Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)
1975-11-16 / 314. szám
Labdarúgó NB I. Nyolc mérkőzésen huszonnégy i Az NB I. tizenharmadik fordulójában a Ferencváros Diósgyőrben Martos kiállítása miatt sokáig tíz emberrel játszott, de így is döntetlent harcolt ki. A Vasas játékosai a legjobb helyzetekben is hibáztak az MTK VM elleni mérkőzésen, a találkozót az MTK VM nyerte. Szombathelyen nem sok hiányzott a Tatabánya pontszerzéséhez, a Békéscsaba megérdemelten nyert a SZEOL ellen, Kaposváron fölényes, nagyarányú győzelemnek örülhettek a Csepel elleni mérkőzésen a szurkolók. Déri bravúrjai sem segítettek a ZTE-nek, az Újpest biztosan győzött. A salgótarjániak Kispesten nem álltak be védekezni, a Honvéd második félidei jobb játékával nyert. Bp. Honvéd—Salgótarjáni Bányász 5:2 (2:1). Kispest, 5000 néző, v.: Petri. Góllövők: Weim- per (3), Morgás (2), illetve Marcsok (2, egyet 11-esből). Újpest—2TE 3:0 (2:0). Újpest, 2000 néző, v.: Jaczina. Góllövők: Horváth, Nagy L. és Tóth A. (11-esből). MTK VM—Vasas 2:1 (1:1). Hungária út, 4000 néző, v,: Bana. Góllövő: Kunszt, Kiss, illetve Izsó. Videoton—Rába ETO 2:0 (1:0), Győr, 3000 néző, v.: Hámori. Góllövő: Wollek, Nagyit. Haladás—Tatabánya 1:0 (0:0). Szombathely, 5000 néző, v.: Lauber. Góllövő: Hau- zer. Békéscsabai Előre Spartacus —SZEOL 1:0 (0:0). Békéscsaba, 10 000 néző, v.: Tompa. Góllövő; Paróczai (49. p.) Diósgyőr—Ferencváros 0:0. Diósgyőr, 25 000 néző, -v.: Nagy B. Kaposvári Rákóczi—Csepel 5:2 (3:1). Kaposvár, 10 000 néző, v.: Somlai. Góllövők: Bur- csa (2), Varga (2), Kanyar, illetve Gulyás, Varga. A BAJNOKSÁG ALLASA: Mai sportműsor Labdarúgás. NB II. mérkőzések: Komlói Bányász—Szekszárdi Dózsa, Komló, 13.00. MÁV DAC—PMSC. Győr, 13.00. NB III. mérkőzések: Dombóvári Spartacus—Mázaszásovári Bányász. Dombóvár, 13.00. PVSK—Pécsi BTC, PVSK-pálya, 13.00. Véménd—Lőrinci Fonó, Véménd, 13.00. Megyei I. osztályú mérkőzések: Boly—Pogány, Boly, 13.00. Sásd—Mágocs, Sásd, 13.00. Porcelán—Beremend, Porcelángyárpálya, 10.00. Steinmetz SE—Vasasi Bányász. Postás-pálya. 11.00. PEAC —István-akna, Ifjúsági Stadion, 13.00. Mohács—Gázmű, Mohács, 13.00. Szigetvár—Kinizsi, Szigetvár, 13.00*. Sellye—Kesztyűgyár, Sellye, 13.00. Országos ifjúsági bajnokság. Mecsek-csoport. Mázaszászvári Bányász—Véménd, Mázaszászvár, 10.30. PVSK—Nagykanizsa, PVSK- pálya, 11.30. Komló—Kaposvári Rákóczi, Komló, 11.00. Sportiskola— Dombóvári Spartacus, Kovácstelep. 11.30. Röplabda. Országos ifjúsági kupa elődöntő a PEAC női csapata részvételével. Szeged, 8.30. Asztalitenisz. A megyei II., III. osztályú egyéni bajnokság második napja. PMSC Tüzér utcai terme, 8.00. Kosárlabda. NB II. mérkőzések: MAFC—Pécsi Tanárképző Főiskola, női csapatok, Budapest. 11.00. Szombathely—Szigetvár, női csapatok, Szombathely, 10.00. Ökölvívás. A serdülők országos vidékbajnokságának döntői pécsi, komlói ökölvívók részvételével. Baja, 9.30. Teke. NB II. mérkőzés: PMSC— Dorog, férficsapatok, PMSC-csar- nok, 9.00. Természetjárás. November 7. Ku- pa-túraverseny. Rajt: 9.00 óra. Büdöskúti turistaház. Tájékozódási futás. A PVSK Wolf József emlékversenye. Remeterét, 10. A Szekszárdi ellen javíthat a Komló Sikeres mérkőzés sorozata szakadt meg Budapesten a BVSC elleni mérkőzésen a Komlói Bányásznak. A 4:0 arányú vereségre nem számítottak a komlóiak. Vasárnap a Szekszárdi Dózsa ellen javíthatnak a bányász játékosok. — Legbiztosabb csapatrészünk a védelem is bizonytalankodott a BVSC ellen — mondotta Csaba Gábor, a Komlói Bányász edzője. Vasárnap a Szekszárd ellen nemcsak a védelemnek, de a támadóknak is sokkal jobban kell játszani, ha sikeresen akarunk szerepelni. Remélem, ha a fiúk megemberelik magukat és lelkes, fegyelmezett játékkal nem okoznak csalódást szurkolóinknak. Kovács, aki a BVSC elleni mérkőzésen sem szerepelhetett sérülése miatt, a héten már edzett, de csak közvetlenül a mérkőzés előtt dől el, vállalni tudja-e a játékot. A PMSC labdarúgói legutóbb a Várpalotai Bányász elleni találkozón javuló játékkal nyertek. Vasárnap Győrben is jó játékot és jó eredményt várnak a csapattól a pécsiek. — Nem lesz könnyű dolgunk Győrben — mondotta Garami József, a PMSC edzője, a hazaiak feljövőben vannak, az egyik pont megszerzésével mór elégedett lennék, de ez nem jelenti azt, hogy eleve lemondunk a két pont kiharcolásáról. Bólint mellett a héten Kat- zirz, Kincses, Kiss L., Kiss S. is sérüléssel bajlódott. Tapasztira, Tóthra és Lutzra szolgálati elfoglaltságuk miatt nem számíthat az edző. Az összeállítást illetően gondjai vannak a PMSC edzőjének. Az már bizA MÁV DAC vendége lesz a PMSC PVSK—BTC pécsi rangadó az NB 111-ban tos, hogy Kiss S. nem játszik Győrben, Katzirz, Kincses és Kiss L. játékára azonban számít Garami József. A PMSC csapatösszeállítása: KatzirzIványi, Maurer, Englóner, Kincses-Dárdai L., Dárdai P., Lő- rincz-Kardos, Kiss L., Jónás. A labdarúgó NB lll-ban vasárnap pécsi rangadó lesz, A két szomszédvár a PVSK és o BTC találkozó. A két csapat edzője bizakodik. Lendvai Miklós (PVSK): — A fiúk legutóbb Budapesten az Építők ellen javuló játékot mutattak, de csak döntetlent értünk el. A BTC ellen győzni szeretnénk, összeállításunk egy helyen változik. Tóth felépült sérüléséből, elfoglaja helyét a balszélen. Horváth László (BTC):- A mérkőzés esélyese kétségtelenül a PVSK, ez azonban nem jelenti azt, hogy lemondunk a jó eredmény kiharcolásáról. A döntetlen is már sikert jelentene számunkra. A legutóbb a Dombóvár elleni győztes csapatban szerepelt játéko. sokra számítok. A Véménd otthonában növelheti pontjainak számát a Lőrinci Fonó ellen. A Mázaszászvári Bányász sem esélytelen Dombóváron. Kosárlabda Egy győzelem, egy vereség PVSK—Székesfehérvári Építők 83:81 (44:43). NB I. férfi mérkőzés. Vasutas Tornacsarnok. 400 néző. V.: Dékey, Újvári. A Világ sportja HALLE: a női nemzetközi sakkverseny 8. fordulójában a Kiüss (NDK) — Sínka játszma döntetlenül végződött. A versenyben Lewitina (szovjet és Hofmann NDK) vezet 5.5 ponttal Sinka holtversenyben a 8. 3.5 ponttal. VRACA: a sakkvilágbajnok-jelölti verseny a c-zónájának utolsó fordulójában o magyar Sax döntetlenül játszott a román Gheorghiu-val és ez csak arra volt elegendő, hogy holtversenyben a 3—5. helyen végezzen, tehát nem juthatott tovább. NEW YORK: a Madison Square Gardenban 10 000 néző előtt rendezték meg az Egyesült Államok—Szovjetunió ökölvívó viadalt, — nehézsúlyú versenyzők között. Az amerikai együttes 12:8 arányban győzött. A szovjet ökölvívók újabb mérkőzésére november 19-én Cincinnatiban kerül sor. Hetenként egy este a labdarúgásért Kitüntetett társadalmi aktíva Újsághír: A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 58. évfordulója alkalmából a testnevelés és sport területén végzett kiemelkedő munkájáért a Testnevelés és Sport Érdemes Dolgozója kitüntetést kapta dr. Leposa László, a Baranya megyei Labdarúgó Szövetség elnökségének tagja, az 1-es számú fegyelmi bizottság elnöke. 1976-BAN VÉGZŐ FIATALOK, jelentkezzetek szakmunkástanulónak a Ganz-MÁVAG-ba! A tanulmányi ösztöndíjon felül, szerződéskötés esetén társadalmi ösztöndíjat is fizet a vállalat: havi 500— 400—250 forintot. Keresünk kovács, öntő, forgácsoló« hegesztő, lakatos, felvonószerelő és villanyszerelő tanulókat. Legjobb szakmunkásaink a világ különböző országaiban dolgozhatnak, saját szervizeinkben. A vidékieknek kollégiumi elhelyezésről, szakmunkás- vizsga után pedig szállásról gondoskodunk. Kulturális, szociális létesítményeink országosan ismertek, a sportolási lehetőséget biztosítjuk. GYERTEK SZAKMUNKÁSTANULÓNAK A GANZ-MAVAGBA! Jelentkezés: a Ganz-MAVAG oktatási osztályán: BUDAPEST Vili., KÖBANYAI U. 37. SZÁM Minden héten egy estét a Labdarúgó Szövetségben tölt, immár 20 éve. Ezen az estén a labdarúgó pályákon előforduló fegyelmezetlenségek kerülnek terítékre. A fegyelmi tárgyalások mellett az elnökségi ülések résztvevője is. Mindezt társadalmi munkában, sport- szeretetből végzi. Igaz, a sporttal való kapcsolat a két évtizednél is régebbre nyúlik vissza, így érthető a sportsze- retete. Úszott, vízilabdázott, volt labdarúgó és ökölvívó. Mind a négy sportágban ért el figyelemre méltó eredményeket. Úszásban és vízilabdában vasutas válogatott volt, labdarúgásban NB lll-as szintig jutott. A legnagyobb sikert ökölvívásban érte el, főiskolás bajnokságot nyert. Két bátyja is neves ökölvívó volt, később edzőként vívtak ki nevet maguknak Szekszárdon. A Megyei Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottságába 1955- ben került. Dr. Fülöp István ügyész kollégája akkor már ott tevékenykedett, ő hívta dr. Leposa Lászlót a szövetségbe. A városi ifjúsági csapatok fegyelmi ügyeit intézték és nem gondolta, hogy ez a kapcsolat a szövetséggel ilyen hosz- szútávú lesz. Később kialakultak a külön böző számú fegyelmi bizottsá gok és pontosan meghatároz ták, milyen bajnoki osztály me lyik bizottságához tartozik. Dr, Leposa László az 1-es számú bizottság elnöke lett, munka társai Vida Attila, Benke Vil mos. — Szerencsés összetétel — mondja — régóta együtt dolgozunk. Az 1-es számú bizottsághoz tartozott régebben a délnyugati NB III. Az átszervezés után az NB-s tartalék és ifjúsági csapatokat kaptuk. A kiállított játékosok, valamint a nézőtéri rendbontások ügyében mi hozunk döntéseket, ha játékvezetővel vagy edzővel van probléma, akkor az ügyét átadjuk döntésre az illetékes testületnek. Mielőtt döntést hozunk, igyekszünk alaposan megismerni a kiállított játékos körülményeit. Mert nem mindegy, hogy a szabálytalanságot milyen állapotban követte el. Lehetséges, hogy azonos fegyelmezetlenségnél az egyik játékos eltiltása nagyobb lesz, mint a másiké. A bizottságunk alapelve: mérlegeljük a körülményeket. A fegyelmi bizottságban eltöltött két évtized alatt számos érdekes esettel találkozott. A legbonyolultabb ügyek a játékvezetővel szemben elkövetett fegyelmezetlenségek. A szabály az, ha a játékvezetőnek 8 napon túl gyógyuló sérülése van, akkor a fegyelmi bizottság hivatalból kéri az illetékes szerveket eljárás indítására. Dr. Leposa László működése alatt előfordult már hasonló eset, még a régi NB lll-ban, Baján. Egy alkalommal pedig garázdaság címén kellett feljelentést tenni egy néző ellen a mohácsi járásban. Ezt a nézőt a bíróság szabadságvesztésre ítélte. Most az NB-s ifjúságiakkal foglalkozik. Vajon a fiatal labdarúgók milyen szabálytalanságokat követnek el? — Az ifjúságiaknál legtöbb a játékvezetővel szembeni tiszteletlen- magatartás miatti kiállítás. Sajnos az idei statisztika rosszabb az előző évinél. 1974. őszén a Mecsek csoportban 15 kiállítás volt, most öt fordulóval a szezon befejezése előtt már 22-nél tartunk. Ebben szerintem közrejátszik az is, hogy a játékosoknak a kiállítás után nem kell megjelenniük a fegyelmi tárgyaláson. Ez a szabály a közelmúltban látott napvilágot, de sajnos, nem a legszerencsésebb. Az új forma szerint nem nagyon izgatja vezetőt, edzőt, játékost a kiállítás. Pedig a bizottság előtti beszélgetéssel is megelőztünk számos fegyelmezetlenséget. A kiállítások számának meghatározója az is, hogy az egyesületekben mennyire törődnek a neveléssel. E téren még javulni kell. Lázár Lajos pontatlanul dobó PVSK nehezen szerezte meg a győzelmet, a lelkes vendégcsapat ellen. Legjobb dobók: Pálvölgyi (22), Rab J. (17), Varasdi (10), illetve Nagy (29), dr. Kisteleki (20). Bp. Spartacus—PVSK 85:50 (50:25). NB I. női mérkőzés. Vasutas Tornacsarnok, 400 néző. V.: Szécsy, Bánsági. A tartalékoson felálló pécsi csapat egy pillanatig sem tudta kétségessé tenni a fővárosiak győzelmét. Legjobb dobók: Kiss L. (24), Fehérné (19), illetve Verbőcziné (12), Szabóné (10). Magyar nemzetközi asztaliteniszbajnokság Szegeden szombaton változatlanul élénk érdeklődés mellett folytatták a magyar nemzetközi asztalitenisz- bajnokságot. A második napon at férfi és női egyes és páros résztvevői álltak az asztalhoz, s az első forduló általában esélyes győzelmeket hoztak, sok 3:0-as eredménynyel. Egy-két versenyzőnek azonban meg kellett küzdeni a továbbjutásért, köztük a magyaroknak is. Érdekesebb eredmények, férfi dgyes, a 32-be jutásért: Johansson (svéd)—Beleznay 3:0, Jurcsics (jugoszláv)—Molnár 3:2, Kunz (csehszlovák)—Kocsis I. 3:0, Fhgheorghe (román)— Marossfy 3:2, Secretin (francia)—Frank B. 3:0, Malek—Harangi 3:1, Leiss (ny.-német) — Bánkúti 3:0. 16-ba jutásért: Rózsás—Ries (NDK) 3:0, Kunz—- Takács 3:0, Lucsics (jugoszláv) — Tímár 3:2, Secretin—Dvoracek (csehszlovák) 3:1, Orlovski—Asztalos 3:0, Klampár—Stellwag (ny.-német) 3:2, Bengtsson (svéd) — Bénák 3:0. Női egyes, a 32-be jutásért: Silhanova (csehszlovák)—Molnár 3:0, Szabó—Domonkos (kanadai) 3:0, Ruzsenszky—Mihut (román) 3:0, Hernádi—Stephan (NDK) 3:1, Iváská —Strömvall (svéd) 3:2, Kuchár—Angelova (bolgár) 3:0. 16-ba jutásért: Heilman (svéd)—Csík 3:0, Ham- mersley (angol)—Ruzsenszky 3:0. Dunántúli nanlo Az MSZMP Baranya megyei Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunvadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10, Tel.: 13-177, 13-696, Telex: 12-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 Varasdit senki sem akadályozza, biztosan dobja a labdát a vendégek kosarába. Fotó: Arató László