Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-26 / 25. szám
Húszmilliós beruházás Huszonhét év után átmenetileg bezár a pécsi SZOT üdülő. Megszépül a hajdani Hotel Kikelet. Oktábertöl egy éven át tartó csaknem 15 millió forintos rekonstrukció kezdődik a pécs-mecseki SZOT üdülőben. 1977 szilveszterére ismét fogadnak vendégeket. Világ proletárjai, egyesüljetek! Dunántúli napló ,,,, Megérkeztek a küldöttségek H testvérpállok KB-titkárai • Negyedére csökken a menetkészültségi idő §1 Kétezer négyzetméter alapterületű raktárcsarnok Központi árvízvédelmi osztagtelep Cserknton védelmi, helyvízkár- és víz- szennyézéselhárítási munkákhoz nélkülözhetetlen mintegy 15 millió forint értékű gépet, felszerelést, anyagot helyezik el. Említhetnénk a legfontosabbakat, mint a szivattyúkat, a kompresszorokat, aggregátorokat, cölöpverőket, fóliákat, homokzsákokat, munkaruhákat és a szerszámokat. Baranyában és Somogybán elszórtan lévő zsúfolt, elavult raktárakat fokozatosan felszámolják és készletüket Cserkútra telepítik. Az új raktárbázison a jobb tárolási körülmények között „tovább élnek" elsősorban a világító berendezések, az aggregátorok, a kompresszorok és a ruhaneműk. Megszűnik a lassú kézi rakodás. A védelmi berendezéseket, felszereléseket gurítható konténerekbe „csomagolják" melyeket targoncák emelnek fel és raknak az épület két — egyenként 87 méteres — oldalánál sorakozó szállító kocsikra. Egyszerre 15 autó áll be, míg öt jármű a raktár belső útjaira gördül és kisderük pakolják meg konténerekkel. Árvíz esetén mindkét rakodási módot alkalmazzák az osztag pécsi tagjai és a kocsik így útra készen állnak, mire Somogy, Baranya távoli falvaibái megérkezik az alakulat többi résztvevője is. Eddig hosszú időbe tellett, amíg elérték a különböző raktár-körleteket az emberek, az autók és míg kézzel rakodtak. Ezenkívül az összeköttetésben, a koordinálásban a nagy távolság miatt gyakran adódtak problémák. Gondot jelentett a védelmi osztag elhelyezése is: legutóbb a pellérdi moziban szállásolták el őket a készenlét idejére. Most az igazgatóság a cserkúti munkásszállót bővíti új fürdő- és szobarésszel, hogy számukra is biztosíthassanak helyet. A bővített munkásszálló átadását is 1976 decemberére tervezik. Az áradásoknál az idő pénz, de főleg élet. Fontos, hogy a Dél-dunántúli Vízügyi Igazgatóság csaknem száz fős védelmi osztaga minél rövidebb idő alatt érjen ki a Duna vagy a Dráva áradásához. Ez elsősorban az árvízvédelmi riadó utáni felkészülés gyorsaságától függ. A tervek szerint a menetre-fel- készítés idejét a jövőben csaknem negyedére csökkentik. Az igazgatóság saját beruházásában a cserkúti géptelepén létrehozza az új központi árvízvédelmi osztagtelepet majdnem húszmillió forintért. A kivitelezést a Baranya megyei Tanácsi Magas- és Mélyépítő Vállalat megkezdte: átadási határidő ez év december 31-e. A létesítmény legfontosabb része a kétezer négyzetméter alapterületű, öt méter magas raktárcsarnok, melynek a tartóoszlopai már állnak. Az előregyártott vasbeton szerkezeteket a Beton- és Vasbetonipari Művek szolnoki gyára szállította. Ebben az épületben a későbbiekben az árvíz- és belvízBaranya termálvízkincse hasznosításra vár * Óvári Miklósnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Politikai Bizottsága tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével vasárnap küldöttség utazott Varsóba, hogy az MSZMP Központi Bizottságának képviseletében részt vegyen a szocialista országok testvérpártjai központi bizottsági titkárainak tanácskozásán. A küldöttség tagjai: Győri Imre, a Központi Bizottság titkára, Lakos Sándor, a Központi bizottság tagja, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének igazgatója és dr. Berecz János, a Központi Bizottság Külügyi Osztályának vezetője. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Gyenes András, a Központi Bizottság titkára búcsúztattg. Jelen veit Stefan ledrychowski, g Lengyel Népköztárseság budapesti nagykövete. A varsói repülőtéren a küldöttséget Jerzy Lukaszewicz, a LEMP, KB titkára és Ryszard Trelek, a KB Titkárságának tagja fogadta. * A testvérpártok központi bizottsági titkárainak varsói tanácskozására a TASZSZ hír- ügynökség jelentése szerint megérkezett a lengyel fővárosba a Bolgár Kommunista Párt, Csehszlovákia Kommunista Pártja, a Kubai Kommunista Párt, a Mongol Népi Forradalmi Párt, a Német Szocialista Egységpárt, a Román Kommunista Párt küldöttsége. Egy szenzációs javaslat sorsa Két cím közel négy év előtti DN-számokból: „Eilend befutott" (1972. április 19.), majd „Melegvíz minden mennyiségben" (1972. április 30.). Az utóbbiban sorravettük — Eilend és egy szakmai tanácskozás ürügyén —, hol kínál melegvizet a kincses Baranya. Mert kínál. Becslés szerint percenként 300 ezer liter vizet nyerhetnénk. Óriási mennyiség! És a hasznosítás? Harkány, Sikonda, Szigetvár, Magyar- hertelend ... Igen, fürdünk a melegvízben. Persze abban, ami föl is jön a föld mélyéből. A melegvíz azonban nemcsak fürdővíz, hanem a természettől ingyen kapott fűtőenergia is. Fürdő Nagybaracskán ? Négy év előtti cikkünkben a perspektívát villantottuk fel. Egyik lehetőségként a Bács megyei — s a Baranya határától alig 5 km-re lévő —■ Nagy- baracskát említettük. Azóta ott lemélyítették az első fúrást, amely percenként 1200 liter 36,6 fokos szénsavas vizet ad, s most végzik e víz balneológiái vizsgálatát. Az eredmény fel lelkesítette a Bács megyeieket. Kitűztek egy újabb 1000 méteres fúrást, amit a Bács megyei Tanács, a Központi Földtani Hivatal és az Országos Vízügyi Hivatal közös beruházásában már idén lemélyítenek. S már latolgatják egy melegvízű fürdő létesítésének lehetőségeit. Eilenden pedig a percenként 500 liter 56 fokos vizet adó le- hegesztett lyukszájú kút azóta is várja, mi lesz a sorsa. Előrehaladás ' nélkül Ez talán jellemzi is a négy évet. Baranya melegvízkincsének hasznosítása terén egyetlen konkrét lépés történt: megkezdték a szigetvári melegvíz fűtő- enegiaként való hasznosításának előkészítését. Pedig a termálvizek hasznosítása ma már nálunk is elsőrendő témává lépett elő, amihez az ENSZ is segítséget ad. Az újabb földtani kutatások, az adatok szélesebb körű elemzése alapján minden eddiginél nagyobb biztonsággal állítják a szakemberek: Baranya a szokásosnál gazdagabb hévízkincsben. Dél-Dunántúl új, részletes alaphegység-térképe szerint nagy valószínűséggel várható melegvíz a bólyi medencéből, a Villányi-hegység előteréből, Matty térségéből, Kistapolca vidékéről (ahol természetes melegvízforrás van) . . És természetesen változatlanul Szigetvár. Sokat lehet várni a Baranyában felélénkült olajkutató fúrásoktól. A dencsházai után nemrég fejeztek be egy fúrást Cun környékén. Erre vizes adatok még nincsenek, a hőmérsékleti adatok azonban nagyon kedvezőek. Újabb forrás mélyül Somogyhatvan és a Baranyával szomszédos Darányban. Annakidején a DN felvetette: a „feltételezhető” melegvízkin eset érdemes lenne mezőgazdasági célra hasznosítani. „Beszéljenek erről geológusok, mezőgazdászok, közgazdászok" — ajánlottuk. Ilyen beszélgetésre mindmáig nem került sor. Föld alatti tároló A melegvíz hasznosítására a közelmúltban szenzációs javaslat született. Baranyai szakemberek egy csoportja a megyében található termálvizek feltárási és hasznosítási lehetőségeiről szóló akadémiai pályamunkájukban a melegvíz föld alatti tárolására tettek javaslatot, s a módszer szabadalmi bejelentését is megtették. A javaslat lényege, hogy a felszínre hozott melegvizet a talaj felső rétegeibe visszajuttatva fűtésre lehet használni, s ezzel a kritikus őszi, téli és tavaszi hónapokban fóliasátor alatt primőrárukat lehet termelni. A talajvizet kell kicserélni a melegvízzel, s a cserét néhány hetenként ismételni kell. A módszer feltétele, hogy a felszínközeli 15—20 méteres talajréteg porózus szerkezetű legyen, alatta vízzáró réteg helyezkedjen el, s a kijelölt területet vízzáró bentonitréteggel „kerítsék körül”. A módszer annyira egyszerű, hogy érdemes lenne kipróbálni. H. I. Megoldatlan az olasz kormányválság Kudarcba fulladt a 18 napja húzódó olasz kormányválság megoldására tett legújabb kísérlet. Mint jelentettük, Aldo Moro kijelölt miniszterelnök szombaton azt indítványozta, hogy a kereszténydemokraták, a szociáldemokraták és a republikánusok alakítsanak kisebbségi koalíciós kormányt. A republikánus párt vezetősége azonban vasárnapi ülésén elutasította a javaslatot azzal az indoklással, hogy nincsenek meg a feltételek egy ilyen összetételű kormány sikeres működéséhez, különösen gaz- dasági téren. A szociáldemokrata párt vezetősége vonakodva ugyan, de hajlandónak mutatkozott részt venni * *a koalícióban. A TARTALOMBÓL SZESZMENTES PÁLYAUDVAR • FARMERBORÍTÁS A FALAKON • RENDSZERESEBB ÁRELLENŐRZÉS • BETEGSÉG KÜLFÖLDÖN LATI NOVITS, A SOKARCÚ SZÍNMŰVÉSZ • AZ ARANYCSAPAT KAPITÁNYA EZ IS, AZ IS A FOCIVILÁGBÓL hétfői Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja XXXIII. évfolyam, 25. szám 1976. január 26., hétfő Ára: 1,50 Ft tanácskoznak Varsában Az SZKP küldöttsége vasár- szágokban működő testvérpárnap Varsóba utazott, hogy tok központi bizottságai titkárészt vegyen a szocialista or- rajnak újabb tanácskozásán. Meleg víz minden mennyiségben” A küldöttség tagjai: Borisz Ponomarjov, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a Központi Bizottság titkára, Konsztantyin Katusev, az SZKP KB titkára és Georgij Szmir- nov, az SZKP KB propaganda osztálya vezetőjének első helyettese. Csutj J.