Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-12 / 42. szám

1976. február 12., csütörtök Dunantmt napló 3 Beruházás után M rekonstrukció előtt K ét és fél eszten­deje nem be­széltünk a Mohácsi Fa­rostlemezgyár nagyberu­házásáról, a több mint 500 milliós fejlesztés az elmúlt tervidőszak kényes témái közé tartozott. Nem­régiben a Minisztertanács döntése értelmében a be­ruházást befejezettnek nyilvánították. Ugyanakkor neves szakemberekből ál­ló bizottság megbízatást kapott a félmilliárdos be­ruházás értékelésére, a gyár jövőbeni termelési feladatának meghatározó­Az 1969-ben kezdődött mun­kálatok során négy felada­tot kellett megvalósítani: az új üzemrésznek évi 60 ezer tonna farostlemezt kell gyár­tania. Alapanyagul kizárólag cserfát lehet felhasználni, amelyből korábban sehol a világon nem gyártottak farost­lemezt. A beruházásnak 1973. december 31-ig be kell feje­ződnie. Végezetül 517 millió forint használható fel, 2,5 mil­lió dollárnál több valuta nem vehető igénybe. Nem akarunk a vizsgálat eredményét megelőző értéke­lést végezni, csupán össze­hasonlítást: az új üzem az el­múlt két esztendőben csupán az eredetileg meghatározott kapacitásnak felét produkálta. Cserfából világszínvonalat el­érő minőségű farostlemezt ké­szítenek. A kitűzött határidőre valamennyi kivitelező elhagy­ta Mohácsot, még 1973-ban 4 ezer tonna farostlemez ké­szült el az új üzemrészben. A beruházásra szánt összeg­ből 49 millió forintot és 410 ezer dollárt megtakarítottak. Négy követelményből tehát három megvalósult. Siker- Kudarc 3:1, Mohácson a világon először kísérelték meg, hogy a csak tűzifának használható cser­fából farostlemezt gyártsanak. A tonnánkénti 560 forint he­lyett nyolcszoros értékű ter­mékké dolgozzák fel a' cser­fát. Figyelembe véve, hogy az új üzem nem képes az ere­detileg tervezett mennyiséget termelni, 1976-ra 33 ezer ton­nában határozták meg (öt­ezer tonnával több ez, mint a múlt esztendőben a tény) a MOFA termelési feladatát. Január kitűnően sikerült: 7557 tonna farostlemez került ki a prések alól. A nyári karban­tartási időt leszámítva is való­színűnek látszik, hogy a cél­kitűzés megvalósul, s az idén első ízben hazánk nem szorul nyugati importra. Mindezen felül 1976-ban 4,7 millió négyzetméter felület­kezelt, magasabb szinten fel­dolgozott, nagyobb értéket képviselő farostlemezt készíte­nek - 4 százalékkal többet, mint a korábbi években. Az idén új színű, új mintázatú termékre is számítani lehet: a piros, a fekete divatja el­múlt, a narancssárga sem él már sokáig. A vásárlók azonban nem­Gazdaságilag indokolt a MOFA fejlesztése • 1976-ban már nem importálunk farostlemezt • Bővíteni a feldolgozó üzemet csak minőségben, divatszínek­ben, a feldolgozás mértéké­ben is igényesebbek ma már: a bútoripar, a járműgyártás, a metróépítés méretre szabott anyagot kér, sőt oz utóbbi például a mozgólépcsők bur­kolásánál a MOFA munkásai­nak szerelési tevékenységére is igényt tart. Mohácson gyor­san felismerték, hogy a fejlődés egyik lehetősége a feldolgozó üzem bővítése, a vásárlók egy­re inkább alkatrészeket, mint­sem farostlemezt keresnek. A fejlődés egyik lehetősége: van azonban más is. Sürge­tően fontos. Az elmúlt eszten­dőben Irán érdeklődött a mo­hácsi farostlemez iránt, mintát is küldtek a közel-keleti or­szágba. Január 1-től 20 szá­zalékkal nőtt hazánkban a fa­rostlemez ára, de még így is jóval alatta van a nyugati áraknak. A mohácsi gyár át­lagosan 4560 forintért adja termékét, export esetén 5300 forintot (135—140 dollár) köny- nyen kapnánk érte. Természe­tesen a hazai igények kielé­gítése után lehet csak export­ról szó. Újabb fejlesztésre, a régi üzemek rekonstrukciójára len­ne szükség. A beruházás hi­báinak fokozatos kijavításával 1978-ra az új üzem termelését 45 ezer tonnára növelik. Az l es, II-es és lll-as üzem ter­melését összesen 30—35 ezer tonnával lehetne felfuttatni. Évi 120 ezer tonna az a ter­melés, amely mellett gazda­ságosnak tűnik az alapanya­got Mohácsra szállítani. A MOFA 700 milliós támogatást kért a rekonstrukcióhoz, amely műszakilag, gazdaságilag még az V. ötéves tervben minden­képpen indokolt. Véleményünk szerint a MOFA a Magyar Nemzeti Bank 45 milliárdos, fejlesztésre szánt hitelkereté­ből is eséllyel pályázhatna. Tudomásunk szerint olyan vál­lalat is megkísérelte ezt, amely adottságokban, gyártási ta­pasztalatokban, szakemberek­ben nem veheti fel a versenyt a MOFÁ-val. A mohácsi gyár az idén már 700 millió forintos termelési értéket állít elő, ugyanennyi fejlesztéssel könnyen milliár­dos lehetne. Természetesen nem pillanatnyi ötlettől sugallt kívánságról van itt szó, a MOFA V. ötéves terv-elképze­lései tartalmazzák a szüksé­ges rekonstrukciót. A szocia­lista országokból 1976-ban öt­venezer tonna farostlemezt importálunk A választék­skála miatt talán a MOFA na­gyobb termelése esetén is szükség lehet importra. A mennyiség azonban csökken­hetne, sőt a mohácsi farost­lemez exportjával százezres nagyságrendű dollárbevételhez juthatnánk. Lombosi Jenő látékbemutaték Három nyugat-európai ki­állításon vesz részt ebben a hónapban a Konsumex Külkereskedelmi Vállalat. Az e héten nyíló nürnbergi játékvásáron 600-700 dara­bos kollekciót állítanak ki textilt fém- és műanyagjá­tékokból, majd a Párizsi Já­tékszalonban mutatják be az érdekes, szép kivitelezé­sű magyar játékokat. A hó­nap végén a frankfurti nem­zetközi hangszerkiállitáson a vonóshangszereken kívül népi hangszereket tekint­hetnek meg a látogatók. A Konsumex az idén is bővíteni akarja a magyar játékok, hangszerek piacát, erre elsősorban a Közel- Keleten, Kanadában, Auszt­ráliában és különböző af­rikai országokban látnak le­hetőséget. A keményítőgyár gondjai Milliók a csatornában Több, mint vállalati ügy Mielőbbi megoldás szükséges A csatornába engedjük a fo­rintokat. A legszerényebb szá­mítás szerint is évente hétmil­liót a szabadegyházi Szeszipari Vállalat pécsi keményítőgyára jóvoltából. Az üzemben a ku­korica-keményítő előállítása során ugyanis évről évre öt­venöt vagon fehérje 'képződik, omi kilépő ipari szennyvízzel, a városi szennyvíztelepre ke­rül. Az ablakon kidobott forinto­kat a gyár egyelőre képtelen megfogni, mert megfelelő gé­pek beállítására nincs pénz. A megvalósítás évek óta húzódik, Lemezgyártó gépsor a MOFA-ban. Szokolai felvétele irodalmi hösök — hétköznap Az Ércbánya Vállalat öntödéje. • • Ontőmunkások A fémfürdő fehérlila. Sötét árnyszigetek, tenyérnyi salak­képződmények úsznak az 1600 Celsiuc fokon fortyogó acélon. A kék szemüvegen keresztül is áthatolnak a vakító fények. Három méterre vagyok a ke­mence nyitott ajtajától. Az ol­vasztár közelebb van, hosszú- nyelű kaparóval kihúzza a sa­lakréteget a kemence előtti ak­nába. A kemencekezelő leve­szi a fűtést, a másfél tonnás, (ennyi acél olvad benne) elekt­romos fűtésű kemence tovább­ra is ontja magából a hősé­get. Az ajtó szintje aliq arasz­nyival van a fémfürdő felett, a leégett oxidokból, mészkőből összeragadt salakot mégsem könnyű kihúzni: az olvasztár mozdulatai látszólag kapkodok, valójában villámgyorsak, cél­tudatosak. Irodalmi hősök dolgoznak a kemence körül, a túlsó oldalon a formák mellett, a darun, a vágóban, a homokelőkészítő­ben, még az irodában is. Ber­ták László „öntőmunkások" cí­mű pályadíjas riportjának sze­replői. Mindannyian elolvasták a Jelenkorban megjelenő rész­leteket voltak akik mérgelőd­tek, amiért az író hibáikat is megírta, voltak, akik itthagy­ták az öntödét, könnyebb mun­kára, kicsit több pénzre szá­mítva. A Zalka Máté brigád élete különben mitsem válto­zott, ha csak azt nem számít­juk, hogy megkedvelték az ol­vasást, a névnapi ajándék ki­találása ma már nem gond: mindannyian könyvet kapnak. Ők nem számítják változásnak, hogy az idén közel 2100 tonna acélt öntenek, éppen tízszer annyit; mint 1964-ben, amikor a Mecseki Ércbányászati Vál­lalat megépítette acélöntödé­jét. Az elmúlt esztendőben a megengedett egy százalékos se- lejtet harmada aló szorították, csupán ez több mint 130 ezer forint megtakarítást eredmé­nyezett. Korszerűsítették a ho­mok-előkészítést, a formázást, aktívan részt vettek az öntö­dei rekonstrukció munkáiban, Szuper József brigádvezető újí­tása hatékonyabbá tette az ön­tödei munkákat, Simon Ferenc és Bognár József kiselejtezésre szánt gépeket tettek ismét hasznosíthatóvá. Szuper József- né, Károlyi János és Tóth Ist­ván megszerezték az általános iskolai végbizonyítványt, Szalai Ferenc gimnáziumba, Juhász Jánosná vegyipari technikumba iratkozott. Felmordul a kemence, mint távoli mennydörgés jelzi, hogy az ízhúzás után rövidre záró­dott az elektromos fűtőszerke­zet. Az előbb mintát vettek. Az acél gáztartalmát, szívóképes­ségét vizsgálták. Most ismét ki­nyitják az ajtót, Cadácsi Tibor oltott meszet, aztán folypátot dob a kemencébe. A hidrogén kicsapáshoz kell. A lapátot az ajtóig lendíti,, aztán elkapjc fejét, visszahúzza a szerszámot. Lángralobbant gáz csap ki az ajtón. Koszorús Pál technoló­gus, ő is tagja a brigádnak, nyersvas tömböket dobat a ke­mencébe: alacsony még az acél karbontartalma. Csengetnek. Kész az adag. A kemence kéménye mellett égő gázok törnek ki, az öntő- nyílásnál készenlétben az üst, a mennyezet alatt trónoló da­ruslány még kissé lejjebb en­gedi az edényt, az öntők be­helyezik a szarvakat. Karnyi vastagon tör elő az acél, az üst falához ütközve csillagszó­róként szórja teli az aknát. Há­rom-négyszáz kilót csapolnak. A daru a formák fölé viszi. Kruppa Antal művezető kék szemüvegen keresztül figyeli az üstöt. Várnak. Túlságosan ma­gas a hőfok. A legkedvezőbb az öntés 1420 foknál. Az öntödében közben nem áll meg a munka: géppuska­ként kerepelnek a pneumatikus kézi döngölök, valamivel mé­lyebb hangon ugatnak a rázó tömörítők. A formázok vas szek­rényekbe teszik a formát, a surrantós tölcsér-alakú homok­tartályokból, pillanatok alatt megtelnek a szekrények. Erb János felvétele A művezető int az öntőknek, talán árnyalatnyit sötétedett az acél. A brigádvezető azt mond­ja, mérget vehetek rá, hogy most kell önteni. Az öntők le­nyomják a szarv egyik felét, megbillen az üst, a forma mo­hón nyeli az acélt. Centrifuga­szivattyú háza lesz: a Tatabá­nyai Szénbányák VIDUS üzeme szereli össze az alkatrészeket, azután exportálják. A készter­mék rakodón tucatnyi öntvényt láttam. A címzettek: Magyar Alumínium Tröszt, Magyar Ce­mentipar, Oroszlányi Szénbá­nyák . . . Negyven cégnek gyár­tanak öntvényeket a MÉV ön­tödéjében. Nemrégiben fejeződött be a rekonstrukció. A legújabb. Tíz esztendő óta ugyanis minden esztendőben „ugrott’ néhány- száz tonnát a termelés. Hat-nyolc évvel ezelőtt jár­tam itt: a munkások panasz- bejelentései miatt. Por, zaj, embertelenül nehéz volt a munka. Egyetlen helyiségben készítették elő a homokot, itt történt az olvasztás, az öntés, az öntvények tisztítása, a fe­lesleges darabok levágása. A hegesztőpisztolyok vakító fé­nyei, a köszörűk sikoltása, orr­facsaró gázok, sűrű por káoszá­ban dolgoztak az emberek. Most légelszívók, ügyes kis emelők, könnyű kéziszerszámok, korszerű berendezések üzemel­nek. Persze volna még mit ten­ni: a tisztítóban, a vágóban még nem a legjobb a levegő. A brigádtagok azonban ma már nem a szerkesztőségben keresnek orvoslást panaszaikra: az üzemi demokrácia fórumain a munkájukban megszokott „magas hőfokon” adják élő gondjaikat. A kemencét most megbillen­tik, a kifolyó valósággal bele­nyal az üstbe: talán mégegy- szer megtelik az edény a NIHARD acéllal. A rendkívül kopásálló fémet Magyarorszá­gon egyedül ebben az öntö­dében gyártják. A kiömlő nyí­láson már csak vékonyan foly- dogól az acél, amott a for­mákból kiáramló gázok már csak éppen pislákolnak. Az ön­tők, olvasztárok megtörlik hom­lokukat. L. J. megoldásával már megyei, sőt országos szinten is foglalkoz­tak. A segítség azonban még mindig várat magára. Holott, a fehérje igen fontos állati ta­karmány, amit külföldről ho­zunk be, dollárért. Az itt, mel­léktermékként keletkező állati táp kielégítené Baranya és Tolna megyék ilyen irányú igé­nyeit. Tisztában vannak ezzel Sza­badegyházán is. A központ szerint a fehérje visszanyerést csak az üzem teljes rekonst­rukciója oldaná meg, amihez az igazgató szerint legalább hetvenmillió forintra lenne szükség. A pécsi keményítő- gyár felújítási tanulmányterve elkészült, de megvalósítása be­látható időn belül nem vár­ható. Szabadegyháza erre az esztendőre mindössze az igen rossz hatásfokkal működő szá­rító cseréjét garantálja, öt­millió forintért. Megtérülne a beruházás Az üzem ebben a helyzet­ben csak a fehérje kinyerési kísérletek folytatására gondol­hat. A Szeszipari Kutató Inté­zettől kapott sűrítő félmegol­dás, a fehérje sűrítmény szárí­tását berendezés híján nem tudják elvégezni. Az előzetes kalkuláció szerint — amit a pécsiek végeztek el — tizen­ötmillió forint elegendő lenne a gondok megoldására, a be­ruházás két éven belül meg­térülne. Emellett megszabadul­nának a szennyvízbírságtól is. Tavaly több mint egymillió fo­rintot fizettek ezért. Az összeg idén tovább emelkedik s nem is jelentéktelenül, mert 1976- ban már progresszív „adót” fizetnek a környezetet szeny- nyező üzemek. A fehérjekinyerés tehát leg­alább hétmillió forint ered­ménynövekedést biztosíthatna a keményítőgyárnak, elmarad­na a büntetés és jelentősen csökkenthetnék a vízfelhaszná­lást, a fehérjétől megszabadí­tott vizet ismét felhasználhat­nák, ami a pécsi szennyvíztelep túlterheltségét is csökkentené. Gyógyszeripari keményítő Az elmondottak azonban csak a gondok egyrészét ké­pezik. Az ívszita hiány miatt ugyanis, a tavaly megkezdett gyógyszeripari keményítőgyár­tás folytatása kétségessé vált. Korábban a ferencvárosi ma­lom segítette ki a pécsieket. A kölcsönszitát azonban vissza kellett adni. így az időközben legyártott gyógyszeripari ke­ményítő — ami egyébként a Kőbányai Gyógyszerárugyár egy éves igénye — nem tud­ják elszállítani a nem megfe­lelő szemcse-méret miatt. És itt ismét a feleslegesen kido­bott dollárok miatt kell szót emelnünk. A gyógyszeripar ugyanis külföldről szerzi be a tablettákhoz szükséges kemé­nyítőt. A pécsi keményítőgyár gond­ja nem belső ügy. Vonzatai népgazdasági érdekeket érinte­nek, mert néhány millió forint ellenében kiválthatnánk a dol­lárezreket emésztő importot. Salamon Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents