Dunántúli napló, 1975. október (32. évfolyam, 269-299. szám)

1975-10-19 / 287. szám

A Dunántúlt tlaplo 1975. október 19,, vasárnap hírek 1975. OKTÓBER 19 VASÁRNAP Szeretettel köszöntjük névnapjuk alkalmából NÁNDOR nevű kedves olvasóinkat A Nap kél 6.07 — nyug­szik 16.50 órakor. A Hold kél 16.16 — nyugszik 5.19 órakor. Jonathan Swift f/ étszázharminc évvel ' ' ezelőtt, 1745. októ­ber 19-én halt meg — 78 éves korában — lonathan Swift, ír származású kiváló angol Író, a világirodalom egyik legnagyobb szatiri­kusa. Fő műve, a világiroda­lom egyik legnagyobb sza­tírája, a Gulliver utazásai (1726). Négy részében hő­se négy tengeri útikaland­ját mondja el. Lilliputi or­szágban korának törpe viszonyait gúnyolta ki; az óriások között a hős kiszolgáltatott, megalázott helyzetével demokratikus egyenlőségvágyának adott hangot s egyúttal megraj­zolta egy ideális társada­lom képét. Gulliver har­madik útja egy repülő szigetre, a természetmeg­figyelők világába, míg a negyedik az emberi nem tökéletlenségét hangsúlyo­zó világba, a tökéletes társadalmi körülményeket teremtő bölcs lovak közé vezet. Ma este SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A három grá­cia (du. fél 3 órakor), Orfeusz a felvilágban (este 8 órakor). Uray-bérlet. Kamaraszínház: Egyszer egy cigánylány (de. 10 órakor). MOZI Park: Flórián kapitány (10), Egy tiszt nem adja meg ma­gát (n4, f6, hn8). Petőfi: Oleszja (10), Filmklub (2), Egy tiszt nem adja meg magát (4, n7, f9). Kossuth: Huckleberry Finn és a csirkefogók (10, 12, f3, f5), Szokolovo (f7) FÉK Klub: Halló, itt Iván cár! (f4), Stan és Pan, meg a höl­gyek (6). Ifjúsági Ház: Két bors Okröcske (2), Aranyem­ber (4). Fekete Gyémánt: Az utolsó töltény (4, 6). Jószeren­csét: Katonazene (10), Nap- szúrás (3), Olsen banda nagy fogása (4, 7). Rákóczi: Nap­szúrás (10), Katonazene (3), A sandeni gyermekgyilkossági per (5. 7). Május 1.: Mak­szimka (10), Mackenna aranya (f4, f6). Boly: Lány a szabad- csapatban (2), A fenevad (4, 6) . Harkány: Jelszó: A pusz­ták angyala (10), Szembesítés (5, 7). Komló, Május 1.: Csá­szár parancsára (10), Ki megy a nő után? (4, 6). Komló, Zrí­nyi: Gyilkosságok péntek este (4, 6, 8). Mohács: Santa Vit­torio titka (10), Mr. Süket trükkjei (4, 6, 8). Pécsvárad: A látogatók (3, 5). Sásd: Ol­sen tervez — a banda végez (f5, 7). Sellye: Hogyan kell egy szamarat etetni? (4, 6). Siklós: Hófehérke hercege (10), Nagyvárosi fények (5, 7) . Szigetvár: Kard és kereszt (10), Ereszd el a szakállamat (6, 8). Várható időjárás vasárnap estig: felhős, időnként erősen felhős idő, többfelé eső, zá­poreső, egy-két helyen zivatar. Mérsékelt, időnként élénkebb délkeleti, déli, a Dunántúlon fokozatosan északnyugatira for­duló szél. Hajnalban párás le­vegő, helyenként köd. Várható legalacsonyabb éjszakai hő­mérséklet: 5—10, legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 11—16 fok között. LOTTÓ- tájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság tájékoztatása sze­rint a 42. játékhéten egy da­rab öt-találatos szelvény volt. A nyeremény 2 721 013 forint. Négy találatos szelvények szá­ma 38 darab, ezekre egyenként 71 606 forintot fizetnek. A há­rom találatosok száma 5252 darab, 518 forinttal. Két talá­latos szelvények száma 171 487 darab, ezekre a nyeremény 20 forint. A nyeremények a nyeremény­illeték levonása után értendők, a közölt adatok tájékoztató je- legüek. ♦ — ENSZ bélyegbemuta­tó kezdődik hétfőn a pé­csi Fegyveres Erők Klubjá­ban. A kiállítás, melyet a Hazafias Népfront Pécs megyei városi Bizottsá­ga, a MABÉOSZ Dél-du­nántúli Területi Bizottsá­ga és a pécsi FÉK rende­zett, október 24-ig tekint­hető meg. — Ismét van fekete ke­rámia-készítő. A mohácsi Kovácsics Ferenc — aki híres kerámiakészítő di­nasztia harmadik nemze­dékének tagja — belépett a Baranya megyei Nép- művészeti Szövetségbe. A tányér, csöcsöskancsó, vá­za. hamutartó készítő nép­művész jelentkezésével már nem kell attól tartani, hogy kihal Baranyában ez az ősi szakma. ♦ Kórházi felvételes ügyeletek VASÁRNAP Gyermekgyógyászat: minden­napos felvételi ügyeletek gyer- mekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermekklinika. Szigetvár város és járás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkórház. Gyer­meksebészeti, gyermekfülészeti betegek részére páratlan na­pokon POTE Gyermekklinika, páros napokon Megyei Gyer­mekkórház Pécs és a megye egész területéről. Belgyógyáczat, sebészet, trau­matológia: I. sz. klinika. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS—ELET telefonszolgálat hívószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. HÉTFŐ Gyermekgyógyászat: min­dennapos felvételi ügyeletek gyermekbelbetegek részére: Pécs város: POTE Gyermek- klinika. Szigetvár város és já­rás, a pécsi és a volt sellyei járás: Megyei Gyermekkór­ház. Gyermeksebészeti, gyer­mekfülészeti betegek részé­re páratlan napokon POTE Gyermekklinika, páros napo­kon Megyei Gyermekkórház Pécs és a megye egész terü­letéről. Belgyógyászat, sebészet, trau­matológia: Megyei Kórház. Égési sérülések: Honvéd Kór­ház. Gyermekek esetében: Gyermekklinika. Koponya- és agysérülések: Idegsebészet. SOS-ELET telefonszolgálat hí­vószáma: 12-390, este 7-től reggel 7 óráig. ■■■■■■ KASÓ JÓZSEF ÉS NOVICS JÁNOS ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐK FOGADÓÓRÁI Kasó József: október 23-án 16—17 órakor So- mogyapáti Községi Ta­nács. Novics János: október 20-án 16—18 órakor Majs Községi Tanács, október 23-án 17—18-ig, Lippó Községi Tanács, október 27-én 16—18-ig Véménd Községi Tanács. ♦ — A Magyar Jogász Szövetség Baranya megyei szervezete október 21-én, kedden fél 11 órakor Pé­csett az SZMT székház tanácstermében tartja ve­zetőségválasztó taggyűlé­sét. A megyei szervezet vezetősége kéri a tagság megjelenését. — Pécsi résztvevője is van a Ceglédi Ősz '75 el­nevezésű országos kisgra- fikai kiállításának. Az ok­tóber 23-ig nyitvatartó ki­állításon Pandur József, a pécsi Tanárképző Főis­kola tanára a Kapu és a Foltritmus című műveivel szerepel. — Vége a forgalomkor­látozásnak. Hétfőn, a dél­előtti órákban helyreáll a Rákóczi úton a kétirányú forgalom. A haltéri busz­megálló egyelőre a Ber­csényi utca sarkán marad, amía a végleges területén a burkolatbővítési munká­latok be nem fejeződnek. — A Budapesti Műszaki Egyetem építőmérnöki ka­rának 1975-ben végzett hallqatói szombaton vet­ték át oklevelüket a Mű­egyetem aulájában meg­rendezett ünnepségen. Ez alkalommal 172 nanoali és 42 levelező tagozaton vég­zett hallgatót fogadott mér­nökké dr. Kerkápoly Endre professzor, a kar dékánja. ♦ Rejtvénytfejtő verseny A XV. KPVDSZ kulutrális napok alkalmából a Petőfi Sándor Művelődési Ház (József u. 15.) és a Füles szerkesztő­sége közreműködésével kereszt- rejtyényfejtő-versenyt rendez október 26-án (vasárnap) dél­előtt tíz órai kezdettel, mely­re lapunk rejtvénykedvelő ol- lasóit is szeretettel várják. ♦ — Nem lesz hiánycikk a bébiruha. Többrészes román bébigarnitúrák vá­sárlásával oldja meg a mamák gondját a Dél-du­nántúli R ÖVI KÖT Válla­lat. Az acryl anyagú ruhák jövő héten érkeznek a szaküzletekbe. Mi újság a faluban? hétfői Dunántúli napló OLAJ UTÁN KUTATNAK A DRÁVA-MENTÉN * A TÜRELEM CSAK DISZNÓÖLÉSIG TART Megbírságolják az állattartókat * LŐRÉT KÍNÁLTAK MÁRKÁS ITÓKAKÉNT * ALGA VOLT A GYILKOS Megoldódott a halpusztulás rejtélye * EDZŐ A TELEFONNÁL — Elkészült a hetvehe- lyi vasúti alagút végleges építési terve. A Bányásza­ti Aknamélyítő Vállalat megkezdte a kutató táró bővítését: a csaknem fél kilométer hosszú alagút szelvényének kivágását. — Komlón rendezik jö­vőre a 26. magyarországi eszperantó kongresszust. Ennek előkészületeiről tár­gyalt az Eszperantó Szö­vetség dél-dunántúli terü­leti bizottságának tegnapi aktíva-ülése. Fotó: Erb János — A hajdúsámsoni tö­megszerencsétlenség sé­rültjei közül hat általános­iskolás gyermeket szomba­ton délelőtt az orvosok hazaengedtek — mivel ál­lapotuk jelentősen javult — a debreceni I. számú sebészeti klinikáról. Most már csak egy gyermeket kezelnek az orvosok. A két életveszélyes állapot­ban beszállított nő álla­pota is javult, s az envik nemsokára elhagyhatja a klinikát. — Az őszi BNV szerdai nyitásától péntek estig mintegy 130 000 látogató kereste föl az árubemuta­tót, pénteken az eső elle­nére 47 ezren voltak a vá­sárvárosban. Vasárnap lesz az utolsó nap, amikor a nyitástól a zárásig a kö­zönség. az őszi BNV hét­főn ugyanis — annak ér­dekében, hogy a külföldi kiállítók, partnereik nyu. godtan dolgozhassanak — megkezdődnek a hivatalos szakmai napok, s csütörtö­kig már csak délután 2 órától fogadja a nagykö­zönséget az őszi BNV. 04-05-07 Gyermekjáték következ­tében kigyulladt szombat délben Siklósnagyfalun egy istálló tetőszerkezete, valamint az istállóban tá­rolt széna és szalma. A pécsi tűzoltók és a helyi tűzoltóegylet tagjai a tüzet eloltották, a becsült anya­gi kár 10 000 forint. Fülep Lajos emlékszoba Fülep Lajos emlékszoba nyílik ma Zengővárkonyban, a mű­emléki és múzeumi hónap ke­retében. 11.30 órakor koszorút helyeznek el Fülep Lajos em­léktábláján, majd délben, a református templomban tudo­mányos emlékülés kezdődik. Ennek keretében Tüskés Tibor tart előadást Adatok Fülep Lajos zengövárkonyi éveihez címmel, majd Fodor András költő Látogatás című írását olvassa fel. Ezt követően az ülés résztvevői Fülep Lajos hangját hallhatják magneto­fonról, majd dr. Németh La­jos, a művészettörténet tudo­mányok doktora, az MTA Mű­vészettörténeti Kutatócsoport­jának tudományos munkatársa mond megnyitó beszédet. A múzeum bemutatására 13 órakor kerül sor, itt közremű- küdik a Mecsek Fúvósötös, 15 órakor pedig a zengövárkonyi Gyöngyösbokréta kör ad mű­sort. ♦ — A Kaposvári Mező­gazdasági Főiskola rende­zésében hazánkban elő­ször került sor or­szágos agrár-lovasbaj- nokságra. A szombati és vasárnapi sportvetélkedőn, amelynek színhelye a me­zőgazdasági főiskola lo­vasiskolája — az agrár- oktatási intézmények ver­senyzői vesznek részt. — A Magyar Tudomá­nyos Akadémia Töténettu- dományi Intézete és a Szabolcs-Szatmár megyei Múzeumok Igazgatósága közös szervezésében szom­baton Vaján, Thököly em­lékünnepséggel nyitották meg a megyében a II. Rá­kóczi Ferenc születésének közelgő 300. évfordulója alkalmából rendezett ün­nepségsorozatot. Délután a vajai községi művelő­dési ház parkjában fel­avatták Mártsa István szobrászművész ,,Kuruc Talpasok'' című alkotását, s ezt követően a művelő­dési házban Rákóczi em­lékkiállítást nyitottak meg. ♦ Az Ifjúsági Ház programja Az egyetemista—főiskolás klub keretében hétfőn 19 óra­kor Aknai Tamás művészettör­ténész Mindennapiság és kép­zőművészet címmel tart elő­adást, a kisklubban pedig ugyanebben az időpontban a ,,Március” daloskor ad mű­sort. Szerdán, október 22-én 18 órakor a középiskolás klub tagjai az IXILON stúdió mun­katársaival találkoznak. Csü­törtökön 18 órakor a Munkás- fiatalok klubja rendezésében japáni útibeszámoló lesz. Pén­teken 19 órakor kerül sor Mu- zsay András népénekes Észak- amerikai foklórtörténeti elő­adássorozatának befejező ré­szére. Szombaton 18 órától disco- műsor lesz. Vasárnap 9 órától tartják a megyei ifjúsági klu­bok módszervásárát, 14 órakor kezdődik. A beszélő köntös cí­mű film vetítése, 16 órától lát­ható a Vállald önmagad című film. KEREKES IMRE: Ew vakáció története 11. A Weisz papa már régen be­teg volt, öt éve már csak azzal foglalkozott, hogy felvette a nyugdíját, lottót árult. Kis csont­váz volt az öreg, a villamoson szeretett szunyálni, riszálta a kecskeszakállát, a Weisz cső­nadrágját hordta, a pulóver a segge alatt lötyögött, rajta a Klub címere, azt is a fiától kapta. Aranyos kis öreg volt, en­gedélyt adtunk neki arra is, hogy a pádon megpihenjen. A Weisz mindig mondta, papa, menjen már haza, nem az ilyen tinédzsernek való ez a szöveg. Addig jött hozzánk, míg most elment, a háborúban egyszer már megjárta a másvilágot. Vé­gül mégis odaköltözött. A srác­nak most senkije a világon, mi maradtunk a család. A Klub nevében intézkedem a teremtés­ről. A Bánicki, mint rangidős és jómagam úgy döntöttünk, hogy azonnal felmegyünk a Weiszhez, az öreggel a kapuban talál­koztunk, éppen vitték. A srác ül egy széken, feje lóg, belépünk, de meg se fordul. Később a Mazura vacsorát hoz neki. 500 forint a Klub vagyona, boríték­ba rakom, teszek hozzá még egy ötvenest, a Bánicki egy százast, önálló kereső. Enni kell. A vacsorát a Mazura néni főzte, az öreglány zöldborsót csinált fasírttal. Magam írom a nekrológot, a Weisz bácsi nincs többé, magával vitte a Klub cí­merét, saját halott. Gyászoljuk őt magunkban és ott a park­ban, valamennyi aláírás. A Me­zei fekete tust hozott, fehér la­pon a keret, a padtámlához szegezem. Másra nincs idő, a halál gyorsabb mindennél, ha megérint. Ilyenkor persze ez olyan közérthető, mint a króni­kus éhezés a fejlődő világban, ölünk a pádon és körben a fü- vön, lapozunk emlékeinkben. Tapogatjuk a jövő homályát. Szöveg nincs, fülelünk a csend­ben. Küszöbön a következő ez­redév. Hallgatunk. Gondolatain­kat a jelen választja ki. Egyszer megírom a XX. század történe­tét. Ahogy én látom. A temetésen mindenki ott van, a rokonság, és mi is, fiúk, talpig feketében. Egyenes de­rékkal megy a koporsó után a Weisz, most látjuk, hogy mennyire férfiak vagyunk. Az utóbbi héten jó jelek mu­tatkoznak a suliban, de elbiza­kodottságra semmi ok. Minden­ki javított valamiből, legalábbis mi úgy hisszük. Pedig maga a suli már olyan fárasztó, mint a pihenést szolgáló intézmények­ről összehordott írások. Számo­lok az emberrel, milyen sors vár ránk. Néhány vonással fel­rajzolnám az emberiség fejlő­désével foglalkozó jóslatom. Tartok a kínos következmények­től. Az idő rövid, ettől most el­tekintek. Csak nem ettem me­szel! Kortársaim közül, a pilla­natnyi statisztika alapján 740 millióan nem tudnak olvasni. ír­ni még kevesebben. Mi lesz, ha ez így halad? Jobb, ha nem foglalkozom a jövőnkkel. Pedig már belőtték a XXf. századot. Saját tömegemet arrafelé cipe­lem, ha bírom cérnával. Ha nem, az se baj. Számomra ugyanis nem a győzelem a fontos, ha­nem a részvétel. Ha most meg is húznak, nem a hintaszékben fogok ringatózni, hanem elme­gyek segédmunkásnak nyáron, egy télikertbe. Majdcsak kihú­zom valahogy. (Folytatása következik.) Szombaton elutazott Baranyából a Ivovi terü­leti Komszomol delegáció. A szovjet ifjúsági vezetők küldöttsége 6 napot töltött a megyében, s ezalatt megismerkedtek idegenfor­galmi, művészeti neveze­tességeivel, valamint á termelő és szolgáltató üze­mek, intézmények életével. * Szombaton reggel el­utazott Berlinbe a Nők Világkongresszusára a ma­gyar küldöttség. A nőtár­sadalom valamennyi réte­gét képviselő delegációt Erdei Lászlóné, a MNOT elnöke vezeti. Velük utaz­tak el a Nők Világkong­resszusára a közéletben betöltött szerepük alapján meghívott magyar vendé­gek: Raffai Sarolta, az országgyűlés alelnöke és Duschek Lajosné, a SZOT titkára. (Búcsúztatásukra a Ferihegyi repülőtéren meg­jelent Jakab Sándor, az MSZMP KB tagja, az MSZMP párt és tömeg­szervezeti osztályának ve­zetője. Ott volt Keserű Já­nosáé könnyűipari minisz­ter, a Nők Nemzetközi Éve magyar bizottságának tagja is. * A Magyar Vöröskereszt küldöttsége Hantos János főtitkár vezetésével szom­baton elutazott Genfbe, a Vöröskereszt Társaságok Ligája 33. kormányzótaná­csi ülésére. Dr. Garamvölgyi Károly miniszterhelyettes vezeté­sével ülést tartott az Ok­tatási Minisztérium Számí­tástechnikai Alkalmazási Bizottsága és megtárgyal­ta az oktatási intézmé­nyekben folyó számítás- technikai oktatás és szak­képzés tanterveinek felül­vizsgálatáról szóló jelen­tést. Lapzárta Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságá­nak főtitkára táviratban üdvözölte Abdul Tattah Iszmailt, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Központi Bizottságának főtitkárát és Szalem Ali Rubiát, a Nem­zeti Front Központi Bizott­sága főtitkárhelyettesét abból az alkalomból, hogy nemrégen megválasztották őket az egyesített politikai szervezet két vezető tiszt­ségébe. * Jósé Campano altábor­nagy, a spanyol félkato­nai jellegű polgárőrség újonnan kinevezett főpa­rancsnoka szombati beik­tatási beszédében felszó­lította a hadsereg tiszti­karát, hogy tartsa távol magát a politikától. A la­kosságot arra buzdította, hogy vegyen részt a poli­tikai ellenzék, főleg a ge­rillatevékenység elfojtásá­ra irányuló «küzdelemben. A legrettegettebb spanyol rendfenntartó erőként is­mert polgárőrség kapta azt a feladatot, hogy szá­molja fel egyebek között , a baszk hazafiak tevékeny­ségét. * Az Egyesült Államok — a, Pentagon bejelentése szerint — 80 millió dollár értékben Harpoon típusú rakétákat szállít a dél­koreai rezsimnek. A nagy hatósugarú radar irányítá­sú rakéták felszíni hadiha­jók megsemmisítésére ké­szültek. A A Szovjetunióban túrá­zó magyar vízilabda válo­gatott második mérkőzésén a szovjet bajnokságban élen álló OBMF együtte­sével találkozott, 5:4 (4:2, 0:0, 0:0, 1:2) arányú győ­zelmet aratott.

Next

/
Thumbnails
Contents