Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-09 / 8. szám
Az AGROKER az idei gépellátásról Az AGROKER felmérte az 1976. évi gép igényeket és megtette rendeléseit. Minden év március-áprilisában kell beadni a következő évi igényeket, de ez a múlt évben nagyon nehezen ment. Tavasszal húsz termelőszövetkezet egyszerűen nem nyilatkozott. Ennek egyik oka, hogy az AGROKER sem tudott biztos ajánlatokat tenni. A traktorellátásban nagyon kritikus időszakot élünk most át, hisz a Dútra gyártása megszűnt. Eredetileg az MTZ 82- es szovjet univerzál traktort szánták a Dutra kiváltó gépnek, de az a gyártás előtt futott ki, mint ahogy ez a traktor bejött volna az országba. A jövő évre vonatkozólag sem tudnak erről bővebbet mondani, pedig Baranyában az egyik legkeresettebb 1976-os típus, 104 darabot kérnek belőle a nagyüzemek. Sok más típussal kapcsolatban is tanácstalanok, s így bizony nehéz volt felmérni az igényeket. Minden nagyüzemet felkerestek, s az így felmért igényeket most első ízben a megyében működő termelési rendszerekkel is egyeztették. E felmérés szerint 40 darab T-l50-es szovjet univerzál traktort igényelnek, de csak 8 darab beérkezése várható, helyette Rába Steigert ajánlanak. Kérnek 16 nagy Dutrát. Mivel már nem gyártják ez nem teljesíthető, helyette ajánlják az MTZ 81-est, ha bejön. Rendeltek 150 darab MTZ 50-est, ezt minden további nélkül le tudják szállítani. Két olyan traktor van, amiből kielégítő lesz az ellátás: a nagy traktorok közül a Rába Steiger, a kicsik közül az MTZ—50-es. Sőt, most már azt is biztosra ígérik, hogy az idén minden Steiger traktorhoz adnak ekét és tárcsát. Nagy az érdeklődés különféle típusú szervestrágyaszó- rók és trágyaszóró pótkocsik iránt. Ezekből pillanatnyilag is van egy jelentős — 166 darabos - raktárkészletük. Sajnos egy tartozék, az úgynevezett gyors kampó hiánya - szállítását december közepére ígérik — akadályozza azt, hogy ezeket az üzemekbe mielőbb elvigyék s munkába állítsák. Vetőgépekből tavaly adós maradt az ipar, de Ígéret van az ellátás megjavulására. A kombájnokból 79 az igény, főként a két NDK típust keresik. Az E—512-es és az E— 516-os kombájnok beszerzéséről azonban jelenleg semmi biztosat nem lehet mondani. Kombájn azonban lesz, hisz a szovjet Nyiva és Kolosz kombájnokból jelenleg is van raktárkészletük és lesz elég kombájn, de nem biztos, hogy a kért típusokból. Az új árak még nem ismeretesek, a traktorok dotációja azonban 10 százalékról 20 százalékra emelkedik. A munkagépeknél a dotáció valamelyest csökken, 47 százalék helyett 40 százalék lesz. Ebből már lehet bizonyos következtetéseket levonni, s ezt meq is tették az üzemek. Sokan már előre megvásárolták az idei évre tervezett gépeket, s ez az AGROKER forgalmán is érződött. Orvosi ügyelet A Városi Rendelőintézet Pécs m. város biztosított dolgozói, illetve gyermekei részére összevont rendelést tart 1976. január 10-én, szombaton. Felnőttek részére a rendelési idő: 7—19 óráig. I. kerületben: Korvin O. u. 23. (Tel.: 11-169). II. kerületben: A Városi Rendelő- intézet Munkácsy M. u. 19. II. em. 225. (Tel.: 13-833/54. mell.) III. kerületben: A III. kér. Ren delőintézet, dr. Veress Endre u. 2. (Tel.: 15-833). Gyermeklakosság részére a rendelési idő: 8—11 óráig az alábbi gyermekorvosi rendelőkben: Gábor A. u. 15. (Tel.: 11-752), Vasas, Hősök tere. Meszes I—II. körzete. Ady E. u. 6. (Tel.: 11-587), Borbála- és Pécsbányatelep, Zsolnay V. u. 45. (dr. Kovács), Zsolnay V. u. 41. (dr. Katona I.), Ady E. u. I—II. körzete. Munkácsy M. u. 19. (Tel.: 13-833/ 75. mell.) Gyermekpoliklinika földszinti bejárata. Munkácsy M. u. (dr. Barka I.), 48-as tér (dr. Telfel), Mikszáth K. u. (dr. Géczi), Móricz Zs. tér — Nagyárpád kivételével — (dr. Tóth) és Semmelweis u. 1. (dr. Pán- czél). Kertváros (Varsány u. 14.). (Tel.: 11-721), Kertváros I—II—III—IV. (dr. KÖZÉRDEKŰ A PÉCSI NEMZETI SZÍNHÁZ értesíti bérlőit, hogy betegség miatt a hónap folyamán az alábbi változások lesznek: 11-én, du. 3 órakor és este 7 órakor: Szeretők a hullámhosszon, du. az Ady, este Uray bérletek érvényesek, valamint a megváltott jegyek. 15-én este 7 órakor szintén a Szeretők a hullámhosszon van műsoron a Nemzeti Színházban, Egressy-bérletben. Berták, dr. Matusovits, dr. Király, dr. Palaczky) és Nagyárpád (dr. Tóth) körzete. Dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833), Mecsekalja (dr. Örkényi) I—II—III— *®IV. Uránvárosi körzet (dr. Fohl, dr. Kőpataki, dr. Litkei, dr. Palatínus) . Rókus u. (Tel.: 21-165), Rókus u. I— II—III. körzet (dr. Dörömbözy, dr. Sediánszky, dr. Mezőlaki) Endresz Gy. u. (dr. Görög), Semmelweis u. (dr. Pados). Gyermekorvosi ügyelet az egész város gyermeklakossága részére 1976. január 10-én, 14 órától 19 óráig: Munkácsy Mihály u. 19. Gyermekpoliklinika földszinti bejárata. (Tel.: 13-833/75. mell.) 1976. január 10-én este 19 órától, január 12-én reggel 7 óráig ugyanott (tel.: 12-812). Minden éjjel (19—07 óráig) bejárat a Munkácsy M. u. 19., ügyeleti bejáratnál. Ezen belül halaszthatatlan ellátást igénylő járóbetegek részére a rendelési idő: szombaton: 15—17 óráig vasárnap: 9—10 óráig 16—17 óráig Felnőtt ügyeleti szolgálat szombat este 19 órától hétfő reggel 7 óráig. I. kerület részére: Az újmeszesi körzeti orvosi rendelőben. (Tel.: II- 169). II. kerület részére: A II. kér. Rendelőintézet, Munkácsy M u. 19., ügyeleti bejárata. (Tel.: 12-812) III. kerület részére: A III. kér. Rendelőintézet dr. Veress E. u. 2. (Tel.: 15-833). Járóbetegek részére a rendelési idő: szombaton. 15—17 óráig vasárnap: 9—10 óráig 16—17 óráig Fogászati ügyeleti szolgálat 1976. január 10-én este 19 órától, január 12-én reggel 7 óráig: Munkácsy M. u. 19. ügyeleti bejárat. Hívást lehetőleg a fenti rendelési időkben kérjük leadni. Ha a megadott szám nem jelentkezik, a hívást a 09 POSTA kell bejelenteni. FIGYELEM! TÉRÍTÉSMENTESEN SZÁLLÍTHATÓ téglatörmelék alapozáshoz, útfeltöltéshez A GÖRCSÖNYI 1. SZÁMÚ TÁGLAGYÁRBÓL. Amíg a készlet tart AKÁS-INGATLAN Szoba-konyhás házrész eladó. Pécsszabolcs, Jószerencse utca 15. Zó- rity. Azonnali beköltözéssel fél házrész, fizetési könnyítéssel eladó. Érdeklődni: BÖckh János utca 6. szám. Sürgősen eladó szoba, konyha, fürdőszoba, éléskamrás házrész garázzsal, kerttel. Vasas !. Bányatelep 8. Varga Kálmán. Kertvárosban 2 szoba összkomfortos öröklakás a IV. emeleten 220 000,— kp + OTP átvállalással eladó. ..Lift nincs" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 300 n-öl szőlő eladó, éoítési lehetőséggel. — ..Szkókói barackosnál” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Eqyszoba, konyha eladó. Pécs, III. Borostyán utca 1 Érdeklődni: Pécs, III. üröqi fasor 9. Telefon: 16-710. Délután 16 óra után. Pécsett a Vak Bottyán u. 38 sz. alatti fél ház beköltözhetően eladó. Uránváros központjában első emeleti, kettőszobás, távfűtéses tanácsi lakást cserélnénk 2 kisebbre. „Gyors csere" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném 7 emeletesben levő 2 szoba étkezőfülkés, tanácsi lakásomat 7 emeletesben levő egyszobásra, esetleg 1 1 2 szobás távfűtéses lakásra. Faddi, 39-es dandár út 3/C, V 4. Szolid, szorgalmas asz- szony szoba-konyhás albérletet keres. Házimunkába besegítenék. „Február 15." jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. 1 1 2—2 szobás összkomfortos, központi fűtéses örök, vagy szövetkezeti •lakást vennék. 150 000 forint készpénz + OTP- átvállalással. „Bóbita" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kétszoba összkomfortos családi ház ózonnal beköltözhetően eladó. — Pécs, III. kerület, Fábián Béla u. 2. Siklós, Baross utca 19. szám alatt ötszobás komfortos ház, valamint 1 hold öntözéses terület — melléképületekkel — eladó. Házaspár 2 gyermekkel eltartási szerződést kötne lakásért egyedülálló, vagy arra rászoruló házaspárral. „Megbecsülés" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Egyedülálló asszony lakásmegoldást keres, 30 000 Ft-tal. Minden megoldás érdekel. — Leveleket „Otthon" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérek. Elcserélném tanácsi főbérleti, távfűtéses, 2 szobás összkomfortos, III. emeleti lakásomat 2 szobás komfortosra. Kisebb családi ház is érdekel. „Lift van” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Garázsépítéshez telekrészt keresek. Uránváros közelében. Telefon: 17-180. Siklóson 1 V* szobás, modern, nem panel öröklakás olcsón eladó. Érdeklődni: Harkányfürdőn az Utasellátóban. vagy Pécs, 16-274-es telefonon. Szoba-konyhás családi ház 300 n-öl kerttel eladó, fizetési könnyítéssel. Építési lehetőség van. Érdeklődni lehet Pécs, Havi dűlő 2., Ko- toncséknál. 49-es végállomásnál, Marx úti Mészüzem mögött. Üres szoba-konyhás lakást keresek sürgősen, két felnőtt részére. — „Pontos fizető" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Lakásmegoldást keresek Pécsett 50 00 kp -f- havi magas törlesztésre. Udvari házrész nem érdekel. „Gyors ügyintézés" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Elcserélném belvárosi, II. emeleti, 3 szoba személyzetis, magánrendelkezésű bérlakásomat 2 V2. esetleg kétszobás földszintire. „94 m2" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. ADAS — VÉTEL 8/100-as síkkötőgép eladó. Molnár Imréné, Kaposszerdahely, Kossuth u. 71. Szőlőoltványok: Saszla, Muskátotonel, Bánáti rizling stb. fajtánként tíz forintért rendelhető. Varga, Mátrafüred, Posta 5. Karambolos R—10-es új alkatrészekkel eladó. Érdeklődni vasárnapig lehet: délután 3—6 óráig a 16-141-es telefonszámon. Mekalor olajkályha eladó. Petőfi utca 61. Kováts. Teddy-bunda, női, mogyoró színű, eladó. Telefon: 11-591. 2 autó tyúktrágya olcsón eladó. Pécs, Bá- licstető 1. Egy pár 2 éves, kocsis, nehéz kanca csikó eladó. Hegyszentmárton, Kolozsvári út 11. szám. Iker babakocsi eladó. Pécs, III., Hajnóczy út 25. III. emelet. Kreiczer. 2 db 180 kg-os sertés eladó, helyben feldolgozható. Ferenc Kálmán, Kaposvár, Gilice u. 35. Eladók 120 és 130 kg-os hízók. Pécs, Jakabhegyi út 53. Kövesdi József. Eladó: Orion televízió, Lamport olajkályha, Opel gépkocsihoz tárcsák és köpenyek. — Pécs, Székely Bertalan u. 20/1. Német juhász kiskutyák eladók. János utca 8. 50 kg méhvigsz eladó. Mágocs, Ságvári u. 5. Balázsné. Eladó nagyméretű reka- mié, világos háromajtós szekrény, tévészekrény. Kolozsvár utca 13. szám. 12. ajtó. MODERN GARNITÚRÁK 3580 Ft-tól részletre VAJTA kárpitosnál, PÉCS, Déryné u. 11. 10 hetes német juhász kölykök győztes szülőktől eladók. Pécsvárad, Szabadság utca 16. Eladói Ajtó, redőnyös ablakok, deszka, léc, szarufa, fagerenda, beton- gerenda, 3 méretben, nagyméretű és kisméretű tégla, hullámpala, garázsajtó, kisméretű cserép, cementlap. Szabadság u. 12. Lakásfelszámolás miatt különféle bútorok és háztartási eszközök eladók. Érdeklődni vasárnaptól, Petőfi utca 35. szám, földszint 7. Telefon: 21-209. Eladó új, mini olajkályha. 1 heverő, széntüzelésű kályhák, 4 szeles dunnák. Bercsényi u. 2., emelet 4. Zsiguli — 32 000 km-rel — eladó. Érdeklődni lehet: 14-141 telefonon. Német juhász 8 hetes vörös rajzos kutyák, osztrák szülőktől olcsón eladók. Bayer, Pécsvárad, Kálvin u. 6. SANYÓ RADIORECOR- DER. vadonatúj, kis szépséghibával eladó. Zsilák, Bem u. 2. VEGYES Kiskereskedő üzletkönyveinek vezetését vállalom. „Adóügyes" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Január 5-én Mohácson elveszett egy vörös színű kan, Luxi névre hallgató kutya. Megtalálóját 500.— Ft-tal jutalmazom. Mohács, Újváros 2. épület. Papp. Keresek tanárt vagy főiskolást. aki 3. osztályos szakközépiskolás lányom korrepetálását vállalná matematikából. „Matematika" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Középiskolás diáklány tanárt keres, aki fizikából felvételire előkészítené. „Siker" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Mecsek Áruháznál lévő garázsomat elcserélném erdősávira. „Villany van" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kisgyermek gondozását lakásomon vállalom. — Kertváros, Gárdonyi utca 33. sz. Elmennék takarítónőnek, 4, vagy 5 órás munkaidőre. „Délutános" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Kárpitozott bútorok javítását vállalom. Pécs, Kórház tér, Kárpitos műhely. Rácz. Földrajzból, biológiából korrepetálást, felvételire előkészítést vállalok. — „Szaktanár" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. Latin szakos tanár magántanulók, egyetemre készülők tanítását vállalja. „Egyetemi végzettség" jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. HALÁLOZÁS Fájdalommal tudatom, hogy szeretett férjem, MÄRCZ ANTAL, a pécsi Cipész Ktsz nyugdíjasa elhunyt. Hamvasztás előtti búcsúztatása január 14-én, szerdán fél 3 órakor lesz a központi temetőben. Gyászoló özvegye. Ezúton közöljük mindazokkal, akik ismerték, hogy felejthetetlen drága jó feleség, édesanya, nagyanya, VARKONYI LAJOSNÉ szül. Magos Ilona 59 éves korában, január 4-én, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága já férjem, édesapám, testvérem, vöm és szeretett rokonunk, MÉSZÁROS BERTALAN 47 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 1976. január 13-án, kedden 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. A Mecsek Kisállattenyésztők Szak- szövetkezetének vezetősége és tagsága mély megrendüléssel tudatja, hogy MÉSZÁROS BERTALAN, vezetőségünk tagja, szakbizottságunk elnöke január 3-án hirtelen elhunyt. Temetése január 13-án, délután 15 órakor lesz a pécsi központi temetőben. Szakszövetkezetünk saját halottjának tekinti. Emlékét tisztelettel és szeretettel megőrizzük. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó édesanyánk és nagyikánk, OZV. KAPAS JANOSNÉ szül. Csonka Julianna rövid szenvedés után, életének 87. évében csendesen elhunyt Budapesten. Felejthetetlen drága halottunkat 1976. január 12-én, 14 órakor Budapesten a Farkasréti temetőben helyezzük örök nyugalomra. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett élettársam, édesapánk, nagyapánk, dédnagyapánk, testvérünk és kedves rokon, VINCZE JÓZSEF 70 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése január 13-án,^ kedden fél 3 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesapánk, apósunk, nagypapánk, testvérünk és kedves rokonunk, VARGA ISTVÁN életének 71. évében rövid szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése január 10-én, szombaton fél 12 órakor lesz a patacsi temetőben. A gyászoló család. Dolgosokat feluesznek GYENGE fizikumú férfi munkaerőt árukiadónak felvesz a Pannónia Sörgyár, 03) KAPOSVÁRI Ruhagyár pécsi telepe felvesz 1 varrógép műszerészt, 1 éjjeliőrt. Lehet nyugdíjas is. — Jelentkezés: Pécs, József Attila utca 17. Munkaügy. (450786) TAKARÍTÓNŐT felveszünk. KSH Számítástechnikai és Ügyvitelszervező Vállalat Pécsi Számítóközpontja. Cim: Pécs, Szántó Kovács János u. 3. (450788) A II. SZ. BELKLINIKA ápolónőt csökkentett munkaidőre, valamint kislabor-asszisztensnőt, a II. sz. Sebészeti Klinika segédápolónőt alkalmaz. Jelentkezés a gondnoknál. (1663) Fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. HÓGYE IMRÉNÉ, szeretett élettársam elhunyt. Temetéséről hamvasztás után történik intézkedés. Gyászoló életttársa, Rapatyi József. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, édesapánk, testvérünk és kedves rokonunk, SIMON JENŐ, a Hőerőmű nyugdíjasa, 62 éves korában elhunyt. Temetése január 13-án, kedden 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen édesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamánk, OZV. SZABÓ JÓZSEFNÉ Nagy Éva málomi lakos, 78 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése január 15-én, fél 3 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló család. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett nagynénink, NAGY MARGIT csendesen elhunyt. Temetése január 13-án, kedden fél 1 órakor lesz a központi temetőben. A gyászoló húgai. KÖSZÖNET Hálánk és köszönetünk mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, FILÓ GYŐZŐ temetésén megjelentek, koszorúk, virágok és táviratok küldésével fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló «salád. Mindazoknak megköszönjük, akik f. hó 8-án, szeretett férjem, édesapánk és fiunk, KEMÉNY DEZSŐ temetésén részt vettek és ezzel fájdalmunkban osztoztak és ezt enyhítették. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a kedves rokonoknak, ismerősöknek, munkatársainknak, akik szeretett halottunk, OZV. HORVATH VENDELNÉ temetésén részt vettek, virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik felejthetetlen halottunk, VÖRÖS FERENC temetésén részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik ID. PEITL REZSŐ elhunyta alkalmával bármilyen formában részvétüket nyilvánították. A gyászoló család. „E" VIZSGÁVAL rendelkező gépkocsivezetőt, árukísérőt, vizsgázott kazánfűtőt azonnali belépéssel felveszünk, Jelentkezés: AMFORA UVÉRT, Megyéri út 59. Raktárbázis. (38) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem Élelmezési Osztálya konyhalá- nyokat és gk. rakodókat azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés: Pécs, Kürt u. 4. (Élelmezés.) (36) SEGÉD ASSZISZTENS munkakörbe, érettségizett dolgozókat szerződéssel felveszünk. Jelentkezés kedd és szombat kivételével minden nap 8—13 óráig a Tüdőgondozó Intézetben, Pécs, József A. u. 1. (35) A NÁDOR Szálloda felvesz konyhai mosogatót és üzemi segédmunkást. (22) LAKATOSOKAT és állatápolót azonnali belépéssel felvesz a Mecseki Kultúrpark. Jelentkezés: a vidámparki irodában, 8—16 óráig. (27) KÉZILÁNYOKAT, edényleszedőket keresünk felvételre. Jelentkezés a a B. m. Vendéglátó Vállalat I. kér. Területi Igazgatóságánál, Kossuth L. u. 64. (29) A BARANYA megyei Temetkezési Vállalat sírásót, női raktári segédmunkást, kertészeti munkához nyugdíjast, a szigetvári fiókhoz főfoglalkozású halottszállító gépkocsi- vezetőt, a mohácsi fiókhoz szállító-szolgáltató munkást felvételre alkalmaz. Jelentkezés a vállalat központjának munkaügyén, illetve a szigetvári, valamint a mohácsi fiókvezetőnél. (25) A PÉCSI Hőerőmű Vállalat felvesz érettségizett nőket és férfiakat könnyű fizikai munkára automatizált gépi berendezések kezelésére, három műszakban. Szakmai tanfolyamon való kiképzéssel villamosenergiaipari szakmunkás képesítés szerezhető egy éven belül. Felveszünk még férfi és női segédmunkásokat, takarítónőket, villany- szerelőket és hegesztőket. Jelentkezés a vállalat személyzeti osztályán 6—14 óráig. (34) FELVÉTELRE keresünk gépkocsivezetőt, erőgépkezelőt és egy szerelőt. Fizetés kollektív szerződés szerint. Jelentkezni Arpádtetőn az erdészetvezetőnél. (450777) GÉPKOCSIVEZETŐKET felvesz a Belker. Szállítási Vállalat, Pécs, Megyeri út 63. (450782) FELVESZÜNK autóvillamossági szerelőt, motorszerelőt és személygépkocsivezetőt. Jelentkezés: Műszaki Erdészet, Megyeri út 4. (450779) ^ GÉPKOCSI VEZETŐ/jkMWfWM] KÉT, gépkocsirakodó- kát, valamint egy lángvágót felveszünk. MÉH telep, Pécs, Gomba u. 4. (Hőerőmű mellett). (17) AZ 508-AS SZÁMÚ Ipari Szakmunkásképző Intézet, Pécs, Szigeti út 35. napi négyórás — délutános — takarítónőt keres azonnali belépéssel. (450774) AZ 5. ÉPFU pécsi üzemegysége fürdő- és öltözőőröket felvesz. Jelentkezés: Pécs, Megyeri út 26., munkásellátási előadónál. (450785) AUTÓ-VILLANYSZERELŐKET felvesz a Belker. Szállítási Vállalat, Pécs, Megyeri út 63. (450781)