Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-13 / 43. szám

2 Dunántúlt napló 1976. február 13., péntek Kátyúzni! M útkonferencia Ha tizenketten lettünk volna, tizenkét dühös emberről kelle­ne beszámolnom —■ de csak a három városi útfelügyelő, két útkarbantartó szakember és jó­magam voltunk jelen tegnap délután a Pécsi Köztisztasági és Útkarbantartó Vállalat te­lepén, ahol csütörtökönként jegyzőkönyvekbe rögzítik az igényeket. A kicsiben mindig megtalál­ható a nagy. Ez a megbeszélés igen sokban hasonlított szá­mos más, magasabb fórumon zajló megbeszéléshez, sum­mája ugyanaz volt, a pécsi utak rosszak, javításukhoz csak időlegesen tudnak hozzányúlni, a végleges megoldáshoz nincs pénz. Itt legfeljebb a hang volt elkeseredettebb és nyersebb, őszintébb egy fokkal, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. És — elkeserítő volt hal­lani, hogy azok az emberek, akik naprakészen foglalkoznak ezzel, s felelőssé vannak téve az utak állapotáért, milyen jól látják a megoldást, azt, hogy végülis nincs megoldás. Kezd­hetnénk egy regényt, a köz­művek építésétől napjainkig, mindenki tudja, hogy az utak állapota csapnivaló, az útja- vítónak télen a gépeit kell kar­bantartania, anyaguk nincs, hideg van, előre várható, hogy ha a lyukakat betömik, két hét múlva ugyanaz lesz a helyzet. Ezt minden héten jegyzőkönyvbe rögzítik, ettől mennek tönkre az idegek, az utakon meg ott vannak a lyu­kak, belehuppan a busz, s betakarja sárral a járdán áll­dogáló járókelőket. A fő szempont: ha időlege­sen is, de járhatóvá kell ten­ni a városi utakat. Az öntött aszfalt valamivel drágább, mégis meg kell csinálni, mert most csak ez áll rendelkezés­re. Az ígéret: a jövő héten ne­kilátnak a belváros kátyútala- nításának, de a sokat emle­getett Petőfi, József Attila, Al­kotmány, Xavér utcákat is meg­javítják. Kampis Nőit az MSZBT-tagcsoportok aktivitása a barátsági munkában A Magyar—Szovjet Ba­ráti Társaság és több mint 1100 munkahelyi iskolai tagcsoportja az elmúlt év­ben eredményesen segí­tette a sokrétű magyar— szovjet kapcsolatok erősí­tését és tartalmi gazdagí­tását — állapította meg az MSZBT ügyvezető elnök­sége, értékelve az elmúlt évi feladatok teljesítését. A tapasztalatokról, és 1976 főbb programjairól Nagy Mária, az MSZBT főtitkára adott tájékoztatást. '— 1975 jubileumi esztendő volt — hazánk felszabadulá­sának, a szovjet nép fasizmus feletti győzelmének, valamint társaságunk megalakulásának 30. évfordulóját ünnepeltük. E nevezetes dátumokról való megemlékezést ünnepi gyűlé­sek, barátsági estek, filmbe­mutatók, képzőművészeti és fotókiállítások színezték. Részt- vettünk az első magyar—szov­jet ifjúsági barátság fesztivál megrendezésében, s jelentős nemzetközi vonatkozású politi­kai rendezvény volt a novem­beri kétnapos tanácskozás, amelyet ,,A szocialista hazafi- ság és a proletárinternaciona­lizmus alapja: barátságunk to­vábbfejlesztése a Szovjetunió­val" címmel rendeztünk meg. Az elmúlt évben is a magyar dolgozók, diákok ezrei jutottak el barátság-vonatokon a Szov­jetunió legszebb tájaira. A munkás- és parasztszülők 900 gyermeke, pályakezdő ipari és mezőgazdasági munkásfiatal a felszabadulási évforduló tiszte­letére különvonaton látogatott el a Szovjetunió több nagyvá­rosába. Az élő, eleven kapcsolatok továbbfejlesztésében, népeink­nek a szocializmus és a kom­munizmus építésében elért leg­újabb sikereinek bemutatásá­ban mind nagyobb szerepet kérnek és vállalnak tagcso­portjaink. örömmel tapasztal­hattuk, hogy nemcsak létszám­ban gyarapodtak, hanem nőtt Nagy Mária főtitkár nyilatkozata tömegbefolyásuk, a helyi poli­tikai életben való részvételük. Az ipari, mezőgazdasági üze­mekben, intézményekben és is­kolákban működő MSZBT tag­csoportok ma már a barátsági munka biztos támaszai, ezt iaazolja a sok színes terv, kez­deményezés. Tevékenységük­ben mindinkább testet ölt az a törekvés, hogy a barátsági munka — a hagyományos év­fordulók megünneplésén túl — a mindennapi életben, a közös boldoaulásért végzett munká­ban öhsön testet. Új, ígéretes kezdeményezésekkel is talál­kozhattunk az elmúlt évben, amikor barátsági munkájuk hatósugarát kiterjesztették az üzemek, intézmények falain túl­ra is. Több tagcsoport össze­fogásából sok sikeres, nagy érdeklődéssel kísért kulturális rendezvénynek, barátsági est­nek lehettünk tanúi. Ezt, az egy-egy lakóterületre kiterjedő politikai munkát támogatjuk és szorgalmazzuk a továbbiakban is. — Idei tevékenységünk alap­ja a Szovjet Baráti Társaságok Szövetsége, a Szovjet—Ma­gyar Baráti Társaság és a Ma­gyar—Szovjet Baráti Társaság 1976—77. évi együttműködési terve. Sajátos eszközeinkkel igyekszünk részt venni a 11. pártkongresszus határozatai­nak végrehajtásában. Arra tö­rekszünk, hogy a magyar köz­vélemény megismerkedjék az SZKP 25. kongresszusának ha­tározataival és a határozatok végrehajtásának menetével is. Résztveszünk a KOMSZOMOL és a KISZ KB közös „nyom­kereső menetének” programjá­ban — a szovjet és a magyar fiatalok a szovjet hadsereg magyarországi felszabadító harcainak útját követik nyo­mon: ez év nyarán ifjúsági ba­rátság-vonatot indítunk a Szovjetunióba 300 munkásfia­tallal. Tagcsoportjaink munká­ját sok új kiadvánnyal, doku­mentumfilmmel igyekszünk se­gíteni. — Jurij Gagarin űrhajós pi­lótára, az űr első „lakójára” emlékezünk április 12-én, űrre­pülésének 15. évfordulóján. A baráti társaság — más ma­gyar szervekkel együtt — or­Ünnepélyes csapatgyűlés a FEK-ben Harmadik helyezés a KRESZ- versenyben — Ezennel átnyújtom Benkei András belügyminiszternek, az Országos Közlekedésbiztonsági Tanács elnökének oklevelét és 15 ezer forint jutalmat — hangzott el tegnap Pécsett a Fegyveres Erők Klubjában. A szabályos közlekedés be­tartása napjainkban egyre fon­tosabbá válik. Az országos sta­tisztika szerint az utóbbi évek­ben növekedett a közlekedési balesetek száma, a KRESZ fi­gyelmen kívül hagyása, vagy nem tudása miatt. Ez adta az egyik indítóokot egy közleke­désbiztonsági versenymozgalom meghirdetésére az általános is­kolák és a középfokú tanintéz­mények tanulói részére. A moz­galom legfőbb célja a KRESZ elméleti és gyakorlati alapjai­nak megismertetése, a tanuló­balesetek számának csökken­tése. Baranya megyéből 36 iskola közel 8 ezer tanulója neve­zett a versenyre. A 14 városi iskola közül a legjobb ered­ményt az Acsády Ignác utcai általános iskola úttörőcsapata érte el. Az országos versenyen a harmadik helyre kerültek. A jó eredmény elsősorban Szíjár­tó Ferencnek, az úttörőcsapat vezetőjének, a városi KBT pro­paganda csoport elnökének kö­szönhető. Nagy segítséget kap­tak a Baranya megyei Rend­őrfőkapitányságtól és a KBT- től: ők adták az oktatási anya­got, konzultációkat szerveztek. A szorgalmas úttörők most ké­szülnek a Nemzetközi Iskola Kupára, amelyet szeptember­ben rendeznek Budapesten. A jutalomként kapott pénzből kis­motort, jármű maketteket vásá­rolnak. A tegnapi ünnepélyes csa­patgyűlésen Orbán István rend­őr ezredes, a Baranya megyei Főkapitányság vezetője, a me­gyei KBT elnöke nyújtotta ót a jutalmakat Szíjártó Ferencnek. B. A. szágszerte ünnepségeket ren­dez e történelmi jelentőségű esemény alkalmából. A Mun­kásmozgalmi Múzeumban igen érdekes „űrtechnikai" bemuta­tó lesz s ugyanitt a magyar és a szovjet tudományos akadé­miával karöltve háromnapos nemzetközi tudományos ülés­szakon megvitatják az utóbbi másfél évtized űrhajózásának, technikai előrehaladásának eredményeit. Ezenkívül főisko­lai és egyetemi tagcsoport­jaink részére vetélkedőt hirde­tünk Gagarin űrutazásának 15. évfordulója alkalmából. Az év kulturális eseményeit gazdagítja majd a ,/Degesz- tán iparművészete” című kiál­lítás, amelyen ötvösök, fegy­verkovácsok, takácsok mester­munkái kapnak helyet. Az év második felében — Budapes­ten és egy vidéki városban — Szibériát bemutató fotókiállí­tást rendezünk az APN szovjet hírügynökség segítségével. Ugyancsak nagy érdeklődés­re tarthat számot a Moszkvai Állami Filharmonikusok Zene­karának vendégszereplése, s a „Berjozka” Állami Tánc- együttes vendégfeilépte — mondotta végezetül Nagy Má­ria. Félidejénél a zárszámadások A súlyos károk ellenére eredményes gazdálkodás Baranya hatvanhét termelő- szövetkezete közül mintegy fele megtartotta az 1975. évet érté­kelő zárszámadó közgyűlést. Tegnap tíz baranyai mezőgaz­dasági üzem vezetősége adott számot a tavalyi munkáról. Kö­zülük a vajszlói, a bogádmind- szenti, a sellyei, a drávafoki, valamint a szentlőrinci termelő- szövetkezetek közgyűléseiről számolunk be. A vajszlói termelőszövetkezet az elmúlt esztendőben mintegy 25 millió forint halmozott ter­melési értéket állított elő, mely négymillió forinttal volt több az előző évinél. A gazdaság te­vékenységében a növényter­mesztési ágazat a meghatározó: 19 millió értékű terményt ad­tak el az államnak. Kukoricából 66,2 mázsás átlagtermést értek el hektáronként, ami meghalad­ja a megyei átlagot. Az állattenyésztési ágazat ugyan háromszázezer forintos ráfizetéssel zárta 1975-öt főként az elöregedett állomány miatt, ennek ellenére a mérleg sze­rinti tiszta nyereség meghalad­ta a 2,8 millió forintot. Ez azt jelenti, hogy két hétnek meg­felelő részesedést osztottak ki a tagok, között. Az egy terme­lőszövetkezeti tagra eső átlag- kereset 1975-ben elérte a 23 600 forintot. * Bodágmindszenten a veze­tőség nevében Keszü Lajos el­nök értékelte a gazdaság 1975. évi eredményeit. A 3,8 milliós nyereség teljes egészében a Konfekclóbemutafó Lehetne elcsen, divatosan Olyan szakmai divatbemuta­tón' vettem részt tegnap, ahol nem számított illetlenségnek, ha valaki közbeszólt. Sőt! A Dél-dunántúli Textil- Felsőruházati Nagykereskedel­mi Vállalat vezetői kérték a résztvevőket, a kiskereskedel­mi szakembereket, áruházi és boltvezetőket, hogy a bemuta­tott modellekről mondják el véleményüket. Száznyolcvan da­rabból álló kollekciót, a tava­szi, nyári modelleket látták a megjelentek. Tizenkét ruha­gyár és ruházati vállalat kí­nálta a termékeit, amelyek már az új méretezési előírá­soknak megfelelően készültek. A vélemények megoszlottak. Tetszésnyilvánítás inkább a gyermekruházati cikkeknél volt egyértelmű. A Kaposvári Ru­hagyár és a Kunsági Ruha­ipari Vállalat olcsó gyermek­ruhái méltán arattak elisme­rést. Bár ezeknél is elhangzott észrevétel, hogy továbbra is elhanyagolt a 9-13 éves gyer­mekek öltöztetése, mert a mo­dellek csak az 5-8 éves kor­osztály igényeit elégítették ki, A női tavaszi kabátoknál ta­lán négy-öt olyan bemutatott modell volt, amely a mostani divat irányvonalnak megfele­lően készült. Divatjamúlt fa­zon - divatjamúlt anyagból. A jersey már nem sztár! Még­is nagyon sok kabát és tava­szi ruha, férfi öltöny ebből ké­szült. És nem mondható, hogy olcsó irányárat szabtak a ké­szítők. A Május 1. Ruhagyár mo­delljeit méltán tapsolta meg a közönség, mert a „legmeré­szebb" divatirányt követő, ol­csó konfekciót kínálták a ke­reskedelemnek. önként adódik a kérdés, miért csak az ő modelljeik azok, amelyek a külföldi divatirányzattal lépést tartanak. Hiába rendelkeznek érzékeny divat-szeizmográffal a boltvezetők, mégsem áraszthat­ják el a pécsi—baranyai üzlete­ket ugyanazzal a 4—5 féle di­vatos darabbal. Mert konfek­ció ide vagy oda, egyik nő sem szereti, ha minduntalan visszaköszön kabátja, ruhája. A Textil Nagyker női nyári ruha kínálata már jobban fi­gyelembe vette a kettős kon­fekció követelményt. Olcsón, de divatosan! Sok batiszthoz hasonló pamutszintetikából ké­szülő szellős, könnyű ruhát lát­hattunk. összegezéséül a látottaknak: az volt az érzésem, hogy az összes raktáron lévő elfekvő jerseyt igyekeztek piacra dob­ni a ruhagyárak, mind a fér­fi, mind a női ruhák alap­anyagának kiválasztásánál. Igaz, hogy a kisfizetésű ember pénztárcáját is nézni kell. De az a meggyőződésem, hogy kevés kivételtől eltekintve, ezt csak nézték a ruhagyárak; de nem látták... Olcsón is le­hetne divatosan öltözködni! De ahogy a bemutatott dara­bokat láttuk, sokszor még drá­gán sem lehet,.. Varga Ágnes növénytermesztési ágazatból származott. A kifizetett részese­dés öt százalékkal haladja meg az előző évit: egymillió forint nyereséget fizettek. A bogádmindszenti gazdaság 1975-ben baromfira szakosodott. Az átállás nem volt zavarmen­tes, a gondozók betanítása együtt járt az értékesítési gon­dokkal. A tervezetthez képest, 1,2 millió forint volt a veszteség ebben az ágazatban. * A sellyei termelőszövetkezet zárszámadó közgyűlésén részt vett Czégény József, a megyei pártbizottság titkára. A közös gazdaság munkáját Demkó László elnök értékelte. Az elmúlt esztendőben új vezetés állt a termelőszövetkezet élére, s nagy erőfeszítések árán sikerült vesz­teség nélkül zárni az évet. Az új vezetőség legfőbb feladata a munkafegyelem és a bérgaz­dálkodás megszilárdítása volt A növénytermesztés oz ártéri belvizek miatt 2,5 milliós vesz­teséget „produkált". A cukorré­pa termésátlaga volt a leg­gyengébb, de jelentős volt a kiesés a búzából is. A gazda­ságot az állattenyésztés segí­tette ki, tervüket túlteljesítették. Ennek ellenére nem fizethettek nyereséget. A négyszázhúsz tagot szám­láló drávafoki termelőszövetke­zet vagyona egy év alatt 25 százalékkal nőtt, ma meghalad­ja a 81 millió forintot. A bú­zát, kukoricát, napraforgót, cu­korrépát és szóját rendszerben termelik. Eredményeik — termé­szetesen a kedvező adottságok miatt is — a szójatermelésben figyelemreméltók: hektáronként 13,6 mázsát takarítottak be, ez volt a leggazdaságosabb növé­nyük. András István elnök el­mondta, egy esrtendő alatt több mint öt százalékkal nőtt a jövedelem, s tegnap másfél millió forint nyereséget fizettek ki a tagoknak. * A szentlőrinci Úttörő Terme­lőszövetkezet a növénytermesz­tés szempontjából fekete évet zárt. A tízmillió forint árbevétel kiesés oka a gazdaságot súj­tott belvízkár volt: 350 hektáron száz százalékos kárt szenved­tek. Az állattenyésztési ágazat hatmilliós többlettel zárta az évet, amit elsősorban a barom­fi állomány növelésével értek el. Az egy tagra jutó részesedés meghaladta a 25 500 forintot: száz százalékos részesedést fi­zettek. A Királyegyházán tartott részközgyűlésen, amin részt vett dr. Földvári János, a megyei tanács elnökhelyettese elhang­zott az is, hogy ebben az esz­tendőben a gazdaság a jobb zöldségellátás érdekében szer­ződést köt a tagokkal is, S. Gy. Pedagógusok bérfejlesztése Az V. ötéves terv első bér­politika? intézkedésé: az óvó­nők és az óvodai dolgozók béremelése. Ez, akárcsak az oktatási intézmények összes dolgozóit érintő évi 5 százalé­kos bérfejlesztés a pedagógu­sok életszínvonalának növeke­dését az oktatás- és a népes­ségpolitikai feladatok meg­oldását segítik elő. Ezeknek az intézkedéseknek a sikeres végrehajtásával kapcsolatos tennivalókról szólott dr. Vok- sán József, a Pedagógusok Szakszervezetének főtitkára, a szakszervezet központi vezető­ségének csütörtöki ülésén. Hangsúlyozta: a1 bérintézkedés •nem érinti az óvónők és az óvodai dolgozók január elsejé­vel esedékes — kötelező, auto­matikus — béremelését. Vagy­is mindazoknak, akik január elsejével előlépnek elsődlege­sen az automatikus béremelést kell biztosítani. S miután ez megtörtént, akkor kell végre­hajtani a béremelést.

Next

/
Thumbnails
Contents