Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)

1976-03-05 / 64. szám

Röviden TEKE. NB II. mérkőzések: Kaposvári Spartacus-Pécsi Spartacus 8:0, PMSC-Be- loannis 6:2, férli csapatok. CSELGÁNCS. A Pécsett megrendezett országos úttö­rő- és serdülő cselgánesver- senyen jól szerepeltek a siklósi versenyzők. Az úttö­rők között két első és két második, a serdülőknél há­rom első, egy második és egy harmadik helyet szerez­tek. A II. osztályú országos vidékbajnokságon Győrben Budai (PMSC) súlycsoport­jában első helyen végzett, a bajai országos ifjúsági versenyén Kiss (PMSC) má­sodik volt. ATLÉTIKA. A mohácsi já­rás ez évi mezei lutóbaj- nokságát március 6-án, szombaton délután 15 órai kezdettel Bolyban a sport­pálya környékén rendezik. A serdülök, ifjúságiak és felnőttek jutnak versenyzési lehetőséghez, a férli szá­mok mellett női számokat is lebonyolítanak. SÚLYEMELÉS. A Csepel országos ifjúsági versenyén Szabó László, a PMSC ver­senyzője pehelysúlyban 225 kg-os összteljesítménnyel (95, 130,) szerezte meg a győzelmet, ezzel teljesítette az I. osztályú szintet. KOSÁRLABDA. NB II. női mérkőzés: Közgazdasági Egyetem-Universitas PEAC 66:29, női csapatok Buda­pest. VÍVÁS. Csütörtökön Buka­restben megkezdődtek az IVB küzdelmei. A magyar if­júsági vívó válogatottal el­utazott a versenyre Remsey Ernő, az Universitas PEAC vívója, aki a párbajtőr ver­senyben állt rajhoz. Óriási meglepetés: Wales kiverte Angliát az UEFA-torna magyarországi döntőjéből A május 28—június 6. kö­zött Magyarországon sorrake- rülő 29. UEFA-torna tizenhatos döntőjébe jutásért április 14-ig még 18 selejtező mérkőzést ját­szanak az ifjúsági válogatot­tak. Március a selejtezők hó­napja, az esedékes találkozók zömét ebben a hónapban bo­nyolítják le. A „márciusi nyitány" mind­járt óriási meglepetéssel szol­gált: Manchesterben, az Ang­lia—Wales visszavágóra az an­golok 1:0-ás idegenbeli győ­zelemmel álltak ki, félidőben 2:0-ra vezettek, mégis Wales jutott a magyarországi dön­tőbe. Az eredmény: Wales— Anqlia 3:2 (0:2). összesítésben 3:3 az ered­mény, az idegenben elért több gól döntött Wales javára. Anglia kiesése teljesen vá­ratlan — és a magyar ifjúsá­gi válogatott szempontjából igen nagy jelentőségű. Rodnyináék negyedik világ­Anglia az UEFA-tornák fő­szereplője, legeredményesebb csapata. Az angolok 7 ízben nyerték cl az UEFA-kupát, 1971-től csak 1974-ben sikerült Bulgáriának megtörni győzelmi sorozatukat. A további két helyért Jugo­szlávia és Bulgária (március 28, április 11), valamint Olasz­ország és Belgium küzd (az el­ső mérkőzés Belgiumban 2:2- re végződött, a visszavágóra március 10-én kerül sor). A csoport-mérkőzések má­jus 28- és 30-án, valamint jú­nius 1-én Egerben, Gyöngyö­sön és Hatvanban játsszák. Az első alkalommal megrendezett kézilabda Komarov Kupa díj­kiosztó ünnepségét csütörtökön délután tartották a megyei sport- hivatalban. Képünkön: Somkúti Ede, a Komarov Gimnázium és Szakközépiskola igazgatóhelyettese átadja a dijat a lányok cso­portjában első helyen végzett Sportiskola csapatkapitányának. Götteborgban, a világbajnok­ságon szerdán este 8000 néző előtt került sor a párosok sza­badon választott gyakorlataira. A várakozásnak megfelelően a szovjet Rodnyina, Zajcev ket­tős kiemelkedett a mezőnyből, de ezúttal elmaradt teljesítmé­nyük értékelésekor az álom­hatos, Rodnyina és Zajcev együtt a negyedik világbajno­ki címet szerezte. A páros műkorcsolyázás 1976. évi világbajnoka: Irina Rod­nyina, Alekszandr Zajcev (Szov­jetunió) 9 hsz 140,94 pont; 2. Romy Kermer, Rolf österrich (NDK) 23 hsz 136,88 pont; 3. Irina Vorobjeva, Alekszandr Vlaszov (Szovjetunió) 28 hsz 136,36 pont. Megkezdődtek az OB l-ben az 1976. évi sakk-csapatbajnoki mérkőzések. Az első fordulóban a PMSC sakkcsapata bravúros, 11:3 arányú győzelmet aratott Debrecenben a DEAC ellen. A sok győztes mérkőzés közül az alábbiakban Illés László csilla­gos I. osztályú, ifjúsági verseny­zőnek vezéráldozatos játszmáját mutatjuk be. SZICÍLIAI VÉDELEM Illés L.—Nagy I. 1. e4, c5, 2. Hf3, dó, 3. d4 cd:, 4. Hd4:, Hf6, 5. Hc3, a6 (A szicíliai védelem úgynevezett Najdorf-változata jött létre.) 6 Fg5, e6, 7. f4, Fe7, 8. Vf3, Vc7 16. - Fd4:, 17. Bd4:, ed:, 18. Be1f, Kf8, 19. Be5, g6, 20. Hd5:, Vc5, 21. c3, Kg7, 22. f5, gfú kölcsönös esélyekkel.) 17. Kb1, Fd4:, (17. — ed:-re 18 Hd5:, Vd6, 19. Hf5, Vc6, 20. Hf6:j, Vf6:, 21. Bd6l, Vg5, 22. h4! és matt vagy vezérvesztés.) 18. Fc6f, Ke7, 19. He2, Vc7, 20. Hd4:, Bd8, 21. Fe4, Kf8, 22. Bhfl, Kg8, 23. Hc6, Bc8, 24. Bd2, g6, 25. Bfd1, Kg7 26. Bd7, Vf4, 27. Ff3, Vc4, 28. Bf7:t, Kg8, 29. Bb7, Kh8, 30. b3, Vc3, 31. Bld7, b4, 32. Bh7:f, Kg8, 33. He7f, Kh7:, 34. Hd5f és a sötét feladta. Kocsis László A csapatkapitány visszavonult Két évtized a labdarúgópályán A mérkőzés előtt Stepón Ti­bor diktálta a Mázaszászvár összeállítását. A balhátvédhez érve azt mondta: Bocz. Aztán gyorsan a fejéhez kapott és így szólt: — Elnézést.. . javítanom kell, Nemes lesz a balhátvéd, de az elmúlt években mindig Bocz Jancsi játszott ezen a poszton. Csapatkapitányunk visszavonult, csaknem két évtizeden keresz­tül volt a játékosunk, Így ta­lán „megbocsátható" ez a té­vedés. Bocz János 1957-ben lett a mázaszászvári piros-feketék já­tékosa. A klubhoz a katona éveket leszámítva végig hű ma­radt. Az első csapatban 1958 őszén szerepelt először. Jól em­lékszik még a sellyei mérkőzés­re, ahol balszélsőt játszott. Ké­sőbb került a védelembe, ahol megtalálta a számára legked­vezőbb szerepkört a balhátvéd posztján. A két évtized alatt számos emlékezetes mérkőzésnek volt szereplője. A 60-as évek má­sodik felében különösen jól ment a csapatnak, feljutottak az akkori NB II-be. Országosan ismert együttesek léptek pályá­ra Mázaszászváron, növekedett ez érdeklődés a szurkolók ré­széről is. 1969-ben a volt NB l-es Dorog volt az ellenfél és hatalmas küzdelemben a máza- szászváriak bizonyultak c jobb­nak. Pedig abban az évben a Dorog olyan csapatok előtt nyerte meg a nyugati csoport­ban a bajnokságot, mint a Szekszárd vagy a Pécsi Ércbá­nyász. A sikerek mellett voltak ku­darcok is. 1971-ben kiestek az NB ll-ből és az őszi forduló után a sereghajtók között volt a csapat az NB lll-ban. 1972 tavaszán huszáros hajrával be­hozták a hátrányt és kiharcol­ták a feljutást. Azóta a ma­gyar labdarúgás harmadik vo­nalában szerepelnek. Akkor lett csapatkapitány Bocz János. A pályán kívül, a munkahe­lyén is helytállt. A szászvári bányaüzemben lámpamester, így a visszavonulás nem oko­zott törést. Edzője Stepán Ti­bor így jellemezte: — Minden edzőnek olyan já­tékost kívánok, amilyen Bocz Jancsi volt. Játszott ő is gyen­gébb formában, de küzdeniaka­rása kifogástalan volt. Mint csapatkapitányra is mindig le­hetett számítani. Bátran példa­ként állíthattam játékostársai elé. A Mázaszászvár—ZTE Felsza­badulási Kupa mérkőzésen ta­lálkoztunk. Csapata játékával elégedett volt, hisz a piros-fe­keték legyőzték az NB l-es egerszegieket. — Az ősz jobban sikerülhe­tett volna a bajnokságban. így a tavasz nehezebb lesz, de re­mélem előrébb lépünk a táblá­zaton. Azért mondom így, hogy „lépünk", mert szurkoló­ként ott leszek minden hazai meccsen. Hogy vállalnék-e munkát a csapat mellett? Ha a szakosztály igényt tart rám, akkor nagyon szívesen. L. L. A RÁDIÓ ÉSTELEVÍZIÓ mos 9. 0-0-0, Hbd7, 10. Fe2, (Vilá­gos ritkább folytatást választott. Szokásosabb 10. Fd3 vagy 10. g4.) b5, 11. Ff6:, Hf6:, (11. — Ff6: után 12. Fb5:! és vilá­gos nagy támadást és három gyalogot kap az áldozott tisz­tért.) 12. e5!?, Fb7, 13. ef:M, (Világos a támadás érdekében merész vezéráldozatot hoz.) Ff3:, 14. Ff3:, Ff6:, 15. Fa8:, d5, (Kötelező lépés, mert min­den, egyéb változatban világos fonalason nyer.) 16. Fd5:, Vf4:f?, (Hiba, jobb lett volna Kupakrónika BEK Dinamó Kijev (szovjet)—St. Etien­ne 2:0 (1:0), Hajdúk Split—PSV Eindhoven 2:0 (2:0), Borussia Mön­chengladbach—Real Madrid 2:2 (2:1), Benfica—Bayern München 0:0. KEK Den Haag—Wst Ham United 4:2 (4:0), Anderlecht—Wrexham 1:0 (1:0), Celtic:—Sachsenring Zwickau 1:1 (1:0). UEFA FC Brugés—Milan 2:0 (1:0), Bar­celona—Levszki 4:0 (2:0), Dynamo Dresden—FC Liverpool 0:0, Hambur­ger SV—Stal Millec 1:1 (1:0). RADIO KOSSUTH RADIO 8.27: Változó világtérkép. Óriás­kohó Kurszk mellett. 8.37: Zenekari muzsika. 9.34: Óvodások műsora. 10.05: Iskolarádió. 10.35: Versek. 10.40: Sándor Renée Mozart-műve- ket zongorázik. 11.00: Hogy volt? Nemes György műsora — műsorok­ról. 12.35: Tánczenei koktél. 13.20: Verbunkosok, népdalok. 14.19: Dá­vid Gyula—Raics István: Égő sza­vakkal. — Kantáta. 14.25: ,,Nyitni- kék.” Kisiskolások műsora. 15.10: Zengjen a muzsika. 16.00: A világ- gazdaság hírei. 16.05: Védetlenül? Dokumentumműsor. 17.05: Bemutat­juk úi felvételeinket. Magyar szer­zők műveiből. 17.23: Nóták. 17.42: Hangverseny a Mindenki Zeneisko­lája hallgatóinak. 18.25: Új köny­vek. 19.15: Ifjúságunk. — Verses ösz- szeállítás. 20.20: Katonadalok. 20.40: Mítoszok és legendák a Bib­liában. — IV. rész. 21.05: Évfordu­lók nyomában ... 21.44: Láttuk, hallottuk — a színházban és a mo­ziban. 22.30: A dzsessz világa. 23.30: Három Vivaldi concerto. 0.10: Operettdalok. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: Nicolae Herlea énekel. 8.38: Nóták. 9.08: Áram telefonhívásra. 9.23: Délelőtti torna. 9.33: Fúvós­zene. 10.00: A zene hullámhosszán. 11.50: Mire jó a szülői értekezlet? Jegyzet. 12.00: Az élő népdal. 12.10: Réti József operettfelvételeiből. 12.33: Magyar muzsika. 13.00: Nők­ről — nőknek. 13.33: A Lipcsei Rá­dió gyermekzenekara játszik. 14.00: Kettőtől ötig . . . 17.00: Az Ifjúsági Rádió órája. 18.00: Harminc perc rock. 18.33: Böngészde. Az elmúlt hónap zenei eseményeiből. 19.35: Mahler: Gyermek gyászdalok — dalciklus Rückert versekre. 20.04: Új magyar sanzonok. 20.33: Hogy volt? 21.32: Részletek zenés játékokból. 22.33: Népdalok. 23.00: Operarész­letek. 23.30: Kovács Andor szerze­ményeiből. 3. MŰSOR 14.05: Magyar zeneszerzők. 14.27: Két vonósnégyes. 15.20: Wolf: A kormányzó. Négyfelvonásos opera. 17.39: A könnyűzene zongoravirtuózai. 18.03: Barokk mesterek műveiből. 19.15: Iskolarádió. 19.33: A Molde-i dzsesszfesztivál felvételeiből. 19.53: Tallózás a bolgár sajtóban. 20.12: Beethoven: IX. szimfónia. 21.25: Közkívánatra! — a nőnap jegyé­ben. PÉCSI RÁDIÓ 17.00: Műsorismertetés, hírek. 17.05: Ritmus és dallam. 17.30: Az erkölcsi szankciókról. Dr. Kiss Ist­ván előadása. 17.35: Hangverseny­naptár. 17.40: Szakmák — emberek. A bányász. Gombár János riportja. 17.50: Ella Fitzgerald, Louis Armst­rong és Gilbert Bécaud felvételei­ből. 18.00: Dél-dunántúli híradó 18.15: Szalai Ferenc népi zenekara játszik, Babai Szilveszter klarinéto- zik. 18.25: Hírösszefoglaló. 18.30: Szerb-horvát nyelvű műsor. — Hí­rek. — Gyermekdalok. — Ök vol­tak az elsők. A nemzetiségi taní­tóképzés 30 éve. — Új hangleme­zekről! Közben: A könyvesbolt ki­rakatából. 19.00: Német nyelvű mű­sor. — Hírek. — Kulturális magazin: Új könyvek. — A nemzetiségi kul­túráért. Beszélgetés Habich Komád­dal, a nagyhajmási fúvószenekar nyugdíjas karmesterével. — Nép­dalcsokor. 19.30: Műsorzárás. MAGYAR TV 8.00; Tévétorna, (ism.) 8.05: Tör­ténelem. (Alt. isk. 5. oszt.) 9.05: Földrajz. (Alt. isk. 6. oszt.) 10.25: Dúdoló. Bartók Béla: Este a szé­kelyeknél. (ism.) 11.05: Fizika. (Alt. isk. 8. oszt.) 12.10: Francia nyelv. (Középisk. II. oszt.) 13.05: Történe­lem. (ism.) 14.05: Földrajz, (ism.) 15.55: Fizika, (ism.) 16.40: Irány az egyetemi Előkészítő a felsőfokú fel­vételi vizsgákra. . 17.28: Hírek. 17.35: Keresztül Mexikón. Lengyel rövid­film. 17.50: Kongresszusi levél. Ri­portműsor. — I. rész. 18.20; Ot perc meteorológia. 18.25: Mindenki közlekedik. Közlekedési műsor. 18.40: A hétköznapok politikája. — III. Osztályok és érdekek. 19.10: Rek­lámműsor. 19.15: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Tévétorna. 20.05: Szin-JATEK-szin. Színházi vetélkedő sorozat. — IV. Madách Színház. 21.35: A Tv-híradó különkiadása az SZKP XXV. kongresszusáról. (Szí­nes!) 21.55: Látogatóban Hauser Ar- noldnál. Portréfilm. — II. rész. 22.45: Tv-híradó. 2. MŰSOR 20.00: Látogatás Czóbel Béla mű­termében. Portréfilm. (ism.) 20.25: Egy diplomata a maják országá­ban. NSZK dokumentumfilm. (Szí­nes!) 21.10: Tv-híradó. — 2. 21.30: MOKÉP-reklám. 21.35: Klasszikusok tévéfilmen: Tarasconi Tartarin. Ma­gyarul beszélő olasz tévéfilm-sorozat. — III. rész: Tartarin az Alpokban. JUGOSZLÁV TV 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Mérleg pontos méréshez. 18.15: Társadalmi témák. 18.45: Népi mu­zsika. 19.15: Zöld jelzés. 20.00: Hét csapda. — Vetélkedő. 21.05: Egy seriff New Yorkban. — Filmsorozat. 2. MŰSOR 18.30: A rongyos tigris. — Film­sorozat. 20.00: Baráti meggyőzés. 21.10: Huszonnégy óra. 21.25: A Margand-vonósnégyes. Tenisz EK Magyar győzelem Csütörtökön a Körcsarnokban került sor a tenisz Európa Ku­pa 13. fordulójában a Magyar- ország—Franciaország mérkő­zésre. Szőke-JauUret 6:3, 3:6, 6:4 Szőke kezdte az adogatást, és már ellenfele második ado­gatását elnyerte. A másodikban JauUret kezd­te az adogatást és 3:2-re veze­tett, amikor néhány vonalbírói hiba Szőkét megzavarta és el­vesztette adogatását. így a francia versenyző jutott 4:2-es vezetéshez. Szőke nem tudta összeszedni magát és 23 perc alatt vesztett. A döntő játszmában ismét Szőke kezdte a játékot. 1:1, majd 2:2. Rendkívül feszült lett a légkör, a vendég versenyző többször reklamált. 5:4-es Sző­ke vezetésnél Jauffret adoga­tott, de egymás után három szerváját elvesztette. Ezután a francia idegességében elvesz­tette adogatását, a pont, a játék, és ezzel a játszma is Szőkéé lett. Jauffret azonban — sajnos - a fejét is elvesz­tette: mielőtt az öltözőbe vo­nult, leöntötte a döntnököt. Kár volt a sportszerűtlen jelenetért. Magya rország—Franciaország 1 :0. Mielőtt Taróczy és a balkezes Dominguez elkezdte volna mér­kőzését, a közönség megtap­solta a már felöltözött és le­higgadt Jauffret. Taróczy-Dominguez 7:6, 6:4. A két első játékos kemény ütésekkel hozta játékba a lab­dát, biztosan nyerték adogatá­saikat. Harmincöt perces csa­ta után kezdődött a rövidített játék: 3:3-ig itt sem született döntés. A francia negyedik ado­gatását Taróczy végre elnyerte, majd a sajátját hozzátette. A francia megadta magát 7:3-ra. A második játszmában Do­minguez egyenlőről nyerte el­ső adogatását, Taróczy viszont nullára. A francia második ado­gatásánál a magyar versenyző kétszer is pompásan ejtett át hálóhoz rohanó ellenfele fe­lett. Az eredmény: Dominguez számára a játék elvesztése, megvolt a magyar előny, mire a francia megint csak addig veszekedett, amíg az oldalbírót le nem cserélte a döntnök, mert az többször is lábhibát jelzett. Nem ment könnyen a folytatás, de mégis eljutottak 4:3-ig. A franciának most kel­lett fordítania. Egymás után két pontot szerzett, majd 15:40 lett és visszanyerte elvesztett ado­gatását (4:4). A lehetőségtől megremegett a keze, kettős hibával kezdte adogatását, majd Taróczy nö­velte előnyét egy leírhatatlanul szép labdamenetben. Ettől kezdve Taróczy már nem en­gedte szóhoz jutni. Elnyerte a francia adogatását, majd a sa­játját az első jáfszmalabdájá- val megnyerte. Ezzel a mérkő­zést és a Magyarország—Fran­ciaország találkozót is meg­nyerte. Magyarország -Franciaország 2:0. Dunántúli napló ____ A z MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi üg/elet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja 3 Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel: 13-177, 13-696. Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents