Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-22 / 21. szám
1976. Január 22., csütörtök Dunántúli napló 5 NAGYVILÁGBAN A helsingöri értekezlet véleményellentéte Púja Frigyes vidéki programja A hivatalos látogatáson Teheránban tartózkodó Púja Frigyes külügyminiszter tiszteletére január 20-án Gál Bálint te- heróni magyar nagykövet fogadást adott, amelyen megjelent A. A. Khalatbari iráni külügyminiszter, a külügyminisztérium számos vezető munkatársa, a közélet több neves képviselője, valamint a teheráni diplomáciai képviseletek vezetői. Január 21-én Púja Frigyes és kísérete kétnapos vidéki látogatásra utazott Iszfahánba és Shirazba. • Újabb városok szabadultak fel Angolában Az Angolai Népi Felszabadítás! Mozgalom rádióközleményben jelentette be, hogy o szakadár szeivezeteket támogató Zaire területéről vasárnap három vadászbombázó Cazom- bo és Lumbala angolai városok fölé repült és bombákat szórt le. A támadásnak két halálos áldozata volt. A közlemény a továbbiakban az MPLA csapatainak az ország különböző területein elért újabb sikereiről számol be: az északi fronton elfoglalták Sanza Pombo városát, az Ambriztól keletre fekvő területen szintén visszavonulásra késztették az ellenség erőit. Luandától délre pedig birtokba vették Cela. Santa Comba és Amboiva városát, • Tovább tart az olasz kormányválság Moro kijelölt olasz miniszter- elnök szerdán befejezte kormányalakítási tárgyalásainak második szakaszát is, amelyben ismét meghallgatta a pártok véleményét a megoldás módozatairól. E második szakaszban Moro már csak a balközép koalíció pártjaival tanácskozott, tehát azokkal, amelyek támogatását meg kívánja nyerni megalakítandó kormányának. A második szakasz sem hozott döntést, mert a •kormányválság megoldása szempontjából legfontosabb megbeszélésen — Moro és de Martino szocialista főtitkár eszmecseréjén — nem született megegyezés sem a programot, sem a jövendő kormány összetételét illetően. A dániai Helsingörben végétért a nyugat-európai szocialista és szociáldemokrata pártok vezetőinek értekezlete. A tanácskozás résztvevői megvitatták a nyugat-európai gazdasági válság, az infláció és a munkanélküliség problémáit, Tindemans belga miniszterelnök tanulmányát az úgynevezett „európai szövetség” megteremtésének kilátásairól, valamint a spanyolországi és a portugáliai helyzetet. összehangolt döntéseket azonban nem hoztak. Harold Wilson angol miniszterelnök aláhúzta a nyugati országok rendkívül súlyos gazdasági helyzetét. Mint mondotta, Nyugat-Európa tíz nagy államában a munkanélküliek száma meghaladja a 14 milliót. A kis országokban ugyanilyen súlyos a probléma, sőt egyes helyeken tragikus jelleget ölt. A brit kormányfő óva intett a túlzott derűlátástól, amely az utóbbi időben a gazdasági helyzet javulása nyomón egyes nyugat-európai országokban tapasztalható. Nem lehetünk biztosak abban, hogy ez a javulás stabil jellegű — mondotta. A legkiélezettebb viták a 4- BUDAPEST: Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban üdvözölte Dattuk Hussein Bin Onn-t, Malaysia miniszterelnökét hivatalba lépése alkalmából. + ANKARA: Heves összetűzés robbant ki egy török kisváros, az Ankarától 800 km-re délkeletre fekvő Pazarcik jobb- és baloldali érzelmű lakosai között, azt követően, hogy két baloldali tanitót letartóztattak. A rendőrség jelentése szerint hozzávetőleg ötezren vettek részt az összetűzésben, amely egy halálos és tizenöt súlyos sebesültet követelt. + WASHINGTON: Amerikai hivatalos személyiségek kedden fenntartással fogadták azt a spanyol igényt; hogy az amerikai-spanyol támaszpontegyezmény megújítása fejében az Egyesült Államok és a NATO kössön „védelmi egyezményt” Spanyolországgal. Az Egyesült Államok spanyolországi támaszpontjainak további használatáról jelenleg tárgyalások folynak Madridban. 4- ADEN: Befejezte munkáját az Afro-ázsiai Szolidaritási Szer- vezet (AAPSO) elnökségének harmadik ülésszaka. A kétnapos tanácskozás napirendjének középpontjában az imperialista intervenció ellen harcoló angolai nép támogatása j és a nemzeti jogokért küzdő palesztin néppel való szolidaritás állt. nyugat-európai szocialista és kommunista pártok közötti kapcsolatok kérdésében alakultak ki. Két tendencia jelentkezett. A szocialista és szociáldemokrata pártok egy része, élükön a Német Szociáldemokrata Párttal, állást foglalt a kommunista pártokkal való mindennemű együttműködés ellen. Ezt az álláspontot Helmut Schmidt, az NSZK kancellárja sajtóértekezletén is kifejtette. Francois Mitterrand, a Francia Szocialista Párt első titkára ezzel szemben azt hangsúlyozta, hogy a szocialisták és kommunisták szoros együttműködése elengedhetetlen szükségszerűség. Támogatta őt De Martino, az Olasz Szocialista Párt politikai titkára is, aki határozottan elutasította az anti'kommunizmus politikáját. Kijelentette, hogy több nyugat-európai ország szociáldemokratái nem mérik fel megfelelően a reális erőviszonyokat Dél-Európában, ahol a kommunisták nagy politikai erővé fejlődtek. Az értekezleten részt vett pártok vezetői ebben a kérdésben sem jutottak közös véleményre. Mini sertés Ohmi Hirosinak, a japán állatkutató intézet vezetőjének és To- mita Takesinek, a nagoyai egyetem professzorának sikerült kitenyésztenie a világ legkisebb disznaját. Az ,,o hmini" elnevezésű disznó súlya harminc kilogramm és hossza mindössze ötven centiméter. Fekete és fülei lényegesen hosszabbak a megszokottnál. Szive és egyéb belső szervei a két kutató szerint sokkal közelebb állnak az emberi szervekhez, mint a majomé, vagy a kutyáé. Éppen ezért a japán „mini disznók” rendkívül alkalmasak orvosi kísérletekre. Olyannyira, hogy a NASA, az amerikai űrkutatási ügynökség felkérte Japánt, bocsásson rendelkezésére a mini disznókból űrkutatási programjához. Az amerikaiak szerint a mini disznó kiválóan alkalmas arra, hogy elviselje a súlytalanság állapotát. Ha tehát minden sikerül, akkor négy éven belül a világűrbe jut az első Kínából származó disznó. A két japán kutató jelentéséből ugyanis kiderül, hogy a mini disznók kitenyésztéséhez al- kalmazott állatokat Északkelet- Kínából hozták Japánba a második világháború előtt. 4- NEW YORK: Az Athénban megtartott chilei szolidaritási konferencia résztvevői kedden New Yorkban levelet nyújtottak át Kurt Waldheim ENSZ-főtitkár képviselőjének. A levél aláírói felszólítják az ENSZ tagállamait: fokozzák a junta nemzetközi elszigetelését és segítsék elő a börtönben sínylődő chilei hazafiak mielőbbi kiszabadítását. + BUDAPEST: Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, Lázár György, a Minisztertanács elnöke és Apró Antal, az ország- gyűlés elnöke fogadta dr. Ma- tusek Tivadart, hazánknak a Finn Köztársaságba akkreditált rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki a közeljövőben utazik állomáshelyére. 4- PHILADELPHIA: Válságos az állapota Paul Robeson világhírű néger énekesnek, akit Philadelphia közelében egy kórházban ápolnak - jelentette be kedden a kórház szóvivője. A 76 éves művészt december 28-án agyvérzés érte, az ennek nyomán támadt komplikációk kezelésére vitték kórházba. 4- PÁRIZS: Szerdán délben a francia fővárosból útnak indult a Concorde, a francia-angol együttműködéssel készült szuperszonikus utasszállító repülőgép első menetrendszerű útjára: a gép Párizs és Rio de Janeiro között ezentúl rendszeresen közlekedik, menetideje hat és negyed óra, tehát öt órával kevesebb, mint az amerikai Boeing-gépeké. 4- PANAMAVAROS: Kormányellenes összeesküvést lepleztek le Panamában. Bankárok és nagybirtokosok egy csoportja arra szövetkezett, hogy megdöntse Omar Torrijos tábornok kormányát. Az összeesküvők gazdasági káoszt próbáltak létrehozni az országban, amely — szándékuk szerint — kiváltotta volna a tömegek kormányellenes fellépését. Az ösz- szeesküvőket letartóztatták. 4- MADRID: Kereken 3000 madridi bankalkalmazott tart ülősztrájkot a spanyol főváros egyik templomában, bértárgyalásaik kimenetelét várva. A sztrájk a legtöbb madridi bankot és több vidéki város bankjait is érinti. 4- WASHINGTON: Ford elnök szerdán a kongresszus elé terjesztette az Egyesült Államok költségvetését az októberben kezdődő új pénzügyi évre. A javaslat 394 milliárd dollár kiadással számol, a hiány 43 milliárd. A költségvetés egynegyedét kitevő katonai kiadások jelentős emelkedést mutatnak. Ford gazdasági-pénzügyi terveit a demokraták „jellegzetesen konzervatívként?’ jellemzik, és a költségvetés körül éles politikai harcok várhatók.-4 BUDAPEST: Dr. Trautmann Rezső, az Elnöki Tanács helyettes elnöke búcsúlátogatáson fogadta Jagdish Shamsher ]. B. Ranát, a Nepáli Királyság rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki január 21-én végleg elutazott Budapestről. 4- LISSZABON: Az ideiglenes kormány szerdán Portugáliában rendeletileg maximálta a friss és fagyasztott marhahús árát, miután a nagyarányú áremelkedések nyomán támadt elégedetlenség már korábban arra kényszerítette, hogy ígéretet tegyen az alapvető élelmiszerek árának befagyasztására. Külpolitikai kaleidoszkóp, 75 Március - puccskísérlet Portugáliában ü Portugal KP nOlásfoglalása Visszautasítják a hamis vizsgálat eredményét A Portugál Kommunista Párt visszautasította a november 25-i katonai zendülésről kiadott vizsgálati jelentés nyomán kibontakozott új rekciós propagandát, de egyben hangsúlyozta, hogy nincs szükség megint hosszas polemizálásra, inkább a népi erők összefogására. A jobboldali demokratikus néppárt üdvözölte a jelentést. A PKP Politikai Bizottsága kedden este kiadott állásfoglalásában hangsúlyozta, hogy a párt már az ötödik ideiglenes kormány idején, majd a novemberi események alkalmával síkraszállt a válság tárgyalásos, politikai megoldása mellett. A PKP szüntelenül az MFA különböző áramlatainak közelítésére és újraegyesítésére törekedett és óvott a katonai konfrontáció veszélyétől. Most, egy olyan pillanatban, amikor erősödik a kommunistaellenes kampány és büntetlenül elszaporodtak a PKP elleni terror- cselekmények, a kommunisták elvetnek minden spekulációt a novemberi eseményekről szóló előzetes jelentéssel kapcsolatban. Az PKP nem hagyja magát belerántani a reakció provokatív szándékú polémiájába, hanem az a véleménye, hogy a reakciós hisztériával a népi erőknek az igazságot, a józanságot, az egységet és összefor- rottságot kell szembeszegezé niök. Ellenforradalmi lázadást kísérelt meg a portugál reakció (fél év alatt immár másodszori) a hadsereg néhány alakulatának bedobásával — március 11-én. A lázadók (a légierő és az ejtőernyősök) repülőgépekről bombázni kezdték a főváros közelében állomásozó 1. tüzérezred körleteit, majd desszantalakulatok- kal körülzárták az ezredet, hogy rábírják a katonákat: forduljanak szembe a Fegyveres Erők Mozgalmával. * A puccskísérletet sikerült idejében elfojtani. Néhány érával később Spínola tábornok, a tavaly szeptember végi államcsinykisérlet után lemondott volt elnök a tancosi légitámaszpontról Spanyolországba szökött — 18 tiszt kíséretében. Tanulván a reakció támadásainak tapasztalataiból, az MFA (a Fegyveres Erők Mozgalma) a demokratikus fejlődés biztosítása céljából intézményesítette a mozgalmat, forradalmi tanácsot hozott létre, amely Portugália legfontosabb hatalmi szerve lett. A március 11-1 puccskísérlet hátteréről: a jobboldali erők nem tudják elviselni olyan kormány létét Portugáliában, amelyben a népakaratnak megfelelően kommunista miniszterek is tárcához jutottak. A Portugál Kommunista Párt Politikai Bizottsága rámutatott: ahhoz, hogy a haladó rend megszilárduljon, azonnal felelősségre kell vonni a lázadókat, még határozottabban hozzá kell látni az állami-polgári és katonai apparátusnak a jobboldali elemektől való megtisztításához. Erősíteni szükséges az MFA és a nép egységét, a munkáspártok — a kommunisták és a szocialisták — cselekvő együttműködését. Akárcsak Cipruson, Portugáliában sem lehet figyelmen kívül hagyni a NATO létét, mi több, jelenlétét, hiszen az Ibériai-félsziget nyugati sávján, Portugáliában számottevő NATO-támaszpontok léteznek. Az Atlanti Blokk katonapolitikusai nem képesek megemészteni a fiatal portugál demokrácia létét; arra törekszenek, hogy a belső reakció segítségével, illetve nemzetközi nyomással a kormányt jobbra tolják. Súlyos, elkeseredett harcokról érkeztek hírek Indokinából, pontosai»Az SZKP XXY. kongresszusa előtt Oz új szovjet ötéves terv Vajon elégedettek-e a Szovjetunióban azzal, amit az 1970—1975-ös években végeztek? Igen is és nem is. Nem — azért, mert a legutóbbi öt esztendőből négy aszályos volt, emellett az 1972. és az 1975. évi aszály az eltelt száz esztendő minden rekordját megdöntötte és az ország legfontosabb éléstárait sújtotta. Ez negatívan hatott a nemzeti jövedelem növekedésére (37—40 százalék helyett csak 28 százalék) és a könnyűipar fejlődése (44—48 százalék helyett csak 37 százalék). S igen azért, mert az ország a fentiek ellenére jelentős előrehaladást tett valamennyi irányban és megoldotta legfontosabb szociális-gazdasági feladatait. A szovjet emberek változatlanul nem ismerték és nem ismerik a munkanélküliséget, inflációt és a válságot. A Szovjetuniót nem érintette az energiaválság. Az árak a Szovjetunióban továbbra is stabilak maradtak. A lakosság reáljövedelme 24 százalékkal növekedett. A kilencedik ötéves tervidőszak alatt minden nap legalább egy nagy vállalat kezdte meg működését: atomerőmű, vasútvonal vagy bútorkombinát. Az országban befejeződött az általános kötelező 10 osztályos középiskolai oktatásra való áttérés. Az 1971—1975. évi program sikeres teljesítése révén az ország számára lehetővé vált az újabb, sokkal nagyobb szociális-gazdasági feladatok megoldása. Változatlan irányvonal Az új terv legfontosabb feladata továbbra is változatlan: a nép anyagi és kulturális színvonalának emelése. Az SZKP korábbi irányvonala tehát tovább folytatódik. A terv-tervezet előirányozza a munkabérminimumok és a legalacsonyabb nyugdíjak emelését. Nagy arányokban folytatódik tovább a lakásépítés: ezt a Szovjetunióban úgy tekintik, mint az életszínvonal további növelésének egyik legfontosabb irányvonalát. A dolgozó nők számára bevezetik a részleges fizetett gyermekgondozási szabadságot, amely a gyerek egyéves koráig tart. A lakosság reáljövedelmének 20— 22 százalékos növelését irányozták elő. Gyorsított ütemben növekszik, akárcsak az elmúlt ötéves tervidőszak alatt, a kolhozparasztok jövedelme: ez által közelebb kerül egymáshoz a szovjet társadalom különböző rétegei, a városi és falusi lakosok jólétének színvonala. A társadalmi fogyasztási alapokból szármázó kifizetéseknek és kedvezményeknek 28— 30 százalékkal kell növekedniük. Ezekből az alapokból kapják a szovjet emberek a nyugdíjat, fedezik az oktatás az orvosi ellátás költségeit, jutnak hozzá térítés mentesen az állami lakásokhoz stb. Hatékonyság és minőség Az új ötéves terv a hatékonyság, a minőség ötéves terve lesz. Ezért egyes számadatok meglepőeknek tűnhetnek a laikus szemében. Néhány példa. Az elkövetkezendő öt év alatt a Szovjetunióban 538 ezer gabonabetakarító kombájnt szándékoznak gyártani. Háromezerrel kevesebbet, mint amennyit a most befejeződött kilencedik ötéves terv irányzott elő. Ez semmiképpen sem hátralépés, ugyanis a szovjet gyárak áttértek az új generációs mező- gazdasági gépek gyártására: Nyiva, Kolosz és Szibirjak kombájnokat bocsátanak ki. Ezek széles fogású gépek, amelyek sokkal nagyobb sebességgel dolgoznak és össze sem lehet hasonlítani őket elődjeikkel. Az 538 ezer új kombájn hasznos munkateljesítménye összehasonlíthatatlanul nagyobb lesz, mint ugyanannyi régi gépé volt. Az ötéves terv minőségi mutatói azonban nem azt jelentik, hogy számunkra közömbös a mennyiség. A terv előírja a meglévő vállalatok műszaki felújítását és a tudományos-technikai haladást meghatározó kulcságazatok és üzemek különösen gyors fejlesztését. Többek között majdnem a kétszeresére növekszik a számító technika eszközeinek a gyártása. A mező- gazdaság másfélszer annyi műtrágyát kap: 115 millió tonnát (az előző terv 72 millió tonna volt). Növekszik a mezőgazdaságba beruházott ösz- szeg: eléri a 171,7 milliárd rubelt (a kilencedik ötéves tervben 131 milliárd rubel volt). Ennek az összegnek a jelentős részét talajjavításra fordítják, vagyis arra, ami garantálja, hogy bármilyen időjárási viszonyok között stabil termést takarítsanak be. A Szovjetunió tervbe vette, hogy 1980-ban 1340—1380 milliárd kilowatt-óra villamosenergiát, 620—640 millió tonna kőolajat, 790—810 millió tonna szenet, 160—170 millió tonna acélt termel. Ez sokkal több, mint amennyit az ország jelen-' leg termel. A tizedik ötéves terv megvalósítása „jelentős mértékben fokozza a Szovjetunió gazdasági erejét és biztosítja a népjólét további növelését". A tervezet külön tételben foglalkozik a Szovjetunió külgazdasági kapcsolatainak fejlesztésével. öt év alatt a külkereskedelmi forgalom 30—35 százalékkal növekszik. N. Jefimov (APN—KS) ban Dél-Vietnamból és Kambodzsából. A saigoni Thieu-rezsim utolsó óráit élte, s mint egykor Európában a visszavonuló fasiszta hordák, a dél-vietnami zsoldosok is a fölperzselt föld politikáját folytatták: légierejük és tüzérségük lerombolta a városokat, településeket, ahonnan a szabadságharcosok kiszorították őket. A lakosságot erőszakkal kitelepítették, maguk mögé parancsolták. De már nem sokáig I Hiába költött az Egyesült Államok dollármilliárdokat erre az értelmetlen háborúra és áldozott föl sok tízezer fiatal életet a harcokban: a honvédő háborúját vívó, szabadságáért küzdő nép eleve győzelemre ítéltetett. Az USA- ban is hihetetlen méreteket öltött a háború ellenzőinek tábora, mi több, magában a törvényhozásban is leszavazták az elnököt, amikor újabb 300 millió dolláros katonai segélyt kért a Thieu-rendszer számára. A huszonnegyedik órában az amerikai hadügyminisztérium bejelentette: helikopterekkel és tengerészgyalogosokkal c fedélzetén, újabb répülőgép-anyahjót vezényelt az indokínai vizekre, hogy megmentse másik pártfogoltját, a kambodzsai Lon-Nol-klikket. A kambodzsai hazafiak akkor már az ország területének 97 százalékát, lakosainak négyötödét fölszabadították. Kulcsár László (Folytatjuk) i Fejszál szaúd-arábiai uralkodó ellen (fent, balra) március 25-én merényletet követett el Fejszál Ben Abdel Aziz herceg, a király „kiszámíthatatlan, de beszámítható'1 unokaöccse (fent, jobbra). Szaúd-Ará- bia új királyává o meggyilkolt Fejszál 62 éves öccsét, Khaled Ibn Abdul Az ixt (lent, balra) kiáltották ki j a trónörökös Fahd herceg (lent, jobbra) lett.