Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)

1976-03-05 / 64. szám

1976. március 5., péntek Dunántúlt napló 5 NAGYVILÁGBAN KS/D. NAPLÓ, TELEFOTO Moszkvában az SZKP XXV. kongresszusa tiszteletére képzőművészeti kiállítás nyílt. Képünk előterében: Rukavisnyikov alkotása: Szerelők. Kommentár Sajnos, semmilyen szimbo­likus jelentősége nincs an­nak, hogy Carvalho, a haj­dani COPCON egykori pa­rancsnoka előtt megnyílt a börtön kapuja, Osorio őr­nagy mögött viszont bezá­rult. önmagában ez a lisz- szaboni hír legfeljebb azt illusztrálja, hogy Carvalho, ellen megdőlt mindenfajta vád, a Kereszténydemokra­ta Párt volt főtitkára viszont egyelőre a rács mögül kény­szerül nyomon követni a por­tugáliai fejleményeket. Alighanem Osorio még így is elégedett a dolgok állá­sával: Portugáliában ugyan­is számottevően megerősödött a jobboldal. Osorio őrnagy hazatérése Tamadas jobbról (Spinolával együtt elmenekült az egy évvel ezelőtt meg­hiúsult puccskísérlet után!) több okból is figyelemremél­tó: 1. most bontakozik ki az április 25-én tartandó nemzetgyűlési választások kampánya; 2. a portugál jobboldal koncentrált táma­dásba lendült; 3. úgy tűnik, végleg megbomlott az MFA egysége és a forradalmi fo­lyamat hívei a tisztek köré­ben kisebbségbe szorulnak. Másszóval: Osorio elérke­zettnek látta az időt a cse­lekvésre. Ahhoz pedig, hogy ismét a színre lépjen, min­denekelőtt haza kellett tér­nie. Ez megtörtént, s ezen az sem változtat lényegesen, hogy formai okokból — az őrnagy ellen méq érvényes az elfogatási parancs — át­menetileg letartóztatták. Carvalho kiszabadulásának hírét sem szükséges túlérté­kelni. A tábornokot lefokoz­ták, a biztonsági erőket fel­oszlatták, s esetére a régi mondás nagyon -is időszerű: „mit ér a tábornok sereg nélkül?!” Vele szemben a hangadó Morais da Silva tábornok, a légierő főpa­rancsnoka, aki Angola elis­merése ürügyén indított hecc­kampányt Antunes külügymi­niszter, de rajta keresztül az egész mai portugál kormány­zat ellen. Jó lenne azt hinni, mindez elszigetelt jelenség. Félő azonban, hogy ezúttal több­ről van szó. Bekövetkezhet a némelyek által már régeb­ben kilátásba helyezett ál­talános jobboldali támadás. Ebben a bírálat éle Antu­nes őrnagyot és társait éri ugyan, de a tulajdonképpe­ni célpont a portugál de­mokratikus átalakulás, s mindaz, ami ezzel összefügg. A szélsőbaloldali akcióba keveredett Carvalho szabad­lábra helyezése és Osorio színrelépése, majd letartóz­tatása tehát csupán az ösz- szehangolt jobboldali táma­dás forgatókönyve szempont­jából fontos dramaturgiai elem. A cselekményszövés — és cselszövés? — miatt lé­nyeges, de nem helyettesíti magát a drámát. ♦ BEIRUT: William Simon amerikai pénzügyminiszter csü­törtökön Abu Dhabiban meg­kezdte tárgyalásait az Arab Emirátusok Államszövetsége és az Egyesült Államok gazdasági és kereskedelmi ■ kapcsolatai lejlesztésének kérdéseiről. Az Abu Dhabi rádió szerint a pénz­ügyminiszter a nap folyamán találkozott laid Bin Szultán Al- Nahajan sejkkel, az államszö­vetség elnökével, Abu Dhabi uralkodójával. + STOCKHOLM: A svéd dokkmunkás szakszervezet há­romhónapos bojkottot jelentett be a Chiléből érkező árukra és hajókra. A szövetség elnöke közölte: akciójuk célja az, hogy ráirányítsák a közvélemény fi­gyelmét a Chilében uralkodó állapotokra, ezenbelül a Luis Corvalán és a Népi egység más vezetői ellen készülő per­re. A kikötői dolgozók az or­szág más szakszervezeteit is felszólították a bojkott támoga­tására. + HELSINKI: Helsinkiben augusztus 26-tól 29-ig nemzet­közi konferenciát tartanak a fegyverkezési verseny befejezé­séért, a leszerelésért és oz eny­hülésért vívott harc jegyében — jelentette be csütörtökön a finn fővárosban a békeszerető erők moszkvai világkongresszu­sán létrehozott nemzetközi ta­nács. A konferencia munkájá­ban különböző békeszervezetek képviselői vesznek részt. + LISSZABON: Lisszabonban hivatalosan megerősítették, hogy csütörtökre virradóra ki­engedték börtönéből Carvalhot, a megszüntetett COPCON volt parancsnokát. A január 20. óta fogva tartott őrnagyot házi őri­zet alá helyezték. Carvalhoval egyidejűleg szabadon enged­tek 17 egykori fasiszta titkos­rendőrt is. Rendőrtámadás Yitoriában Rendőri erősítéseket küldtek a spanyol hatóságok csütörtökön hajnalban a baszkföldi Vitoriá- ba, ahol a rendőrség szerdán fegyverét használva két tüntetőt megölt, körülbelül 50-et pedig megsebesített. Az erősítéseket Valladoidból és Madridból irá­nyították a Bilbaótól 40 kilomé­terre fekvő városba, ahol csü­törtökön hajnalban barikádok, felforditott autók, feldöntött ut­cai lámpák, kövezetüktől meg­fosztott utcák emlékeztettek a rendőrségnek Franco halála óta végrehajtott legbrutálisabb táma­dására. Vitorlában — mint beszámol­tunk róla — 6000 vasas már két hónapja tart bérsztrájkot. Szer­dán a város többi dolgozója a vasasok támogatását a szintén beszüntette a munkát: Vitorlá­ban a sztrájk általánossá vált. Követeléseik hangsúlyozására a munkások kivonultak az utcára. A rendőrség egyre durvább esz­közökkel próbálta feloszlatni a tüntetést, amelynek részvevői a késő délutáni órákig megőrizték hidegvérüket. A DPA számol be arról, hogy a rendőrség füst­bombákkal és könnygázgránátok­kal kergette ki a Szent Ferenc templomból az oda menekült több ezer tüntetőt. + PRÁGA: A Rude Pravo csütörtöki száma „Lám hova jutott a harmadik úton” — cí­mű írásában reagál egy nyi­latkozatra, amelyet Óta Sík adott az AFP hírügynökségnek. A lap megírja, hogy az emig­ráns politikus, aki még nemré­gen is előszeretettel hangoztat­ta, kész a szocializmus pozíciói­nak védelmére, az AFP-nek adott interjújában a kommu­nista stratégia „világhódító szerepéről beszél, s azt fejtege­ti, hogy ez ellen „a nyugati hatalmaiknak harcolniuk kell”, nem dughatják fejüket a ho­mokba. ♦ RIO DE JANEIRO: A négynapos riói karnevál záró mérlege: 155 halott, 16 132 kór­házban ápolt sebesült. A rend­őrség a karnevál alatt 952 eset­ben volt kénytelen közbelépni. A riói városi hatóságoknak hat­millió dollárjába került a fesz­tivál megrendezése és lebonyo­lítása. + TEL AVIV: Rabin izraeli miniszterelnök csütörtökön Jeru­zsálemben egyetemisták előtt mondott beszédében felszólítot­ta az Egyesült Államokat, hogy ne szállítson fegyvereket az arab országoknak. + BEIRUT: Camille Chamoun libanoni belügyminiszter közlé­se szerint halálos áldozata van annak az incidensnek, amely az ország északi részében, Gubaiyat város térségében zaj­lott le. Mint a belügyminiszter elmondta, fegyveresek megtá­madtak egy gépkocsit, s a lö­völdözés következtében egy ember meghalt. A támadók az autó két utasát elrabolták, a belügyminiszter nem közölt rész­leteket. ♦ WASHINGTON: Mike Mansfield amerikai szenátor, a szenátus demokratapárti cso­portjának veterán vezetője csü­törtökön sajtóértekezleten be­jelentette: huszonhárom esz­tendei szenátort ténykedése után nem kívánja újból jelöl­tetni magát a novemberi kong­resszusi választásokon. A 73 esztendős Mansfield döntését nem indokolta. ♦ NEW YORK: Birch Bayh szenátor, aki egyike a demok­ratapárti elnökjelöltségre pályá­zóknak, a massachusettsi elő­választásokon kedden elszenve­dett nagyarányú vereségét kö­vetően közölte: kampányát be­szünteti és visszalép a versen­géstől. Magyar felszólalás az BMSZ-ben Az ENSZ leszerelési világ- konferencia előkészítésével fog­lalkozó különleges bizottság szerdai ülésén felszólalt Józan Sándor tanácsos, d magyar ál­landó ENSZ-képviselet tagja. A felszólaló kifejtette a ma­gyar kormány álláspontját és hangsúlyozta: megértek a fel­tételek ahhoz, hogy ne csak a kormányok leszereléssel kap­csolatos véleményét vizsgálják, de hozzá kell fogni a leszere­lési világkonferencia konkrét előkészítéséhez is. Egy-kót nuk­leáris nagyhatalom vonakodá­sa - mondotta - nem akadá­lyozhatja meg az államok túl­nyomó többségének óhaját. A magyar kormány szilárd meggyőződése, — hangoztatta Józan Sándor tanácsos — hogy egy jól előkészített világkonfe­rencia új lendületet adna va­lamennyi leszereléssel kapcso­latos probléma megoldásához és elősegítené az általános és teljes leszerelés ügyét. • Megkezdődött az OSZP kongresszusa Az Olasz Szocialista Párt ró­mai, 40. kongresszusa csütörtö­kön megkezdte a vitát: Fran­cesco de Martino főtitkpr be­számolója fölött. A beszámoló a tavalyi közigazgatási válasz­tások és a januári kormány- válság alapján gyökeres fordu­latot sürgetett mind az olasz kormánypolitikában, mind a szocialista párt eszmei-politikai irányvonalát illetően. Távlati célként a kereszténydemokrata uralmat felváltó baloldali kor­mányt jelölte meg (számos kér­désben azonban ezzel egyidő- ben bírálta az Olasz Kommu­nista Párt irányvonalát). • Haderőcsökkentési tárgyalások Csütörtökön Bécsben újabb ülést tartottak a közép;európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentéséről tár­gyaló delegációk. A Hofburg- ban rendezett hivatalos ülés után rendezett rövid sajtótájé­koztatón közölték, a plenáris tanácskozáson dr. Sla’womir Sabrowa nagykövet, a lengyel küldöttség vezetője szólalt fel. Kifejtette, hogy a lengyel dele­gáció megítélése szerint a bé­csi tárgyalás fontos szakaszá­hoz érkezett. A szocialista országok küldöttség- vezetőinek baráti találkozója az SZKP vezetőivel Csütörtökön Moszkvában ta­lálkozót tartottak szocialista or­szágok kommunista és mun­káspártjainak az SZKP XXV. kongresszusán részt vevő kül­döttség-vezetői Leonyid Brezs- nyevvel, az SZKP KB főtitkárá­val, valamint az SZKP KB Po­litikai Bizottságának tagjaival és póttagjaival, illetve a Köz­ponti Bizottság titkáraival. A találkozón részt vett: Tó­dor Zsivkov, a Bolgár Kommu­nista Párt Központi Bizottsá­gának első titkára, Gustáv Hú­sok, Csehszlovákia Kommunis­ta Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkára, Sztane Dolanc, a Jugoszláv Kommunisták Szö­vetsége Központi Bizottsága El­nöksége Végrehajtó Bizottságá­nak titkára, Fidel Castro, a Kubai Kommunista Párt Köz­ponti Bizottságának első tit­kára, Edward Gierek, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titká­ra, Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának első titká ra, Jumzsagijn Cedenbal, a Molgol Népi Forradalmi Párt Központi Bizottságának első tit­kára, Erich Honecker, a Német Szocialista Egységpárt Közpon­ti Bizottságának első titkára, Nicolae Ceausescu, a Román Kommunista Párt főtitkára és Le Duan, a Vietnami Dolgo­zók Pártja Központi Bizottsá­gának első titkára. A találkozó szívélyes, bará­ti légkörben zajlott le. Díszelőadás a Kreml kongresszusi palotájában Moszkva A szovjet művészet legkivá­lóbb képviselőinek közreműkö­désével csütörtökön díszelő­adást rendeztek a Kreml kong­resszusi palotájában az SZKP XXV. kongresszusa tiszteletére. A díszelőadáson megjelent Leonyid Brezsnyev, Nyikolaj Podgornij, Alekszej Koszigin és több más szovjet vezető. Ott voltak, a külföldi kommunista és munkáspártoknak, a nemze­ti-demokratikus és szocialista pártoknak az SZKP XXV. kong­resszusán résztvevő küldöttei is. A Nagyszínház énekkara és zenekara által előadott ünne­pi prológus után bemutatták az elmúlt ötéves tervidőszakról készített művészi dokumentum NEW YORK A szovjet hírügynökség az SZKP XXV. kongresszusának amerikai sajtóvisszhangjával foglalkozva megállapítja: a lapok a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti eny­hülés és az együttműködés elmélyítése politikájának fon­tosságát hangsúlyozzák. A Washington Post Leonyid Brezs­nyev beszédéből azt a részt emeli ki, amely szerint kedve­zőek a szovjet—amerikai kap­csolatok további javításának távlatai. BERLIN Az NDK Ifjúsági Szervezetei­ben megkezdődött az SZKP kongresszusa beszámolóinak ta­nulmányozása. Az első vitakört a berlini Tunkwerk fiataljai szervezték meg. A csütörtöki Neues Deutsch­land részletes tudósítást közölt a kongresszus szerdai ülésé­ről. A lap tudósítói aláhúzzák, hogy a szovjet nép, lenini pártjának vezetésével teljes energiával és tetterővel folytat­ja a kommunizmus építését. PRÁGA A csütörtöki csehszlovák la­pok beszámolnak arról, hogy az SZKP XXV. kongresszusa egyhangúlag jóváhagyta az új ötéves népgazdaság-fejlesz­tési terv fő irányelveit és eh­hez fűznek kommentárokat. A Tribuna megállapítja: a szovjet nép jólétének tényei meglepik a szocializmus ellen­ségeit. Például az a hatalmas lakásépítési program, amely­nek során az elmúlt öt évben 56 millió szovjet állampolgár költözhetett új lakásba úgy valósult meg, hogy a lakbérek 1926 óta nem változtak és 12—15-ször alacsonyabbak, mint az Egyesült Államokban. A szovjet társadalom fejlődé­sével kiteljesedik az emberek szabadsága és ami ebben alapvető, megnő szabadságuk az anyagi szférában. Ez igazi szabadság, igazi demokrácia, mert az emberek javát szolgál­ja. filmet, amely felvonultatta a szovjet ember legkiválóbb jel­lemvonásait megtestesítő kom­munisták egész sorát. A műsor további számait előadó művészeti együttesek és a szólisták az összes szov­jet köztársaságot képviselték. Fellépett Igor Mojszejev és Nagyezsda Nagyezsgyina tánc- együttese, Ljudmila Zikina éne­kesnő, Natalja Besszmertnova, és Vlagyimir Vasziljev, a Bolsoj két balettszólistája. Ezután következtek a külföl­dön is népszerű szovjet népi énekkarok és táncegyüttesek. A műsor befejezéseként elhang. zott Georgij Szviridov „Óda Leninhez” című műve, amely­nek szövegét Robert Rozs- gyesztvenszkij írta. HANOI A Nhan Dán kongresszusi tu­dósításában, Koszigin beszá­molója alapján ismertette a IX. ötéves terv kimagasló ered­ményeit aláhúzva, hogy a szov­jet népgazdasági potenciál az utóbbi tíz esztendőben csak­nem megkétszereződött. ROMA Rómában olasz nyelven, nagy példányszámban megje­lentették az SZKP Központi Bi­zottságának Leonyid Brezsnyev főtitkár által előterjesztett kong­resszusi beszámolóját. LISSZABON Alvaro Veiga Oliveira, Por­tugália környezetvédelmi és közmunkaügyi minisztere inter­jújában megállapította, hogy most, amikor a reakciós erők mindent elkövetnek, hogy fel­számolják Portugáliában a for­radalmi folyamatot, megkülön­böztetett jelentőségük van a szovjet nép munkasikereinek, a szovjet állam békeszerető kül­politikájának. A történelem a lenini útmutatásokhoz hű SZKP- ra hárította azt az óriási fele­lősséget, hogy feltárja a világ valamennyi népe előtt a hala­dás új távlatait — mon­dotta. HELSINKI Veikko Helle, a finn parla­ment elnöke Helsinkiben a TASZSZ tudósítójával folytatott beszélgetése során hangsúlyoz­ta: feltétlenül egyet kell érte­ni azzal az értékeléssel, ame­lyet az SZKP XXV. kongresszu­sa adott az európai biztonsá­gi és együttműködési értekez­letről. Különösen jólesett érte­sülni arról, hogy az SZKP Köz­ponti Bizottságának főtitkára indítványozta a békéért és a nemzetközi együttműködésért, a népek szabadságáért és füg­getlenségéért vívott további harc programját. Támogatni kell Leonyid Brezsnyevnek azt a javaslatát, hogy az enyhülé­si folyamatot ki kell terjesz­teni Ázsiára és más földrészek­re.

Next

/
Thumbnails
Contents