Dunántúli Napló, 1976. április (33. évfolyam, 91-119. szám)
1976-04-24 113. szám
4 hírek 1976. ÁPRILIS 24 SZOMBAT Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából GYÖRGY nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 4.39 — nyugszik 18.46 órakor. A Hold kél 2.20 —■ nyugszik 14.04 órakor. DÍVSZ LJ uszonöt évvel ezelőtt, ' 1951. április 24-én helyezte át központját Párizsból Budapestre a Demokratikus Ifjúsági Világszövetség, a DÍVSZ. A haladó ifjúsági szervezetek egységes, demokratikus nemzetközi szövetsége 1945. november 7- én, a londoni világitjúsági konferencián jött létre, ahol a küldöttek 63 ország ifjúsági szervezeteinek 30 millió tagját képviselték. A világkonferencián már ott voltak a demokratikus magyar ifjúsági szervezetek küldöttei is. Ez az első széles képviseletű, egyetemes testület, amely politikai meggyőződésre, vallásra, nemzeti és faji hovatartozásra való tekintet nélkül tömöríti soraiban a haladó és békeszerető fiatalokat. A Demokratikus Ifjúsági Világszövetség csaknem 110 ország mintegy 160 tagszervezetét és félszáz- rryi társult tag szervezetet egyesít több mint százmillió taggal. A DÍVSZ mellett működik a Nemzetközi Diákszövetség, továbbá a Gyermek- és Serdülő Ifjúsági Mozgalmak Nemzetközi Bizottsága (CIMEA) is. A DÍVSZ rendszeresen tart konferenciákat és Világifjúsági Találkozókat. Ezek közül az elsőnek a színhelye (1947-ben) Prága volt, majd két évvel később Budapest. A legutóbbi VIT az NDK fővárosában, Berlinben volt; a legközelebbit Kubában, Havannában rendezik meg. A DÍVSZ központi folyóirata, a leunesse du Monde, önálló magyar kiadása a Világ Ifjúsága, SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: Bánk bán (du. 3 órakor) Ady-bérlet. Balett 1976. (este fél 8 órakor) Tímár-bérlet. MOZI Park: Vigyázat, vadnyugati (3. fó, 8) Petőfi: Blokád «4, 7) Kossuth: Robinson és a kannibálok (10, 12, f3, f5) Vigyázat, vadnyugati (f7, 9) FÉK Klub: Dal a szerelemről (4) Fekete Gyémánt: A londoni férfi (4, 6) Jószerencsét: Ne féljetek a szerelemtől (5, 7) Rákóczi: Babaház (5, 7) Május 1.: Gyilkosságok péntek este (fő) Harkány: Vörös rekviem (7) Komló, Május 1.: Puha ágyak, kemény csaták (4, 6) Komló, Zrínyi: Váltságdíj (4, 6, 8) Mohács: A két aranyásó (6, 8) Sely- lye: Verijszkij negyed melódiái (7) Siklós: A kenguru (7) Szigetvár: Elszakadás (8). Várható időjárás szamba! estig: túlnyomóan borult, esős idő lesz, időnként megélénkülő széllel. Az ország déli, délkeleti részén zivatarok is kialakulnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet az észak- nyugati országrészben 2—5, máshol 5—10 fok között várható. Szombaton a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 7—12, a délkeleti rafr «pékben 15—20 fok között lesz. Dunántúlt rtapio Csontváry matiné Április 25-én, vasárnap délelőtt 10 órakor romantikus és impresszionista művekkel lép közönség elé Bodó Árpád, a neves fiatal pécsi pianista, a Liszt Ferenc Zenetanárképző Főiskola művésztanára. Műsorán Debussy, Rachmaninoff és Szkrja- bin művei mellett Liszt híres .Dante-szonátája szerepel. A Dante-szonáta előtt Sólyom Katalin, a Pécsi Nemzeti Színház művésze részleteket ad elő az Isteni Színjáték Pokol fejezetéből. ♦ — Facsemetét ültet társadalmi munkában a Pécsi Állami Gazdaságban április 24-én a Pécsváradi Mezőgazdasági Szakmunkásképző Intézet 120 tanulója. — Pantomim est. Karsai János, a Thália Színház művésze ma, szombaton este fél 8 árakor az Ifjúsági Házban mutatja be önálló pantomim estjét. — Üj telephelyet alakít lei Szigetváron a Városgazdálkodási Vállalat. A több éves program részeként 1976-ban egymillió forintos költséggel asztalosműhelyt és gépkocsiszint építenek. —- Folyamkavics a strandra. A MÉV orfűi ví- kendtelepét a IV-es üzem dolgozói társadalmi munkáljon építik tovább. A közelmúltban csaknem 100 tonna követ építettek be a mólókba, 20 cm vastag rétegben több tonna folyamkavicsot terítettek a 320 négyzetméter strandterületre. A csónakkikötő építését is a IV-es bányaüzem gépészete és dolgozói végzik. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Mindennapos felvételi ügyeletek gyermekbe! betegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika, Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sely- lyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyermeksebészeti, gyermekfülészeti betegek, égeti és forrázott gyermekek részére páratlan napokon: POTE Gyermekklinika, páros napokon: Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész területéről. Felnőtt belgyógyászat, sebészet, traumatológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kórház. Koponya- és agysérülések : Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 áráig. Kongresszusi klubpályázat A napokban értékelték a kongresszusi ifjúsági klubpályázat első fordulóját A KISZ Baranya megyei Bizottsága, a Népművelési Tanácsadó, a Baranya megyei művelődésügyi osztály és a Szak- szervezetek Baranya megyei Tanácsa által meghirdetett verseny célja többek között az, hogy új, friss lendületet adjon az ifjúsági klubok munkájának. Az országosan is egyedülálló kezdeményezés nagy visszhangra talált a fiatalok körében. Nyolcvan baranyai ifjúsági klub nevezett a KISZ kongresszus tiszteletére meghirdetett versenybe. A zsűri értékelése szerint az április 10-től június 10-ig tartó második fordulóban 45 ifjúsági klub vesz részt. ♦ — Űrhajós golyóstoll. Néhány éve nagy sikert aratott az osztrák gyártmányú toll, amelyből most nagyobb tételt rendelt a PIÉRT. A belső gáznyomásos toll rövidesen az írószerboltokba kerül. — Ifjúsági klub bővítésére kötöttek együttműködési megállapodást Dencsházáin, a községi tanács és az ifjúsági klub tagjai a minap. A fiatalok vállalták, hogy csaknem 250 ezer forint értékű társadalmi munkával új épületrésszel bővítik klubjukat, ahol szeszmentes presszón kívül klubszobák és színpad is helyet köp. A rövidesen megkezdődő munkálatokhoz a tanács biztosítja a szükséges építőanyagot. ♦ Forgalomkorlátozás a Széchenyi téren A Volán 12. «. Vállalat értesíti az utazóközönséget, hogy a X. Mecsek Rallye versenysorozat megrendezése miatt 24-én, szombaton 19.00- től 21.00 óráig a Széchenyi tér a teljes forgalom elől lezárásra kerül, ezért az ott keresztül haladó járatok ez idő alatt terelő útvonalon közlekednek. 30-as járatok: Zsolnay szobor, Kórház tér, Doktor Sándor utca, Petőfi utca, Alkotmány utca útvonalon. Megállók: Szabadság út 31-es megállója. Kórház tér, Petőfi utca. Alkotmány utca sarok. 46, 48, 49, 50-es járatok: Zsolnay szobor, Rákóczi út. Irányi Dániel tér, Katalin utcán át közlekednek. Megállók: Szabadság út 31-es megálló, Bercsényi utca, Irányi Dániel tér 27-es megállója. 33, 34, 35, 44-es járatok: a lezárás időtartama alatt Bem közlekednek. Európai zenei fesztivál Belgiumba utazik április 27-én a Tanárképző Főiskola Vegyeskara Tillai Aurél vezetésével, ahol a Neerpeltben 87 kórus részvételével megrendezésre kerülő nemzetközi kórusfesztiválon képviselik hazánkat. A főiskola történetében ez a második alkalom, hogy a vegyeskor ilyen rangos fesztiválon bizonyíthat. A kórusnak Lipcse, Nagyszombat (Trnava) és Plzen után ez a negyedik külföldi útja. ♦ —• Bemutató KRESZ- órát tartottak tegnap délután az Acsády utcai iskolában. A megyei KiBT szervezésében tartott órán részt vettek Pécs általános iskoláinak közlekedési oktatói. A Szíjártó Ferenc tanár vezette órán közlekedési jelzőtáblák, elméleti KRESZ kérdések, a közlekedési morál szerepelt, végül húsz kérdésből álló tesztet töltöttek ki a tanulók, akik a közlekedési szakkör tagjai. — Jubileumi Művészeti Szemle. Április 24-én és 25- én az Ifjúsági Házban rendezik meg a Jubileumi Művészeti Szemlét. Szombaton a megye legjobb kisdobos és úttörő irodalmi színpadok, valamint színjátszó csoportok, vasárnap pedig a néptánc- csoportok lépnek fel. — Gyermekmegőrző. Kismama-klub alakult Pécsvá radon a Művelődési Központban. Az egészséges csecsemő címmel dr. Kiss Valéria tart előadást első alkalommal április 26-án, délután 4 órakor. Ez idő alatt az érdeklődők gyerekeire ifjú vöröskeresztesek, hetedik —nyolcadik osztályos tanulók vigyáznak. ♦ Ügyeletes állatorvosi szolgálat Ügyeletes állatorvos Pécs város területén április 24-én, déli 12 órától április 26-án reggel 8 óráig dr. Kispál Gyula. Lakába: Szilágyi Dezső utca 18/1. Telefon: 13-289. * Ügyeletes állatorvos a pécsi járás területén 1976. április 24-én 13 órától 1976. április 26- án 8 óráig dr. Reményi Ottó. Telefon: 15-588, ha ez a szám nem jelentkezik, a 09 telefonon hagyható üzenet a „pécsi járás állatorvosi ügyeleté" címen. Az ügyelet helye: Pécs, Megyeri út 24. A „Gyermekévek — gyermekélet” fotópályázatunkra érkezett „Könnycsepp”. Fotó: Zalka Éva A LOTTÓ nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a Sásdon megtartott 17. heti lottósorsoló- son a következő számokat húzták ki: II, 28, 35, 39, 63 ♦ — ABC-áruházat adnak át a harkányi víkendtele- pen. Az illetékesek tájékoztatása szerint a műszaki átadás április végéig megtörténik, a tervezett nyitás május elsején lesz. — Szovjet kisgrafikák. Április 29-ig tekinthető meg az a kisgrafikai kiállítás Szigetváron, a várban, amely 36 neves szovjet grafikus Ex Libris-e. A bemutatásra kerülő 250 lap 19 féle technikával készült ♦ Talált tárgyak Az alábbi talált tárgyak átvehetők: : Pécs m. város Tanácsa vb I. kér. hivatal igazgatási osztályán: motorkerékpár. H. kér. hivatal igazgatási osztályán: sporttáska, táska munkaruhával, segédmotorkerékpár, karóra. III. kér. hivatal igazgatási osztályán pénztárca, segéd motorkerékpár, kerékpár. Betiltott játékok A Kereskedelmi Minőségellenőrző intézet hatóságai ellenőrzésein megállapították, hogy a pilis- maróti Új Elet Mgtsz-ben gyártott piros és fekete színű, Panni fantázia nevű pvc strandtáskák a velük érintkező tárgyakon eltávolíthatatlan foltot okozhatnak. Ezért további árusításukat megtiltották. Ugyancsak megállapították, hogy az egészségügyi követelményeknek meg nem felelő műanyagok, színezékek felhasználásával készült egész sor kisipari és szövetkezeti gyermekjáték van_ forgalomban, s az egyes játékok fémalkatrészei rozsdásak, végződésük éles. A minőségvédelemmel kapcsolatos rendelet alapján Kovács Sándor kisiparos termékeit — kard, traktor, billenős-autó, lovaskatona, mentőautó, játékpisztoly, kempingautó, repülő, kis *s nagy versenyautó — az intézet kitiltotta a forgalomból. Nem árusítható Mészáros József kisiparos babacsörgője, a Kassa György kisiparos által gyártott elefánt és mobil játékok, a Húrban László készítette zenélő kelj fel kacsa és az Olajos Csaba gyártotta felfújható, színes pvc pingvin. Megtiltotta az intézet a Műfém Ipari Szövetkezetben gyártott játékautó és a Május 1. Ipari Szövetkezetben készült játékvonat további árusítását is. — Baranyában neveli pecsenyekacsák vágását kezdi meg a baromfiipar. A közeljövőben száz vagon friss kacsahús kerül a megye üzleteibe. IS irA f **■ Llrlvr Ir 1 Cl IvV w/ \ & Vegyszerek a gyümölcsösben Amikor az ember még közönséges halandó, akkor a gyümölcsről kettőt tud: Vagy terem, vagy nem. Ho sok van olcsó, ha kevés, drága. Mindjárt megváltozik a kép, ha az ember kertész. A kertész első dolga az, hogy örül a fának. Az övé! Abból a virágból, ami ott fehérük, vagy pi- rosíik, lesz o gyümölcs. A virágból kis bigyulák nőnek: — Ez a gyümölcs! —■ ordítasz föl fel kend ve — És menynyi! Aztán kiderül, hogy egyes bigyulák sápadtabbak, mások zöldebbek. Ez utóbbiak az igaziok! A többit a fa lerúgja magáról. Most, ha azt hiszed, hogy a Zöldek a véglegesek, akkor ismét tévedsz. A zöldek, a vad zöldek egy vésze egy reggelen a fa alatt hever és azt látod, hogy megfúrták. Szabályosan! Keresed a tettest Meg rs találod. Nem a fán, a könyvben. Amikor kinyitod a könyvet elvesztél már! Amit itt megtudhatsz, az tudomány. Óriási és gyanús. Kezdtük o bigyulalyukasztó- val! Nehogy azt hidd, hogy ez az első. Ments Isten! Az első, ami ellen fel kell venned a küzdelmet, — mint az imperialisták ellen — az a kaliforniai pajzstetű. Aztán jön a bimbólyukasztó! Ez az, amelyik nem várja meg, hogy o bigyulák megnőjenek, hanem már a bimbót fúrja meg. Siet! Meg akarja előzni a rokonait, miből elég, ha mutatóba egynéhányat fölsorolok: Pókhálós almomoly, nagy téli araszoló, piros gyümölcstakácsat- ka, almolevéltetű, poloskaszagú almadarázsi, stb. Ez a satöbbi egy év folyamán, ha jól összeszámoltam, vagy hatszáz. Vonnak köztük csúnyanevűek: mikoszfellerás, polisztigmás levélfoltosság, korinebaktériumos hervadás. Többségük azonban csodaszép neveket kapott a szent keresztségben: hajtásrügypusz- tító rózsadarázs, fésüslábú viráglégy, ezüstös levél barkó, tavaszi bá rsonylégy. Arról ne is beszéljünk, OB egyiket így hívják: Szölőilanca. Ez még pajzán név is lehet! A másikat így nevezik: Szilvasodró esze lény! Bezzeg ilyen szép nevet még egy intézmény vagy vállalat se kap, pedig ott szabadon csapong a fantázia! Hogy mit tehetsz mindezek ellen? Megismersz egy rakás vegyszert Ezek másfajta névre hallgatnak: Thiovit, Zirteb, Neopol, Safidon, Malathron. Ez legalább ugyanannyi van, mint amik ellen védekezni kell. Van amelyik görög istenre emlékeztet, van amelyik az atom- titokra. Egy közös tulajdonságuk van. Mérgek. Méreg, hogy milyen drága és méreg amúgy is. Bőrön, levegőn, tüdőn keresztül hatnak. Ha óvakodsz, kellően adagolod, minden utasítás* végrehajtasz, egy idő múlva képzett vegyész leszel és szerepelhetsz a televízió vetélkedőin, de gyümölcsöd nem biztos, hogy lesz. Ugyanis ez a sok derék méreg később visszájára fordul. Találkozol olyan takócsat- kával, omelyik parathiont zabái, bimbólyukasztóval, amelyik eleven kénesőben szaporodik. A vegyszer már rég meg mérgezett téged, aki segített, a kutat, macskát, fekete kányát, úthengerlőgépet A takácsatkát? Azt nem! Az bírja! Akkor mindennek vége? Oh nem! Megtanulsz új vegyszereket thionokat, myeineket, amiket csak gázálarccal és pohár aludtej evése közben szórhatsz szét. És így megy ez a körforgás. A lyukfúrók, a levélsodrók, a gyökérfogyasztók megtanulják az újabb vegyszereket. Te meg megtanulsz még újabb mérgeket. Hogy közben lesz-e gyümölcs? Két eset lehetséges. Vagy lesz, vagy nem! Hogy permetezés nélkül mi lenne? Azt gondolom, ugyanez! Szőllösy Kálmán 1976. április 24., szombat Megkoszorúzták Zalka Máté emléktábláját Zalka Mátéra, az íróra,- a forradalmi eszme rendíthetetlen harcosára, o spanyol polgárháború legendás Lukács tábornokára emlékeztek pénteken — születésének 80. évfordulója alkalmából — a Mező Imre úti temetőben. A munkásmozgalmi panteonban az emlékét hirdető márványtábla alatt az MSZMP Központi Bizottsága nevében Garai Gábor és Vass Henrik, a Központi Bizottság tagjai; a Honvédelmi Minisztérium képviseletében dr. Nyitrai Lajos vezérőrnagy és György Béla ezredes; o Magyar Partizán Szövetség részéről Cséby Lajos és Ráth Károly, az országos bizottság tagjai; a Magyar írók Szövetségének képviseletében dr. Goramvölgyi Károlyné és Molnár Géza, a titkárság tagjai koszorúztak. ♦ Fogadás Lopes Vieira, a Portugál Köztársaság budapesti nagykövete hazája nemzeti ünnepe alkalmából pénteken fogadást adott a Duna Intercontinental Szállóban. A fogadáson részt vett Szurdi István belkereskedelmi miniszter, dr. Ábra- hám Kálmán közlekedés- és postaügyi minisztériumi államtitkár, Nagy János Ikülügyminiszter-helyettes, Török István külkereskedelmi miniszterhelyettes, valamint a politikai, a gazdasági, a kulturális élet több más vezető személyisége. Jelen volt a fogadáson a budapesti diplomáciai képviseletek számos vezetője és tagja is. ♦ Folklór-fesztivál Keszthelyen, oz Agrártudományi Egyetemen pénteken megnyitották az országos egyetemi folklórfesztivált. A KISZ Központi Bizottsága, az Oktatási Minisztérium és a Kulturális Minisztérium által rendezett találkozóra hazánk 23 egyeteméről, főiskolájáról több mint 6200 részvevő érkezett Az egyetemi és főiskolai néptánc csoportok, zenekarok, szólisták három napos vetélkedőn adnok számot felkészültségükről. A záróünnepélyt vasárnap délelőtt Keszthelyen a Városi színházban tartják. ♦ — Rákóczi emlékkiállítás. Vay Ádám Múzeum Rákóczi emlékkiállítása nyílik április 26-án este 7 órakor Mohácson, az Ifjúsági Házban. A megnyitón a Petőfi Sándor kollégium Rákóczi KISZ alapszervezetének tagjai emlékműsort adnak. A kiállítás április 28-ig tekinthető meg. ♦ Fűvószene a Sétatéren! Ma délután 5 órakor a felső sétatéren a Mecseki Szénbányák fúvószenekara és a Pécsi MÁV Igazgatóság fúvószenekara od hangversenyt Háry Balázs illetve Keresztvölgyi Adóm vezényletével. Ez lesz oz első rendezvénye o pécsi fúvószenekari napok című sorozatnak, amelyet a KÓTA megyei szervezete és a Doktor Sándor Művelődési Központ rendez a város és megye legjobb fúvószenekarainak bemutatására.