Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)
1975-09-11 / 249. szám
Élllllllllillllilllllliii Meglepetés az olimpiai stadionban (TUDÓSÍTÓNK TELEFONJELENTÉSE) Még a legoptimistább kijevi szurkolók közül is csak kevesen gondoltak arra, hogy kedd este a müncheni olimpiai stadionban 1 :0 arányú Dinamo győzelem születik a nagyhírű Bayern München ellen. Tulajdonképpen minek is köszönheti váratlan győzelmét a szovjet bajnokcsapat? Először is annak, hogy vezetőedzőjük, Lobanov- szkij jobb megfigyelőnek bizonyult, mint a Bayern Moszkvába küldött megfigyelője, Werner Kern, aki a Spartak ellen figyelte meg a kijevieket. A Bayern szombati bajnoki mérkőzése után Lobanovszkij kijelentette, egy szép 0:0-ást fogunk játszani, vesztesként semmi esetre sem hagyjuk el a játékteret. Ezenkívül persze az is hozzájárult a kijeviek győzelméhez, hogy valamennyi játékos nagyszerű erőnléttel rendelkezik, de legelsősorban az, hogy valamennyi játékosa olyan fegyelmezetten játszott 90 percen keresztül, amely ma minden pályán csak győzelemhez vezethet. Ehhez jött még a szovjet bajnokság gólkirályának, Blohinnak felejthetetlen gólja, mely azt is bizonyította, hogy nem véletlenül rúgott hasonlót a Ferencvárosnak a ba- seli KEK-döntőn. Mint akkor, most is felejthetetlen teljesítményével a nagy klasszisok közé írta be magát. Ugyancsak ilyen nagy klasszis Ferenc császár, vagyis Franz Beckenbauer, aki egyébként éppen ma ünnepli 30. születésnapját. Szerintem még mindig a világ első számú játékosa, és ha rajta múlott volna, csapata nem hagyta volna el vesztesként az olimpiai stadiont. Nem csoda, ha elveszti idegeit, ezért kapott egyébként sárga lapot, nyilván őt is elkeserítette társainak tehetetlensége. Müller már nem a régi. És nagyon hiányzik a Bayern csapatából Hoennes, aki még a Leeds elleni BEK- döntő sérülését olyannyira érzi, hogy a Szuper Kupa döntőjének napján ismét meg kellett operálni. Nincs, aki Bec- kenbaueren kívül összetartsa o nagyhírű Bayernt és úgy látszik, egy fecske még akkor sem csinál nyarat, ha történetesen Beckenbauernak hívják. Én azt hiszem, nagyon téved az a szurkoló, aki azt hiszi, hogy a Szuper Kupát már odaajándékozhatják a Kijevi Dinamónak. Nagy harc lesz az október 6-i visszavágón, hiszen a mérkőzés, pontosabban a kupa sorsa még közel sem eldöntött. A müncheniek többször bebizonyították már a kupaküzdelmek során, hogy idegenben sem adják föl a mérkőzést, és a vendégcsapat otthonában gyakran múlják felül önmagukat. A kijeviek talán mór számíthatnak a visszavágón a sérült Onyiscsenko és Muntyan játékára, velük elsősorban a Fradi ellen két gólt szerzett Anyiscsenkóval feltétlenül gólerősebb lesz a Kijevi Dinamó. A Szuper Kupát eddig 1972-ben és 1973-ban az akkori idők aranycsapata, az Ajax nyerte, a Bayern eddig mindent megnyert, amit az utóbbi években meg lehetett nyerni. Volt nyugatnémet bajnok és kupagyőztes, BEK-nyertes és a KEK-ben is első helyezett. A csapat vitrinjéből már ..csak" a Szuper Kupa hiányzik. A kedd este szerzett hátrány behozása nagyon nehéz feladatnak bizonyul, és ezúttal lehet, hogy az új európai nagycsapat, a Dinamo Kijev vitrinjébe kerül ez az értékes trófea. Szőnyi János Modellezés INTER AERO nemzetközi verseny Bukarestben Pécsiek a magyar válogatottban A Román Modellező Szövetség hagyományos INTER AERO nemzetközi modellező versenyét ezúttal Bukarestben rendezik. A versenyen elindulnak Bulgária, az NDK, Lengyelország, Csehszlovákia, Magyarország és Románia körrepülő modellező válogatottjai. A magyar válogatottnak pécsi tagjai is vannak, az MHSZ Ércbányász öt versenyzője áll rajthoz. Hárman budapesti klubokból kerültek a válogatottba. A pécsiek közül Mohai és Kassai a sebességi kategóriában, a Rátkai—dr. Nyárádi páros a túra kategóriában, Szvacsek a combat (légiharc) kategóriában indul. Dr. Nyárádi rajthoz áll a műrepülő kategóriában is. A verseny érdekessége a combot kategória. Ebben a szómban a magyar verse lyzők még nem értek el sikereket, ritkán is álltak rajthoz ilyen versenyeken. A körrepülő modellezés versenyszámai közül a combat a leglátványosabb. Az MHSZ Ércbányász válogatott modellezői csütörtökön reggel utaznak Bukarestbe, a verseny 13-án és 14-én lesz. A csapat szeptember 16-án érkezik vissza Pécsre. Épül a pécsi sportcsarnok. A terv szerint 1976. július 1-én lesz a műszaki átadás, az ünnepélyes megnyitó pedig november 29-én. Arató László felvétele PÉCSETT MÉG JÓ CSAPAT! Edzés a PMSC vizilabdázóináfT Élni kell a lehetőségekkel Évekig téma volt, hogy fennmarad-e a pécsi vízilabdázás vagy sem. A vita eldőlt: a sportág nem sorvadt el. Nagyszámú játékos tagja a PMSC szakosztályának és a csapatok jól szerepeltek a bajnokságban. A felnőttek 1974-ben nem versenyeztek. Idén a középmezőnyben, a 7. helyen végeztek az OB ll/B-ben. Bár voltak gátló tényezők, ezekre nem kell hivatkozni, hiszen az eredmény elismerésre méltó. Gyöngyösi János edző 15 játékost szerepeltetett: a csapat együtt maradt, jól illeszkedtek be az ifjúságiaktól felkerült fiatalok. Bár az utóbbiaknak meg kell tanulniok, hogy a felnőttek bajnoksága „más világ" és még többet kell tenni a sikerért. A csapat erősségei: Abay Nemes István, Wortmann, Kovács P„ Ráthonyi, Varga S., Varga J. és Sólymos voltak, de jól helytállt a hajrára „beszállt” Antal is. A K O N Z U M ÁRUHÁZ SZÖVETKEZETI KÖZÖS VALLALAT pályázatot Hirdet A PÉCSETT ÉPÜLŐ KONZUM ÁRUHÁZ REKLÁMESZKÖZEINEK MEGTERVEZÉSÉRE. A pályázó tervezze meg: az áruház emblémáját, sloganjét, az általános áruházakra jellemző élelmiszer, ruházat és vegyesiparcikk, valamint a vendéglátóiparon belül büfé faldekorácipját, feliratait reklámtábláit és egyéb reklámeszközeit (attrapok, eliga- zitótáblák, reklám csomagolóeszközök, reklámajándéktárgyak stb.) az alkalmazandó grafika, szín és technikai megoldások ismertetésével. A PÁLYÁZATOKAT 1975 NOVEMBER 30-IG JELIGÉSEN KÉRJÜK BEKÜLDENI CÍMÜNKRE. Díjak: I. díj 5000,— Ft II. díj 3000,— Ft III. díj 2000,— Ft Az elbírálás eredményét a Dunántúli Napló 1976. január 16-i számában tesszük közzé. Elbírálásra csak azok a pályázatok kerülnek, amelyekben a fel- használásra javasolt eszközök, anyagok a hazai kereskedelemben beszerezhetők. A díjazott pályázók megbízást kaphatnak az áruház belső dekorációjának kivitelezésére, illetve a munkák kivitelezésének irányítására. „KONZUM" ÁRUHÁZ SZÖVETKEZETI KÖZÖS VALLALAT, 7624 Pécs, Alkotmány u. 5. sz. A serdülők a Budapest bajnokságban küzdöttek. Erre a már ismert ok miatt volt szükség: a Dunántúlon nincs elég csapat a területi bajnoksághoz. Nem volt könnyű dolguk, hiszen tizenöt héten át minden áldott vasárnap utazniok kellett. Ráadásul a csapát zöme csak januárban kóstolt bele először a vízilabdázásba. Határtalan szorgalmuk, lelkesedésük, tehetségük jó szakvezetéssel párosult és így szinte fordulóról fordulóra fejlődtek. A 16 csapat közül tizedikek lettek és a végén már szoros mérkőzést játszottak például a irodistákkal is. A legjobb játékos Gyöngyösi Tibor volt, a maga 40 góljával. Rajta kívül Prasch, Papp G., Koch, Kovács I., Engel emelhető ki, de nem túlzás, hogy az egész csapat dicséretet érdemel. Persze még korántsem tudnak mindent a sok dicséret jórészt gyors fejlődésükért illeti őket. Ez volt a múlt. A PMSC vízilabdázói csak egy hónapig ültek a babéraikon. (Tulajdonképpen akkor sem, mert önszorgalomból lejártak edzeni. (Szeptemberben megkezdődött o felkészülés a Hullámfürdőben Az új bajnokságra lesz már serdülő, ifjúsági és felnőtt csapatuk. A népes játékosgórdát Arató László felvétele technikai és fizikai vizsgákkal szeretnék minősíteni. Távlati tervük, hogy a lehetőségek szerint az úttörőkre is „kivessék hálójukat”. A fejlődésben döntő érdemei vannak Gyöngyösi Jánosnak, a sportág pécsi „apgstolának”, valamint segítőjének, Abay Nemes Istvánnak. A PMSC anyagilag és módszertanilaq a lehetőségekhez képest jól segítette őket és nagyon kitett magáért (ezt sokadszor írjuk már le) a Vízmű, Solti Dezső igazgató és Korhecz József üzemvezető. Nem lehet jósolgatni, de biztos, hogy a pécsi vízilabda az elkövetkező években élni fog a lehetőségekkel és kinő a gyerekcipőből, ahova visszasorvadt az elmúlt években. Belénessy Csaba Döntetlen az első játszma Milánóban megkezdődött a nagy nemzetközi sakkverseny hat játszmából álló döntője, a Karpov—Portisch találkozó. Az első játszma nagy küzdelem után döntetlennel ért véget. A két nemzetközi nagymester folyamatosan játssza le a további öt mérkőzést. A harmadik helyért folyó mérkőzésen Petroszjan legyőzte a jugoszláv Ljubojevicset. A küzdelmek a késő éjszakai órákban fejeződtek be. 1. Szolnoki MTE—Komló 2. MÁV DAG-Volán 3. Várpalota—Bp. Spart. 4 4. Debrecen—FŐSPED 5. Dorog—Nagybátony 6. Izzó—BVSC 7. Borsodi B.—ózd 8. Balassagyar.—Gyöngyös 9. Rakamaz—Egri D. 10. Hajdú V.—Rudabánya 11. Egri V.—Debreceni MTE 12. Sátoraljaújh.—Leninv. 13. Jánoshalma—SZVSE-j~1 14. Kalocsa—Kecskeméti TE Népsport x 1 x 1 2 2 1 1 1 1 x 2 x 2 x x 2 1 x x 1 X 1 x 2 Magyar Nemzet 1 x x 1 2 1 1 1 1 1 x 1 2 2 x x 2 Népszava 1 1 1 x 1 1 X 1 X 1 x 2 2 1 1 2 1 x 2 Dunántúli Napló 1 x x 1 1 1 2 A Ferencváros és a Diósgyőr továbbra is veretlen Szerdán délután a negyedik fordulót játszották az NB I- ben. A mérkőzéseken a várt eredmények születtek. Diósgyőr—Békéscsaba 1:0 0:0). Diósgyőr, 12 000 néző. V.: Pádár. Góllövő: Váradi. Jók: Veréb, Salamon, Váradi, Borostyán, ill. Paróczai, Schneider, Pásztor. MTK VM-SBTC 3:0 (1:0) Hungária út, 3000 néző. V.: Palotai. Góllövők: Kovács B„ Borsó, Kiss T. Jók: (Bicskei. Török, Kovács B., Pólyák, Kiss T., illetve Répás, Marcsok, Kovács III. Ferencváros—Kaposvár 4:2 (2:0). üllői út, 25 000 néző. V.: Müncz. Góllövők: Mucha, Magyar, Nyilasi, Ebedli, illetve Varga és Túrái. Jók: Bálint, Ebedli, Mucha és Magyar, illetve Konrád és Túrái. Vasas—Zalaegerszegi TE 2:0 (1:0). Fóy utca, 2500 néző. V.: Mohácsi. Góllövők Váradi (2, egyet 11-esből). Jók: Szijártó, Váradi, Szőke, illetve Csepre- gi, Kelemen. Videoton—Csepel 2:0 (1:0). Székesfehérvár, 10 000 néző. V.: Petri. Góllövő: Wollek, Czeczeli. Jók: Fejes, Czeczeli, Kovács J., Májer, illetve Ru- zsinszki és Csordás. Haladás VSE—SZEOL 5:1 (2:1). Szombathely, 8000 néző. V.: Tompa. Góllövők: Király és Farkas (2—2), Fedor, illetve Antal. Jók: Békéi, Horváth Á., Fedor, Horváth Z„ Farkas, illetve Kozma és Wenner. U. Dózsa—Tatabánya 3:1 (2:1). Tatabánya, 6000 néző. V.: Szóvá. Góllövők: Zámbó, Fazekas, Selenka, Fekete. Jók. Zámbó, Kolár, Tóth A., illetve Lakatos, Czakó, Halász. Rába ETO—'Bp, Honvéd 1:1 (1:1). • Győr, 8000 néző. V.: Halász. Góllövők: Somogyi, illetve Kocsis L. Jók: Földes, Pozsgai, Izsáki és Szabó, illetve Kocsis 1., Lukács, Kocsis L. és Pintér. AZ NB 1. allasa 1. Ferencváros 4 4-------1 5- 5 8 2. Diósgyőr 4 3 1 — 7- 1 7 3. MTK VM 4 3 — 1 9-2 6 4. Videoton 4 3 — 1 9-4 6 5. Bp. Honvéd 4 2 1 1 7-7 5 6. Rába ETO 4 1 2 1 8-6 4 7. Kaposvár 4 1 2 1 6-6 4 8. U. Dózsa 4 2—2 7-10 4 9. SZEOL 4 2—2 5-12 4 10. Haladás 4 1 1 2 9-8 3 11. Csepel 4 1 1 2 7-8 3 12. Vasas 4 1 1 2 6-8 3 13. Zalaegerszeg 4 1 — 3 5-7 2 14. Békéscsaba 4 — 22 3-7 2 15. Salgótarján 4 1 — 3 6-12 2 16. Tatabánya 4 — 1 3 6-12 1 Dunántúli napló Az MSZMP Baranya megye» Bizottságának lapja Főszerkesztő: Mitzki Ervin Főszerkesztő-helyettesek: Báling József és Békés Sándor Szerkesztőségi ügyelet 8—20 óráig 10-053, 20 óra után 15-726 Kiadja a Baranya megyei Lapkiadó Vállalat Felelős kiadó: Braun Károly Szerkesztőség és kiadóhivatal: 7601 Pécs, Hunvadi út 11. sz. Telefon: 15-000, 15-762, 15-852, 15-245, 15-264 Szerkesztőség telex: 12-421 Kiadó telex: 12-320 Készült ofszet rotációs eljárással Saphir 96-os gépen Pécsi Szikra Nyomda 7621 Pécs, Munkácsy Mihály u. 10. Tel.: 13-177, 13-696, Telex: i2-211 Felelős vezető: Melles Rezső Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető a helyi postahivataloknál és a kézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 21 Ft Indexszám: 25 054 flCes7~ulnelc a mzilabdazok LESZ