Dunántúli napló, 1975. december (32. évfolyam, 329-359. szám)
1975-12-14 / 342. szám
Dunantmt napiö 1975. december 14., vasárnap Kitüntetett katonafiatalok A KISZ KB vörös vándorzászlaja a Bajcsy Zs. laktanyában A pécsi Bajcsy-Zsiniszky honvéd laktanya kiszesei kiemelkedő eredményeket értek el a harckészültségben, a kiképzésben, a hadseregen belül folyó szocialista munkaverseny mozgalomban. Ennek elismeréséül, a KISZ Központi Bizottsága Vörös Vándorzászlóval tüntette ki az egyséq KISZ Bizottságát, a laktanya személyi állományát. Tegnap délelőtt ünnepi egységgyűlést tartottak a laktanyában, melyen megjelentek a társalakulatok, a MÉV, a Mecseki Szénbányák, a MECHLA. BOR pécsi gyáregysége, valamint a Pécsi Bőrgyár párt és Wjúsági szervezeteinek képviselői. Az ünnepségen többek között résztvett évin Sándor vezérőrnagy, Megyaszai József, az MSZMP Baranya megyei Bizottságának osztályvezetője, Sarkadi Nagy Barna, a KISZ Baranya megyei Bizottságának első titkára, Komlódi Józselné, a KISZ Pécs városi Bizottságának első titkára. Az ünnepségen Sarkadi Nagy Barna méltatta, a pécsi Bajcsy-Zsilinszky honvéd laktanya kiszeseinek kiemelkedő munkáját. Bevezetőjében többek között a következőket mondotta: „Mindig jóleső érzés számunkra, ha o megyénkben dolgozó kisebb, vagy nagyobb ifjúkommunista közösségek kitüntető elismerésben részesülnek. E méltó címet csak azok a kollektívák kaphatják meg, akik pártunk útmutatásai alapján a KISZ Vili. kongresz- szusa határozatainok végrehajtásáért, a leglelkesebben dolgoztak, a legtöbbet tették. Az egység KISZ Bizottsága tevékenységének értékelését követően Sarkadi Nagy Barna, átadta a KISZ Központi Bizottság Vörös Vándorzászlaját Kelemen Györgynek, a KISZ Bizottság titkárának. A kertvárosi általános iskola úttörőinek köszöntőjét követően, a társalakulatok, és vállalatok képviselői kötöttek szalagot, a vóndorzászlóra, majd felolvasták a Magyar Néphadsereg Politikai Főcsoport főnökének parancsát. Ezt követően, az ifjúsági mozgalomban kiemelkedő munkát végzőknek jutalmakat adtak át. A vándorzászló átadási ünnepség műsorral zárult. «qoMBooob^^^^^^ fl > I f * I f « f »j i ! > t I iJ I Jt flm£ > Í * J < « ? ♦ V fl | | p%g«m)m Szocialista brigádvezetők fóruma a MÉV-nél Hatékonyabban dolgozni Jelent&s szociálpolitikai intézkedések P • I rr ■ rr •• • Fejlődő üzemi demokrácia A Mecseki Ércbányászati Vállalat következő öt évének legfontosabb gazdasági célkitűzéseit vázolták fel a vállalat pécsi központjában december 13-án megtartott hagyományos, év végi „Szocialista brigádveze- tök fórumán”. A 120 brigódvezető, harminc — termelést közvetlenül irányító — műszaki, valamint ugyanennyi párt- és tömegszervezeti vezető 474 szocialista brigád mintegy ötezer dolgozóját képviselte. A szocialista brigádmozgalom a törzsgárda- tagság csaknem nyolcvan százalékát tömöríti: a 65 ifjúsági brigádban 666, a 22 női brigádban 283, a 39 műszaki brigádban pedig 450 dolgozó tevékenykedik. Idén 84 új brigád alakult 590 fővel. Egyik legfontosabb célja a vállalatnak, hogy mind több fiatalt megnyerjen a mozgalomnak. Tóka Jenő igazgató vitaindítójában hangsúlyozta, hogy a következő években a többtermelés forrása csak a munkatermelékenység lehet, a termelési szint látványosan nem emelkedik és szerényen növekedik az export is. Még a legkisebb munkaerőtartalékokat sem nélkülözhetik. Az V-ös bányaüzem átadása sem késhet, ennek érdekében a legjobb bányászokat ideirányítják. A hatékonyság fokozására decemberben 50, míg a jövő év végéig kétszáz fúrótámot, — állványt helyeznek el. 1976-tól a külszíni kutatásokhoz modern fúróberendezések beszerzését javasolták. Ezen kívül a követSimon Sándor, a MÉV szakszervezeti bizottságának munkatársa megnyitja a tanácskozást. Jó a gyárnak, jó a szülőknek Tovább bővítik a bőrgyári óvodát A tanács is támogatja a gyári dolgozók akcióját Az óvoda után az emléktábla is elkészü!t:„A Pécsi Bőrgyár dolgozói 1974-iben társadalmi munkában építették." Ez az egy tábla tulajdonképpen két óvoda építésének történetére emlékeztet majd, hiszen a bőr- gyáriak ismét építkezni akarnak. Hetvenöt férőhellyel kívánják bővíteni meglévő óvodájukat. * Az első bőrgyári óvoda az ötvenes években épült. Annak idején 26 bölcsődésnek és 26 óvodásnak készült. Az 1970-es években azonban egyértelműkező években új levegőhűtők, pornedvesitők, szellőztetők, árokásó gépek üze’mbeállítását kérték. Az emelőket túlterhelésgátlókkal szerelik fel. Megvizsgálják, hogy a termelékenység fokozására miként szervezhetnének 2—3 fős fejtő-csapatokat. Különféle szocálpolitikai intézkedésekre is sor kerül; így a katona-fiatalok és a gyermekgondozáson levő anyák bérét is fejlesztik, távollétükben. Mind kevesebb nő dolgozik éjszakai műszakon, sőt, az elképzelések szerint szombaton nem is állnak műszakba. Elsősorban a kedvezőtlen körülmények között, nehéz fizikai munkát végző bányászok, valamint a magas képzettségű szakemberek bérét emelik átlagon felül. A mozgásszervi betegeknek felszíni, könnyebb munkát biztosítanak. A lakásgondokon is enyhítenek: a lakást igénylőknek hatvan állami és 160 munkás- lakást juttatnak, míg 480 magánlakás építkezést segítenek. A vállalatnál folyó szakmai, politikai oktatás szükségessé tenné egy oktatási központ kialakítását, hiszen az öt év alatt legalább 20 ezer ember szakmai-politikai képzésével foglalkoznak. A balatonmáriai üdülőtelepet úgy fejlesztik, hogy a hét végi kempingezőket is fogadhassa. A munkásszálló gépkocsiparkolóval és színes tévével gazdagodik. 1977-re a Ság- vári Művelődési Központ új szárnyát is átadják. A vitában 18-an szólaltak fel, ezenkívül 7-en 14 interpel- lációs kérdést nyújtottak be írásban. Sok szó esett a munkaidő teljes kihasználásáról, az egyenletes, balesetmentes munkáról, a munkafegyelemről, a tulajdonosi szemlélet erősítéséről. Többen megállapították: a brigádgyűlés mindinkább demokratikus fórummá válik, bár még tapasztalhatók formalitások. Az üzemi demokráciát nagymértékben fejlesztheti a jó információ- áramlás is. A brigádvezetők ne csupán szakmailag, de politikailag is műveltek legyenek és alapos pedagógiai érzékkel, kitűnő emberismerettel bánjanak a bányászokkal. Cs. J. Milyen szakmát válasszunk? Előző közleményünkben ismertettük, hogy jövőre előreláthatólag milyen szakmákban indul oktatás a pécsi 500-as és a komlói 501-es szakmunkásképző intézetekben. Most újabb három iskolával folytatjuk a sort. 500. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, siklósi kihelyezett iskola: Autószerelő. Gépszerelő szakmák: géplakatos, mezőgazda- sági gépszerelő. Villanyszerelő. Épületasztalos. Női szabó (francia). 502. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Mohács: öntő. Autószerelő: Gépszerelő Várnak az iskolák szakmák: géplakatos, mező- gazdasági gépszerelő. Karosszérialakatos. Vas- és fémszer- kezetlakatos. Villanyszerelő. Bútorasztalos. Épületasztalos. Fonó. Női szabó (francia). Kárpitos. Kőműves. 506. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Pécs: Ács-állványozó. Épületburkoló (hideg). Fapadlózó és műanyagburkoló. Kőműves. Szobafestő és mázoló (tapétázó). Tetőfedő. Vasbetonszerelő. 508. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet, Pécs: Hegesztő. Kovács. Mezőgazdasági kovács. Központi fűtés és csőhálózatszerelő. VOz-gáz- vezeték és készülékszerelő. Építőgépszerelő. Vas- és fémszerkezet-lakatos. Bádogos. Felvonószerelő. Villamosgépszerelő. üvegező. Bútorasztalos. Épületasztalos. Bognár. Faesztergályos. Faszobrász. Kádár. Mintakészítő. Könyvkötő. Bőrdíszműves. Cipész. Cipő felsőrész-készítő. Cipőgyártó. Kelmefestő és vegytisztító. A Merkur, a Vénusz és „testvérei” a Mecseken Természettudományi Stúdió Planetáriuma Erb János felvétele A Nap a horizont alá bukik, kígyóinak a legfényesebb csillagok, aztán az égboltot ba- kacsinba vonja az éj. Csillagok ezrei villognak . .. Az égbolt — a planetárium kupolája. A planetárium — a Mecsek új természettudományos szenzációja. A kis terem közepén állványon a planetárium lelke, a Zeiss-műszer. Elképzelhetetlen, mi mindent tud az emberfejnyi gömb, amely a szabad szemmel is látható mintegy ötezer csillagot vetíti a kupola „égboltjára”. Lenyűgöző. Olyan az égbolt, amilyennek csak ritkán láthatjuk. Itt nincs felhő, nincsenek zavaró fények, csak a csillagos ég van. Mintha nagyon távol lennénk mindentől. Mintha magasan Pécs felett, mesz- sze az űrben egy űrhajóból néznénk a végtelen csillagvi- lágot. A TT-stúdió avatása napján Schalk Gyula, a planetáriumok avatott ismerője volt az „égi kalauz". Előadása nyomán figyelemmel lehetett kísérni a csillagos ég sci-fi-be illően felgyorsított változásait. Segített felismerni az ekliptika mentén a bolygó-testvéreket — a pőrére pörkölt Merkúrt, a titokzatosságát egyre inkább levetkőző Vénuszt, a már nem sokáig rejtelmes Marst, naprendszerünk óriását, a sávos Jupitert és a gyűrűvel ékes Szaturnuszt.. . A figyelem a csillagokra irányul. Az előadó a Sarkcsillaggal kezdi, aztán az égbolt óriásait mutatja, a Betelgeuze-t és a Rigelt, amelyekhez képest a mi hatalmas Napunk silány törpe csupán. A Szíriuszt, a legfényesebbet mutatja, aztán „megbillenik" az égbolt, s mintha egyszeriben az Egyenlítőről lótnánk mindent. A Sarkcsillag a látóhatár alá bukott, de feljött a déli égbolt „iránytűje", a Déli Kereszt. Rácsodálkozunk legközelebbi csil- laqszomszédunkra, a Kentaur alfájára. Ha majd valamikor földi űrhajó jut el e több mint 4 fényévnyi távolságban lévő csillag valamelyik (vélhetően lakott?) bolygójára, s ember lép annak talajára és szemét a csillagos égre emeli, parányivá zsugorodott Napunkat a Kassziopeia hatodik csillagaként láthatja . .. Újra billen az égbolt és most pontosan a zeniten van a sarkcsillag. Újból a képzelet játszik velünk: az északi póluson vagyunk, s az ég sokezernyi csillaga a fejünk felett halványan fénylő csillag körül forog, forog ... A hathónapos éjszaka idején értünk e távoli vidékre, ahol a Nap mostanában mindig a látóhatár alatt van. Páratlanul érdekes és izgalmas élményt nyújtó félóra ez az égi vándorlás. És amikor „hajnalodik”, s a csillagok kezdenek kihunyni, az űrből visz- szaröppenünk a fehér kupola alá. Nehezen született a TT-stúdió a Mecsek oldalában. Sok vita, huzavona előzte meg a 73-as alapkőletételt, s további két hosszú esztendő, míg a létesítmény el is készült. Právitz Lajos, a TIT Baranya megyei szervezetének titkára mindent és mindenkit megmozgatott a megvalósulásért. Az új létesítmény gazdagította Pécset. Olyan értékhez jutott a város a planetáriummal, ami ma még egyedüli az országban, hiszen a budapesti nagy-planetárium is még csak most épül. H. I. vé vált, hogy ez az óvoda nem elegendő az igények kielégítésére. A gyár vezetősége már tervezgette egy új óvoda létrehozását, döntés azonban csak az „Építsünk óvodát" ak. ció meghirdetésekor született. Háromszázötvenezer forintos vállalati támogatással belevágtak az építkezésbe. Az év végén, — 1973 decemberében — mór alapoztak s menetközben jött össze a többi pénz. A dolgozók öt hónapon át ajánlották fel fizetésük 1—2 százalékát, ami 300 ezer forintot jelentett. Társadalmi munka- vállalással csaknem 200 ezret takarítottak meg a költségekből. A fejlesztési alapból 2 millió 52 ezer forintot az építésre, 46 ezer forintot pedig az óvoda berendezésére fordítottak. A Városi Tanács pe- diq 184 ezer forinttal támogatta az óvoda létrehozását. Rekordidő — nyolc hónap — alatt felépült az 55 férőhelyes, több, mint hárommillió forintba kerülő óvoda. Az avatási ünnepséget 1974. augusztus 17-én tartották. Annak idején legtöbben úgy gondolták, hogy legalább három—négy évig nem lesznek óvodai, elhelye,- zési gondok. Most, 1975. végén 30—40 új jelentkező várakozik óvodára. Ha a gyár nem teljesíti a szülők kérelmét nehezen tudja enyhíteni munkaerő qondjait is. Közismert, hogy a Bőrgyár zömmel női munkásokat foglalkoztat, akik közül számosán qyermekgondozási segélyen vannak. Amíq a gyerekek óvodai elhelyezése nem rendeződik, sokan kényszerből maradnak otthon. Ezért is határozott a gyári kollektíva az óvodabővítés mellett. A tanulmányterv már el is készült. A közeli napokban megvitatják a bővítés részleteit, illetve a tervet, s ha mindenben egyetértenek, akkor a jövő év elején megkezdik és be is fejezik az építést. Az előzetes számítások szerint kétmillió forintba kerülő bővítéshez ugyanazokat a forrásokat szeretnék igénybevenni, mint az előzőnél. A városi tanácstól szóbeli ígéretet kaptak arra, hogy ötven százalékos anyagi támogatással segíti a bőrgyár dolgozóinak példamutató törekvését. T. É. Küzts zajkütalás A környezetvédelem egyik lényeges területével, a zajártalommal összefüggő kérdésekről tanácskoztak Budapesten ezekben a napokban a bolgár, a csehszlovák, a lengyel, a szovjet és a hazai szakemberek. Elemezték a KGST-n belüli közös munkát, megállapítitták, hogy az 1971-ben indult együttműködés eredményes volt. Az elkövetkező öt évre — a most aláírt jegyzőkönyv tanúsága szerint — még szorosabb együttműködést határoztak el: közös kutatásokat végeznek több városban. Moszkvában, Prágában, Varsóban és Budapesten különböző helyeken zajvizsgálatokat végeznek, és az ott élő embereket kérdőívekkel „interjúvolják” meg a környezetükben jelentkező zajok hatásairól. Ez azért lényeges, mert a szakemberek ennek nyomán állapítják meg az utcán, munkahelyen és másutt betartandó határértékeket. A zajártalommal foglalkozó szakemberek az országos közegészségügyi intézet rendezésében eqy hetes téli iskolán vettek részt. Á szemináriumon az egyes országok képviselői beszámoltak q zajnak és más fizikai tényezőknek emberre gyakorolt hatásáról és a környezeti zajártalmak vizsgálati módszereiről.