Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)

1975-11-05 / 304. szám

Gól volt? Érdekes körülmények között kapta az első gólt a PMSC Debrecenben. A 28. percben Lipők szöktette Gottdienert, aki elhúzott a kifutó iankovics mel­lett, majd kisodródva az alap­vonal közeléből lőtt. A labda a kapufáról visszapattanta me­zőnybe, onnét Maurer szöglet­re rúgta. A játékvezető közép­re mutatott, a partjelző viszont szögletet jelzett. Lauber játék­vezető ugyanis úgy látta, hogy a labda a levegőben túljutotta gólvonalon. Nehéz elképzelni, hogy egy belőtt labda a kapu­ból kikanyarodik, majd onnét a kapufát érintve a mezőnybe pattan. Sokkal nagyobb a va­lószínűsége annak, hogy a gól­vonallal párhuzamosan szállt. A játékvezető a 16-oson kívül­ről szemlélte az eseményt, ta­lán megkérdezhette volna a lövéssel egy vonalban lévő partjelzőjét. Nos, ezt a vitatott gólt követte egy újabb debre­ceni qól, melynél viszont a pé­csi védők követtek el nagy hi­bát. Ezután hiába kerültek fö­lénybe a piros-feketék, a nagy erőlködésben csak a szépítésre tellett erejükből. Elbizakodottságra nincs ok A legutóbbi öt mérkőzésen 9 pontot szerzett a Komlói Bá­nyász. A bányászcsapat utoljá­ra szeptember 28-ón a Volán elleni mérkőzésen maradt alul. A szép sorozat vasárnap a Nagybátony elleni találkozón majdnem félbeszakadt. Nem sok hiányzott, hogy felborul a papírforma, és a komlóiakat kellemetlen meglepetés éri. A hétközi ZTE elleni kupamérkőzés nyomai meglátszottak a komlói­ak játékán. Nem voltak elég gyorsak, fáradtan mozogtak, sokat körülményeskedtek. A sorozatmérkőzésekre még icb- ban fel kell készülniük a Kom­lói Bányász labdarúgóinak. Hiába támadtak az első fél­idő első felében, a helyzetek között csak egyet sikerült ki­használniuk. A vendégek, akik a mérkőzés elején minden ere­jüket a védekezésre összponto­sították, rájöttek ezen a mér­kőzésen, még Komlón is van keresnivalójuk. A komlói csapat második gólja Jánosi nagy rutinjának és tapasztalatának köszönhető. A nagybátonyi védők előszere­tettel játszották lesre a kom­lóiakat. Jánosi, amikor a 61. percben a felező zónáinál megszerezte a labdát, felis­merte a helyzetet, nem adta le, végig vezette a labdát a pályán, lefutotta a védőket és a kapust is kicselezte és a há­lóba gurított. A Komlói Bányász a győzel­mével a 7. helyre jött fel a bajnoki táblázaton. Kár lenne, ha a siker elbizakodottá tenné a játékosokat, erre semmi okuk. Az NB ll-ben nagyon szoros a mezőny, minden mérkőzésen meg kell harcolni a győzele­mért, a pontokért. Kitüntetések A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója al­kalmából a testnevelés és sport területén végzett kiemelkedő munkájáért Czövek Ernőt, a Beremendi Építők SE labdarú­gó szakosztályának vezetőjét, a Magyar Népköztársaság Sportérdemérem bronz fokoza­tával tüntette ki a Miniszter­tanács. Az ipari szövetkezetek kultúr és sportmunkájában kitűnt tár­sadalmi munkásokat, a tömeg­sportban legjobb eredményt elért dolgozókat jutalmaztak tegnap Pécsett a KISZÖV szék­házéban. A megyei és városi szövetkezeti bizottság ez alka­lommal adta ót a KISZÖV ku­pákat a sportágak legeredmé­nyesebb csapatainak. Ugyan­csak a tegnapi ünnepségen a „Kiváló tömegsport szervező munkáért" öten az OKISZ ki­tüntetést kapták. Kézilabda A Kesztyűgyár férfi csapata az NB ll-ben Tatán a hét elején játszot­ták le a kézilabda NB ll-be jutásért kiírt férfi osztályozó mérkőzéseket. A találkozókon Baranya megyét a megyebaj­nokság győztese a kesztyű­gyár együttese képviselte. Az osztályozón a Tanárképző Fő­iskola női csapata után a kesztyűgyáriak is jól szerepel­tek, minden mérkőzésüket fö­lényes biztonsággal nyerték és kiharcolták az NB ll-be jutást. A pécsi csapat eredményei: Kesztyűgyár-Simontornya 42:21, Kesztyűgyár—Ferencvá­rosi Vasútas 27:20, Kesztyű­gyár—Kazincbarcika 35:18. November IV. Steinmetz Kupa nemzetközi ökölvívó-viadal Ismét szorítóba lépnek a szlovákok Mérkőzések Mohácson Döntő a Vasutas tornacsarnokban Honvéd, Debreceni MTE, Épí­tők Fémmunkás, PVSK, Petőfi- bánya és Steinmetz SE. A PVSK Sárdit indítja, a Steinmetz versenyzői közül ott lesz Jerzsabek, Katona és Pé­ter. Rajtuk kívül bemutatkoznak az újonnan igazoltak is. A győri Szuhi Gábor, a szegedi Kazi Antal és az ifjúsági válo­gatott Farkas Gyula (Csepel Autó) valószínűleg mérkőzni fog a piros-fehér színekben. A selejtezők november 6-án lesznek a Vasutas tornacsar­nokban 16 órai kezdettel. A középdöntőket Mohácson ren­dezik november 7-én. A döntő időpontja: november 8, dél­előtt 10 óra, Vasutas torna- csarnok. L. L. A Steinmetz SE névadójának a hős parlamenter tiszteletére kiírt nemzetközi ökölvívó viadal negyedik alkalommal kerül megrendezésre. Először 1972. novemberében három csapat nevezett a ku­pára. A házigazdák csapata mellett szorítóba lépett a szlo­vák Inter Bratislava és a Kun Béla SE csapata. A sportág népszerűsítése érdekében a Steinmetz SE vezetői akkor úgy határoztak, hogy a selejtezőket Szigetváron rendezik. A pont­versenyt és ezzel első ízben a Steinmetz Kupát a pécsiek nyerték. A legtechnikásabb vet- senyzőnek Kovács II. István bi­zonyult és pécsi színekben in­dult kölcsönversenyzőként Pá- kozdi, aki legutóbb nehézsúly­ban magyar bajnokságot nyert. A II. Steinmetz Kupára már nőtt a csapatok száma. Ismét eljöttek a szlovákok és első íz­ben jelentkeztek a borovóiak, akikkel két Balkán-bainok is érkezett. A legérdekesebb ösz- szecsapást nehézsúlyban lát­hatták a nézők, óriási csatát vívott egymással Juhász és Pá- kozdi (mindkettő Zalka). A pontversenyt a Zalka SE nyerte a Kaposvári Dózsa előtt. A Steinmetz SE a harmadik helyet szerezte meg. 1974-ben a selejtezők egy részét Pécsváradon bonyolítot­ták le. A döntőben a Bp. Hon­véd versenyzői szerepeltek a legjobban, ők nyerték a har­madik alkalommal kiírt kupát. A Steinmetz SE ezúttal is har­madik lett. A IV. Steinmetz Kupára, me­lyet november 6—8. között ren­deznek, ismét jelezte részvéte­lét a szlovák válogatott. A szlovákok mellett 11 hazai egyesület nevezte legjobbjait a háromnapos viadalra. A MÖSZ úgy határozott, hogy azok a válogatott versenyzők, akik nem kaptak helyet az angolok el­leni csapatban, elindulnak a pécsi versenyen. A kupán csak I. és II. osztályú versenyzők ve­hetnek részt. A benevezett csa­patok: Vasas, Csepel, Tatabá­nya, Kaposvár, Békéscsaba, Bp. Szorgalmasan készülnek a piros-fehérek versenyzői a háromna­pos viadalra. A kép bal oldalán Kiss Zoltán vezető edző Arató László felvételei Nagy árengedménnyel vásárolhat! 1975. NOVEMBER 15-IG Ameddig a készlet tart! Mikrofon 20% árengedménnyel Polimer orsós magnetofonszalag 20% árengedménnyel Régi ár Új ár Sonata rádió 201 tip. 1030 —- 800,— Mister HIT lemezjátszó 1180 — 1000,— WG—402 stereó HIT lemezjátszó 2000,— 1500,— NZC—130 stereó HIT lemezjátszó 4500,— 3500,— NZC—140 stereó HIT lemezjátszó 5600,— 4500,— MK—42 stereó magnó 6980,— 4890,— MK—43 stereó magnó 4150,— 2750,— MK—43/a stereó magnó 4480,— 3130,— Kaphatók az áruházakban és a műszaki szaküzletekben KFRE^kFDF LMI forgalomba hozza: a Km KERESKEDELMI VALLALAT VÁLLALAT Pécs, Megyeri út 59. Ma: Nemzetközi labdarúgó kupanap Szerdán játsszák a második forduló visszavágó mérkőzéseit valamennyi nemzetközi kupá­ban. A BEK-ben az Újpesti Dó­zsa a Megyeri úton a portugál bajnok Benfica együttesét fo­gadja. Lisszabonban a lila-fe­hérek 5:2 arányban vereséget szenvedtek, így nehéz 90 perc vár rájuk a visszavágón, A Dózsának 3:0-ra vagy 4:1-re kell győznie a továbbjutásért. A KEK-ben a Haladás, az Újpesthez hasonlóan hazai kör­nyezetben lép pályára. A szom­bathelyiek ellenfele a Sturm Graz csapata lesz. Grazban a Haladás 2:0 arányú vereséget szenvedett, de ha megismétlik a Videoton, valamint a Ferenc­város elleni bajnoki mérkőzé­seken nyújtott teljesítményüket, akkor van esélyük arra, hogy ledolgozzák a kétgólos hát­rányt. Az UEFA Kupában szereplő magyar csapatok idegenben lépnek pályára. A Honvédnak . kevés az esélye a Dynamo Dresden ellen, hisz Budapes­ten 2:2 volt az eredmény. A Vasas valamivel kedvezőbb po­zícióból várhatja a Sporting Lisszabon elleni visszavágót, mivel a Népstadionban a piros­kékek győztek 3:1 arányban. A KK-ban is lesz forduló, o sikeresen bemutatkozó Ferenc­város Innsbruckban lép pá­lyára. Biztos magyar ökölvívó-győzelem Magyarország—Anglia 14:8 Miskolcon, a városi sport- csarnokban kedden telt ház fogadta a megnyitóra felsora­kozott versenyzőket az angol— magyar nemzetek közötti ököl­vívó találkozó előtt. Különö­sen meleg ünneplésben része­sítették Papp Lászlót, a ma­gyar csapat edzőjét. Ezután került sor a találkozókra. Magyarország—Anglia 14:8. Részletes eredmények: (elöl a magyarok) 48 kg: Gedó ellen Dawson-t leléptették. 51 kg: Orbán p. v. Magri ellen. 54 kg: Jakab p. gy. Phillip ellen. 60 kg: Botos p. gy. Gwilliam ellen. 63.5 kg: Nagy J. p. gy. Mckenzie ellen. 63.5 kg: Harmat p. gy. Zerachi ellen. 67 kg: Danyi p. v. Kelly ellen. 71 kg: Rapcsák p. gy. Dawies ellen. 75 kg: Dudás kiütéssel nyert Odwell ellen. 81 kg: Bohus p. v. Waldron ellen. 81 kg-on felül: Jakab p. V. Crosby ellen. KÉZILABDA. Pécsújhegyen játszották az országos közép- iskolás kézilabda kupamérkő­zések megyei döntőjét. A tor­na végeredménye. Férfi csapa­tok: 1. Vegyigépészeti Szakkö­zépiskola, 2. Leőwey Klára Gim­názium, 3. Nagy Lajos Gimná­zium, 4. Széchenyi Gimnázium. Női csapatok: 1. Leőwey Klá­ra Gimnázium, 2. Komarov Gimnázium, 3. Közgazdasági Technikum, 4. Nagy Lajos Gim­názium. BIRKÓZÁS. A XI. téli úttörő olimpia megyei birkózó verse­nyén 22 fiatal találkozott. A ver­seny első két helyezettje nyert jogot a Szigetváron december 13-án, 14-én sorrakerülő terü­leti döntőre. A megyei döntő győztesei: 35 kg.: Módos Csa­ba Szigetvár 1. sz. iskola, 38 kg.: Kupusz Mátyás Szigetvár 1. sz. iskola, 41 kg.: Péter Jó­zsef Pécs, Fehérhegy, 45 kg.: Kaszás István Szigetvár 1. sz. iskola, 49 kg: Kovács Zoltán Szigetvár 1. sz.-iskola, 53 kg.: Somogyvári Sándor Nagydob- sza, 58 kg.: Orsós István Pécs, Gyárváros. Járási labdarúgó-bajnokság PÉCSI JÁRÁS: I. osztály: Boda—Bükkösd 3:4, Pel- lérd—Nagypall 1:0, Egerág—Újpetre 2:1, Hidas—Görcsöny 1:2. SIKLÓSI JÁRÁS: I. osztály: Károlymajor—Baranyn- hidvég 3:0, Drávaszabolcs—Püspök- boly 3:0, Kémes—Kásád 1:1, Diós- viszló—Nagyharsány 1 :0, Bogád- mindszent—Kovácshida 6:0, Egyhá- zasharaszti—Magyarbóly 0:3, Vil­lány—Mórok 2:1. A testnevelés és sport albizottság ülése ülést tartott a Baranya me­gyei Tanács Testnevelés és Sport albizottsága. Dr. Ambrus Lászlóné vezetésével megtár­gyalták a megye falusi testne­velés és sportmozgalmának helyzetét és fejlesztési felada­tát, Az ötéves terv során a köz- igazgatási székhelyeknek és a termelőszövetkezeti központok­nak megfelelően központi sportegyesületek alakulnak vi­déken, melyek sportcsoportokat működtetnek. Elfogadta a bi­zottság a sporthivatal tájékoz­tatóját az egyetemi és főisko­lai csúcsegyesület megalakítá­sáról, és a sporthivatal intéz­kedési tervét a labdarúgás fej­lesztésére hozott állásfoglalás feladatairól. Mai sportműsor Kézilabda. MNK mérkőzés: PMSC-Bakony Vegyész női csa. patok, Pécsújhegy, 14.30. SZIGETVÁRI JÁRÁS: I. osztály: Ibafa—Mozsgó 3:1, Cser­tő—Somogyapáti I. 0:6, Kétújfolu— Nagypeterd 6:2, Merenye—Görös­gal 0:3, Kishárságy—Nagydobsza 2:0, Hóból—Tótszentgyörgy elmaradt. SÁSDI JÁRÁS: I. osztáy: Egyházaskozár—Geré- nyes 4:2, Felsőmindszelnt—Magyar- egregy 0:0, Bikái—Liget 2:1, Szalat- nak—Hegyhátmaróc 3:1, Felsőeger- szeg—Köblény 0:3, Gödre—Mekényes 1:2. MOHÁCSI JÁRÁS: I. osztály: Himesháza—Geresdlak 1:3, Székelyszabar—Sátorhely 1:3, Homorúd—Töttös 1:1, Nagynyárád— Somberek 0:4, Lánycsók—Újmohács 2:0, Dunafalva—Kölked 1:2, Bár— Szajk 1:1. Dunántúlt napló Az MSZMP Baranya megye. Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunyadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: .2-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054

Next

/
Thumbnails
Contents