Dunántúli napló, 1975. november (32. évfolyam, 300-328. szám)

1975-11-16 / 314. szám

e Dunántúlt napló 1975. november 16., vasárnap előtt láttam meg a napvilá­got, ráadásul leánygyermek­ként . . . Mivel nem tudom eltépni az összegubancoló­dott szálakat, amelyek nem­zedékem nyavalyáihoz fűz­nek, nekiálltam felgombolyí­tani őket. Remélem, hogy ez a lassan növekvő gomolyog nemcsak saját zűrzavaraimat segít csökkenteni." E „zűrza­varokat" Hallama Erzsébet .Ács Ferenc, harmincötéves tudományos kutató alakjában testesíti meg. Maga a re- génybefi „történet" csapán annyi, hogy Ács Ferenc autó­jába ül, hogy ellátogasson kedves öreg professzora sír­jához. aki pár napja halt meg. Az utazás néhány óráig tart csak, de Ács Ferenc „bejsö időbeli" utazása an­nál hosszabb: vissza a múlt­ba, gyerek-, kamasz, és ifjú­korába, hogy onnan vissza­tekintve felnőttkora embert próbáló kérdéseivel, problé­máival vesse össze felrajzó emlékeit. E „visszautazás" az emlékezés logikája szerinti s a képek, jelenetek egymásba játszatásakor itt kamatozik a megszerzett írói tudás. A jelenetek észrevétlen tűnnek át egymásba: nem érezni szerkesztésbeli döccenőket. Hallama Erzsébet regénye lé­lektanilag attól hiteles, hogy az egyesszóm első személy­ben elmondott szöveget az olvasó valóban Ács Ferenc­nek tulajdonítja, azaz: az írónő teljesen azonosul férfi főhőse lelkivilágával. Hadd utaljak a regény hangnemé­re: semmi nőies lágyság, el- érzékenyülés, a hang férfia­son kemény. Mint ahogy azok a problémák is, amelyek Ács Ferencet foglalkoztatják, erőt és tartást kívánók. Dehát melyek ezek? A be­illeszkedés nehézsége a mun­kahelyen, a munkamorál tisz­taságának megőrzése, önma­gunk föl nem adása, meg nem alkuvás, a kompromisz- szumok elutasítása, kötődés a társadalomhoz, jelenhez úgy, hogy múltunkat nem tagad­juk meg, barátok, társak el­vesztése, új kapcsolatok te­remtésének szövevényes útja — hogy kapásból említsünk néhányat. Csak hogy ezek már hányszor és hányféleképp íródtak meg regényekben, novellákban! — vethetné el- fene bárki, jogosan. Ám Hallama Erzsébet egy har- míncötéves tudományos kuta­tón, tehát a harminc-negy­ven év közötti értelmiségiek egyik típusán keresztül fogal­mazza meg ezeket s általa tudósít e réteg közérzetéről. Az általános problémák sa­játos színezetet nyernek, más­képp szólva: e regényben egy olyan entellektüel réte­get ábrázol az író, amelynek jellegzetes problémaköre van. Minden író egyéni hangját stílusa jelenti, ez írásművé­szetének „vízjele". Hallama Erzsébet kisregényének érté­keihez tartoznak egyebek kö­zött az életszerű párbeszé­dek, érzékletes, hangulatos leírások is. Megmaradnak az olvasó emlékezetében pél­dául az ilyenek: „Itt volt az ősz, a levegőben ökörnyál és bánat úszott, a feleségem arcán is sárga foltok ütköz­tek ki és a szeméből makacs közöny sütött. Ez már az a titokzatos dac volt, amivel a kiszáradt földek megőrzik magukat addig, míg végre elered a jótékony eső... A terhes asszonyok elszánt nyu­galma volt, amivel a napok és hetek lassú pergését tű­rik, csakis befelé figyelve, konokul elzárkózva . . ." Vagy egy másik: „Mély és gazdag csönd fogott körül. Tartottam a tenyeremet a kövön, hűvös volt, de tapintása mégis élet­teli . . . erő áradt a tenyerem­be, szívta a bőröm a kő ere­jét, mint a szomjas föld. Ta­lán akik odalent porladtak, azokból sugárzott a nyuga­lom .. . Talán magából a kő­ből, amelyet egyszer, vala­mikor, emberi kezek forgattak ki a hegyből, véstek-kalapál- tak ilyen tömzsivé, szív alakú­vá, göcsörtös-simává . . ." Végezetül: az Üvegvár elő­legezés és készülődés lenne egy hosszabb lélegzetű re­gényre? A recenzens hajlik erre a feltételezésre és szurkol az írónőnek. Arató Károly A Gerencsér Sebestyén fazekaspályázat kiállításán Butellák, kanták, boka Ivók, szil kék... A Nílus iszapjában tizenhá­romezer éves égetett anyagtáb- lókat találtak, amelyeken az egyiptomiak csillagászati és matematikai ismereteiket rögzí­tették. A kerámia szó, - az egyik etimológiai bizonyítás szerint — az ógörög nyelvben eredetileg agyagból készült ivókürtöt jelentett, s csak ké­sőbb használták minden ége­tett agyagáru elnevezésére. A kerámia tehát valószínű egy­idős az emberi kultúrával, de minden kultúrában funkcionális feladatot látott el. A kerámia-tárgyakon — a történelem során — mindenkor a funkció határozta meg a for­majegyeket. Az agyagáru min­dig célszerűen volt szép/ A modern kerámikus művé­szek egy része szakított a ha­gyományos formákkal. Terem­tett formajegyeikhez próbálnak funkciót keresni. Ez az erősza­kolt fordítottság eredményezte, hogy annyi neves művész mun­káját tartottuk üresnek az utób­bi Kerámia Biennálén. A fazekas hagyományokat ápoló kerámiaművesség orszá­gos seregszemléje a Gerencsér Sebestyén pályázat, amelyet most hatodszor írtak ki, s a pályázat termékeit a siklósi várban láthatjuk jövő év má­jusáig. Itt a funkció teremtette formák élnek tovább, még ak­kor is, ha ma már jobbára csak dísztárgynak tekintjük a fazekasárut. így aztán a kö­zönség szemében mindenkép­pen a fazekaskiállítás arat tet­szést a Kerámia Biennáléval szemben. Az összehasonlításra ez is feljogosít, hogy a népi kerá­miát sohasem a nép, hanem mindig a mesterek készítették. Ellentétben a népi szőttessel, a nép csak használta e kerá­miákat. Ezért hívjuk pl. össze­foglaló névvel sárközi kerá­miának a dél-dunántúli műhe­lyekben készült cserépárut, — mert bár Siklós vagy Mohács — nincs a Sárközben, de az ott élő módosabb parasztok jelen­tették e műhelyek legnagyobb felvevő piacát. A pályázat résztvevői között ott találjuk a régi fazekas di­nasztiák - Mónus, Czugh, Csi­szár, Teimei, a karcagi Szabó családok — tagjait, a családi hagyományok utolsó képviselőit (Sáfrány G„ ilj. Fazekas, ilj. Rusói, ilj. Varga), és az ipar- művészeti főiskolán tanult ipar­művészeket (Kun Évo, Szabó Kinga), Potenciálisan a legje­lentősebb ígéretnek azonban az Verdi műveltségi verseny Az 1975—76-os tanévben is­mét műveltségi versenyt hirdet az ország valamennyi közép­iskolája számára (a zenei szak- középiskolák kivételével) a Ma­gyar Rádió és az Oktatási Mi­nisztérium. A vetélkedő témája ezúttal Verdi és kora, Verdi élete, művei, ezek kisugárzása az európai zenei életre, hatá­suk és helyük a század remek­művei között. Az idei verseny ezúttal az irodalmi vonatkozá­sok feltárásával bővül. Az 1976 mórciusában-áprili- sóban sorra kerülő verseny há­romtagú csapatait iskoláik ze­nekedvelő diákjai értékesen tá­mogathatják azzal, hogy az adás számára o verseny témáihoz áttételesen kapcsolódó tízper­ces önálló műsort készítenek. E műsorok - amelyeket a zsűri szintén pontozni fog - remél­hetőleg ismét fölélénkítik oz iskolák • zenei és irodalmi éle­tét. Az írásbeli válogató legjobb 16 iskolájának három-három­tagú csapata vesz részt ez 1976 márciusában kezdődő, tíz egyenes adásból álló páros ver­senyen. Az első vetélkedőt már­cius 14-én, az utolsót április .. 12-én sugározzák. Ekkor kerül sor a díjak ünnepélyes át­adására is. a fiatal évjáratú nemzedék tű­nik, omelynek tagjai mester­ségül választották a korong- művességet, akiknek még meg­van a lehetőségük arra, hogy belenőjenek és egyéniségükkel gazdagítsák a szakmát. A kiállítás kérdőjelei a kö­vetkezőkből adódnak: Neves népművészeink kevés­nek érzik az őrzött hagyományt. Gazdagabbat, díszesebbet akarnak produkálni. Már a múlt században elkülönült o használati eszköznek tartott egyszerűbb díszítésű és a dísz­tárgynak vagy ünnepi készlet­nek tekintett cicomásabb áru. Most ezt az igényesebb díszí­tést érzik kevésnek, s túlcfeko- rólják a nemes formákat. E munkák kétség kívül szépek, tetszést aratnak, de olyanok, mint egy agyonékszerezett szép nő - nem tudnak igazán közel kerülni az emberhez. Elvesztik intimitásukat. Népi iparművészeink viszont biztosra mennek. Nem fecsére­lik kísérletezésre az időt. Mú­zeumi tárgyakat másolnak. Ezek vitán felül gyönyörűek. Haszná­lati cikk-ként is parádésak len­nének bármelyik luxuslakásban. Komoly nosztalgiákat keltenek a menzákon felnőtt, üzemi konyhák műanyag tálkáiból ét­kező modern emberben. Csak. . . csak nagyrészt mű­tárgy jellegűek. Nincs az az elvetemült háziasszony, aki ké­pes lenne tésztát szűrni Kása Klóra mélytűzű zöldmázas tész­taszűrőjében. S ki kormozná be tűzzel a guszta háromlábú, nye­les lábasokat? Mégis, úgy hiszem, nagysze­rű irányzat, amit a Mezőtúri Agyagipari Szövetkezet kollek­tívája képvisel. Az ő munkáik (Busi, Gonda, Kása, Kun, Sza­bó István, Veress, ilj. Varga, s nyolc évig ide tartozott Szabó Kinga is!) tulaidonképpen a használati és dísztárgy között teremtett szintézis eredményei. Konyhaeszközökben, fűszer- és liszt-tartókban gondolkodnak, tárolásra is alkalmas nagy edé­nyekben. Neonépi edényeiknek közvetlen használati funkciója is lehet. Egyaránt mentesek a modernkedéstől s a vulgarizá­lódástól. A díjak azt bizonyítják, hogy a zsűri is hasonlóképp véleke­dik. Egyetlen meglepetése van a jelenlegi kiállításnak: Dugár János, Kecskemétről. Karcolt, bepecsételt díszítésű, feketére égetett edényei mellett ugyan­ilyen technikával és stílusban készült gyermekjátékokkal tűnt ki. Fütyülő lovacskája, bikája, malackája, s hasonlóként fü­tyülő vizesbögréje betöltik mind­azt, amiért a Gerencsér pályá­zatot kitalálták. Nemcsak ha­gyományokat folytat, de to­vábbépít, — megkeresi a népi stílusú kerámia helyét a mai társadalomban.^ Soha ízlése­sebb, kedvesebb gyermekjáté­kot ne adjunk közre! Dugár második díjat kapott. Igaz, fia­tal nagyon, s jószerével ezt sem tudjuk kicsoda? (A Mónus család műhelyében tanult, ma önálló.) De a Gerencsér Se­bestyén emlékdíj ez évben ta­lán őt illette volna. Bizonyos jelek arra enged­nek következtetni, hogy jó mű­hely van kialakujóban Szek- szárdon. Bíró Annamária, Csúcs Endre, Fusz György, Jaszeno- vics Géza, Teszler Ella és Vin- cze József biztató ígéretek. To­lón csak Jaszenovics hajlamos a túldíszítésre. Fusz és Teszler a siklósi hagyományok folyta­tói is lehetnének, de ehhez gyűdi fehéc és vásárosdombói vörös agyagot kellene használniuk; az azonos kemencehőfok mel­lett ez is feltétele, hogy Ge­rencsér mele^'ényű, lilába játszó, barna tónusú alapmá­zát kihozhassák. Bükkösdi László A bronz és a tűzzománc randevúja Asszonyi Tamás és Jávor Piroska tárlata „Sculptor univerzális, Asszo­nyi Tamás". A különös névjegy- kártya, ami e szöveget tartal­mazza ezúttal nem papírból készült. Kis, köralakú kétolda­las bronzérme, a művész ne­vével és címével. Asszonyi Ta­más és Jávor Piroska szent­endrei művészházaspár közös tárlatát nyitotta meg a napok­ban Csorba Tivadar, a Városi Tanács művelődésügyi osztály- vezetője a Ságvári Endre Mű­velődési Ház klubjában. Asszonyi Tamás, Munkácsy- díjas, a mai magyar érernmü- vészet egyik élvonalbeli mű­vésze, számos díjnyertes pálya­mű alkotója. Az érem sajátos plasztikai műfaj, egyszerű zárt formákat, tömörséget igényel. Asszonyi Tamás érmei kislép- téküségükben is monumentáli­sak, a formai sűrítés helyenként drámai erőt hordoz. Forradalmi motívumai különös plasztikai képletek. Két alapelem ötvö­zetéből építi fel a művész a már gondolati szintézist hordo­zó motívumot. E gondolati épít­kezéssel mintegy azonos hul­lámhosszra hangolja a nézőt művészi intenciójának befogud- tatása céljából. A kontaktus­teremtés fokozására érdekes, illusztratív sorozatban mutatja be a művész a bronzöntés klasszikus technikáját: a mintá­zás, az öntés, a cizellálás és a patinázás folyamatát. Asz- szonyi Tamás érméin funkcio­nális szerepet kap a tipográfia. A betű itt plasztikai motívum­má válik és beépül az érem szerkezeti rendjébe, vagy ön­álló betűkompozíciót alkot. A tipográfián túl a felülethatás differenciáltságát a rusztikus és a sima formák kapcsolódá­sa, az archaizáló zöld-patiná- zás fokozza. Szépen illeszked­nek a puritán zárt formák egy­ségébe a rajzos, lírai voncl- vezetésű templommotívumok. Jávor Piroska kisméretű tűz­zománcai szűk témakörben moz­gó, dekoratív hatású figurális kompozíciók. A művész egy végsőkig leegyszerűsített motí­vum ismétléséből sajátos rit­musképletet formál. A színfol­tokból épített kompozíciókban jól érvényesül a formák belső rendje, szerkezeti tisztasága. A lágy vonalvezetés, a részletek finomsága, az erős dekorativi- tás ellenére is intim lrrát köl­csönöz a műveknek. Nem a szertelen formajáték, hanem a derűs harmónia, a szigorú al­kotói fegyelem érvényesül. A művész a műfaji technika — adta lehetőségek teljes kiakná­zására törekszik. A csili jgó zománcfestékben rejlő számos lehetőséggel (festés, fújás, pon­tozás, karcolás stb.), a fedé­sekkel, áthatásokkal, a fátyo­los lazúrozással a hangulatok színes skáláját szólaltatja meg. A tűzzománcok mellett négy színes qrafikai lap egészíti ki Jávor Piroska képanyaqát. A kollázs-technikával megoldott színes kompozíciók formai rend­szerükben mintegy folytatását képezik a zománcképek gondo­latmenetének. Proksza László (iUSiiiliM NSZK ZENEKAR. Az Orszá­gos Filharmónia dramaturgiája a nyugatnémet Boden-See vá­ros filharmonikus zenekarával tárgyalt s meghívta, hogy a jövő hangversenyévadban ad­jon egy koncertet Pécsett, Su­lyok Tamás vezényletével. TV-JATEK. Juhász István Ha­tol Író darabjából rendez új televízió játékot Karinthy Már­ton. NYITOTT KÖNYV. A televí­zió Nyitott könyv című soroza­tának legközelebbi műsorára két pécsi színművészt kértek ki: ifjú Kőmíves Sándort és Falu- dy Lászlót. BECS. A Mecsek Fúvósötös legutóbbi ausztriai útján az osztrák rádió felvételt készített az együttes műsorából. Ennek egy részét a bécsi rádió kö­zölte, másik részét pedig szil­veszteri adásában sugározza majd. TOCSOKZENE. Vórodi Hédi. Bánffy György és Bitskey Ti­bor színművészek adnak iro­dalmi estet Szabó Lőrinc ver­seiből Tücsökzene címmel, no­vember 20-án, este a meszesi József Attila Művelődési Ház­bon. (Képünkön Vóradi Hédi.) nők gyűjteménye, az Odaát Arizonában. S idén a Szép- irodalmi Könyvkiadó regény­pályázatán díjat nyert és a Magyar Nemzetben folytató­lagosan közölt Üvegvár jelent meg. Egy Írói kibontakozás folyamatának, vagyunk tanúi: Hallama Erzsébet meseregé­nyen kezdve, novellákkal foly­tatva most kisregényen pró­bálta ki alkotó erejét. Te­gyük mindjárt hozzá: meg­győzően! Nem ösztönös te­hát ez a kibontakozási folya­mot, hisz mindegyik műfaj más-más szerkesztést, anyag­formálást igényel. Úgy is mondhatnánk: Hallama Er­zsébet könyvenként tudato­san gazdagította művészi esz­köztárát, tágította világát. Hogy áll ez az Üvegvár esetében? A könyv fülszöve­gén vall az írónő magáról s ez az írói vallomás segíti az olvasót a regény jobb megér­tésében: ,,Jó lenne mindenről írni, ami érdekel, de gúzsba köt néhány, mások számára jelentéktelennek tűnő körül­mény. Az például, hogy ép­pen itt és éppen a háború Hallama Erzsébet négy év alatt három könyvvel jelent­kezett, e tény dicséretes Írói szorgalmát bizonyítja. De ta­núskodik egy másik tényről is, ha e három könyv műfa­jára tekintünk anélkül, hogy a kötetek műfajai között bár­miféle erőszakolt rangsort állapítanánk meg. Első könyve, az 1971-ben közre­adott Cikcakk, meseregény. Ezt követte 1974-ben novellái-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents