Dunántúli Napló, 1976. február (33. évfolyam, 31-59. szám)
1976-02-18 / 48. szám
1976. február 18., szerda Dunantüii napló Honismereti emlékérmet alapítanak A honismereti mozgalomról megindulásának első éveiben — számos kritikai megjegyzés hangzott — tegyük hozzá, nem is alaptalanul. A szigorú bírálók között volt az azóta elhunyt neves írónk, Darvas Jó- zsel is. Az elmúlt héten lezajlott kecskeméti II. Országos Honismereti Konferencián dr. Ortutay Gyula akadémikus már büszkén mondhatta el, - visszatekintve a 15 éves múltra — a hibák jelentős részét kijavították, s ma a honismereti mozgalom politikai töltésű tevékenység. Az eddigi vitát lezárva kijelentette: a honismeret nem tartozik az egzakt tudományok közé. Ezzel tulajdonképpen megszűnt az az alapvető súrlódási felület, amely hosszú ideig távol tartotta egymástól a hivatásosokat és a mozgalom buzgó, sokszor érzelmi alapokra támaszkodó aktivistáit S hogy végül is mennyire számítanak tevékenységükre, azt jól tükrözi dr. Székely György professzor megállapítása, amit még Pécsett a honismereti akadémián mondott: „A honismereti kutatás a nemzeti történetirás fontos támasza." Dr. Szentistványi Gyuláné, a HNF Országos Tanácsának titkára mondotta, hogy a honismereti mozgalom széles társadalmi, politikai tevékenység a HNF szövetségi aolitikája jegyében, melynek kifejezési formája a cselekvés. Örömmel állapította meg, hogy a mozgalmat sikerült megtisztítani a nacionalizmus veszélyétől, s ma már a más nemzetiségiek körében is mindinkább terebélyesedik a honismereti tevékenység. Az írásos és a szóbeli beszámoló a mozgalom elmúlt öt évét vette vizsgálat alá. Hivatkozott az 1970-es budapesti Honismereti Konferenciára, amely kihangsúlyozta a honismeret mozgalmi jellegét, az önkéntességet, az öntevékenységet és a társadalmi szükségletből fakadó nevelőönnevelő funkciót. A mozgalom legyen a szocialista haza rhegszerettetésének nagy alkotó műhelye, amely az egyetemest, a nemzetit és a helyit elválaszthatatlan egységében látja. A Művelődésügyi Minisztérium kezdeményezésére, a HNF Országos Tanácsa titkárságának egyetértésével az Országos Helytörténeti Bizottság 1972-ben beolvadt a HNF Honismereti Bizottságába, s ezzel létrejött az egységes honismereti mozgalom. Az Országos Helytörténeti Bizottság tudományos szakfeladatát pedig a Magyar Történelmi. Társulat helytörténeti és üzemtörténeti tagozata vette át. Az MSZMP Kultúrpolitikai Munkaközösségének állásfoglalása a szocialista hazafiság és a proletár internacionalizmus kérdésének világos, egyértelmű meghatározásával, a szocialista nemzet, a szocialista hazafiság és a proletórinter- nacionolizmus egységes osztálytartalmának és egyéb lényeges jegyeinek felvázolásával tovább szilárdította a honismereti mozgalom elvi-eszmei alapját. Páprádi oromfaldiszités. Sulykok mérleggel. 1969. (Ko- vácshidai ref. papiak.) A honismereti mozgalom tisztázta a mozgalom helyét a közművelődésben, kialakította a szervezeti felépítettséget, a korszerű képzés rendszerét, a mozgalomban résztvevő szervek, intézmények munkamegosztását. Az előterjesztés a továbbiakban foglalkozott a Népművelési Intézet, a tanácsok, a múzeumok, a könyvtárak, a levéltárak, a KISZ- és az úttörő-szervezetek, valamint a szakszervezetek jelentőségével a mozgalom támogatásában. A felsoroltak között alig akadt olyan terület, ahol Baranyát, mint élenjáró megyét ne említették volna: Baranya megye Tanácsa rendeletet alkotott a községi krónika írásra és intézményei útján gondoskodik az egyre korszerűbb, igényesebb vezetésükről is. Példamutató a Baranya megyei Levéltár és a megyei Népfront Bizottság együttműködése. A Levéltár módszertani útmutatást ad a megyei tanács által kötelezővé tett községi krónikaíráshoz, ellátja annak szakfelügyeletét, értékeli, feldolgozza és rendszerezi a krónikákat. A KISZ Baranya megyei Bizottságának érdekes kezdeményezése a szakmunkástanulók majálisa. A mohácsi 502. számú Radnóti Miklós Szakmunkásképző Intézet honismereti szakköre pedig országos hírnévre tett szert. A kétnapos konferenciáé harminc hozzászólás hangzott el. Az alapkérdésekben egyetértve többen hasznos bejelentéseket, kiegészítéseket és bírálatokat fűztek az előterjesztéshez. Elmondták például, hogy az országszerte folyó földrajzi névgyűjtés aligha lenne megoldható a honismereti mozgalom sokezer résztvevője nélkül. Kérték, hogy végérvényesen rendezzék a honismereti gyűjtemények sorsát, s azokat nemzeti kultúránk kincseként őrizzük. Hangsúlyozták a szakszervezetek szerepét az üzemi krónika és a brigádnapló írásában. Bejelentették, hogy még ebben az évben Úttörő Történeti Múzeumot rendeznek be Zánkán, s mind több katonai egységnél alakítanak ki csapatmúzeumot. A bírálók^ kifogásolták, hogy csökkent a művelődési otthonok érdeklődése a honismereti szakkörök iránt, de a középiskolákban is megcsappant a helytörténeti tevékenység. Eltűnt továbbá nélkülözhetetlen, olcsó ismeretterjesztő irodalom, ugyanakkor szaporodott a méregdrága - sokszor kétes értékű — monográfiák száma. Továbbra is súlyos probléma a honismereti publikációs lehetőség. A felszólalásokat követően a konferencia javaslatai és állásfoglalásai között szerepelt, hogy a jövőben a községi krónikaírások legjobban bevált típusait kell terjeszteni. Előtérbe helyezik a honismereti szakkörvezetők középszintű képzését. A mozgalom az MSZMP Párttörténeti Intézetével, a Petőfi Irodalmi Múzeummal és az Országos Műemléki Felügyelőséggel együttműködve számba veszi az ország egész területén tálalható emlékműveket és emléktáblákat. Javasolták továbbá, hogy a honismereti munka erkölcsi megbecsülésére alapítson HNF Országos Tanácsa Bél Mátyásról elnevezett emlékplakettet, s ezt évente, augusztus 20-án adják át. S végezetül ismét Ortutay Gyula akadémikus zárszavából idéznénk, aki a honismereti mozgalom becsét hangsúlyozva mondta: ,,Nem szabad lemondani a gyűjtésről az elméleti munka előnyére, mert lassan túljutunk a huszonnegyedik órán." Füzes János Fotók: dr. Szász János A fiatalemberről csörgött a veríték. Csak nem akart sikerülni a kísérlete. Itt-ott a gyerekek is kuncogtak már. Akkor aztán dr. Székely Jstvánné szakvezető súgott neki: adjon egy leheletnyivel nagyobb lángot. . , S a várvavárt siker végre helyrebillentette a kémia-tanárjelölt lanyhuló önbizalmát. Persze azért mégsem elsősorban a pánikhangulat jellemzi azt a 415 harmadéves tanárképző főiskolai hallgatót, akinek most a napokban kezdődött meg kötelező tanítási gyakorlata. A Tanárképző Főiskola gyakorló iskolájának igazgatója, Kovács Margit elmondta, hogy a harmadéveseket „nem dobják tüstént a mélyvízbe”, gondjuk van arra, hogy a tanárjelöltek először ismerkedjenek meg az iskolai élettel, a gyerekekkel, akiket majd tanítani fognak és természetesen a szakvezető tanárral, akihez általában 12 hallgatót osztanak be. Kezdetben osztályzatot sem kapnak óráikra, tevékenységüket viszont igen sokrétűen elemzik. Ebbe természetesen a csoporttársak is bekapcsolódnak. így a jó gyakorlóóra elsősorban presztízskérdés. Hogy mégis mekkora izgalmat, feszültséget okoznak az első lépések a tábla előtt, a figyelő gyermekszemek kereszttüzében, arról többszörösen is meggyőződhettem. A gyakorlóVendégművészek az Operaházban Évek óta Budapest kedves, visszatérő vendége a világhírű olasz karmester, Lamberto Gar- delli. Március 3-án és 6-án az Operaházban az általa betanított Lombardokat vezényli. Később pedig 4 előadáson a Tra- viata új betanulását dirigálja. Ez utóbbi Verdi-darab lényegében felújításnak tekinthető, mert Gardelli a vezénylés mellett a betanítást is irányítja, s különlegessége, hogy a magánszerepeket a négy első előadáson olasz nyelven éneklik. Nagy várakozás előzi meg napjaink egyik legünnepeltebb mezzoszopránjának, Fiorenza Cossotónak budapesti bemutatkozását. Március 5-én Azu- cena szerepét énekli a Trubadúrban, 7-én Amnerist az Aidában. Ivo Vinco ugyanezeken az előadásokon Ferrando, illetve Ramphis szerepében lép fel. Pavel Kursumov fiatal bolgár lírai tenor március 6-án egyik legjobb szerepében, Csajkovszkij Anyeginjének Lenszkijeként lép a magyar közönség elé, azon az előadáson, ahol Tatjana szerepét ugyancsak bolgár, vendégművész, Nadja DobriaJ nova formálja meg. iskolában ezúttal túlnyomó többségben kémia szakosok dolgoztak. Kardos Márta és Horváth Mihály matematikát és kémiát fognak majd tanítani. Az elméleti tárgyak vizsgaakadályait eddig mindketten jól vették, most azonban minden eddiginél nagyobb bennük a várakozás, sikerül-e katedrán is megállni a helyüket .. . Kardos Márta a pápai Türr István Gimnáziumból került Pécsre. Közhelynek hangzik — mondja —, de én már kisgyermek korom óta tanár szerettem volna lenni. Az általánost Nóráp községben, osztatlan iskolában végeztem. Oroszt egyáltalán nem tanultunk. Kevéske reménnyel indultam, de si- sikerült a felvételim. A kémia mindig is nagyon tetszett, a matematikát azonban azt hiszem általában jobban szerettem, mint amennyire tudtam . .. Horváth Mihály szintén aprócska faluból, a Tolna megyei Pörbölyből került Pécsre. Az alsó tagozatot ő is osztatlan iskolában végezte. — Kisebb koromban elektromérnök szerettem volna lenni, a gyenge fizikaoktatás miatt azonban nem mertem műszaki egyetemre jelentkezni. Másodikos gimnazista koromban döntöttem el: tanár leszek. Hogy mit jelent most először a katedrára lépni? Szerintem hasonlít egy kicsit az „éleslövé- szethez” ... Hibázni itt sem lehet, mert akkor nem ér az egész semmit. Horváth Mihály szerint a pedagógus munkája igen nagy finomságot, mondhatni így is: kifinomultságot igényel. Talán ezért is tekintik sokan nőiesnek. Pedig ha csak ,a gyakorlótanítást vesszük is, bizony férfias bátorságot kíván ez a fajta megméretés fiútól, lánytól egyaránt. Ennek dr. Székely Istvánné kémia szakvezető a megmondhatója. — A kezdő pedagógust leköti az, amit mond, ezért kevésbé tud figyelni a kísérletére, az osztály magatartására. Mire belép az osztályba, a kisujjában kell lennie a kísérletnek. A kezdeti bizonytalanság mindenkinél más és más időpontban szűnik meg. A legfontosabb a fiatal pedagógus számára is a sikerélmény. Sokat segítenek egymásnak, csoportosan értékelnek egy-egy órát, mi is igyekszünk erősíteni önbizalmukat. B. K. 3 Örömök, gondok múzeumügyben (2.) A növekedés nehézségei Nézzünk szembe a tényekkel! Ehhez nagy segítséget nyújt a Központi Népi Ellenőrzési Bizottság - hét megye múzeumaiban .'lefolytatott — vizsgálata. Ez a köz- művelődési párthatározat megjelenése óta az első ilyen jellegű vizsgálódás. Megállapításait bízvást általánosíthatjuk, annál in inkább, mivel Baranya, Bács, Békés, Fejér, Szabolcs, Vas és Veszprém megyében hatvannégyet találunk az ország 197 múzeuma közül. Az első következtetés: bármennyire örvendetes is a fentebb vázolt fejlődés, a múzeumügy egésze szempontjából újabb gondok jelentkeztek — a növekedés nehézségei. Az utóbbi tíz évben például 3,5 millió műtárggyal szaporodtak a múzeumok gyűjteményei, a múzeumépületek száma viszont alig változott, a raktározás is igen nagy — sokszor megoldhatatlan — feladatot ró a gyűjteményekre, nem szólva arról, hogy a konzerváló és restaurátor személyzet létszámának növekedése sokkalta lassúbb ütemű, mint az egyedi műtárgyaké. Ha csak a közelmúlt gyűjteményi gyarapodását vesszük figyelembe, Békés és Veszprém megyében 13, Baranyában 17, Vas megyében 18 év kell a ma meglévő anyag restaurálásához. De mi lesz holnap és holnapután? Hiszen a tervszerű feltáró munka mellett az országban folyó nagyméretű építkezések következtében — mind több és több lelet kerül véletlenül is a felszínre. S ha azt említettük, hogy a korszerű múzeumépületek a szükségesnél lassabban szaporodnak — kisebb mú- zeumok-emlékszobák a kelleténél gyorsabban. A KNEB vizsgálata szerint legélesebben az emlékszobákkal kapcsolatban merülnek föl ezek a kérdések. „Életképtelen, a belső idegenforgalomtól is elzárt, ritkán látogatott, szegényesen berendezett emlékmúzeumok is létrejöttek." Ráadásul vidéki múzeumaink nagyrészének nincs egyéni profilja, gyűjteményi tevékenységükben, közműve- ilődési munkájukban nem érvényesülnek a helyi történeti sajátosságok és más specifikus adottságok. A legtöbb múzeum mindent gyűjt, a szakágazatok mindegyikét művelni akarja, függetlenül attól, hogy a szükséges szakerő rendelkezésére áll-e, vagy sem. A leltározóban tárgyak hatalmas és egyre növekvő mennyisége mind tudományos, mind közművelődési szempontból egyaránt káros. A múzeumoknak tehát segítségre van szükségük, de mindaddig, amíg azt kizárólag hivatalos köröktől várjuk, aligha találnak megfelelő megoldást. Jobban ki kellene használni a honismereti mozgalomban rejlő lehetőségeket, a múzeumi munka iránt érdeklődő társadalmi aktívákat. A nyári régészeti diáktáborok például beváltották a hozzájuk fűzött reményeket. Az említettek csak érintőlegesen villantanak fel múzeumügyünk problémáiból néhányat, ám változatosságukban is utalnak a meglévő gondokra-feszültségek- re. Eredményeink nem feledhetik: sok a tennivalónk ahhoz, hogy múzeumaink két karú óriásokká váljanak, egész közművelődésünk javát szolgálva. Havas Ervin Oroszára az Alkotmány úti iskolában. A gyakorló tanár vezetésével „eljátsszák” a tanult anyagrészt a diákok. Fotó: Kóródi Gábor Megkezdődött a gyakorló tanítás A nemzeti. történél« fontos támasza