Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
1976-02-07 / 37. szám
e Dunántúli tiqpIö 1976. február 7., szombat A körzeti orvos Dr. Piszér István körzeti orvos egy a sok ezer vidéki értelmiségi közül, aki sorsával, körülményeivel elégedett, kiegyensúlyozott ember benyomását kelti. Pécsi állásából és lakásból ment Siklósra, ahol elvállalta az egészségügyi osztály vezetését. Az átszervezés idején ismét nem „a város" felé orientálódott. Elfoglalta a megüresedett csányoszrói körzetet, amely lélekszámra ugyan nem túl nagy, de öt községből áll, a legtávolabbi 18 kilométerre van. Szép, kertes ház a falu szívében: jól felszerelt orvosi rendelő és tágas, szépen, választékos ízléssel berendezett szolgálati lakás. Ez otthona és munkájának centruma. Rendelése épp befejeződött, a lakás rendelővel szomszédos halijában beszélgetünk: — Esetem aligha tipikus... Valamikor sebésznek akartam készülni, de a klinikára nem sikerült bejutnom. Érdekelt még az egészségügyi szervezés meg a közegészségügy, de azt is tudtam: valamikor az aktív gyógyító munkában is részt kell vennem, tapasztalatokat kell szereznem. Nyolc évi tanácsi irányító munka után jól ismertem a terület, az orvosi alap-' ellátás követelményeit - és lehetőségeit is. Ez nagy próba minden orvos számára. De önállóságban, szakmai tapasztalatokban a legtöbbet nyújthatja. Izgatott ez a terület, amely bizonyos szempontból a legnehezebbnek mondható és az, vajon mennyire tudok helytállni itt. — Hogyan telik el egy napja? — Ügy, ahogyan általában: hetente kétszer a területen, rendelek, valamint a fekvő- és gondozásra szoruló betegeket látogatom. Egyébként reggel 8-tól rendelés, délután tanácsadás; közben esetleg kihívások, azonnali esetek; havonta kétszer teljes hétvégi ügyelet, egyik kollegámmal felváltva. A kedd délutánom szabad. Ez a testedzésé. A siklósi gimnázium tornatermében jövünk össze tí- zen-tizenketten az egészséges élethez szükséges mozgás, lazítás céljából. . . — önt közéleti embernek ismerik. Sok mindenben részt vesz, dolgozik, felszólal, beszámol. Hogyan telik mindez a szabad idejéből? — Beosztás dolga, egyfelől. A napi elfoglaltság után sok mindenre juthat... Gyakran úgy érzem, hogy egy kicsit sok is ez, valamit le kellene adni. De hol és mit, amikor számítanak rám a Vöröskereszt járási és megyei vezetőségében; a Hazafias Népfrontnál; télen a pártoktatásban; továbbá az általános orvosok egyesületének járási elnöke és a megyei etikai bizottság tagja is vagyok. Ez persze nem mindenkinek a szemében rokonszenves. Nem egyszer meg kell küzdeni azzal a szemlélettel is, hogy aki orvos, az — gyógyítson. Csak gyógyítson ...- A gyógyító munka tudomány is. Természetes igénye az orvosnak, hogy ilyen ambíciói is legyenek, de vidéken erre ritkán jut lehetőség, ön hogyan látja ezt? Kielégiti-e a szakfolyóiratokból való információszerzés? — A szakfolyóiratok valóban megadják azt, ami a gyakorló orvos számára a diagnosztikában és a gyógyító munkában új eredménynek számít. Néha van egy-egy szakmai továbbképzés vagy kongresszus általános orvosoknak. Ezeken is részt veszek és az előadások révén a tudományos munka iránti természetes igény csak elmélyül az emberben. Például a járóbeteg-ellátás tapasztalatainak feldolgozására. De ez egyedül nem megy, mivel egy ember energiái kevésnek bizonyulnak itt. Csoportban lehetne tudományos munkát is végezni, ennek viszont ma még nincsenek meg a feltételei. Kapunk feladatokat bizonyos témakörökben adatgyűjtésre. Ezeket országos centrumban feldolgozzák és sok mással együtt belekerül egy előadásba, amit például egy kongresz- szuson hallgatok. Ilyenkor tudom, hogy abban - névtelenül — az én munkám is benne van. Ez is kielégíthet, egyelőre ezzel kell megelégednünk ... — Ne haragudjon, amiért megkérdezem: mi a véleménye az úgynevezett „paraszolvené dóról"? Ezt ma hazákban — két-három kizáró ok, illetve körülmény kivételével - nem tiltja jogszabály, sőt lehetővé íeJ szí, hogy a beteg „háláját" kifejezze, ami vidéken sajátos módon vetődik fel... — Igen, ezt a viszonylatot még osztályvezető koromból átfogóan ismerem. Hogy néz ez ki vidéken? Ha valóban a beteg hálájáról van szó, elfogadom magam is. Falun ez elsősorban a háztájiból jelentkezik: egy üveg bortól, egy csirkétől a tojáson át a sütőtökig .. . Kinek mije van, azt hozza el: „Doktor úr, ne sértsen meg...” És ezt a részét valóban komolyan veszem. Él a régi népszokás is: rokonnak, papnak, orvosnak disznótorost küldenek. Tiszteletben kell tartani, a visszautasítás nagy sértés lenne. Nem kertelek: ez jórészben megkímél a beszerzés gondjaitól, valóságos segítséget jelent. Más a helyzet a pénzzel. A rendelőben másodszor már nem kérdezi az új beteg: „mivel tartozom...?” Ott természetes, hogy nálunk a gyógyítás ingyenes. A fekvőbeteg-látogatásokon sajnos vannak kínos helyzetek. Általában itt is a beteg valóságos hálájáról van szó. Főleg az idősebb korosztálynál. De eléggé általános nézet az is, — és egyre többen gondolkoznak így -, hogy „van pénzem, tehát kihívom az orvost...” Sokszor teljesen indokolatlanul. Ha az orvos erre bátorítja, azaz rászoktatja a beteget, az súlyos eti- kátlanság. És terjeszti azt a szemléletet az emberek között, amelyik szerint „igaz, hogy egy pénzösszegbe került, de nem kellett lépést se tennem a vizsgálat érdekében ..." „Telik rá . ..", futja, van miből, akár szükséges, akár nem. Mialatt az orvosnak esetleg sürgős, azonnali esethez kellene rohannia ... — Vannak országok, ahol ezt gyökeresen megoldották, ön miben látná ennek a lehetőségét - nálunk? — Számomra a legszimpatikusabb egy — az orvosi munkához méltó és szigorúan differenciált - megfelelő szintű fizetés lenne és pénzbeli hála teljes eltörlése ... Akkor legalább lehetne mire hivatkoznunk. De addig is feltétlenül maximálni kellene: mi az a legmagasabb összeg, amit egy orvos még az etika határain belül elfogadhat. Hosszú idő tapasztalataiból állíthatom: a „nagy halak” ebből a szempontból nem elsősorban vidéken ficánkolnak ...- Visszatérve a „vidéken élni" gondolatához: ön hogyan látja, sikerül-e megvalósítania elképzeléseit? Egyáltalán tehetségesbe vidéken ez egy orvos számára a teljesség igényével? Van-e, amit szeretne elérni? — Igennel válaszolhatok. Az alapellátásban egyre inkább megvalósul: sikerül azt tennem, amit orvosilag a legmegfelelőbbnek tartok. Persze nem harcok és nem konfliktushelyzetek nélkül ... De a legjobb úton és ez jó, megnyugtató érzést ad számomra. Távlatilag? A szükséges gyakorlati idő után általános orvosi szakvizsgát akarok tenni. Ez nem kötelező ma még: nélküle is lehet valaki jó körzeti orvos. De egy szakvizsga — próbatétel, a nagyobb tudás, a teljes rendezettség állapotában. Többre, magasabbra törekvés szellemiekben: ez hozzátartozik az értelmes élet egészéhez. Ez a belső- igény, ez a törekvés valahogy hiányzik a vidéki értelmiség jelentős részéből. Ami pedig együtt jár egy nagy veszéllyel: a megrekedés, a megkeseredettség veszélyével, amikor fásulttá, érdekteienné válhat valakinek az élete; amikor a munkáját is csupán a mindennapok taposómalmának érzi. Walfilnger Endre TÉLI VÁSÁR MÁR csilíeiy hétig i a fogyasztási szövetkezetek áruházaiban és szaküzleteiben Felsőruházati cikkek, méteráruk, cipők, csizmák, különböző divat- és kötöttáruk. 20—40 SZÁZALÉKOS ÁRENGEDMÉNNYEL FEBRUÁR 2—15-IG. Áttételek nélkül Ha megjön József Jelképek, áttételek nélkül peregnek előttünk a Ha megjön József című új magyar film elgondolkodtató, egyszerű szerkezetű képsorai. Kézdi Kovács Zsolt, a film írója és rendezője nem akar sokat - még kevésbé nagyot — mondani, keveset markolása azonban vaskos morális kérdőjeleket hoz felszínre. A Ha megjön József nagy erénye és örvendetes újdonsága a - számos mai magyar filmben érzékelhető - dokumentatív erő, s az arra való törekvés, hogy inkább kevesebbet mondjon az alkotás, de az igaz legyen. Ha Jancsó Miklósék jelképrendszereire, bonyolult áttételeire emlékezünk, az utóbbi időben megfigyelhető — filmjeinket zömükben jellemző - közvetlenséget, a mélyértelmű mondanivaló egyszerű megfogalmazásának igényét értékelnünk kell. Az is igaz azonban, hogy ezek a filmek nem a hatalom és nem a forradalmiság, a forradalom analízisére törekszenek — az általuk célbavett „részterületekben" viszont a mai magyar valóság egy-egy hiteles, vagy az alkotók által annak vélt - ám csaknem mindig fontos elemére ismerhetünk. Ha most azt mondjuk Kézdi Kovács filmjére, hogy jó alkotás - márpedig az — annak az említett írói és rendezői törekvések tudomásulvételével csak egyetlen próbája lehet: a hitelesség. Ráismerünk-e magunkra ebben a filmben? És ha idegenekként néznénk meg, megtudnánk-e legalább néhány fontos dolgot arra vonatkozólag, hogyan élünk mi magyarok itt és most? Igennel kell válaszolnunk. Ez az igen azonban nyilván csak azok számára ilyen egyértelmű, akik a „róismerést” sem pusztán a viszonylag egyszerű cselekményre vonatkoztatják. A cselekmény ugyanis mindössze annyi, hogy egy távollevő — tengerészként dolgozó, József nevű — fiatalembert várnak ketten: József anyja, Ágnes és a felesége, Mária. Mivel József hosszasabban távol van, felesége egyre kevésbé tudja valóságos személynek tekinteni, kapcsolatokba bonyolódik, terhes lesz, majd elvetéli magzatát. A film részletesebben csupán Ágnes és Mária kapcsolatát elemzi. Felvonultat még néhány jellegzetes figurát — Ágnes és Mária munkatársait, s az alkalmi kapcsolatok férfiszereplőit. A filmnek azonban egyéb szereplői is vannak, üzem- és lakásbelsők, munkahelyek és otthonok, lakótelepek és villák, továbbá öltözetek, frizurák és nem utolsó sorban premier- planos arcok. Arcok, amelyek döbbenetesebben beszélnek bárminél és bárkinél. Arcok, amelyek Kézdi Kovács igazi, mélyebbértelmű mondanivalójának megfogalmazói. Hogy csak a három legfontosabbat említsük közülük. Lehetne-e mondatokba foglalni mindazt, amit Monori Lili arca a robogó vonat peronján elmond? Vagy amit Ágnesé, amikor fiktív levelet diktál Máriának? És a felmutatás, a megjelenítés helyett érdemes volna-e beszélni a Ronyecz Mária által életrekel- tett villalakó steril hölgyről? Mindezek Kézdi Kovács Zsolt ragyogó telitalálatái. Amelyek Füst Milán „szebbnek ítéltetett itt a tört szem, mint a ragyogó" verssorát juttatják eszünkbe - azzal a rögvest idekívánkozó kérdéssel, hogy vajon tényleg szebbnek ítéltetett-e...? De ugyanilyen telitalálatok az arcok és a mozdulatok mögé rejtett, jobban mondva az azokban elmondott lélektani drámafüzérek is, amelyek csattanójaként a fiáért cggódó anya és az idegen férfiaktól teherbeesett fiatalasz- szony társakká válnak, majd a néző szemében is hitelesen megbékélnek egymással — tegyük hozzá: nem valami nagy általánosságban vett humánum égisze alatti „összeborulásról" van szó. Ha a film gyengébb pontjait keressük, itt-ott az alaptörténetben találhatunk kisebb hibákat. A jó novellisztikus felvetés a novellaelemek sokrétűbb kibontakoztatását igényelte volna érzésünk szerint. Talán nem ártott volna a mellékszereplőket még jobban rögzíteni, karakírozni egy-egy vonás erejéig. Mindez azonban semmit sem von le a film alapvető érdeméből, elgondolkodtató, becsületes szándékú jelzéseinek értékéből. Ehhez a rendező mellett a legnagyobb mértékben Kende János operatőr és a kitűnő színészek: Monor/ Lili, Ruttkai Éva, Ronyecz Mária és Koncz Gábor járultak hozzá. Bebesi K. Belföldi IBUSZ- túrák Pécsről Megjelent a íBaranya megyei IBUSZ-igazgatóság idei belföldi túraajánlatainak programfüzeté. A program összeállítói a hagyományos úticélok mellett új területek megismertetését is figyelembe vették. Ebben az évben a pécsi-baranyai turisták rövidebb-hosszabb túrák keretében az ország minden részébe eljuthatnak. Az egynapostól az egyhetesig terjedő időtartamú ajánlatok sorában baranyai utazásokon kívül kétnapos palócföldi utat — Salgótarján és Salgó vár megtekintésével, három—négynapos nyugatmagyarországi, észak-magyarországi, alföldi túrát, öt—hatnapos dunántúli, kelet-magyar- országi utat. Ez utóbbinak az útvonala: Pécs, Kecskemét, Cegléd, Gyöngyös, Eger, Miskolc, Leninváros, Debrecen, Gyula, Békéscsaba, Szeged, Baja, Pécs és a programban szalajkavölgyi és miskolctapolcai kirándulás is szerepel.
