Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-29 / 267. szám

Bordaserülessel lUlínszkben Barátság-túra Távirat Minszk, 1975. szeptember 9-e, késő este. A magyar csapat már elhelyezkedett. A Hotel Minszkben berendezett sajtó­irodában a két nap múlva kezdődő világbajnokság neve­zési listáját böngészem, Igen. itt lesz a 82 kilós kategóriá­ban a nagy ellenfél, a szovjet Nazarenko, a svéd Európa- bajnok Andersson, s még fél tucat márkás név. Milyen a sors...? A párosítás úgy ala­kul, hogy az első fordulóban Andersson, a másodikban Na­zarenko az ellenfél. Az egész­Aztán Nazarenko következett, pontozásos vereség, úgy, hogy az első percekben szerzett ve­zetése után a szovjet birkózó csak menekült, fogást bontott. A negyedik percben már két intése volt. Ha megintik har­madszor is, Hegedűs lelépte­téssel nyer. Hegedűs rohamo­zott, akciózott, Nazarenko fog­gal-körömmel próbálta tarta­ni előnyét, de — nem támadott. A svájci vezetőbíró, Martinetti ötször (!) figyelmeztette, de a szőnyegelnök nem járult hozzá a leléptetéshez. Hegedűs pon­tozással vesztett, elúsztak a viágbajnoki remények. De - voltak-e ilyen remé­nyek ? Nagy küzdelmet hozott a harmatsúlyú döntő. Fersteck (Kaposvári Dózsa, jobbról) pontozással győzött Jerzsabek (Steinmetz SE) ellen. Fotó: Arató László A tuskirály harmadik születése 1971 szeptemberében, a szófiai Vaszil Levszki stadionban új csillag futott fel a birkozósport egére: Hegedűs Csaba tusgyőzel­mekkel nyert világbajnoki címet. A nemrég elhunyt Matura Mihály könnyezve mondta az eredményhirde­tés után: „Az elmúlt ötven évben ott voltam minden világversenyen, de ilyen még nem volt. . . Hogy valaki minden ellenfelét tussal verje .. .!" A tuskirály a müncheni olim­pián is bizonyított, ott nyerte a magyar sport századik arany­érmét. S aztán jött a súlyos autóbaleset, az ország közvé­leménye Hegedűs Csaba éle­téért aggódott. A bajnok szí­vós szervezete leküzdötte a többszörösen is életveszélyes sérüléseket, hála a magyar és a svéd orvosoknak, talpra állt. Februárban elkezdett edzeni, s alig fél év múlva már ott volt a minszki világbajnokságra ké­szülő csapatban. Hegedűs Csaba: Montreal az enyém lesz séges Hegedűsnek semmi, de a nemrég még lábadozónak... Nos, Hegedűs Csaba bebi­zonyította, hogy nem statisz­tálni, hanem győzni jött. De előbb még történt egy jellemző kis epizód. Az Anders­son elleni mérkőzés előtt Szán­tó Ottó, a birkózó szövetség fő­titkára magyarul írt, de szem­látomást szótárból egymás mellé illesztett szavakkal fo­galmazott táviratot adott át Csabának: „Szívből kívánok si­kert neked.” A távirat Malmő- ből jött, az operációt végző főorvos írta. És milyen az élet: Hegedűs az első fordulóban a svéd Európa-bajnokot győzte le - tussal. • • Ot figyelmeztetés van: győzni akarok az olimpi­án. Nem nagyképűség, hanem az elszántság és a hit mondat­ja velem: Montreál az enyém lesz. Vincze Jenő Vasárnap délelőtt 600 fő részvételével a Mecsekben ren­dezte az MHSZ és a Pécs vá­rosi KISZ Bizottság a fegyveres erők napja tiszteletére a Ba­rátság túraversenyt. A 9 kilomé­teres útvonalon több elméleti és gyakorlati feladatot kellett megoldani a versenyzőknek. A kötélmászás, a légpuskalövé­szet, a kézigránát dobás, az el­ködösített terepen való gázál­arcos futás, a katonapolitikai és polgári védelmi kérdések ne­héz feladat elé állították a résztvevőket. Eredmények: kö­zépiskolás lányok: 1. Leöwey Gimnázium. Középiskolás fiúk: 1. Gépipari Technikum I, üze­mek. Nők: 1. MÁV Pécsi állo­más. Férfiak: 1. Pincegazdaság. Ölcöluíuő uidékbajnoksag Jerzsabek, Sárdi és Alvics ezüstérmes A Zalka SE nyerte a pontversenyt Sakk-klub az Ifjúsági Házban A közelmúltban megnyílt If­júsági Házban ifjúsági sakk­klubot szerveznek. A klub patro. nálását a Baranya megyei Sakk Szövetség vállalta. A tervek sze­rint a kezdők részére szervezett oktatásokat tartanak, versenye­ket rendeznek és szeretnék meg­hívni a neves magyar ifjú­sági sakkversenyzőket szimul­tánokra, bemutatókra. A klubban lehetőség nyílik a kö- középiskolás sakkbajnokságok megrendezésére, az úttörő sakk­olimpia lebonyolítására. A sakk sport iránt érdeklődő lányok és fiúk jelentkezését várják az Ifjúsági Ház sakk-klubjában. Klubnapok: hétfőnként 18 órá­tól 20 óráig. Az első klubna­pot szeptember 29-én hétfőn, 17 órakor tartják. — Nem győzni jöttem Minszk- be - mondta Hegedűs -, most mégis végtelenül el va­gyok keseredve. Ha ezt a meccset megnyerem . . . Nem ezt, nem a Nazarenko elleni mérkőzést nyerte meg Hegedűs Csaba, hanem egy na­gyobbat. Ha szabad így fogal­mazni, Minszkben született harmadszor, életkedvét, opti­mizmusát, elszántságát a bjelo- r'ussz fővárosban rendezett vi­lágbajnokság adta vissza. Enyém lesz... Sokan nem tudják, hogy Minszkben is sérülten birkó­zott. Jobb oldalán, nem sokkal a vb. előtt, bordasérülést szen­vedett. Lányai doktor, a ma­gyar csapat orvosa mondta: „Csodálatos, hogyan bír Csa­ba birkózni, hiszen bordája a legkisebb érintésre is fáj . . A "szombat—vasárnapi birkó­zó csapatbajnokságon Heqedüs' nem lépett szőnyegre. — Kell még néhány nap, hogy sérülésem rendbejöjjön — mondta. — S akkor elkezd­hetek teljes akarással, energiá­val dolgozni. Egyetlen célom Vasárnap délelőtt a PVSK Tornacsarnokban befejeződött az 1975, évi ökölvívó vidékbaj­nokság. A döntő mérkőzéseit 500 néző szurkolta végig és nem csalódtak, mert változatos, küzdelmes, helyenként színvo­nalas összecsapásokat láthat­tak. Harmatsúlyban Jerzsabek (Steinmetz SE) két meneten ke­resztül egyenrangú ellenfele volt a kaposvári Ferstecknek, a győzelmet a 3. menet döntötte el Fersteck javára. Ebben a súlycsoportban Újvári (Stein­metz SE) bronzérmes lett. Köny- nyűsúlyban Sárdi (PVSK) nem tudta megismételni pénteki tel­jesítményét, a székesfehérvári Varga ellen sorozatos szabály- tclanságok miatt leléptették. A döntő legszínvonalasabb mér­kőzését váltósúlyban láthattuk, ahol Bakos (Oroszlány) Far­kassal (Csepel Autó) találko­zott. Bakos végig irányított és teljesen megérdemelten győ­zött és ezzel a legtechnikásabb versenyzőnek járó tiszteletdíjat is megkapta. Nehézsúlyban Al­vics (Steinmetz SE) nem tudta megnehezíteni Somodi (Oros­háza) dolgát. Végeredmény: Papírsúly: 1. Péter (Kisvárda), 2. Huczik (Debrecen). Légsúly: 1. Csor­dás (Tatabánya), 2. Botos J. (Zalka SE), 3. Timár (Kun Béla SE). Harmatsúly: 1. Fersteck (Kaposvár), 2. Jerzsabek (Stein­metz SE), 3. Újvári (Steinmetz SE). Pehelysúly: Dezamits (Oroszlány), 2. Feri (Szekszárdi, 3. Takács (Borsodi Bányász). Könnyűsúly: 1. Varga (SZIM), 2. Sárdi (PVSK), 3. Kovács (Sze­Gólparádé Kaposvárott A Videoton örülhetett az egy pontnak — A mérkőzés előtt kiegyez­tem volna egy ponttal. A vé­gén sajnálom, hogy döntetlen lett — mondta a Rákóczi— Videoton találkozó után Ma- thesz Imre, a kaposváriak mes­tere. Az edző nyilatkozata bi­zonyára azonos a 20 ezres nézősereg többségének véle­ményével. Az eredmény ismeretes. Ka­posvárott maradt az egyik bajnoki p<»nt, s a Videoton örülhetett, Kovács Ferenc ed­ző úgy summázta véleményét: Megúsztuk . . . A gólparádé a 17. percben kezdődött. A szabadrúgásnál az volt a „csel", hogy Konrád 18 méterről kapura bombázott. Tehette, mert rosszul állt a sor­fal, s volt egy zsebkendőnyi rés. A gólt követő négy perc­ben még kétszer rezdült a Videoton hálója. Újabb egy perc múltán Kovács L. kapus már verve volt, de Czeczeli- nek sikerült a gólvonalról ki­fejelni a hálóba tartó labdát. Úgy tűnt, hogy a Rákóczit nem lehet megállítani. Megittasul- tak a gyors három góltól. Ha a kaposváriakat a három gó­los vezetés után nem ragadja el a hév, akkor jöhetett volna egy olyan ajándék 11-es is, amilyet a Videoton kapott Nagy Béla játékvezetőtől. Nem a sok vihart kiváltó büntető volt a döntő a kapos­váriak „pontvesztésében". Elő­zőleg fellazult a Rákóczi vé­delme és megfeledkeztek Kár­sairól és Nagy ll-ről, akik za­vartalanul vihették föl a lab­dát, s előkészíthették az egyenlítést jelentő gólokat. — Hiába, nem vagyunk még igazi NB l es csapat — hal­lottuk a véleményt a lelátón azoktól, akik reálisan mérik föl a helyzetet Kaposváron. Kovács Sándor gedi Dózsa). Kisváltósúly: 1. Csap (Kaposvár), 2. Rácz (Orosháza), 3. Katona (Stein­metz SE). Váltósúly: 1. Bakos (Oroszlány), 2. Farkas (Csepel Autó), 3. Budai (Kaposvár). Nagyváltósúly: 1. Bakondi (Zcrlka SE), 2. Rigó (Kaposvár), 3. Farkas (Steinmetz SE). Kö­zépsúly: 1. Szálkái (Zalka SE), 2. Dudás (Szekszárd), 3. Schmidt (Zalka SE). Félnehéz­súly: 1. Soltész (SZIM), 2. Tari (Petőfibánya), 3. Takács (Zalka SE). Nehézsúly: 1. Somodi (Oroszlány), 2. Alvics (Stein­metz SE), 3. Lőrincz (Zalka SE). A legeredményesebb edzőnek Puchler Lajos (Zalka SE) bizo­nyult. A pontverseny végered­ménye: 1. Zalka SE 16 pont, 2. Oroszlány 15 pont, 3. Kaposvári Dózsa 14 pont. a monitor ellöl Az olimpiától a világjátékokig A riporter általában időzavar­ral küzd. Legutóbbi, közel két­hetes külföldi tartózkodásom azonban kivétel volt. Moszkvá­ban este voltak a versenyek és mivel napközben szabad vol­tam, igyekeztem magam hasz­nosan elfoglalni. Bevallom, nem kenyerem a gyaloglás, szeren­csére a moszkvai taxisofőrök mindenüvé elviszik az embert. Fel is kerestem néhány egyko­ri és mai sportembert, sport­vezetőt, hátha megtudok tőlük valami érdekességet. íme: A szovjet labdarúgó szö­vetség illetékesei elmondták, hogy a válogatott és a kijeviek sikere nyomán további erőfeszí­téseket tesznek pozíciójuk meg­szilárdítására Európa élvonalá­ban. Ennek érdekében valószí­nűleg a következő bajnoki évadtól kezdődően ők is áttér­nek az őszi-tavaszi bajnokság­ra. Európa-szerte ebben a rendszerben küzdenek a csapa­tok a bajnoki pontokért, a kü­lönböző kupatornákat is ehhez irányítva sorsolják. Moszkvában úgy vélik, hogy a változtatással sokat nyerne a szovjet labda­rúgás. Az 1980-as olimpia már napi téma Moszkvában. Tavaly, ami­kor a NOB bécsi ülésén a szov­jet főváros kapta a rendezés jogát, riportot készítettem Vi- talij Szmirnovval, a NOB Vég­rehajtó Bizottságának tagjá­val. A Sportpalotában ismét összefutottam vele és újra az olimpiáról faggattam. Elmond­ta, hogy minden a terveknek megfelelően folyik és hogy az SZKP Központi Bizottsága és személyesen Leonyid Brezsnyev elvtárs is megkülönböztetett fi­gyelmet fordít az előkészüle­tekre. „Nem lesznek olyan gondjaink, amelyek a kana­daiaknak voltak, sőt vannak. A 25 sportág versenyei közül 24- et Moszkvában rendezünk, a vi­torlásversenyek színhelye Tal­lin — mondta az ismert sport­vezető. Körülbelül 130—140 or­szág részvételére számítunk, mintegy 12—13 000 sportolóval. A versenyek lebonyolítását 3500 versenybíró végzi majd. A saj­tószolgálatot úgy szervezzük, hogy legalább 7000 külföldi újságíró, televízió és rádióri­porter sokirányú munkáját tudják kiszolgálni. Annak elle­nére, hogy lord Klllanin, a NOB elnöke legutóbbi Moszk­vai tartózkodása alkalmából nagy elismeréssel nyilatkozott sportlétesítményeinkről, tisztá­ban vagyunk azzal, hogy még sok a tennivalónk." Ehhez csak egy személyes ta­pasztalat: véleményem szerint sehol a világon nincs annyi és olyan jól felszerelt sportlétesít­mény, mint Moszkvában. Még­is kíváncsian várom a Béke su­gárúton felépítendő új nagy csarnokot, ahol a kosárlabda és ökölvívó versenyeket bonyo­lítják le. Hogy miért? Mert 50 000 néző befogadására ter­vezik. És egész biztos még többszörösen ennyien lesznek, akiknek nem jut majd belépő­jegy. . . • Oscar State nemcsak a Nem­zetközi Súlyemelő Szövetség, hanem a Nemzetközi Sportszö­vetségek főtitkára is. A követ­kezőket tőle tudtam meg: „1977-ben Manilában meg­rendezzük az olimpán nem sze­replő sportágak úgynevezett világjátékát. Gondolunk itt olyan sportágakra, mint a te­nisz, az asztalitenisz, a vízisí, a teke, a görkorcsolya és a tol­laslabda. A négy évenként megrendezésre kerülő versenye­ket szerény körülmények kö­zött, a nagy ünnepségek mel­lőzésével, színvonalasan sze­retnénk megvalósítani." Érdekes, ötletes kezdeménye­zés. Kivitelezésére még két évet kell várnunk. Szőnyi János Dolgosokat felvesznek TERMELŐSZÖVETKEZETI gyakorlat­tal rendelkező anyagkönyvelési cso­portvezetőt azonnali belépéssel föl­veszünk. „Hunyadi” Mg. Tsz. Sza- lánta. (364881) SZOVTERV Pécsi Iroda gépész mű­szaki rajzolót azonnali belépéssel felvesz. Jelentkezés az irodavezető­nél, Pécs, Kisfaludy u. 4/2. (277146) UNIVERZUM Börruházati Üzeme szakképzett ruházati varrónőket, va­lamint könnyű fizikai munkára női munkaerőt egyműszakos munkabeosz­tással felvesz. Jélentkezés: Pécs, Er­dély u. 33/1. Kertváros. (364882) TAKARÍTÓNŐT azonnali belépés­sel felveszünk. Jelentkezés a Pécs- Baranyai Beruházási Vállalatnál, Pécs, Sallai u. 7. (364883) ÉPÍTÉSZMÉRNÖKÖT legalább 5 éves tervezői gyakorlattal irányító­tervezői munkakörbe felveszünk. Rész­letes ajánlatokat fizetési igény meg­jelöléssel „Irányító tervező” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe kérjük. (432760) BŐRDÍSZMŰVES részlegünkhöz di­vattáskák varrására 'női dolgozókat felveszünk. (Lehet 4 órás is.) Je­lentkezni lehet: Pécsi Kesztyű- és Bőrdíszműipari Szöv. Pécs, Ágota u. I. (6407) GÉPlRÓNÖT azonnali belépéssel, maghatározott időtartamra felveszünk. Jelentkezés: DDGÁZ Szolgáltatási Üzemegysége, Pécs, Légszeszgyár u. II. II. 6. (3197) A KPM Közúti Igazgatóság köz­ponti géptelep egy fő kőműves szakmunkást felvesz azonnali belé­péssel telepfenntartási munkák el­végzésére. Jelentkezés: Pécs, III. kér., Rácváros 68. sz. alatt. (3196) BARANYATERV felvételre keres mű­szaki rajzolókat és gyors- és gép­írót. Jelentkezés: szem. vez. Pécs, Zrínyi u. 11. Telefon: 15-211. (3174) KOMAROV Gimnázium és Szak- középiskola azonnali belépéssel 1 takarítónőt felvesz. Dr. Veress E. u. 15. (6389) KALAPÁCSLAKK festésben jártas szakmunkást felveszünk. MEGYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum u. 4. (3180) A PÉCSI Orvostudományi Egyetem gáz,- olaj- és széntüzelésű központi fűtést ellátó kazánfűtői vizsgával rendelkező dolgozókat felvesz. Je­lentkezés: Pécs, Kürt u. 4. Központi kazánház. (3189) PÉCSI Fémipari Vállalat felvételre keres Felsőmalom utcai üzemébe esztergályos, lakatos, marós, kovács szakmunkásokat, valamint női dolgo­zókat betanított munkára, György- aknai üzemébe; esztergályos szak­munkásokat, betanított esztergályo­sokat, férfi segédmunkásokat, három műszakba női dolgozókat, valamint 1 fő női dolgozót napi 4 órás be­vásárlási munkára. Jelentkezés: Pécs, Felsőmalom u. 13. sz. alatt. (3175) A TANÁRKÉPZŐ Főiskola felvétel­re keres matematikai műveletekben, gépírásban és filmezésben jártas dolgozót. Jelentkezés: a testnevelési tanszéken 1975. szeptember 29-én és 30-án 14—15 óra között. (3184) BARANYA Megyei Földhivatal Pécs, Kulich Gyula u. 5. földmérői munkakörbe érettségizett munkaerőt keres. Katonaviseltek, Komarov Szak- középiskolát végzettek előnyben. (6437) LEHETŐLEG gyakorlattal rendelke­ző gyors- és gépírót, pénzügyi is­meretekkel rendelkező gépírót, köny­velési ismeretekkel és gyakorlattal rendelkező dolgozót felveszünk. Fi­zetési igény megjelölésével. „Keres­kedelem” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (3190) A PÉCSI Építőipari Szövetkezet azonnali belépéssel felvesz: lakatos szak- és segédmunkásokat, központi fűtésszerelő szak- és segédmunkáso­kat, gépkocsi-rakodókat, munkahelyi takarítókat, telepi segédmunkásokat. Jelentkezés: Megye u. 19. Munka­ügyön vagy részlegvezetőknél. (3171) SZAKÁCSOT keresünk a szalántai Marica kisvendéglőnkbe. Jelentkezés: Pécsi ÁFÉS£, Pécs, József A. u. 22. Kereskedelmi osztályon. (3198) KOMLÓ és Vidéke ÁFÉSZ pályá­zatot hirdet azonnali belépéssel Drávacsepely 22. számú közös keze­lésű egységvezetői munkakörének be­töltésére. Pályázati feltétel: 5 éves szakmai gyakorlat, eladói képesítés, erkölcsi bizonyítvány, működési bizo­nyítvány. Szolgálati lakást biztosí­tunk. Pályázatokat kérjük: ÁFÉSZ Siklós. Széchenyi u. 10. címre. (3185) UZEMADMINISZTRATORT alkalma­zunk. Közqazdasáai szakközépiskolá­sok előnyben. MEGYESZER Vállalat, Pécs, Lyceum u. 4. (3179) A BVM Pécsi Gyárrészlege villany­szerelő szakmunkást, férfi és női se- qédmunká sokat felvesz. Jelentkezés Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. (3152) Hétfői □

Next

/
Thumbnails
Contents