Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-24 / 23. szám
6 Dunántúlt napló 1976. január 24., szombat Fórum és vetélkedő a Pécsi Stúdióban Érdekesnek és hasznosnak ígérkező vetélkedőt rendez a Pécsi Stúdió a január 26-i, hétfői „Közlekedési őrjárat” című műsorában. Az adás — amely élőben zajlik majd - az új KRESZ szabályaival, bevezetésének tapasztalataival foglalkozik. A stúdióban szakértők foglalnak helyet, Litványi Tibor, az Autóközlekedési Tanintézet igazgatója, Kovács Jenő rendőralezredes és dr. Nagykáló- zi Zoltán közlekedési ügyész, tőlük lehet majd az adás folyamán kérdezni. A rejtvényjáték nemcsak közlekedéssel kapcsolatos kérdéseket tcrtalmaz, de csak az tudja megfejteni, aki ismeri az új KRESZ-t. A stúdióból ismertetik a feladatokat, s aki megfejtette a rejtvényt, és először ér a helyszínre, azt a Centrum Áruház, a Mecsek Áruház és a meszesi ABC előtt várakozó ATI feliratos tanulókocsik a stúdióba viszik. Az adás másik helyszíne a Volán klubja. A Volán gépkocsivezetői is részt vesznek a játékban és kérdezhetnek a szakértőktől. Az adás közben a hallgatóktól is várjuk a kérdéseket a 10-666-os telefonon. A játék sikeres résztvevőinek a Megyei Közlekedésbiztonsági Tanács ötször 1000 forintos vásárlási utalványt ajánlott fel. Egy népművelő örömei és gondjai Derűlátó harcos „pesszimizmussal"... Nehezen tudnám elképzelni másképp ... Igaz, sok mindennel meg kell küzdeni, ami a nagyvárosban nem gond. Itt azért valahogy sokkal tisztábbak az erővonalak; átláthatóbb, világosabb: kihez hogyan kell közelednem ahhoz, hogy a munkámban eleve nélkülözhetetlen emberi kontaktusokat, viszonylatokat kialakíthassam. Tudom, kevesen vállalják . .. Szombathelyen végeztem, népművelés-könyvtáros szakon. 36 közül négyen maradtunk a közművelődés „első vonalában" ... Adódik ez persze abból is, hogy az emberek előtt eléggé nehéz körülhatárolni, mivel foglalkozik, mi mindent csinál egy népművelő. Hiszen ez mindig a helytől, a körülményektől függ: és a feltételektől, amik vannak és amiket megteremtek... S ami nem megfogható teljesen, az esetleg nincs, hátha nem is csinál semmit... Hozzávéve azt a szemléletet is, ami elterjedt, van hogy a népművelő „link", nem kell komolyan venni. Sokan megmosolyognak az évfolyamtársaim közül, mert tudják, többféle „nagyobb" lehetőséq közül választhattam volna. Mindezek ellenére nincs kisebbrendűségi érzésem. Nem hiszem, hogy aki a vidéket választja, annak szükségszerűen alacsonyabbak a képességei vagy kevésebb volna. Sőt! Itt elég hamar kiderül: ki menynyit ér, mire képes ... Hauser Miklóssal beszélgetek, a Szigetvári Művelődési Központ igazgatójával. Huszonéves fiatal. Diplomázása után egy másik hasonló intézménynél, majd járási népművelési felügyelőként dolgozott Tolnában. Szigetvárott jó egy éve működik. A város vezetői hívták — eljött. Most három munkatársával művelődési formákat: szakköröket, klubokat, ismeretterjesztő rendezvényeket, előadásokat szervez. Szórakoztatást és kultúrát szolgáltat, kínál az emberek szabad idejének hasznos eltöltéséhez; előadásokat tart — vagy éppen megjavítja az olajkályhát, mivel a szerelő esetleg csak két hét múlva jön. Szóval végzi a népművelők sok irányú munkáját. Segítség a munkához — Amikor ide jöttem, lakást, a gyereknek bölcsődét és nagyon sok más segítséget is kaptam. A munkámhoz is. Jól érzem magam itt, szívesen jöttem ide. Nem a „világmegváltás” szándékával. Egyszerűen: dolgozni. — Ebben mit tart a legfontosabbnak? — Fölkelteni, azután kielégíteni a művelődési igényeket. Megtalálni és kimunkálni ennek a feltételeit, emberi kapcsolatait, összeköttetéseit. 24 szakkör és klub működik a szigetvári művelődési házban ... Nem lennének, ha nem volna irántuk igény. Gyermekektől, fiataloktól a nyugdíjasokig minden rétegben van ilyen vágy: értelmesen élni. De föl kell villantani, meg kell csillantani hozzá ennek az örömét és a lehetőséget. Igaz, most még csak a kisebb százaléknál sikerül ez. De ha egy kiállítás többeket vitára ingerel, ha egy előadáson „hallani" lehet a csönd odafigyelő feszültségét — és sorolhatnám — akkor úgy érzem, érdemes. Ebben látom az értelmét ennek az egésznek, itt vidéken is ... fi közérzet változó — Mindig ilyen jó a közérzete? — Nem . .. Időnként kiborul az ember. Sok tengelyakasztó emberi kicsinyességgel is meg kell küzdeni, a pletykákról, a személyes piszkálódásról nem is szólok! De sok minden zavar, amit magánemberként nem vennék észre. Vannak visszahúzó erők, jelenségek, nem is kevesen. Beleszólok? Bele, ha módomban áll, persze használni nemigen tudok, ártani magamnak annál többet. De- hát fiatal vagyok, idővel bizonyára majd „lehiggadok'1 . .. Egyelőre derűlátó harcos „pesz- szimizmussal” nézek a jövő elé, és - most tréfán kívül — abban a hitben, hogy a világot, az embereket meg lehet és meg kell változtatni. Ebben nekünk, népművelőknek is vannak feladataink. A mostani helyzet kedvező, a közművelődési párthatározat után sok minden kimozdult a holtpontról. Egynéhányon kezdik észrevenni, hogy ehhez nekik is közük van ... — Miben látja a perspektíváját itt, vidéken? — Abban, amire már utaltam : itt természetesebbek, élőbbek az emberi kapcsolatok, konkrétabban érzem: szükség van-e rám vagy sem ... Munkában, társadalmi síkon? Abban látom, hogy egyszer eljuthatunk arra a fokra, amikor nem a kulturális igények fölkeltése lesz az elsődleges feladat; amikor már az emberek természetes igényévé válik a szocialista életforma: hogy teljesebb emberekké váljanak. Amikor sokaknak nem az lesz a fő időtöltésük és céljuk, hogy a pinceszeren leigyák magukat; amikor egy kiállítás megnyitására nem azért mennek el sokan, mert „jó ha látják" őket ott... Ezen munkálkodni vidéken is lehet és kell. Csak a „módozatokat", a formákat kell hozzá megkeresni. Más kérdés, hogy ezt nem lehet megszállottság nélkül csinálni ezen a pályán. És jól együtt dolgozni is csak ilyenekkel lehet ... Hauser Miklós vidéki népművelő. öt-hat év munkájával mindössze egy tanácsi bérlakást „szerzett” ... Meg egy szolgálati kismotort, amivel jó időben a falvakat járja. Egyebe nincs, csak a hite és ez sem kevés... Wallinger Endre MECSEK ÁRUHÁZ ÚJ SZOVETAJÁNLATTAL JELENTKEZIK! Különleges mintás, egyszínű JERSEY ANYAGOK ÉRKEZTEK NAGY VÁLASZTÉKBAN! MECSEK ARUHÁZ — II. emeleten M. — technikus egy intézménynél — néhány utcával lakik odébb, visz haza kocsival, az imént tettük le ismerősünket, J.-t a belvárosban, róla mondja, „ ... ritkán akad az embernek ilyen barátja". Egy ideig hallgatunk, csendben gurulunk a Szigeti út rissz- rossz lámpái alatt, a nedves aszfalt visszaveri még azt a kevéske fényt is, ami az oszlopokról leszivárog. Kérdem tőle: — Mi az igazi barátság? — Inkább a kizáró okokat mondom: fölényesség, okoskodás, örökös kötözködés, de persze mindezt finoman, hosz- szú távon, hogy mire az ember észbekap, rájön, hogy egy „állítólagos barátját” elveszítette. Látod J. nem ilyen. Bizisten mondom, szinte felüdülök mellette. Szellemes, derűs egyéniség, amikor kell, s amikor komoly témákról van szó, vagy éppen vitatkozunk, nyugodt hangnemben közli véleményét, még akkor is, ha ellentétes az enyémmel. S éppen ezzel tisztel meg: időt hagy arra, hogy latolgassam, neki, vagy nekem van-e igazam? — Soha nem marakodtatok? — Nem. Eléggé elfoglalt ember ő Is, nem tudunk naponta összefutni, de azért néha lerámoltuk egymást, ha a megbeszélt időpontban nem sikerült találkoznunk. Én mindenesetre nem egy „csajo- zást” lemondtam azért, mert tudtam, hogy a haverral elcsatangolunk valahová az esti órákban. M. R. tanácsi hivatalban dolgozik. Háta mögött a falon térkép, az íróasztalon statisztikai évkönyvek, kemény kopott kék kartonfödelek közé — szalaggal rögzített — iratok, golyósbetétek, színes ceruzák, radírgumi. Fizetése „kettőkilenc” havonta, ehhez semmi az égvilágon nem jön. Még három asztal van a szobában, kettőnél két bájos nő ül, a harmadik a hivatalvezetőé, öki „házon kívül” van. — Tudja kik a barátaim? Ezek itt ketten ni. Szerezzetek gyorsan kávét, míg szépen beszélek! A fiatalabbik tubusos ragasztóval keneget nagyobb ív papírt, abbahagyja a műveletet, s kihívóan húzza össze szemét és tenyerét nyújtja: — Ide a pénzt... Négyen vagyunk persze! Kap egy húszast, hozza a büféből a nagy bögre kávét, amelyet négyyfele önt a közben előkotort csempeszájú mokkás qsészékbe. A visszajáró forintokból nápolyit vett s az egészet megeszi. — Hát ezek ilyenek, látja? — jegyzi meg a hivatalnok. — Hogy érti ezt a barátságot? — Ügy, hogy minden mellékgondolat nélkül lehet nő és férfi között igazi baráti viszony. Egy munkahelyen ez természetes. Mindent tudunk egymásról, ismerem Ibi „fiúját", Andrea válási gondjait, nem volt nálunk olyan családi ünnepség, hogy feleségem mindkettőjüket meg ne hívta BARATSAG Magyar Értelmező Kéziszótár 91. old. Barát/1. .. .Az a személy... akit kölcsönös bizalom, ragaszkodás és szeretet köt hozzánk. Barát/2. Ferences, irgalmas... stb. rendi férfi szerzetes... Barátnő: barátné... nővel baráti viszonyban levő nő. 2. Férfinak a szeretője. Barátkeselyű: ... csupasz nyakú, döggel élő nagy ragadozó madár (Aegypius monachus). volna. Andrea és én technikusok vagyunk, a kislányt rábeszéltük, iratkozzon be levelezőre, legyen szakma a kezében. Segítünk neki a tanulásban. H. P. teherkocsival járja az országot, árut szállít, legjobb barátja a kocsikísérő. — örökké veszekszünk. Hülyeségeken. Most éppen egy hete már, hogy nem beszélünk, mert az Olimpiában nem cseréltem vele helyet az asztalnál és háttal ült a bejáratnak. Hát most mondja! Képzelje el, két-három napig is eltart egy túra, százkilométereken át ül mellettem szótlanul a kocsiban, csak bámul kifele az ablakon azzal a hülye ábrázatával. Útközben bekapunk valamit, csak hallgat, de a bisztrókban azért fölváltva fizetjük egymás cehjét. — És mégis ... — Persze. Két éve történt, váratlanul megkaptam a Zsi- guli-kiutalást, hiányzott még tizenötezer forintom, este becsönget, itt a pénz, letette az asztalra és elment. Akkor éppen haragban voltunk. — És amikor kibékülnek? — Égre-földre esküdözünk, hogy soha többet nem esünk egymásnak, a haragot kiváltó okot most mindegyikünk magára vállalja, annyira ud- variaskodunk, hogy az kész rö- hej. Olyankor aztán remek napokat töltünk el az országúton, jókedvünk van és az a lényeg. Hát ilyen az én barátom. Az életemet is rábíznám. Sz. F. lakatos a bányaüzemben, már hét esztendeje lakik Uránváros egyik „beton kockájában". — .. .S látja ennyi idő alatt sem tudtam megszokni ezt a környezetet. Nem mondom nincsenek barátaim, de... vége a műszaknak, futunk a buszra, otthon leheveredek, néhány óra múlva hazaérke-. zik a feleségem a gyerekekkel. Szépen élünk, de itt a házban senkit sem ismerünk a házmesteren kívül. Csupán csak az arcok ismerősek, mindenki köszön a másiknak a lépcsőházban, semmi több. Mintha a lakás falain kívül senki sem élne. Otthon — Siklóson — más volt, családi házban laktunk a szüleimmel, az egész utca rokon volt, vagy barát, összejártunk esténként, nagyobb ünnepekről nem is beszélve. — Ugyanezt a kapcsolatot itt is meg lehet teremteni... — Nem megy. Az üzem, vagyis a munka még összetart bennünket, de mondom, műszak után szétrebben a társaság, van aki a város túlsó végében lakik, vagy még távolabb. S amikor az ember hazajön, már képtelen arra, hogy ismét kilépjen ebből az „erődítményből”. Tudja mit mondok? Még a hatvanas évek elején az építőipari vállalatnál dolgoztam. Egy-egy évben négy-öt családi est volt, például május elsején, megkaptuk a sört, virslit, ennek is megvolt a maga hangulata, szóval valahogy többször összeverődtünk a haverokkal családostól. Most ez nincs. Elmaradt a sör is, virsli is a vállalatoknál, azt mondják mindenki keres annyit, hogy megvegye magának. Mintha akkoriban nem tudtuk volna megvenni...! Nem értik... nem értik... — csóválja a fejét eltűnődve. P. J. pszichológus. Pécsről származott el évekkel ezelőtt, most néhány napra hazajött látogatóba Budapestről. — Kétségtelen, hogy a magányosság érzetét nehéz elviselni annak, aki egy meghittebb, otthonosabb környezetből került be egy városi lakótelepre. Közhely már, hogy a bérházban élők alig ismerik egymást: rabjaivá válnak a lakásnak és az elidegenedés szinte elkerülhetetlen. — Tehát nincs megoldás? — Lehetne. Az üzemi, vállalati klubok — amennyiben jól működnek — alkalmasak arra, hogy a „gyárkapun kívül" is összetartsák a munkakollektívákat. A szórakozás, társalgás kifejleszti a baráti kapcsolatokat, illetve újakat hoz létre. Ez az egyedüli módja annak, hogy a munkahelyi barátságok tovább éljenek. Rab Ferenc Ötvenéves Budapesten, a Rákospatak úton a Nagyothallók Általános Iskolája és Nevelőotthona, amely az egyetlen ilyen intézmény az országban. Oktató módszerükhöz nagy segítséget nyújt a BEAG új készüléke, amely az 1975-ös BNV-n nagydíjat nyert. A berendezést az elmúlt hetekben helyezték üzembe.
