Dunántúli napló, 1975. szeptember (32. évfolyam, 239-268. szám)

1975-09-28 / 266. szám

© Dunántúli napló 1975. szeptember 28., vasárnap Lovásznál versei Galambfészek Irányi Dániel tér 8. alatt a párkányon, az ablakok között kikelt egy kisgalamb. Nedves pehely, lágy csőr, síró torok — nem védi már biztos fehér burok, csak apja, anyja váltott melege. Fölötte nyílik zörgő ablakom, könyöklők benne, imbolygó veszély — fölnéz s már érzi: őt, engem, házat, földet, csillagot Lovász Pál Folá: Móser Z. eggyé ölel az élő irgalom Búcsúzás előtt Nagynéha láthatlak csak, mint a Nap a búvá rózsát lent a fák alatt, mit hajló lombok ága rejteget. S búcsút jelentő esti fellegek az égen máris felsötétlenek, s a félelem megáll szívem felett: ha elszakít a hosszú éjszaka, megvált-e majd egy új nap hajnala, hogy fogva tartson őrző két szemed? /V z élmény sokszor szel- lemi. A szellemi ér­zékelés és gyönyörűség élmé­nyéből a világirodalomban na­gyon szép költemények szület­tek. Vannak .szép versek, és vannak olyanok, melyeket nem lehet minősíteni, de feldühítik az embert, elkeserítik, kést, vagy taplót adnak a kezébe, rádöbbentik valamire, tönkre­teszik a nyugalmát, vagy az életét, elkábítják, mint a bor, vagy megmérgezik, mint az arzén. Lovász Pál szép ver­seket ú. gyönyörűséggel írja, s érzelmei, ahogy a szavak elrendeződnek, egyre neme­sebbé válnak. Finom és ne­mes érzések veszik körül az esti lómpafénynél, sokszor éj­szaka, sokszor talán még haj­nali órában is. Lovász Pál­nak boldogságot okoznak az alkotás feszült, különös órái. (...) Lovász Pál 1896. május 28- án született Bácsföldváron. 1923-ban jogi doktorátust szer­zett Szegeden. Utána a Nép­jóléti Minisztérium tisztviselő­je lett, majd 1928-tól az OTI igazgatója Pécsen. A Mecsek alján bekapcsolódott az iro­dalmi életbe, a Janus Panno­nius Társaság titkára, majd főtitkára lett. 1941-től 1942-ig a Sorsunk társszerkesztője. Művei: Tiszamentén (versek, Óbecse, 1922); Vándorút (Ver­sek, Pécs, 1942); A Janus Pan­nonius Társaság tíz esztendeje 1931-41 (1941). (...) Fiatalabb Lovász Pálra em­lékeztem. Ha valaki a múlt században született, 1975-ben nem lehet túlzottan fiatal. Pi­zsamakabátot visel, pantallót, fekete cipőt. Bevezet, érzem a hangján, hogy szeret. Lá­badozik valamiből. Betegség. /V szobában nagy a * zűrzavar. Tataroznak... Ablakok, ajtók áthelyezve, fes­tés, a födém ... A bútorok össze-vissza, rajtuk ruhák, ké­pek, könyvek, irattartók. A vit­rin fénytelen. De az asztalok... Több asztal van a szobában... íróasztal, kerekasztal .. . Távol­ról hangok ... Pali bácsi né­hány szóval jelzi, hogy egy szobát kiadnak, s most, amíg az ügyek rendeződnek, itt él a menye is. (...) Az asztalon sok üveg. Ko­nyak, pálinka, bor, poharak. Leülünk.- Két éve tatarozzák a há­zunkat. .. Senki sem volt itt családtag, így minden össze­keveredett. Vizvári Mariska szakácskönyve mellett találtam meg Surányi Miklós elnöki megnyitóját. . . Lovász Pál lehajol, s va­lami mögül felemel egy tab­lót: — A Janus Pannonius fal .. . Régi fényképek, Surányi Mik­lós, Csorba Győző, Kodolányi János, Várkonyi Nándor, Er­délyi József, s ha jól látom, Babits. — Rendeznem kellene a Janus Pannonius Társa­ság iratait is. Hars Éva, a múzeum igazgatója fel­kért. Negyven qyűjtőt már be­adtam a múzeumnak, Horváth Csilla kezébe. Még úgy har­minc gyűjtő van vissza. Sok ezer levélből kell kiválogatni az összezilál ódott anyagot, igen nehéz munka. (Felemel egy dossziét) Például itt van Bertha Buipsu ;; / Interjú Lovász Pállal Résflelek ez . . . Annak idején egy so­rozatban adtuk ki a Janus Pannonius Társaság könyvtá­rát. Fiatalokat hoztunk ki. Hu­szonhat kiadványt sikerült napvilágra hozni, aztán jöt­tek a változó idők és a ki­adás lehetősége is megszűnt. ovász Pál leteszi a gyűjtőt, aztán vég­tagjait tapogatva keserűen rámmosolyog:- Az ember nem hiszi, hogy ez bekövetkezhet. Ez az én kezem, az én lábam. Mekko­ra erő kell hozzá, hogy az ember elfogadja ... A mo­solygó öregek makacssága, önts magadnak konyakot..- Ez jugoszláv konyak?- Igen. Most kaptam ... A jugoszláv kapcsolatok úgy jöt­tek, hogy én bácskai vagyok. Jóleső érzés,, hogy a szülő­föld így utánam jön. Eljöttek hozzám a Szvetozár Markovié iskola irodalmi szakkörének a tagjai és a vezetőjük. Több­ször voltak itt.- Bácsföldváron születtél...- Igen, Bácsföldváron. Zen- ta alatt, a Tisza mellett van mindjárt. Alatta fekszik Titel és egész közel Újvidék. Há­romezer magyar és háromezer szerb lakta a települést Ott születtem és ott tanultam meg édesanyámtól és apámtól, hogy egyformán kell szeretni a magyarokat és a szerbeket. Egyformán voltak magyar és szerb barátaim. Ha magyar ház előtt mentünk el magya­rul, ha szerb ház előtt, ak­kor szerbül köszöntünk. (...)- Mi vonzott az irodalom­hoz, hogyan kezdődött?- Hogy az irodalomhoz kap­csolódtam, az a családtól öröklött hajlam következménye. Édesanyám lelkialkata nagyon hatott rám, meghatározó volt. Rendkívül érzékeny lélek volt, tele lelki finomsággal, félelem­mel.- Földetek is volt Bácsföld­váron?- Nem volt, csak néhány szőlőnk .. . (Elméláz.) Hihetet­len jó modora volt a szerb pa­rasztnak. Ez az élmény egy életre kiható embertiszteletnek alapja lett. (...)- Merre vezetett a te utad?- 1922-ben végleg elköltöz­tem Bácsföldvárról. Temesvárra mentem, ott próbáltam állást keresni, de akkor volt az ál­lástalan diplomások korszaka. Budapestre kerültem, ott a Népjóléti Minisztériumban kap­tam egy kezdő állást. Onnan az OTI központjába kerültem, és 1928-ban költöztem Pécsre. Az OTI itteni vezetője voltam és mindvégig megtartottam ezt a posztot, a felszabadulás után is. 1951-ben nyugdíjba men­tem.- Ha elölről lehetne kez­deni az életet?- Akkor újra az OTI-ba mennék. Amikor én átvettem, még Országos Munkásbiztosító Pénztár volt a neve.- Ne értsd félre kíváncsisá­gomat... Te úriember voltál. Hogyan érezted magadat az irók között, akik bármennyire tehetségesek és müveitek is, viselkedésükkel, életmódjukkal, véleményeikkel sokszor meg­hökkentik az embereket? álam az úriember * erkölcsi kategória. Kifogástalan, humanisztikus, cselekvő emberbarát. Semmi­képpen sem azt jelenti, hogy az illető társadalmilag hol áll. Egy somogyi dzsentrit, akinek 80—100 holdja volt, mulatott, pezsgőzött, én régen sem tar­tottam úriembernek. Az édes­anyám megindítóén mesélt el egy-egy betegséget, gyerekha­lált. Elsiratta az alvégen meg­halt gyerekeket, lányokat. Lát­tam, hogy a baj nem válogat. Egyformák vagyunk, és segíte­nünk kell egymást. Ez erősö­dött meg bennem. Először nem is tudtam, hogy milyen jó he­lyet találtam a munkásbiztosí­tónál. Az értelmiség körében soha annyi megható megnyi­latkozást nem kaptam, mint egy-egy munkástól, proletártól. Soha nem volt fogadó órám, mindenkit fogadtam. Néha robbant az aitó, és mérges ember állt előttem: „Maga az igazgató?” — Leültettem, megkínáltam cigarettával, meg­kérdeztem, mi történt? 1928- tól 1951-ig a szobámból elé­gedetlen hangú ember nem távozott. — A hivatal sok időt elvett tőled. Mikor áldoztál az iro­dalomnak? — Éjjel, ezért is szoktam ró az altatók szedésére. — írói életutaddal elégedett vagy? ovász Pál, a Janus Pannonius Társasági tablójára mutat: — Ez egy nagy öröm szá­momra. Pécsen a legkiválóbb költők megjelentek. Egyáltalán ugye régen Janus Pannonius- ról mit gondoltunk? Egy ver­seket író papi ember... És most kérlek Pécsen van Ja­nus Pannonius utca, gimná­zium, múzeum és mindenféle. Ez megnyugvást kelt bennem. A társaság kivirágzott, betöl­tötte hivatásét, aztán befejez­te működését. (...) — Mi sikerült, mi nem? — Azt szeretném, hogy amit eddig megírtam, ne vesszen el, fórumot kapjon, kötetben lásson napvilágot. Minden ver­semet felelősséggel írtam meg úgy, hogy valamit használni tudjak, legyen hatásuk. Nem anyagi, hanem erkölcsi érte­lemben egy-egy lépés a jobb felé. Úgy érzem minden ver­semet ezzel a gondolattal ír­ta nf meg. Úgy érzem, aki kéz­be veszi, annak tudok használ­ni. Gonddal, lelkesültséggel ír­tam meg minden versemet — Milyen lehetőségei vannak egy ilyen válogatott kötetnek? Pákolitz István: Oráció Ments meg minket Uram a szolgáltatók önkényeskedésétől, megalázóan vállveregető és kioktató, az átlagot jóval fölülmúló fölényes agressziójától; mindenfajta kiszolgáltatottságtól ments meg, teszem azt a maszek fuvaros versenytársnélküli, felelőtlen ígérgetéseitől; ments meg a testben és lelki szegénységben dalmahodó, a mesterségre oly igen rátarti gőgösöktől, valamint a mundér becsületére mit sem adóktól; ments meg minket, hogy ne igyekezzünk házba, háztájiba, nyaralóba, autóba ölni fogunkhoz vert garasainkat; ments meg a fogyasztói habzsolástól, s a világméretű zabálás Helyett bocsáss rendelkezésünkre mannát, amit — akár a krumplit — százféleképpen és jóízűen el lehet készíteni; táplálj tengeri algával, meztelen csigabigából kreált pástétommal, hogy hosszú életűek lehessünk a Földön, s vidám turisták gyanánt ugrabugrálhassunk egyik Csillagról a másikra. A Jelenkor októberi száma A Pécsett szerkesztett folyóirat új számának élén Lovász Pál verseit és Bertha Bulcsúnak a költővel készített interjúját olvas­hatjuk. A lírai rovatban többek között Galambosi László, Ke- resztúry Dezső, Pákolitz István és Tandori Dezső költeményei kaptak helyei. A prózai írások sorában talál­juk Gáli István Április bolondja c. kisregényének első közlemé­nyét, Mészöly Miklós Térkép, Aliscáról c. írását és Tüskés Ti­bor Besencéről szálú irodalmi riportjának első részét. A „Füiep Lajos emlékezete" c. összeállításban Fodor András a tudós és tanítványai kapcso­latáról emlékezik, Sárosi Bálint Fülep Lajost mint népzenei adat­közlőt mutatja be, Dévényi Iván pedig Fülep Lajos levelezéséből közöl dokumentumokat. Az irodalmi tanulmányok kö­zül kiemelkedik Pomogáts Béla „Elejétől végig" c. írása a nem­rég elhunyt Lengyel József mű­vészi pályájáról. Futaky Hajna „A józan költészet dicsérete" címmel Csanádi Imre költészetét elemzi. A folyóirat új számát Lantos Ferenc rajzai díszítik. — Említették, hogy egy vá­logatott kötet készül majd ... Ez kis része csak az én ver­seimnek, de nagyon megnyug­tatna, ha ez kijönne. És ak­kor még, azt gondolom, ren­dezném a többit, az összes verseimet. Legépelem és oda­adom Weissenbeck József ta­nárnak, aki szülőföldemen az irodalmi élet egyik vezetője, és elhelyezi ott... A gyermek­verseimet is szeretném össze­gyűjteni, de legelső dolgom a Janus Pannonius Társaság irat­anyagának rendezése a mú­zeum számára. — A Tisza partján születtél, hogyan szoktad meg Pécset? — Megszerettem Pécset. Itt a Balokányba jártunk el, és igen sok gyönyörű élményt szerzett nekem a Janus Pan­nonius Társaság. Többször hív­tak vissza Pestre, elő is lép­tettek volna, de Pécs mellett kitartottam. Nagyon sok gyö­nyörű élményem volt az OTI- ban is. Egy hivatalban keve­set ad az ember, de ezért a kevésért olyat kap, amit nem is várt. Amikor nyugdíjaztak, a Szkókó körül sétáltam. Ta­lálkoztam egy munkással, oda­kiabált: „Lovász igazgató ... Küldték, vagy ment? Mert ha nem magától ment, gyalog el­megyünk Rákosihoz ., — Mióta laktok ebben a la­kásban? — Negyvennégy éve, akkor itt az ablakom alatt még piac volt, sátrak, kofák, részegek, vidám zsivaj. ovász Pál tűnődve áll a bútorokkal, tár­gyakkal zsúfolt szobában. Pil­lantása megállapodik egy-egy képen, könyvön, párnán, aztán kipillant az ablakon a térre: mintha keresne valamit. Elkö­szönök. Vaspróba Somogyi fiatal alkotók antológiája A VASPRÓBA előszavában Takáts Gyula, Kaposváron élő József Attila-díjas költő írja, hogy nemrég küldték meg neki a Győr-Sopron megyei fiatalok antológiáját. Baranyában ha­sonlót adtak ki. S a közelmúlt­ban jelent meg az említett elő­szóval induló, somogyi fiatal alkotók antológiája. Az antológiák azt jelentik, hogy ezekbe a gazdag tradi- ciójú kultúrcentrumokba meg­érkeztek és szót kérnek a fiatal alkotók. A megérkezés persze még igen messze van a beér­kezéstől. Sokaknál ez utóbbira talán nem is kerül sor, hiszen az antológiában való szereplés többnyire csak szándékot je­lez, az igazi eredmények, az igazi beérkezés rendszerint so­káig váratnak magukra. Ezek és a hasonló kezdemé­nyezések már régóta — hosz- szú távon is — bizonyítják a vidéki könyvkiadás szükséges­ségét. Nem lehet vitás, hogy a könyvkiadás Budapestre cent­ralizált volta nem kedvez a vi­déken élő íróknak — nemcsak a fiataloknak, a középnemze­déknek és az idősebb alkotók­nak sem. A VASPRÓBA 22 fiatal írót és költőt mutat be. Közülük ketten, ládi Ferenc és Kerék Imre itt, Baranyában is ismer­tek már publikációik révén. A többiek Borsos Gábor, Gelen­csér István, Gombos lolán, Györky Zoltán, Halmos Károly, Horváth Gyula, Kéki Zoltán, Kelemen Lajos, Laczkó András, Leskó László, Ludwig Károly, Matykó József, Mészáros Ist­ván, Németh Ferenc, Ódor László, Rinyai László, Sipos Fe­renc, Skobrák Róbert, Sőregi Zoltán, Vallató Géza alkotásai méltán keltik fel az érdeklő­dést alkotójuk további tevé­kenysége iránt, és reményt éb­resztenek arra, hogy hamaro­san tágulnak köreik, vagyis alkalmuk és lehetőségük adó­dik a nagyobb nyilvánosság előtti szereplésre is. Innen most már az önálló kötetig nem túl hosszú az út, de tudniok kell és bizonyára tud iák is a so­mogyi fiatal írók és költők, hoqy ez a rövid út a legnehe­zebb, és még ez sem olyan nehéz, mint a folytatás, az életre szóló elkötelezettség azokkal, akiknek és akikről ír­nak. ^széo kivitelezésű kötet egy­ben a fiatal képzőművészek se­regszemléié is. Boksa Ferenc, Barabás Ferenc, Bernáth Csa­ba, Berta Tibor, Csonka Béla, Ficzere Mátyás, Gyertyás Lász­ló, Juhos Nándor, Kossovics Gá­bor, Kovács József, Németh Fe­renc, Papp Sándor Gábor, So­mogyi Alajos, Szitányi István, Szirmay Zoltán és Tanács Zsu­zsanna műveit tartalmazza. A kötetet a KISZ Somogy me­gyei Bizottsága adta ki, Fodor András, Szíjártó István és Tüs­kés Tibor szerkesztette. A borí­tó és a tipográfia Barabás Fe­renc munkája. B. K. Kerék Imre: Csend és hó és halál VÖRÖSMARTY MIHÁLY EMLÉKÉNEK Kilobbant remény, vert hadak, már minden elveszett. Hol élned, halnod kell — a föld üszökfekete óriási seb. Bitófaerdők, vériszamos mezők fölött dögvész lehel. Megnyitja iszonyú ölét a sir, hol nemzet süllyed el. Hol késel ünnep? Húzd, cigány, pattanj meg túlfeszült ideg! Zengesd a csillagoknak » legalább, ha már nem kellesz senkinek! ­Kiapadt agyvelő, setét eszmék: föllázadt angyalok. Hasztalan bekiáltozott űr. Csend és hó és halál ragyog.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents