Dunántúli Napló, 1976. március (33. évfolyam, 60-90. szám)

1976-03-20 / 79. szám

6 Dunántúlt napló 1976. március 20., szombat *óth Lajos bátyámat ke­resem. Feleségével az udvaron találkozom, kérdezem tőle, hol jár az urad, azt mond­ja, fönt a szőlőben, mert a Cső- szi Sanyi megkérte, segítse le­fejteni a bort, de rögtön itthon lesz — teszi hozzá eléggé bi­zonytalanul, amit én meg is ér­tek. Betonjárda vezet föl a pin­cékhez — a járdát — Szabó Dénes vb-titkár mondja —, a tanács csináltatta meg, mert fönt jónéhány család is lakik régi présházakból „avanzsált” lakásokban, hát ne caplassa- nak örökké a sárban. Mindket­tőjük pincéje zárva, hiába zör­getek, a jóég tudja hol „fejtik” a bort, később aztán előbuk­kannak, egy kisebb demizson- nal, annál nagyobb jókedély- lyel, éppen a temető felé veze­tő úton lopakodtak haza, ami­kor utánuk kiáltok. — Eddig vártunk rád ... — mondja Tóth Lajos. — Hiszen nem is tudtad, hogy jövök! — Két éve húsvétkor ígérted, hogy rövidesen jössz ... Jókat nevetünk lefele az úton, mert a nyugdíjas ÁFÉSZ-elnök, népfrontos és a község minden­tudója, vagyis Tóth Lajos pa­naszolja, hogy fiatalsága rá­ment a háborúra ... A mama 94 esztendős — hálaistennek él, egy házban lakik vele, az is szegényke 8 gyereket hozott a világra, de ezekből egyszerre hármat kísért ki a temetőbe, elvitte őket a diftéria. Egy ifjú legény — szép bak­fis lánnyal —, éppen most ül­nek be egy kocsiba, emezek intenek fejükkel: — Élik világukat, de nekik van igazuk. Fiatalok. Szépen meg lehet itt élni, aki dolgo­zik, igyekszik, akár a téeszben, de még mellette is gyarapod­hat, sokan nyúltenyésztéssel foglalkoznak meg sertésneve­léssel, igaz, van vele munka elég, de megéri. * zabó Dénes — Nagy- harsány községi Ta­nács vb-titkára — Kisharsány odatartozik és Nagytátíalu is, Sári pusztával egyetemben — mondja: Kisharsány lakóinak száma hatszáznyolcvan körül van, ezek 1975-ös adatok, at­tól visszaszámítva vagy öt—hat esztendő alatt 50—60 lélekkel csökkent a lakók szórna, de ez is viszonylagos. Mert végül is — fiatalokról lévén szó — ide­mentek csak a „szomszédba”, A SZLIVEN ÁRUHÁZ AJÁNDÉK OSZTÁLYÁN különleges választékot talál bolgár kerámia készletekből, népművészeti hímzésekből ÉRDEMES MEGNÉZNIE... Állandó ajandékozasi BEMUTATÓI vagyis Siklósra, aminek van egy kis ipara, mégnagyobb idegen- forgalma, afféle kisváros már: panelházak, központi fűtés, für­dőszoba, ilyen-olyan áruház ... — Szerettünk volna sorháza­kat építeni Kisharsányban, meg is alakult a lakásépítő szövet­kezet „Rákóczi” néven, de ke­vés volt a jelentkező, pedig a telkek négyszögölnyi ára 30 fo­rint volt mindössze, ami igazán nem sok. Az idősebb korosztály marad régebbi, de nagyjából fölújított családi házakban, a fiatalok meg ha már építenek, inkább befele igyekszik, a for­galmasabb, „fényesebb” tele­pülésekre. — Miért baj ez? — Azért baj ez — folytatja nem kis aggodalommal —, mert a fiatalok elvonulása kedvezőt­lenül hat a mezőgazdasági ter­melésre, a téesz sorsára. Pedig jók a földek errefelé, a talaj­szerkezet is megfelelő, a sík­ságon jó szántón megterem minden, a hegyoldalban kitűnő a szőlő és a bor, följebb meg ott az erdő és mindezek tete­jébe, az éghajlat a lehető leg­jobb. A természet persze nem „vi­selkedett" minden esetben kel­lő tisztelettel. Még a kisparcel- lás időkben a gazdák — nem csak itt, Nagytótfalun is — ki- sebb-nagyobb árokrendszerrel vezették a hegyekből lezúduló vizet, a tagosítás aztán „eltö­rölte" az árkokat, vízlevezető­ket ugyanannyira, hogy na­gyobb esőzés idején a falu ut­cáját mosta víz. Nőst aztán 1972-ben ai Elek-völgyi árok megépült, jó negyedmillióért — ehhez 200 ezerrel a Megyei Tanács, 50 ezerrel a termelő- szövetkezet járult hozzá — így a külterületi vízelvezetés meg­oldódott. — Most meg, miután a téesz a törpevízmű használatába be­vonta a község lakóit, szeret­nénk az ivóvízhálózatot meg­építeni a kisharsányiaknak. Szép gesztus ez a téesztől, mert végül is a vízmű ha jól tudom vagy ötmilliójába került. A há­lózathoz mi adunk 900 ezret, a többit a lakosságnak kell vál­lalnia, ez házanként 15 ezer forint, amit tíz év alatt kell tör- leszteniök. A jelentkezés eddig nyolcvanhat százalékos. Arról van szó, hogy az udvarra be­visszük a vizet, ott áll a csap, nem kell kútból meríteni s aki kívánja, továbbviszi a hálóza­tot be a házba. Ez plusz költ­ség persze, de kibírható. IVVI okai Zoltán nyugdíjas * ” * iskolaigazgató-helyet­tes írja a községi krónikát, de ő állította össze — különböző forrásokból — a környék törté­netét is. Ebben olvasom — töb­bek között: ”... Kisharsány a 442 méter magas Szársomlyótól keletre, légvonalban talán 1 ki­lométerre fekszik, a Dobogó il­letve a Bocor-hegy tövében. A tatárjárás idején a kis falvak elpusztultak... A XIII. század végén Kisharsány alig 25—30 házból, illetve családból áll... Az 1741-es évi összeírás 18 há­zasgazdát, 2 nős ifjat, 11 kis- házast említ, ökör 13, tehén 1, tinó 12 darab, ló 7, disznó 35, mérő búza 270, árpa 13, zab 12, hajdina 107 köböl, méhkas 1, bor 154 akó. Bíró Kis Erdős Mihály, albíró Domián János, Egy-két ma is élő név: Loson- czy, bóy, Szöllősi, Kövér, Tunya, Szujkó, Hajdú, Misa, Csány, Kovács és Ivány... A templo­mi orgonát 1891-ben vették és állították fel Hegedűs Titusz ki­váló orgonista tervei szerint... 1937-ben lelkész választás út­ján az ideérkező Szőke János lesz dr. Nagy Gyula utóda ... aki szintén nagy művészi igény­nyel tanítja be a színjátszó fia­talokat s rendezi a népszínmű­veket... A felszabadulás meg­történik 1944. november 29-én reggel 8 órakor. Csőszi Sándor, Szarka István, Hergenrőder Jó­zsef. Telegdi Gyula fogadták az előőrsöket, mivel mindnyá­jan voltak Oroszországban (I. illetve II. világháború alatt) s beszélni velük jól tudtak. A há­zakban a kapukat kitárták .. Makaiék szobájában, az aj­tókeret „szemöldökfájából” két kampó lóg alá. Erre akasztják a gyerekhintót. — Három unokánk van — mondja. — Tünde lányom ag- ronómus férjével él Püspök- bolyban, Zsuzsi pedig a vóká- nyi körorvos felesége. Zoltán fiam meg rendőr Pécsett, ehhez van kedve, de járta a tengert is magyar kereskedelmi hajón, mint matróz. — Miért ön irja a község krónikáját? — Megbíztak vele és na­gyon jó ötletnek tartom a kró­nikaírást. Képzelje csak el, ha ezt már .közvetlenül a felszaba­dulás pillanatától kezdve írtuk volna ... Mint egy tükröt, tart­hatnánk a fiatalok elé. z igazgató-helyettesnek * ^ csak névrokona, dr. Makai Zsolt körorvos, aki egyéb­ként Nagyharsányban lakik, ott van a rendelője, illetve itt Kis­harsányban is fogadja a bete­geket hetente — azt hiszem — egy alkalommal, keddi napon. Két segítőtársa: Szabó Gyulá- né (Kati) körzeti ápolónő, Var­ga Lajosné (Joli) körzeti gondo­zónő. Érdekes, örömteljes és elszo­morító dolgokról beszélgetünk, anélkül, hogy neveket, de még- csak települések nevét is em­lítenék. Ez természetes. — örülünk annak, hogy pél­dául csak egészen a közelmúlt­ban nyolc jövendő kismamát tudtunk meggyőzni arról, mi­lyen hátránnyal jár a terhesség­megszakítás. — örülünk annak, hogy a már ésszerűtlenül sokgyerekes mamákat meggyőzhetjük a ter­hességmegszakítás előnyéről... Bár ez utóbbi sem mindig sike­rül. Nemrég egy asszony a sze­münkbe vágta: „ Nem maguk­tól kérdezem meg, mikor akar az uram mellém feküdni...!" Babonák, előítéletek —, van ilyen is olyan is. A nagyhar- sányi kőbányában néha éjjel is robbantanak. A lakosság — természetesen — főiriad álmá­ból. Ezért a bányához közeli utcákban „ .. .több a gyerek, mint másutt" — mondják. Va­lóban több a gyerek. De a rob­banóanyag döreje miatt? Ezt nehéz kideríteni, mindenesetre mosolyognivaló. Az már kevés­bé, hogy fiatalasszony eljön az orvoshoz, megfogadja a taná­csát, megveszi a gyógyszert és másnap elmegy egy másik já­rási székhelyre... — javasasz- szonyhoz. Aztán: „Nyughatat­lan a gyerek". Mi más „népi” gyógymód alkalmas erre, mint hogy kicsit füst fölé tartják, vagy hugyosvizet itatnak vele, vagy a javasasszony olvasztott gyertyát önt a tál hideg vízbe és a megdermedt formából rá­ismer annak az ábrázatára, aki „szemmel" verte a gyereket. — Hihetetlen ... / — Pedig ilyesmivel találko­zunk és még az a szerencse, hogy legalább, elmondják, leg­alább tudjuk, kivel hányadán állunk. S zőke Jánosné pedagó­gus. Kisgyerekekkel gyomlálják az emlékmű mini- parkját, ragyogóan süt a nap, a kisiskolások egymásközt tü­lekedve tépik a gazt és az őszi avart. — Örülök, hogy találkoztunk — mondom. Fáradtan, kedvesen moso­lyog. — Ismerte a lányomat. Éva említette többször is Önt. — Szép, kedves lány volt. A nyáron beszéltem vele, Ivá- nyiéknál - mondom. — Barát­nője is otthon volt, az Ibi az­tán Szentes Éva. Próbáltuk ma­rasztalni, de mégis visszament Kaliforniába. Kisfiával. — Becsületes úton ment ki — mondja — férjhez ment, de ... én is úgy látom, szívesen ma­radt volna. Vagy talán mégse? Ki tudja? Azt hiszem, Éviké éppen abban az állapotban van, amikor nehéz döntenie. Már jócskán késő este van, amikor hazaindulóban bené­zek mégegyszer Szőkéékhez. A nagymama csendesen szende­reg, ül a fotelben, özvegy Sző­ke Jánosnétól kapok egy fény­képet, Éva lányáról. Jó kis ba­rátom volt, mint olyan sokan mások azelőtt is, ma is, Kis­harsányban. Rab Ferenc Bz EIVRT Sopiana Gépgyára felvételre keres: hegesztő vizsgával rendelkező dolgozókat, lakatos, esztergályos szak- és betanított munkásokat, villanyszerelő szakmunkásokat, gépész technikusokat, valamint férfi segédmunkásokat és vizsgázott targoncavezetőket. Jelentkezés: EIVRT SOPIANA GÉPGYÁRA, Pécs Szalai András u. 8. Felvételi iroda. A RákóczMiagyomány emlékei Pécsett oÉjfftmKnKc czianum A|«rO 44V» «./ Vcv t'í’nnu/cuv fy&f Jzaxtrc iírtnctf)/ Áakócxi jj.ky, A'Hy, o-'á r V Ä /SJ'2 «■------- 'y~ r i—- ~*v • - ./• „ Az Officium Rákóczianum pécsi fordítója „Recrudescunt diutina Indy- tae Gentis Hungarae vulnera" — e szavak olvashatók a Par­lament előtti Rákóczi-szobor talapzatán. Ugyanígy kezdődik az a latin nyelvű kiáltvány, manifesztum is, amelyet a ve­zérlő fejedelem „a keresztény világ valamennyi fejedelméhez és népéhez intézett: „Ismét lelszakadnak a hires magyar nemzet sebei.. E röpiratot, amely a „mun­kácsi uradalomban levő tábor­ban" 1703. június hetedik napján kelt, szándékosan da­tálták a mozgalom kitörésének idejéből. A valóságban később készült. II. Rákóczi Ferenc fel­kérésére belső titkára, a jótol­lú Ráday Pál 1704. január elején fogalmazta a röpirat szövegét, amelyet a fejedelem sajátkezűleg javított át, Ber­csényi Miklós pedig Nagy­szombatban 1704. február 27- én éjjel kinyomatott, s március elején mór szerte az egész or­szágban ismertté vált a „Rec- ruc/escunf"-kiáltvány. Benne felsorakoznak a magyarságot ért sérelmek, a felkelés jogos­ságának indokai, hogy mind­ezek alapján Rákóczi támo­gatást kérjen az európai or­szágoktól, és harora serkentse az ország népét. A kiáltvány legfőbb célja: megmutatni a világ előtt, hogy a magyarság jogosan ragadott fegyvert. Nem lehet megbízni továbbra is azokban, akik sa­ját okirataikat oly sokszor megsértették. „Ezért — fejező­dik be a kiáltvány - életün­ket, javainkat és utolsó csepp vérünket szabad akaratunkból édes hazánknak (ami minden­kinek a legdrágább) az oszt­rák liga alóli felszabadítására szenteljük." A Rákóczi-szabadságharc ügye 1711-ben a szatmári bé­kével elbukott, de a szabadság eszméje, a Habsburg-ellenes- ség gondolata a kegyetlen megtorlások után is tovább élt népünk szívében. És hogy ez valóban így volt, nagyszerűen bizonyítja az a kézzel írt könyv, amely dr. Kiss István pécsi egyetemi tanár birtokában van. A 340 lapos, nagyon szép kézírásé könyvet — az utolsó lap bejegyzései alapján min­den bizonnyal — a Sáy-család valamelyik tagja évtizedeken át írogatta és rejtegette. (Ez utóbbit az egénrágások igazol­ják.) A kódex első lapján hatal­mas iniciáléval ez olvasható: Manifestum Rákóczianum, vagyis: Rákóczi kiáltványa. Ez az ismert röpirat azonban több tekintetben eltér az eredeti la­tin szövegű kiadástól. A kó­dexben néhol betoldások, né­hol szóhiiónyok, szó- és mon­datváltoztatások adódnak. Rá­kóczi címe az eredetiben: „PRINCEPS RAKÓCZY, DE FELSŐ VADASZ etc.”, a kéz­iratban az y-ból / lett, és Rá­kóczi címei között öző nyelvjá­rással „Fölső-Vadász” olvas­ható. A legmeglepőbb mégis az, hogy a kódex utolsó mon­datai csak egy-két szavukban egyeznek a kiáltvány latin szö­vegével. Az ismeretlen kódex- író a röpiratba beleszőtte Rá­kóczi hazájától való búcsúját is, és a fejedelem szájába ezeket a szavakat adja: ........az üldözöttek vigasztaló­jára, az árvák Atyjára hagyom nagyon szeretett feleségemet, gyenge gyermekeimet, s őt, az Egyedülit sírással és térdhaj- lással kérem ..., hogy a jogok szerint hazámat igazsággal szolgálva a boldogság hajdani révébe vezethesse az, aki számkivetettként is kitartok egé­szen a sírig." Majd váratlanul az eredeti manifesztum pontos ikeltezése következik: „Kelt munkácsi várunkban az Ur Ezer Hétszáz Harmadik eszten­dejében, június hó 7. napján." A keltezést kivéve az utolsó mondatok teljesen hiányoznak mind a latin, mind a magyar nyelvű kiáltvány szövegéből. Nyilván a kuruc-mozyalom in­dulásakor Rákóczi Ferenc még nem búcsúzhatott e! családjá­tól, és nem jelenthette ki szám­űzetésbe vonulását. Ezt az anakronizmust minden bi­zonnyal azért követte el az író, mert a manifesztum másolása­kor Rákóczi már elhagyta ha­záját. * A szabadságharc bukása után sok keserű csalódás érte a fejedelmet. A magyar or­szággyűlés az 1715-ben alko­tott XLIX. törvénycikkel kimond­ta, hogy Rákóczit, Bercsényit és társaikat, akik az amnesz­tiát nem vették igénybe, a ha­za nyilvános ellenségeinek, ha­zaárulóknak és az igazi sza­badság felforgatóinak kell te­kinteni, és ezért összes javai­kat a királyi kincstár javára kell lefoglalni. Az uralkodó körök pálfordu- lásától megundorodva és a francia udvar zajos életétől el­idegenedve a fejedelem, visz- szavonult a kamalduliiak gros- boisi 'kolostorába. Itt születtek azok az elmélkedések, ame­lyeket Officium Rákóczianum címmel latinul először Nagy­szombatban kétszáznegyven év­vel ezelőtt, 1726-ban nyomat­tak ki. Nagy elterjedtségét bi­zonyítja, hogy száz év alatt 12 magyar, illetve latin nyelvű ki­adásban jelent meg. Az 1821- es latin kiadású munkát élete 81. esztendejében magyarra fordította 1880-bam Szabadkán Paukovich János, aki anyai ágon dédapja volt a Pécsett élő Koszits Andor pénzügyi tisztviselőnek. A hibátlan kéz­írásé, bőrkötésű imakönyv is Rákóczi gondolatvilágát tükrö­zi. Az egyik elmélkedés például ekként kezdődik: „‘Irgalmas ur Isten! tekints a te népedre, kit az ellenség dühöngve fogyaszt, éltünket és vagyonúnkat marta­lékává törekszik..." Annak a Rákóczi Ferencnek a szavai ezek, akii az ember­élet útjának felén a grosboisi erdőben lett íróvá. Itt talált magára a nagy fejedelem ak­kor, amikor mindenki elhagyta. Crosboisban maradt a szíve képletesen, és a valóságban ott nyugszik ma is. Dr. Tóth István

Next

/
Thumbnails
Contents