Dunántúli Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-30. szám)
1976-01-22 / 21. szám
2 Dunántúli napló 1976. január 22., csütörtök fl Siklósi járási Pártbizottság ülése Kibővített ülést tartott tegnap az MSZMP siklósi járási Bizottsága, amelyen dr. Vida Sándor első titkár elnökölt. Részt vett az ülésen dr. Jerszi István, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának titkára is. A IV. ötéves terv méltatásával, az V. ötéves terv feladatainak megjelölésével és az idei népgazdasági tervvel foglalkozó jelentést dr. Török Zsig- mond, az MSZMP siklósi járási Bizottságának vb-tagja, a Baranya megyei Tanács vb Siklósi járási Hivatala elnöke terjesztette elő. A vitában részt vett dr. Jerszi István, Nagyváradi János magyarteleki tsz-elnök, Bóna Ernőné járási KISZ-titkár, Szikszói Tibor, a BCM igazgatója, Dede Ilona gimnáziumi tanár, Muráth István, a sellyei községi oártbizottság titkára, Gulyás József, a munkásőrség siklósi iárási parancsnoka, Nagy Béla, a villányi általános iskola igazgatóia, Kustra Pálné, a vejti tsz főkönyvelője és Czeiqler László, a Hazafias Néofront siklósi járási titkára. A vita után a pártbizottság az előterjesztést elfogadta. Elfogadták a XI. kongresszus határozatainak végrehajtásáról készült tervet, az első félévi munkatervet és a végrehajtó bizottság jelentését a két párt- bizottsáai ülés között végzett munkáról. A MŰVÉSZTELEPEK HELYZETE ÉS PROGRAMJA A Magyar Képzőművészek Szövetsége titkársága, szinpo- zion bizottsága, a művésztelepi szaktanácsadó, a Finomkerámiaipari Művek, a Fiatal művészek stúdiója és az Országos Természetvédelmi Hivatal képviselőinek részvételével, Bernics Ferenc, a Baranya megyei Tanács művelődésügyi osztályának vezetője elnökletével művésztelepeink helyzetével, az idei év programjával foglalkozó ülést tartott tegnap délelőtt a Baranyai Művésztelepek művészeti tanácsa, a megyei tanács klubhelyiségében. Csenkey Éva művészettörténész, az alkotótelepek vezetője összegezte az elmúlt év legfontosabb eredményeit, vázolta a művésztelepek . jelenlegi helyzetét, az idei év feladatait. A művészeti tanács döntött a villányi szobrászati telepen idén résztvevő művészek személyét illetően. Lopjak — ne lopjak? Csábít a polcra rakott áru - nehéz ellenállni? Mindenki gyanús, aki él — lehetett volna a mottója annak a tanácskozásnak, amelyet tegnap hívtak össze o megyei tanácson a Baranya megyei Élelmiszerkereskedelmi t Vállalat indítványára. Egyre több ugyanis az önkiszolgáló boltokban elkövetett lopás, s ha ezt eredményként lehetne elkönyvelni, hát az utóbbi két esztendőben megkétszereződött. Némi malíciával jegyezték meg azt is, hogy örvendetes emelkedést mutat az egy bolti szarkára jutó bírság összege is — már meghaladja az ezer forintot. A gondok nagyok, igazak — megoldásuk nagyon nehéz. Néhány megemlített „tünet": a lopásokból származó kár ko- rántsincs arányban a leleplezett tolvajok számával, a konkrétan tudott kárral. A számok szerint minden huszadik tolvaj kerül kézre. Érthető hát a kereskedelmi vállalatok sürgetése: állítsák pellengérre a tet- tenért tolvajt, hozzák ügyét nyilvánosságra, hogy a közös- séq megbélyegzése visszatartsa a többit. Óvatosan kell bánni a terminológiával is. Ki a tolvaj? Nem szabad elfelejteni, hogy nem a vásárlónak kell ártatlanságát bebizonyítani az üzletvezető helyiségében, hanem a bolti dolgozóknak kell az ő bűnösségét bizonyítani, egyértelműen és minden kétséget kizáróan. Ez - ahogy a vitában is elhangzott - nehéz. Azt is sarkalatos igazságként kell kezelni, hogy a tolvajok vannak kevesebben, a normatisztelő emberek többen. A tettenért, bizonyított esetek elkövetői a társadalmi ré- tegeződés egész skáláján foglalnak helyet. Lumpen elemek, fizikai munkások, pedagógusok, orvosfeleségek, személyzeti osztály vezetője is szerepelnek e listán, ami szintén elgondolkoztató. Vajon kereskedelmi, igazgatásrendészeti, rendőrhatósági probléma ez? Vagy pedig a szociológusoknak akadna megint dolguk? A nyugdíjas, szociális otthonban lakó öreq leemel egy féldecit, az orvosfeleség e^y Gordon gint. A tapasztalatok egyértelműen azt mutatják, hogy minél magasabb élet- színvonalat mutat fel a tettenért tolvaj, annál értékesebb a „szajré". Faluhelyen elsinkó- fálják a szabálysértési feljelentést — tizenhat esetben a feljelentés eqész egyszerűen eltűnt, nyoma veszett. „Beszóltak" az illető érdekében, Egységes intézkedések kellenek a bolti szarkákkal szemben netán ismerték ... Mindez megköveteli, hogy egységes álláspontra helyezkedjenek az intézkedésekben. A riasztó különbségeket a legszebben példázza, hogy az igen gyakori gyermek-elkövette lopások következtében az iskolák — mert az iskolákat értesítik erről, természetesen — különbözőképpen járnak el. Előfordult, hogy egy banális bolti lopás miatt érettségi előtt kényszerítettek osztályismétlésre egy gyereket, ami enyhén szólva túlkapás. Ahhoz viszonyítva mindenesetre az, hogy a magas beosztásban dolgozó megkapja a pénzbírságot és készen van, a nyilvánosság elé nem kerül. Ezzel kapcsolatban is született állásfoglalás. Indokolt esetben — ezt mindig a szabálysértési hatóság dönti el — értesítik a munkahelyet. Egy személyzeti vezető esetében például — aki más embereket ítél meg — a bolti lopás ténye alkalmatlansági bizonyítvány a munkakörére! Ugyanez vonatkozik a pedagógusra is. Csábit a polc, ez igaz. A lopások megelőzésében azonban sokat tehetnek a bolti dolgozók maguk is, tesznek is a következőkben. Valahogy ki kéne alakítani a vásárlókban, hogy belépésük pillanatától kezdve törődnek velük, foglalkoznak velük . . . De ne tolvajt lássanak minden vevőben.- Kampis Kitűnő munkát végeztek Hetvenháromezer véradó az elmúlt három évben Ülést tartott a Magyar Vöröskereszt Baranya megyei vezetősége Érdemes a számok mögé nézni. Csak egy kiragadott példát említve: megyénkben az elmúlt három esztendő alatt 73 ezer ember adott vért önként, 24 614 litert. Jó elmondani azt is, hágy a véradómozgalom tekintetében országos szinten is az elsők között vagyunk, de nem ez az egyetlen olyan terület a Magyar Vöröskereszt Baranya megyei vezetőségének munkájában, amelyről a többi megye példát vehet. Mint az a tegnapi vezetőségi ülésen elhangzott — s dr. Vidosfalvi Magdolna, a Magyar Vöröskereszt főtitkár-helyettese is megerősítette —, BaSzovjet újságírók Pécsett Sikeres pályamunkák a szovjet újságokban Lapunk tegnapi számában közöltük: három szovjet újságíró — A "mai Magyarországról írt legjobb írás a szovjet sajtóban című pályázat győztesei - Pécsre látogatott. Két napig voltak városunk vendégei. Jurij Vasziljevics Filatov, Togliatti város Za Kommunizma című lapjának főszerkesztője, a küldöttség vezetője. — Pályámat, mint újságíró a Volga menti Szizányban kezdtem. Annál a lapnál, melynek a szervezője 1918-ban K. A. Fegyin szovjet író volt. Később, lé u /■r V# mikor a Volga partján megkezdték a nagy iparváros, Togliatti építését, megbíztak a település lapjának vezetésével. Újságunk példányszáma naponta: 75 000. Munkám révén kerültem kapcsolatba több szocialista ország képviselőjével, így magyarokkal is, akik —mint ismert - részt vesznek az autógyár munkájában, alkatrészeket szállítanak a Zsiguli kocsikhoz. — Hazájukban már jártam egy újságíró-küldöttség tagjaként néhány évvel ezelőtt. Ismerkedtem a Budapesti Vegyiműszer, a Május 1. Ruhagyár dolgozóival. Ellátogattam több magyar városba. Maradandó élményeket szereztem. Erről, de Megnyílt a Borostyán bisztró Változatos ételválaszték Többször irtunk, olvastunk róla, sőt nap mint nap tapasztaljuk, hogy Pécsett a közétkeztetéssel baj van. Tegnap délután a város gazdagodott egy nagy teljesítményű bisztróval: átadták a Borostyánt. Nem akarunk ünneprontók lenni, de a kérdés azonnal fölmerül: elegendő lesz-e ez az önkiszolgáló bisztró, nem kéne-e mindjárt az ünnep perceiben újabb megoldáson törni a fejünket? A Borostyán bisztró konyhájának kapacitása a hajdani étteremhez viszonyítva, megduplázódott. Jelenleq 1000 adagot tudnak főzni ebédidőben. Ennek a felét előfizetéses étkeztetésre szánják, amit a vendégek éthordókban elvisznek. A bisztró még meg sem nyílott, máris lekötöttek 350 adagot. A gyorsétkezőben egyszerre nyolcvanon is elférnek, közülük negyvenen ülhetnek. A bisztró réggel hattól este kilencig tart nyitva, tehát reggelizni, ebédelni, vacsorázni is lehet. Délben háromféle leves és főze- 'ék, hatféle készétel, háromféle frissensült kapható. Állandó jelleggel vásárolhatunk grillcsirkét, virslit, debrecenit. Az árak másodosztályúak. Az étlapból: csontleves daragaluskával 3,70, fokhagymás sertéssült 10,50, erdélyi marhato- kány 8,40. örvendetes, hogy főzelékféléből is nyújtanak választékot: ehetünk többek között karalábé-főzeléket, paradicsomos káposztát, zöldbabot, zöldborsót, babfőzeléket. A bisztrót önkiszolgáló gépsorral szerelték fel. Legérdekesebb „szerzemény" az amerikai licenc alapján készült nyugatnémet szörpautomata. A gép testvére jói bevált már a harkányi ételbárban. Az automata Pepsi Cola és Márka sűrítményt old föl szódavízzel, hűti az italokat és egyidejűleg adagolja is. A Baranyai Vendéglátó Vállalat beruházó osztályának irányításával tizenkét kivitelező cég munkájának eredményét láthatjuk. Az átalakítás költsége 2,6 millió forint, ebből gépesítésre í*00 ezret költöttek. A tegnapi ünnepélyes átadás után hétfőig még próbaüzemelést tartanak. A bisztró már nyitva van a nagyközönséq részére, de teljes kapacitással hétfőn kezdenek. Reméljük, hogy az esztétikus környezet és a bő választék a későbbiekben sem változik. Természetesen kettőn áll a vásár: vendéglátón és rajtunk, a vendégeken. B. A. mindenekelőtt a Togliatti autógyár magyar kapcsolatairól, együttműködéseiről több riportot, tudósítást írtam. A pályázat egyik első helyezettje lettem. Jutalmul tíznapos magyar- országi látogatásra hívtak meg. Őszinte örömömre szolgál, hogy ismét írhatok a fejlődő, szocializmust építő Magyarországról. Leonyid Brezsnyevvel készített interjút Lvovban Anatolij Rudenko, a Vilna Ukraina rovatvezetője a Magyar Szocialista Munkáspárt XI. kongresz- szusa és Magyarország felszabadulásának 30. évfordulója alkalmából. A pályázatot kiíró szervek nagyra értékelték ezt a munkáját, és kedvezően ítélték meg Anatolij Rudenkonak a pécsi felszabadulási ünnepségekről írt tudósításait is. Jelenő Zelenyinának, a ma- haítkalai . Komszomolec Da- gesztánc fiatal munkatársának különösen nagy élmény a magyarországi körút. Korábban soha nem járt Magyarországon, mégis van ismerőse: Pusztai András nyíregyházi lakos, nyugdíjas. Róla, az antifasisztáról, a háborúban tanúsított példamutató helytállásáról, kapcsolatáról a szovjet partizánokkal írt elbeszélést Érclovas Nyíregyháza fölött címmel. Jelena egy tragikus történelmi eseményről beszél. Mahacs- kalában - a távoli dagesztáni városban a polgárháború idején harminc magyar vörös katona áldozta életét a fehérek ellen vívott harcban. Emléküket utca őrzi, neve Magyar harcosok útja. Az egyik házfalában urna található, benne Magyarországról vitt föld. Az urnán felirat: „Megszentelt az a föld, amelynek ilyen harcosai vannak.” N. I. ranya élen jár a népesedés- politikai feladatok végrehajtásában, a cigánykérdéssel való foglalkozásban, a nők védelmében, a családvédelem területén, sőt, példamutató a szervezet egészségügyi nevelő munkája is. Mindez természetesen igen sok munkát igényel; s hozzáteszem, a vöröskeresztes aktívahálózat segítségével az elmúlt esztendő feladatait maradéktalanul megoldották megyénkben. Az ülésen részletesen megvitatták Balázs Józsel- né vezető titkár előterjesztését, amely az 1975-ös munkát értékelte. Csak tavaly a lakosság egészségügyi nevelését szolgáló 585 tanfolyamon több mint 16 ezer hallgató vett részt, s a korábbi évekhez képest nőtt az érdeklődés a népességpolitikai, az elsősegély- nyújtó és az üzemegészségügyi témáknál. A vöröskereszt aktívái közel kétezer idős embert gondoztak. A megyei cigányügyi albizottságnak és az e téren dolgozó aktíváknak kettős feladata volt: foglalkozniuk kellett a telepeken élő családokkal — ez az összes cigánycsaládok 24 százaléka — és a községekbe, városokba települt cigánycsaládokat segíteni kellett a beilleszkedésben, életkörüf- ményeik javításában. Az alkoholizmus elleni küzdelmet 146 előadás segítette; a környezet- védelmi tevékenység legfőbb mutatói pedig önmagukért beszélnek: a tisztasági mozgalomban előírt feltételeket az értékelt lakóházak 74 százaléka, az iskolák 79 százaléka, az ipari üzemek 91 százaléka, a szövetkezetek 60 százaléka, az élelmiszerelárusító helyek 70 százaléka teljesítette többek között. A vöröskereszt segélybélyeg akciója során közel egymillió forintot adott megyénk a „közös kasszába", amiből — mint az ülésen hallottuk — Vietnamba induló különféle természetbeni segélyeket is fedezik többek között. Elsősegélynyújtó tanfolyamokon 5500 fő vett részt, a tavalyi véradómozgalom sikerét 130 százalékos teljesítés jellemzi. Az előterjesztésből idézek: „A vöröskereszt megyei vezetősége elismeréssel és köszönettel adózik Baranya megye lakosságának, akik önzetlenségből, egymás iránt érzett felelősségből kitűnőre vizsgáztak." Az ülés második napirendi pontjaként dr. Kóbor József, a megyei vezetőség elnöke terjesztette elő az 1976-os tervet — amelyet az ülés egyhangúan elfogadott. K. F. Komlótermesztési tanácskozás Sikláson Háromnapos országos komlótermesztési tanácskozás kezdődött tegnap Baranyában, a komlótermelő megyék vezetőinek és az ország valamennyi komlótermelő gazdasága szakembereinek részvételével. A rendező a Bólyi Állami Gazdaság, a komlótermesztés hazai gesztora, rendszergazdája.' A tanácskozás munkájába a kérdésben érdekelt söripar is bekapcsolódik, sőt az Európa- hírű csehszlovák komlótermesztés is képviselteti magát. A tanácskozást szerdán délután Bolyban az állami gazdaság székházában nyitották meg. A résztvevők Cseh Sándor igazgatóhelyettes vezetésével megtekintették a gazdaság új komlófeldolgozó üzemét. fi mai llflagyarorszagrol...