Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
1976-02-06 / 36. szám
1976. február 6., péntek Dunántúli napló 5 ÓRA A NAGYVILÁGBAN Ülést tartott a KISZ Központi Bizottsága (Folytatás az 1. oldalról) ben megtárgyalta a fiatal értelmiség körében végzett KISZ- munka tapasztalatait, valamint az időszerű feladatokat. Az ifjúsági szövetség feladata, hogy tovább növelje a fiatal értelmiségiek közéleti, mozgalmi aktivitását, kezdeményezzen intézkedéseket társadalmi beilleszkedésük meggyorsítására, segítse szakmai, politikai képzésüket, illetve továbbképzésüket. Ezután a KISZ Központi Bizottsága nyilatkozatot fogadott el, amelyben a magyar fiatalok az ifjúkommunisták nevében cselekvő szolidaritásáról biztosítja a haladó angolai erők harcát. Az ifjúsági szövetség Központi Bizottsága végezetül személyi kérdésekben döntött. Illisz Lászlót, aki fontos állami beosztásba kerül, érdemei elismerése mellett felmentette a KISZ Központi Bizottságának titkári tisztségéből és Fejti Györgyöt a KISZ Központi Bizottsága titkárává megválasztotta. Közzétették a BKP KB Irányelveit Szófiában csütörtökön közzétették a BKP KB-nek a Bolgár Kommunista Párt, valamint a bolgár társadalmi szervezetek és mozgalmak helyzetéről és fejlődéséről szóló kongresszusi irányelveit. A dokumentum két fejezetből áll: az első a párt vezető szerepét, a második a társadalmi szervezetek és mozgalmak időszerű problémáit taglalja. A párt vezető szerepének fokozására a BKP tizedik kongresszusa a következő fontosabb feladatokat tűzte ki: gondoskodni kell a párttagság összetételének helyes szabályozásáról, fokozni kell a párttevékenység tudományos színvonalát. A párt nemzetközi politikájáról szólva a dokumentum hangsúlyozza, hogy a BKP és az SZKP közötti egység és testvériség továbbra is rendíthetetlen alapul szolgál majd Bulgária és a Szovjetunió együttműködésének fokozásához, a két ország közötti integrációs folyamatok elmélyítéséhez. 4 LISSZABON: A portugál pénzügyminisztérium csütörtökön bejelentette, hogy az ország aranytartalékaiból 300 millió dollár értékű nemesfémet letétbe helyez az NSZK, valamint Svájc által folyósitan-i dó hitelek biztositékaképpen. A portugál pénzügyminisztérium nem közölte, hogy Lisszabon milyen kamatot fizet a hitelekre. 4 BRÜSSZEL: Nyolc NATO- ország részvételével rövidesen egyhónapos hadgyakorlatot tartanak Norvégia északi részén. A hadgyakorlat célja annak le- mérése, hogyan tudnak együttműködni és harci feladatokat megoldani a különböző országok egységei a legészakibb fekvésű NATO-országban, téli körülmények között. 4 RÓMA: Az Olasz Szocialista Párt vezetősége csütörtöki ülésén megvitatta Moro kijelölt miniszterelnök gazdasági programtervezetét, amelyet a kormányfő előző nap ismertetett a pártokkal és rövid vita után egyhangúan úgy határozott, hogy a parlamentben tartózkodással elő fogja segíteni egy kisebbségi keresztény- demokrata kormány hivatalba lépését Ezzel a negyedik hete tartó olasz kormányválság megoldás küszöbéhez érkezett. ♦ HAVANNA: A Chilei Ellenállók Bizottsága Havannában közölte: értesülései szerint a pekingi kormány százmillió dolláros hitelt folyásit a chilei fasiszta juntának. Az összeg fele áruhitel. Nem véletlen, hogy Pinochet tábornok, a junta leje a hét elején „megértő jóbarátoknak" nevezte a pekingi vezetőket. 4 TOKIÓ: A thaiföldi országos diákközpont most nyilvánosságra hozott közvéleménykutatásának eredménye azt tanúsítja, hogy a diákok többsége az Egyesült Államokat tekinti a Thaiföldre nézve legveszélyesebb hatalomnak. Ugyanakkor a megkérdezettek elég nagy százaléka jelölte meg „veszélyes" országként Kínát és Japánt, az előbbit politikai, az utóbbit gazdasági befolyásának szemmel látható növekedése miatt. 4 WASHINGTON: A Nemzetközi Újjáépítési és Fejlesztési Bank 33 millió dollár hitelt nyújt Chilének. Az erre vonatkozó döntésnek már az elmúlt héten meg kellett volna történnie, a skandináv országok ellenzése miatt azonban elhalasztódott. 4 VIENTIANE: Laosz és Thaiföld között újabb incidensről adott hírt csütörtökön a vien- tianei sajtó. A laoszi Namtha tartomány Hauei Say körzetében lévő két falut thaiföldi területről 75 milliméteres ágyúkkal lőttek, egy thaiföldi repülőgép ugyanakkor az említett térségben megsértette Laosz légiterét. Csütörtökön az SZKP XXV. kongresszusára választotta meg küldötteit a moszkvai városi pártkonferencia. A konferencia munkájában részt vett Leonyid Brezsnyev, Alekszej Koszigin, Nyikolaj Podgornij és több más szovjet vezető. A konferencia tegnap befejezte munkáját Földrengés A csütörtöki jelentések szerint, a guatemalai földrengés áldozatainak száma elérte a kétezret. Mivel a külvilág elsősorban a rádióamatőrök és néhány katonai adó jelzéseire vart utalva, az adatat hivatalosan nem erősítették meg. A panamai rádió hírszolgálata azt hangsúlyozza, hogy az áldozatok száma becsléseken alapszik, hiszen a külváros nyomornegyedeinek egy részét még meg sem tudták közelíteni. A természeti csapás itt végezte a legnagyobb pusztítást. A sebesültek számót egyes jelentések ötezerre becsülik. 4 MADRID: Olol Rydbeck svéd nagykövet Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár nyugat-szaharai különmegbízottja — úton El- Aiunba, a volt spanyol gyarmat fővárosába — csütörtökön Madridba érkezett. 4 SZÓFIA: Glafkosz Kleri- desz, a ciprusi parlament elnöke bejelentette, hogy felhatalmazták egy olyan javaslat megtételére, amely több körzetből álló föderációt irányoz elő Cipruson. Kleridesz megjegyezte, nincs felhatalmazva olyan javaslat megtételére, amely két körzetből álló föderációt irányozna elő. 4 TOKIÓ: Tokióban a szenzáció erejével hatott egy amerikai szenátusi albizottság leleplezése, amely szerint a Lockheed Aircraft Corporation 1958 és 1975 között több mint tizenkét és fél millió dollárt osztott szét vezető japán politikusok és üzletemberek között annak biztosítása érdekében, hogy a japán hadsereg és a légi- társaságok a Lockheed által gyártott repülőgépeket vásárolják meg. 4 LARAMIE: Henry Kissinger amerikai külügyminiszter - három napon belül másodszor — erélyesen figyelmeztette az amerikai kongresszust, ne avatkozzék be a külpolitika napi alakításába, mert ezzel nagymértékben csökkenti az Egyesült Államok mozgási lehetőségét ebben a vonatkozásban. A wyo- mingi egyetemen mondott külpolitikai beszédében szinte szó szerint megismételte a kedden San Franciscóban elhangzottt beszédének külpolitikai következtetéseit. 4 BUENOS AIRES: Egy argentin hadihajó szerdán rálőtt a Shackleton nevű angol kutatóhajóra, miután hiába szántotta fel megállásra. Az angol hajó a Falkland-szigetek környékén végzett kutatásokat, s e szigetcsoport feletti szuverenitást az utóbbi időben Argentína egyre élesebben elvitatja Angliától. Az incidenst követően mindkét ország erélyesen tiltakozott a másiknál. Az FKP kongresszusi vitája Győzelemre vinni a szocializmus ügyét Párizs: Az FKP XXII. kongresszusa csütörtökön folytatta munkáját. A felszólaló delegátusok egyöntetűen helyeselték a párt stratégiájának a kongresszusi okmánytervezetben rögzített irányvonalát és helyi tapasztalataikkal támasztották alá azokat. E tömegharc jelentőségére mutatott rá André Lejoine, a Központi Bizottság tagja, aki hangsúlyozta, hogy a kommunistáknak mindenütt vezető szerepet kell iátszaniok a tömegek mozgósításában. Erre nemcsak addig van szükség, amíg kivívják a szocializmus építése megkezdésének lehetőségét, hanem a szocialista rendszer megszilárdítása során is döntő jelentősége lesz a tömegek harcának, amelyben a munkásosztály és élcsapata, a kommunista párt fogja betölteni a vezető szerepet. Gustave Ansart, a Politikai Bizottság tagja, a Nord-megyei Pártbizottság titkára, felszólalásában hangsúlyozta, hogy a kommunistáknak széles körű népi tömörülést kell kialakíta- niok a munkásosztály körül, egyesíteniük kell mindazokat, akik a nép érdekeit szolgáló változást kívánnak. A kongresszus csütörtök délutáni ülésén Paul Laurent, a Politikai Bizottság tagja, a Központi Bizottság titkára üdvözölte a kongresszuson jelenlévő külföldi küldöttségeket a Központi Bizottság nevében. „Nagy megtiszteltetésnek érezzük, hogy eljöttek közénk — mondotta —, üdvözöljük mindazokat a népeket, amelyek velünk együtt harcolnak a munkásosztály elnyomása ellen." Paul Laurent hangsúlyozta: — az FKP minden erejével a nemzetközi szolidaritás megerősítésére törekszik abban a harcban, amelyet a közös ellenség, az imperializmus ellen vívnak. A francia kommunisták — mondotta —, azzal tesznek legjobban bizonyságot igazi internacionalizmusukról, hogy minden erejüket latba vetik a szocializmus ügyének győzelméért Fmciaországban. A kongresszusi delegátusok lelkes tapssal köszöntötték a külföldi testvérpártok és a felszabadító mozgalmak képviselőit, s elénekelték az Interna- cionálét. Paul Laurent, a Francia Kommunista Párt Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára felszólalásában kijelentette: Századunk történelme igazolja, hogy a sokoldalú és kölcsönös nemzetközi szolidaritás döntő tényező az imperializmus ellen, a szocializmusért, a nemzetközi erőviszonyok megváltoztatásáért folytatott harcban. A szónok bejelentette, hogy a kongresszuson 88 kommunista párt, nemzeti felszabadító és demokratikus mozgalom képviselői vannak jelen. Az FKP XXII. kongresszusának küldöttei, a Francia Kommunista Párt vezetősége és valamennyi tagja nevében Paul Laurent köszönetét tolmácsolta a kongresszuson részvevő vendégeknek. Haderőcsökkentési tárgyalás Csütörtökön Bécsben folytatódott a közép-európai fegyveres erők és fegyverzet kölcsönös csökkentésére vonatkozó tárgyalások nyolcadik fordulója. A Hofburg nemzetközi konferenciatermében zárt ajtók mögött tartott plenáris ülésen George K. Grande nagykövet, a kanadai delegáció vezetője elnökölt. A tanácskozáson, amely az érdemi tárgyalások megkezdése óta a 92-ik volt, a csehszlovák küldöttség vezetője, Tomas Lahoda nagykövet fejtette ki kormányának álláspontját. Rámutatott a szocialista országok által korábban beterjesztett javaslatok előnyeire, hangoztatta, hogy az egyezménytervezet összhangban van a reális helyzettel, s a benne előirányzott csökkentés minden állam érdekeit szolgálva segíti a katonai enyhülés megvalósulását Európában. A legközelebbi plenáris tanácskozást február 12-én rendezik. Rendezze be otthonát a Bajai áruházból, (BAJA, BÉKE TÉR) ahol nagy választékot biztosítunk MODERN BÚTOROKBÓL, KERÁMIÁBÓL, LAKÁSTEXTILBŐL ÉS CSILLÁROKBÓL. KOZULETEKET IS KISZOLGÁLUNK. Szovjet társadalomtudományi elmélet (2.) A fe|lett szocializmus problémája N apjainkban a szocialista építés tapasztalatainak általánosítása, törvényszerűségeinek kutatása joggal került a szovjet társadalomtudósok komplex vizsgálódásainak homlokterébe. A szocialista építés sajátos szakaszát jelentő fejlett szocialista társadalom problémáinak kidolgozása az egyik legfontosabb kutatási törekvésünk. E problémák a társadalmi élet valamennyi oldalát — a gazdaságot, a tár. sadalmi viszonyokat, az ideológiát, a nevelést, az életmódot - érintik és csak a különböző szaktudományok művelőinek együttes erőfeszítésével oldhatók meg. A kutatások összehangolása és tervezése céljából az utóbbi időszakban ki is dolgozták a Szovjetunióban a tudományos-műszaki haladás és társadalmi következményei című téma 1990-ig szóló komplex programját. A szovjet tudósok a szocializmust a társadalom szilárd, minőségileg meghatározott állapotának tekintik, amely történeti fejlődésében különböző szakaszokra bontható. Az első fázis a szocialista forradalom megvalósításának különféle útjait foglalja magába, melyek a munkás- osztály diktatúrájának a megteremtéséhez vezetnek. A második szakasz a szocializmus alapjainak lerakásaként jellemezhető (habár az egyes szocialista országokban ezzel kapcsolatban különféle terminológiákat használnak), vagyis a szocialista jellegű termelési és társadalmi viszonyok túlsúlyának, győzelmének megteremtéseként. A harmadik szakasz: a szocializmus teljes felépítése, a fejlett szocialista társadalom építése. Ez a szakcsz huzamosabb időt vesz igénybe, s a társadalmi élet valamennyi fő területére kiterjed. A fejlett szocialista társadalom létrehozásának döntő feltétele a kommunista építés kibontakoztatásához szükséges anyagi, műszaki alap megteremtése: a termelőerők, a termelékenység legelőreha- ladottabb színvonalának dinamikus elérése, az élenjáró tudomány és alkalmazása és továbbfejlesztése, a termelő tömegek képzettségi szintjének emelése. A fejlett szocializmus komplex rendszerének egyik igen lényeges területe a szocialista társadalmi viszonyok és a szellemi élet problematikája. A kutatók megállapítják, hogy a fejlett szocialista társadalom erősödése közben, ha megszűnnek is az antagonisz- tikus társadalmi ellentétek kialakulásának lehetőségei, ez még nem jelenti, hogy azonnal és automatikusan eltűnnek az osztály- és rétegkülönbségek. A termelési és tulajdonviszonyok fokozataiban, a javak elosztásában, a társadalmi munkamegosztásban elfoglalt különböző helyzetben, felkészültségben és életkörülményekben lévő különbségek a szocialista társadalmi viszonyok továbbfejlesztésének egyik fő feladatává teszik!, hogy fokozatosan csökkenteni kell a munkásosztály, annak különböző rétegei, a szövetkezeti parasztság, a falu és a város, a szellemi és a fizikai munka közötti lényeges eltéréseket. A fejlett szocializmus feltételei között már elsősorban a kulturális javak magasszintű elsajátítása a fő cél, olyan szellemi szükségletek és igények megteremtése, amely lehetővé teszi a szocialista személyiség kibontakoztatását. S ez rop- pont bonyolult, nehéz feladat, amely a kultúra intézmény- rendszereinek tökéletesítését, fontosságának tudatosítását, a kulturális javak termelésének átgondolt tervezését teszi szükségessé. E zek a kölcsönösen ösz- szefüggő tényezők alkotják a kommunista termelési módra való áttérésnek, a kommunizmus anyagitechnikai bázisa létrehozásának a feltételeit. E feltételek gyakorlati megerősítése jelenti a fejlett szocialista társadalom legfőbb társadalmi szükségletét, társadalmi haladásunk történelmi perspektíváját. Mikecz Tamás