Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)
1975-11-01 / 300. szám
e Dunántúli naplö 1975. november 1., szombat Itt minden Hetvenkettőtől számít... Szabados Edit Farkas Éva és környezet vizsgálat alapján mérlegeltek, majd döntöttek. Mondani sem kell: mind az öt lakás tulajdonosa munkásállományban van. Nem lehet kifogása senkinek. • — Olyan üzemben, amelynek nagyon sok női dolgozója van, már eleve lelmerül néhány olyan probléma, amely— Hogy szólítják önt? — Többnyire Vali néninek. Az üzemben dolgozik majdnem az egész család: férjem az Uránban vasöntő, de a fiam itt van marós, aztán a menyem, Marika is gépen dolgozik, a kislányom, Valika pedig tanuló már egy esztendeje. A fiam Kiváló dolgozó, de én is az Rácz Etelka Pancsa Józsefné Huszonévesek gyára — Tudja ki számít ,,öreg" törzsgárda-tagnak? — Például? — Például én is. Négy éve már, hogy ide járok munkába. Korábban itt nem is volt gyár. Itt minden hetvenkettőtől számít. . . A Mechanikai Laboratórium Pécsi Gyára, — vagy ahogy a köznyelv leegyszerűsítette: „Műszergyár” — a város déli peremén épült fel szép, tiszta levegőjű környezetben. A nagy üvegépületű iroda és üzemépület-kockák világos színű homlokzataikkal üdezöld parkban állfTak, amelyet egyfelől magas nyárfák szegélyeznek, keletről őszi-dombos kertek, kedves családi házak határolják aszfaltozott utcáikkal. A gyár főprofilja: stúdiómagnetofon gyártás. Jóformán valamennyi exportmegrendelésre készül —, a legúiabb partner: Kuba. Ha valaki még nem látott „stúdió-magnót", elképzelni is nehezen tudja, hány ezer és ezer alkatrészből áll ez a bonyolult berendezés. De hát ez — ahogy mondani szokás — „termelési kérdés”. Mert sokkal bonyolultabb, — s izgalmasabb is — az új gyár új kollektívájának élete-sorsa, már csak azért is, mert a 676 fős létszámból 276 női dolgozó, s közülük is 224-en mun- kásállománybeliek. Ha a — zömében — volt háziasszonyoktól, diáklányoktól valami távol állt, — akkor ez a híradástechnika ipar volt. S most mégis finom, érzékeny híradástechnikai berendezéseket gyártanak. Rácz Etelka műszerész: — Hét végén járok haza Mohácsra, a pécsi albérletre ötszáz forintot fizetek, ez elég sok, éppen egy negyede a keresetemnek. De mi mást tehetnék? Ez a munka, amit végzek, tetszik nekem, mert érdekes. Azt hiszem, végérvényesen letelepszem majd Pécsett, de addig még . . . Például lakás is kell majd, hogy az embernek igazi otthona legyen. — Arra vár, hogy a gyár juttassa lakáshoz? Felhúzza a szemöldökét: — Egyelőre erre nem is gondolhatok. Hogy a gyártól kapjak lakást, ahhoz férjhez kell mennem, ahhoz gyerekek kellenének... hát ez... messze van még. Egyébként úgy tudom, az üzem öt családnak juttat lakást. Keresztes János igazgató: — Jól tudják a lányok: egy kétszobás és négy másfél szobás lakás fölött döntött a bizottság. A gyár, a lakás vételárának húsz százalékát előlegezi az új tulajdonosnak, amelyet — kamat nélkül — tizenöt év múlva kell visszafizetnie. Ez benne van az üzemi kollektív szerződésben. — Hogy történt az elosztás? A dolgozók tudomást szereztek arról, hogy kik költöznek új lakásba? Szabados Edit műszerész: — Legfeljebb az nem tudja, aki nem olvasta el a kifüggesztett névsort. Az elosztás kiszű- réses alapon ment: végülis maradt tizennégy igényjogosult, s végül közülük kellett kiválasztani a legjobban rászorulókat. A bizottság tagjai sorra járták az igénylők jelenlegi otthonát, Szabados Edit: — ... És mór kicsi. Kinőttük. Talán harminc—negyven ember ha elfér, márpedig több olyan rendezvény van, amely iránt nagy az érdeklődés. Akár egészségügyi előadásokra gondolok, akár irodalmi estre. Legutóbb író—olvasó találkozó, eljött a Jelenkor fő- szerkesztője : Szederkényi Ervin, aztán Csorba Győző, Pál József, Kende Sándor. Nekem szép élményt jelentett, azt hiszem másoknak is ez a véleménye, aki részt vett az esten. Nem kell azt hinni persze, hogy mindenki „rohan” az előA gyár, amit mindenki csak „Műszergyárnak” nevez. Pancsa Józsefné: — Hetvenkettő májusa óta dolgozom itt. Reggel fél öttől hét óráig az emeleten takarítom a szobákat, utána hazamegyek —, itt lakom egy családi házban a régi Kertvárosban — és délután három órára ismét visszajövök. Nyolc—tíz helyiség tartozik hozzám, a tanácsterem is, ha értekezlet van, fél kosár cigarettavéget dobok ki, sokat dohányoznak, mondom is nékik, kevesebbet szívjanak, nem a takarítás miatt persze, az nem számít, én olyan rendet teremtek itt, mint saját lakásomban. Gyakran hozok virágot is az asztalokra, van, aki észreveszi, van aki nem. nek megoldása nem kis gondot okoz a vezetésnek. Például a gyermekgondozási segély. Keresztes János igazgató: — A „probléma-kört" mindjárt kiszélesítem. Ugyanis a gyár dolgozóinak átlagkora 24 év. Ebből következik, hogy c fiúkkal is van egy gond: bevonulnak katonának. A fiatalasz- szonyok hosszú szülési szabadságra mennek. Hiányukat — folyamatos — belső átszervezéssel pótoljuk: új dolgozókat veszünk fel, hiszen jövő év végére létszámunk már eléri az ezer főt, néhány éven belül pedig ez a szám kétszereződik, sőt, . . . ! Tehát nemcsak a visz- szatérőknek biztosítjuk a helyet, hanem, mondom, újonnan belépők előtt is nyitva a kapu. • Dombóvári Imre műszerész: — A gyárból „nősültem”, itt ismertem meg a feleségemet. — Mit várnak az üzemtől? — Optimista vagyok: lakást is, mert a szülőknél lakunk, meg óvodát, mert jelenleg is sokan szinte szanaszét hordják gyermekeiket a városban, éppen oda, ahol sikerült helyet kapniuk. A gyár elképzelése: 1. az üzem területéből 500 négyszögölnyi területet adnának az óvoda részére; 2. a bekerülési költséghez hozzájárulnak körülbelül 300 ezer forinttal; 3. kommunista műszak szervezésével — esetleg a kivitelezésnél segítenének a gyár dolgozói az építőiparnak; 4. az óvoda karbantartási munkálatait évről évre ingyenesen vállalnák. Ez a gyár ajánlata. Várják a tanácsi szervek válaszát. vagyok, tavaly óta, kaptam jutalomból beutalót is két hétre egy rózsadombi üdülőbe. Mondhatom, nagyon jó volt, két hétig valóban pihentem, nem kellett hajnalban kelnem. • Néhány adat a nők iskolai végzettségéről: az általános iskola 8 osztályát végezte 149 fő (67 százalék), girm ziumi érettségi 26 fő (12 százalék), szak- középiskola 18 fő (8 százalék), főiskola 1 fő. Jelenleg tanul általános iskola esti tagozatán 4 fő, szakközépiskolában 21 fő, dolgozók gimnáziumában 10 fő, főiskolán 1 fő, politikai oktatásban összesen 81 fő, azaz a női dolgozók 36 százaléka. Farkas Éva a könyvelésben dolgozik: — Készülök a közgazdasági egyetemre, csak még nem tudom, nappalira vagy levelezőre iratkozzak-e be? Jobb lenne a levelezőn, mert nappal dolgozhatnék, megmarad a keresetem és ami a lényeg, nem szakadnék el a munkatársaimtól, munkahelyemtől. • — Van az üzemnek egy klubja ... Dombóvári Imre adásokra vagy vetélkedőkre, hiszen jóformán még egymás között is most ismerkedünk, olyan fiatal a kollektíva is, amilyen maga a gyár, amelynek még nincs „történelme”, csak ezután lesz ... Rab Ferenc Fotó: Seres Éva az építőipari gépesítő vállalat 1976. január 5-i belépéssel, építőipari toronydaru-kezelői tanfolyamra beiskoláz Jelentkezhet minden 8 általános iskolai végzettséggel rendelkező FÉRFI ÉS NŐI DOLGOZÓ, 18—40 éves korig. Jelentkezés írásban, rövid önéletrajz leadásával. A tanfolyam 3 hónapos, mely időszakra munkabért és különélési dijat fizetünk. Jelentkezési határidő: 1975. november 30. Levélcím: építőipari gépesítő vállalat 1734 Budapest, Pf. 35. Jól képzett gyorsés gépírónőt felveszünk Jelentkezés IpÉCSIÍ A PÉCSI BŐRGYÁR /gBRflWjA KERESKEDELMI FŐOSZTÁLYÁN. Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 52. Komolytalan rovat Részeg történetek Az eset vidéki kisvárosban történt még az antivilágban. A vidék hires bortermő, és az egyik közszeretetnek örvendő szőlősgazda meghívta összes barátját. El is mentek, ahogy ezen a vidéken divatos volt és megtartották a szüreti mulatságot. A házigazda, ahogy illett, kínálta őket. Azután már úgy kínálta őket, ahogy nem illett, lelkesen és állandóan: — Na, ezt dobjátok be! - mondta. Ök meg behajították. A házigazda azonban nem. Valahogy a nagy igyekezetben elmismásolta a dolgokat és hajnaltájra már egyetlen épkéz-láb ember nem volt a hegyen, csak ő. Ekkor megjelent az előre megrendelt teherautó, ő meg valamennyi barátját felrakatta a kocsira és a vezetőnek átadott egy listát, hogy hol rakja le őket. Ez még nem lett volna olyan nagy baj, de mellékelt egy levelet a következő szöveggel: — Kedves Asszonyom I Válassza ki közülük a sajátját! Az első feleség tapsikolt az örömtől, de nem volt hajlandó válogatni: — Egy teherautó részegdisznó! — sikoltotta és otthagyva csapot-papot, berohant a házba és bereteszelte a kaput. Azért nagyjából elkelt a rakomány. Mindössze három feleség nem vette át a küldeményt, ezt a maradék hármat a gépkocsivezető lerakta a helybeli fürdő ajtajához. Barátunk közel egy évig a legnépszerűtlenebb embere volt a városkának, de különösebb baj nem történt. Gyerekkoromban volt egy idősebb ismerősöm. Korát megelőzve hatalmas fehér hajat és szakállat viselt. Bármelyik mai fiatal elbújhatna mellette. Segédhivatali tisztviselőként tevékenykedett. Tudják mi volt ez? Ma aligha lehetne pontosan megállapítani. Nem kellett hozzá érettségi, jutott íróasztal számára. A segédhivatali tisztviselő gürcölt egész éven át, ivott, ha volt mit és készült a „NAPRA” : A SEGÉDHI- VATALI TISZTVISELŐK SZÖVETSÉGÉNEK ÉVI BÁLJÁRA. Ezen a napon a segédhivatali tisztviselőnék új ruhát öltöttek, összes ékszereiket magukra rakták, mind az egyet és megjelentek. Aztán dolgoztak tovább, mesélték, hogy milyen fényes sikereik voltak a bálon és ez a mese eltartott a következő bálig. És a segédhivatali tisztviselők mit csináltak? Azok bizony ittak. Gátlás és számolás nélkül. Náluk egy nappal tovább tartott a bál, mert amíg a segédhivatali tisztviselőnék másnap, mint évtizedeken át kitakarítottak, bevetették az ágyat, addiq a segédhivatali tisztviselők ágya bevetetlen maradt. Abban aludt a segédhivatali tisztviselő, ő csak hétfőn kezdett emlékezni a bálra, amely feledhetetlen volt. Némi újítást csak a barátom vitt bele ebbe a megszabott hepajba. Kb. három óra volt az, amikor elérte a sötétkék állapotot. Erre az időre odarendelt egy tailics- kást, szeretett barátai meg besegítették, mert jártányi ereje nem volt már. A két történet hasonlít egymáshoz, de tanulsága nincs. Mégcsak azt sem mondhatnám, hogy részegek ma nincsenek. Szőllősy Kálmán
