Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)

1976-01-28 / 27. szám

A Dunántúlt napló 1976. január 28., szerda hírek 1976. JANUÁR 28 SZERDA Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából KAROLY nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 7.17 — nyug­szik 16.37 órakor. A Hold kél 4.54 — nyugszik 14.06 órakor. Deák Ferenc C záz évvel ezelőtt, 1876. január 28-án halt meg — 73 éves ko­rában — Deák Ferenc államférfi, politikus, az 1867-es magyar—osztrák kiegyezés elökészitője. A Zala megyei Söjtörön született, középbirtokos családból. A győri Aka­démián 1817—1821 között jogi és bölcsészeti ta­nulmányokat folytatott, majd 1823-ban ügyvédi oklevelet szerzett és Zalá­ban vármegyei szolgálatot vállalt. Tíz évvel később lemondott bátyja, Antal helyébe a vármegye or­szággyűlési követévé vá­lasztották. Az országgyű­lés tanácskozásain a job­bágykérdésben, a vallás- és szólásszabadság ügyé­ben tartott szabadelvű fel­szólalásaival csakhamar a reformellenzék vezéregyé­niségei közé emelkedett. 1848 márciusától részt vett az országgyűlésben a nagyfontosságú törvényja­vaslatok kidolgozásában, s Batthyány Lajos kormá­nyában az igazságügyi tárcát vállalta, de csak­hamar visszavonult a po­litikai szerepléstől. A forradalom és a sza­badságharc bukása után kezdeményezője lett a passzív ellenállás politi­kájának, majd később az osztrák uralkodóházzal való kiegyezésnek. Az ő erőfeszítéseinek is részük volt abban, hogy 1867- ben létrejött a kiegyezés, s kinevezhették az új ma­gyar kormányt, amelyben azonban Deák már nem vállalt szerepet. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A bűvös vadász (este 7 órakor) Építők- bérlet. > Kamaraszínház: Egyszer egy cigánylány (de. 10 órakor) MOZI Park: A kenguru (4, 6, 8) Petőfi: A kenguru (5, 7, 9) Kossuth: A bosszúállók újabb kalandjai (10. 12. f3, f5) Hal­hatatlanok (f7, hn9) FÉK Klub: Keserű csokoládé (fó) Rákóczi: Svejk, a derék katona (5) Komló, Május 1.: Lóháton, ágyútűzben (4, 6) Komló, Zrínyi: Követem a ki­jelölt irányt (4, 6, 8) Mohács: Ma éjjel kár lenne meghalni (6) Csoda Milánóban (8) Várható időjárás szerda es­tig: változóan felhős idő, dé­len és nyugaton elszórtan ki­sebb havazás. Mérsékelt, a nappali órákban élénkebb északi, északkeleti szél. Reg­gel néhány helyen köd. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 3, mínusz 5 fok között. Legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán 0 fok körül. A Duna vízállása Budapest­nél 442 cm. Sajtápályázati díjátadás A Munkaügyi Miniszté­rium, a Kulturális Minisz­térium, a MUOSZ és a SZOT által közösen meg­hirdetett ,,A munka és az alkotó ember” című saj­tópályázat díjait kedd dél­után osztották ki ünne­pélyesen a SZOT székhá­zában. A díjak nyerteseit Földvári Aladár, a SZOT elnöke üdvözölte, a díja­kat Pálfy József, a Ma­gyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke ad­ta át. Jelen volt Buda István munkaügyi és dr. Molnár Ferenc kulturális államtitkár is. A kategóriák első díjait Békés Sándor, a Dunán­túli Napló főszerkesztő helyettese: Molnár István vájárról, sokszoros szta­hanovista, gyorsvágathaj- tó csapatvezetőről, a 100 méteres mozgalom elindí­tójáról írott, a Dunántúli Naplóban 1975-ben soro­zatban közölt. „EGY BA- RABER ÉLETE" című pá­lyaművével, illetve a „Ma­gánügye a közügy” című tévéfilm alkotói közössége nyerte. Ezen kívül a zsűri további 22 díjat és jutal­mat adott ki, többek kö­zött Kapuvári Lászlónak, a Mecseki Bányász mun­katársának, aki a „30 év tanúi” sorozatában Bö- röcz Istvánról írott művé­vel nyert díjat. ♦ Esküvő SZABÓ MÁRTA és BATHÓ DEZSŐ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1976. ja­nuár 31-én, 11.30 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). BÁRTFAI GABRIELLA és BECK ZOLTÁN szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1976. ja­nuár 31-én, 13.00 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi ITázasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). LAUER IBOLYA és NÉMETH JENŐ szeretettel értesítjük kedves ismerőseinket, ba­rátainkat, hogy 1975. ja­nuár 31-én, 15.30 órakor házasságot kötünk a pé­csi központi házasságkötő teremben (Hunyadi út 2.). ♦ — „Négy keréken a vi­lágon át”. Ma 19.30-kor a KPVDSZ művelődési ház ifjúsági klubja rende­zésében a pécsi Asztalos János kollégiumban tart­ja 'Bálint Árpád autóver­senyző filmvetítéssel egy­bekötött élménybeszámo­lóját. A műsor után DISCO. A tegnapi telefonügye- letünkön a vendéglátás, üzemi étkeztetés, gyer­mekélelmezés problémái­val kapcsolatos kérdések­re válaszoltak az illetéke­sek. Vendégeink voltak: Herbst Ferenc, a Pécs vá­rosi Tanács V. B. keres­kedelmi osztályának veze­tője, Szőnyi János, a Ba­Országgyűlési képviselői fogadóóra Palkó Sándor ország- gyűlési képviselő és Bea Vendel megyei tanácstag 1976. január 30-án, du. 13 órakor Mágocs községben a Carbon Vállalat kon­fekció üzemében fogadó­órát tartanak. Deutsch Erzsébet or­szággyűlési képviselő, 1976. január 30-án, du. 14 órakor a Pécs megyei városi Tanács I. kerületi hivatalában (Fürst Sándor u. 69.) képviselői fogadó­órát tart. ♦ — Négymillió palack pezsgő. A Mecsekvidéki Pincegazdaság 1975-ben 2,3 millió klasszikus mó­don előállított pezsgőt küldött piacra. A szovjet, lengyel, román, NDK és NSZK-beli kereskedelmi partnereinken kívül még Kanada is vásárolt a pé­csi pezsgőből. Az ötödik 5 éves terv folyamán a termelést 4 millió palack­ra kívánják emelni. — Két évtized készült­ségben. A Mecseki Szén­bányák Béta-bányaüzemé­ben 20 esztendővel ez­előtt épült fel a bánya­mentő állomás és alakult meg a mentőcsapat. A legtávolabbi földalatti munkahelyen dolgozó bá­nyászok is azzal a biztos tudattal dolgoznak azóta, hogy négy társuk minden műszakban állandó ké­szültségben áll és segít­ségükre siet, ha veszély­be kerülnek. — Bérmunka az NDK- nak. A komlói Karbon Könnyűipari Vállalat ci­pőt, csizmát gyárt bér­munkában NDK-beli part­nerei számára. ranya megyei Tanács ke­reskedelmi - osztályának csoportvezetője, Varga Csaba, a Hungária Szál­loda és Étterem Vállalat igazgatója, Pengősi Gyu­la, az Utasellátó Vállalat Baranya—Tolna megyei területi igazgatója, Mezei András, a Baranya me­gyei Vendéglátó Vállalat Jogi tanácsadás A Dunántúli Napló szerkesztősége január 28- án, szerdán délután 5-től 6 óráig jogi tanácsadást tart székházában (Pécs, Hunyadi út 11.). A tanács­adás díjtalan. Magán­arborétum A Somogy megyei Bárd­udvarnok—Kaposdada 5. sz. alatt lakó Somogyi Já­nos tulajdonában van a megye legnagyobb magán- arborétuma. A szenvedé­lyes növénygyűjtő, — aki a földhivatal dolgozója, — 25 esztendővel ezelőtt kezdte kialakítani több mint egy hektárnyi saját területén az egyedülálló, mintegy 80 hazai és eg- zota örökzöld, valamint 40 lombos fafajtából álló gyűjteményét. Az azóta te­lepített és szakszerűen ke­zelt arborétumot tájképp parkká avatja a mestersé­gesen létesített tavacska. A fafajok között olyan botanikai ritkaságok is fellelhetők, amelyek a gyűjteményt tudományos szempontból is értékessé teszik. Somogyi János fel­ajánlotta arborétumát a somogyi természetvédelmi albizottságnak, amely vé­delem alá helyezte és megkezdte az ott lévő fa­fajok azonosítását, leltár­ba vételét. __________________________ — Jég a Balatonon. A hét elején ikezdődött hidegebb időjárás hatá­sára kedd reggelre a Ba­laton magyrészén össze­függő jégtakaró alakult ki. Becslések szerint mint­egy 400 négyzetkilométe­res vízfelületen már „be­állt” a jég. A tél újabb „támadása” reménnyel tölti el a jégvágókat, akik a halgazdaság és a vendéglátóipar jégvermei­be idén még legalább 1000 vagon jeget szeret­nének tárolni a nyári hó­napokra. igazgatóhelyettese, Tavasz Lajosné, a Pécs városi Tanács művelődésügyi osz­tályának gazdasági cso­portvezetője, Almamelléki Károly, a MÉSZÖV keres­kedelmi osztályának veze­tője, Szabó Lajos, a Me­csekvidéki Vendéglátó Vállalat áruforgalmi osz­tályvezetője. — Új kisgép a gyomir­táshoz. A fáradtságos kapálást jól helyettesítő gyomirtószert, a Gramo- xone-t már korábban ki- kísérletezték. Most a Me­zőgép Tröszt pécsi (cser­kúti) gyárában olyan kis­gépet készítettek, amely a vegyszert a növény ká­rosítása nélkül képes ki­juttatni. A háztáji gazda­ságokban különösen jól alkalmazható gép minden szükséges hatósági vizs­gálaton átesett, az Orszá­gos Találmányi Hivatal oltalomban részesítette. — Metszési bemutató hóban. Korszerű szőlő­művelési és metszési be­mutatót tartottak kedden délelőtt a Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet szentmiklósi telepén. A nagyüzemi gazdaságok szakembereinek dr. Dió- fási Lajos igazgató tar­tott előadást. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: I. sz. Klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ♦ — A Szakszervezetek Bara­nya megyei Tanácsa értesíti az érdekelt szülőket, hogy a kőszegi, valamint ormánd- pusztai gyermeküdülőből a gyermekek január 30-án, 10.25- kor érkeznek haza. Kérjük, hogy a gyerekeket a főpálya- udvaron várják. JÓ AKCIÓ Színészek az ifjúsági klubokban Az Állami Ifjúsági Bi­zottság anyagi támogatá­sával lehetővé válik, hogy a Pécsi Nemzeti Színház művészeinek önálló mű­sorait megrendezhessék Baranya megye ifjúsági klubjaiban úgy, hogy az előadás költségei ne ter: heljék a klubok fenntartó szervét. A műsorok ren­dezőinek — a megyei ta­nács közművelődési és ifjúságpolitikai munkatár­sainak — az új akció megszervezésével az a célja, hogy a Pécstől tá­vol levő települések mű­velődési házak klubjai ré­szére színvonalas klub- programot adhassanak hivatásos művészek köz­reműködésével. Másik cél, hogy a magyar- és világ- irodalom, a zeneirodalom néhány kiemelkedő alko­tása, — vagy azok rész­letei színvonalas előadá­sával közelebb vigyék a színház-művészetet azok­hoz a fiatalokhoz, akik­nek eddig nem volt alkal­ma a kultúra e területé­vel való ismerkedésre. A központi támogatás­ra érdemesített újszerű baranyai kezdeményezés során mintegy 30—35 ifjú­sági klubban lépnek fel a Pécsi Nemzeti Színház művészei. Az eddigi fel­mérés szerint elsősorban Sólyom Katalin „Elmon­dom titkát édesem a dal­nak ...”, Kézdy György „Ki kérdezett?”, ifj. Kő- mives Sándor „Csak ülj a földre és beszélj az ég­re" és N. Szabó Sándor „Micimackó" című műso­ra iránt érdeklődnek a fiatalok. ♦ — Új raktártelepcsar- nokok. A Dunaújvárosi 26-os Állami Építőipari Vállalat pécsi kirendelt­ségének dolgozói a na­pokban fogtak hozzá a Pécsi Vízmű VII./3-as és VII./4-es raktártelepcsar- nokának építéséhez. Az előregyártott elemekkel készüjő csarnokok költsé­ge közel hatmillió forint. ♦ A Pécsi Műhely kiállítása Ma, szerdán este fél 6 órakor a Baranyakereske- delmi Vállalat Rákóczi úti pinceklubjában, Aknai Tamás művészettörténész nyitja meg a Pécsi Mű­hely kiállítását. A megnyi­tón az érdeklődők tárlat- vezetésen ismerkedhetnek meg a modern képzőmű­vészeti alkotásokkal. A műsorban Kircsi László oboaművész műkö­dik közre. A műsor után az alkotók találkoznak a BARANYAKER dolgozói­val. Kedden hazaérkezett Varsóból Katona István, a Központi Bizottság tag­ja, a Népszabadság fő- szerkesztője, aki tárgyalá­sokat folytatott Jozef Bareckivel, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Köz­ponti Bizottságának tag­jával, a Trybuna Ludu fő- szerkesztőjével a két test­vérlap közötti együttmű­ködés elmélyítéséről. A két párt közötti ideológiai együttműködés keretében megállapodást írtak alá a szerkesztőségi kapcso­latok erősítésére. * Kedden irodalmi estet rendeztek Budapesten, a Rózsa Ferenc utcai cseh­szlovák klubban, Peter Jilemnioky szlovák realis­ta író születésének 75. év­fordulója alkalmából. * Szilágyi Lajos építés­ügyi és városfejlesztési miniszterhelyettes vezeté­sével magyar küldöttség utazott kedden Prágába, ahol részt vesz a KGST környezetvédelmi tanács rendkívüli ülésén. * Az NDK Nemzeti Front Országos Tanácsa meg­hívására Sarlós Istvánnak, az MSZMP Politikai Bi­zottsága tagjának, a Ha­zafias Népfront Országos Tanácsa főtitkárának ve­zetésével kedden Berlinbe utazott a népfront kül­döttsége. A küldöttséget a pályaudvaron dr. Szent- istványi Gyuláné, az MSZMP KB tagja és dr. Molnár Béla, a HNF OT titkárai búcsúztatták. Ott volt Georg Folk, az NDK budapesti nagykövetségé­nek ideiglenes ügyvivője. Lapzárta Moro kijelölt olasz mi­niszterelnök kedden egész nap folytatta ta­nácskozásait saját pártja vezetőivel a — kizárólag kereszténydemokratákból álló — kisebbségi kor­mány összehozásáról. Szerdára várható, hogy a vezető kormánypárt végső döntést hoz, így Moro bejelentheti a köztársa­sági elnöknek a megol­dást, vagy kormányalakí­tási megbízatásának visz- szaadását. * Rendőrgolyók halálra sebeztek kedden egy bal­oldali tüntetőt Istanbul- ban. A véres incidens egy felvonuláson történt, melynek résztvevői amiatt tiltakoztak, hogy az or­szág keleti részében hét­főn lezajlott tüntetésen a rendőrség a tömeg közé lőtt és megölt három sze­mélyt. * A nyugat-szaharai füg­getlenségi mozgalom ked­den bejelentette, . hogy a marokkói fegyveres erők erőteljes offenzívát kezd­tek a Szaharának a füg­getlenségi mozgalom egy­ségei által ellenőrzött te­rületein. * Kedden eltemették a 72 éves korában elhunyt Emil Bodnarast, a Román KP Politikai Végrehajtó Bizottságának tagját, az államtanács elnökhelyet­tesét. Január 27-ét Romá­niában gyásznappá nyil­vánították. * Az AP kedd esti jelen­tése szerint már Huambo, az UNITA volt „főhadi­szállása" közvetlen köze­lében folynak a harcok az MPLA előretörő csapa­tai és a visszahúzódó sza- kadár egységek között. TÁNC-SZIVÁRVÁNY Amikor a színpadon a viha­ros erejű hucultáncot ropni kezdi a Halicsina Ének- és Táncegyüttes 60 fiú és leány tagja, a nézőnek az az érzése, hogy a színen szivárvány eresz­kedik le. S mindenütt, ahol csak vendégszerepeit a Ivovi Elektron termelési-technikai egyesülésnek ez az öntevékeny együttese, Moszkvában vagy Párizsban, Prágában vagy Niz­zában, Varsóban vagy Cannes- ban, Budapesten vagy Pécsett, felcsattan a fergetes taps. „Milyen gyönyörűek a dalaik és a táncaik! Mennyi bennük a tűz és a természetes humor! Napfényes művészetük segített megértenünk népüket. Bra­vó!” Ezeket a szavakat Nizza város polgármestere mondotta, amikor a Halicsina öntevékeny együttes tagjainak átnyújtotta a folklóregyüttesek 34. nemzet­közi fesztiváljának nagydíját. Történetük negyedszázadra nyúlik vissza. Jaroszlav Csuper- csuk balettmester, Nyugat-Uk­rajna folklórjának nagyszerű ismerője és gyűjtője elhatároz­ta, hogy alapít egy népi ének­és táncegyüttest. Az első pró­bára — emlékezik vissza — tizen jöttek el. Főleg lányok. Néhány hónap múlva pedig, az üzemi művelődési házban való első fellépéseik után meg­kétszereződött a műkedvelő művészek száma. A két és fél évtized alatt a Halicsina-együt- tesben összesen több mint 15 ezer munkás, alkalmazott, mérnök, diák szerepelt. 50 mű­sort állítottak össze, több mint háromezerszer vendégszerepei­tek a külföldi országokban. Jaroszlav Csupercsuk és kol­légái minden nyáron felkeresik a távoli kárpáti falvakat. Da­lokat hallgatnak, táncokat néz­nek. Magnóra veszik a meló­diákat, megörökítik a mozdula­tokat, kosztümvázlatokat ké­szítenek. Aztán nemsokára megjelenik az új szám, amely­nek sajátos eredetisége lenyű­göző. így született például a lírai Golubka-tánc. Sok évvel ezelőtt az egyik kárpáti járás­ban, Pokutyéban táncolták a lakodalmakon. Aztán feledésbe merült. De a Halicsina feltá­masztotta és bekerült Ukrajna számos táncegyüttesének a mű­sorába. A Halicsina repertoárjában jelenleg több mint 150 szám. szerepel: a szovjet népek dalai és táncai, francia, lengyel, csehszlovák, magyar dalok és táncok. Az utóbbiak a Mecsek Együttessel kötött barátság eredményeként születtek. A Mecsekkel a Halicsina régóta szoros alkotó kapcsolatokat tart fenn. Vlagyimir Popov \ Lvov, az ifjúság városa

Next

/
Thumbnails
Contents