Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)
1976-03-06 / 65. szám
e Dunántúli napló 1976. március 6., szombat Filmjegyzet WHtßt .... A rifaeslcca Akikben él még - ha csak egy amulett emlékeként is - a hajdani gyerek, szeretni fogják Árvácskát. Nemcsak azt, akit Móricz Zsigmond látott méltónak a halhatatlanságra, hanem filmbéli1 húgát is, akit Elek Judit és Ranódy László most bemutatott új magyar filmjükben Sára Sándor kameráján keresztül elénk léptetett. Árvácska, a kiszolgáltatott, apa- és anya nélküli kislány a húszas-harmincas évek magyar tanyavilágában él, tudatunk azonban többezer évesre becsüli tényleges korát, s hajlik arra, hogy éljen a gyanúval: napjainkban is bármikor találkozhatunk vele. Itt nálunk és szerte a világon ezernyi gyermek keresi az elérhetetlen, megtalálha- tatlan szülői kezet, hallga- tódzik, mikor hangzik fel a várvavárt hang — az édesanyáé, vagy az édesapáé. Mondom, erősen kötődik ez a gyermekalak egy szétzúzott társadalmi rendhez, egy meghaladott korhoz és annak tanya-zátonyaihoz, de fölébe is emelkedik, függetlenedik is mindettől — akárcsak S. Kramer: Áldd meg az állatokat és a gyermekeket című remekművének gyermekalakjai. Árvácska az ő távollevő, s mégis közeli rokonuk, mint ahogyan az őket megjelenítő alkotás is rokona Ranódy filmjének. De ha már összehasonlítunk, az Árvácskáról — amely ugyan „csak" etűd — elmondhatjuk, hogy egységesebb, artisztikusabb mű amerikai rokonánál. Telitalálat. A kompozíció középpontjában álló kislány alakja (Czin- kóczy Zsuzsa személyesíti meg) olyan zárt erőteret tart fenn, hogy abban a részletek szinte öntörvényűén elrendeződő következményeknek érezhetőek. Sára Sándor kamerájának legelőszöri elmozdulása után az az érzése a nézőnek, hogy ezzel a mozdulattal az egész további vonal- vezetés meghatározódott, százados pontossággal kimért kivágások, fény-árnyék és színkölcsönhatások követik egymást. S ennek ellenére mégis spontán fölépítettséget, rugalmas szerkezetet érzékelünk. Ez Sára Sándor stílusa — ez az az opertőri művészet, amelyről olyan sokat beszélünk. Az általa egymás mögé sorakoztatott képek - ha megállítanánk őket - túlnyomó többségükben önálló művészi fotók erejével hatnának ránk. De e képzeletben megállított pergő képek közül egyet mindenképpen érdemes volna tüzetesebben elemezni, honnan táplálkozik, miben rejlik döbbenetes ereje? Ez a kép az eleinte mezítelen, később szürke ruhába bujtatott Árvácska képe, ahogyan ott áll immár képzeletünkben, emlékezetünkben is véglegesen a mező virágai között, vagy a tanya udvarán. Ezt a képet még akkor sem szabadna elfelejteni, ha eredetijével többé sohasem kellene találkoznunk, mert ez a kép a gyermeknek a képe, azé a gyermeké, akik mi voltunk egykoron, és aki fölé mi hajolunk most felnőttként. Aki szeretet és emberi megértés nélkül nem élhet, nem nőhet fel. S ennek mellőzésére hajlamos korunkban a szeretet, a megértés fontosságának gyönyörű hangsúlyozását kell legelőször aláhúznunk nekünk is, mint a film legfontosabb üzenetét. Bebesi Károly BARÁTNŐK Nézd meg, amikor kisiskolások, még elviselik anyjuk kreálta frizurájukat, hátrafésülve, masnival vagy szalaggal rögzített „lófarkot”, hajuk még őrzi a „Melinda shampoo" és a napfény illatát, még nem tiltakoznak az iskolaköpeny és a térdzokni ellen, de nagyszünetben már összebújnak vihogva- kacarószva a folyosó vagy udvar végén, és otthon már a tükör előtt billegnek a mama magassarkújában . .. Aztán a tizenéves „nagylányok” . . . Kibomlanak az iskoláskorból .. . Pályát választanak .. . Dolgoznak, terveket és álmokat szőnek, melyeket „titokként" osztanak meg egymásközt a barátnők s ez a barátság is már újsütetű, már a munkahelyen köttetnek s talán tartósabbak is . . . . . . Asszonysorsukat élik, amely lehet jó, lehet kevésbé jó, vagy éppen keserves, jönnek ki az üzemből, jönnek ki a hivatalból, valahova minduntalan rohannak, gyerekért a bölcsődébe, óvodába, töprengve válogatnak az önkiszolgálóban s örülnek a szabad szombatnak, mert azt hiszik, elérkezett a pihenés napja, s tényleg, lehet hogy elérkezett, lehet hogy nem. Barátnői eszmecsere? Jut-e rá idő? Persze, csak a tartalma más, „gyerek és férj és megélhetés és élelmiszerárak és egy színházba is be kéne ülni és üdülni is a nyáron, az egész családdal, mert az embernek beszakad a háta egész évben és egyáltalán nyaralás lesz-e az is... ?” . .. Elszaladtak az esztendők, a „kisiskolás" anyóka lesz, a gyerekek hazahordják az unokákat, ünnepi családi ebédek; így mama, úgy mama, majd legközelebb megint jövünk, becsapódik a kapu vagy az előszobaajtó... A nagymamák eltűnődnek a hirtelen támadt csendben, amely a bérházakban lelket-roppantóan súlyos, de a falusi porták előtti kis- padokon sem sokkal elviselhetőbb, ahová kiülnek, mint öreg barátnők és nagyokat hallgatnak, s eszükbe jut, hogy valamikor azt hallották, „szép az öregkor is”, hát persze, ha keresi benne az ember a szépséget, talán valamicskét talál is -belőle. Középkorú asszony, belvárosi üzletben eladó, húszesztendős volt, amikor a pult mögé került,, a jó ég tudja, mennyi pulóvert, kardigánt, „szettet”, sálat, kesztyűt adott el, kipakolja az árut a pultra, visszapakolja, blokkot ír, jöhet a Következő, ismét lerámolja a polcokat... így megy ez. — Mit is kérdezett? — Barátnőkről. .. — Jha, igen. Vannak. Vagy nincsenek? Nem is tudom. Lánykoromban volt idő arra, hogy csatangoljunk az utcán vagy a Sétatéren, minden srácra rávihogtunk, sokat sírtunk, nevettünk. Most meg ... végül is mi itt, a brigád, mondhatnám úgy, hogy barátnők is vagyunk, de ez azért már más. Zárás után mindenki megy a maga útjára. — Találkoznak? — Ritkán. Ahányon vagyunk, annyifelé lakunk. A férjem egyik munkatársának feleségével jövök össze. Jól megvagyunk, a szomszéd utcában laknak. Csodálom végtelen nyugalmát, soha nem ideges, pedig két gyerek mellett ott van még idős, tehetetlen anyósa is. Én már megbolondultam volna a helyében. Elvált asszony, fiatal még, két kislányával él meg a mamával. — Tudod, lent dolgozom a műhelyben, közvetlen főnököm egy asszony. Azt mondhatom, ő a barátnőm. Abban a nyavalyás válási időszakban mellém állt, sokkal nagyobb aggodalommal és gondoskodással, mint ahogy azt egy főnöktől aZ ember elvárná. így alakult ki a barátságunk. — Kivételezik veled . .. — Nem igaz. Annál igazságosabb és okosabb. Különben is, miben juttatna előnyhöz? höz? — „Titkaidat" megosztod-e vele? Csúfondárosan néz rám: — Ahhoz éppen eléggé ismerjük egymást, te meg én, hogy megmondjam neked: a nőknek sokkal kevesebb titkol- nivalójuk van, mint a férfiaknak. Csak ti örökké jártatjátok a szátokat és az „őszinteség" mezében tetszelegtek s nem jöttök rá, időnként mekkorákat lódítotok! Főként, ha mirólunk van szó. Irodavezetőnő, néhány beosztottja van, két asszony és két lány. Ö maga kimért, elegáns, a drága szemüveg jól ÓH neki, talán ettől csinosabb is,- Nincs barátnőm. Azaz, hogy volt, elég régen, együtt érettségiztünk, ballagáskor sírva fogadkoztunk, hogy barátságunk örökké tart. Ma már nevetséges, de abban az időben egyforma ruhában, jártunk, együtt vásároltunk, közös varrónőnk volt.- Miérf volt ez nevetséges?- Ma az! Ma két legjobb barátnő megölné egymást, ha azonos göncöt húznak fel. Szóval .. . ez a drágalátos barátnőm egyszer bejelentette, hogy feleségül megy ahhoz a férfihez, akit már én bemutattam szüleimnek és már a házasságot tervezgettük.- Ez úgy hangzik, mint egy giccses regény. Miért nem a vőlegényt szidja? — Nincs mit szidnom rajta: nulla. Számomra nulla.- S azóta? — Semmi nincs azóta. Sem barátnő, sem férj. Egyedül élek, ezt a munkát szeretem, semmi nincs, ami a munkámról elvonná a figyelmemet. Látja, előrehaladtam, négy esztendeje kitüntetést kaptam. Mozi, színház, könyvek, nyáron utazom ... Egyedül is boldogulok. Egykedvűen néz rám szemüvege mögül. Szép arca mozdulatlan. Két-három nap múlva találkozom — véletlenül — az irodavezetőnő beosztottjaival, ülnek a Nádorban, a két asszony és a két lány.- Azt mondta, egyedül is boldogul?- Hiszen hallották, nem?- Persze. S ez egyszerűen nem igaz. Valóban egyedül él, de nem is boldogul. Tavaly föl- csalluk a Mecsekre, már jól benne jártunk a tavaszban, az autóbusz vonalán gyalog föl- keperkedtünk a Misinára. Nagy tömeg volt, a terasz tele férfiakkal, gyerekekkel, nőkkel, a főnöknőnk arcát a napfény felé fordította, sütkérezett, aztán egyszer csak hirtelen elbőgte magát. Ügy bőgött, mint egy szamár. Érti, ugye? Hívtuk azóta többször is, de tartózkodott. Névnapokon összedobunk egy kis pénzt, bármelyikünket is ünnepeljük. Ő kínosan vigyáz arra, hogy kétszer annyit dobjon bele a „nagykalapba”, mint mi. Azt hiszi, ez kötelessége, mert vezető. Olyan, mint egy finom műszer. Pontos, precíz. Csak lelke nincs. Valamikor kiölték belőle. Mi így is szeretjük őt.. . Nyáron történt Harkányban. Szép testű lányok, néhány barnára sült, izmaikat feszegető, kimért léptű fiú. — Gyerünk a vízbe! — vihán- colnak a lányok. Az izomkolosszus odaveti: — Pont itt, a sok vénasszony közé I A lányok megdöbbennek, egyik visszalép a medence szélétől s ezt mondja: — Egyszer nekem is elszárad a bőröm és a melltartóm alatt talán semmi sem lesz... Hasra fekszik a füvön, az arca alá húzza a frottírt. Rab Ferenc az l Ikb HELYEN ELFÉR. II Ujj TELJESÍTMÉNYŰ. II importalt CBOlTulwS. . ÄRA:1150 Ft OTP-hitel Cl AH o KERAVIUnAlko pható. [keravill] VIDÉKRE UTANvfnÉL SZALUT: 1053 Bpi V, Kossuth Lajos u. 2. Jóba rátáim, az évek Nem félek az évektől: az évek jóbarátaim. Nyugodt szívvel tudok mindent befejezni, mert kiváncsi izgalommal kezdek valamit. És az új mindig többnek, érdekesebbnek, értékesebbnek ígérkezik, mint ami volt. Úgy készülődök minden pillanatban az új tennivalóra, hogy élem saját elmúlt évtizedeimet, nemzetem évszázadjait, az emberiség ezeréveit, és időről időre, hogy ennen magamat értsem, számvetést csinálok a személyes és az öröklött múltról. Minden, amit tanultam, tapasztaltam, tettem, elgondoltam gazdagabbá tett, mert a múló évek gazdagítanak. Szeretek íróasztalnál ülni és szavakba formálni, amit érteni vélek, szeretem a szavak szépségét és okosságát, szeretek a szavak által gyönyörködtetni és tanítani, de még játszani is. És szeretek ott állni a katedrán, bölcsebb idősként úgy tanítani a köröttem évről évre jelentkező ifjúságot, hogy amit mondok okos mulatságul szolgáljon a számukra, s emlékezetes élménnyé váljék bennük a tananyag. Miért is féljen a múló évektől, aki élemedetten is úgy szólhat, hogy ifjak nemzedékei megértik? Szeretek utazni a nagyvilágban, s megadatott, hogy járhattam a távoli országokat. Otthon vagyok Európában. De ezt itthon érzem a legjobban. Elegendő egyszerre két vagy három hét a távoli tájon, azután sietek haza, hogy gazdagító emlékké váljék az útilátvány. Itt vagyok itthon, nem kívánnék külföldi lenni, anyanyelvem közege a hazám, a magyar irodalom és a nemzeti múlt a hazám, a bontakozó itthoni jelen a hazám: itt szeretek külföldjáró honpolgár lenni. Szeretem az otthonomat, amelyet saját ízlésem szerint rendeztem be, s ahol családfőként meleg biztonságban érzem az életemet. Létem formáját adja a hitvesi szerelem, amelynek érzelem-gazdagságát nem tudták kikezdeni a múló évtizedek közös gondjai, közös örömei, közös bánatai. Ez a harmónia ad erőt a megpróbáltatásokhoz, mert hiszen nincsen emberélet megpróbáltatások nélkül, s a legboldogabb embernek is van annyi bánata, hogy el lehetne szomorítani velük egy ország lakosságát. Szeretem az embereket, együttesen is, külön-külön is. És mindenek fölött szeretem a nőket, a szép és okos asszonyokat, a kedves és vidám leányokat, nélkülük oly színtelen és kopár volna az élet. Szerelmes vagyok magába a női nembe. És szeretem a könyveket, amelyek immár hosszú évtizedek óta ajándékozzák nekem a szépséget és a tudást. Életem körülveszik a költemények, a szépprózák, a drámák, az esszék és a különböző tudományok tanulmányai. így élek immáron hetedik évtizede. A történelem olykor kirángatott életformámból, megismertem az élet kényelmetlenségeit, veszélyeit és szörnyűségeit. De akkor is tudtam: író ember akkor politizál legjobban, ha íróasztalánál ül és ír, tanítóember akkor politizál a legjobban, ha a katedrán áll és tanít. Csak az emberségért legyen az, amit ír és amit tanít. Az évek pedig segítettek, hogy egyre inkább az legyek, aki vagyok, és szüntelenül gazdagították lelkemet. Ezért nem akartam soha fiatalabbnak tűnni, mint amennyi éppen vagyok. Miért félne az évektől, aki élni tudja és élni akarja a felgyülekezett évek méltóságát, aki megélt múltjának alapjáról szüntelenül készül a jövendőre? Aki így él, annak az évek jóbarátai, növekvő múlt és elébejáruló jövő közt szakadatlanul éli a jelent amely ma gazdagabb, mint tegnap, holnapra gazdagabb lesz, mint ma, habár közben gyűlnek a gyászok is, a csalódások is. Hanem, aki ezekre nincs felkészülve, az képtelen élni az élet örömeit A hetedik évtizedben ezt már jól érti az ember, és tudja azt is — közeli-távoli példákon tapasztalhatta - hogy elmehetek holnap és élhetek a pátriárkák koráig; a valószínűség a kettő között van. De addig önmagam szeretnék maradni, tevékeny, alkotó, a szépet élvező embernek, aki úgy távozik, hogy nyomot hagyott maga után e földön. Hegedűs Géza KERTVÁROSI, KÖZPONTI TELEPÜNKÖN AUTOMATIZÁLT, ALACSONY-NYOMASÚ olajtüzelésű kazánhoz fűtőt (nyugdíjast is), valamint karosszérialakatost felveszünk Jelentkezés: PÉCSI KÖZTISZTASÁGI ÉS ÚTKARBANTARTÓ VALLALAT TMK üzemvezetőjénél, PÉCS, BOLGÁR NÉPHADSEREG ÚTJA 92.
