Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-14 / 13. szám
1976. január 14., szerda Dtinantüll napló 3 ÉLE! HZ ÚJ ISKOLÁBAN Elnézem arcát, látom elégedetten mosolyog. Itt minden őt idézi, az ő emberformáló hitét testesíti meg. Mostanában kevesebbet beszélünk róla, mint egykoron, mégsem léphetem át egyetlen iskola küszöbét sem anélkül, hogy ne gondolnék ró, a szocialista pedagógia megteremtőjére: Anton Szemjonovics Makaren- kóra, akit képzeletbeli látogatásra ide, az új pécsszabolcs- bányatelepi iskolába is meghívtam . . . Neki mutatnám meg legszívesebben ezt az intézményt, amely térben és időben távol esik ugyan a Dzser- zsinszkij kommunától, az itt folyó nevelőmunka célját és értelmét tekintve azonban ezek a távolságok elveszítik jelentőségüket. Megilletődve járom végig a fényben fürdő termeket, nézek be a tágas, 20 ezer kötetes könyvtárba, a tornaterembe, a műhelybe, a melegházba, lépek ki a sportpályára. A könyvtárat és a sportpályát egy városrész megirigyelhetné, nagyüzemek sem mindig büszkélkedhetnek olyan konyhával, étteremmel, mint amilyent itt láthatunk. Akikben itt az igényesség ma még csak rügyet hajt, holnap megteremtik maguknak mindazt, amihez az iskola hozzászoktatja őket. A kulturált körülményeket, az értelmes emberi életet. Ki mi akar lenni? A hetedikesekkel, nyolcadikosokkal bizony mór erről beszélgetünk. Meg az iskoláról, amit valamennyien szeretnek. Pál Terézia VII. a. osztályos tanuló már elsőtől kezdve ide jár. Nagyszülei István-aknán laknak, ők nevelik. Nagyapja nyugdíjas vájár. Terézia, ha végez, kesztyűszabász szeretne lenni. Hogy miért éppen az? Azért, mert amikor a Kesztyűgyárban voltak gyárlátogatáson, nagyon megtetszett neki az ottani munka. A tanulók biológia órán Seres Éva felvétele Kolozs Mária a Vili. a. osztályba jár. Édesapja bányász volt. Nemrég halt meg , . . Márta ruházati eladó szeretne lenni, de ha ez nem sikerül, akkor jótékbolti eladó lesz. A minap nagy örömben részesült. Az úttörőcsapat kiváló közösségi munkája jutalmául öt küldte el a parlamenti fenyőfaünnepélyre. Négy testvérével, özvegy édesanyjával igen kicsi lakásban élnek Kárpáti lúliáék. Júlia a VII. a. osztály tanulója. Állami költségen jár napközibe. Szabad idejét a vöröskeresztes szakkörben és a sportpályán tölti. — Ott focizok a fiúkkal — mondja. A vöröskeresztes szakkörben megtanulta az elsősegélynyújtást, egészségügyi pályára készül . . . — A tankötelezettségi törvény végrehajtása érdesében folytatott harc közben szülelett meg Pécsszabolcson az egész napos iskolai rendszel — tájékoztat Istvánder Iónéi igazgató, aki szintén nem régen költözött át egy aprócska, fülkényi helyiségből mostani elegáns irodájába. Elbeszélését a cigány gyerekekkel kezdi —, a hátrányos helyzetűekkel. Az összlétszám 99 százaléka fizikai dolgozó szülők gyermeke, 49 százaléka hátrányos helyzetű és minden negyedik tanuló cigány származású. £gy szintre kell hozni őket a többiekkel, egyenlő tanulási feltételeket kell biztosítani számukra. Az otthoni esetleges káros, visszahúzó erők hatását az egész napos foglalkoztatás nagyhatású személyiségformáló erejének kell kiszorítania. Tömören összefoglalva ez Istvánder József és ahogyan a környékbeliek mondják, az „Istvánder-iskola" nevelőinek pedagógiai ars poeticája. Ennek a komoly célnak a megvalósítására azonban egyre kisebbnek, elavultnak bizonyult az idén éppen 100 éves régi iskola. Terjeszkedni kellett és korszerűsíteni az intézményt. De hogyan és miből? Nehéz harcot kezdtek meg ekkor a pécsszabolcsiak... És megnyerték. — Az első teljes problémafeltárásra 1971-ben került sor Aczél György elvtárs képviselői jelölőgyűlésén, a Puskin Művelődési Házban. Az ötmillió forintos központi támogatás mellé akkor még egymillió forint hiányzott volna. Az iskola szülői munkaközössége, tantestülete és úttörő- csapata, valamint a patronáló vállalatok és szocialista bri- gpdok vállalták, hogy segítenek. így lehetett az iskola u társadalom „neveltségi szintjének” a fokmérője is, sőt, a munkában résztvevő felnőttek nevelője. Közülük élenjártak a Mecseki Szénbányák Ist- ván-aknai üzemének és a Pécsi Ingatlankezelő Vállalatnak a szocialista brigádjai. De közvetve szinte egész városunk megmozdult annak érdekében, hogy a nagysikerű óvodaépítési akció és a felszabadulási emlékmű építése idején a pécsszabolcsi iskola se maradjon egyedül. Istvánder József tájékoztatása szerint az elmúlt tíz évet is figyelembe- véve az iskola és a hozzá kapcsolódó létesítmények korszerűsítésében összesen négymillió-ötszázezer forint társadalmi munkaérték realizálódott. Négyszáz gyermek és 34 pedagógus él együtt itt most. Tanórák és szabadidős foglalkozások váltják egymást. Kémia, fizika, biológia, matematika, műszaki, művészeti szakkörök . . . Melegház, könyvtár, lövészkor kínálják változatos programjaikat a szabadidős gyerekeknek. Még egy méhcsaládjuk is van . . . Az oktató-nevelő munka színvonalát fémjelzi, hogy az iskola tehetséges tanulói egyre sűrűbben szerepelnek eredménnyel a megyei és városi tanulmányi versenyek döntőiben. Ruppert Edit tanárnő, a pécsszabolcsi 1421-es számú Török István úttörőcsapat vezetője elmondta, hogy a Hősök terén a régi napközi helyén most készül az úttörőotthon. Április 4-én adják át ezt az újabb szép ajándékot az úttörő-csapatnak. Míg kifelé jövök a folyosón, azon tűnődöm, mi a legfontosabb egy iskolában. Talán az, hogy a fénynek legyen tágas tere — akárcsak itt Pécsszabolcson. Miközben egy-egy szó, két egymás melletti szám jelentésének titka kibomlik, érezzék magukon a tanulók a fényt, a Napot, mert az ismeretnek, a tudásnak, akárcsak a virágnak is, a Nap az éltetője. Tőle tanulják meg az emberpalánták az iskolapadban ülve, azt, hogy minden reggelből, minden délelőttből, életünk valamennyi értékes percéből csupán egyetlenegy van. Vigyáznunk kell hát az időnkre, az életünkre — okosan, értelmesen kell birtokba vennünk. Bebesí Károly Tíz éve táncol Ha valódi, vérpezsdítő néptáncot látunk nemegyszer legszívesebben mi is a forgatagba állnánk. De ki gondol a nézők közül egy fergeteges tánc közben orra, hogy a sor elején, közepén, vagy végén lévő táncos ki és mit csinál ha lejön a színpadról, pedig érdemes. Csuka Lajosné, a mohácsi Bartók Béla Művelődési Ház néptáncosa például kétgyermekes családanya, ápolónő a helyi kórház sebészetén, és a közelmúltban kapott miniszteri dicsérő oklevelet. Az elismerés a népművelőnek szólt. .. Beszélgetésünkre a munkahelyéről jött. Idejét szűkreszab. ták háziasszonyi teendői, mert az esti próba előtt „csak” a főzés és a nagymosás várt még rá.- Ne higgye, hogy szokatlan ez a rohanás. Tíz éve csinálom. Azóta foglalkozom irányítás alatt a néptánccal, bár már előtte is jártam az akkori sokackörbe. 1965 decemberétől pedig a Dezső Attila ve- vezette együttes tagja vagyok és a legrégibb női táncos. Ez pedig heti három próbát, hazai és külföldi fellépéseket, valamint rengeteg elfoglaltságot jelent. S mindemellett természetesen egész embert kíván az ápolónői beosztásom, nem is szólva otthonomról. — Mit jelent önnek a néptánc? — Amikor elkezdtem még általános iskolás voltam, s akkor egyszerűen csak mindenféle tánc érdekelt. Azután, hogy később mind többet értettem meg belőle, úgy gondoltam az én feladatom a továbbítás mindazok felé, akik nem lehetnek velem itt a színpadon. S ma mór tudom, csak akkor csinálom jól, ha a néző ugyanazt az örömet érzi, aminek én is részese vagyok. Mi ugyanolyan népművelők vagyunk, mint akik a szó eszközével hirdetik a kultúrát, csak a fegyvereink mások. Nehezen szánja rá magát, de elmondja, hogy sokkal szívesebben lép föl idegen helyen, mint hazai környezetben. Otthon még ma is megszólják: két gyermekes családanya létére táncol . . .?! • • • — Az asszonynak az ura árnyékában a helye — tartják sokan még ma is. Férjem azonban a legjobb segítőtársam, nagyban megkönnyíti a munkám. A legtöbb esetben ő és a gyerekek is elkísérnek a fellépésekre. Ilyen körülmények között azonban már meg lehet oldani azt az életcélt, hogy mind több szép magyar néptáncot ismertessek meg a közönséggel. Sokat gondolkodtam azon, hogy a nagynevű együttesek mellett vajon szükség van-e ránk. Úgy látszik, igen, mert gyakori a meghívás, készült már rólunk televíziós és filmfelvétel is, rendszeresen járunk Jugoszláviába, valamint a hazai városokba. — Egy évtizede táncol, tervez-<e még ugyanennyit-? — Mit mondjak, öt, vagy tíz évet? Akár ennyi is lehet. Akkor hagyom majd abba, ha először úgy igazán elfáradok, mert ma még sok esetben a próbákon pihenem ki magam. Nem mondok iQjőt, inkább azt, hogy még nagyon sokat szeretnék táncolni! Csuka Lajosné nem egyedi eset. Maga is azt mondta: nem nagy ügy, hiszen jópáran csinálják még ezt, vagy esetleg többet. Ez igaz, azonban ő társadalmunknak azon rétegéhez tartozik, aki a mindennapok harmóniájává tette a munka, a csalód és a népművelés nehéz feladatát. Füzes János A pártszervezetek és a közművelődés A pártmunka szerves része V ajon hány pártszervezetben hangzott el az 1974. márciusi, a köz- művelődés fejlesztéséről szóló központi bizottsági határozat óta ez az emlékezetes mondat: „A párt- szervezetek a kulturális nevelést tekintsék a pártmunka szerves részének, teremtsenek szorosabb kapcsolatot a közművelődés és a tömegpolitikai munka között." A határozat fő irányvonalát s benne az idézett szövegrészt külön, szinte szó szerint a XI. pártkongresszus határozata is megerősíti, aláhúzza. Nem tudom hányszor, mikor és hol esett szó taggyűléseken a határozatok eme passzusáról, de talán nem is ez a lényeges. A párt közművelődési határozata nem azért született, hogy beszéljünk róla, hanem azért, hogy megvalósítsuk, hogy tegyünk érte. Kérdés tettünk-e érte (eleget)? Társadalmi kérdés |||| A válaszban nem feltétlenül a pártszervezetek vagy a párttitkárok véleménye lehet autentikus. Sokkal mérvadóbb, tárgyilagosabb lehet a hivatásos népművelőknek és a közművelődés állami felügyeletének az a megállapítása, amit jártamban-keltemben mind gyakrabban hallok magam is az utóbbi évben: a KB határozata óta „mozdult valami” . . . Gazdasági és pártvezetők részéről egyaránt, ami azért nagy szó, mert korábban szinte csak lehangolt, elkeseredett véleményeket hallottam ugyanazoktól a népművelőktől, jellemezve a valóságos helyzetet. A gazdasági és pártvezetők szinte kizárólag termelési és mozgalmi kérdésekkel törődtek, s bizony nemigen figyeltek a munkásművelődés tartalmi feladataira, mondván, az a szakszervezet meg „a kultú- ros” dolga . . . Ma a termelőüzemek, vállalatok már sok helyütt intézkedési tervekben összegezik a munkahelyi közművelődés so- ronl^vö tennivalóit és - hosz- szabb-rövidebb távon - a köz- művelődési határozat feladatait, saját területükön. Egyre több helyen állítanak státusba ún. munkahelyi népművelőt: van, ahol a pártszervezetek, pártbizottságok beszámoltatják az igazgatót a közművelődési határozat megvalósításának helyzetéről, és sokhelyütt ma már tagadhatatlanul több gondot fordítanak a szocialista brigádok kulturális vállalásaira is, mint egy-két évvel ezelőtt. Mindez elsősorban a városok és főleg Pécs ipari termelőüzemeire vonatkozik, ahol a párt- szervezetek és pártbizottságok vezetői elsőként értették meg, hogy a közművelődési párthatározatot követően dolgozóik általános es szakmai művelődése ezután valamennyi vezető „dolga", azaz mindenkié, aki felelősséget érez a munkásosztály, a munkáshatalom jövője iránt. Nemrégen a szakszervezet illetékes megyebizottsága megtárgyalta a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság területén folyó közművelődési munkáról szóló jelentést, amelynek egyik előadója a vállalat igazgatója volt. A jelentésre azért figyeltünk fel, mivel a sajátos körülményekkel működő vállalat - lelkiismeretes fölmérések után - pontos, reális képet adott dolgozóinak műveltségi színvonaláról; megállapítva, áttekintve: hol tart, és hová szeretne eljutni. A mintegy 1400 személyt foglalkoztató vállalat közel négyötöde fizikai dolgozó; több, mint 60 százalékuk falun él, jó részük nem pécsi munkahelyeken dolgozik; általános és szakmai műveltségük alacsonyabb munkásosztályunk általános színvonalánál: 415 fő nem rendelkezik általános iskolai végzettséggel. Következésül a legfontosabb feladatnak a tömegpolitikai és a felnőtt oktatást tekintik. (Bár hosszan sorolhatnánk más köz- művelődési formáikat is.) Különböző szakmunkásképző tanfolyamok; a középiskolai és felsőfokú továbbtanulás mellett a legnagyobb gondot a 8 általánossal nem rendelkező dolgozók beiskolázása okozza. Ebben szeretnének a leginkább előre lépni - mint a vállalat pórtvezetőivel folytatott beszélgetésünkön is elmondták. Nem Pécsett gond ez, hanem vidéken élő és dolgozó munkásaiknál. Ennek ellenére nem tekintik megoldhatatlannak. Ahol sikerült elegendő jelentkezőt toborozni, ott a helyi tanárokkal megindult az oktatás baranyai és somogyi munkahelyeiken egyaránt. Közművelődési tervükben első helyen szerepel a 40 év alatti 8 általánossal nem rendelkezők folyamatos beiskolázása. . Három gondolat különösképp megragadott ebből az intézkedési tervből, mert tükrözi mindhárom a kongresszusi határozat szellemét, a pártszervezetek odafigyelő gondoskodását, jövőbe tekintését. Idézem: „... Munkánk tervezésekor a művelődés folyamatai, formái, eszközei továbbra is az egyes rétegek, csoportok ismeretszintiére épüljenek ■. ■ Erősítenünk kell azt a felismerést, hogy a szocialista művelődés nélkülözhetetlen része mindennapi életünknek . . . Segítenünk kell abban, hogy dolgozóink igényévé váljék a rendszeres művelődés, a kultúra értékeinek megismerése, társadalmi és egyéni hasznosítása." „Mozdult valami” Félreértés ne essék, mindezt nem népművelő szakemberek, vagy művelődés-szociológusok, hanem egy pécsi vállalat gazdasági, párt- és szakszervezeti vezetői fogalmazták meg és szerkesztették bele tennivalóik sorába. örvendetes, hígy a hasonló fogalmazás mind gyakoribbá válik az üzemek, vállalatok köz- művelődési terveiben. Valóban „mozdult valami" a KB határozata óta. És ebben nem kis szerephez jut a helyi pártszervezet, ha a kellő mértékben rajta tartja a szemét a megvalósulás formáin, lehetőségein. Ez is a feladata valamennyi pártalapszervezetnek. Ott is, ahol esetleg úgy érzik, hogy a KB határozat megtárgyalásával — annak idején — „letudták" a dolgukat. Anélkül, hogy időről időre át ne tekintsük a hol tartunk? és a hová akarunk eljutni? kérdéseit az elkövetkezendő években, nem tud, nem képes szerves része lenni a közművelődés a pártmunkának. Wallinger Endre
