Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-08 / 38. szám

e

Dunántúli napló

1976. február 8., vasárnap

Haydn-Mozarthangverseny

A Filharmónia legutóbbi zenekari hangversenyén (február 1-én, vasárnap) két híres „magyaros" darab alkotta a műsor gerincét: Mozart Á-dúr hegedűversenyének és Haydn O-dúr zongoraversenyének fináléjában verbunkos-dallamokkal találkozhatott a figyelmes hallgató. A magyaros anyag az előbbiben inkább csak idézet, utóbbiban azonban az egész zárótétel jellegét meghatározza, ezzel a mű legfontosabb elemévé válik.

Szabó Csilla — kiváló érzékkel — erre a „verbunkos- poén”-re építette fel előadását. Már a nyitótétel feszes ritmusaiban úgy tudta felcsillantani a pompás finálé ígéretét, hogy azt a poétikus lassú tétel ábrándozásai között sem felejtettük el. És valóban, a magyar fül számára mindig kedves Rondo all’Ongarese az ő tolmácsolásában a zongoraverseny ragyogó csúcspontjaként bomlott ki. A tánc sodró ereje, Haydn feldolgozásának sziporkázó szellemessége,

aranyló humora olyan felszabadult, örömteli muzsikálásra ihlette, mely pillanatok alatt átragadt karmesterre-zenekar- ra, és kisugárzott a közönségre is. A jókedv végighullámzott a széksorok között, s a darab végén hosszú, lelkes tapsban oldódott fel.

Kovács Dénes művészi rangjához méltó, technikailag tökéletes előadásban, rendkívül nemes hangon szólaltatta meg Mozart hegedűversenyét. Csupán azt a nehezen megnevezhető többletet nem éreztük ezúttal benne, ami úgy magával ragadott Szabó Csilla interpretációjában.

A versenyművek előtt elhangzott Kis éji zene a mozarti muzsika egyik legszebb gyöngyszeme. Borbély Gyula gyengéd kézzel nyúlt hozzá, a Pécsi Filharmonikusok vonós--együtte- séből olyan puha indításokat, olyan finom hangzásokat varázsolt elő, amilyeneket csak ritkán hallunk tőlük. Hasonló igényességgel oldotta meg a versenyművek kíséretét és a befejezésül előadott Haydn- c-moll (No. 95.) szimfóniát is. Kár, hogy a zenekar néhány (talán újonc?) tagja időnkénti melléfogásaival rontotta az egyébként igen kedvező összbenyomást.

Dobos L.

*

A hétfő esti koncerten változott a műsor: a fenti zongoraverseny kitűnő élményében sajnos nem részesülhetett a közönség, helyette ugyancsak brilliáns előadásban Mozart Esz-dúr zongoraversenyét adta elő Szabó Csilla és a zenekar. A műsort Haydn- c-moll szimfóniája zárta. (A szerk.).

ILLYÉS GYULA Erdőben

Nem érdekel, mi a neved füzöld-fejü madár.

Azzal is kevesebb köztünk az akadály.

Nem nyomul közénk ennyivel sem a világ.

Se nyom, se jel, se rubrikák!

A hangodat, a szavadat sem ismerem.

Szót ért csak annál hamarabb szived s szívem.

Fű-zöld fejű, hó-begyű, kékhasú társ, édeni, nem lehet elég lent: elég elölről kezdeni!

Robogó vonat étkezőkocsijában ülünk. Valahol az évek mélyén zakatol velünk a szerelvény Budapest felé. Kálmán bácsi papírgalacsinokat rakosgat szigorú rendbe az abroszon. Szenvedélye nem kíméli gyufás- dobozomat sem. Az atomjaira bontott skatulya romjai fölött a költészetről beszélgetünk. Lebuktatom: olvastam hajdan

írott verseit a Sorsunkban .. . Az emlékezet egy másik filmjéről előhívott kép: fiatal pécsi költő képalkotási technikájáról tart rögtönzött előadást — úgy 15 évvel ezelőtt. Ott ülnek körülötte — Bertha Bulcsu, Arató Károly, Lázár Ervin ... Áhítattal hallgatják. Az előadás komoly, szakszerű, a G. B. Shaw-i paradoxonoktól dülöngélve nevetők alatt mégis re- csegnek-ropognak a székek. A mulatság oka nem a költő, nem is Kálmán bácsi hangsúlyozottan komoly mondanivalója, hanem a majdani Komolytalan rovat szerzőjére valló stílus.

Akkoriban már nem írt verseket — tanulmányok, novellák és főleg mesék sorjáztak tolla

alól. S amerre járt, anekdotákat hintett szét maga körül. Kötetnyi megiratlan történetet kedves folyóiratukról, a Dunántúlról, a pécsi írókról, Szántó Tiborról, a legendás kávéházi foglalt irodalmi asztalról. Amikor már végleges volt bennem a zűrzavar vele kapcsolatban, feltűnt egyszer, hogy állandóan a Kossuth Lajos utcában sétálgat. Tudtam, hogy ott lakik, de . . . mit keres nap, mint nap a vasüzletben? Lakatokat vásárol? Csigaszöget? Netán ritka profilú haszonvasak érkezését lesi. Kiderült, hogy a Városi Könyvtár (amelynek igazgatója) a vasüzlet épületébe költözött. A prózai ok tisztázódásával egy világ omlott össze bennem.

Most itt — Pécs legszebb utcájára néző ablaka mögött, az irodájában — megpróbálok „rábizonyítani" néhány — évtizedes tapasztalatra épülő — megfigyelésemet.

Váci Mihály és Ladányi egy- egy versét olvassa fel — mondván legyenek ezek a versek személyisége homályos zugait bevilágító lámpásaim. Arra eddig még nem gondoltam, hogy költői alkat volna. Pedig lehet, hogy alapjában véve mégiscsak az. Ha állítanám, tagadná. S hogy mégkevésbé filozófus, azt elegáns levezetéssel be is bizonyítja. Ezzel persze meggyőz: mégiscsak filozófus természetű ember. Nevetése mögött tulajdonképpen szomorú — suttogják róla itt-ott. Ám arról is meggyőz, hogy egyáltalán nem szomorú. Akkor talán igazában vidám írásaira hasonlít... ördögöt. Azt állítják tőben is, hogy. sohasem hallották még igazában önfeledten nevetni. Megegyezünk abban, hogy hangulatember. Aki tele van aggódással a világ és egy virág sorsa iránt — pörgetem tovább a gondolatot... De látom, amint ideér írásom olvasásában, fölnéz a papiról, elmosolyodik, és máris annak cáfolatába kezd, hogy „aggódó" volna . . .

— És a jövő? — kérdezem. (Hátha itt sikerül megfognom.) A csillagközi terek váratlan meglepetései, az ismeretek gyors újrarendeződései ... A háborúk, és a kis csaták itt, a látható, de nehezen megismerhető sok fényévnyi távoli valósága amott... ? A „humoron kívüli" területek bevonására történő kísérleteim csődöt mondanak.

— Szívesebben beszélgetnék inkább konkrét dolgokról, például egy lótetű biológiai felépítéséről — ajánlja. Arról a cseppet sem érdektelen, remekmívű kis lényről, amelyet csalinak tűzök a horgomra . . .

— Akkor talán mégiscsak a halakról, a horgászatról . . .

— Jó.

J Szemem az iroda egyik díszén, Heyerdahl Kon-Tiki tutajának modelljén állapodik meg. A biológiai egyensúlytartás csodálatos művészetéről, a levegő és a tengerek veszélyes szennyezettségéről, a madarak, halak, virágok, gombák, gyümölcsfák pompájáról, tökélyéről elhangzó mondatok elillannak lomha toliam alól. Hallgatom, de nem jegyzem föl, amit mond — állattani-növénytani értekezés lenne .. . Kevéske hatvan soromra gondolok, és arra milyen jó lesz olvasni hamarosan megjelenő komolytalan írásainak kötetét. Talán hórgászregénye is fennakad egy kiadó horgán... Tudom, bármennyire is győzködöm, képtelen leszek jó portrét készíteni róla. Nagylótószögű objektív kéne ide. Netán hal- szem-optika .. . Méltányolom Ipper Pál fölismerését, aki amikor még itt dolgozott a pécsi stúdióban, meglátta Szöllősy Kálmánban a leendő szatíraírót, hogy azután fölhergelje: írjon humoros írásokat a rádiónak. És milyen jól hangzottak azok az Esti Pécsi Napló és a Dunántúli Napló komolytalan írásait megelőző humoreszkek Bánffy György előadásában . . . Sokan még ma is emlékeznek rájuk.

Bebeíi Károly

A Felmérő szombat reggel

kezdte meg a munkáját a XII. D. 4-es lépcsőházban — az előzetes értesítésben jelzett napon. Amikor délután a VII. emelet 53-ba becsöngetett, a lakó már várta. Ezt a nagyobbik szoba asztalára készített konyak és sajtos keksz is mutatta. A Felmérő kirakta színes golyóstollait, szétteregette a kérdőíveket és elkezdte a felmérést.

— Szóval, Boldog Bódog. Stimmel?

— Így hívnak.

— Géhával vagy simán?

— Ahogy a személyiben van: csak gével.

— tehát, mint fonetikusan.

— Hogy tetszik mondani?

—• Eredeti név, meg kell adni. A két véqződés összecseng, mint a tiszta rím.

— Ez eddig még valahogy nem jutott eszembe.

— Talán nem a legszerencsésebb. Mivelhogy azonosak a magánhangzók.

— Én már megszoktam. Negyven éve hordom.

— Aha. Mint látom, Boldog úr az oroszlán jegyében született.

— Lehetségesnek éppen lehetséges.

— Ez faktum.

— És izé . .. milyen szempontból jöhet ez számításba?

— Ó, semmi. Bolond dolog: egyesek szerint az oroszlán jegyében született emberek érőszakosak és antiszociálisak. Persze, az asztrológia tézisei nem feltétlenül helytállóak, de azért lehet bennük valami ...

Bo-Bo töltött a konyakból és a Felmérő elé rakta a kekszes tányért.

— Maga nem iszik, Boldog úr?

— Nem szoktam. Valahogy így alakult.

— Bezony. Magyar konyakot nem is érdemes.

— Meglehet. Nem vagyok a dologban jártas. Ért engem...

— Na, jobb helyre is lehet tenni a pénzt. Pláne ott, ahol kevés van . . . Hát akkor csirio! Az új lakásra!

— Köszönöm.

— Mindnyájuk egészségére!

— Ez igazán szép öntől. Nagyon köszönöm.

— Hatan, két szobában. Ezt nevezem! Nincs, szebb, mint a családi összetartás.

— Kicsit szűkös a lakás. De eddig ez se volt. örültünk, amikor hozzájutottunk.

— Bezony. Nagy öröm.

— Tíz évig vártunk.

— Szép teljesítmény.

— Elmúlt. Most már minden rendben van. Nem is akartuk elhinni.

— Mit?

— A lakást. Szóval, azt, hogy megvan a kiutalás.

— Ha egy csomó pénzbe kerül is, de megéri. Ez szent.

— Hitelbe van.

— Nagy előny. Bár én a magam részéről viszolygok mindenféle hiteltől. Rátelepszik az emberre, nyomasztja, megalázza. Már az én nézetem szerint, ha megengedi. Nyilván beteges valami ez nálam. Úgy vagyok, hogy sose tudhatni előre, mi történik, mi adja elő magát. Mondjuk, megbetegszem. Mondjuk, leszázalékolnak. Vagy beüt a famíliában egy haláleset. A feleségemé, mondjuk ... Máris fuccs az egésznek. Mert nincs könyörü- let: a részletet fizetni kell. Bezony. De erre nem szabad gondolni.

— Ez már igaz. Nem jó az ördögöt a falra festeni. Mindig muszály bízni az embernek.

— Ez már beszéd. A biza-. kodás a boldogság alapja. Úgy is, mint a bódogságé. Érti . . . Ez nem valami szójáték. A kettő ugyanazt jelenti. Csakhogy a bádog régies.

— Nahát, ezt én nem is tudtam.

— Pardon. De ha már itt tartunk, véleményem szerint a Bálint, a Dávid, az András vagy teszem azt, a László harmonikusabb lett volna. Boldog Bó lint — ez egészen kifoqásta- lanul hangzik, nem igaz?

— Nekem az apám is Bódog volt. Tőle örököltem.

— És most hol vannak?

— Kik?

— A kedves szülei.

— Ez is a kérdések közé tartozik?

— Usque. Mór úgy értem, hogy leginkább mivel töltik az idejüket?

— A papa meg a mama a gyerekekkel sétálnak. A feleségemnek meq van egy másodállása. Nekem is lenne dolgom, csak azért tartózkodók a la-1 kásban, mert jönni tetszett. Hát ez van leginkább.

— Színház? Mozi? Képtár? Egyéb?

— Nem mondhatnám.

— Bizonyos fokig természetes.

— így valahogy. Olyanformán gondolom, hogy lassacskán majd egyenesbe jövünk... Szóval, akarok venni egy tévét.

— Kérem, az én megbízatásom aligha jogosít fel arra, hogy bármilyen tanácsot adjak. Nekem a műsor spéciéi nem tetszik.

— Azért az már mégis valami. Már a helyét is kinéztem. Jól elférne itt. Van neki hely. Az öregék is szeretnék. Meg a gyerekek.

— Micsodát?

— Hogy legyen tévé. Mégiscsak bejön a nagyvilág.

— Minden tiszteletem az idős embereké. Én aztán megértem, az ön álláspontját.

— Hát sző se róla.

— Még akkor is tisztelni kell őket, ha olyanok, amilyenek, önzők és mogorvák leginkább. Bezony. örökösen duzzognak, rakosgatnak, pepecselnek. Kész pokollá teszik a többiek életét.

— Lekopogom, itt egészen másként festenek a dolgok.

— Az szerencse. Igazán nagy szerencse. Mindjárt gondoltam. Ezt, ugye, megérzi az ember. Bezzeg más helyeken! Mert ahogy én informálva vagyok... Mondom, nekem általában egészen más tapasztalataim vannak. Sokmindent megtudok, ahogy a lakásokat járom. Többet is megtudok, mint szeretnék. A legtöbb helyen baj van velük. A természetük teszi. Túlságosan lefoglalják őket a saját kis gondolataik. Az emlékeiken rágódnak, a betegségükkel foglalkoznak meg ilyesmi.

Bo-Bo rövid tépelődés után a saját poharába is töltött a konyakból. As első korty után heves köhögőroham fogta el, de azért végül is fenékig kiitta az egészet. A Felmérő egy bögre vizet hozott a konyhából.

— Tudja, Boldog úr, jó, jeges szódavíz lenne az igazi.

— El tudom képzelni.

~— A negyediken, képzelje, ginnel kínáltak. Gordon ginnel. Mintha tudták volna, hogy az a kedvencem. Ivott már Gordon gint? Én otthon is leginkább azt szoktam inni. Kertes házban lakom, tudja, van egy jókora teraszom, odakészítem az üveget, a szódát, a citromot, a jeget, szóval, ami kell, és aztán szép csendesen, szor- dinósan iszogatok. Nem ám úgy, hogy mindent bele. És nem kell a szomszédok pofáját néznem, csak fákat látok, virágoskertet, meg bokrokat. Egészen más, mint egy városi falanszterben.

— Nem is jó az a vad ivá- szat. Az sehol se jó.

— Ebben egyetértünk, Boldog úr. Általában, azt hiszem, ön nagyon egészségesen, józanul gondolkodik. Megérdemelné, hogy sínre kerüljön az élete, Boldog úr. Szívből kívánom.

— Köszönöm. Alakulgat.

— Idővel, majd ha ezt itt megunja, bizonyára összevág a családnak egy tágas lakást. Ahogy nézem, képes arra, hogy egy rendes lakást összevágjon. Mert az a fajta, aki a gyerekeire is gondol. Igazam van?

— Nagyon is.

— Bezony. Élni kell, amíg lehet.

A Felmérő befejezte a felmérést, elrakta színes golyós- tolfait és gondosan összehajtogatta a kérdőíveket. Felállt az asztaltól.

— Sajnálom, Boldog úr, hogy tovább kell mennem. Igazán kellemesen éreztem itt magam. Sok szerencsét, Boldog úr.

— Hálásan köszönöm. Hasonlókat kívánok.

Bo-Bo bezárta az előszobaajtót, ivott egy kortyot és az ablaknál állva sokáig gyönyörködött a lakótelep szép, galambszürke házaiban.

Több mint kedvtelés

Országos találkozóra készül a Kisgrafika Barátok Köre pécsi csoportja

A kisgrafika szerény méreteinél fogva (max: nyolc-tíz cm.) általában intim jelentéstartalmak hordozója. Legelterjedtebb formája az Ex libris, azaz a könyvjegy, de gyakran készülnek kisgrafikák meghitt családi események — születés, házasságkötés — alkalmából is. Ez utóbbiak az alkalmi grafikák.

A XVI. századból, Dührer korából származó kisgrafika Magyarországon századunk első éveiben eresztett mélyebb gyökérzetet Akkoriban kaptak rá a könyvgyűjtők az Ex librisre, a kisgrafika barátai pedig a könyvjegyek, alkalmi grafikák gyűjtésére. Nem ritka az sem, hogy a könyvgyűjtő egyúttal kisgrafika-, sőt bélyeggyűjtő is egyszemélyben.

A gyűjtők és a művészek ma már komoly nemzetközi szervezetet mondhatnak magukénak. A huszonöt ország — közöttük j Magyarország — kisgrafika ba- I rátáit tömörítő szervezet, a FISÁÉ székhelye az olaszorszá- j gi Comóban van. A FISÁÉ ; minden második évben nem- I ze'közi kongresszusokat rendez.

j A magyarországi kisgrafika I barátok 1959-ben alakították | meg hazai szervezetüket, s ezzel i egyidőben jött létre a Kisgrafi- j ka Barátok Köre pécsi csoport- I ja. A csaknem negyven tagot számláló művészeket és gyűjtő- I két tömörítő kör a Nevelők Házában működik Martyn Ferenc, Kossuth-díjas festőművész elnökletével.

Szentesi Flórián titkár elmondta, hogy legfontosabb céljuk az Ex libris és az alkalmi kisgrafika művészetének a fejlesztése, mind szélesebb körben történő elterjesztése. Ezt a célt szolgálják rendszeres összejöveteleik, a KBK szervezte előadások, kiállítások, műteremlátogatások, gyűjteménymegtekintések, s azok a közvetlen kapcsolatok, amelyek a kör révén művészek és gyűjtők között létrejönnek.

Bárki beléphet e nemes kedvtelésnek hódolók társaságába, és gyűjtővé válhat maga is, ha valamelyik művészünkkel megfelelő számú Ex librist, vagy alkalmi grafikát készíttet magának. E cserealap révén — csere útján — több száz gyűjtőtárssal kerülhet kapcsolatba, és rövid idő elteltével jelentős mennyiségű gyűjtött kisgrafikai anyagra tehet szert. Mindezt természetesen az idevonatkozó „játékszabályok" ismeretében cjánlatos lebonyolítani. Ehhez pedig szinte nélkülözhetetlen a Kisgrafika Barátok Köre segítsége.

A gyűjtök egybehangzó véleménye szerint — legalábbis nekik — aligha képzelhető el szebb pillanat, mint amikor a postaládából előkerült boríték kibomlik és előbukkan a gyűjtemény újabb darabját képező friss, festékszagú kisgrafika.

A technikai azonosítást nemzetközi jelrendszer könnyíti meg, így a nemzetközi cserekapcsolat mégcsak nyelvtudást sem igényel. Manapsáq a kisgrafikák mintegy 19 féle sokszorosítási technikával készülnek az acélmetszettől a fametszeten, a linoleummetszeten át a litográfiáig, vagyis a kőnyomatig. Nyomós szempontjából flórom alapkategóriába sorolhatók a kisgrafikák aszerint, hojjy mélymagas- vagy síknyomással ól- lítottók-e elő őket.

A Kisgrafika Barátok Körének pécsi csoportjában középiskolás diáktól nyugdíjasig igen sokféle foglalkozású tag tevékenykedik. Van közöttük pedagógus, állatorvos, orvos, termelőszövetkezeti elnök. Előfordult már olyan eset is, hogy valaki gyűjtőként kezdte, és ma már maga is készít Ex libriseket. A kisgrafikák készítőinek zöme természetesen művész.

A KBK igen jó kapcsolatban van a Pécsi Grafikai Műhellyel — a pécsi kisgrafikák zömét rendszerint azok a művészek készítik, akik a grafikai műhelynek is tagjai.

A kör tevékenysége közművelődési szempontból sem elhanyagolható. Ismeretterjesztés, ízlésfejlesztés művészi igényesség felkeltése — mindez együttjár a kiállítások, előadások sokaságával. Az idei első kiállításukon Andruskó Károly zen- tai grafikust mutatták be a pécsi közönségnek a kisgalériá- ban. Következő tárlatukon — a Puskin művelődési házban — 36 szovjet grafikusművész 20 tablónyi kisgrafikáját állítják ki. Ugyanez az anyag lesz az idei szigetvári kiállítási évad nyitótárlata. A KBK pécsi csoportja ezévi legfontosabb programja azonban a nyári 2 napos országos kisgrafika-baráti találkozó lesz, amelyre csaknem 150 vendéget várnak az ország minden részéből. Ugyanebből az alkalomból a résztvevők műveit bemutató kiállítás nyílik a Doktor Sándor művelődési központban.

B. K.

SzöllősY Kálmán