Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-08 / 7. szám
1976. január 8., csütörtök Dünantult napló 3 Kényszerpályán az üzemek... Abba kell hagyni a hulladéktermelést! A z egyik legdinamiku- sabban fejlődő iparág napjainkban a környezetvédelem. A levegő- és a vizszennyezés ártalmairól nem csak beszélni kell, hanem meg kell találni azokat az eszközöket és módszereket, amelyek segítségével a természet megbontod egyensúlyát vissza lehet állítani, így aztán a környezetvédelmi iparág nem a víztisztító berendezéseknél, nem a „kéményfiltereknél" kezdődik, hanem mindjárt az üzem létesítésénél, a legjobb, legkevésbé szennyező technológia megválasztásánál. Környezetvédelem WHO-pfogram keretében A svéd modell nekünk nem jó Szemétégetés helyett felhasználás A WHO — az ENSZ egészségügyi szervezete — a közelmúltban Vízminőségi mintaterületek címmel programot fogadott el. E program keretében a magyar kormánnyal kötött megállapodást, s tetemes pénzösszeget is biztosított hazánk számára. Ebből az ösz- szegből jutott többek között Kaurek Róbertnek, a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízminőségi felügyelete vezetőjének is ösztöndíjra. A napokban tért haza közel négy hónapos útjáról, amely során Svédországban, NSZK-ban és Ausztriában tájékozódott a vízvédelmi törekvésekről, összehasonlította a fejlett nyugati országok és hazánk gyakorlatát. Cink a vízben — A WHO-út során előbb a víztisztítás „modelljének1’ tekintett Svédországban jártam, Uppsalában, Göteborgban, Stockholmban, Chalmersben... A svédek vizeinek mindössze 4 százalékát nem „szűrik át”. Minimális mennyiségű szenny jut folyóikba, tavaikba. Mi még ettől messze vagyunk. Ez a svéd modell azonban Európa számára nem minta: nálunk a vizek savasodása okoz veszélyt, a nehézfémek jelenléte; a kőzetekből hihetetlen mennyiségű cink oldódik ki. Mást kíván tehát a svéd folyók élővilágának fenntartása, s mást mondjuk a Dunáé. — Ez esetben felmerül a kérdés: vajon mennyire volt hasznos a skandináv út? — Sok olyan vízprognosztikai adatot tudtam összegyűjteni, amelyet például az évkönyvekben nem tesznek közzé. Módomban volt tanulmányozni a víztisztító eljárásokat, s egy témakörben — a szennyvíz tisztítása, ülepítése, felhasználása — megfelelő „jártasságot" szereztem. Ez magyarul annyit jelent, hogy a legmodernebb technika alkalmazása sem célravezető, ha nem a kellő megfontolások alapján öt- lik ki. A svédek próbálkoznak a szennyvíziszap elégetésévei — a németek is —, amely csak a legszükségesebb esetben, úgymond kényszerhelyzetben vezethető be. (Mondjuk Nyu- gat-Berlinben, ahol semmit sem tudnak csinálni vele.) Egyrészt hallatlan drága, másrészt a mezőgazdaság számára kincset érő anyagot elégetni vétek. Ottjártamkor több ilyen szennyiszapégető felszámolását kezdték meg a svédek. — Mintha nálunk több szó esne a környezetvédelemről, s kevesebb lenne a tett. Vonhatunk e párhuzamot a nyugati és a hazai környezetvédelem között? — NSZK-ban jártamban végképp meggyőződtem, hogy vezérlő szempontjaink között felfogásbeli különbségek adódnak. Nálunk a környezetvédelem emberközpontú. Nyugaton inkább a gazdasági érdekek adják a hajtóerőt, úgymond a legnagyobb figyelmet oda, arra az üdülőkörzetre összpontosítják, ahol sokat hoz a konyhára, ahol megtérül. Amikor a mi környezet-, természetvédelmi törvényeinkről beszéltem maliciózusan megjegyezték: „önöknél ezt meg lehet csinálni. — Műszaki, technikai téren mit tapasztalt? Berendezés távlat — Az újabb technológiák a „miniatürizálás" jegyében születnek. Minél kisebb területre elhelyezhető, nagy teljesítményre képes berendezéseket készítenek és kevés embert foglalkoztatnak. Drága a munkaerő, s ez az automatizáláshoz vezet... Egyébként a stuttgarti főiskolán föllelhető a világ szinte valamennyi használatban lévő szennyvíztisztító berendezésének működőképes modellje. Az oktatás számára rendkívül hasznos dolog, s nem véletlenül jönnek ide tanulni Japántól az Egyesült Államokig. — Hogyan tudná összegezni a tapasztalatokat? — Úgy érzem, hogy felül kell vizsgálni törekvéseinket, s jól meg kell gondolnunk, hogy mire adjuk ki a pénzt. Megfontolandó, hogy amit a szakirodalom publikál, nem minden esetben követendő. Erős revízióval kell fogadnunk minden „szenzációt". Nagy tanulság, amit az utam során többször megerősítettek mások is: a természet szemüvegén át kell gondolkodnunk. Amit a természet előállít, azt le is bontja. E folyamatot el kell választanunk a mesterségesen előállított anyagok ártalmatlanításától. Két külön terület ez a vízvédelem területén is. A svédek például nekiláttak a szenny- iszap-égetésnek — az angoloktól vásárolt, s a keményítőgyártáshoz használatos ultramodern gépekkel — és belebuktak. A sok ok közül egy: a szennyben lévő különböző anyagok — fémhulladék, papír, bőr, szőrszálak — másképp viselkednek a hő hatására. Hamu helyett, a különféle ragasztóanyagok kiválása miatt tömött labdacsokat kaptak, s az égetőkemence faláról — ami eredetileg folyamatos üzemű — öt-hat óránként le kell verni a salakot. Ha jól utánaszámolunk, milliáidokat dobtak ki az ablakon. Hogyan tovább? — Mi a jövő útja? — A válasz egyértelmű. Nálunk a tisztítás fokozottabb megvalósítása, a nagyteljesítményű tisztítóberendezések felállítása helyett olyan termelési technológiát kell alkalmazni, ami kevesebb hulladékot termel. Törvényeink próbálják erre a „kényszerpályára" terelni a vállalatokat, üzemeket. Egy példát is mondok: a pécsi szénmosó szennyét valamikor mint iszapszenet bányászták a Fekete-víz partjáról az élelmesebbek. Akkor egy liter vízben 29 gramm szénpor volt. Ma csak 0,03 gramm. — Az út tapasztalatairól ön jelentést ír. . . — Igen. Be kell számolnom a WHO-nak és a Magyar ösztöndíj Tanácsnak. Az általam közlendő általános tapasztalatok további hasznosítása így már nem csak az én feladatom. A WHO-sok a fejlődő országok vízvédelmét segítik a már említett Vízminőségi mintaterületek programmal . . . K. F. Több gépet, felszerelést kapnak a háztáji termelők A háztáji termelők t975-ben a tervezettnél 12 százalékkal több terméket adtak; különösen a gyümölcs- és zöldség- termesztésben, valamint a baromfi- és tojástermelésben egészítették jól ki az állami és szövetkezeti nagyüzemek fel- vásárlási kínálatát. A kisüzemi termelők munkáját idén újabb gépekkel, vegyszerekkel segítik. Az AGROTRÖSZT illetékesei elmondták: egész sor gépből, berendezésből a tavalyinál 15 —20 százalékkal több kerül az üzletekbe. A korábbi évek tapasztalatai alapján idén különös gondot fordítanak az állattartási gépek ellátásának javítására, ezzel is igyekeznek fokozni a háztáji állattartási kedvet. A tavalyinál több takarmányelőkészítő gépből válogathatják ki a számukra legmegfelelőbbeket a kisüzemi gazdálkodók. A korábbi években rendszeresen hiány volt takarmánydarálóból, idén az AGROTRÖSZT nagy készleteket raktározott és ebből kielégítik az igényeket. A háztáji fejőgép is sokáig hiánycikk volt, 1976-ban azonban a kaposvári típusú magyar fejőgépből és az NDK-ban gyártott kisüzemi fejőgépből lényegesen többet rendelt a kereskedelem és a gyárak, valamint a külkereskedelem a megrendeléseket maradéktalanul vissza is igazolta. A baromfitartáshoz szükséges eszközökből, berendezésekből szintén igény szerinti ellátásra számíthatnak a háztáji állattartók. Hajó vitte Pestre a sajtot Nyolcvan éve alakult az ország első tej szövetkezete Lenne vállalkozó, ha segítenének Az alapító tagok közül már senki sem él, de a termelőszövetkezet idős nyugdíjasai — Hoffman Adóm, Schneider Antal, Füleki Gáspár és Wagner József — még élénken emlékeznek a tejszövetkezetre, amit apáik alapítottak Máriakémén- den 1895 koratavaszón, amelynek évtizedeken át maguk is tagjai voltak. Közülük már csak Wagner Józsefék portáján van tehén. Egy tehénke meg a borja. Az unokák már városi dolgozók. Minden nap hajnali ötkor indulnak Pécsre, — az egyik asztalos, a másik kiszolgáló — késő este kerülnek haza és az istálló tájára se jutnak. A nagyapának még hat tehene volt, ami n^m számított soknak, hisz a nagyobb gazdák 10—15, sőt 20 tehenet is tartottak. A századforduló táján és két háború között nagy kultusza volt a tehéntartásnak Máriakéménden, ennek emlékét három épület őrzi a faluban. Egyik a házak fölé magasodó hatalmas istálló, amelyben a termelőszövetkezetnek 200 növendék jószága fér el, másik a községi filmszínház, amely 1945-ig tehénistállóként szolgált, harmadik a Kossuth Lajos utcai tejbegyűjtő, amely nyolc évtizede, a tejszövetkezet megalakulása óta, szolgálja ugyanazt a célt. — Amikor húszéves voltam, az első háború előtt, akkor már vajat és sajtot is gyártottak itt — meséli Wagner Józsi bácsi. Mindenkinek volt tehene a faluban, még a napszámosoknak is, a tej adta a megélhetést. Kilencszáztízben már nem volt magyar marha a faluban, tarka fajták jöttek be, svájciak, bonyhádiak. Napi ezer liter tej gyűlt össze. (Jelenleg napi 250 liter tejet vesz át itt a csar- nokos.) A harmincas években már háromszor ennyit vásárolt fel a szövetkezet. — A fölözöttért literenként egy krajcárt, a zsírosért három krajcárt fizettek. Vajat képűitek, kerek svájci sajtot, — olyasfélét, mint most a trappista — gyártottak, aztán vitték Mohácsra, onnan hajón tovább Budapestre. A tejszövetkezetnek minden tehéntartó gazda a tagja volt, lészjegyet váltottak. Az eladott tej . után különféle kedvezményeket kaptak, korpát meg más egyebet. Legfőbb hasznuk az volt, hogy helyben tudták eladni a tejet és további sorsától a tejszövetkezet gondoskodott. — Három évenként választottunk elnököt — meséli Wagner József. — A tejszövetkezet után a földművesszövetkezet vette át a csarnokot, majd a tejipari és most a termelőszövetkezet. A csarnok talán egy napra sem zárt be, amióta kinyitották, csak a gazda más. A tejet minden nap begyűjtik, csak most kevesebbet. Fogynak a tehenek, mert az öregek nem bírják. A szederkényi községi tanácson Nagymiklósi Ferencné vb- elnök piros vászonkötésű falumonográfiát tesz elém, Ravasz János, a művelődési ház igazgatója írta 1973-ban. A címe „A 700 éves Szederkény.” A könyv 65. oldalán ezt olvasom, „Az ország első tejszövetkezete 1895-ben a szomszédos Má- riakéménd községben alakult meg, de még ugyanabban az évben, 1895. május 27-én (első választott elnöke Ulrich Bálint) létesült a Szederkény—Nyomja Tejszövetkezet is. A szövetkezetnek 1913-ban 198 tagja volt 309 részjeggyel, a beszállított tej 380—475 liter. Míg a múlt század 50-es éveiben csak magyar szürke marhát tartottak, legeltettek a Karasica partján, addig 1900-ban már nem volt magyar marha a faluban” .. . A múlt század nyolcvanas éveiben fajtaváltás történt tehát a Karasica menti német falvakban, Máriakéménden, Szederkényben, Nyomján, Mo- nyoródon. Az új, többet tejelő fajták annyi felesleget adtak, aminek egyéni értékesítését a tehéntartók már nem tudták megoldani. Ezért hozták létre, külföldi mintára, a tejszövetkezetet, ami a tej nagybani feldolgozását, értékesítőiét, hosszú távon kitűnően megoldotta. Az értékesítési biztonság megteremtése fejlett tejgazdaságot hozott létre. Ennek hatása máig is érződik. A Karasica Gyöngye Termelő- szövetkezet 257 darabos tehenészetének tejtermelési átlaga 1970-ben 3275 liter volt, élenjárt a megyében. — Azóta sajnos romlott a helyzet, most csak kétezer va- lahányszáz liter a tsz tejtermelési átlaga, de reméljük, ez A máriakéméndi tejátvevö, Bujdosó Gáborné csak átmeneti — mondja Nagymiklósi Ferencné. — A tehéntartás és a tejtermelés egyre nagyobb gond. A legutóbbi beszámolón a tanácstagok tele voltak panasszal, a szövetkezet nem segíti a tehéntartókat, nem tudnak alomszalmát venni, mert azt a táblán elégették. Leperzselik a füvet is, kevés a takarmány. A faluban nincs állandó pásztor, a gazdák felváltva őrzik a háztáji állományt. Csökken az állomány, 1974 decemberében 52-en tartottak tehenet a három községben, a számuk a mai napig 45-re csökkent. A tartott tehenek száma 76 darab volt, s most csak 57. Tehát egy év alatt héttel csökkent a tehéntartók száma és 19 darabbal kevesebb lett a tehén. A fiatalság elhagyja a falvakat. Máriakéménd község lélekszáma a két háború között ezer volt, s ma csak 700 fő. De maradtak azért még elegen, akik értenek a tehéntartáshoz és többen vállalkoznának rá, ha lenne elég takarmány, lenne alom. Csodákat már nem lehet várni a háztáji tehéntartástól. Vannak azonban ma is olyan falvak Baranyában, ahol fejőgépek zümmögnek a kistermelők istállóiban, ahol nem gond egy-két bála alomszalmát juttatni a háztájiba. A mostaninál biztosan többet tehetne á Karasica Gyöngye Tsz. Ahol ilyen nagymúltú a tejgazdaság, ahol minden ház mögött áll egy tehénistálló és a hozzáértés is apáról-fiúra szállt, ott ez a hagyomány bizony a mostaninál többre kötelez. — Rné — Sertéshizlaló szakcsoport Jó ötlet a Mohácsiszigeten A szövetkezetek megalakulásakor a Mohácsi-szigeten is nyakra-főre építkeztek, hét helyen is készült szerfás istálló. A mohácsi- szigeti Dunavölgye Termelő- szövetkezet időközben technológiát váltott, az állat- tenyésztést szakosított telepen végzik. A régi istállók tehát feleslegessé váltak, illetve egynémelyikét hasznosítják. Mivel ma már egyik falusi házban sem szívesen látott „társbérlő” a kotlós, innen látják e| tagjaikat tízezerszóm előnevelt csirkékkel és kacsákkal. A szövetkezet most azt tervezi, a tagok jobb foglalkoztatása, jövedelmük növelése, nem utolsó sorban a több húshozam érdekében betelepíti a még használható istállókat és a tagok öntevékenységére alapozva sertéshizlaló szakcsoportot hoz létre. Három — úttal és vízzel ellátott - hizlaldája van a szövetkezetnek, Sárnáton, Rihán és Újmohácson. Mindhármat tanyai települések övezik. Jóllehet, a tagoknak otthon.Js vannak óljaik, de ezekben közel sem fér el onnyi állat, mint az egyenként 200-300 férőhelyes tsz-istállókban, amelyekben egy személy akár húsz disznót is meghizlalhat. Ehhez a szövetkezet, az állatforgalmival kooperációban.. süldőket biztosít (a tag saját süldőit is behozhatja), biztosítja az egységes takarmányt, az állategészségügyi felügyeletet, előleget ad, egyáltalán mindent, amit a tag kér. A szakcsoport munkáját segíti a háztáji agronómus is. A tagoknak az a dolguk, hogy megszervezzék és gondoskodjanak az állatok etetéséről, gondozásáról. A hízókat természetesen a szövetkezeten keresztül értékesítenék. Papp János elnök szerint a szakcsoport létrejöttével a háztájiból a jelenlegi évi 3000 hízóval szemben további 1000-1500 hízót lehetne kibocsátani, mivel az istállókban egy- egy férőhelyen évente két disznót is meghizlalhatnának. A szervezés a kezdetnél tart, de mint jó ötletet, továbbítjuk a mohácsi-szigeti disznóhizlaló szakcsoport tervét. A megyében másutt is találhatók kihasználatlan szerfás istállók, amelyeket benépesíthetnének a vállalkozó szellemű tagok, természetesen a szövetkezet segítségével. Az egyik oldalon több hús, a másikon — több jövedelem a tagoknak. Gyermekklumpa Gyermekek részére 40 ezer pár fatalpú klumpát gyárt az első félévben a Győri Cipész Szövetkezet. A sorozatgyártás megkezdése előtt kikísérletezték, hogy legcélszerűbb égerfából készíteni a klumpák talpát, mivel az könnyű szerkezetű és jó szegtartó. Fatalpra 6 milliméter vastag mikrogumi- réteget ragasztanak, amely, megkönnyíti a klumpában való járást. A műbőr felsőrészt szegecseléssel erősítik a talpra. A klumpák többféle színben, kombinált felsőrésszel kerülnek forgalomba még a jó idő beállta előtt.
