Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)

1976-02-21 / 51. szám

© Dunántúlt napló 1976. február 21., szombat AZ URALTOL A DUNÁIG... /'S hatatlanul a perzsa halhatatlanokra kell gondolni: ennek a szovjet magasabb egységnek 1941- ben történt megalakulása és Magyarország felszabadítása közötti időben pontosan 62 897 főnyi vesztesége volt Ez a hadseregnyi ember többszörösét teszi ki az egy­ség bármikori szervezetszerű állományának és arról tanús­kodik, hogy a moszkvai, sztá­lingrádi, nyikolajevi, majd a romániai és magyarországi harcokból az alakulat dere­kasan kivette a részét és méltán érdemelte ki a Gár­da-egység címet. Oroszlán- részt vállalatok fővárosunk felszabadításából is és en­nek emlékére viselik ma is a Budapest nevet. A perzsa halhatatlanok halhatatlanságának titka ugyanaz volt, ami a Buda­pest nevét viselő magasabb egységé is. A hősi halottak, a sebesültek és a leszerelők helyére nyomban újabb és újabb tartalékok lépnek és így soraik nem hézagosak. Kegyelettel tisztelegve a hősök emléke előtt: gondo­latban követve a sok ezer kilométeres hadjárat útvona­lát, elmélyülve az egység Harci Dicsőség Múzeumá­nak ma már történelmi ér­tékű emlékei között; első­sorban a halhatatlanok leg­újabb csoportja, a közel­múltban bevonult fiatal ka­tonák keltették fel érdeklő­désünket. Az alkalmat ép­pen e fiatal katonák szoká­sos időszaki vizsgája szolgál­tatta. A látnivaló nem volt mindennapi. A harckocsi lövészet során az ifjú harcosok bemutatták tudósukat, de egyúttal a har­ci technika kiváló tulajdon­ságai is bebizonyosodtak. A találatok pontosságát a harckocsik helyzete, sebes­sége, a terep egyenetlensé­ge nem befolyásolta. A tü­zérségi gyakorlat után a harckocsik, lövészekkel ki­egészítve támadási felada­tot hajtottak végre. A megindulási körletig a har­cosok a páncélosokon fog­laltak helyet és az út köz­ben felbukkanó harckocsi­akasztókat sorra felrobban­tották, majd a harckocsikról leszállva követték az aka­dályokon áttörő páncéloso­kat, ugyanúgy mint a Nagy Honvédő Háború harcaiban, csupán azzal a különbség­gel, hogy ezek a fegyverek, a mai kor igényeinek meg­felelően jelentősen korsze­rűbbek. Szintén a legkorszerűbb haditechnikát képviselik a továbbiakban bemutatott hídvető gépjárművek és harckocsik, amelyek perce­ken belül áthidalják a ter­mészetes vagy mesterséges akadályokat. A magukkal hordozott hídelemeket akár a víz felett, akár — a felde­rítés megnehezítése céljából — a vízszint alatt elhelyezve olyan szilárd hidat képez­nek, amelyeken a súlyos jár­művek maguk is biztonság­gal áthaladhatnak és ha szükséges, maguk mögött akár fel is szedhetik. Más harckocsik ezalatt maguk előtt görgetett tapo­só hengerek segítségével egymás után robbantották fel az éles harckocsi elhá­rító aknákat és sértetlenül haladtak át a sűrű aknazá­ron, utat nyitva az egység többi harckocsijának és a lövészeknek. A gyakorlótér másik ré­szén a fiatal harcosok meg­ismerkedtek a meglepő ak­nák veszélyeivel. Az épület­makett különböző részein el­helyezett „aknák" érintésére nyomjelző rakéták léptek működésbe, tehát ezúttal még az óvatlanság nem je­lentett életveszélyt, de min­den bizonnyal örök tanulsá­got nyújtott a harcosoknak, hogy az ellenségtől vissza­foglalt helyiségekben a ki­lincshez, az asztalfiókhoz, vagy elszórt, elhagyottnak látszó tárgyakhoz nyúlni csak előzetes aknamentesítés után szabad. A szovjet harcosok vizs­gája tovább pergett. A szá­razföldi és a vízi akadályok leküzdése után bebizonyítot­ták, hogy részükre a tűz sem jelent leküzdhetetlen nehéz­séget. A „félelmetes" na­palmmal szembeni előítéle­tek feloldásának legkézen­fekvőbb módja volt a közeli ismerkedés, A harcosok kü­lönböző rendszeresített ru­házatban sorakoztak fel. Há­tukat napalmmal kenték be és meg gyújtották. A katonák néhány másodpercre égő fáklyává változtak. A koreai és vietnami háború tapasz­talatai bizonyították, hogy a napalmmal szembeni véde­kezés eszközei egyszerűek és a legtöbb helyen kéznél is vannak, s ha a sérült a lé­lekjelenlétét nem veszti el, viszonylag könnyen mente­sítheti magát. A szovjet har­cosok, ruházatuknak megfe­lelően vagy a közeli homok­ba hemperedtek vagy egy­szerűen levetették az égő köpenyt és úgy oltották el a tüzet. A valóságos helyzetet job­ban megközelítő gyakorlat során egy napalm bombát robbantottak, melynek tartal­ma a környéket lángba bo­rította és sötét, gomolygó füst terjengett. Ilyen terüle­ten gázálarc nélkül áthalad­ni a fojtó füst miatt sem lehetséges. A tagolt, szeg- delt terep egyenetlenségeit és a mesterséges tereptárgyak romjait kihasználva hatoltak át a védőruhába és gázál­arcba öltözött katonák a lángoló területen. Egyébként a laktanyák udvaráról látásból ismert ro­hampályákhoz hasonló, kü­lönböző akadályokkal zsúfolt útvonalon tűzakadályokon haladnak végig a harcosok, mondhatni nagy ügyességgel és nem kevés bátorsággal. A tűzzel tehát napi tested­zésük közben állandóan ta­lálkoznak. A vizsga kiválóan sikerült! A ma katonái tovább halad­nak a nagy elődök nyomdo­kain, kötelességteljesítésben, felkészültségben és szolgá­latkészségben egyaránt. Nyo­mukba mindig újak és újak lépnek és a hatalmas szov­jet nép kimeríthetetlen tarta­lékaiból az idők végtelenjé­ig biztosítják a halhatatlan­ságot. Udvari Gábor Fotó: Páros György Gyógyvíz a jég csapok között & M A & Ä L lf S É= SVT Ü IC Tél i,: a medencében II verekedés 9000 forintba került Kéremszépen ezek azt hitték megkergültem. A két férfi és egy asszony — kik kora hajnal­ban a kerítésen kívül siettek valahova — egy pillanatra le­lassítottak és rámbámultak.' „bizisten megbolondult!" Mí­nusz négyet mondott a hatórás krónika Kerényi Gráciája, ami­kor csupán egy fürdőnadrág­ban, mezítláb sétáltam a hó­ban, de ők messziről nem lát­ták, mennyire jvacogok és ho­gyan kapdosom a talpamat, akár csak tüzes parázson ug­rálnék. Aztán hogy továbbha- ladtukban már eltakarta őket a strand öltöző-épülete, fö­löttébb fürgén vágtattam el a medencéig, hogy nyakig bújjak a vízbe és felmelegedjek. Kis­sé értetlenül gondoltam négy és fél millió finn rokonomra, akik a nyolcvan fokos szauna­gőzből jéghideg vízbe ugrál­nak, s azt mondják, ez üdítő­en, frissítőén hat. Mindazonáltal azért örven­deztem, hogy némi protekció­val — élményszerzés ürügyén — a kilencórai nyitás előtt már három órával egyszál magam­ban a vízben hülyéskedhettem, enyém volt az egész medence, az egész strand, havas park­jával egyetemben. Csak a víz csobogott valamelyik beömlő nyíláson, különben nyugtalaní­tó csend volt, a felszálló pá­ra pedig olyan sűrű és tejfe­hér, mint a pihével tömött óriási paraszt-dunyha, amely alól egykedvűen röhögtem ki­fele a hajnali hideg télre. És az is érdekes volt, hogy a szél­fogó — medencét peremező — műanyaglemezek alján jég­csapok lógtak és a jégcsapok közé állítottam egy palack harkányi gyógyvizet, amely­nek csatját felpattintva szám­ba engedtem a hideg pezsgő­vizet. Nagyon jó ez a víz, mert tegnap este a Zöldkertben ... ajaj! de jól éreztem magamat, főként, amikor a Jancsi-prímás azt játszotta, hogy aszongya . . . Na ezt hagyjuk. Szóval, ami­kor a tegnapi furmintot kellő­képpen kiszippantotta belőlem a medence gyógyvize, akkor ezt pótoltam belülről, szintén jóféle gyógyvízzel. Egy kis el­mélkedés után elhatároztam, hogy most sportolni fogok és — miután rajtam kívül egy lé­lek sincs — kutyaúszással át- evickéltem a medence innenső partjáról a túlsó partig, s ak­kora csobogást-hullámverést csaptam, mint a tavaszi ívásra induló kivénhedt harcsa. E ko­moly teljesítmény után leültem a vízalatti padkára, s ám akkor — mint valami görgő — megmoz­dul alattam valami: borospalack, hétdecis rajnai üveg. Benne van a dugó is. No hiszen, áldom a nevét is, aki itt felejtette. Tar­talma bizonyára felmelegedett, de majd kint a havon lehűl. Nézegetem, a dugó valóban benne van, csak hogy a nyílás­tól kétujjnyira lejjebb, vagyis beleszorult, a benyomuló víz nyomta fel a szűkülő üveg szájáig. Nincs ebben semmi, csak a strand vize. Jön egy kék-overálos idősebb férfi, ta­lán a strand gépésze lehet. — Valamelyik szemétláda üveget hagyott a vízben! — mondom neki felháborodva és mutatom a palackot. — Bor van-e benne? — Nincs, csak hugyos-víz! — Bele vele a szemétkosár­ba! — feleli nagybölcsen. Kitekintgetek a vízből, fur­csa ez a kopárság és csend a csupasz parkban. Mert a nyár itt színes, a zöld növényzettől, barnára sült női lábaktól, szí­nes fürdősapkáktól és asztali ernyőktől, hintáktól, frottír-tö­megtől, sárga-piros-kék-zöld- lila fürdőruháktól, szép és ke­vésbé szép nőktől, aranyos ap­ró és nyivákoló kisgyerekektől. Aztán lángost sütnek, halat sütnek, húsokat sütnek — a pavilonnál Emi asszony kolbá­szokat dob a forró tepsibe, a szemközti ablaknál Éva asszony méri az aranyszínű kisharsányi rizlinget, Magda, Jóska nyári pavilonjánál nehéztestű férfiak nyüzge asszonyaiknak váltják a zóna-pörköltre szóló blokkot, míg ők maguk a negyedik kor­só sört öntik le vastag torku­kon. Ilyen volt a nyár itt Har­kányban minden esztendőben, a nép idejárt felejteni a hét­köznapi gondokat, idejárt pi­henni, üdülni, napozni . .. Ha meg éppen pontosabban feje­zem ki magamat, nagy ismeret­ségeket kötni, amely kötelék akár az anyakönyvvezetőig is eltarthat sőt — esetenként an­nál tovább is — vagy csupán csak az egyszerű szeretkezésig ha eljutnak, aztán egykedvűen nyújtózkodva továbbállnak. Kilenckor felszáll a köd, nyit a strand, a tömeg (tél ellené­re micsoda tömeg!) betódul, néhány órás kellemes magá­nyomnak vége, el is szomoro- * dóm kissé. Becsoszogok az új fürdő épületének bisztrójába, gépen sütött friss natúrt eszem, Pisti-gyereknek fizetem a pénz­tárnál, kérdi hogy érzem ma­gam, mondom, jól, a sült­krumplit miért nem etted meg, mert fogyókúrázom, — mon­dom neki, — meg a tegnapi dús furmintkalóriát is valami­képpen be kell hozni —, mon­dom neki — így hát büntetem esendő önnönmagamat és nem eszek krumplit. Még Harkány­ban sem. Erős vagyok. Rab Ferenc Weiner Leó emlékverseny A Liszt Ferenc Zenemű­vészeti Főiskola és a Weiner Leó emlékbizottság június utolsó hetében rendezi meg a 111I. Weiner Leó emlékver­senyt. A vonósnégyesek és vonóstriók versenyére 32 éves korig, a hegedű-zon­gora szonátapárok vetélke­désére 30 éves korhatárig jelentkezhetnek a részvevők. A versenyek értékes díjak odaítéléséről döntenek: a kvartettek eiső helyezettje 40 ezer forintot, a második 28 ezer forintot kap; a vo­nóstriók legjobbika a 30 ezer forintos első díjat, a második helyezett 21 ezer forintos díjat kap. A szoná­tapárosok helyezettjei 20, 15, illetve 10 000 forintos díj­ban részesülnek. A jelentkezés határideje 1976. április 30. Részletes tájékoztatást és jelentkezési űrlapot a Zeneművészeti Fő­iskola tanulmányi osztályán lehet kapni (Budapest VI., Liszt Ferenc tér 8. Posta­cím: 1391 Budapest, Pf. 206.). „I GYEREK HEM VETI RÉSZT I VEREKEDÉSBEN, MERI RNNYIRR RÉSZEG VOLT, HOGY ILIG TUDOTT I LÍBKN KUNI” Este nyolc óra. A szentlőrinci kisvendéglőben a vendégek békésen beszélgetnek, isszák a sört, a fröccsöt... Az utca fe­lől hirtelen lárma, kiabálás hal­latszik. A vendéglőből kitódul a nép az utcára, megnézni mi történik. Látnivaló akad bőven: egy nő és egy fiatalember ver egy férfit, közben egy másik férfi kerítésléccel szalad a ve­rekedőkhöz és most már hár­man ütnek egy embert. Néhá­nyon közbeavatkoznak, végtére is sikerül szétválasztani őket. A rendőrségen kiderül a vereke­dés oka: K. László és felesége, valamint fiatalkorú gyerekük, Sándor már ittasan érkeztek a vendéglő elé, ahol szóváltásba keveredtek R. Józseffel. Az asz- szony és a gyerek hirtelen ne­kiestek R. Józsefnek és ott ütöt­ték, ahol érték. A családfő pe­dig kerítésléccel sietett a szín­helyre . .. A verekedő család ügye a Pécsi Városi Járási Rendőrka­pitánysághoz — mint elsőfokú szabálysértési hatósághoz — ke­rült és a határozat: K. László­nak 3000, a feleségének 4000, fiatalkorú gyermeküknek pedig 2000 forint pénzbírságot kell fi­zetniük. Érdekes az ügyben, hogy az anya milyen okkal igyekezett fiatalkorú gyermekét menteni: „Sándor nem is vett részt a verekedésben, mert any- nyira részeg volt, hogy alig tu­dott a lábán áUni”. Arról már hallgatott, hogy az egész csa­lád korábban együtt ivott. .. Verekedés, botrányos részeg­ség, garázdaság zavarja szá­mos esetben a közrendet, köz- biztonságot. A rendőrségnek, mint szabálysértési hatóságnak joga von ahhoz, hogy saját ha­táskörén belül pénzbírságot ró­hasson ki szabálysértésért, vagy meghatározott időre az „elzá­rás" büntetését is alkalmaz­hassa. Tapasztalat: a garázda­ság vagy verekedés szabály- sértését elkövetők csaknem va­lamennyien ittasak voltak. Tény az is; nincsenek a városban „galerik”, amelyek rendszere­sen azért „verődnek össze", hogy botrányt okozzanak, - de mégis számos a ház, az utca rendjét sértő cselekmény. Akad néhány „fenegyerek" is, aki rendszeresen felönt a garatra és aztán kötekedni, verekedni kezd. Nemrég az újmecsekaljai munkásszálló éjszakai nyugal­mát verte fel a szálló egyik la­kója, Baranyai Gábor. Pedig az elmúlt év elején a rendőrség szabálysértési hatósága már 20 napi elzárással „honorálta” botrányos viselkedését, de nem tanult a kárából. Legutóbb ré­szegen — hajnalban — érkezett a szállóba, betántorgott a szo­bába, aztán — mitsem törődve azzal, hogy társai alszanak — tört, zúzott, székeket vagdosott a szekrényhez .. . Harminc na­pi elzárás lett a vége. Az elmúlt évben a pécsi rend­őrség 220 határozatot hozott garázdaság szabálysértése miatt, közel 200-at pedig vere­kedés ügyében. Az elmúlt év­ben a pécsi rendőrség szabály­sértési hatóságához közel 400 feljelentés érkezett botrányos részegség miott. Számos a családi perpatvar is, amikor a részeg férj elől a szomszédoknál keres menedé­ket a család és csak a kihívott rendőrjárőr intézkedésére csitul el a botrány. Verekedők, garázdálkodók, botrányokozók kijózanodva leg­többször már szánják-bánják tettüket, de késő, mert fizetni kell. A pénzbírság 5000 forintig, az elzárás 30 napig terjedhet „Mindennek az ital az oka, jó­zanul nem követtem volna el..." — kezdik csaknem vala­mennyien vallomásukat. Nő a pécsi detoxikáló állo­más forgalma: az elmúlt évben közel 900 embert kellett be­szállítani ... (-ray)

Next

/
Thumbnails
Contents