokat, valamint férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: a munkaügyön. (786) ÉLELMISZER*ERESKE- DELMI eladókat (kezdőket is) pécsi munkahelyre felveszünk. Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat munkaügy. Pécs, Kulich Gyula u. 13. sz. (750) AZONNALI belépéssel felveszünk 4 órás munkaidőre takarítónőt, délutáni elfoglaltsággal. Jelentkezni: Déldunántúli MÉH V. Pécs, Doktor Sándor u. 14. Munkaügyi Osztály. (794) A MECSEKGYONGYE Mg. Tsz szarvasmarha telepére gondozókat és fejőket alkalmaz (lakás biztosított). Olyan családok jelentkezését várjuk, amelyből legalább két fő dolgozzon a tehenészetben. Ugyancsak alkalmazunk üzemgazdászt. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a tsz elnökénél. Mecsekgyöngye Mg. Tsz, Komló—Mecsekjánosi. (821) MEZŐGAZDASÁGI technikumi végzettséggel, vagy képesítéssel rendelkező férfi dolgozót RAKTÁROSI munkakörbe, vegyes raktárunkhoz felveszünk. Jelentkezést írásban kérjük: részletes önéletrajzzal, valamint előző munkahelyek és munkakörök megjelölésével. BARANYAMÉK Vállalat, Pécs, Megyeri út 66. Munkaügyi osztály. (816) MÉRETES szabóságainkba férfi és női szabókat felveszünk. Jelentkezés: Pécsi Szolgáltatóipari Vállalat, Endresz György u. 2. (792) KUBIKOST és segédmunkást — csoportosan is — felvesz a DDGAZ Termelési Üzemegysége (Kokszmü). Pécs, Felszabadulás út 107. (518277) ^ AZ EIVRT Sopiana Gépgyára felvételre keres: TMK villany/ szerelőket, férfi ójszaV ■ kai portást, (nem nyugdíjast), valamint ^38^ segédmunkásokat. Jelentkezés: EIVRT Sopiana Gépgyára, Pécs, Szalai András út 8. Felvételi iroda. (820) A PÉCSI Geodéziai Vállalat fotogrammetriai osztálya felvételre keres érettségizett fiatalokat kétműszakos munkára, fotogrammetriai műszerek kezelésének betanítására. Jelentkezés az osztályvezetőnél, Pécs, Jogász u. 4. II. em. (798) A PÉCSI Bőrgyár felvesz: felvonó- és villanyszerelő, lakatos szakmunkásokat, valamint női és férfi segédmunkásokat. Jelentkezés: Pécsi Bőrgyár munkaügyi osztálya. (793) PÉCSI Kertészeti és Parképítő Vállalat virágszállító kocsira rakodót felvesz. Jelentkezés: a vállalat dísznövénytermesztő üzem vezetőjénél. Bolgár Néphadsereg útja 77. (813) BELVÁRDGYULAI Közös Út Mg. Tsz üzemi földrendezőt keres, heti 3 napi elfoglaltsággal. Telefon: Bel- várdgyula 7. (458414) NAGYVALLALAT központi pénztárost keres. Közgazdasági technikumi végzettségűek és gyakorlattal rendelkezők előnyben. Jelentkezéseket „Kereskedelmi vállalat" jeligére kérjük a Sallai utcai hirdetőbe. (518251) A GABONAFORGALMI és Malom- ioari Vállalat Karbantartó Üzeme, Pécs, Felszabadulás útja 2. Gőzmalom felvesz: asztalost, karbantartó szakmunkások mellé segédmunkást. Malomszerelő asztalosok előnyben. (681) A PÉCSI Hőerőmű Vállalat felvesz érettségizett nőket és férfiakat köny- nyü szakmunkára, automatizált gépi berendezések kezelésére, három műszakba. Szakmai tanfolyamon való kiképzéssel villamosipari szakmunkás képesítés szerezhető egy éven belül. Felveszünk még lakatos, ács, esztergályos szakmunkásokat, laboránsokat, férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán 6—14 óráig. (697) A SZEKSZÁRDI Húskombinát nagy- beruházáshoz felvételre keresünk beruházási vagy kivitelezési gyakorlattal, építészmérnöki vagy magasépítő üzemmérnöki képesítéssel rendelkező építési csoDortvezetőt. vízellátási és csatornázási, esetleg mélyépítő képesítéssel rendelkező általános mérnököt, vagy üzemmérnököt. Jelentkezés a Tolna meavei Allatforaalmi és Húsioari Vállalat személvzeti vezetőjénél, részletes önéletraiz benyújtásával. Szekszárd, Béla tér 1. szám alatt. (542910) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat felvételre keres kőműves, bádogos, lakatos, tetőfedő, villanyszerelő, vízvezetékszerelő. nehéz- és könnyűoép- kezelő, segédmunkás, valamint kalkulátor, számlázó és olajkályha javító munkásokat. Jelentkezés: a Pécsi Ingatlankezelő Vállalat munka- üqvi és bérosztályán, naponta 8—12 óráig. (712) A PÉCSI Vízmű felvesz géokocsi- rakodókat, segédmunkásokat és fiatalkorú fiúkat vizóraleolvasónak. Jelentkezni : Pécs, Zólyom u. 2. Munkaügyi osztály. (701) GÉPKOCSIVEZETŐT, kisegítő qéo- kocsivezetőt, garázsmestert, autószerelőt, portást felvesz a Tejipari Szállítási Vállalat, Pécs, Ifjúmunkás u. 2. (768) DÉLUTÁNOS műszakba irodatakarítót, kárpitos szakmunkásokat, női és férfi betanított és segédmunkásokat felveszünk. Pécsi Bútorgyár Pécs, Somogyi Béla u. 6. sz. (715) KÖZÉRDEKŰ REKONSTRUKCIÓ alatt álló textilüzemünkbe előnyös feltételek mellett korszerű gépek kezelésére 15 éven felüli női dolgozókat fonó, szövő betonúiénak felveszünk. Felvételre keresünk továbbá tervezésben is jártas műszaki rajzolót^ épületgépészt, technikusi végzettséggel. Esztergályos, lakatos, villanyszerelő, csőszerelő, asztalos, ács, bádogos, kőművefc szakmunkásokat, és 18 éven felüli női és férfi segédmunkásokat. Cím; PTM Budai Gyára, munkaerőgazdálkodás, Budapest, XI. Hausz- mann Alajos utca 20. Levélcím: 1502 Budapest, Pf.: 43. (5994) Matty községben, Kossuth Lajos utca 49. sző mű ház átadó. 600 négyszögöl tejekkel, érdeklődni: a helysznen. Fiatal pár garz< ba-konyhás reine. ,,Április 1!-A. Hunyod' h i rd | ■< ■ __ II. kerületl^^^^m&ta- völgyi út 23. szán^sSiatt, 327 négyszögöl fiatal gyümölcsös, valamint 1973-ban épült új, szo- ba-konyhás, mellékhelyiséges épület eladó Érdeklődni: Pécs. Ady Endre utca 2. 6—14 áráig. ______________ N agykanizsai háromszobás belvárosi család1 ház, nagy kerttel eladó, vagy pécsi kétszobás lakásra elcserélhető. Érdeklődni: Pécs, Rákóczi út 39/D. Tor- dai. II. em. 6. Fiatal diplomás házaspár május 1-től szoba- konyhás albérletet keres. ,,Medicina" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Hosszúhetényben szőlő, présház, pincével, felszereléssel eladó. Autóbuszmegállótól 3 perc. Érdeklődni: Hosszúhetény. Ormándi út 65. I MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. 7 személyes VW mikrobusz eladó. ,, Vámmentes" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 601-es Trabant eladó. ,,Fehér" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. HÁZASSÁG Fiatalos, csinos özvegyasszony házasság céljából megismerkedne özvegy emberrel 55—65 évesig. ..Kékduno" jeligére a mohácsi hirdetőbe. Tanácsház u. 1. 70 énéi fjyugdijos, korban hozzáillő nő ismeretségét keresi házasság céljából. Lakásom van. ,,Rossz egyedül" jeligére a mohácsi hirdetőbe, Tanácsház u. 1. Intelligens, 40—50 év közötti férfi ismeretségét keresem házasság céljából. Vígkedélyű, csinos, diplomás. komoly szándékú hölgy vagyok. 7614 Pécs, Pf.: Szeretettel várjuk kedves vásárlóinkat A PÉCS, KÁLLAI ÉVA TÉR 6. SZ. alatt (az Építők útjai Ált. Isk. mögötti 10 emeletes tv-házban) ÁRUSÍTÓ SLÁGERBOLTUNKBA Nyitvatartási 8.30—16.30 óráig Olcsó áruk! Udvarias Rövid határidőre vállalunk BETÉTEDZÉST NEMESÍTÉST FOSZFÁTOZÁST Iveszpremi MAXIMÁLIS MÉRET: 350 x 150x 150 mm Mezőgazdasági Gépgyártó és Szolgáltató Vállalat 8201 VESZPRÉM, VIOLA UTCA 12. TELEFON: 13-470. TELEX: 03-22-03. A kesztyűgyár I. számú gyáregysége felvesz: kesztyűszabász átképzősöket 6 hónapos betanulással, 1700,— Ft/hó bérrel. Gépivarrodai átképzősöket 4 és 6 hónapos betanulással 1500,— Ft/hó bérrel. Jelentkezés: KESZTYŰGYÁR I. SZ. GYÁREGYSÉGE, Hőerőmű, Edison utca. Otthon - csalod Kötött kabát — férfiaknak A modell hossza 68. cm, mellbősége 114 cm. Kb. 480 g fonalat igényel. Köthetjük fésűs gyapjúfonalból. 3 és 3 1 2-es tűkkel. A patent részeket egy sima egy fordítottal kötjük. A minta leírása, a szélszemeket nem jelöljük. Első sor: ’ 6 sima, egy fordított, 4 sima, egy fordított, 6 sima, egy fordított * ismételjük. 2—8 sorok simára simát, fordítottra fordítottat kötünk. 9. sor: * 6 sima, egy fordított, a következő 2 szemet segédtűre vesszük és a munka mögé tesszük és lekötjük a következő 2 szemet, majd a segédtűn lévő szemeket is simán, egy fordított, 6 sima, egy fordított * ismételjük. 10. sor: simára simát fordítottra fordítottat kötünk. E tíz sor ismétlésével dolgozunk. Munkánkat a hátrésszel, 126 szemmel kezdjük egy sima, egy fordított kötéssel. 4 cm után kezdjük a mintás részt, itt az első sorban arányosan 8 szemet beszaporítunk. A karöltőig egyenesen kötünk, itt fogyasztunk mindkét szélen egyformán 1x4, 1x3, 3x2 és 3x1 szemet, 21 cm magasság után a vállfogyasztást kezdjük 3x8 és 1x5 szemet fogyasztva, a második vállfogyasztással egy sorban kezdjük a nyakfogyasztást középen egyszerre fejezzünk be 16 szemet, innen már két részben kötünk és a nyakhoz még kétszer 7—7 szemet fejezünk be. Zseb: két azonos darabot kötünk, 27 szemmel kezdjük szintén simán, bal oldalán fordítottan kötünk 20 cm magasságot, nem fejezzük be, hanem biztosító tűre szedjük o szemeket. Eleje (jobb): 72 szemmel kezdjük a hátával azonos módon kötünk, 4 szemet szaporítunk az első sorban. A minta beosztását középfelé eső szélétől kezdjük: egy szélszem, 10 sima, egy fordított, 6 sima, egy fordított, 4 sima, egy fordított, 6 sima, egy forditott ismételjük. 11 cm mintás kötés után a kabát oldalvarrásától számítva 15 szemet kötünk rendesen a minta szerint, majd 27 szemet biztosító tűre szedünk és az előre megkötött egyik zsebet vesszük ide és azon folytatjuk a mintát. A bal elején a gomblyukakat is belekötjük. Ujja: 64 szemre kezdjük 5 cm-es egy sima egy fordítottal kötünk és a mintát úgy kezdjük, hogy a középső 4 szemen megyünk végig a mintával. Mindkét szélén szaporítunk a megfelelő bőségig és hosszúságig, majd kerekítjük mindkét szélén egyformán 1x4, 2x3. 3x2, 8x1, 2x2, 2x3 és 1x3, a maradékot egy soron fejezzük be. Ha készen vagyunk az egyes darabokat kitűzzük, átgőzöljük, majd összeállítjuk. A zsebek kezdő sorát összekötjük a biztosító tűn lévő szemekkel és 3 cm magas 1 sima. 1 fordított patentkötésű részt kötünk és befejezzük a simát simán, a fordítottat fordítottan. A zsebek oldalait összevarrjuk és a patent részt hoz- závarrjuk a kabáthoz. A gomblyukakat körülhurkoljuk, a gombokat felvarrjuk. Cigarettafüst és párválasztás Különleges érdeklődésre tarthat számot az a vizsgálat, amit Nyerges Pál és dr. Vértes László folytatott a közelmúltban a párválasztással és a dohányzással kapcsolatban. Elemezték 1975. április 7-ét követő tíz héten két napilapunk, a Magyar Nemzet és a Népszava házassági hirdetéseit, Keresték, hogy hányszor esik szó ezekben dohányzásról, hány éves az, aki pozitívan vagy negatívan vélekedik a dohányzásról, milyen nemű és mit vár a leendő házastárstól. Az összesen 2702 házassági hirdetés közül mindössze 5 hirdető fél akadt (életkoruk 44 és 54 év között), aki eleve kijelentette magáról, hogy dohányzik, tehát nem veszi rossz néven leendő feleségétől, ha dohányzik, vagy legalább elvárja, hogy ezt a szokását ne vegyék rossznéven. Viszont nem kevesebb, mint 200 hirdető közölte, hogy nem dohányzik. Ebből joggal lehet követkéztetni arra, hogy leendő házastársától is hasonló magatartást vár el. 23-an egyenesen jeligéül választották, hogy „dohányzó ne írjon", „nem dohányzom" vagy „nem dohányzunk", tehát nem dohányzó voltukra különös súlyt fektetnek, A két szerző hivatkozik arra, hogy a „Négy évszak" házasság-kereső szolgálat, amely hazánkban házasságközveti- tő intézményként működik, fontos kérdésként kezeli a leendő házasfelek dohányzó vagy nem dohányzó voltát. Kérdőívükön nemcsak a dohányzás ténye szerepel, hanem az is, hogy a férjet vagy feleséget keresők naponta hány cigarettát szívnak. Ugyanis a csak napi 5—6 cigarettát szívó, vagy az alkalmi dohányos a dohányzást ellenző házastárs mellett köny- nyebben tud leszokni a cigarettáról, mint az, aki napi 20—30 cigarettát szív.